Külső leírásom és személyiségem.

Külsőmről álltalábban azt hallom, hogy lenyűgözően csinos vagyok, egy csiszolatlan gyémánt, egy földre szállt angyal. Persze ez pont annyira találom túlzónak, mint amennyire annak is hangzik. A szőke fürtjeimet egyedien összefonva s kiengedve hordom. Testfelépítésem az átlagnál magasabb, izmosabb, homokóra alkatú, amit szolgálaton kívüli óráimban a kiváló Thidiai mesteremberek finom, elegáns, szövetével vértezek fel egyetlen nyaklánccal, ami családi örökség. Ellenben szolgálati időben, teljes nehézpáncélzatot viselek, melynek fekete fémjét egy ujjatlan térdemig érő fehér ujjatlan kabát takar. Akárhogy is, legtöbb időmet a lovasok között töltöm


Mit is tudnék magamról elmondani? Katonacsalád sarja vagyok, így hát az emberek engedelmességet, kötelességtudatott, vagy ehhez hasonló dolgokat várnának, persze ebből nem minden igaz rám. Sokkalta inkább vagyok az a fajta ember, aki mindig igyekszik a legjobbat kihozni magából és társaiból, ha feladattal bíznak, meg azt igyekszem minél jobban, precízebben elvégezni. Tisztelet tanúsítok elöljáróim felé, s ezt általában ők viszonozzák felém. Ha valaki segítséget kér, tőlem igyekszem neki a lehető legjobban segíteni, ahogy csak tudok, legyen szó szinte bármiről.

A múltam története.

Thidia királyságában születtem egy Nemesi katonacsalád legidősebb gyermekeként, s két fiatalabb fiútestvérem van. Apám egy magas rangú katonatiszt volt, míg anyám egy nemes kovácsmester gyermeke volt. A Thidiai szokáshoz híven, mint legidősebb gyermek nekem a tisztem lett volna apám nyomdokaiba lépni a Thidiai seregben, viszont ő minden képen egy férfit képzelt el utódja ként, így amikor tizenhat évesen elkezdtem a kiképzésem. Apám minden tőle telhetőt megtett, hogy meg akadályozzon a kiképzés elvégzésében. Eleinte persze ez csak nehéz, extra feladatott jelentett minden gyakorlat után, végül két év leforgása alatt sikeresen teljesítettem a kiképzési gyakorlataimat.

Ezután apám csapataihoz lettem be osztva, mint újonc itt apám ellehetetlenítette, hogy tiszti rangba jussak. Majd az év végére egy sikertelen küldetés után engem téve felelősé sikeresen eltávolított a hadtesttől, viszont egy magas rangú tiszt lehetőséget látott bennem, mint leendő sárkánylovas s szövetségünket kihasználva a Kysppie sziget lakóival elintézte, hogy fogadjanak a lovasok sorai között, mint újoncot.


Az indulásom előtti hetekben igen éles vitáim alakultak ki saját apámmal, akinek cseppet szem tetszett az ötlet, hogy a Kysppie szigetre küldjenek, aminek vége az lett, hogy kitagadott a családból. Az indulás napján egyedül anyám jött ki a kikötőbe, hogy végső búcsút vegyen tőlem. Ekkor kaptam tőle egyetlen családi örökségemet, egy nyakláncot, amit az óta is a nyakamban hordok, ezt a nyakláncot persze mindennél jobban óvom, hiszem ez az egyetlen dolog, ami anyámtól maradt rám, akinek időközbeni elhalálozásáról soha nem kaptam értesítést mind addig, míg anyai ági nagyapám nem küldött nekem üzenetet a temetést követően, egy nagy adag pénzzel együtt, amiből sikerült új életet kezdenem a szigeten. Nagyapámmal azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatott.

Amikor a szigetre érkeztem egy lovas fogadott, hogy elkísérjen új otthonomra a lovasok szállásán. Másnap kezdődött meg a képzésem a sárkányokról, s a lovasok egyedi harci stílusairól, amiket szívesen alkalmazok a Thidiai seregnél tanultakkal. A kiképzés folyamán már ki tűnt bajtársiasságom, hiszen gyakran segítettem a nálam fiatalabb, ügyetlenebb tanoncoknak elsajátítani mind azt, amit oktatóin a harcról tanítottak nekünk, s ők megtanították nekem a szigetlakók szokásait, segítettek be illeszkedni új otthonomba.

Így telt el az első két évem Kysppie szigetén, amikor nagyapám levele érkezett hozzám, hogy segítségre van szüksége egy fontos dologban, ami nem várhat. Így hát a lovasok bele egyezésével vissza tértem Thidia városába hogy segítsek nagyapámnak elrendezni ezt a bizonyos ügyet. Amikor meg érkeztem nagyapám hatalmas szeretettel és sietséggel fogadott, első és legfontosabb dolga az volt, hogy át adja személyes ajándékát a közelgő születésnapom alkalmából. Bevallom őszintén nagyon meg lepett ez a fogadtatás bár számíthattam volna rá.

Az ajándék pedig egy egyedileg készített páncél volt, amit ő maga kovácsolt csak is az én számomra. Nem egy átlagos ajándék volt ez biztos, de hát nem is voltam számára egy átlagos unoka. Végül elmondta, hogy miért is hivatott magához oly sietősen, egy expedíció a Thidiától délre fekvő hegységekben, és hogy szüksége van rám, hogy vezessem a csapatott. Hírtelenjében nem tudtam mit mondjak, végül bele egyeztem s másnap újonnan készített páncélomban indultam neki ennek a hosszú útnak.


A hegyekbe érve alig vártuk, hogy lepihenhessünk végre. Sötétedésre járt amikorra felállítottuk a sátrainkat, néhányan már nyugovóra tértek. Amikor egy érdekes teremtményt láttam meg a távolba, nem igazán láttam még ahhoz hasonlót soha. Másnap mikor a teljes csapat menetkész volt folytattuk utunkat, ami egy a hegyek idomainak takarásában található barlang bejárathoz vezetett bennünket. Pontosan oda ahova elméletileg jönnünk kellet, elsőnek léptem be a sötét barlangba hogy fáklyát gyújtva tudjak előre haladni.

Egyre mélyebben a barlangban az egyik felderítő azt állította látott valamit mélyebbre menni az előttünk lévő alagutakban. A helyzet ekkor vált kezelhetetlenné is egyben, sokan félni kezdtek s volt olyan is aki inkább vissza indult néhány társával együtt. A végén rajtam kívül csak három ember maradt, akikkel folytattuk utunkat a barlang mélységeibe. Végül még egy pár órás kutakodás után meg találtuk a barlangban élő lények fészkét, ahol egy hatalmas elsőre energiasárkánynak hitt sárkányt láttunk, aki tojásokat őrzőt.

Viszont abban szinte biztos voltam, hogy a pikkelyes barátunk nem lehetett Energiasárkány, hiszen a lovasok tanítása szerint ők csak a szigeten élnek. Végül pár perc várakozás után a maradék három társamnak is inába szállt maradék bátorsága és visszaindultak a felszínre, én pedig meg próbáltam megközelíteni a hüllőt. A sárkány hamar észrevett, bár nem igazán törődött velem, nem tudom mit gondolhatott, de amikor teljes pompájában láttam a hüllőt egyszerre töltött el a félelem és csodálat érzése. Soha nem láttam még akkora sárkányt Kypssie szigetén, így óvatosan haladtam tovább, a nem éppen kicsi fészeknek a másik oldalon lévő kijárata felé, amikor meg botlottam az egyik tojásban.

A sárkány ekkor rám emelte fejét, s érdeklődve figyelte mit teszem, félelem járt át, amikor talpra álltam s meg pillantottam elesésem okául szolgáló hatalmas szürkésfehéres tojást. Miközben lehajoltam érte a hatalmas hüllő felé fordítottam fejem, aki még mindig érdeklődve nézte mit szeretnék tenni a felborított, de szerencsémre sértetlen tojással. Végül, amikor meg érintettem a tojást az egy apró rezzenéssel válaszolt felém, hírtelen mozdulatlanná termetem, ép csak rá mertem nézni a hatalmas hüllőre magam előtt, akinek tojását kezemben tartottam, ő pedig kíváncsiságát kielégítve fejét a földre eresztve nyugovóra tért.

Hírtelenjében a félelem helyére egy mély lélegzettel a nyugalom költözött, de a nyugalom érzése oly gyorsan tovább is állt, mint érkezett, hiszen egy a kezembe lévő tojással nem tudtam mit is kezdjek. Végül azzal együtt tértem vissza nagyapám birtokára. Bár az expediciós csapatról nem sokat tudtam meg hogy mi történt velük, csak annyit hogy egy vihar miatt kevesen tértek vissza. Én még egy hétig tartózkodtam nagyapám birtokán, amikor visszaindultam Kysppie szigetére az új még ki nem kelt társammal.


A szigetre visszatérve első dolgom az volt, hogy beszámoljak erről az igen érdekes s véletlen felfedezésemről a nálam tapasztaltabb lovasoknak. Majd meg kezdődött a költés, néhány hónapos szakasza, mindenki izgatottan várta, hogy milyen faj fog kikelni az érdekes tojásból, de nálam jobban senki nem várhatta. A költési időszak végén mikor társam előbújt a tojásházából s már első közös napunktól számolhatóan legjobb barátok vagyunk, majd lassan nőni kezdett az aranyos kis gyíkból egy év leforgása alatt valami egyedi, páratlan, előkelő fiatal sárkány vált. Az első közös repülésünk alkalmával, mint a ketten félelemmel hagytuk el a földet, és magabiztosan szálltunk a gyakorló pálya felett majd rövid idő után leszálltunk a földre. Innentől az évek alatt összeszokott páros lettünk, ügyesek, erősek, és gyorsak. Persze mint minden párosnak nekünk is volt, van, lesz mit tanulnunk még.


Ahogy múltak az évek eljött az idő, amikor a Kysppie szigetének életében már nem a békesség, nyugalom, és bizalom, idejét éltük. Sötét idők borultak a szigetre, árulás, félelem, bizalmatlanság, a saját bajtársainkkal szemben. Még mindig tisztán él bennem az emléke amikor egy Carax nevezetű tanonc felborította a sziget békéjét és kegyetlen bosszúját tervezve szövetségeseivel együtt fellázadt s a lovasok és sárkányaik ellen fordult, bár a sziget akkori vezetője fékezte meg végül a felesleges vérontást és száműzte az árulót minden szövetségesével együtt. Egy hosszú háborús időszak kezdete volt ez, amit senki nem gondolt volna, hogy rosszabbra fordulhatna. Legalábbis ezt hittük egy hétig ezelőtt amikor Thidiai szövetségeseink ellenünk fordultak a sziget egy fontos, és gyönyörű ünnepén. Ami most a szigeten élők életének legnehezebb megpróbáltatásai emléke ködösíti el. Valami hatalmas van készülőbe én pedig egyenesen a vihar közepébe tartok hű sárkányom oldalán.