Deneron Klease

A történetem harmincöt évvel ezelőtt kezdődött egy viharos éjszakán valahol a kontinensen. Szüleim sosem beszéltek róla miért menekültek el a kontinensről alig pár évvel a születésem után, de gyerekkoromat már Kysppie szigetén töltöttem, a szüleim pedig – legalábbis nekem úgy tűnt - teljesen alkalmazkodtak a falusi élethez.
Gyerekkoromban gyakran meséltek hatalmas városokról, várakról és olyan lenyűgöző helyekről, amikről a legtöbb szigetlakó még csak nem is álmodott. Jó életünk volt, anyám gyönyörűen szőtt, a kontinensről érkező kereskedők rengeteg pénzt fizettek a finom áruért, apám vadászként pedig mindig biztosította, hogy ne legyünk éhesek.

Az évek gyorsan teltek. Két húgom született, akiket rajongásig imádtam, az iskolában pedig könnyű volt beilleszkedni. Mindenki ismerte a szüleimet, és már egészen kicsi koromtól kezdve a falu többi gyerekével múlattam az időt. Érdeklődve hallgattam a sárkányokról szóló tanításokat és tizenkét évesen eldöntöttem, hogy nekem is kell egy.

A szüleim kinevettek, azonban mikor látták, hogy komolyan gondoltam már egyáltalán nem találták viccesnek. Nehezen egyeztek bele, féltettek és a döntésem összes létező árnyoldalát megismertették velem. Először még én is azt hittem, hogy sikerült lebeszélniük, kedvvesztetten sétálgattam a tengerparton mikor megláttam egy csoport tanoncot, akik épp a tojásokkal tértek vissza a Sárkányok szigetéről. Akkor lettem biztos az elhatározásomban.

A szüleim végül beleegyeztek én pedig belevetettem magam a tanulásba. Apámtól már korábban megtanultam a túléléshez kellő alapvető dolgokat, de szerintem maguktól sosem tanítottak volna harcolni. Pedig egyszer, mikor egyedül voltam a házunkban egy eldugott ládában teljes vértezetet találtam, olyat, mint amit a hírek szerint a kontinensen harcoló király katonái hordtak. Hiába kérdeztem rá, csak azt értem el vele, hogy a páncél eltűnt, és soha többet nem hallottam a szüleimet a kontinensről beszélni.  

Innentől kezdve minden energiámat a tanonckodásra fordítottam. Mikor először elutaztam a szigetre, egyik tojás sem választott engem. Akkor és ott elgondolkoztam azon, hogy feladom, mert csupán hiú ábrándokat kergetek, de két hét múlva visszatértem az akadémiára és tanultam tovább, segítettem az új sárkányok kikeltésénél és tizenhat évesen – két év múlva - újra visszamentem a szigetre, és ezúttal egy tojással távoztam.


Hetekig szinte a felhők felett jártam a boldogságtól és mivel már végignéztem közelről több tojás keltetését is, pontosan tudtam mit kell tennem. Cora gyorsan nőtt, bár annyira hasonlatos volt hozzám, hogy egy ideig aggódtam, mindkettőnk makacssága fogja megakadályozni, hogy valódi kapcsolatot alakítsunk ki. De amint megnőtt annyira, hogy már beszélgetni tudtunk a gondolataink védelmében hihetetlen gyorsasággal összeszoktunk. Ami addig nem ment, onnantól kezdve játszi könnyedségű feladattá vált…
Mikor kineveztek Sárkánylovassá még a szüleim szemében is büszkeséget láttam. Jó volt, hogy az állandó aggódást, féltést és helytelenítést felváltotta a bátorítás és büszkeség.


Már két éve lovas voltam, mikor egy hosszabb küldetésre indultunk, több másik lovassal együtt meglátogattuk a sárkányok szigetét. Két hétig voltunk távol és mikor visszaértünk rettenetes hírek fogadtak. A falu elöljárói kíméletesen akarták közölni a hírt, de amint megérkeztünk már tudtam, hogy valami baj van. Mindenki kerülte a tekintetemet és sehol se láttam a húgaimat, pedig Cecyl már tanonc volt.

„Nem tudjuk, hogy történhetett, de holtan találták a szüleidet és a két húgodat az otthonukban két napja… Leszúrták őket. Rettenetesen sajnálom, ki fogjuk deríteni ki a felelős ezért!”

Ott és akkor azt hiszem egy időre eszemet vesztettem. Cora a köteléken keresztül érezte a fájdalmamat és az én gondolataimat elborító vörös köd egy időre őt is megborította. Később mesélték, hogy a sárkány üvöltésébe beleremegtek a házak és senki nem tudta és nem is akarták megakadályozni, hogy engem felkapva el ne tűnjön a hegyek között.

Mai napig sem tudom mennyi időt töltöttünk a hegyekben kóborolva. Cora vadászott nekem, engem az se érdekelt volna ha meghalok. De szép lassan visszatért belém az élet, de nem akartam a falu közelébe menni. Akkor még úgy hittem valaki közülük volt a felelős a családom haláláért.

Hónapokba került, mire visszamerészkedtem és kiderítettem, hogy nem sokkal a haláluk előtt egy hajó érkezett a kontinensről, majd a titokzatos utasai el is tűntek két napon belül. Akkor már sejtettem, hogy a múltjuk érte őket utol és hangtalanul megesküdtem, hogy megtalálom a felelősöket.

Onnantól kezdve minden más lett. Kerültem a falusiakat, és minden olyan feladatot elvállaltam, ami elszólított a szigetről. Az egyetlen színfoltot sokáig egy kislány jelentette, akit Cora megmentett a haláltól egy viharos éjszakán.  Athina Silanus cserfes kislány volt, és tanulni akart. Szerette a sárkányokat, én pedig tanítani kezdtem. Nem nagyon érdekelt, hogy a szülei nem nézik jó szemmel. Legtöbbünk családja őrültségnek tartja a hivatásunkat. Az elején mindenképpen.
Ahogy teltek az évek, valahogy mindig követtem Athina életét, hol jobban, hol kevésbé aktív résztvevőként és amikor elhajózott a Sárkányok szigetére, megdöbbenve konstatáltam, hogy Cora egyetlen tojása őt választotta. Sárkányom szinte dorombolt a boldogságtól, hogy nem kell a fiókáját szem elő tévesztenie, így amíg a sárkány fel nem nőtt, és Athina nem lett teljes jogú lovas, leginkább a szigeten tartózkodtam.

Az évek múlásával kialakult körülöttem egy olyan aura, ami szinte mindenkit elriaszt és ezt mostanra kifejezetten megkedveltem. Még mindig keresem a családom gyilkosait, a személyt, aki kiadta a parancsot, de közben a saját utamról sem feledkezek meg. Egyre inkább kritikusan szemlélem a száműzöttek helyzetét és saját magam akarok meggyőződni róla, hogy valóban szükség  van-e erre a hatalmas és veszélyes viszálykodásra. Azonban ezeket a nézeteimet nem osztom meg szinte senkivel és Athinát is igyekszem távol tartani a körülöttem ólálkodó árnyaktól, így van, hogy hónapokig nem is látom. Mostanában kezdek ráébredni, hogy az ilyenkor bennem uralkodó feszültségnek, valószínűleg az ő hiánya az oka.

Cora

Üdv, Deneron!
Karakterlapod nagyon tetszett. Az írásmódod megfogja az embert, és pont ez az, ami nem teszi unalmassá az egészet. Gratulálok!
Foglalj avatart, és már kezdheted is a játékot!