Külső, belső leírás

Amikkel rendelkezik:
- hajtóerő: mindig talál valamit, ami miatt úgy érzi, megéri küzdeni, lenyelni a gúnyolódásokat és nevetéseket. Mindig talál valamit, ami kellően ösztönzi, és segít neki, hogy csak a célt lássa a szeme előtt.
- bátorság: ügyetlensége mellé, nem kevés bátorság párosult, képes még a legmeredekebb helyzetekbe is fejest ugrani. Persze tisztában van azzal, hogy nem mindenható, így amit Ő maga is teljesen lehetetlennek tart, vagy túl nagynak a képességeihez képest, abba nem vág azért bele. Helyén van az esze, s nem egy öngyilok lelkületű lány.
- célok iránti elkötelezettség: ha kitűz maga elé egy célt, attól eltántoríthatatlan, így nem is pocsékolja az energiáját azzal, hogy olyasmikre áhítozik, amik elérhetetlenek számára. Ellenben olyas valamit is elért már, amiről tudta, hogy lehetséges, épp csak több odaadásra van szükség.
- tudás: nem buta, rengeteg tudásra tett szert a nagy kontinensen, ezért tudatában van annak is, ő hol is szerepel azon a képzeletbeli ranglétrán, nem is igyekszik azon, hogy többnek mutassa magát annál, ami. Vagy elérje, hogy mások lássák többnek. Nem fellengzős.
- becsületesesség: a saját becsülete, minden másnál többet ér. Nem csinált még soha semmi olyat, ami törvénybe ütköző lett volna, nem is fog. Elítéli azokat is, akik más vagyonát, értékeit veszik el, így a kalózokkal is hadi lábon áll, bár annak oka merőben más, mint a fent említett.
- optimizmus: ő nem ismeri azokat a kifejezéseket, hogy úgyse fog sikerülni, hogy lehetetlen. Teljesen optimista teremtés, aki mindig csak a napos oldalt látja, így ha el is buckázik a saját lábában, akkor is arra gondol, hogy lehetett volna rosszabb is.
- ítélőképesség: jó emberismerőnek mondhatja magát. Azon szerencsések közé tartozik, akik testközelből láthatták az emberi faj egy—egy díszpéldányát. Éveken keresztül figyelte őket, s bár simán okozhatnak még neki meglepetést, azért az alapvető jellemvonásokkal már tisztában van, amik segítségével, alkothat egy képet az illetőről. Ez egyébként segít neki abban, hogy álljon másokhoz, így a konfliktusokat is szépen el tudja kerülni.
- lelkesedés: kész energiabomba. Pedig semmit nem fogyaszt, használ annak érdekében, hogy ezt az állapotot elérje. Úgy kell fel minden reggel, hogy ez a nap jobb lesz, mint a tegnapi, és minden erejével azon is van, hogy tegyen róla.
- hajlandóság a kockázat vállalásra: bár ez nem az egyik erőssége, ha a szeretteiről van szó, na, értük aztán tényleg bármire hajlandó.
- barátságosság: noha eleinte félénk és kissé visszahúzódó, barátságos lány, ezt szinte már az első pillanatokban leszűrhetik róla, hála azoknak a lágy vonásoknak, na meg a mindig mosolygós tekintetnek.
- türelem: a lassú víz partot mos elv szerint éri az életét. Nem sürget soha semmit, még ha olykor nagyon is nehéz megvárni azt a bizonyos pillanatot. Végtelen türelemmel rendelkezik, amit egy-két ember akár meg is köszönhetne neki.
- kíváncsiság: erre azért nem túl büszke, hisz nem kevés kalamajkát köszönhet ennek a jellemvonásnak, de mint minden emberben, benne is megvan a kíváncsiság, csak talán több mint kellene.
- képzelőerő: abban viszont bővelkedik, valóságos álmodozó. Viszont tudja, mikor engedheti el a fantáziáját, és mikor van szükség arra, hogy két lábbal járjon a talajon.

A külsejét tekintve, nem egy kirívó személy, akin csak úgy megakad bárki tekintete, sőt sokszor észre sem veszik. Nem nádszál kisasszony, igenis van rajta némi felesleg, ami annak tudható be, hogy szeret jókat enni. Mostanában azon van viszont, hogy azt a felesleget izmokká alakítsa, de nem megy ez egyik napról a másikra.
Barna haja mellé, barna szempár társul, így teljesen pozitív hatást kelt, olyasmit, amivel az ember szívesen szembe találkozik. Ügyetlenségének köszönhetően, viszont nem egy sebhely, horzsolás díszeleg a bőrén.
Szeret nadrágot hordani, nőiessége bizonyára nem az öltözködésében nyilvánul meg, nem is szeret sok időt a tükör előtt tollászkodva tölteni, mikor más, sokkal hasznosabb dologba is fektethetné azt.
Ruhatára roppant egyszerű, nincs tömérdek ruhája, bálba járós konkrétan csak kettő, ami kellőképp jelzi azt is, hányszor fordul meg ilyen eseményeken. Nő létére, nem igazán titulálhatják annak, de gyerekkorában sem volt ez másképp, hisz még Pippa az illemet tanulta, ő a fáról dobálta a bátyait.
Arcán legtöbbször mosoly látszik, nem önsanyargatós típus, képes még a legapróbb dolognak is örülni, főleg, ha kapja valakitől, vagy találja. Volt mikor egy kavicsot, aminek furcsa formája volt, úgy őrzött, mintha a világ legdrágább kincse lenne, aztán egyszer csak eltűnt. Szülinapjakor viszont visszakapta, egy nyakláncon díszelegve, amit az óta le sem vett, ez az ő kabalája.
Haját javarészt összeköti, és kicsit mérges is szokott lenni, mikor az elő kandikáló tincsek zavarják a látásban. Mivel fél életét egy erdő mellett töltötte, így otthonosan mozog hatalmas fák között. Mostanság pedig már egy-két egyszerűbb csapdát is megtanult elkészíteni.

Előtörténet

A hajó megint rázkódik egyet, minek következtében a penna és a kis füzet kiesik a kezemből, hangosan csattanva a földön. Shadya-val ijedten tekintünk egymásra, s bennem még a levegő is megakad. Meg sem tudom mondani, hány férfi dorbéjozik a fedélzeten, s abba még csak belegondolni se merek, mit tennének, ha megtudnák, van egy kéretlen utasuk. Mindig is merész ötleteim voltak, de ez túltesz mindenen, viszont… valahogy el kell jutnom arra a szigetre… el kell jutnunk, hogy aztán nyugalomban élhessünk.


- És te mi leszel, kedvesem? – Mrs. Norrington meleg, lágy mosollyal az arcán fordul felém, még csak nem is sejtve azt, ezzel az egyetlen, ártatlannak tűnő kérdéssel, micsoda özönvizet zúdít az asztalra.
- Sárkánylovas – hihetetlen határozottsággal ejtem ki a szót, a tányéromon lévő ételt fürkészve, figyelmen kívül hagyva a pillanatok alatt kerekedő feszültséget. Nem nézek fel, mégis látom apám tekintetét megvillanni, bátyáim izmait megfeszülni. Látom, ahogy anyám a szája elé kapja a kezét, mintha nem is tudom, mit mondtam volna.
Az a kényszeredett nevetés, ami megtöri a néma csendet, mondhatni olaj a tűzre.
- Ugyan, az nem ilyen bájos lányoknak való hívatás. Nézd meg a mienket, Lessa, szerinted tényleg közéjük való vagy? – Mr. Norrington hangjában lévő gőg, felettébb bicskanyitogató számomra, így le is teszem a villát, hogy aztán a szemeibe nézhessek. Mert igen, az addig rendben van, hogy a felderítőink vezére, tisztelem is emiatt, de ez még korántsem jelenti azt, hogy ennyire fent kell hordania az orrát.
- Tudtommal életbe lépett a női egyenjogúság fogalma, nem is értem ezt a hím soviniszta megnyilvánulást, uram – nézek vele farkasszemet, miközben igyekszem moderálni magam, leküzdeni a mosolyt, amit a férfi nyakán dagadó erek készülnek kiváltani.
- Papíron mindenképp, de úgy érzem, jobb, ha nem hagylak feleslegesen álmodozni. Még ha valami csoda folytán, egy tojás ki is választ magának, ami megjegyzem manapság egyre ritkább…. Nézz tükörbe gyermekem, semmivel nem rendelkezel, amivel egy jóravaló lovasnak kell. Én a helyedben más foglalkozást keresnék magamnak, mondjuk… szőhetnél, és elfelejthetnéd ezt a badarságot, még mielőtt mindenkivel kiröhögteted magad. Ugyan Lessa, a két lábadon nem tudsz megállni sokszor, mit gondolsz, képes lennél megülni egy fenevadat? – rázza meg a fejét, miközben bekap egy újabb falatot. A családomra nézek, arra várva, hogy legalább egyikük álljon ki mellettem, mutassa meg, ő is annyira hisz bennem, mint én saját magamban, de mind hiába, mindenki a vacsorával van elfoglalva.
Úgy pattanok fel, hogy a szék hangos csattanással borul fel, majd köt ki a földön, így sikeresen magamra is vonom a társaság figyelmét.
- Lessa… - anyám még le is sápad, s testvéreim is némán fürkésznek, hisz az ilyen kirohanások egyáltalán nem vallanak rám, de mégis ki mondta, hogy nekem minden békát le kell nyelnem? Nem tűröm, ha sértegetnek, vagy gúnyt űznek belőlem, de az mégis jobban fáj, hogy a tulajdon családom is hátat fordít nekem.
- Elment az étvágyam – nézek végig az asztalnál lévő társaságon, majd felrúgva mindennemű illemet, faképnél hagyom őket, miközben igyekszem visszaszorítani a kicsordulni készülő könnyeket….

***

- Vidd ezt a négyes asztalhoz – anyám egy tálcát nyom a kezembe, én meg engedelmesen bólintok, s igyekszem nem megint a padlóra küldeni a rajta lévő italokat. Apám halála óta, rengeteg munka szakadt a nyakunkba, én meg alig tudom elhinni, ennyi minden meló van egy fogadóval. Panaszra nincs okunk viszont, hisz a betévedő kalózhordának hála, remekül megy. Csak győzze őket elviselni az ember.
- Micsoda ordenáré panda – motyogom az orrom alatt, mikor a fülembe süvít hangos vihogásuk. Erőt veszek magamon, és a kijelölt asztalhoz sétálok, kissé esetlenül, minden lépésemre gondosan figyelve.
- Egészségükre – mesterkélt mosollyal az arcomon, helyezem a három férfi elé a korsókat, mígnem olyas valami történik, ami még sosem.
Még távolról hallom, ahogy a tálca hangosan koppan a talajon, de.. de már rég nem ezen a bolygón tartózkodom.
Az érzés leírhatatlan, mintha láthatatlan kötelek láncolnának ahhoz a valamihez, ami az asztal sarkán foglal helyet. Meg akarom érinteni, vigyázni akarok, és nem értem ennek okát.
- Nézd Hayden, a virágszálnak is tetszik – hallom meg egyszer csak, mire megrázom a fejem, és a férfiakra tekintek.
- Elnézést, én csak…. még sose láttam ehhez hasonlót – motyogom zavartan, hisz tényleg nem tudom, mi történhetett az előbb.
- Meghiszem azt, egy sárkánytojás nem mindennapi jelenség, főleg nem itt a világ végén – a férfi kihúzza magát, csak úgy dagad belőle a büszkeség, amiért sikerült szert tennie erre.
- És még mennyit ér – teszi hozzá a társa, vigyorral a képén, én ezekkel viszont mit sem törődök, tekintetem már rég azon a csodán felejtettem.

***

- Láttam, hogy néztél arra a tojásra az előbb. Eszedbe ne jusson bármilyen őrültséget is tenni, mert azok ketten, nem nézik, hogy férfi, vagy nő az illető… - ragadja meg a karom a harmadik férfi, miközben a konyhába igyekszem. Szemeim elkerekednek, s mikor ezt ő látja, lazít a szorításon, de zavarba ejtőn néz rám, ami miatt le kell hajtanom a fejem.
- Fogalmam sincs, mi történt velem. Egyszerűen csak… úgy érzem, nem vagyok teljes, amíg az nincs nálam, jobban vágyom rá, mint bármi másra a világon… - motyogom, nem tudok ilyen kellemetlen helyzetben normálisan beszélni.
- Őket ez nem fogja érdekelni. Az elmúlt napokban, három ahhoz hasonló tojáson adtak túl, nem kevés pénzért… - próbálja megértetni velem a helyzetet, engem viszont megijeszt… mintha a fejembe látna, és azok a szemek… megrázom a fejem, majd egy apró biccentés kíséretében, ott is hagyom a férfit.

***

- Uram várjon – nem érdekel, hogy szakad az eső. Nem érdekel, hogy nagyon kapni fogok ezért, lélekszakadva futok a férfi után, csak hogy… csak hogy az enyém lehessen.
- Mi az virágszál? Tán nem fizettünk ki valamit? – néz végig szakadt külsőmön, majd érdeklődve a szemeimbe, mire én csak serényen rázom a fejem.
- Nem… én csak.. szeretném megvenni azt a tojást – s noha, hangosan nevetni kezdtek, meg azt latolgatni, vajon van-e nekem annyi pénzem, ez abba is marad, mikor a zsákot a férfi kezébe nyomom. Le se veszi rólam a szemét, s én is őt figyelem, így csak halványan érzékelem, hogy a harmadik, a fejét csóválja.
Viszont semmi nem érdekel, mikor a tojás a két kezem közé kerül. Megnyugszom, soha nem érzett nyugalom árad szét bennem, és most már tényleg teljesnek mondhatom magam.
- Köszönöm, nagyon köszönöm.

***

- Túrjatok fel mindent, még a legapróbb zugokat is – arra ébredek, hogy az ajtó hangos csattanással jelzi, látogatóink akadtak, mégis a hang… lebénulok a félelemtől, aztán teszem is, amit még azon az éjszakán utasításba is kaptam. Hálás vagyok a furcsa férfinek. Viszont nem értem, mire fel ez a nagy segítség.
Gondolkodni nincs időm viszont, ami ruha a kezem ügyébe akad, azt a zsákba hajítom.
- Maradj kicsit nyugton, rendben? – suttogom Shadya-nak, miközben hallom, hogy anyám értetlenül kiabál, fogalma sincs, milyen tojásról beszélnek, és miért nem azzal foglalkoznak a rend őrei, hogy kiraboltak minket.
Rosszul érzem magam, bűntudatom van, mégse teszek semmit, már azon túl, hogy kimászok az ablakon, az alig tizennégy napos sárkányommal együtt, majd meg sem állok a kikötőig.

- Uram, potyautasunk akadt – szabályosan a padlóra löknek, a zsákomat meg dobják mellém, mire összerezzenek. Remélem, semmi baja, Istenem hagyd, hogy ne vegyék el őt tőlem.
Minden izmom megfeszül, mert bár nagyon reménykedtem abban, hogy elérek a szigetig anélkül, hogy észrevennének, nem sok esélyt láttam rá.
A hajó kapitánya megfordul. Nagyot nyelek, mikor azt az ismerős szempárt látom, ugyanakkor nem értem, az arcára kúszó mosolyt. Int a legénységnek, hogy menjenek, majd ő ezt elintézi, s azok így is tesznek.
- Ne mondd, hogy nem szóltam – megkönnyebbülten nevetek fel, majd ülök törökülésbe, miközben a zsákom szorongatom, mintha a világ legértékesebb kincse lenne.
- Kikelt? – még az ő hangjában is érzékelek némi izgalmat, így egy biccentés kíséretében mutatom meg neki Shadyat. Megbízok benne, így hagyom, hogy óvatosan a tenyerére helyezze, és gondosan szemügyre vegye, ugyanakkor, tekintetem le nem veszem a sárkányomról.
- Ahogy Kysppiere érünk…. – kezdi el ecsetelni, mit kell tennem, hová kell mennem, én meg soha nem érzett hálával a tekintetben figyelem őt, s iszom minden egyes szavát.