Lusta hullámok kelnek és halnak el a vízen, ahogy a hajó fedélzetén állok, és haladok többed magammal régi otthonom, Kysppie szigete felé. Kereskedő hajó, de némi jószándékkal és segítség fejében beleegyeztek hogy velük tarthatok, hiszen fontos számukra is a kereskedelem, és hogy el tudják adni/cserélni az árujukat. Egyszerű, semmit mondó ruhákban vagyok, hiszen túl nagy választék amúgy sincs, és megdolgozom mindenért amim van. A karomon most is viselem a széles bőrszíjat, amit sok sok órán át karistoltam a késemmel hogy valamiféle minta legyen rajta. A hajó korlátjánál könyökölök, és az egyre közeledő szigetet nézem merev arccal, nem hiszem hogy nekem itt bármi keresnivalóm is lenne, de a szigeten sincs nyugodalmam, mehetnékem van, és talán messziről láthatom is a sárkányom. Nem tudom, néha érzem merre van, vagy mit érez, leginkább talán a szomorú harag jellemző rá, miattam, amiért elhagytam. Ő nem értheti meg mit jelent nekem a kényszer, vagy csak nem akarom hogy megértse? Nem tudom. A hajó lassan kiköt, és munkába állok, a vitorlát segítek felhúzni és a hajóköteleken kúszok végig macska ügyességgel, és kötöm meg a csomókat, aztán a parthoz érve kiszállok, megköszönöm nekik a fuvart és elindulok. A külterületen át a városhatárig haladok, hogy valamit kitaláljak mit keresek én itt, hiszen ez nekem hazárdjáték. Ha bárki felismer nekem a fejemet veszik, vagy valami olyasmi. Mindegy, ami történne az nekem nem lenne túlságosan jó, és nem örülnék neki, eddig szerencsésen megúszom a találkozást mindenkivel de nem lehetek ennyire szerencsés mindig. A város határtól nem messze van egy sziklás rész, tulajdonképpen útjelző kövek vagy mik, letelepedek oda, hogy kigondoljak valamit. De mit is?

Nem mondanám hogy kétségbeesett lennék, de próbálok valami őszinte tanácstalanságot erőltetni magamra hogy magam is elhihessem hogy fogalmam sincs éppen mi merre van, pedig pontosan emlékszem mindenre, és nagy hazárdjáték ez nekem hogy most itt lopom a napot, más az életem lopná ha megtudná ki vagyok, de ez benne van a pakliban. Ha nem vagyok elég ügyes akkor így járok. Megigazítom kicsit a köpenyem, és felkelek végre az út melletti kis szikláról ahol eddig ücsörögtem kitalálva mit akarok.
- A kontinensen voltam, magán jellegű dolgokkal foglalkoztam, már vagy két éve hogy elmentem és tegnap jöttem vissza. Még kicsit bizonytalan a hazai terep de meg fogom szokni - mosolyodom el kedvesen, valaha talán ilyen akartam lenni, kedves és önzetlen, de aztán más irányt vett az életem, és most már nem bánom hogy így alakult. Az én életem, az én sorsom ne akarja senki más megírni helyettem, ez az én dolgom. És most a magam ura vagyok többnyire, megvan az a szabadságom, ami itt soha nem lett volna.
- A tengerpart felé szeretnék majd menni, de úgy gondoltam teszek egy sétát a város körül, így a szélén olyan szép idő van hozzá és nem akarok a házamban rostokolni - válaszolok szelíd kis mosollyal, rá nem jellemző de a cél megköveteli, hogy legalább a látszatot fenntartsam és az az igazság hogy tetszik nekem a lány. Nem túl gyakran találkozom ilyen csinos jelenségekkel, így a kevésbé ismert nevemmel be is mutatkozom neki, hogy lássa a jószándékom, nem titkolózom. Pedig dehogynem!
- Danith vagyok amúgy, benned kit tisztelhetek? - érdeklődöm és már csak remélni merem hogy Shanon nem jár a környéken hogy észrevegyen és kéretlenül a nyakamba ugorjon, hogy jé megjöttem. Valószínűleg ki nem állhat...

- Mielőtt elmentem már megvolt, és megkértem valakit hogy vigyázzon rá, és tartsa rendbe nehogy itt összedőljön nekem, és most újra birtokba vettem - hazudom szemrebbenés nélkül, ajkamon mosollyal és nem is igazán tudom mikor beszéltem valakivel utoljára őszintén. Hiányzik-e ez nekem egyáltalán de végül is.... Nem, azt hiszem. Engem nem a társadalom közepének teremtettek. Bár most nem is zavar annyira hogy ez a szép idegen faggatózik, némi információt meg is osztok vele, a második nevemmel úgysem megy valami sokra és nem hiszen hogy utána járna ki is vagyok én pontosan. Ez már senkit nem érdekel, mióta a szüleim kitagadtak a család kötelékéből. Mondjuk nem igazán rázott meg, talán csak anyámat sajnáltam egy kicsit, jobb gyereket érdemelt volna mint én de hát fiatal még, lehet hogy azóta már van egy ismeretlen testvérem. Fogalmam sincs, és velük nem is akarok összefutni, akkor nagyon gyorsan lebuknék.
- Igen, tudom csak még nagyon friss így két év után - jegyzem meg hiszen régen elmentem már innen, nem tudom mikor, nem is érdekelt, de az én életemnek nem parancsol senki, ha valamit akarok, akkor majd én eldöntöm magamnak és ha rossz akkor megszívom. Az élet egy szerencsejáték, hol fent hol lent. Aztán meghalunk.
- Nem hiszem hogy eltévednék, de ha van kedved velem tarthatnál - hátha sikerül megtudnom egyet s mást az itteniekről, aminek még hasznát vesszük majd odaát is. Megerőltetem magam és felkelek, leporolom magam. Aztán elmosolyodom a nevére, nohát Quelan, ismerősnek hangzik, biztosan hallottam már valahol vagy valakitől.
- Én is örülök, menjünk - indítványozom a sétát és elindulok amerre a tengerpartot sejtem, messze onnan ahol a hajócskám kötött ki. Vagyis nem egészen hajó, egy pici vitorlás, amit egyedül is nehézkesen el tudok vezetni.