Lyanna Eara

Történetem úgy indult, mint minden átlagos szigetlakónak. A családommal éltem, hol jobban ment a sorunk, hol rosszabbul. Volt olyan este, mikor nem volt mit ennünk, de olyan napok is akadtak, mikor több fogásos vacsora került az asztalra, az épp aktuális széljárástól függően. Apám, Greg, halász volt, de nem a jobbik fajtából, erre már kicsiként is rájöttem. Volt, hogy napokig nem hozott haza egyetlen halat sem, pedig verőfényes napsütés volt és a tenger háborítatlanul, gyengén hullámzott csupán.  De szerettem a szüleimet, csendes magányunkban egy tenger melletti kunyhóban éldegéltünk, amíg el nem jött az ideje, hogy iskolába küldjenek. A szigeten uralkodó szokások szerint legalább egy darabig iskolába kellett járnom. Így ismertem meg a falut és lakóit, és ekkor döbbentem rá, mennyire elszigetelve éltünk eddig. Barátokat szereztem, és beilleszkedtem a falu életébe.
Ahogy az iskolában tanultunk a sárkányokról, megtetszettek. Láttam őket már többször, hisz az egész szigeten olyan gyakorisággal fordultak elő szinte, mint a kutyák, de sosem mertem közeledni hozzájuk. Valamiféle tisztelet mindig volt bennem irántuk, így elhatároztam, hogy tanoncnak állok, megismerem őket. Viszonylag későn jutottam erre az elhatározásra így tizenhat éves voltam, mikor először a sárkányok szigetére mehettem, ahol elámultam a rengeteg vadon élő sárkánytól. Hatalmasnak és zabolázatlannak tűntek és megijedtem. Egyetlen tojás sem választott engem.
Mikor visszatértünk nem voltam boldogtalan, hogy nekem nem lett sárkányom, inkább úgy fogtam fel, hogy még nem jött el az ideje. Hisz a félelem, amit a szigeten éreztem biztosan nem egy sárkánylovas sajátja.
A kemény kiképzés folytatódott, még több harci fogást tanultam, és bár nehezen, de tartottam a lépést a többiekkel.
Mikor egy nap fáradtan hazaindultam, láttam már messziről, hogy a parton egy kisebbfajta csata zajlik. A házunk közelében a tenger mély volt, a hajó, ami mint később megtudtam a száműzötteké volt, egész közel tudott menni a parthoz. Két sárkánylovas igyekezett visszazavarni őket  a tenger felé, de védekeztek, nyilakkal lőttek a sárkányokra, és az egyiket, egy tűzsárkányt sikerült megsebezniük, mire a sárkány felbőszülve tüzet fújt. A lángok elborították a partot és nem csak azt a néhány botor száműzöttet sütötték meg, akik a parta szálltak, hanem a bozótost felgyútva a lángok egyenesen a házunk felé tartottak. Minden annyira gyorsan történt, hogy mire észbekaptam és kiáltva a ház felé rohantam, a fából ácsolt kis kunyhó már égett, a tetőt alkotó fák a sok sós vízpárától kéken lángoltak. Tehetetlenül torpantam meg méterekre az otthonomtól, mivel a hőségtől nem tudtam tovább menni. Hallottam a sikoltást és tudtam, hogy a szüleim bent voltak. Akkor már én is sikoltottam, kiabáltam nekik, hogy jöjjenek ki, kiabáltam, hogy segítsen valaki.
Mikor már eszemet vesztve a fájdalmas sikolyoktól be akartam rohanni a tűzbe valaki hátulról elkapott és nem eresztett, nem engedett közelebb menni hiába rúgkapáltam és kiabáltam. Láttam, hogy a sárkányok, amik a tüzet okozták elrepültek…
Azt hiszem a sokktól, hogy végig kellett ezt néznem, elájultam. Legközelebb a hajón t értem magamhoz, mint kiderült az egyik száműzött férfi meglátta, hogy a lángoló kunyhó felé rohanok és inkább felvitt magával a hajóra, nem akart egyedül hagyni. Felajánlották, hogy kiraknak a sziget egy elhagyottabb részén, de én nem akartam visszamenni. Nem akartam újra visszamenni a sok sárkányimádó közé. Nem, azok után, hogy nem segítettek. Abba az eshetőségbe bele se akartam gondolni, hogy talán nem vették észre mit műveltek… Dühös voltam, és bosszút akartam. A száműzöttek pedig örömmel befogadtak, és végre úgy érzem megtaláltam a helyemet. Az elmúlt pár évet arra használtam, hogy tökéletesítsem a tudásom a világról és hasznos szakmát tanultam. Jótevőm megtanított hogyan szerezzem meg, amire szükségem van, legyen az pénz, vagy információ.

Üdv, Lyanna!
Karakterlapodban nem találtam semmi kivetnivalót, így el is fogadlak. Sajnálom, ami a múltadban történt, remélem egyszer meg tudsz bocsájtani!
Foglald le arcodat, aztán mehetsz is játszani!