Gyönyörűen süt a nap ezen a csodálatos délutánon. Már második éve vagyok itt Kysppie szigetén és amióta csak Nyris velem van, szinte minden alkalommal, ha volt szabadidőnk, ide jártunk ki játszani és gyakorolni az erdő szélére.
Ma is ide jöttünk ki gyakorolni. Bár két év hosszú idő, nekünk mégsem sikerült túl mély barátságokat kötni senkivel, ezért is nem a gyakorlópályára mentünk ki a többiek közé. Itt kettesben lehetünk, Nyrisnek sem kell arra gondolnia, hogy esetleg más vele egykorú sárkány kineveti vagy kigúnyolja amiért nem megy neki a jéglehelet.
-Na figyelj! Most gondolj arra, hogy ő itt egy száműzött és el akar rabolni! - mutattam fel a gyönyörű, világoskék sárkánynak egy általam ágakból összetákolt emberkét. Nekitámasztottam egy fának, majd félreálltam. Nyris nem mondott semmit, csak kicsit aggódva pillantott rám, aztán az ág-emberkére.
-Na gyerünk, Nyris! Ments meg minket, mielőtt elkap és hívja a társait! - futottam oda hozzá és felpillantottam rá. Ő összehúzta a szemeit, előrébb lépett, majd vett egy nagy levegőt, aztán előrenyújtotta hosszú nyakát és kitátotta száját. Azonban a lehelet, amit produkált, nem volt jutott el messzebbre fél méternél és bár hideg volt, de nem igen tartalmazott jégszilánkokat.
-Nekem ez nem fog menni.- fordította rám aggódó tekintetét.
-Dehogynem! Csak gyakorolni kell! Menni fog! - megöleltem a nyakát, majd visszalépkedtem a bábuhoz. -Lehet, hogy ijesztőbbre kellene csinálni! - vigyorogtam rá.

Ahogy az erdőszélen állva nézegettem a fabábumat, egyszer csak szorítást éreztem a vállamnál és a nyakamon. Az ijedtségtől felsikoltottam, de tudtam, ezt a városban tuti nem hallják. Még fel sem fogtam mi történik, csak azt láttam, hogy Nyris előttem igencsak megijed. Éreztem, hogy vacillál. Most nem tud felkapni és elmenekülni, pedig nagyon segíteni akar rajtam, de mindeközben fél is.
Nagyon megijedtem, fogalmam sem volt ki szorítja a nyakam és amikor megláttam szemem sarkából a kést, rájöttem, hogy nem is fogom látni, mert ha megmozdulok, ő elvágja a torkom.
Csak a foglyul ejtőm hangjából tudtam, hogy egy nő áll mögöttem.
~Menekülj, Nyris! Szedd a lábad!~ üzentem kétségbeesetten sárkányomnak, de ő csak állt, mint a cövek. Hezitált. Nem tudta, hogyan segíthetne rajtam. Aztán amikor a nő azt mondta, elbúcsúzhatok az életemtől, a világoskék színű sárkány előrébb lépett, felmordult, s közben előre nyújtotta a nyakát, majd kitátotta száját. Egy másodperc sem telt el, jégdarabokat tartalmazó, fagyasztó lehelet hagyta el torkát, s bár ez nem ért el egészen hozzánk, folyamatosan kifújva magából közeledett felénk.
Féltem ugyan, mert veszélyben voltam, de belül büszke voltam az én Nyrisemre, hogy sikerült végre neki, amit oly sokat gyakoroltunk. Pár lépés után viszont a jéglehelet megszűnt, a fiatal sárkány elfáradt. Csak reménykedni tudtunk, hogy a bandita, vagy száműzött, megijed annyira, hogy legalább elengedjen....

Ahogy sejtettem, a tanonclány teljesen megfagyott a szorításomtól, pedig nem fogtam annyira erősen, hogy ne tudna mozdulni. Emlékszem, egy nagyon hasonló jelenetet játszottunk el Deneronnal annak idején. A különbség annyi volt, hogy még mielőtt Rhaegos mozdulhatott volna, gyomorszájon vágtam Deneron egyik ismerősét, akivel előre megbeszélték a kis jelenetet, majd a hátamon átvetve két vállra fektettem. Csak azért voltam erre képes, mert a fiú velem egyidős volt, mert jó erőben voltam mindig is, a meglepetés ereje is velem volt, arról nem is beszélve, hogy túlzott vakmerőségembe egyszer majd az életem kerül. Bunyózni pedig már kicsi koromtól bunyóztam. Sosem lehetett engem kezelni. Mai napig nem tud senki. Mióta pedig szabad ember vagyok és nem nevelnek már a szüleim, senki sem tilthat meg nekem semmit.
Mikor a sárkány közeledni kezdett, el akartam kerülni, hogy engem, vagy a kislányt eltaláljon egy-egy jégdarabbal, így hátrálni kezdtem vele együtt, erősen tartva. Túlzás talán, hogy erősen tartottam az ismeretlen lányt. Sokkal inkább határozottan. A határozottság pedig általában azt eredményezi, hogy felül tudsz kerekedni másokon. Ha ehhez még bátor is vagy, teljesen nyert ügyed van. Engem erre tanított az élet.
Nem akartam tovább fárasztani a fiatal sárkányt, ezért mikor láttam, hogy már mindkettejüket elkapja a kétségbeesés, elengedtem a lányt és letöröltem homlokomról az izzadtságot. Még sötét színű bőrömön is jól látszott, hogy a kimerültség miatt kipirosodott az arcom, illetve az is, mennyire melegem van. Benne van a pakliban, hogy később majd rám tör egy hiszti, bár ha minden igaz estére vihart mondtak a jósok, ami engem mindig lenyugtat. Rhaegos sem lesz akkor a nyakamban, hanem útra indul, hogy feltöltődjön. Mióta a sziget napos oldalára költöztünk, nincs egyszerű dolga. Hetek óta nem volt vihar errefelé.
Elléptem a lánytól és hagytam, hogy megforduljon. Magamra erőltettem egy mosolyt. Meg volt erre a napra is a kellő izgalom.
- A spontán helyzetek sokkal életszerűbb, sokkal ösztönösebb reakciókat szülnek. Remélem nem ijesztettelek halálra titeket. - Mondtam, majd egy lassú mozdulattal közelebb léptem a lányhoz és emeltem a jobb kezemet felé, miközben egy mozdulattal visszatettem a helyére a tőrömet. Minden mozdulatom jól láthatóvá és letisztulttá kellett tennem, hogy a lány lássa, nem akarok neki rosszat. Ha elfogadta a kezemet, megráztam az övét.
- Athina vagyok, sárkánylovas. Büszke lehetsz a sárkányodra. A termetéből és a korából ítélve még messze kellene legyen a jégokádás. Hogy hívnak?
Kérdeztem tőle, mikor egy sötét alak rajzolódott ki az égen, egyenesen a nap irányából repülve, így kénytelen voltam tenyeremet a szemem elé tenni, hogy védjem a naptól és valamennyire láthassam is őt. Ahogyan közeledett, egyre nagyobbá vált az alakja és hamarosan kitakarta előlem a napot. Rhaegos alakja mindig is fenséges volt a számomra. Elképesztő a büszkeség és nemesség, ami árad belőle és engem is büszkeséggel töltött el, hogy engem választott. Mindig úgy éreztem, hogy kiváltság az, hogy Egos hozzám került és engem választott társául. Hiszen lássuk be, makacs és önfejű vagyok, nincsen bennem semmi kontroll, nem féltem a saját testi épségem és ami a legeslegrosszabb minden közül: nem félek. Nem kis túlzással jelenthetem ki, hogy félelem érzetem ritkán van. Izgulok, rajongok, kíváncsi vagyok, de a félelmet jól kezelem, mert hamar rájöttem, mik azok amiktől tartok és hogyan lehet őket kezelni. Rhaegos rengeteg időt fektetett ugyan ebbe és abba is, hogy megértsen. Azok alapján, amiket tettem, mióta velem van, régen magamra kellett volna hagynia.
Emlékszem volt egy éjszaka, hogy nélküle indultam el megoldani egy városi ügyet. Hatalmas kocsmai verekedés lett belőle, ahonnan Deneron rángatott ki, miután Egos megkereste azzal, hogy megint hülyeséget csinálok. Elég csúnyán elbántak velem azon az estén, hiába verekszem jól. A büntetésem pedig az volt, hogy egyikőjük sem szólt hozzám napokig, talán hetekig. Ha önző lennék, nem érdekelt volna, így viszont elszégyelltem magam, mert mindez eszembe juttatta, hogy nem azért felelek magamért, hogy nekem jó legyen, hanem azért, mert így mások nem sérülnek miatta. Nehezemre esik belátni vagy elfogadni, hogy ha bajom esik az másoknak fájdalmat okozhat.
Rhaegos végül leszállt nem messze tőlünk, de mivel nem voltam egyedül, ráadásul egy fiatal sárkány is volt a közelben, tartotta a távolságot. Nem biccentett, nem mozgatta meg a szárnyait. Mint akit teljesen hidegen hagy, hogy még ketten vannak itt rajtam kívül. Ezért szokták azt mondani nekem, hogy Rhaegos barátságtalan. De csak az idegenekkel.
- Ő az én sárkányom, Rhaegos. - Mondtam a lánynak, majd figyeltem a reakcióit. Nem akartam ennél több információt zúdítani rá, mert így is elég zavarodottnak tűnt. Nem voltam benne biztos, hogy össze tudja rakni az előző sokk után fejben, hogy nem is vagyok bandita, csak próbáltam kihozni a sárkányából egy ösztönös cselekedetet. Így vártam és próbáltam a lehető legbarátságosabban gesztikulálni, vagy tartani a testem. Mivel általában karba teszem a kezem, engem sem szoktak a barátságos kategóriába sorolni. Ugyanis aki karba teszi a kezét, rögtön elutasítóan nyilvánul meg mások irányába.
- Nem kellett volna elárulnod neki a nevem. A sajátodat pedig végképp nem. - Egos hangja szinte visszhangzott a fejemben. Kemény hangot ütött meg, ami nála a helytelen beszédre való reakció volt. Megforgattam a szemem és nem válaszoltam neki. Nem voltam naiv fajta és mióta ő velem van, nem is lehetek az. Óva int mindentől, amitől bántódásom eshet.

Igencsak elfogott a kétségbeesés, amikor Nyris lehelete alább hagyott és a bandita még mindig nem eresztett. Bár belül nagyon büszke voltam rá, most mégis az foglalt le inkább, hogy hogyan mentsem meg az életem... illetve az életünket.
Aztán egyik pillanatról a másikra egyszer csak szabad lettem. Nem nagyon értettem, hogy hogyan, vagy inkább miért engedett el a nő, de ahogy kiszabadultam szorításából, már futottam is Nyrishez és készültem felpattanni a hátára, amikor is eljutott az agyamig amit mondott.
Egyik kezem a jéghideg pikkelyeken pihent, miközben lassan megfordultam és a mindig ugyanott álló lányra néztem.
-Ami azt illeti, de... - válaszoltam nem túl hangosan és igencsak összezavarodva. Bámultam rá és próbáltam eldönteni, hogy ez most mi volt, de amikor eszembe jutott, hogy a sárkányom az előbb milyen ügyesen lehelt jeges fuvallatot, rájöttem, hogy igaza van a lánynak és bár picit ki voltam akadva, mégsem haragudtam már annyira rá.
-Seryna. Ő pedig Nyris. - már kezdtem túl lenni a sokkon, már kezdtem elhinni, hogy nem egy banditával állok szemben, de azért még nem mozdultam sárkányom mellől. Nem voltam egyelőre túl bőbeszédű, de nem is várhat el ennél többet egy ilyen rossz tréfa után.
Láttam, hogy Athina felpillant az égre, mire én is oda emeletem a tekintetem. Egy Nyrisnél jóval idősebb sárkány repült el felettünk, majd pár perc múlva landolt nem messze tőlünk és szemmel láthatólag felénk minket figyelt.
Így már kétség sem fért hozzá, hogy Athina és Rhaegos tényleg összetartoznak, így már nem volt mitől tartanom.
-Gyönyörű szép. - néztem a pompás lényre, ahogyan csak ott állt kihúzva magát, mint egy testőr és szigorú tekintetével minket nézett.
-Biztosan jó ötlet megbízni benne, csak mert ő is lovas? - kérdezte Nyris aggódva, de erre csak rápillantottam, majd aztán közelebb lépkedtem a lányhoz. Persze nem túl közel és sárkányom is a sarkamon lépkedett végig, de azért csak közelebb mentem, hogy ne méterekről kelljen kiabálnunk egymásnak.
-Mennyi idős, ha megkérdezhetem? - hatalmas sárkány volt, biztosan nem mai gyerek és kíváncsi voltam Nyris körülbelül hány év múlva lesz ugyanekkora.
-Az erdőből jöttél? Ha a városból jöttél volna, láttalak volna... - arra voltam kíváncsi mi a fenét keresett ott egyedül, de még nem akartam egyből rákérdezni.

Egy pillanatig némán, talán döbbenten figyeltem, hogy a fiatal tanonclány vajon eliszkol-e félelmében. Nem azért, mert nem lett volna helyes dolog: teljesen normális emberi reakció, hogy mentjük a saját életünket; inkább csak az foglalkoztatott, hogy ne hozzam ennyire rá a frászt, hogy a lovasi közösségben híre megy a kis akciómnak. Sokan már így is a fejüket fogják, mikor a nevem valahol előkerül. A többi lovas bizalma nem a legkiemelkedőbb, ha rólam van szó és ezt teljes mértékben meg tudom érteni. Hirtelen cselekszem, sokszor indulatból és dühből, máskor viszont használom az eszemet és képes vagyok azokat a technikákat alkalmazni, amikre Deneron tanított. Volt mentorom nekem a két éves kiképzés alatt is, de sosem tudtam rá úgy felnézni, mint Deneronra, aki vándor volt, szabad és intelligens. Minden vele eltöltött perc felüdülés volt számomra.
A lány végre bemutatkozott és közelebb is merészkedett hozzám. Ha elvágtázott volna a kis sárkány hátán, Rhaegos biztos vagyok benne, hogy jót nevet rajtam. Azzal a fránya, mindent tudó, már megint hülyeséget csináltál Tina féle nevetésével. A gondolatra megforgattam a szememet.
Bólintottam irányukba, mikor elmondta a lány a nevét, illetve a sárkányáét. Gyönyörű teremtés volt és a hűvös, ami körüllengte egészen elért hozzám is. Kellemes volt a kora nyári hőségben. Most, hogy az erdő koronája nem adott elegendő, sőt semmiféle árnyékot, kezdett melegem lenni. Ilyenkor szoktam elsétálni a sziklaszirthez és beugrani a hűs óceánba. Ha túl magasról ugrok, Rhaegos úgy is megment. Talán azért is voltam ennyire fékezhetetlen: tudtam, hogy ha túl nagy hülyeséget művelek, valaki úgy is kihúz a szarból.
- Hét éves. - Mondtam nyugodtan a lánynak, majd a sárkányomra terelődött a tekintetem. Kissé fáradtnak tűnt, ebből pedig rögtön tudtam, hogy viharra lesz szüksége.
- Ne adj ki információkat az életedről, Athina! Ezt már ezerszer elmondtam. Semmi jó nem származik belőle, ha... - Dorgálása közben nem igen figyeltem szavaira, egészsége jobban foglalkoztatott. Az égre néztem és egy pillanatra megfeledkezve Serynáról a sziget túlsó oldalán gyűlő felhőket kezdtek konstatálni. Szüksége lesz egy kiadós viharra, hetek óta nem jártunk arrafelé. Ma éjszaka biztosan a szüleim oldalán fogunk táborozni. Hirtelen egy gyenge, de jól érezhető szellő csapta meg az oldalamat és elkezdte óvatosan dobálni a lófarkamat. Abból az irányból jött, amerre a vihar épp kialakult. Egészen messze voltunk tőle, de az erdő mellett a tisztáson jól lehetett látni, hogy még nem esik, de nemsokára a villámok elkezdik végezni a dolgukat. Arra kell majd mennünk.
Visszafordultam a lányhoz és fél füllel még épp elkaptam utolsó szavait.
- Igen, az erdőben volt egy kis dolgom. Most már sokadik napja. - Rhaegosra pillantva ez is sokkal több dolog volt, mint amit kiadhattam volna magamból. Csak akkor nem szól rám a túlzott fecsegés miatt, ha Deneronnal vagyunk. Sura, Rhaegos anyja sokkal kedvesebb, nyíltabb teremtés, engem is egészen közel engedett magához és Deneron szerint a felirat, amit a sárkányomtól kaptam - amit az ő sárkánya is ért - valóban egy egész életre szóló tanulság. A mentoromnak Sura elárulta a szó jelentését, azóta Deneron is egészen másképpen tekint rám. Mintha nagy dologra lennék hivatott. Mivel Rhaegos egészen közel állt hozzám, a vállamon lévő türkiz jel egészen vakítóan világított, szinte láttam a fényét, ahogy hátrafordítottam a fejem.
- Tartsd azért nyitva a szemed Seryna. Akár igazi bandita is lehettem volna. Merre jár a mentorod? Nem vele kellene gyakorolnod? Van biztonságosabb helyszín is, mint itt, az erdőhöz közel. Ebből a rengetegből bárki, vagy bármi előkerülhet, higyj nekem. - Mondtam tanácsként, talán kicsit dorgáltam is a lányt.

-Tyűha! - néztem ámulva, bámulva az energiasárkányra. -Látod Nyr? Pár év és te is ilyen hatalmas leszel! - sárkányom a másikra emelte tekintetét, majd rám nézett. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ő még nem annyira sietné el ezt a megnövés dolgot, mint én.
Athina eközben a távolba révedt, s nem tudtam megállni, hogy én ne fordítsam arra a fejem, amerre ő néz. Felhők gyülekeztek a távolban. Hamarosan vihar lesz a szigeten.
Gyönyörű szép, amikor a sötét felhők között a villámokat kergetve az óriási pikkelyes lények ide-oda cikáznak az égbolton.
-Megkérdezhetem mit kell csinálnod? - kérdeztem rá a dolgára, amit csak nem akart magától elmondani. Nem volt azért annyira közvetlen, amilyennek első pillantásra hittem. A sárkánya azóta se mozdult a helyéről, pedig szívesen megnéztem volna közelebbről is.
Athinára pillantottam, amikor újra megszólalt. Elhúztam a szám és az erdőt kezdtem vizslatni. Eddig sosem történt semmi baj, de ez nem azt jelenti, hogy a lánynak nem lehet igaza.
-A mentorom most nem ért rá, de mi nem akartunk egy napot sem kihagyni. Nyrisnek nagyon sokat kell még fejlődnie. Na meg nekem sem árt a gyakorlás. - mondtam, közben nekidöntöttem fejem sárkányomnak és úgy lestem a lányra és a távolban álló monstrumára.

Ahogy Athinával beszélek egyszer csak látom, hogy a lány a távolba néz, pontosan mögém, ezért nekem is muszáj hátrapillantanom.
Egy sárkány közeledik, ha jól látom hátán lovassal. Megpróbálok jobban ráfókuszálni és ahogy egyre közelebb ér, felismerem az edzéseken is sokszor látott Nesmét, kinek hátán valószínűleg Silas ül.
Ahogy látom pontosan felénk tartanak. Fura, hogy ennyien jönnek ma pont errefelé, pedig amikor kijövök szinte mindig egyedül vagyunk.
Amikor ideérnek én illedelmesen köszöntöm a férfit, Nyris pedig fejet hajt a nála jóval nagyobb jégsárkány előtt és talán még hátrább is lép egyet-kettő.
Sajnos ő már csak ilyen félénk típus, mint én, de én nagyon szeretem.
-Igen, a nevem Seryna. - helyeslek kérdésére, majd aztán válaszolok az előbb feltett kérdésére is.
-Csak kijöttem Nyris-el gyakorolni, mert nem nagyon ment neki a múltkor a jéglehelet és itt összefutottunk Athinával. - nem árultam be, hogy banditának mutatta magát és igencsak ránk ijesztett, nem fontos. Segített Nyrisnek, hogy sikerüljön legalább egy kis jeget kipréselni magából és ennek én örülök.
-És ön merre tart? - kérdem Silast, persze nem tegezem le, mert csak jóval idősebb nálam.

Csak vigyorogtam Silas és sárkánya "játékán", ám igencsak felcsillant a szemem, és persze Nyris szeme is, amikor azt mondta szívesen segítenek a gyakorlásban.
Athina sajnos bejelentette, hogy sok dolga van még, így hát távozik sárkányával együtt. Mosolyogva sok szerencsét kívántam neki, majd aztán a szőke férfihez léptem.
-Az nagyon jó lenne. Már sikerült valami kis jeget kicsikarni a torkából, de azért még van mit gyakorolnia.
Nyris közvetlen mögém lépett, én pedig nyakára helyeztem a tenyerem és végigsimítottam rajta. Úgy szerettem, olyan jó érzés volt magam mellett tudni és hideg pikkelyeinek érintése mindig felfrissített picit ebben a melegben.
-Egyedül őrjáratoztál? Nem lesz baj, ha most itt maradsz? - kérdezem, de nem azért, hogy megszóljam munkakerülés miatt, hanem mert nem akartam, hogy miattam történjen valami, vagy esetleg Rowen ne dorgálja meg amiatt, hogy félbehagyta az őrjáratozást... miattam.
-Nektek könnyen ment a jégokádás, amikor gyakoroltátok? Nyris nagyon visszafogott ez ügyben. - megpaskoltam nyakát, aztán leengedtem a kezem és figyeltem Silas válaszait, na meg hogy mit tanácsol, hogyan vegyem rá a sárkányomat a jéglehelet művészetére.

~Hogy a villám csapjon beléd, Carax! El sem hiszed mennyire utállak! ~ ilyen csodás gondolatokkal a fejemben haladtam felfelé az erdő szélén távolodva a parttól szép lassan megközelítve a kisvárost, melyet kicsivel több, mint 5 éve itt hagytam. Meg tudtam volna folytani most a főnököm, mert a fenének nem volt kedve most idehajózni, csak azért, hogy körbekérdezzem a kémeinket, illetve ismerkedjek a sárkánylovasokkal, hátha újabb infót tudok belőlük kiszedni. De talán ez volt a kisebbik probléma, hiszen nem oly rég találkoztam Narakhinnal, akit soha többé nem akartam látni, de így elég nehéz lesz elkerülni, hogy idejöttem a városba, ahol el.
Jobb lesz vigyázni, hiszen nem csak ő ismer. Nem egy férfiember ágyában jártam már csak azért, hogy kicsikarjak belőle egy-két fontos információt. Mit gondolnak ezek az agyalágyultak ott Echwardrán? Kitől tudta meg Carax, hogy mikor indulnak tojásvadászatra a tanoncok? Hát persze, hogy tőlem! No mindegy...
Szóval bőr nadrágban és egy vászon ingben, kicsit western-es külsővel haladtam az erdő szélén. A nap hét ágra sütött, olyannyira, hogy meg is kellett állnom, hogy előkeressem táskámból a kulacsom és igyak ár kortyot...

Általában az erőben töltöm egy részét a szabadidőmnek. Általában új utakat török magamnak az erdőben felfedezem a sziget szépségeit. Nagyon szép idő volt a környék bejárásához. Most is ez volt a célom. Mint mindig nálam volt egy kis tarisznya benne a vadászkésemmel. Hátamon az íjam és a tegezem, amiben másfél tucatnyi vessző volt. Kicsit piszkos volt a ruhám köszönhetően az edzésnek, mivel csúnyán megvertek megint vívásban.~Majd lesz jobb is. Még új vagyok itt. Szóval meg tudod idővel tanulni ezt a harcnemet is.~ Győzködtem magam ezzel kapcsoltban.
Hallgattam a madarak hangját egy-kettőt felismertem. Magányosan gyalogoltam befelé az erdőbe mikor már észre vettem egy alakot az erdős út szélén, ahogy közeledtem felé felismertem, hogy egy szőke hajú fiatal nő. Már pár méterre voltam tőle. Nem köszöntem neki csak biccentettem feléje, hogy látom és tudomásul vettem a jelenlétét. Nem ismertem, eddig nem találkoztam vele. Sok embert nem ismertem a szigeten és ő is közéjük tartozott. Idegenekkel nem nagyon elegyedek szóba ez most is így történt.

Magamba mélyedve haladok ütemes léptekkel a városka felé, amikor is egy nálam pár évvel fiatalabb csajszi jelenik meg mellettem. Én úgy emlékeztem Kysppie-re, hogy mindenki köszön a másiknak, illetve az emberek kedvesek és közvetlenek egymással még akkor is, ha életükben először látják egymást. Hát változnak az idők, de legalább odabiccentett, ha már a hangját elhagyta valahol. Először hagyom, hogy elhaladjon mellettem, aztán beugrik, hogy nekem más feladatot is megszabott még Carax, aminek külön "örülök". Szóval a lányka még a segítségemre is lehet, na meg nem árt ismerkedni a fiatalokkal, sosem lehet tudni mikor jön jól. Vagy elvigyem Echwardra szigetére egy kis kirándulásra? Na jó, nem. Plusz munkát nem végzek.
-Várj! Ne haragudj! - siettettem lépteimet miközben utánaszóltam, majd csak akkor folytattam, ha utolértem.
-Bocsi, tudnál nekem segíteni? Még új vagyok a szigeten. - nézek rá és magamra öltöm kedves énem, na meg megpróbálok olyan ártatlanul nézni, ahogyan csak tudok.
-Egy bizonyos... őő.. Zhevon Ghuarn-t keresek. Ismered? - teszem fel végül a kérdést. Remélem tud segíteni, mert akkor a városban egyből mehetek hozzá. Azt mondták, hogy egy nő belőle akármit ki tud szedni.

Mikor megszólalt, tudtam hogy nekem szólt a fiatal nő, mivel csak én voltam egyedül a közelbe. Visszafordultam. Kedvesen ránéztem és megvártam. Nem tudtam mit akart. Így figyelve hallgattam. Mikor az új jelzőt használta magára, akkor egy kicsit megijedtem, mert nem biztos, hogy tudtam volna segíteni a számomra idegen, furcsa fiatal nőnek.
Zhevont keresi, és tudtam ki az a Zhevon. Igen megörültem, hogy olyat kérdezettet, akit gyakran látok a sárkánylovasok közt. Igenlően bólintottam a kérdésre majd megszólaltam.
-Igen. Valamelyest ismerem, Zhevont.
Nem tudom mennyire voltam magabiztos a válaszomba, de úgy gondoltam számára már ez is meg felel. A tőlem idősebb nőt már ez is nagy örömmel töltött el, egész érdekesen de mintha mosolygott volna.
Én is új voltam. Igaz én egyedül fedeztem fel általában a várost. De látszott rajta, hogy segítenem kellene. ~Most adjam fel az erdei sétámat, hogy segítsek egy idegennek. Pár évvel öregebb tőlem vagyis fel kellene ajánlanom a segítségemet. Legyél, Elinor, udvarias! Most segíthetsz valakin.~ Végül bele mentem .
- Ha szeretné, akkor szívesen elkísérem és megkereshetjük Zhevont. Meg talán még Rowen is segíthet ez ügyben, hogy megtaláld őt.- Ajánlottam fel a segítségemet neki. Bár szomorúan néztem az erdő felé. Kissé meg ráztam a fejemet és figyeltem a nőt.
~Van valami vadság benne, mintha egy szelíd őzben látnék egy vadmacskát, aki bármelyik pillanatban szét marcangolhatja az őzt. Nem. Megint elkalandoztál, Linor. Figyelj oda és ismerd meg az idegent.~ Fegyelmeztem magamat és rendeztem gondolataimat. Olyanokat láttok, amiket nem kellene.

A lány meghallva a hangom megállt és visszafordult, hogy bevárjon. Szerencsére nem hagyott le túlságosan, így pár másodperc alatt már ott is álltam előtte. Ő kíváncsi tekintettel nézett rám, bár azért láttam rajta, hogy nem igazán bízik bennem. Érthető. Én sem bízok senkiben.
Feltettem neki kérdésem, majd reménykedve pislogtam rá. Első szavaira felderült az arcom, majd a következő kijelentésére, hogy esetleg Rowent is megkérdezhetnénk... hát eltűnt az a széles mosoly az arcomról, éppen csak egy halvány ívet hagytam a számon, hogy megmaradjon a kedves arckifejezésem.
Rowen... hát persze. Csak ő hiányzik. Azzal a lendülettel vinne fogdába, ahogy elé lépnék. Arra számítottam, hogy a csajszi majd elmondja hol lakik az a srác, aztán viszlát. De így még nagyobb kalamajkába kerültem, ugyanis én nem tudok szépen lerázni valakit.
-Ó, Rowen? Már hallottam róla, de szerintem fölösleges őt zargatni. Meg hát, téged sem akarlak feltartani, majdcsak megtalálom azt a Zhevont.
Próbálkoztam, hátha csak bólint, aztán kész és mindenki mehet az útjára. Amúgy sem mászkálhatok bárhol a városban, hiszen nem csak Rowen ismer, hanem a fél lakosság. Nem örülnék, ha bárki felismerne.
-Egyébként mit csinálsz itt ilyenkor? Az erdő veszélyes hely egy ilyen törékeny lánynak. - szóltam neki oda, mintha aggódnék, valójában csak eszembe jutott, hogyha ő sárkánylovas tanonc, akkor simán be tud vinni a keltető épületébe, majd társával együtt vihetem őket Caraxhoz. Örülne neki. Mégsem olyan rossz ötlet ez.

Elutasította a segítségemet. Ez meglepett először engem. Pedig szívesen segítettem volna neki. ~ Ha nem akarja, akkor most szabad vagyok, mint a madár.~  Szívesen menten volna tovább. de megszólalt újból.  Elmosolyodtam, ahogy mondta nekem, hogy veszélyes az erdő.  Bár ő nem tudta, voltam sokkal veszélyesebb helyeken is az elmúlt években. Így csak mosolyogtam  pár pillanatig.~Jaj, de tiszteletlen vagyok kérdezett és én még nem válaszoltam rá.~
- Sétálni jöttem ide és hazafelé megyek az Erdei Birtokra- így nevezték azt a helyet, ahol vendégeskedtem és befogadtak engem. Annak a lovasnak a házát, aki elhozott engem a szigetről ide.-Szeretek sétálni. Igen, ott lakom azon a részen a szigetnek, talán a legcsodásabb és a legcsendesebb része.- jegyeztem meg halkan a szőke hajú nőnek. Bár kissé bizalmatlan voltam vele szembe.
~Kedvesnek tűnik meg aggódóan néz rám, félt engem, de nem kell senkinek se féltenie itt. Mi történhet itt? Semmi.~ Próbáltam kedves lenni vele.
Persze a száműzöttekkel vigyáznom kell, de eddig még eggyel se találkoztam, szerencsésen megúsztam a velük való találkozást.
- Biztos ne  segítsek megkeresni Zhevont? - kérdeztem meg tőle újra egy kedves mosollyal. Mégse akartam azt el mondani magamról, hogy nem voltam segítőkész vele szembe. Ha nemet mond, akkor tovább is megyek a felfedező utamra, ha igent akkor meg szíves örömest segítek neki.

Nem nagyon sikerült kihúznom belőle, hogy neki is köze van-e a sárkányokhoz, így aztán úgy döntöttem mégis elfogadom a segítségét. Majd figyelek az úton és ha esetleg meglátom Rowent vagy Narakhint, majd rögtönzök.
-Na jól van, végül is veled csak hamarabb megtalálom őt. - válaszoltam így elfogadva a segítséget. Elmosolyodtam, majd el is indultam a város felé a lány mellett, hogy ne is vesztegessük az időt.
-És egyébként honnan ismered Zhevont? Talán te is sárkánylovas vagy? - kérdezek végül rá, mert úgy vettem észre, nála hiába kerülgetem a forró kását, gyorsabb, ha a közepébe vágok a dolgoknak.
Ezután azonban már nem nagyon tudtam mit mondani neki és kérdésem sem volt több hozzá. Nem nagyon érdekelt, hogy miért járkál itt kint, vagy mit csinál, kit ismer. Csak az érdekelt, hogy van-e a tulajdonában sárkánytojás vagy fiatal sárkány, mert akkor szépen megkérem, hogy jöjjön velem, ellenkező esetben pedig mehet a dolgára, hiszen nekem Zhevon információ csapját kell megnyitni.
Minden jól ment eddig, pár lépés után viszont hatalmas baklövést követtem el. Ahogy lépkedtem a köpenyembe beleakadhatott az övembe szúrt késem, vagy igazából nem is tudom hogyan történt, de egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a kés kiesett a helyéről és a földre zuhant. Én hülye...
-Jaj, hát még elhagyom az önvédelmi fegyverem... - ártatlan félmosolyt villantottam a lányra, majd lehajoltam és próbáltam úgy visszarakni a helyére, hogy a köpenyem közben takarja a másik késem. Mert talán egy kés még hihető, hogy egy civil nő önvédelem miatt hordja magánál, de kettő már kevésbé. Így is necces a dolog. Próbáltam úgy csinálni, mintha semmi nem történt volna és haladtam tovább...

A város felé haladtunk csendben pár percig. Szeretek csendben sétálni, de ahogy kiderült számomra az idegen nő nem szeret, mert rögtön kérdéssekkel bombázott meg.
- Egy feltűnő személyiség a szigeten és szoktam vele találkozni, ha ott van az edzéseken. Nem vagyok sárkánylovas még nem. Tanonc vagyok pár hónapja. Sok mindent kell pótolnom hogy igazi sárkánylovas legyek. Roanta szigetén hajótörött voltam és onnan hoztak el.- Szépen válaszoltam az idegennek. Talán egy kicsit bővebben a kelleténél. Utána csendben sétáltunk míg hirtelen meg nem szólalt.
~Minek kell ön védelmi fegyver ha az ember el tud futni, ha kell? Még én beszélek akinél itt az vadásztőre a tarisznyában lapul és az íja és egy jó tucat vessző a hátán van. De ide nem kell fegyver itt nincsenek száműzöttek itt mindenki békés ember.~ Egy kissé bizalmatlanul távolabb léptem tőle és folytatni akartam a tovább az utat.
~Mit rejtegethet még a köpenye? Elinor, ne légy ilyen bizalmatlan vele. Segíts rajta. Beszélgess vele. Ő is kérdezet, akkor én is kérdezhetek tőle.~ Van ez a paranoiám, még mindig az egyedül létből. Oda kellett figyelnem mindenre, hogy túl éljem. Mert élni akartam és űzött a vágy, hogy egyszer haza találok majd.
- Hova való? Mióta van a szigeten és hogy került ide? Ugye nincs semmi baja.-Kérdeztem meg tőle érdeklődve. Közben nem vettem le a köpenyéről  a szememet ahova visszatette a kését. Közben egész furcsa gondolataim támadtak.
~ Mi van, ha száműzött, nem ismerek mindenkit a szigeten. Az idiótaság, akkor miért akar Zhevonnal találkozni. De ha az, akkor Zhevon áruló lehet. Megint túl sokat képzelődőm. Zhevon nem áruló és ez a nő pedig nem száműzött gonosz.~
Megráztam a fejemet és rámosolyogtam és tovább sétáltam.

Egy kis baki csúszott a rendszerbe, a tervbe, ám úgy néz ki a lány annyira nem bizalmatlan azért, hogy máris ellenségnek tituláljon. Vagy csak ennyire butácska? Vagy én vágtam ki magam ennyire jól? Mindegy is, lényeg, hogy nem szólt semmit. Szépen visszahelyeztem a késemet, majd összekötöttem elöl a köpenyemet, hogy még véletlenül se láthassa meg a többi késemet a lány.
Ami viszont még jobban elkeserített, hogy csak pár hónapja tanonc. Ez azt jelenti, hogy még csak most kezdte el a tanulást, tehát biztosan nem lehet még tojása. Ez így már annyira nem nyerő, mert a főnök csak akkor örülne egy fogolynak, ha az a tojásával együtt érkezik.
Az viszont érdekfeszítő, hogy Rhoanta szigetén volt hajótörött.
-Fú, szegénykém. És sokáig kellett sínylődnöd azon a szörnyű szigeten? Még szerencse, hogy rád találtak. - ha sokáig élt a sárkányok között, talán mégis lehet valami előnyöm abból, ha magammal viszem. Még kicsit próbálkozok kihúzni belőle dolgokat és a város széléig van időm eldönteni mi legyen vele.
-Én a kontinensről érkeztem és a várostól nem messze élek az erdő szélén. Ezért kell a kés. Sok az erdőben a fenevad és a sárkányok sem mind barátságosak. - persze most elárultam, hogy a pikkelyes szörnyetegek nem a szívem csücskei, de nem érdekel. Sokan vannak még így ezzel a szigeten, szerintem.
Lassan továbbhaladunk, a város pedig egyre jobban közeledik. Még azon is jár az agyam, hogy Zhevont hol és hogyan fogom megtalálni anélkül, hogy ismerős arcokba botlanék, illetve milyen módszerekkel húzok majd ki belőle értékes információkat.
-És te honnan kerültél Rhoantára? Talán te is a kontinensről érkeztél? - jobb lesz mindent megtudni a lányról, eddig érdekesnek tűnik a múltja.

// Bocsi, hogy rövidke lett, nincs nagyon ihletem, de igyekszem valamivel feldobni a játékot majd. //

Távol tartottam magam tőle amennyire tudtam. Bőven voltam annyira tőle, ha el akarna kapni. Ne tudjon. Bár, ha jól bánik a késével le tud sántítani engem. De én is az íjammal vagyok annyira gyors, hogy meg tudom sebesítsem.
- Egy ideig éltem ott.- válaszoltam röviden és tömören. Ott tanultam meg futni az életemért. Nem tudom, hogy éltem túl azt a bő évet. Talán csoda. Csoda volt. Sokáig féltem egyedül. De élni akartam, és túléltem. Olyan dolgokat láttam amiket. Nem kívánok senkinek, de már az ottani éjjelek és álmaim összefonódnak és keveredett az ott eltöltött nappalokkal. Néha nem tudtam el dönteni valóság-e vagy álom, ami ott történt velem.
Szavaiban éreztem a hazugságot a nőnek. Nem verhetett át. ~Nem vagyok ostoba. Lehet, hogy száműzött?~ Nem szereti a sárkányokat sem. Hazudott nekem a szőke hajú nő ebben biztos voltam.
Tudom kik élnek az erdő szélén és annyira már bejártam az erdőt hogy tudjak az ott lakókról. Ismerek ott látásból mindenkit.
~Valakit keresek, aki tudja ki ez a nő. Valaki idős embert vagy aki sok idegent ismer a szigeten? Ha száműzött, akkor gyorsan lebukik. Miért keresi Zhevont? Lehet hogy áruló Zé is?~
Nem válaszoltam először a kérdésére. Csendben haladtam sokszor pillantottam rá útközben. Nem akartam, hogy hirtelen rám támadjon. ~Kitudja mit tennének velem, ha Zhevon áruló? A végén megölnek engem. Nem fogom Zéhez vezetni. Válaszolnom kellene a kérdésre. Hiába és nagy valószínűséggel száműzött nem lehet tiszteletlen vele. Nem bántott még.~
Halkan megszólaltam.
-Igen a kontinensről, Thidiában nőttem fel a királyi udvarban szolgáltak a nevelőim.- Tömören a lényeget mondtam. Az igazat mondtam. Szüleimről semmit se tudok. Bár szívesen találkoznék velük. Egyszer majd megkeresem őket. Ha ki kell a sárkányom és igazi nagy lovasok leszünk, de az még messze van. Thidia volt az a királyság, aki ezzel a szigettel tartotta a kapcsolatot. Mikor ott éltem csak meséket hallottam a sárkányokról. Most pedig azok a mesék már nem mesék. Mert ez a valóság. A valóság, ahol sárkányok és emberek együtt élnek, repülnek és harcolnak. Várom már ezt a mennyei érzést én is. Nem időzhettem el ezekben a gondolatokban hisz ott sétált mellettem egy nő, aki hazudott nekem és száműzöttnek gyanítottam.

Egy percre sem álltunk meg, ami azt jelentette, hogy vészesen közeledtünk a városhoz. Ez nem is volt baj, de azt hiszem ilyen közel a házakhoz már inkább nem ejtem fogjuk a lánykát, jobb lesz, ha megkeressük Zét és szépen útjára engedem Elinort. Főleg, mert úgy érzem a kezdeti bizalma kezd szertefoszlani. Azt hittem nem kell annyira erőltetnem, hogy elrejtsem hazugságaimat, de ezek szerint okosabb a kislány annál, amit hittem.
-Thidiában? A királyi udvarban? Miért hagytad ott? - kérdeztem, és erre tényleg kíváncsi lennék. Nagyon szívesen élnék Thidiában, de sajnos nincs erre lehetőségem. Pedig de itt hagynám ezt a két kócerájt és boldogan élnék Narakhinnal... Narral? Te jó ég, ilyenek jutnak eszembe? Sürgősen ki kell pucolnom a gondolataimat!
-Ne haragudj, nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. - tettem még hozzá pár másodperccel később. Igyekeztem kedves lenni, de egyre kevésbé volt kedvem, mert sokkal nagyobb feladatok lebegnek előttem, minthogy egy kislány bizalmával játszadozzak. Semeddig sem tart elhallgattatni, csak épp fölöslegesen ilyet nem csinálok, meg hát most segít megtalálni Zhevont. Csak kerüljük el Rowent...
-De rég jártam itt... -sóhajtottam fel, ahogy beléptünk az első házak közé. Őszinte volt, tényleg ezer éve nem láttam ezeket az épületeket.