Két sziget fog közre egy kisebb öblöt, melynek vize nem olyan mély, így az évszázadok során letöredezett kövek nem süllyedtek el, így azok sokszor kihegyezett végei kilátszódnak a vízből. Nem árt vigyázni, hisz, mint mondtam a víz nem túl mély, így ki tudja hány éles kő bújuk még meg a felszín alatt...
Sok ezer éves bezártság után furcsa érzés megint a felszínen járni. Látni a tájat, a saját szemén keresztül, nem csak farkasok érzékelése adatik meg neki. Kihasználva frissen vissza szerzett szabadságát, úgy ítélte meg, hogy fel kell fedezni a világot. Tudnia kell, hogy hol zajlanak majd a jövő csatái, amik az ő és falkája szabadulások miatt fognak kialakulni. Bár szeretne egy kicsit szabad is lenni. Kiszakadni a farkasai társaságából. Nem, mintha nem szeretné őket, de több ezer év alatt sok minden nem történhet az emberrel, ha egy barlangba van zárva. ~Szóval meguntál minket főnök. Jól van. Ugye tudod, hogy most már minden srác tudja ezt? Remélem nem gáz, ha mire visszaérsz a szigetre, felzabáljuk ezeket az új srácokat, utána meg téged is.~ ~ Rovulf hányszor megmondtam, hogy ne heccelj ezzel? A fene vinné el a jó dolgodat, hogy ilyenekkel foglalkozol. Az, hogy, ha a szüleid elpusztulnak, és te leszel a következő alfa, nem jelenti azt, hogy lehetsz ennyire pofátlan velem. Ajánlom szedd magad össze, mert, ha nem nagyon csúnyán elbánok veled, ha visszaértem. És tudom jól, hogy senki nem hallja a gondolataimat, csak ti alfák.~ ~Bocsáss meg vezérem. Ez a pofátlan kölyök már megint azt hiszi, hogy lehet nagy a szája, pedig a bundája is csak alig pelyhedzik még. Bárcsak annyi esze lenne, mint a nővérének.~ ~ Semmi gond Aram. Gondoskodj róla, hogy minden rendben legyen a szigeten, amíg távol vagyok. Semmi kép se tudják meg azok a mocskos gyíkbarátok, hogy kiszabadultunk. A falkát pedig tartsd kordában. Nem akarok megint szétcincált holttesteket találni az utcán, amikor visszaérek.~ ~ Értettem. És még egyszer bocsánatodért esedezem a múltkori esetért.~ ~ Amennyiben nem ismétlődik meg, nem lesz gond. Most pedig hagyjatok.~ Az évek során hozzá szokott, hogy egyszerre öten hallják a gondolatait, ha úgy akarja. Elrejthetné még az alfái elől is, de nem teszi. Már ő sem tudja igazából miért, de így alakult ki benne az idők folyamán. Most mégis kicsit magányra vágyik, legalábbis nem szeretné, ha érzékeltetnék vele wardjai, hogy hallják, amit gondol. Most csakis szeretné csodálni a természetet, rendezni teendőinek sorát, és megbékélni a gondolattal, hogy a birodalma, a szülőhazája már valószínűleg a múlt örök homályába veszett, de ő mégis itt van. Barna, bő ruhájában, handzsárjával az oldalán, elmélyedve bámulta a Gyilkos öbölnek nevezett helyet, annak partjáról. Csodás látvány volt. A kicsit hűvös tengeri levegő könnyedén lobogtatta ruháját, de ő nem fázott. Bal kezét fegyverén nyugtatva elmélkedett elkövetkező teendőiről, és, arról, hogy milyen hatalmas szerencse, hogy a magukat száműzötteknek nevező embereket sikerült ily könnyedén szolgálata alá hajtani wardjai segítségével. Meg arról, hogy mily hatalmas előny is, hogy a sárkánylovasok még csak nem is sejtik, hogy ki ő, és milyen veszedelmet hoz majd rájuk és háziállataikra.
Délutánra járt az idő. Fulgurae elhozott ide a szigetre. Megbeszéltem vele, hogy most ő is szabadon repkedhet és majd jöjjön vissza a megfelelő időben. Fulgurae a szabadesést imádó Valhosta csapatához csatlakozott. Hát legalább lesz aki szemmel tartja a merész légivadászaimat. Gyilkos öböl felé vettem az irányt. Nálam volt az íjam és egy bár táskában egy kulacs víz egy könyv, amelyet olvasni szerettem volna. Szépen tempóban haladtam. Sokszor néztem körbe. Ki tudja kivel találkozom itt. Előzőleg is összefutottam egy kisebb csapat száműzöttel. Most nem akartam egybe se bele botlani. Ez az én napom amibe senki nem ronthat bele. Egy áruló se. Megérkeztem a legszebb részéhez az öbölnek. Hiába a legveszélyesebb része Efenlior szigeteknek. Mikor Maxelvon meghalt. Én is legszívesebben meghaltam volna. Itt gyakoroltuk Fulguraevel a legveszélyesebb repüléseket. Senki nem tudta mit művelek itt. Gurae is csak azért tette meg, amit kértem, mert fel akart vidítani, de soha sem sikerült neki igazán. A távolban egy embert vettem észre. ~Már megint, nem vagyok egyedül.~ Hát már elegem van ezekből a enyves kezű száműzöttekből. Az idegen felé haladok. Egész közel vagyok már az idegenhez és felé kiálltok éles karcos hangon melyhez jeges tekintet párosul. - Mit keresel itt ezen a helyen?- Végig nézek rajta és ösztöneim azt súgják, hogy ellenséggel van dolgom. Mint a legtöbb alakalommal, mert bizony nem sok ember kapja meg tőlem a bizalmat. Nem ismerős az arca. Nem tudom ki? Pedig a száműzöttek legtöbbjét ismertem. - Ki vagy te és hova tartozol?- Teszem fel a további kérdéseimet. Figyelem minden apró mozdulatát, hogy szükség esetén elő ránthassam a íjamat vagy egyik késemet.
Csendes elmélkedése olyannyira jól sikerült, hogy teljesen elveszett az időérzékelés, vagy bármi féle érzékelése, ami a körülötte történő dolgokat célozná. A vizet nézte, de nem azt látta. Visszaemlékezett oly messzi fiatalságára. A palotára, a barakkokra, katonáira, a sivatag forróságára, a csobogó kutakra, mindenre, ami az övé volt, és elveszett. Olyannyira elmerült, hogy észre sem vette a nő érkezését, csak mikor az megszólította. Igen goromba hozzáállást tanúsított a hölgy, ami nem volt ínyére, túlságosan megszokta, hogy a mostani világban is tisztelik és félik, köszönhetően a wardjainak, de azok most nincsenek mellette. Ami nem feltétlen rossz dolog. Sokszor nehezebb beszélgetni az emberekkel, ha rettegve pillantanak minden második másodpercben a mögötte álló hatalmas lényre, és mondataikban több a dadogás, mint az értelmes szó. Talán valahogy sikerül a mogorva hölgyet jobb belátásra bírni, és egy kellemeset beszélgetni vele. - Csodás napot önnek szép hölgy! Bocsásson meg, ha netán elrontottam volna mai napi tervét, de oly szép ennek az öbölnek a látványa, hogy rabul ejtett. Azonnal bemutatkozom. A nevem Jarhad bin Abdul bin Nahar. A maguk által kontinens egy birodalmából származom, és vándor volnék. Öreg koromra úgy döntöttem szeretnék világot látni. Én kit tisztelhetem kegyedben? Gondolom helybéli lehet a hölgy, az öltözékéből ítélve, a fegyveréből pedig arra gondolok, hogy biztos katona. Kérem, ne használja azt a szép íjat, tőlem ugyan nem kell tartania. - kedvesen, jóindulatúan fordul a nőhöz, hisz nincs oka másként tenni. Reméli a beszélgetés kellemesebb hangnemben fog folytatódni, elvégre is, csak tán nem fog megtámadni egy katona egy öreg vándort, aki csak élvezi ennek a csodás szigetnek a bájait.
Az öregen tartottam az íjamat. A beszédét az arc mimikáját és mind egyes apró rezdülését figyeltem az öreg férfinak. Hazudik, mint a vízfolyás. Bárkit át verhet az ilyen szöveggel, de engem nem. Könnyen felismerem a hazugokat. Szúrós tekintettel néztem rá. - Na ide figyeljen öregecske. Ha így folytatja tovább itt helyben lövöm le. Bármilyen szépen kérhet engem, hogy tegyem le a fegyveremet, ezt addig nem teszem meg míg itt előttem hazudozik össze-vissza. Szóval ne hazudjon nekem. Kap három másodpercet hogy végig gondolja melyiket választja a két lehetőség közül. Igazat mond és nem bántom magát vagy nem mond igazat és elfut előlem és ez a vessző fog végzeni önnel. Szóval ki vagy öregecske? Egy. Kettő. Három. Szóval válaszolj! - Ha tényleg elkezdi mondani az igazat, akkor nem fogom bántani, bármit is fog mondani. Ennyire azért én is igazat mondok az ellenfelemnek. Hiába tartozik abba a szánalmas áruló banda közé ahova bátyáim is tartoznak. Hiába vettem meg őket egytől-egyig, amiért elárultak engem és a családomat. De hagyni fogom menekülni azután, hogy kifaggattam, mert vagyok annyira kegyes hogy az információkért cserében futni hagyjam. Caraxról legújabb ocsmány terveiről és a szigetről. Mert nekem kellettek az információk, mostanság kevés dolgot hallok Atostól a felderítők kapitányától. Megcsappantak az információink a száműzött szigetről és ez engem aggasztott.
||Music: : ) || Note: Remélem nem érzed túl keménynek Daiát|| To: Öregecske
Kifejezetten barátságtalan modorba folytatta a nő, még akkor is, ha ő ilyen kedélyesen fordult felé. Fura, hogy az élet még aznap sem hagy neki békét, mikor ő az egész világnak békét hagyna, hanem az útjába sodor egy ilyen heves nőszemélyt. Ha már muszáj volt találkoznia valakivel, az igazán lehetett volna egy békés paraszt, egy ábrándozó földműves, egy megfáradt hivatalnok, vagy a fene tudja mi, csak nem ez a bizalmatlan hölgy. Az, ahogy az íjat rá szegezte, és természetesen a beszéde, egyértelmű jel volt rá, hogy itt biza nincs helye semmi féle félrebeszélésnek. Legalábbis a nő azt hiszi. Biztos megszokta, hogy szörnyen barátságtalan modorával, íjának feszegetésével, és parancsolgatásával mindent elérhet, amit akar. De bizony nem. Ezt pedig meg fogja tanulni, ha nem most, de egyszer biztosan, az első lecke azonban ma lesz. - Öregecske? Nocsak, milyen barátságtalan népek lakják ezt a vidéket. Sok helyen jártam, de ilyen mogorva emberrel, mint maga kedves, még sosem találkoztam. Az igazat akarja tudni? Hát azt már elmondtam. Bár szívesen meghallgatnám, hogy maga szerint mi az igazság. Azt meg nem értem, miért kell rögtön támadólag fellépni. Az én országomban nem szokás olyan embert íjjal és halállal fenyegetni, aki felebaráti szeretettel fordul felénk. Nem tudom milyen szörnyű gyilkosnak tart engem, vagy alávaló söpredéknek, de biztosíthatom, hogy téved. Bizonyára az az oka bizalmatlanságának, hogy nem látott még hozzám hasonlót. Valószínűleg furcsa szerzet lehetek ezen a vidéken bő, rongyoknak tűnő ruháimmal és sötét bőrömmel. - beszéde továbbra is kedves, mintha nem épp az életével játszana, csak üldögélne egy lugas alatt és minden a legnagyobb rendben van. Az íj mégis feszül, a lehetőség pedig, hogy a nő ellövi a nyilat, mi izgatottan várja, hogy az ideg messzi útra engedje, nagy. Felméri a távolságot, és rájön, hogy, ha elég gyors, akkor van esélye kikerülni a nyilat. Hál' istennek a wardok energiája, ha nem is istenné, de egy kicsivel gyorsabbá tette az átlag embereknél, ahogy reflexei is jobbá váltak. Persze ehhez hozzájárult az a sok sok ezer év gyakorlás a sötétben, mikor csak hatalmas farkasokkal vívhatta küzdelmeit. Bal kezét a bal oldalán lévő handzsár tokjára helyezi, hogy ha kell könnyedén a jobb keze irányába tudja lökni azt, és kirántani a fegyvert. Persze, csak abban az esetben, ha a nő támad. Nem szeretne küzdelembe bonyolódni, és talán ezt el is tudja majd érni szép szóval.
Tényleg nem voltam kedves sosem voltam erről híres a hét év alatt. Inkább arról, hogy nem tudnak előttem hazudni és mindenkivel bizalmatlan vagyok. Ez alól egyedül Fulgurae a kivétel. Szigorú tekintettel és érdes hanglejtéssel komoly fenyegető hangon szólaltam. - Ne, térj ki a kérdésem elől! Jól látod nem a legkedvesebb sárkánylovas kapitányt fogtad ki a szigetről. Ne "kedvesezzen" itt össze-vissza, mert nem vagyok maga számára a kedvese. - Többször meg fordultam a kontinensen mint hinné az öreg, de ezt nem kötöm az orrára. Láttam ilyen ruhába öltözött embereket és magam részéről egyet be is szereztem bár a magas égben ezt olyan könnyen átfújja a szél, és én fázok benne ezért nem hordom. Egy kalandom volt ott arra felé. A női ösztöneim sosem csalnak -Most vedd le a kezed a fegyverről, mert előbb végzek veled mint gondolnád. Szóval az utolsó lehetőséged, hogy tisztességesen el mond az igazat és akkor megígérem nem bántalak. - A végét egy kicsit szelídebben mondtam. Nem akarom bántani. Nem találkoztam vele tényleg egyszer sem a hét év alatt, de tudtam, hogy hazudik és az ilyen embereket ki nem állhatom. Lehet, hogy kémkedik a száműzötteknek. Nem tudtam biztosan, de ha kémkedik és elmondja azt, hogy kém. Futni hagyom csak mondja meg az igazt, hogy ki ő. Íjamat továbbra is rajta tartom. Ha kihúzza a kardját lövök. Eddig egyszer se tévesztem mióta kapitány vagyok. Most se fogok.
Kezdőlap 
by Vendég Szomb. Szept. 30, 2017 9:56 pm
Két sziget fog közre egy kisebb öblöt, melynek vize nem olyan mély, így az évszázadok során letöredezett kövek nem süllyedtek el, így azok sokszor kihegyezett végei kilátszódnak a vízből.
Délutánra járt az idő. Fulgurae elhozott ide a szigetre. Megbeszéltem vele, hogy most ő is szabadon repkedhet és majd jöjjön vissza a megfelelő időben. Fulgurae a szabadesést imádó Valhosta csapatához csatlakozott. Hát legalább lesz aki szemmel tartja a merész légivadászaimat. 
Az öregen tartottam az íjamat. A beszédét az arc mimikáját és mind egyes apró rezdülését figyeltem az öreg férfinak. Hazudik, mint a vízfolyás. Bárkit át verhet az ilyen szöveggel, de engem nem. Könnyen felismerem a hazugokat. Szúrós tekintettel néztem rá.