Cyrus Grant

   

   
   

   "Egy sziget, rohanás, és tojások. Már megint azok a nyomorult tojások, hogy sosem szabadulhatok meg tőlük, és egy hang, egy keserves fájdalmasan mély, szívet szorongató hang, amelyhez hatalmas aranyszínű szemek társulnak, és a hang... Cyrus.... Cyrus hallatszik egyre a hívás, és képtelenség neki ellenállni, egészen addig haladok míg közvetlenül a szempár előtt találom magam, és felnézek Shanon szemeibe, és hatalmasra nyitott pofájában tűhegyes fogak, amik arra várnak hogy ketté harapjanak, és villám gyorsan csap le rám, és én felkiáltva ébredek fel...."

Fenébe már,  még álmomban sem hagy szabadulni az a dög. Felkelek, megdörzsölöm a csuklóm, ahol a Jel van és megborzolom a hajam. Hány éve is már? Nem tudom lassan 4 lesz talán, hogy elhagytam a szigetet és minden mást magam mögé taszítottam elárulva ezzel a rendet, apámat és a sárkányokat is. Pedig nem volt olyan rossz életem. Volt egy apám, aki leginkább névlegesen volt az mintsem valóságosan hiszen beállt katonának miután nem választotta őt egy tojás sem, és azt a célt tűzte ki hogy nekem kell sárkánylovassá válnom helyette. Én nem akarta, de sosem kérdezte hogy érdekel-e a dolog, nekem ezt kellett tennem. Elmenni a szigetre és kipróbálni magam, és szerencsétlenségemre egy tojás meg is talált, úgy gondolta hogy ő velem akar lenni, az én "lovam" akar lenni. Ki gondolta volna? Örültem neki egy kicsit, de nem is mert én nem akartam soha lovas lenni, nem voltam kiemelkedően bátor, vagy ügyes, esetleg más mint a többiek. Egyszerűen csak élni szerettem volna, és kitanulni egy mesterséget olyat, amit én választok magamnak, nem pedig egy olyan hivatás terhét magamra venni ami nem érdekel, és nem is vagyok benne különösebben jó.  Végül, mivel választott egy tojás, nem hagyhattam ott, és így tanoncnak álltam végül, de mehetnékem volt, kényszerítve éreztem magam. Amikor kikelt a tojás, Shanon... a jobb csuklómon jelent meg a Jel, amit őt jelképezi, és jó pár órára elvesztettem az eszméletem ahogy ez a kötelék kialakult.

Együtt fejlődtünk Shanonnal egymást is edzve de sosem lettem teljesértékű tanonc, nem ültem fel a hátára, nem simogattam becézve, nem jártam a kedvében és nem akartam az egészet. Aztán volt egy lehetőség hogy elmenjek innen, és éltem vele, kikötöttem a másik szigeten, a száműzöttek között, bár nem mondom hogy itt könnyebb az életem. Carax nem kedvel különösebben, mivel nekem van sárkányom, aminek a jelét gondosan eltakarom, de volt már egy két parancsa személyre szólóan, amiről azt hittem nem térek vissza élve, és szerintem ez is volt a célja amúgy, de nyíltan nem ölhet meg, amíg egy kevéske hasznára is vagyok. A társaság peremén élek, teszem a mindennapok dolgát, vadászok, halászok, vagy segítek a házépítésben mikor hol kell segítség, és közben... folyton gyötör a kétség, felelős lennék a sárkányomért, és az apám... Vajon törvényesen kiátkozott már a családból vagy reménykedik a csodában? Shanon vajon mit gondol, dühös amiért elhagytam és vágyik rám, vagy éppen gyűlöli a gondolatomat is? Akárhogy is a rémálmokon ez sem segít túl sokat....

   

Üdv köztünk, Cyrus!
Nagy örömmel olvastam a történeted és nem csalódtam. Tetszett, ahogy eddig mindegyik. Azért, remélem, egyszer képes leszel visszanézni a szigetre, hogy meglesd, hogyan is él a te sárkányod! foglalj avit és mehetsz is játszani!