Rowen megjegyzése felér számomra egy kisebb fajta dorgálással, melynek hatására kissé zavarba is jövök. Igen, tudom, hogy sokat edzünk, néha a határainkat is átlépjük, de azért figyelünk magunkra. Jobban mondva, Artes figyel mindkettőnkre, ha pedig ő azt mondja, hogy vége, akkor vége. Általában. Az efféle kis kerülők olyankor még beleférnek, hiszen ezt akár levezetésnek is tekinthetnénk.
- Esetleg - tudom le ennyivel.
Valójában talán tényleg lehetne az is. Vagy csak elmehetnénk valahova kirándulni. Olyan helyre, ahol rég jártunk. Igaz, itt most az estéről van szó, úgyhogy ez mégsem olyan nyerő ötlet. Akkor marad néhány könnyed kör a sziget körül, aztán annyi. Utána pihenhetünk mindketten, ha nem jön közbe semmi.
- Ez nem csak az erőnlétről szól. Ma is sokkal inkább a manőverezést gyakoroltuk. Máskor azt, hogy hogyan tud nekem segíteni a levegőből, ha én a földön vagyok és fordítva. Ez javarészt a közös munkáról szól, az erőnlét csak... bónusz? - keresem a megfelelő szót.
Artes elvégre nem egy sovány teremtés, így sokkal jobban oda kell figyelnünk arra, hogy rendesen tudjon manőverezni változékony terepen. A gyakorlások közben erősödünk, ez tény, néha pedig tényleg erre fektetjük a hangsúlyt, de nem túlnyomó részben. Ezt viszont nem fogom tovább magyarázni.
Égbe szállásunk előtti mondatára csak biccentünk egyet-egyet. Ez nem is volt kérdés. Persze megfordul a fejemben, hogy megjegyezzem, "most küldött el minket pihenni, erre tartsuk nyitva a szemünket", de... inkább nem. Egyébként is fárasztó egy vicc lenne. Szó szerint meg egyébként sem zavart el minket, tehát még annyira sem lenne ide illő, vagy kellőképp hatásos. Könnyen kibújhatna alóla.
- Valójában az a második nyergem. Ez viszont mit sem számít, a lényeg, hogy az a legjobb, és persze... Remélem, hogy igazad van. Tényleg gyorsan szeretném visszakapni - húzom el a szám, aztán eleresztem a dolgot.
Kár emiatt siránkozni, addig be kell érnem a jelenlegivel és ezzel kell boldogulnom. Ennyi lenne az egész. Aztán lehet, hogy annyira hozzászokom, hogy már vissza sem akarom cserélni. Nem, az nem létezik. Olyan sokáig csak nem tarthat megjavítani. A lassan pihenni induló járőrnek én is köszönök, egy egyszerű intéssel. Artes gondolati úton üdvözli a hamarosan távolodó sárkányt, majd kellemes pihenést kíván még nekik, mielőtt el is köszönne. Mindezt röviden, tömören, ugyanakkor a saját maga illendőségével. Egy újabbat nyújtózkodom, ezúttal társam hátán ülve. Néhány pillanatig élvezem az arcomba csapó levegőt, utána viszont akad jobb dolgom is. Felettesem hallgatom, miközben a nyergemet hordó jégsárkány irányt vált, hogy csatlakozhasson a másik pároshoz, amilyen gyorsan csak lehet.
~Ne menj a füstbe!~ figyelmeztetem a biztonság kedvéért.
Semmi értelme nem lenne belemenni. Csak romlanának a látási viszonyaink, mi emberek egyébként sem bírnánk túl jól a füstöt, Artes pedig egy jégsárkány, így szintén nem tenne jót a füsttel járó hő. Mert ott bizony egész kellemetlen meleg lehet. Számomra is, aki mostanra inkább hűvös párti, mintsem meleg.
~El tudod oltani?~ teszek fel egy egyszerű kérdést, hiszen a fagyos leheletével nem lehet olyan nehéz, mire csak egy felháborodott morranás a válasz.
- Igenis, értettem - paskolom meg hátát mosolyogva.
- Artes azt mondja, képes megbirkózni a tűzzel, előtte azonban le kellene menni, megnézni, hogy nincs-e valaki veszélyben. Ha gondolod, már mehetek is. Délről megindulva végigjárok odalent és közben jelzem Artesnek, hogy merre olthat. A sárkányok által folyamatosan tudlak téged tájékoztatni - teszem meg ajánlatom, mozdulni azonban nem mozdulok.
Ez már nem egy egyszerű őrjárat, amihez csak úgy kikapcsolódásként csatlakoztam. Itt érvénybe lép az alá-fölérendeltség, legalábbis ami az én értékrendemet és felfogásomat illeti. Éppen ezért csak szorítom íjam, pásztázva az alattunk lévő területet, várva arra, hogy esetlegesen megfontolja, amit mondtam. Persze az is lehet, hogy egyáltalán nem hallgat meg, csakhogy nem úgy ismerem, mint aki ennyire fittyet hányna bármiféle ötletre.
- Mi az utasításod? - kérdem kicsivel később, alig néhány másodperc múlva, ha addig nem érkezne tőle valami.
Azt követően ha engedélyt ad, úgy az egyik nyeregtáskából előveszek egy néhány méteres kötelet, amit felakasztok társam egyik tüskéjére és leereszkedem. Leérve pedig azonnal előveszek egy nyilat, hogy íjam idegére helyezve azt, valamivel jobban készen álljak az esetleges helyzetek egyik legrosszabbikára.

A beleegyezés elég hamar megérkezik. Rowen vagy nagyon gyorsan át tudja gondolni a hallottakat, vagy ő is ilyesmin törte a fejét. Akármelyik legyen, ezen nincs idő sokat morfondírozni. Az utasítást megkaptam, így már csak le kell mennem és szétnéznem.
- Az leszek - egészítem ki még egy biccentéssel is, hogy biztosítsam arról, figyelni fogok magamra is odalent.
Ahogy leérek, egy zsebkendőt veszek elő és az arcom elé kötöm. Nem egy túl vastag anyag, de legalább nem a füstöt lélegzem be és még csak a ruhámat sem kell megszabdalnom. Kissé meggörnyedve indulok el, kezemben íjammal és egy idegre erősített nyíllal. A füst felfelé száll, így minél közelebb vagyok a talajhoz, annál kevésbé lesz kellemetlen.
Ahogy azt megbeszéltük, délen értem földet, annak is a nyugati felén, úgyhogy most keletnek indulok, hogy oda-vissza járva bejárhassam a tűz területét, a lehető leggyorsabban. Közben remélem, hogy rájövünk a tűz okára. Valamiért nem hiszem, hogy valaki olyan okozta, aki a szigetről származik, márpedig ez a tűz nem keletkezett magától. Ebben az egyben biztos vagyok. Innentől kezdve lehet egy melegedni vágyó bevándorló, aki teljes véletlenségből okozta, vagy valaki, aki szándékosan. Nagyon remélem, hogy nem az utóbbi.
~Egyre melegebb van idelent. Az első tíz méteren semmi. Azt a területet olthatod, Artes!~ küldök egy üzenetet, hogy tudhassák, hogyan állunk.
Az oltás nekem is jót tenne. A jég hűvöse minden bizonnyal beáramlana ide, ami kicsit felfrissítene. Attól sem tartok, hogy újra lángra kapna a terület. Még ha el is olvad, a talaj és a növények akkor is vizesek lesznek. És legalább arra nem terjed semmi.
Lassan itt az ideje egy újabb jelentésnek, mikor valamit meghallok. Más, mint a fa állandó pattogása és a felcsapó lángok hangja. A zaj irányába megyek, közben szólok, hogy találtam valamit. Leginkább egy állathoz hasonlít, de még ha az is, akkor sem hagyhatom csak úgy itt. Sietek, ahogy csak tudok, amíg meg nem látom, hogy mi is az. Egy pokróccal takart valami, ami nyávog. Íjam kissé megfeszítve megyek közelebb, oda-vissza járó tekintettel, aztán lerántom a takarót.
~Egy gyerek?~ kiáltok fel meglepetten. ~Artes, nagyjából most járok a húsz méteres sávban. Oltsd a tüzet valamivel több, mint tizenötig, és szólj Rowennek, hogy szálljanak le oda. Le van égve annyira, hogy sokkal könnyebb legyen, mint a még ép erdőben!~ szólok, remélve, hogy mindketten teszik, amit kérek.
Artestől nem tartok. Hallom megerősítését fejemben, Rowen viszont... A társának nem lehet kellemes a fagyott területen landolni, ez viszont még mindig a leggyorsabb megoldás. A gyerek állapotát gyorsan megnézem, néhány másodpercet elidőzve a fején lévő sérülésen, aztán a nyávogójával együtt visszacsomagolom a takaróba és felveszem. A macska nem keveset ellenkezik út közben, ahogy haladunk még a kendőt is levakarja arcomról, így köhécselések közepette érek a megbeszélt helyre.

~Elnézést a jég miatt!~ mormogja Artes a tűzsárkánynak, bár tudja, hogy nincs miatt bocsánatot kérnie. Ez már csak ilyen. A tüzet pedig egyszerűbb így oltani, mint máshogy. Így több maradhat meg az erdőből is. Az én sárkányom az égen marad, hogy kövesse a tűz útját. Csak akkor jönne le, ha hívnám, arra azonban még nincs lehetőség. Alighogy átadom a gyereket és az állatot, már indulnék is vissza, de Rowen kérdése megállít.
- Vissza kell mennem, hogy tudjam, biztos nincs ott senki - eresztek meg egy nyugtató mosolyt felé.
Nem lesz semmi gond, ebben biztos vagyok. Akármi lesz, megoldom, vagy inkább megoldjuk. Tudom, hogy társam akár a lángok közé is lejönne értem baj esetén. Már azzal sokat segít, hogy itt lehetek kicsit a hűvösön, még ha tisztában is vagyok vele, hogy ennek egy kiadós megfázás is lehet jutalma. Nem érdekel.
- Siess a gyerekkel! Talán végzünk is, mire visszaértek - jegyzem meg, már a tűz felé fordulva.
Veszek még néhány tisztább levegőt, aztán visszahúzom arcomra a kendőt, mit a macska levakart. Nem hibáztatom, biztos nagyon megijedt, arról nem is beszélve, hogy teljesen idegen vagyok neki. Nem is vártam, hogy nyugodtan fog viselkedni.
Sietve vetem magam újra a lángok közé. A hőség azonnal megcsap, s hirtelen úgy hat rám, mintha fejbe kólintottak volna. A tempóm gyorsan visszaesik, miközben kénytelen vagyok egy már parázsló fában megkapaszkodni. Ez sem tart sokáig. Az égető fájdalom karomba hasít. Gondolataimban érzem partnerem fájdalmát, és gyorsan bocsánatot is kérek tőle, ez azonban nem állít meg. Igyekszem gyorsabban mozogni, mint korábban, amit igencsak megnehezít az, hogy szinte minden lángol körülöttem. A már leégett részeken lelek magamnak ösvényt. Szememet könnyesre marja a füst, íjam most nincs is kezemben. Majd előveszem, ha szükséges. Tenyerem fáj, és ha belegondolok, hogy Karin mennyire nem fog ennek örülni, még némi félelem is elönt.
~Lyn, most ne azzal foglalkozz!~ szól rám Artes, hangjában viszont ezúttal felfedezek egy kis megrovó élt.
Igaza van. Teljesen igaza van, arra kell figyelnem, amit éppenséggel csinálok. Embereket keresek a tűzben, egyelőre azonban semmi, mióta leadtam a kölyköt. Remélem nincs itt senki más. Ennyi időt eltölteni a lángok között... Még belegondolni is szörnyű, hogy mi lehet azzal, aki itt reked. Közben leadom a következő jelzést is. Szinte érzem, ahogy a mögöttem keletkező jégmező hűvös levegője taszít egyet a tűz forróságán, versenyre kelve vele, optimalizálva kicsit a hőmérsékletet. Már nincs sok hátra. Aztán egyszer csak kiérek belőle. Odébb vonulok néhány méterrel, az utolsó néhány métert inkább csak borulva.
~ Oltsd el!~ jelzem sárkányomnak, aki máris belekezd, míg én a füstöt próbálom kiűzni tüdőmből egy köhögőrohammal.

~Épp most végeztünk~ közli Artes a tűzsárkánnyal, miközben leszállóhelyet keres magának. ~Lyn keze megsérült. Azért mondom el, mert ő nem fogja.~ teszi hozzá a sárkány, amiről ha fogalmam lenne, komoly fejmosást kapna.
Vagy nem, hiszen az egészet azért közli a másik párossal, mert aggódik értem. Kicsit morcos lennék, az biztos, de megérteném. Én is hasonlóképp tennék fordított helyzetben.
~Megjött Rowen és Morth.~ közli közben velem a tényt, én viszont még nemigen tudok erre figyelni.
Csak Rowen érkezésére leszek figyelmes. Jobban mondva kezének érintésére, melynek hatására talpra állok és megindulok előtte. Artes ekkor már sárkánytársa mellett ácsorog, aggódva nézve a füstöt.
- Mindjárt jól leszek – válaszolok közben felettesem kérdésére.
A kapott csomagot az utasításnak megfelelően orromhoz emelem ép kezemmel és azon át igyekszem lélegezni. Az első szippantásig jutok, aztán megint rám jön a köhögés, ezúttal azonban a zsák tartalma miatt.
- Ez tényleg szörnyű. Mi van benne? – kérdem, ennek ellenére visszarakom arcom elé.
Lehet, hogy büdös, de úgy érzem, használ. Lassan, de biztosan, minden egyes lélegzetvétellel apránként. Amikor társainkhoz érünk, Artes elém lépdel. Fejét lehajtja hozzám, hűs pikkelyeivel hozzám simulva. Orrom elől ekkor veszem el a bűzlabdacsot, majd megsimogatom társam bőrét. Kezemet azonnal elárasztja a kellemes hideg, mi úgy érzem, jótékonyan hat megpörkölt tenyeremre.
- Ügyes voltál! – suttogom neki, de az idill eddig tartott.
Így is meglepett, hogy ezt csinálta. Nem az a bújós fajta.
~Büdös vagy.~ morogja nekem, mire elhúzom a szám.
- Ezt most fejezd be! – mordulok rá morcosan.
Én is tudom jól, hogy büdös vagyok. Csak úgy árad belőlem a füstszag. Átvette a ruhám, a hajam, sőt, még a bőröm is. Alapos fürdésre van szükségem. Ami viszont most fontosabb…
- A gyerek hogy van? – kérdem Rowent, amint lerendeztem Artessel a kis civakodásnak aligha mondható valamit, amin még mindig csak mosolyog.

Megmosolygom Rowen megjegyzését. Való igaz, hogy egy tűzsárkány mellett nem árthat az ilyesmi és lám, most milyen jól jött. Annak ellenére, hogy szörnyen büdös, hősiesen tűröm, hogy gyorsabban kitisztulhasson tüdőm és megszabadulhassak a kínzón kaparó, köhögtető érzéstől. Számban a füst ízét a diólevelek nyomják el. Kellemetlen ugyan, s legszívesebben köpnék egyet, hátha azzal eltávolíthatom, de megállom. Inkább tűröm, minthogy köpködni kezdjek Rowen jelenlétében.
Artes bújása furcsa, de minden bizonnyal tudja, mekkora jót tesz ezzel nekem. Elemi természete ellenére, melegség költözik belém gondoskodásától, mit csak tovább fokoz felettesem jó híre. Megkönnyebbült sóhaj szökik ki ajkaim közül, mikor meghallom, hogy a gyerek rendbe fog jönni. Ez már éppen elég jutalom a mai napra.
- Örömmel hallom – mosolygom – Nélkületek nem sikerült volna. Ti vittétek el a gyógyítóhoz. Ráadásul mindvégig tudtam, hogy ha bajba kerülnék, segítenétek – jegyzem meg.
Lehet, hogy én voltam odalent, de a sietős részt Rowen és Morth intézték.
- Örülök, hogy én mentem le! – folytatom.
Azért, mert így segíthettem és azért, mert taktikailag jobb döntésnek vélem, még most is. Ha kellene, még ezek után is bevetném magam egy tűzbe, mit sem törődve azzal, hogy az egyik kezem már így is megégett, vagy hogy vélhetően újabb köhögő rohamokkal kellene szembenéznem. Rowen nagyobb és nehezebb, mint én. Ha én összeesek, ő könnyedén kimenekít, de fordítva… Nehéz lett volna megoldani, még akkor is, ha valahogy csak sikerült volna.
Ahogy parancsnokom, úgy én is felkapaszkodom társamra. Itt az ideje indulni, most, hogy lerendeztük a lángokat. Örülök, hogy vége annak a szörnyű hőségnek. Megégett kezem Artes nyakára helyezem, így hűtve azt továbbra is, tompítva fájdalmán. Remélem, hogy hamar rendbe jön. Mondjuk, még mielőtt Karyn észreveszi. A Parancsnok mégis mikor vette észre? Elgondolkodva figyelem a férfit, majd gyanakodva méregetem az alattam ácsorgó sárkányt. Sejtésem szerint, ő a ludas a dologban, felhánytorgatni mégsem vagyok képes. Tudom, hogy minden hasonlót miattam tesz, ráadásul az imént kellett kibírnia hosszabb ideig egy erdőtűz mellett. És még el is oltotta azt.
- Igenis – felelem, mintha csak parancsot kaptam volna.
Szinte biztos, hogy annak is tekinthetném. A magasba emelkedve egy darabon még elkísérjük a másik párost, aztán közvetlen a gyógyítót vesszük célba, eleget téve az utasításnak. Belátom, hogy nekem is ez az előnyös. Nem akarok emiatt nagy kiesést, bár vélhetően még most is tudnék lőni a sérült kezemmel is. Annyira nem komoly, hogy nagyon befolyásoljon. Ugye nem?