Tia & Me & áldozat


Jó pár napja itt rohadnak a thidiai mocskok a tömlöcben és én eddig majdnem minden nap meglátogattam őket. Sajnos eddig minden alkalommal sikertelenül jártam, mind ugyanazt mondta. Nem tudnak semmit. Én viszont ezt nem hiszem el és még ketten vannak akiket egyáltalán nem vettem elő, ezen viszont ma változtatunk.
Sötétedik, a legtöbben otthonukban pihennek és gyászolnak. Lovasok közül sem sokan vagyunk, akik még ép ésszel a két lábunkkal a talajon állunk. A legtöbbjüknek kell még egy kis idő, amíg újra képesek nem lesznek harcolni, addig viszont én megpróbálom kideríteni a támadás valódi okát és a katonák kiben létét.
Arzavur a hegyek között pihen. Nem egy mimóza lelkű lény, de onnan távolról is érzem, hogy megijeszti az elhatározottságom és az agresszióm, annak ellenére, hogy bármit is mondana. Nem tagadom, volt, hogy túllőttem a célom, de ők is ezt tették, amikor a szigetünkre léptek.
Sárkányom aggódik értem, tudom, de nem állhatok le, amíg ennek az egész káosznak a végére nem járunk.
A tömlöc ajtaját bevágom magam mögött, szinte érzem, ahogy összerezzenek páran. Elsétálok az első rácsok előtt, egészen az utolsóig, majd ott megállok. A férfi a sarokban kuporog, kezei hátul összekötve. Koszos, meggyötört, napok óta nem evett, de ahogy rám néz látom a szemeiben a tüzet és mély megvetést. Elképzelni sem tudom, hogy ő mit láthat az enyémben...
Meg sem szólalok, amíg a vaskarikán meg nem találom a megfelelő kulcsot. Kinyitom a lakatot és szép lassan betolom a nyikorgó rácsot.
-Állj fel! - parancsolok rá, miután beléptem a helyiségbe és megállapodtam egy-két lépésre tőle. Nem igazán együttműködő a tag, úgy segítek rajta egy kicsit. Egyelőre kedves vagyok és csak egyszerűen megmarkolom mellkasánál a ruháját és felrántom.
-Csak egyszer fogom szépen kérdezni. - szólalok meg újra. Viszonylag komolyan vehető a hangom és néhányan már tudják, hogy tényleg nem blöffölök. -Ki küldött ide titeket?

Csak nézem a férfi szemében gyúló makacs ellenállás lángját. Úgy érzem hiába verem ki az összes fogát, nem fog válaszolni. Valami más eszköz kell, de azért elsőnek megpróbálkozom ezzel, csak hagy szenvedjen.
-Nem tudok semmit. -válaszolja keményen, tagoltan, úgy mintha el is hinné magának, amit mond. Csakhogy én ezt nem veszem be.
Meghallom, ahogy nyílik a tömlöc ajtaja, de egyelőre nem foglalkozok vele. Nem fordíthatok csak úgy hátat egy fogolynak, hogy megnézzem ki érkezett és miért.
-Na idefigyelj! - kezdeném sorolni, hogy melyik részeitől búcsúzhat, ha nem válaszol 5 percen belül, amikor a cella előtt megjelenik Tia és odaköszön. Rápillantok, odadobok egy üdv-öt, aztán visszafordítom tekintetem a fogolyra. A nő kérdésére nem válaszolok, hiszen a látvány eléggé beszédes.
Kezdeném a szaftos monológom, de újra a nő hangja akadályoz meg benne. De nem is akármit hallok. Levelek...
Dühösen fújtatva a férfit a gallérjánál fogva ellököm magamtól a falhoz, majd kilépek a cellájából és bevágom magam mögött a rácsos ajtót. Hallom, ahogyan rákattan a zár, s csak ezután szólalok meg.
-Nincs több levél! -jelentem ki ellentmondást nem tűrően, majd folytatom. - Se víz, se élelem. Addig nem, amíg valaki válaszokat nem ad. -elegem van már a vallatásból, tudni akarom mi folyik itt. Ráadásul hamarosan elhagyom a szigetet és nem lesz aki felügyelje ezeket. Illetve még nem tudom kit kellene őrségbe állítanom, de a vallatás biztosan szünetelni fog. Főleg, hogy remélhetőleg Thidiában majd mindent megtudunk. Csak azért mégiscsak jobb lenne felkészülten odaérkezni. Nehéz idők ezek.
-A vallatáshoz viszont csatlakozhatsz, ha akarsz. Nem állunk valami fényesen. - nem akarok a foglyokra pillantani, csak a lányt nézem. Biztos vagyok benne, hogy erre a kijelentésemre többen is elmosolyodtak, főleg akik már túl vannak néhány jobboson. Már ha tudnak még mosolyogni....

Talán az erőszak tényleg nem a legjobb megoldás arra, hogy bármit is megtudjak ezektől a mocskoktól, de az elmúlt napok történései olyannyira dühítenek, hogy akár be is vallhatnám magamnak, hogy a katonák vallatását még élvezem is. De nem nem vallom be....
Csak Tia arcát nézem és valahol abban reménykedek, hogy ad valami tanácsot az információszerzéssel kapcsolatban. Nem éppen selyemcica a lány és intelligens is, így hát jogosan várok tőle jó tanácsokat.
Ehelyett megkapom, hogy én talán még nála is rosszabb vagyok. Nem reagálok erre, az arcom sem rezzen, csak a tekintetét fürkészem.
Ő a kijárat felé invitál, én pedig egy "rendben" válasz kíséretében követem az ajtó felé. Résnyire nyitva áll, így csak magam felé húzom, hogy kinyissam a nő előtt, aki ha kiment, utánalépek és magam után az ajtót is becsukom.
-Tudod... csak kezd nagy lenni a feszültség. Sok társat veszítettünk és nem akarom a csapatom úgy Thidiába vezetni, mintha az ismeretlenbe utaznánk... - márpedig igencsak ez a helyzet és fogalmam sincs miért mondtam most ezt el Tiának, de már kiszaladt a számon. Pedig nem tartozom neki magyarázattal és talán az sem lenne jó, ha látná a gyengeségeim.
No sebaj, ez most már így alakult. Kihúzom magam és összefűzöm a kezeim magam előtt. Teszek pár lépést elgondolkodva a város felé, majd visszafordulok a nőhöz.
-Ha töménytelen időnk lenne, akkor csak hagynám őket megrohadni odabenn és előbb vagy utóbb beszélne valamelyik. De nekünk most gyorsabb megoldás kellene. - mondom még, aztán hagyom beszélni, mert úgy sejtem, hogy van mit mondani. Főleg, hogy ő találta ki, hogy vonuljunk félre.
Engem mondjuk nem érdekel, hogy melyik féreg hallja odabent, hiszen a háború lezárta előtt biztosan nem mennek haza, de talán még utána sem. Ha pedig hallják, hogy milyen vallatási technikákra készülünk, akkor talán hamarabb kezdenek el beszélni. Vagy nem.

Ugyan én sem először fogok Thidia földjére lépni, azért hálásan bólogat Tiának, hiszen minden információ jól jön most. Eredményt szeretnék és válaszokat, ahogy a többiek is, de higgadt fejjel és amennyire csak lehetséges felkészülten kell ennek az útnak nekiindulnunk.
Ezt az elfojtott feszültséget vezetem le a foglyokon vallatásnak titulálva. Nem a legjobb módszer, ebben Tiának teljesen igaza van.
-Talán nincs igazam, de nekem az a sejtésem, hogy nagyon is jól tudják miért jöttek ide. - válaszolom, de persze senki sem tudja biztosan, hiszen eddig használható információt nem kaptunk. Az a furcsa, perzselő undor a szemükben viszont nekem azt súgja, hogy igenis tudják mi volt a támadás igazi célja és az nem egyszerűen csak a gyilkolás volt. Attól félek, hogy emögött a meglepetésszerű támadás mögött valami bonyolultabb dolog áll, nem csak egyszerűen el akarták foglalni a szigetet vagy ilyesmi.
Karjaim összefűzöm és úgy hallgatom a nőt. Úgy érzem, hogy az ő kínzó tapasztalata és tudása mellett az enyém eltörpül és valahol megijeszt az, hogy mindaz amit mond és amikre ebben a pillanatban valószínűleg gondol az az én gyomromnak erős. Na megcsinálnám, ha sok függne tőle, ebben a napokban pedig igen sok függ ezektől, de azért megkönnyebbülök, amikor Tia felajánlja, hogy majd ő átveszi a kínzó szerepét.
-Rendben. És köszönöm. - válaszolom igencsak röviden. Nem igen találok szavakat arra, hogy azt érzem, Tia ezt még élvezni is fogja és nem véletlenül ajánlotta fel magát erre a feladatra. Rémítő, hogy egy nő ilyesmire képes legyen. Minden esetre tudom, hogy a vonzó külső mögött még mindig egy elborult agy rejtőzik... illetve nem is rejtőzik. Egy biztos, bármilyen részegen is akarnék bepróbálkozni nála, ez a gondolat biztosan meg fog állítani abban, hogy bármi hülyeséget csináljak. Ha ilyesmiket képes tenni az ellenséggel vajon mit tenne egy férfival, aki túl közel lép a személyes terébe? Brr... inkább hagyjuk.
-Mikor akarod kezdeni és pontosan mire lesz szükséged? Nekem még tartanom kell egy eligazítást a csapatomnak és beszélnem kell Shinával, hogy készítse elő nekünk az útra való gyógynövényeket, de utána a rendelkezésedre állok.
A gondolataim többfelé járnak, de a tekintetem a nő arcát fürkészi. Sejtésem sincs milyen érzés elveszteni egy lelki társat, hogy milyen kínokat él át az, akitől elveszik sárkányát, de abban biztos vagyok, hogy Tiában jóval nagyobb törést okozott, mint a többi sárkányát vesztett lovasban, akiket még ismerek. Minden esetre furcsán kifordította magából a nőt az eset és szinte biztos vagyok benne, hogy ez már nem fog változni, idő ide vagy oda...

Nem tudom, hogy jobb érzés lesz-e információt szerezni végre, minthogy csak simán elengedek egy-két jobbost meg balost végleg kiütve a katonákat az épelméjűek köréből. Minden esetre egyértelmű, hogy az előbbivel előbbre jutunk. De abban már most biztos leszek, hogy a válaszok sem fognak megnyugtatni és minden egyes apróság csak még több kérdést vet majd fel és még feszültebbé fog tenni engem is és másokat is.
Azonban mindenképp helyesen akartam cselekedni és tenni valamit azért, hogy segítsek Kysppienek túljutni ezen a tragédián és hogy az eljövendő években megakadályozhassuk az ilyen támadásokat. Ugyan a kihallgatás első percei nem mentek valami jól, csak az én idegeimre voltak jó hatással, de talán most majd Tia segítségével léphetünk egyet előre.
Mialatt beszélt kezdtem összeszedni magam és a gondolataim. Jó volt, hogy nem voltam most egyedül. Bár Tia mindig is kicsit furcsa volt számomra, most mégis örültem neki.
-Igazad van.Talán fogalmuk sincs az igazi okról és félrevezethetnek minket úgy, hogy nem is tudják. - végül is ez egy tökéletes terv apró részlete lehet. Az alkalmazott katonák hazudnak a kihallgatáson, de ők is elhiszik a saját hazugságaikat. Lehetséges, hogy semmi értelme nincs itt tartani őket? Azért egy próbát mégis megérhet...
-Luzius, kérlek gyere ide! - kiáltok a fiatal lovasnak, akit a szemem sarkából pillantottam meg, amint elhaladt nem messze tőlünk. -Kérlek szerezd be a szerszámokat, amiket Tia sorolni fog neked, én pedig hamarosan jövök. - mondom miután odaért mellénk a szőke srác. Tiának biccentek, majd megfordulok és ott hagyom őket.
Az eligazítás és a beszélgetés Shinával úgy éreztem, hogy hamar elszaladt, de így is egy bő órát távol voltam.
Sietve lépkedek vissza a tömlöc felé egészen Tiáig akár kint várakozott rám, akár bent. - Minden megvan? - kérdem és körbenézek Tia körül...