Közös játék - A sárkánylovasok ünnepe

A sárkánylovasok ünnepe

>>>Hangulatzene <<<

Éppen 255 éve, hogy a sárkányok békét kötöttek a Kysppie-n élő városiakkal és megszülettek az első sárkány-ember barátságok. Talán sokak számára ez semmit nem jelent, de a szigeten élők többségének ez a nap minden évben egy, a tiszteletadásra és a mulatozásra szánt nap.
Bár a városlakók között sokan vetik meg a sárkányok iránti ekkora mértékű rajongást, ezen a csodás nyári napon még azok is kimerészkednek a négy fal közül.
Nem is csoda, hiszen ilyenkor összegyűlnek kicsik nagyok, sárkányok és emberek és zenével, közös ebéddel és vacsorával keretezve töltenek egy egész napot együtt. Kora délután a sárkánylovasok rövid bemutatót tartanak, majd bevonják az egész népet a sárkányháton való lovaglás és a kapcsolatuk rejtelmeibe. Egyes civilek fel is ülhetnek és repülhetnek pár kört a pikkelyesek hátán.
Jó páran ezen napon próbálnak megszabadulni megunt holmijaiktól vagy kézzel készített dolgaiktól, így hát kisebb vásár is várja a nézelődőket a város szélén.

A sárkánylovas bemutatón már épp túl vagyunk, lassan az asszonyok elkészülnek az ebéddel, ami sült disznó lesz, úgyhogy most erre vár a nép, s csorgatja a nyálát, ha épp nem a sárkányokat szemléli.

Az kétségtelen, hogy ilyen örömteli napokon minden bajról elfeledkeznek az emberek, de Rowen és a kapitányok folyton folyvást a veszély után kutakodnak, hiszen az ilyen pillanatokat szeretik kihasználni a száműzöttek. Reméljük ma nem akarnak a városiak levesébe köpni és elrontani a mulatságot.

Minden évben jó buli szokott lenni ez az ünnep, azonban idén őrszolgálatra jelentkeztünk. Shreya és én. Így hát a nagy ivászatból kimaradunk, és csak az egyik őrpontról, az ünnepség jobb szélén felállított asztaloktól figyeljük majd a népet. Figyelnénk, ha nem késnénk el... De hát...
- Wááhúú!! - visítok egy nagyot, ahogy Shreya megfordul alattam. Erősen kapaszkodom a nyeregbe, melyen már elég sok kopás látható. Többet repülök, és többet használom, mint a legtöbb tanonc. De azt hiszem ez várható volt. Én magam sem vagyok egy fegyelmezett, határozott és magabiztos lovas, erre kaptam egy energiasárkányt... Az Égiek humora igen jó. A jellemünk nagyon hasonlít, így Rowen örülhet: az őrült viselkedésemhez és ötleteimhez kaptam egy szárnysegédet is a sárkányom személyében. A levegőben élvezem a hűs levegőt, majd a távolban meglátom az ünnepséget és a levegőben néhány lovas társamat.
- A bemutató! - kiáltok fel döbbenten, amire Shreya is megtorpan és egy halk nyögést hallat. A bemutatón nem szereplünk, féltek ránk bízni bármilyen feladatot. De a lelkesedésünk nem csökkent, így Rowen végül őrszemnek jelölt ki minket. Nem sok feladatunk lesz, csak ülni, néha tenni egy kört és figyelni, hogy minden rendben menjen. Úgy gondolta, hogy ez nem megterhelő számunkra, bár biztos vagyok benne, hogy nem bízik abban, hogy ezt is baj nélkül meg tudjuk csinálni. Én tudom. Megpaskolom társam nyakát, ügyelve, hogy a kék energia szarvakhoz ne érjek hozzá.
- Menjünk... - morgom, bár még igencsak élvezném ezt a saját magán légi bemutatót. Minden esetre várnak ránk, így kicsit késve ugyan, de sietősen huppanunk le az ünnepség szélén. Tekintetemmel Rowen-t keresem és remélem, hogy egyszerűen csak szemforgat, és ott hagy minket, és nem indul el felénk... Akkor baj lesz...

Fesztivál
Ma sok érdekes dolog fog történi velem ezt már akkor tudtam, mikor Martha odaadta a ruhát, amit erre az ünnepségre nekem készített. A mai napot sokan várták, de én valahogy inkább nem akartam részt venni. Ventus kedvért jöttem el. Sok ember lesz. Ebben a ruhában talán nem leszek átlagos lány, mint eddig voltam.
-Csodálatos szép vagy, Linor. - mondta indulás előtt Martha nekem kedvesen majd felültem mellé a szekérre és a város felé indultunk el.
Az erdőben a fák között kutattam a kiutat és a dalos pacsirtát, akivel pár napja találkoztam először. Egy idegen ifjú volt ő, aki ismerte a dalomat, amit annyira szeretek dúdolni a sétáim alatt. Vártam, hogy egyszer csak meghallom a távolban az éneket a hangosan zörgő szekéren , de csalódva be kellett látnom nem jön az ifjú elő.
Az ünnepség helyszínére értünk. Martha csak mondta a magáét.
- Nem sokára te is repülhetsz. - jelentette ki Martha nekem. Majd leszálltam a szekérről és elköszönt tőlem. - Érezd jól magad és ne aggódj idejében visszaér Ventus, amit megígér azt be is tartja.
Egy mosollyal köszöntem el tőle. ~Reméltem én is~. Sok szigetlakót már látásból ismertem, azok felé egy csendes biccentéssel köszöntem közben ámulva néztem a légi bemutatót. Sok tanonc már beosztottak erre az ünnepségre őrködni, de én mint tojásos tanonc élvezhettem volna az ünnepséget, de néha úgy éreztem túl sok szempár néz végig rajtam.
Megálltam egy csendesebben helyen. Hallgattam a muzsika szót amit a zenészektől jött. Lecsuktam szemeimet és csak hallgattam.
Elképzeltem, hogy hamarosan nekem is lesz egy sárkányom. Lassan kikelhetne már, állapította meg az egyik kapitány, akivel összefutottam a keltető épületben két nappal ezelőtt.
Felnéztem az égre és az utolsó repüléseket láttam fent az égen. Nem tudom kiállt mellém, de aki mellém állt egyet köhögött, hogy tudassa velem, hogy itt vagyok melletted.
Még mindig csukva volt a szemem, hisz tudtam, ha akar valamit majd úgyis szól.

A történelem egyik legszebb napjának ünnepe a mai, én pedig remélem, hogy mindenki jól fogja érezni magát. Ha nincs az a nap, most nem élvezhetném Artes társaságát, nem ismerhetnénk a sárkányokat, nem ülhetnénk hátukon, élvezve a magasságokat. A délelőtt folyamán volt időm szétnézni és elidőzni az ünneplők között. A bemutatóra is vetettem néhány pillantást, egy korai ebéd kíséretében, utána azonban jégsárkányomhoz indultam. Ebéd után csatlakozunk az őrszemekhez. Önként vállalkoztam a feladatra, tekintve, hogy nekem bőségesen elég volt ennyi a szórakozásból. Szívesen figyelem fentről a tömeget és a rendezvény környékét. Egyébként sem lenne rendes dolog a tanoncokra hagyni a javát, na meg ha történne valami, legalább szerzek némi tapasztalatot. Nem mondom, hogy nem számítanék utána is zöldfülűnek, főleg Kapitányom szemében, de minden bizonnyal érne valamit. Igaz, mindezek ellenére jobban szeretném, ha nem történne semmi. Ha csak békésen kellene repkednem sárkányom hátán, kisebb szüneteket beiktatva azzal, hogy amíg mások fent vannak, mi a talajon pihentetjük szárnyainkat.
- Készen állsz, Artes? - kérdem őt, amint odaérek hozzá.
Rövid, igenlő válasza felcsendül fejemben. Fején végigsimítok még utoljára, aztán ellenőrzöm a nyerget és minden egyebet. Hátáról leveszem felszerelésem javát. Eddig csupán egy tőr volt nálam, így most magamra aggatom íjam és egy tegeznyi nyilat is. Ezen kívül még van két tegezzel a nyereg két oldalán, biztos, ami biztos. Most, hogy minden megvan, már csak egyetlen dolgot tehetünk. Társam segítségével felkapaszkodok a nyeregbe, s már emelkedünk is, néhány szárnycsapással.
Még van némi időnk, ezért elsőként csak egyetlen kört teszünk, majd leszállunk az ünnepség túlsó oldalán, ahol már ott is van egy másik lovas. Artes és én szinte egyszerre köszöntjük őket. Én egy egyszerű biccentéssel, míg ő egy morranással üdvözli a párost. Akár kapunk eligazítást, akár nem, nekem szándékomban áll pontosan kezdeni. Sőt, ami azt illeti korábban is, ha lehetőségem van rá.

Fesztivál

Ha őszinte akarok lenni magamhoz... és az akarok lenni. Mióta elszöktem érzem igazán hogy élek. Lehet más betegesnek tartaná, de a veszély és a szabadban alvás felpezsdíti a vérem. Nem azért mert már egy hete alig aludtam a kemény talaj miatt. Egyszerűen iszom az élet minden látványát, és érzését. Arról nem is beszélve miután újdonsült barátom Dragomir csatlakozott hozzám, még biztonságban is érzem magam. Bár nagy sajnálatomra nem szívjóságból teszi, elkéri az árát. Viszont mindig jobb, mintha az életemet vennék. Úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk az ünnepséget, amit ma rendeznek. Ott végre rendes ételhez juthatunk, és nekem is kéne egy két dolog a vásárból. Viszont félek, hogy Thomassal összefutunk, így a kapucnimat amíg fel nem mérem a terepet mélyen az arcomba húzom. Thomas rühelli az ilyen ünnepségeket, túl nagyra tartja magát ahhoz, hogy a por néppel vegyüljön. A családom pedig nem jön ki a város szélére, szerintem nagyban engem keresnek. Mást pedig nem érdekel. Alig várom, hogy vehessek egy tiszta ruhát, ami kényelmesebb a vándorló élethez. Miközben belépünk a fesztivál "ajtaján " ránézek Dragomir barátomra, majd széles mosolyommal pislogok rá.
- Neked se ártana tiszta ruha... - végig mérem. - Tényleg csinos a vérfolt, meg a mocsok, no meg a szakadások végig rajta... talán mondható divatosnak is. De úgy vélem kevésbé keltenél feltűnést, ha tisztább ingben mászkálnál ennyi ember között. - széles a vigyorom, és ahogy változik az arckifejezése még szélesebbé válik. Igazi zsoldos, nem igazán díjazza a beszélgetést, főleg nem engem. Tudom hogy nem kedvel, és engem is idegesít ez a merev viselkedése, így célt tűztem ki magam elé: egyszer úgy is megnevettetem és ellazítom. Ha már együtt utazunk érezzük is jól magunka, nem de ? Ahogy meghallom a zenét, és a mutatványosak is a látóterembe kerülnek a szemem felcsillan, imádom az ilyen ünnepélyeket! És most se fogom kihagyni.

Nem vagyok itt olyan régóta, hogy tudjam, miféle események vannak itt a szigeten. Nem vagyok alapvetően sem az a nagy vigadás párti, én inkább iszom, mint mulatozok. De nem tudok elmenni a tény mellett, hogy talán néhány érdekes dolgot találhatunk ott is. Én egy szóval sem mondtam, hogy jó ötlet lesz ide eljönni, sőt igazából a kisujjamat nem mozdítottam volna mindazért, amit itt találhatunk. Békésen hajóra szálltam volna, vagy tovább gályáztam volna valamerre. De amióta ez a perszóna velem van, azóta egy percnyi nyugalmam sincs. Ha épp nem a megvédéséért hálálkodik, akkor valamiről mindig csicsereg. Mint ha belebújt volna egy rossz démon és folyamatosan csintalankodik. Pedig nem miatta álltam én ki azokkal a szarháziakkal, hanem mert beleköptek a levesembe.
- Úgy gondolom, hogy kevésbé keltek feltűnést, mint te fényes nappal a kapucniddal. - pillantok rá jelentőségteljesen, miközben a homlokom is ráncolni kezdem. Nem szívesen fanyalodok a mulatozók tömegébe és ez látszik is rajtam.
- Menj, szórakozd ki magad, biztos hiányolod a beszédes társaságot is. - jegyzem meg még szemtelenül, aztán én az egyik felállított stand felé veszem az irányt. Jókora hordók állnak ott mindenféle jó nedűvel megtöltve. Én azokból fogok most kegyetlenül sokat csapolni, az erszényem most úgyis duzzad a sok érmétől. Jó oldala csak ez van ennek a társulásnak, semmi más. Igazából próbáltam már számtalanszor mondani neki, hogy keressen más pajzsot magának, én sem érte tettem, amit tettem. De teljesen fölöslegesen mondom, mint ha süket fülekre lelnék. Inkább már csak rá hagyom, had gondoljon, amit akar. De ha útban lesz, akkor bizony nem fogok rá szépen nézni. Nem felvigyázó vagyok, hanem katona. És az érdekel a legkevésbé, hogy miért ment el otthonról. Mindenkinek meg van írva a sorsa, a nők dolga pedig az, hogy hozzámenjenek valakihez, majd gyerekeket szüljenek és neveljék azokat.
Már nyitom is az erszényt, hogy megfizessem az ital árát. Egy marék érmét teszek az asztalra, majd a pultosra nézek.
- Korsó sört kérek, sokat és jófélét. - közben féloldalasan támaszkodok a pultnak és az ünnepi tömegbe nézek. Nincs az a pénz, ami most oda bevinne engem. Inkább jót kortyolok friss és hideg italomból, amit közben elém csúsztatnak. A kölykök csak rohangásznak, a sárkányok jelenléte is feszélyez, arról nem is beszélve, hogy nem is igazán vágyom az ismerkedésre.

Mai nap nem lehet pihenni, de tegnap Fulguraeval szabadnapom volt. Teljesen szabadnapot kértünk. A felderítőktől kapott információk, hogy mozgolódnak a száműzöttek és készülnek valamire általános riadó készültségre adott okot. A fesztivált meg kell tartani mindenképpen egy szép évfordulós számhoz érkeztünk újból. Mindig nagy ünnepség volt ez és néha közelebb hozta szigetlakó egyszerű embereket a sárkányokhoz.
Reggel korán már fent voltam és szálltam. A tengerparton cikáztunk, hátha megláttunk pár hajót vagy csónakot. Nem jártam sikerrel semmit nem találtunk. Fulgurt nem akartam kifárasztani, pedig repült volna a kedvemért még egyszer. A váltás elindult.
Rég elkerültem a fesztivált több éve nem látogattam meg ezt a rendezvényt utoljára akkor voltam ott mikor még volt egy Maxem, aki az idegeimen táncolt a városlakók előtt.
Egész délelőtt jelentéseket hallgattam a felderítő kapitánytól és a légivadászaimtól és Rowennek adtam lejelentéseket. Egyszer megjelent Stephan Valhosta is és leadta a jelentését, de nem csak arról beszélt hanem arról, hogy egy kicsit nekem is mulatnom kellene. Az idegesítő férfit elküldtem bosszúsan, mert nem érdekelt a véleménye semmiről.
-Ne hagyd cserben a csapatodat. Legalább ezen a napon lehetnél a barátjuk is és nem csak a kapitányuk. A bemutatón találkozunk.- köszönt el tőlem a férfi. Meg se várta, hogy leordítsam a fejét. Valahol igaza volt, de ez sem tántorított el attól, hogy a kapitányi rangomat levessem egy kis időre.
Tudtam, hogy a légivadászok egy egész szép produkcióval készültek és hát illendő volt a megjelenés rajta, főleg úgy hogy nekem is ott kellett lennem az egyik repülő sárkányrajba, mint vezető. A bemutató után nem szándékoztam részt venni a fesztivál további részein.
Fulguraenek tudom hogy lett volna kedve játszani és szórakoztatni a népet és ha nagyon akar el is látogathatott a délelőtt folyamán az ünnepély előkészületeire.
A bemutatóra megérkeztem Fulgurae hátán és miután végeztünk a látványos produkcióval, amit a szigetlakók kedvéért állított össze a csapatom. El akartam hagyni a helyszínt, de Jordan mellém érkezett a társával.
- Nem sokára elkészül az ebéd, gyere enni Daia és utána indulj el közösen a következő őrjáratra- invitált meg az egyik kezem ebédelni.
Meg ráztam a fejemet és elhúztunk mellette
-Nem, Jordan, sajnálom.- válaszoltam vissza neki.
~Tudod, hogy most megbántottál egy csomó embert ezzel. ~ mondta kissé szemrehányóan Fulgur.
~Tudom és ezt minden évben eljátszod velem. Nem változott a véleményem, menjünk még egy kört a sziget körül és után pihenhetsz. ~ Válaszoltam Fulgurnak.
Valahogy tudtam, hogy nem nyugodott, bele az egészbe, de párpercig csendben tudtunk lenni majd újra megszólalt a fejem és csenget a hangja.
~Láttad, hogy nézet rád, akinek a nevét nem ejthetem ki? ~ kérdezte, ahogy elindultunk az őrjáratra.
~Nem, nem láttam és nem érdekel, hogy mit mondasz nekem róla. Csak nagyon nagy a fantáziád, Fulgurae és mindenbe mindent belelátsz. ~
~De én tudom, hogy tetszel neki. ~
Forgattam a szemeimet, majd megérintettem ruhámat és éreztem alatta a láncot és a rajta függő ékes tárgyat.
~Honnan tudod, talán elmondta az a pökhendi alak neked? Hagyjuk ezt a témát és ne játszd a kerítőnőt. ~
Ilyenkor mindenki szereti a kerítőnőt játszani, mert ilyenkor jön össze a legtöbb ember, de én nem tartozok a legtöbb közé és ilyenkor Fulguraet is elkapja az a vágy hogy újra boldognak lásson.
Előre hajoltam rá a nyakára. Én vele vagyok a legboldogabb
~Szeretlek téged. ~
~Én is Ryn. ~ felelte nekem a jeges teremtésem.
Lassan a tengeren voltunk és újra a feladatomat kezdtem el végezni még egy körre elmentünk, reméltem nem találkozunk semmivel sem közben, ami megzavarná az ünnepélyt.

Már hetek óta készülünk erre az eseményre, a fejem minden nap 10 felé állt, egy perc nyugtom sem volt. Nem volt elég a sárkánylovas őrséget intéznem, hiába osztottam ki másokra a bemutató összeállítását, még abban is segítenem kellett, plusz a kedves városvezetőnk egyéb feladatokkal is megbízott. Ennek a fejében valami ismeretlen érzés gyötör egy ideje, ami vészjóslóan reggeltől estig a gondolataimba eszi magát. Valami közeleg és az nem a száműzöttekel kapcsolatos. Őszintén remélem, hogy az a valami nem a mai napon fogja felfedni magát.
Morth-tal mindketten korán érkezünk és figyelemmel kísérjük a sátrak felállítását. Mindenféle bazár látogatható az ünnepségen, de nem csak tárgyakat lehet vásárolni, hanem jóféle alkoholos italokat és süteményeket, szendvicseket is. Az ebéd mindenki számára ingyenes és én már reggel csak a sült vaddisznóra gondolok, mert az utolsó pár napban enni sem nagyon volt időm.
Morth rám morrant, hogy bírjam ki még egy kicsit, most egyelőre figyeljek oda, hiszen a délelőtti órákra, illetve kora délutánra néhány lelkes tanoncot is beosztottam őrködni, köztük Demient is.
A bemutatóban nem vettem részt, volt elég gondom az elmúlt időszakban, de Morth besegített a tűzsárkányoknak a finálénál a tűzokádásban. Minden tökéletesen ment, én nem vettem észre, hogy bármilyen baki becsúszott volna, szerintem nagyon szépen megoldotta a csapat.
A szememmel Demient keresem, de nem látom sehol. Ami még jobban aggaszt, hogy Shreya sincs sehol, ami azt jelenti, hogy késnek az őrségről, pedig már itt kellene lenniük. Fiamként szeretem Demient, de amióta Shreya repülni tud, néha teljesen elmegy az esze és olyankor egyszerűen nem tudom mit kezdjek vele. Remélem, hogy most nem valami őrültséget csinálnak.
Késve bár, de végre megjelennek. Csak a szememet forgatom, most végezzék a dolgukat, majd később beszélek velük, bár tudom mindhiába.
Morth a tömeg szélén szemlélődik, miközben próbálja a körülötte rakoncátlankodó sárkánykölyköket kordában tartani. Elmosolyodom tüzes sárkányom türelmén, majd előfordulok és körültekintek az embereket. Karyn felé vetek egy biccentést, aki láthatóan a terepet már elhagyni készül. Sosem szeretett vegyülni az embertömegben, most is csak a bemutató miatt volt jelen, majd már indul is a veszély után kutatni. Nem véletlenül ő az egyik jobb kezem, bármilyen helyzetben megállja a helyét.
Leülök egy padra közel az egész disznókhoz, melyeket tűz felett forgatnak városunk csodás asszonyai. Csak legyünk túl az ebéden, aztán folytatom a dolgom....

Lynessa - ha nem gond

Az ünnepségre késve érkezek, és tudom, hogy ezért még ki fogok kapni. Shreya is kicsit szégyelli magát, jócskán elmúlattuk az időt. Pont most, amikor ilyen fontos feladatunk lenne és várnak ránk. Belegondolva azért nem ért ennyit ez a repkedéses buli, szóval már kezdem is szégyellni magam. Pláne, mikor találkozik a tekintetem Rowen-éval, aki egyelőre csak a szemét forgatja mérgesen és már el is fordul.
- Ajajj... - motyogom, és érzem, hogy Shreya is kicsit összébb húzza magát. Biztos, hogy le fog szidni minket, bár való igaz, jogos a kérdés, hogy van-e értelme... Az ilyen tetteimet mindig csak utólag bánom meg és azt hiszem ezért kedvel minket Rowen és még nem küldött el a fenébe, mert tudja, hogy mélyen (jó mélyen) azért van felelősség tudatom. Csak általában késve szokott előjönni... De hát erről nem mi tehetünk, igaz?
Végül itt vagyunk, állunk a stárak szélén mint egy tökéletes őrszem és várunk. Nem tudom ugyan, hogy mire, nem szeretném, hogyha bármi történne velünk. Megpillantom Lin-t és mosolyogva intek neki. Szememmel jelzem, hogyha nincs más dolga, igazán idejöhetne hozzánk köszönni és szórakoztatni minket. Sajnálom a lányt, az ő sárkánya még nem kelt ki. Így viszont élvezheti a fesztivált és nem kell őrszemkednie.
~Ne legyél irigy. Eléggé megviselheti lelkileg ez az egész ~hallom Shreya lágy, ámbár feddő hangját a fejemben. Igaza van, tényleg irigy és gonosz gondolat volt, úgyhogy el is fordítom a fejemet. Figyelem a tömeget, majd a felettünk köröző párost, akik mellénk szállnak le és köszönnek nekünk.
- Helló! - biccentek én is. Még nem nagyon beszélgettem Lynessa-val, de persze ismerem őt és a sárkányát is. Gyakran ki szoktak látogatni a gyakornok edzésekre.
- Minket ellenőrzől, vagy ti is unatkoztok? - fojtok el egy vigyort, majd ismét a tömegre pillantok. Gyanús, hogy ebben az évben nem fogok olyan jól szórakozni, mint az előzőekben. De hát... EZ a Lovas tanoncok élete. Shreya megértően morrant egyet, de nem szól semmit. Helyes...

Demien - természetesen nem gond Smile

Demien Zeel és Shreya. Nem egyszer találkoztunk már, mikor lelátogattam a tanoncok gyakorlataira, beszélni azonban nem beszéltünk túl sokszor. Szeretem csendesebben eltölteni az edzéseket, arra figyelve, amire kell. A tanoncoknak pedig egyébként is a kiképzőkre kell figyelni olyankor, nem rám, még akkor is, ha lényegében azt csinálom, amit ők. Kérdését hallva elnevetem magam, miközben mászok le társam hátáról.
- Sajnálom, de efféle parancsot nem kaptam. Be kell érned azzal, hogy társak leszünk estig, bár nem az unatkozásban. Sokkal inkább az őrködésben - magyarázom el a helyzetet.
Bevallom, szokatlan őt itt látni. Nem hiszem, hogy lenne benne kellő felelősségérzet ezzel a munkával kapcsolatban, ugyanakkor bízom Rowen döntéseiben. Ha ő lát benne erre való potenciált, akkor biztosan van, csak még nem találkoztam vele. Közben jégsárkányomon ismételten leellenőrzöm a felszereléseket. A nyereg minden egyes pontját átnézem, amit lehetséges úgy, hogy közben a hátára van erősítve. A tegezek is az ellenőrzési sorban vannak. Megnézem a rajtuk kifeszített bőrt, amin keresztül bele vannak szúrva a nyílvesszők. Így ugyan oda kell figyelni, hogyan veszem elő őket, de nem esnek ki olyan könnyen, ha fejjel lefelé kellene repülni. Ezzel a tulajdonsággal csak a hátamon lévő tegez nem rendelkezik. Az a hagyományosabb alakot tudhatja magáénak.
~Így rendben lesz, igaz?~ kérdem társam gondolatban.
~Igen.~ hangzik el tőle a tömör válasz, mi mély hangján duruzsol elmémben.
- Szóval, Demien. Remélem kiélvezted a napot, mert mostantól ahogy mondtad... "unalmas" lesz. Legalábbis neked, ha minden jól alakul. Ha nem, akkor senkinek nem lesz az. Na és akkor... - kezdek bele, majd lehajolva letépek néhány fűszálat, melyek közül csak az egyik hossza tér el. - Fejenként jut négy-négy szál. Felváltva húzunk, a játék addig tart, míg egyikünk ki nem húzza a hosszút. Aki kihúzza, az marad a földön, a másik a levegőben kezd. Egy óra múlva pedig csere, hogy a sárkányok is pihenhessenek. Csere mindig a levegőben. Van kérdés? - kérdem mosolyogva, miközben magunk közé tartom a fűszálakat.
Ha nincs, akkor akár el is kezdődhet a játék. Mivel nincs túl sok időnk a kezdésig, nem akartam húzni a dolgot. Így pedig könnyebb, mintsem megvitatni, hogy kinek kellene fent kezdenie, vagy várni arra, hogy majd az egyik felettesünk elmondja. Kár ilyesmivel traktálni őket, van elég dolguk így is, mi pedig ügyesek vagyunk és megoldjuk. Bár tény, talán azzal is megoldódhatott volna, ha közlöm, hogy mi repülünk elsőként, de esélyt akartam adni neki is, lévén tudom, hogy szeret odafent lenni. Ki ne szeretne?

Lynessa

Úgy tűnik, hogy társaságot kapunk, aminek örülök is, meg nem is. Ez azt jelenti, hogy Rowen nem bízik bennünk annyira, hogy egyedül hagyjon minket...
~Vagy számít arra, hogy valami gond lesz és nem akar minket egyedül hagyni ~ fejezi be Shreya lágy hangján a gondolatomat, mire csak elhúzom a számat. Nem szeretném, ha valami gond adódna, tényleg nem lenne túl jól. Nem is tudom, hogy mit tennék, hogyha valami történne. Habár ott függ az oldalamon a kardom, és néhány tőr is a csizmámban lapul, nem biztos, hogy vészhelyzet esetén egyáltalán tudnám, hogy mit is tegyek. És azt hiszem, hogy Shreya sem.
~Én el tudok repülni...~ jön a gonoszkodó válasz, mire csak megpaskolom a sárkány nyakát.
~Aha, maradj csendben.~ vigyorgok.
Lyenssát köszöntve rákérdezek, hogy ellenőrizni jöttek, vagy csak unatkoznak. Nagyon remélem, hogy az utóbbi, és ezt együtt fogjuk tenni.
- Hát... Tényleg remélem, hogy nem lesz valami galiba... - húzom el a számat és most furcsán komoly a tekintetem, amelyet végig vezetek a fesztivál helyszínén, majd újra visszafordulok a nő felé.
- Mit gondolsz, tarthatunk valami esetleges külső támadástól? - kicsit lehalkítom a hangomat, és érzem Shreya bizonytalanságát is. Senki nem örülne valami ilyesmi eseménynek. A komoly témát azonban Lyn szerencsére kicsit eltussolja, hiszen egy játékkal akarja eldönteni, hogy ki hol őrködjön. Elvigyorodom és bólintok. Tetszik a dolog, majd én is átveszem az ötletet és alkalmazni fogom az edzéseken. Kihúzok egy szálat, majd várok a nő húzására is, és közben remélem, hogy esetleg mond valami infót arról, hogy Rowen számít-e valami támadásra, mondott-e nekik valamit, amit esetleg a tanoncokkal nem osztottak meg...

Rövid ideig tartó, ám rendkívül szokatlan komolysága egy picit elgondolkodtat. Talán mégiscsak nagyobb a felelősségérzete, mint azt gondoltam. Ennek pedig érzi is a nyomását, akárcsak én, ugyanakkor én már kikerültem az iskolából, arról az aprócska különbségről már nem is beszélve, hogy én önként jelentkeztem ma szolgálatra. Én eközben is kellőképp jól tudom magam érezni. Így pedig egyel kevesebb embernek kell aggódnia. Itt vannak viszont a tanoncok, akik alig fiatalabbak nálam néhány évvel, de ki kell venniük a részüket a feladatokból. Őrködniük kell, figyelni, mintha csak háborúban állnánk. Ez ugyan így is van lényegében, már ha engem kérdez valaki. Sosem tudhatjuk, mikor ér minket támadás.
- Furcsa, hogy ilyesmit kérdezel - jegyzem meg végül - Tudod, szerintem nekünk őrszemeknek pont az a feladatunk, hogy tartsunk ilyesmiktől. Az a dolgunk, hogy helyettük aggódjunk, hogy helyettük figyeljünk - szemlélem az embereket és még irányukba is bököm ujjammal.
A játékot közben elkezdjük és úgy tűnik, ez javára válik a hangulatnak. Mikor kihúzza az első szálat, alaposan megnézem annak méretét, aztán a kezemben lévő maradékra nézek. Hét szál maradt, abból pedig az egyik az, amelyiket nem kellene kihúznom.
- Pedig reméltem, hogy már elsőre belenyúlsz - sóhajtok, megjátszott letörtséggel, miközben ujjaimmal ráfogok egy szálra.
Akár csalhatnék is, megmozgathatnám, hogy tudjam, pontosan hol is a vége, de amit megfogtam, az marad, így hát. Hajrá nekem! A fűszál lomhán hagyja el összezárt ujjaimat. Túl sokáig tart. Mikor kihúzom az első néhány centit, utána egyszerűen rántok rajta egyet, hogy gyorsan túljussak rajta, akár egy sebtisztításon.
- Ilyen nincs! Na mindegy! Irány az ég, Tanonc! Hamarosan csatlakozom hozzád, aztán figyelj ám rendesen! Üzenj, ha van valami! - teszem túl magam a megrázkódtatáson mosolyogva.
Addig meg marad nekem a gyalogtempó. Ugyanúgy kell figyelni idelent is, nem csak fent, úgyhogy a vásárnak ezt az oldalát meg is járhatom oda-vissza néhányszor. Persze csak kis ívben, úgy, hogy Artes velem tarthasson séta közben, arra az esetre, ha fel kellene szállni. Egyelőre nem indulok meg. Várom, hogy mit lép a fejleményekre Demien. Valahol azért reménykedem benne, hogy rendes lesz és megengedi, hogy mi kezdjünk odafent.

A fesztivál eddig remekül halad, a hangulat páratlannak tűnik. A tömeg egyre nagyobb, a zene végtelen, a vadsült illata pedig ínycsiklandó mindenki számára. Lassan tökéletes lesz az ebéd, előtte azonban Atmor Syrus Saelte, a város jóságos vezetője lép fel díszruhájában a téren felállított kis emelvényre. Mellette két díszruhás harcosa, mögötte pedig Rowen sárkánya, Morth áll. A zene most megáll, ám a tömeg pár perc várakozás után sem akar elhalkulni, úgyhogy Atmor jelez a sárkánylovas vezetőnek, hogy társával segítsenek egy kis figyelmet kicsikarni a mulató tömegből. A sárkány egy rövid idő múlva földet rengető üvöltéssel próbálkozik csendre teremteni az embereket, ami úgy tűnik sikerül is. Halk moraj, helyezkedés zaja veszi át a hangos beszéd és nevetés helyét, így Atmor kényelmesen belekezdhet mondandójába.
-Először is üdvözlök mindenkit ezen a kellemes napon, beleértve kicsiket, nagyokat és a sárkányokat is! Éppen 255 éve már, hogy elődeink békét kötöttek ezekkel a hatalmas lényekkel, akik mára már az életünk részévé váltak. Csodás barátságunkat hivatott megünnepelni ez a nyári fesztivál, amelyet - mint láthattátok - lovasaink és sárkányaik nagyon szép bemutatóval nyitottak. Hamarosan elkészül az ebéd, amelyből mindenki számára jut, előtte azonban fontos bejelenteni valóm van.
Néhányat morrant az orra alatt megköszörülve kicsit a torkát, majd folytatja.
-Kedves barátom, Thidia királyságának vezetője ajándékkal szeretné meglepni kis városunkat és a sárkányainkat. Az ajándék átadására, melyet még én sem tudok, hogy mi az, este kerül sor. Thidia királya ugyan nem lehet most közöttünk, de katonáit vendégül látjuk ételre, italra, amíg itt vannak. Érezzétek jól magatokat!
Körbetekint, majd elégedetten lemászik az emelvényről, mire a zene rögtön újra is indul. Mindenki tudja, hogy Atmor nem igazán a szavak embere, de megtette, amit kell és minden lényeges dolgot elmondott, amit most el akart.

A thidiai katonák a tömegben szétszóródva igyekeznek elvegyülni a tömegben, bár harci ruházatuk miatt könnyedén felismerhetőek. Az egyikük épp a szépséges Elinor mellé keveredik. -Várod már a meglepetést? - kérdezi miután egyet-kettőt köhintett, jelezve, hogy ott áll mellette. A fess fiatalember nem tágít a lány mellől, még akkor sem, amikor elhangzik a kolomp éles csörömpölése. Elkészült ugyanis az ebéd, amelyre sorba lehet állni, az asszonyok készséggel osztják a fatányérokon az embered húsadagokat.

A tenger felett vitorlázó Karyn, ki lemaradt a városvezető beszédéről talán furcsállhatja a kikötőben álló idegen hajókat. 4 hajó az túl sok és nem kicsik.

Demienhez és Lynessához szintén egy thidiai katona csapódik, mielőtt még bármelyikük is a magasba röppenhetett volna. - Sziasztok! Szép dögök. Ti is sárkánylovasok vagytok ezek szerint. Ilyen fiatalon? - próbál beszédbe elegyedni velük, de gyanúsan ellenszenves. Talán csak simán egy bunkó zsoldos. Nem egy ilyennel találkozhat az ember a királyságok katonái között...

Fesztivál
Csendben távolról egy-két szót hallottam a Atmor Saelte beszédéből. Thidia Királyságról beszélt, ahol egykor nevelkedtem. Távoli emléknek tűntek azok a tájak. Az udavari szakács és szakácsné befogadott lánya voltam. Nem nekem való volt az a hely. Sok csillogó nemes és gazdag között egy apró por népi szolgáló gyermekeként senki voltam. Megalázni sosem aláztak meg, de mind annyiszor semmibe vettek. Egy szürke kis egér voltam.
Most itt figyelnek rám, ami még mindig furcsa számomra.
Éreztem, ahogy mellém lépnek. Pár pillanattal később két köhintést hallok. Felnyitom a szemeimet és ránézek a férfira, akin a Thidiai páncél volt . Furcsállom, hogy mellém lép és kérdez valamit.
Meglepetés? Milyen meglepetés? aztán rá jövök, hogy ők hoztak valami meglepetést, amit pont nem hallottam Atmor szavaiból.
Igenlően kettőt bólintok. Nem szólalok meg, mert egy katonával sem beszéltem az udvarban, mert tilos volt, de most nem lehet udvariatlan és egy halkan suttogok magam elé.
-Igen, várom.- el sem tudom képzelni mit kap a sziget az országomtól. Mellettem áll továbbra is a katona, aki engem nagyon frusztrálttá tesz.
Meghallom a kolompot, ami az ebédre hív, keresem az ismerős arcokat, de egy sincs egyedül és senkit sem akarok zavarni, a társalgása közepén.
Így kénytelen vagyok még egy kicsit várni, hogy a nagy és éhes tömeg után én is oda juthassak az ételhez.
Csendben, de még mindig ott van mellettem a katona, ami furcsa számomra. Jobban meg figyelem a ruházatát, mert nem olyan udvari katona ruhája van ennek a katonának, aki magam mellett tudhatok. Valamikor hallottam, hogy minden egységnek külön ruhája van a banderiális királyhű katonák a nemesek által össze verbuvált hadsereg, a királyi zsoldosok és a lovasság mind más, de hasonló ruhát viselt. Egy átlag ember nem tudja megkülönböztetni őket én se tudtam felismerni mi a különbség, de azért rá kérdeztem.
-Zsoldos katona?- lehet, hogy illetlen kérdéstettem fel. Nem értettem ezekhez sohasem. Miért nem megy enni és miért van mellettem, de nem sok vizet zavar mellettem a katona. A zene még mindig magával ragadott, legszívesebben valahol a távolban egyedül táncoltam volna, de nem vártam, hogy az erdő szélén meglátom a csalogányomat, de nem jött még el meg se ígérte nekem az ifjú, hogy eljön. Én pedig reménykedve várom.
A katonára pillantok néha-néha, ha nem érzem azt, hogy engem figyel és olyankor figyelem apró rezdüléseit. Mi a nagy meglepetésük? Thidia jóban van a szigettel az egyik legjobb kapcsolatot tartja fent Ventus a kontinens országai közül velük. Nem is tudok arra gondolni, hogy olyan szörnyű dolgot tennének a katonák, mint a száműzöttek. Legszívesebben, ha bátrabb lennék sok kérdés tennék fel az idegen katonának, de egyedül vagyok mellette és nem ép a legjobb beszélgető partner vagyok a szigeten.

Fesztivál

Dragomir szinte szökik a kocsmárosok felé, ahol a sört lehet kapni. Csak forgatom a szemem, majd mosolyogva elindulok az árusok felé. Hosszú utat tettünk meg ebben a pár napba, észre se vettem, hogy mennyire elkerültem hazulról. És még elképzelni se mertem volna, hogy ekkora ez a fránya sziget. Olyan érzést keltett már egy időben, mintha körbe-körbe járkáltunk volna. Első utam természetesen a ruha árus lett, és az első amit kifizettem egy férfi ing. Nagyon remélem hogy jó rá, már csak az lenne a kínos, ha túl kicsi méretett választottam volna. Így is úgy érzem ki fogom nála húzni a gyufát, bár mindig tanácstalanul állok hozzá, hogy miért. Magamnak is választottam egy kényelmesebb darabot, ami alkalmas túrázáshoz is, szóval nadrágot. Édesanyám sosem akarta, hogy azt hordjak,Thomast még a gondolat is felháborította, így úgy gondoltam csak azért is...
Miután végeztem a ruha vásárlással, épp elbambulva indultam meg egy sárkány felé, mikor az emelvényen valaki megszólal. Szinte megfagyott a levegő, és mindenki a szónokot figyeli. Én is így tettem, így tisztelet tudóan végig hallgattam. Az étel hallatára az én szemem is felcsillant. Nem is tudom mikor ettünk utoljára bőségesen, így úgy hiszem jobban rá fogom vetni magam, mint azt illendő lenne. Na meg persze a nevetlen barátom is. Miután a beszéd véget ért, a zene is hangosabban rá kezdett. Csillogó szemekkel tekintek körbe, imádom az ilyesfajta hangulatot. Ezért is könyörögtem ki útitársamtól, hogy jöjjünk el. Őszintén szólva az se érdekel ha valaki felismer, hisz erőszakkal úgy se fognak elvinni, ha igen itt van jó barátom. Ha már fizetem tegyen jó szolgálatot. Nem tudom vissza fogni magam, így ameddig engedik közelebb megyek az egyik sárkányhoz, és mosolyogva figyelem. Elképesztő teremtmények, és össze szorul a szívem azért, hogy engem egy sem választott ki. Bár nem értem miért, mi hiányzik belőlem, ami ennyi emberben megvan? Elhivatott voltam, és sokat tanulmányoztam őket, készen éreztem magam , ahhoz hogy felneveljek egyet. De a sors úgy tűnik mást szán nekem, bár még mindig nem tudom mi a terve velem. Sóhajtva, és eléggé szomorúan ott hagyom a csodálatos lényt, majd földi barátom keresésére indulok. Természetesen nem kell sokáig keressem, az első ivó bódénál meg is találom, majd megállok mellette. Felemelt szemöldökkel nézem, és körbe sandítok, sokan őt nézik. És nem csodálom. Mindenki tiszta, és ki van öltözve, Ő pedig csupa mocsok, és vérfoltok vannak az ingén.
- Nos remélem nem minden vagyonunkat pazaroltad el. - nézek rá, majd elmosolyodom magam. - Még szerencse nálam is akadt, mert hoztam egy kis meglepetést. - Itt a köpenyemből előkapom az inget amit vettem neki, majd átnyújtom. - Jobban jársz szerintem ha félre vonulsz, és átveszed - ezt már suttogva, közelebb hajolva hozzá mondom neki, miközben oldalra nézek az egyik katonára. Nagyon méregetik, és meg is tudom érteni, hogy miért. Nem megszokott nálunk a véres öltözék.

Örülök, hogy kaptunk egy partnert, habár szinte biztos vagyok benne, hogy Rowen rendelte ki mellénk Lynessa-t, hogy figyeljen ránk. Nem tudom, hogy mi oka lenne nem bízni bennünk... A gondolat végén figyelmen kívül hagyom Shreya meglepő, röhejes nevetését, amit valamiféle enyhe dörrenésnek próbál álcázni. Csak vetek rá egy lesújtó pillantást, majd a nőre koncentrálok. A sárkányok csak egyszerűen várakoznak mögöttünk, Shreya sem gondolja úgy, hogy van értelme csevegni, beszélgetésbe elegyedni a másik sárkánnyal. Amíg ő nem próbálkozik, addig a nőstényem csak hallgat és nézelődik, figyel. Legalábbis ő, ha én nem is.
Halkan felteszem azt a kérdést, ami engem érdekel, és kíváncsian várom a választ partneremtől. Remélem, hogy kapok valami apró információt, arról, amit esetleg Rowen egy titkos megbeszélésen elejtett, vagy ilyesmi. De gy tűnik, hogy Lyn tényleg igen komolyan veszi a munkáját, és egyszerűen csak teljesíti a kötelességét: figyeli a fesztivált és fenntartja a rendet és biztonságot. Nekem ez persze elég unalmas, így felvidulok, mikor egy játékkal dobja fel a helyzetet.
- Szerencsés kezem van. - kacsintok a nőre vidoran és remélem, hogy nem érti félre. Bár, az sem lenne baj, ha félre értené. Legalább lehet valami értelmesebb módon is elüthetnénk az időt...
Megvárom, amíg ő is húz, és mikor a mozdulata lassul, majd végül a végén kirántja a nagy szálat, elvigyorodom.
- Háh! Találkozunk pár perc múlva ugyanitt. - vigyorgok és már éppen indulnék Shreya-hoz, hogy a magasba szálljunk. Végre, ez az! Közben csak fél füllel hallgatom a beszédet, ahogy megigazítom a nyerget és ellenőrzök mindent.
Ám egy ismeretlen hang szólít meg minket, és már a hanghordozására felvonom a szemöldökömet. Egyelőre még háttal állok neki, így csak a sárkányom láthatja az arckifejezésemet. Megfordulok és úgy mérem végig a katonát.
- Helló! Ja nem, csak hobbiból vannak velünk. - kacsintok vidoran a katona felé, kicsit flegma hangnemben.
~Idióta...~morgom gondolatban, amire Shreya meglepően hevesen helyesel. Vetek egy pillantást Lyn-re, és egyelőre várok. Ő a rangidős, az idősebb, talán neki kellene beszélgetésbe elegyednie a katonával. Én már mennék...

Fulguraen ahogy repültem éreztem, hogy szeretne játszani hiába röpködünk, mindketten feszültek vagyunk, hogy egy száműzött csapat megjelenik és fosztogatni és romolni kezd. Figyelnünk kell minden percben, ami mindkettőnknek fárasztó egy idő után.
A kikötő felé repülve engedtem, hogy a tengervíz felszínéhez egészen közel repüljünk. Egy hideg szellő csapta meg az arcomat. Fulgurae, megint játszott, mert a tengerfelszínén jéghártya keletkezett, de el is olvadt perceken belül.
Mosolyogtam, hisz csodás dolgokat művelt.
Egy nagyot sóhajtottam. Semmit sem mondtam. Tudta, hogy vissza kell térni az égre. A kikötőben hajók horgonyoztak, amik közt nemcsak a megszokott kereskedő hajók voltak.
~Fulgurae, repülj közelebb ~ mondom a társamnak közben teljesen ráhajolok a testére, hogy ne vágjon a nyílt tengeri szél szembe.
~Máris. ~ Bedől és siklik a légáramlatokon, mint ahogy sirályok szoktak. Köröztünk párat és megfigyelem a hajókat. A lobogójukon Thidia királyság címerét fedezem fel.
De bennem és Fulgurban is felmerül pont egyszerre a kérdés.
~Miért vannak itt? ~
~Miért vannak itt?~
A kérdés adott. Ezek nem kereskedő hajók, hanem csatahajók és királyi felségjelűek.
Pár matrózt látunk a hajókon. Majd lassan eltávolodunk tőlük.
~Ezt jelenteni kell Rowennek.~
~Igen, tudom. Egy egész nagy hadsereg van a szigeten. Mi készül itt? Invázió? és ezt miért nem jelentették nekünk? Fulgurae. ~ ki se kellett mondanom, tudta mit kell tennie. Visszakellett repülnünk amilyen gyorsan csak tudunk. Az ünnepélyre visszatartva járőröző tanoncokba repülünk bele, akiknek kiadom, parancsba minden gyanús mozgás a kikötőben jelentsenek a hajók körül.
Rowent feltűnés nélkül meg kell találnom, nem akarom, hogy nagy zavart keltsünk ezzel a hírrel mások szemében.
Sardothien kapitány léte, pedig bosszantott, hogy nem szólt erről a sok hajóról nekem. Mit képzel magáról ez az ifjú? Bár lehet, hogy Rowen tud róla már Sardothientól, de sosem késő még egyszer megjegyezni ezt a furcsa jelenséget. A kontinens királyságai közül Thidiaval ápoltuk a leggyümölcsözőbb kapcsolatot. Mégis a hadi flottájuk, egy kis részének kikötőben való felvonultatása, aggodalomra adott hangot.
Újra az ünnepi forgatag felett repülünk. Látjuk Fulguraevel a sok ebédelő embert.
~Éhes vagy?~ Kérdezem meg, drága társamat, az ételre pillantva
~Nem, de megtaláltam Rowent.~ feleli Fulgurae. A hír hallatára nagyon megörülök és mint, aki egy egyszerű járőrözésből tér vissza, leszállok a rét szélén és sietek Rowen felé.
Lehet, hogy elküld engem, mert már tudja, de ami aggaszt engem arról jelentést teszek neki. Fulgurae nem ellenzi ezt a tettemet, szóval tudom ő is aggódik.

Bár Morth üvöltésére felkapom fejem, a falu vezetőjének beszédét nemigen hallom. Helyettem Artes az, aki annak szenteli figyelmét, tudva, hogy később minden bizonnyal kérdeznék tőle azzal kapcsolatban, hogy mit hallott. Én pedig addig is figyelhetek a játékunkra. Arra a játékra, ami csúfos véget ér számomra, rögtön az első kör után. Ez az én szerencsém. Nos, igen, arra már én is rájöttem, hogy Demien szerencsésebb, legalábbis most, más esetekben meg... Ki tudja? Majd akkor kiderül, ha eljön az ideje. Reméljük, sosem úgy derül ki, hogy a másik végletből nagy baj származhat.
- Látom, figyelsz arra, amit mondtam. Odafent találkozunk. Majd megyek - mosolyodom el.
Látni rajta, mennyire szeretne már menni. Mi sem tanúsítja ezt jobban, minthogy azonnal sárkányához megy. Aligha hiszem, hogy azért, mert mihamarabb szeretné tenni a dolgát és őrködni odafentről. Sokkal inkább a repülés az oka. Bevallom, én magam is szívesen vagyok odafent, ugyanakkor van olyan alkalom, amikor már szívesebben lennék a talajon, mintsem az égen. Ez nem olyan alkalom. Figyelem, hogyan ténykedik, közben Artes csendesen duruzsol elmémben, elmesélve a beszéd részleteit.
~Ajándék? Miféle?~ kérdezem őt, mire csak megrázza fejét.
Ezek szerint, fogalma sincs arról, hogy mi lehet az a bizonyos csomag. Ez felettébb nyugtalanító. Nem azért, mert jobb szeretem tudni, mi zajlik körülöttem, arról nem is beszélve, hogy az ismeretlent jobb mihamarabb felfedezni, így azt a csomagot is látni szeretném, viszont... A mostanában fennálló helyzet miatt, kételkedem abban, hogy biztonságos lenne az a valami. Egyszerűen még azokban sem lehet megbízni, akiket eddig szövetségeseknek mondhattunk.
~Mikor kaptunk tőlük utoljára ajándékot? Mi küldtünk nekik?~ érdeklődöm társamtól, ezekre a kérdésekre azonban szintén nem tudja a választ.
Szépen vagyunk! Nagyjából ekkor érkezik meg az alak, aki igazán megválogathatná a szavait, főleg a társaságunkban. Kelletlen nézek rá, ábrázatomon azonban nyoma sincs ellenségeskedésnek. Nem helyi, abban biztos vagyok, hiszen azok tisztában vannak azzal, hogy miféle munkát végzünk. A szigetlakók csak köszönnének, biccentenének nekünk, esetleg feltennének egy-két kérdést, egészen más hangnemben. A sárkányokat sem neveznék "dögöknek", ami nem mellékesen eléggé felháborító megnyilvánulás. Annak ellenére, hogy Artesnek igazán rosszul eshetett ez az egész, folyamatosan morogja fejemben, hogy szolgálatban vagyok. Figyelmeztet. Arra, hogy nem kellene kinyilvánítanom mindent, és felháborodnom ezen nyilvánosan, főleg nem a pasas egyenruhája miatt.
- Szerencséje, hogy a társaink nem túl sértődékenyek. A "dög" megnevezés errefelé nem szokás - tájékoztatom a férfit.
Az alak számomra teljesen ellenszenves, ami könnyen lehet a magaviselete, vagy szóhasználata miatt. Nekünk azonban nem az a dolgunk, hogy leálljunk velük társalogni.
- Ha beszélgetni akar, vagy többet megtudni a sárkányokról, esetleg másról, megvannak az arra kijelölt emberek. Elnézést, de nekünk dolgunk van! Minden bizonnyal akad valaki az ebédelők között, aki szívesen társalog önnel. Vagy akár mi is, ha végeztünk a dolgunkkal - biccentek még neki, aztán a jégsárkányomhoz lépek. - Demien, indulnod kellene! - szólítom fel a tanoncot az indulásra.
A munkát nem illik hanyagolni, ráadásul ennek köszönhetően megszabadulhatunk ettől a kellemetlen alaktól. Most duplán örülök, amiért önként vállaltam az őrködést.
~Artes, szólj Shreyanak, hogy ha tudják, számolják meg, nagyjából mennyi lehet még ezekből a thidiai tuskókból!~ küldöm tovább a néma üzenetet, mit társam továbbít is az illetékeseknek, valamint rendszeres jelentést is kér a látottakról, hogy tudhassuk, hol mi a helyzet. Sokkal könnyebb, ha a fenti és lenti őrszem összedolgozik, elvégre akkor hamarabb oda lehet érni, ahova kell.

Azt hiszem egy kissé sokáig bóbiskoltam a tegnap éjszakai "munka" után. Nem kevés házat kellett meglátogatnom. Vagyis nem kellett volna, de mégis meglátogattam inkább őket, csak a rend kedvéért, hogy még csak véletlenül se kanászodjanak el itt az emberek, és még a végén valaki feljebb kapaszkodjon, mint ahol most is tart üzleti ügyeit illetően. Az orgazdám számára is sikerült legalább pár egészen értékes információt szereznem egyik-másik kereskedőről, és azoknak a szállítmányáról. Viszont egy valami mindig is érdekelt, a kikötő hajózási naplója, hiszen ott jegyeznek fel minden kimenő, és beérkező hajót, a rakományukkal együtt persze. Ma úgy is ünnepség van, így nincs is semmi akadálya, hogy ha nem is veszem magamhoz a könyvet, de legalább felmérhessem a terepet előre. A kikötőben sétálva viszont más volt az ami inkább felkeltette a figyelmemet. Méghozzá négy darab igencsak nagy méretekkel rendelkező hajó az, amin nem a szigetünk felségjele volt látható. Hát, de miért is foglalkozzak különösebben egyenlőre a dologgal hiszen fontosabb feladatom is van jelenleg. Mint említettem ~magamnak? még mindig fura hogy így elmesélem fejben a dolgokat...~ jelenleg éppen fesztivál van a városunkban. Ami azt jelenti, hogy alapjában véve is csak úgy szórják a pénzt az emberek. Mostanra pedig valószínűsítem, hogy bódultabb állapotában van a legtöbb, ami nekem kifejezetten csak a hasznomra válik ilyenkor. Egy részeg ember azt sem veszi észre sokszor, ha megveregetik a vállát, nem hogy azt ahogy egy gyakorlott mozdulattal elemelik az erszényét. Na jó ez mondjuk akkor is megy amikor teljes mértékben tudatuknál vannak. De, hát... Könnyű pénz. A város belseje felé veszem az irányt, ahol már javában tart a szórakozás. És még sikerül elcsípnem a város vezetőjének a szövegelését, így legalább azt is megtudhattam, hogy kik az új barátaink, akik teljes felszerelésben próbáltak elvegyülni a tömegben, közel sem túl sikeresen. Ámbár amit mond az nekem kissé sántít. Ha tényleg békésen valami ajándékot hoztak, akkor fölösleges négy darab ekkora csapatszállító hajó. Ha ezeket feltöltötték katonákkal. Hát, nem lennék a városőrség helyében az egyszer biztos. Na várjunk csak. Viszont ha most meg akarnának minket támadni, az nekem sem lenne túlzottan jövedelmező. Nem csak, hogy rosszabb esetben meg is ölhetnek akár engem is, de ha elfoglalják a várost, meg fog növekedni az éjszakai őrség is az utcákon a lázadók miatt. Na remek. Ha igazam lesz, azt hiszem tennem kell majd valami jót is a városra nézve... Áh a fenébe is, erre rá érek még, hogy ilyesmiken agyaljak. Most ami a fontosabb, az a munka. Szépen csendben keresztül vágva a tömegen gyűjtögetek be itt-ott egy-egy erszényt, folytatva ezt a táncoló népek között is, ahogy egyik ember kezéről lecsapva egy nőt én is táncra perdülök vele, majd váltok a következőre, ameddig keresztül nem jutok rajtuk. Na nem azért, mert hogy félteni kéne őket, de ezeket a hölgyeményeket azért nem veszem be áldozataim közé, sokkal praktikusabb ha a néha-néha nekünk dőlő egyénekre koncentrálok közben. Mire sikeresen kikeveredek a tánc térről, már jelentősen gazdagabbá váltam a mai nap folyamán, mint amennyit sok kereskedő egy hónap alatt gyűjt össze nyereséget. Azért ezek a lányok sem semmik akik a városban élnek, jobban ki tudnak fárasztani, mint amikor a tetőkön rohanok végig az éjszaka leple alatt. Hamar oda is tévedek egy pulthoz, ahol frissítő hideg maláta italt lehet kapni, és veszek is magamnak egy korsóval, na meg persze szert teszek közben egy tányér, jó zsírban tocsogó sertéshúsból készült ételre. Ezt viszont nem tervezem elfogyasztani, csak a sörömet iszom meg, majd a tányérral elindulok egy a közelben álldogáló katona szerzeményre azok közül akik "ellátogattak a mi kis ünnepségünkre" és miután meg győződtem róla, hogy a még langyos zsiradékból kellő mennyiségűt sikerült a tenyeremre kenni, majd arról átjuttatni kardjának markolatára, oda lépek elé, és az orra elé emelem a tányért.
- Egy kis üdvözlés gyanánt? Higgye el tényleg isteni lett.
Ha elfogadja tőlem, én már fordulok is egyet, ha viszont elutasítja. Igazából akkor sem nagyon teszek mást, szépen ott hagyom, illetve az ételt is valamerre a földön és igyekszem lemosni a kezemet, ha nincs más maximum ló, vagy rögtönzött sárkány itatóban amit az ünnepség miatt helyezhettek ki a szárnyas lények számára, hogy ne nagyon kelljen elhagyniuk őrhelyeiket azoknak sem.
~Milyen kellemetlen is lenne, ha valamelyik dögre a magasban most jönne rá a szükség. Vagy el ázunk, vagy valakit agyon vágna a sz*rkupac. Vicces látvány lenne.~
Morfondírozok el a dolgon, miközben bekanyarodok az egyik sikátorba, hogy kissé távolabb kerülhessek a tömegtől. Nagy ünnepség, sok üres ház. Ez az én napom is azt hiszem. Vigyorgok szépen miközben ballagok tovább. Pedig alig ha húsz percet töltöttem az emberek sokasága között összesen.

Ez a nő izgágább, mint hittem. Jól is fog esni a sör a csacsogása nélkül, annyi szent. Éhes ugyan még nem vagyok, de ez az isteni nedű bármikor jöhet. Még talán mást is megkóstolok itt errefelé, ha már ekkora a forgatag. Nagy a felhajtás bizony, nem csak hogy a sárkányok frusztrálóak, még egy halom fura fazon is van itt. Az önfeledt, világot nem látott talán gyermeki lelkületű helyieken kívül akadnak itt katonák is. Ismerős az öltözetük anélkül is, hogy megszólítanék egyet, hogy honnét való. Szolgáltam egy időben mellettük, amikor feladatot teljesítettem. Elegem is lett belőlük egy időre. A katona elsőre tisztességes, lovagias, de mindben ott van nagyon mélyen a vágy a feljebb jutás, a hatalom és a kapzsiság felé. Nem egy ragadja meg, amikor annak ideje eljön. A szerencse pedig forgandó. Engem egyszer megpróbált egy leszúrni, mondván nem oda való vagyok, ne zavarjam a vizeiket. Nem sokon múlott, hogy sikerült is neki. Csúnyán megsebzett, én pedig a folyóba estem. Ez volt az egyetlen szerencsém, később egy halász megtalált és kihúzott a partra.
Fura virgonc srác egyensúlyozik itt egy tányér hússal. Jól néz ki meg kell hagyni az étel, de ennyire tocsogó zsírral alighanem megülné a gyomrom. Elszoktam a tisztes adagoktól, pláne azoktól, amik a rendes otthoni kosztra hasonlítanak.
- Hé kölyök, nem hogy hasznosan töltenéd az ünnepeket. - emelem felé a korsót. Nem engem célzott be, hanem a másik katonát, de mi rossz lenne abból, ha megszólítom. De már fordul is ki, így csak ismét kortyolok a sörből. Hamar kiürül, jöhet a következő.
Ismerős női hang üti meg a fülem, de nem fordulok azonnal felé. Van jobb dolgom is, épp iszok. De a szemem sarkából felé sandítok. Majd leteszem a korsót és felé fordítom a fejem.
- Miért, mire szeretnéd költeni az én vagyonomat? - nézek rá kérdőn, hamiskás mosollyal, jelezve hogy ez ami itt nálam van, már az eddig megtett szolgálataimért járt. Én rendelkezek vele és azt veszek rajta, amit csak akarok. Felvonom a szemöldökömet, ahogy a meglepetést emlegeti, nem kértem semmit sem tőle az ég világon.
- Na mutasd, odáig vagyok... - féloldalt billentem a fejem, néhány korsó után már nem bosszankodok ezen. De azért remélem nem valami díszes darabbal akar meglepni, legyen bármi is az. Nem szeretem a kacatokat.
Ahogy azonban meglátom az inget, elfog a nevetés. Na ne mondja, hogy ez volt az első, amire gondolt, mennyire kilógok itt az öltözetemmel a sorból. Véres kicsit, na és. Én büszkén viselem, mert ára volt. Az már nem az én bajom, hogy ebbe a díszes forgatagba hozott el, ahol kicsit feltűnő lehet. Méregetett már nem egy katona is miatta eddig.
- Miért, mi lesz, ha nem teszem meg? - még mindig túlon túl jó a kedvem. Nem vagyok én szégyenlős. Így csak ahogy ő is tette, körbepillantok, majd lekapom a ruhát és ledobom magam mellé. Aztán elveszem tőle az újat és felveszem.
- Na, boldog vagy? Elég délceg lovagnak nézek így ki? - van persze egy kis gúny a szavaim élében, de látszik rajtam mennyire szórakozott vagyok. Azt az arcot látnia kellett volna, amit akkor vágott, mikor lekaptam a ruhát.
- Menj, fogj egy fiút, táncoltasd meg.

Ünnepély Ventus módra

Hosszúútról érkeztünk meg társammal. Eyelinert nem akart az ünnepélyre jönni így haza repültem vele, pedig a sárkányokkal kötött szövetséget ünnepli a szigeten összegyűlt népesség én még azt is ünneplem, hogy évekkel ezelőtt Eyelinert az ünnep vigiliáján kikelt a tojásából és én is sárkánnyal vehettem részt ezen a lakomán.
Megértettem, hogy nem akar egy hosszú út után sok gúnyolodó vagy megvető ajkak keresztüzébe lenni, hisz lehet hogy vak, de hallja ha róla beszélnek.
Utunk során a kontinens két királyságában jártunk, ahol béke honol elméletben, de mindkettőnél színjáték az egész, de azért megadják a látogatóknak a színikeretet. Undorító volt, de nekem ezt végig kell csinálnom. Nem voltam otthon Thidiában, mert még nem tudtam, hogy fogom tálalni, a király előtt, hogy találtam egy furcsa dolgot, vagyis személyt, akin rajta a jel. Elinorral azóta az este óta nem sokat beszéltem, mert szó szerint hihetlennek tűnt az egész. Egy királyivér lakik a házamba és a szigeten testőrség nélkül. Nem egy finyás nemest láttok benne, hanem egyszerű szolgaleányát.
Legszívesebben el sem ereszteném és magam mellett tartanám, de sokan már így is beszélnek mindenfélét alattomos dolgot rólam. Nem akarom, hogy róla is ilyenek terjengjenek.
Felnyergelt lovamon vágtatok az ünnepélyre. Mire oda érek már sokan esznek. Linor is itt van valahol a szigetlakók közt, nem aggódom miatta, hisz Martha ügyel rá, ha én nem vagyok mellette. Martha se tud semmit ez az én nagy titkom Linorról.
Leszállva és kikötve a lovamat. Egy aszztalhoz ülve, üdvözlök pár ivó cimborát, megfogok egy kupa sört és mindenki egészségére iszok egy-egy kortyot, hallgatom ki-kivel került összetűzésbe a szigeten. Hisz a kocsmai barátok, akikben ott van az alkhol, beszédes kedvű emberek lesznek és sok dologról informálnak engem. A zenét hallva úgy döntök valakit elkapok és táncra perdítek. Elköszönök az cimboráktól, akikkel a kocsmában egyébként jót mulatot. Közben találgatják, hogy milyen hihetlen helyeken jártam, mostani utam során. Felnevetek majd ténylegesen elköszönök.
Majd egyet negyedfordulattal később előttem van egy pár évvel idősebb nő. Hosszú barnahajú egyenes tartású, szigorú fagyos arcú nő, nem azok közé tartozik, akik minden mondatodon nevetnek. Nem ő más, ő kemény, mint a szikla. A kihívást jelenti számomra.
-Karyn. - mondom meglepetten, mert nem arról híres, hogy ilyen rendezvényeken részt vegyen. Hallottam legendákat, hogy egykor a legjobb táncoslábú volt, csak a száműzött herce-hurca után, nagyon összetört. A régi Karynra már sokan nem emlékeznek. Én se emlékezek rá. Sok embertől hallottam és fogadásokat kötöttek, hogy aki előhozza a régi Karyn Daiát a barlangjából, egyes kocsmában ingyen bor és sör jár neki, élete végig. Már volt annyi sör bennem, hogy ezt meg tegyem és a kihívásnak eleget téve megpróbálkozzak ezzel.
- Örülök, hogy látlak. Szabad? - Kérdezem, de megse vártam a válaszát. Erősen megfogtam a kezét, hogy majd táncoljak vele. Talán egy kicsit durván és szorosan is, mint ahogy szoktam.
- Ne légy, jeges, oldodj fel nem kell aggódni, nézd mennyi katona van Thidiából, akik helyetted vannak itt.- állapítom meg, hisz valamiről beszélt a király, mikor utoljára találkoztam, hogy lesz pár katonája a fesztiválon, akik valami ajándékot adnak át a szigetnek a sok segítségért és talán átvállalnak pár őrszolgálatot is a sárkánylovasoktól, míg mi mulatunk, hisz ez a mi ünnepünk.

Atmor beszéde igencsak felzaklat. Vajon hogy gondolta, hogy a tömegbe engedi a katonákat? Eddig fel sem tűnt, hogy thidiai zsoldosok járkálnak a szigeten, pedig igazán észrevehettem volna. A vezető mondandója után körülnézve azonban rögtön kiszúrok egy párat, sőt biztos vagyok benne, hogy mostantól úton-útfélen thidiai egyenruhásba fogok ütközni. Szégyen és gyalázat, hogy Atmor Saelte nem mérte fel mindennek a veszélyeit. Elment az esze? El is ment az étvágyam.
~Ajándék? Ennyire megbízik ebben a királyban?~ ahhoz kétség nem férhet, hogy évek óta segítjük egymást ezzel a királyággal, de talán nem kellene összekeverni a szövetség szót a barátsággal. Rosszat sejtek, nagyon rosszat,
~Tartsd nyitva a szemed, Morth és értesítsd a többi sárkányt is, hogy őrség alatt fokozott figyelemmel járják a szigetet. Én megkeresem a többieket, akik nem jelentkeztek őrségbe mára.~
Fejemben egy mély "rendben" a válasz, majd fel is állok az asztaltól és belevetem magam a tömegbe. Egy pillanatra megtorpanok, amikor kihirdetik az ebédet, de pillanatok alatt tovább is indulok, mert most fontosabb dolgom van, mint a saját problémáim. Még most sem értem, hogy hogyan lehettem ma ennyire figyelmetlen egész délelőtt. Már reggel óta ezzel kellene foglalkoznom.
A tömegben táncoló, tolakodó embereket kerülgetem, amikor Karyn hirtelen elém kerül és időt nem vesztegetve máris jelentést tesz nekem arról, amit látott. Megingatom a fejem, a helyzet egyre aggasztóbb.
-Tudom. Atmor szerint ajándékot hoztak a királytól. Legyen úgy. De nekem rossz előérzetem van. - morgom neki kissé idegesen folyamatosan azon törve az agyam, hogy hogyan értesítsek minden lovast minél hamarabb és hogy kit hová osszak be őrködni. A tanoncokat ki kellene ebből hagyni...
Éppen folytatnám, amikor Karyn mellett megjelenik Ventus, aki láthatóan leöntött már pár sört a torkán. Normál esetben jót mosolyognék azon, hogy a férfi pont Karynt akarja táncra perdíteni és talán még biztatnám is, de sajnos most el kell vennem az örömét.
-Ha kimulattátok magatokat, akkor Karyn, kérlek figyeld a hajókat és veszély esetén küldd a tanoncokat a megbeszélt menedékhelyre. - ők tudják, hogy ez hol van, a fesztivál előtt átbeszéltük mindannyiukkal. Nem szeretném, ha bajuk esne, jobb, ha a harci helyzetekből még nem veszik ki a részüket.
Amint Karyn visszaindul a partra, márpedig ahogyan ismerem, hamar otthagyja Ventust, én a férfihoz lépek, hogy kikérdezzem, hiszen ő többet jár Thidiába, mint bármelyik másik sárkánylovas.
-Ne legyen igazam, de én nem gondolom, hogy jó ötlet volt ezeket a zsoldosokat beengedni a szigetre. Mit tudsz erről az ajándékról? - reménykedem, hogy többet tud, mint amennyit Atmor elmondott és hogy nincs még annyi alkohol az ereiben, hogy el tudja mondani.

~Shreya, Artes! Új szabályok lépnek érvénybe. Figyelmünk nagyrészét a thidiai katonákra kell öszpontosítani. Rowen szerint baj közelít. Értesítsétek a többi őrt és legyetek óvatosak! ~ üzeni Morth mindeközben a két hozzá legközelebb lévő sárkánynak, akik őrt állnak a tömeg szélén. ~ És Sherya! Veszély esetén te és Demien a menedékhelyre mentek, ezt ne felejtsétek! ~ emeli ki, mert biztos benne, hogy ők ketten erre egy percig nem gondolnának, ha úgy alakulna, hogy menniük kell. Morth ezután értesít még egy-két elérhető távolságban lévő sárkányt, majd kihúzza magát és tekintetével megkeresi Rowent a tömegben. Ekkor tűnik fel neki, hogy két jól felszerelt katona vágja ketté a tömeget és egyenesen őt vették célba. Legalábbis úgy tűnik, mintha felé mennének, hiszen Atmor már rég máshol jár, körülötte pedig jelenleg egy ember sincsen. Egyelőre nem szól Rowennek, hiszen nem tudhatja pontosan, hogy hová tartanak azok az egyenruhások, meg úgy gondolja el tud bánni kettővel, ha muszáj lenne.

Az idő múlik, az emberek jókedvűen mulatnak, az ebéd pillanatok alatt szétosztásra került, mondhatni mindenki jól érzi magát a fesztiválon. Legalábbis úgy tűnik! A lovasok hatodik érzéke jelezni kívánt, úgyhogy ettől a pillanattól kezdve nem lehetnek igazán nyugodtak. Rowen elkezdte átszervezni az őrséget, majd elindult információszerző körútjára. Nem fújhatja le az ünnepséget egyelőre, hiszen semmiben nem lehetnek biztosak és tévesen tönkreteszi a város ünnepét, akkor az emberek éveken keresztül emlegetik majd ezt a ballépést.
Morth felé eközben két jól felszerelt katona indult meg, amit a sárkány észrevételez is, de úgy dönt nem mozdul helyéről. A két katona amikor megérkezik a több tonnás szárnyas elé, csak megállnak pár méterrel előtte, mintha őrt állnának. Se szó, se jelzés, csak kihúzzák magukat a tömeg szélén is figyelnek.

-Biztosan tetszeni fog. - megtörli homlokát a katona, amelyik a kis Linor mellett ácsorog. Néha-néha rápillant a hölgyeményre, egyelőre úgy tűnik semmi kedve más beszélgetőpartner után nézni, még akkor sem, ha Elinor nem épp a legbeszédesebb. -Igen, az vagyok. - válaszol a kérdésre, de utána újra csendben marad. Pár perc múlva megint csak megköszörüli a torkát és megszólal. -Meghívhatlak egy italra? - a katona olyan 30 év körüli forma lehet, jóval idősebb, mint a lány, de valami oknál fogva nem tágít.
-Neked is van sárkányod? - kezd kérdezősködni újra. Hangja nyugodt, társalgó, viselkedésében semmi különös nincs, csak épp az lehet érdekes, hogy pont Linort szúrta ki magának.

Egy másik zsoldos éppen csak keresztül akart vágni a tömegen, amikor egy szórakozott férfi egyszer csak a kezébe nyom egy tál disznósültet. Bár nem volt kifejezetten éhes, mégis elvette a tálat. Morgott valamit az orra alatt, de ha már így alakult, úgy döntött elfogyasztja az ételt és le is telepedett Dragomir közelében az egyik padra és neki is látott az ebédnek. -Szép asszonyod van, Barátom. Mit nem adnék én is egy hasonlóért. - szól oda két falat között Dragomirnak miután az átvette az ingét.

A Demient és Lynessát boldogító férfi ugyancsak nem hajlandó más agyára rámenni. Lecövekelt mellettük és úgy néz ki, hogy egyelőre nem akar továbbállni. A fiú visszaszólására nem reagál, épp csak elhúzza a száját, de már el is mosolyodik, amikor a lány szólal meg. -Elnézést. Felénk igencsak szokatlan ez a sárkányosdi. Sajnálom, ha dolgotok van, pedig én szívesen beszélgetnék még egy ilyen szép hölggyel. Neked nem való a katonaélet, Kedvesem! - moderálja magát a katona, de nem valószínű, hogy ez jobban fog tetszeni Lynnek. Demiennel egyelőre nem foglalkozik, ő úgyis menni készült.

A járőröző tanoncok, akiket Karyn a hajóhoz küldött egyelőre semmi mozgást nem láthattak a hajók körül, de amikor Karyn visszaért, már két-három katona megjelent a fedélzeten és az égben szárnyaló járőröket szemlélik. Ezek szerint nincs mind a szigeten....

Fesztivál

Mire oda érek Dragomir már nem szomjas, ez eléggé szembetűnő. Elég sokat iszik, és ez egyáltalán nincs ínyemre. Sok pénzt fizetek neki, ami előbb vagy utóbb elfog fogyni. Kevés aranyat tudtam ahhoz képest elhozni, amennyiből teljesen megtudnánk élni ketten. Ezt persze nem kötöm az orrára, csak próbálok célozgatni arra, hogy nem holmi italra kéne pazarolni.
- Másra, értelmesebb dologra is el lehet költeni.. a vagyonodat. - szem forgatva helyesbítek. Sóhajtok, amúgy is nehéz vele, de így ittasan úgy látom ugyan az csak még mosolyog is hozzá, és őszintén szólva így rémisztőbb. Majd gondolom feldobom a beszélgetést, arról nem is beszélve, lehet ebben az állapotában az is megeshet, hogy tetszik neki a kis meglepetésem. Előkapom a sima tört fehér inget, a legegyszerűbbet választottam nem akartam kihozni a béketűréséből. Igaz ami igaz a szabása más milyenebb, mint ami rajta van, hisz nem ugyan ott készültek, de szerintem semmi kifogásolható nincs benne.
- Most mit nevetsz ? Ennél egyszerűbb nem volt. Ja igen, és a szó amit keresel: Köszönöm. Tudom eléggé összetett, de egy magadfajtának is menni fog. - kifújom magam, megeskettem magam hogy ma nem fog felidegesíteni. Hogy mi lesz ? Mindjárt fenéken billentem az lesz... Csak sandítok a katona felé, tudom hogy a városban nagy az óvatosság, nem szeretik a bajkeverőket, és a véres ruhájában igencsak annak néz ki.
- Vedd már át... - súgom neki, majd fogja magát, és lekapja hirtelen az ingét, majd ledobja maga mellé. A szemeim kipattannak, akaratlanul is több időt időznek felső testén... majd elfordulok, lehet még túl hevesen is , hogy feltűnő legyen.
- Igen boldog legalább nem leszünk feltűnőek. - súgom neki miközben lehuppanok az előtte lévő székre. Szinte ugyan abban a pillanatban mondja, hogy keressek magamnak táncpartnert, és szólal meg az a katona, aki eddig is figyelt minket. Épp válaszolnék automatikusan az illetőnek, ha ilyen nőt akar akkor mosakodjék meg néha, de vissza fogom magam, és próbálok úrinőként viselkedni. Az biztos, hogy Dragomir nem fogja szó nélkül hagyni. Azt hiszem tudom kit fogok táncra hívni. Épp állok is fel, majd fogom meg a kezét...

Egy pillanatra elgondolkodok azon, hogy vajon mit ért az értelmesebb dolog alatt. Ugyanis attól tartok egészen más jelenti az értéket neki, mint nekem. Már csak ez is szórakoztat, ugyanis szándékozom a következő talán csípős megjegyzést is hozzátenni.
- Mire gondolsz? Szórjam nőkre? - ismét nevetnem kell a megjegyzésen az arcát látva. Imádok azon szórakozni, ha kihozom a sodrából, olyankor igazán vicces tud lenni.
- Nem hogy innál te is egy kicsit, lazítanod kellene. - mondom végül neki lehúzva a korsó sör maradékát is, aztán intek a csaposnak, hogy kérek még egyet. Már tolom is oda a pulton a korsóm mellé a következő árát, majd pedig az ingre koncentrálok. Na már most ő vett nekem egy ruhadarabot, amire nem is mondtam, hogy szükségem lenne. Szerintem ő az, aki szórja a pénzt. De túl jó kedvem van ahhoz, hogy ezt csak úgy elrontsam. Ha már ide hozott, akkor had adjam meg a módját az ünneplésnek. Igen, én pontosan így teszem. Nem úgy, mint a szomszéd hordóknál, ott már valaki szétcsapott egy társaságot, aztán el is vitték. De jól szórakozok, jól érzem így most magam.
- Ne sutyorogj, ebben a tömegben egy jómadár sem érti, amit mondasz. - nem hiszem, hogy az öltözet kitárgyalásával magunkra vonnánk a figyelmet. De nem tetszik a megjegyzése nekem. Nem suttyó vagyok, csak nem látom értelmét azt megköszönni, amit nem is kértem. De nem teszek rá megjegyzést, inkább belekortyolok az isteni nedűbe.
A katona megjegyzésére figyelek fel inkább, aki minket figyelt. Vajon csak nem tud mit kezdeni magával? Látszik, hogy nem ide valósi, ugyanolyan zsoldos mint én. Olyan szempontból nem szeretem az idegen zsoldosokat, hogy ha egy adott helyen megjelennek, sosem lehet tudni mit tesznek. Magamból indulok ki, végeztem már piszkos munkát hasonló eseményen.
- Hát azért barátom bizony tenned kell, hogy egy ilyen asszonyt megkapj. - belemegyek a játékba szó nélkül, még jól is jön, ha nem tudja mi a helyzet, nekem is kényelmesebb így. Vetek egy pillantást a tál ételre, bizony innét nem most fog felkelni. Így kicsit közelebb is hajolok, de csak a sörbe kortyolok.
- Mi járatban errefelé egy hozzád hasonló harcosnak? Tán lányokat fogsz kergetni azzal a karddal? - veszem halkabbra, bizalmasabbra a dolgot. Nem tetszik nekem, hogy ez is, ahogy a korábban látott többi harcos is teljesen fel van szerelkezve. Én meg hagyhattam hátra a felszerelésem legjavát a lóval egy innét igen csak odébb lévő helyen. Csak a kardom van nálam, az is megszokásból. Attól ugyan meg nem válok. Addig bizony meg nem mozdulok innét, amíg választ nem kapok, pedig van pár gondolatom ehhez a fickóhoz. Aztán Leanna megfogja a kezem, amire meglepetten ránézek. De gondolkozni sincs időm, ugyanis húz magával.
- Hova megyünk? - kapaszkodok a korsó sörbe, ha már kifizettem, megiszom. Meglátom nem messze magunk mögött a tömeget, majdnem mindenki táncol már.
- Te táncolni akarsz velem? Felejtsd el. - sziszegem bosszúsan, de mire már kiléphetnék, a tömeg magával húz minket. Csak akkor jutnék ki innét, ha kiverekedném magam. Eldobom a már kiürült korsót valamerre és egy pillanatra megtorpanok. Tudom én ezt a táncot egyáltalán? Lopva körbenézek, majd a nőre tétován, lassan azonban felveszem a ritmust és a mozdulatokat. Milyen istencsapása ez is, hogy nekem kell vezetni a táncot a partneremmel...

Helló, sweetheart! I am **Ajánlott tartalom**

» Dallamlovas játék

Közös játék - A sárkánylovasok ünnepe

Közös játék - A sárkánylovasok ünnepe

Similar topics

Similar topics