Történetem

Orion Sylthe sosem volt könyörületes ember.
Sok egyéb dolog természetesen igen; számlájára lehetett írni, hogy tanult volt, befolyásos, jó társalgó, vagy éppen elbűvölő - kevesen voltak olyan tehetséges manipulátorok, mint ő -, a kegyelem viszont nem tartozott hibái közé. Büszke is volt erre tényre, hiszen a drierthi király bírájaként sok nehéz döntést kellett meghoznia, ő pedig soha nem hezitált, ha valakit le kellett fejeztetnie, vagy véres úton kellett eljutnia az igazsághoz, noha saját kezét nyilvánvalóan soha nem piszkolta volna be. Nem volt megingatható egyéniség - még akkor sem, amikor saját felesége állt előtte a bűnösök padjánál és volt kénytelen máglyára küldeni boszorkányságért, hiszen ezzel is remekbe szabott példát tudott a nép elé állítani: az igazság keze mindig, mindenkire lesújt.
A tény, hogy ezáltal kettesben maradt egyetlen, ötéves fiával - aki nem mellesleg kénytelen volt végignézni apja jobbján a kivégzést, egy életre elég rémálommal gazdagodva ezáltal -, szintén nem lendítette ki nyugalmából és őt is ugyanolyan keménykezűen nevelte, mint ahogyan a tárgyalóteremben hozta meg rendeleteit. A testi fenyítés mindennapi vendég volt a házban már mióta Gen az eszét tudta, de anyja halálával megszűnt minden ellenpólus, ami enyhíthette volna a megalázó bánásmód fájdalmát. Minden kihágást büntetés követett, noha ez nem mindig hagyott maga mögött törött csontokat vagy felrepedt bőrt - kemény szavakkal, bezártsággal ugyanolyan kiválóan lehetett megtorolni a nem megfelelő viselkedést, s ezt Orion tudta és alkalmazta is.
A hatás a várva várt javulás helyett épp az ellenkezőjét hozta. Minden, ami tiltva volt, szinte felhívóüzenetként működött Gen számára, meghunyászkodás helyett pedig haragos, rendetlen kölyök vált belőle, aki kedvtelésből emelte el mások tulajdonát és tört fel minden zárat, csak hogy apját idegesítse.
Kilenc éves lehetett, amikor megérett benne az elhatározás, hogy maga mögött hagyja a szülői házat. Értette, mekkora kockázatot vállal ezzel, tudta, hogy milyen fogadtatás várná, ha szökése után apja megtalálná, de nemes egyszerűséggel úgy döntött, nem hajlandó számolni a következményekkel, mert hát jó gyerekfelfogás szerint amire nem gondolunk, az nincs is. Össze is szedett minden pénzt, amit a házban talált, majd fogta anyja medálját és egyszerűen elindult, azzal az egyetlen céllal, hogy minél messzebbre jusson.
Szökése, mondani sem kell, nem volt sikeres. Alig ért el a szomszéd faluig, amikor a rendfenntartók megtalálták és visszahurcolták, de tanult az esetből, mégpedig azt, hogyan csinálja jobban. Ötödik alkalommal, amikor már mellékutak helyett az erdőt választotta útvonalként, örökre meg tudott lépni - ebbe a rengetegbe még a harcosok sem szívesen léptek be a sokszínű vadvilág miatt, de a gyermeki elkeseredést méltán példázza, hogy a kisfiú inkább választotta volna a ragadozók általi halált, minthogy otthon kelljen maradnia. Meg hát a mesékben a vadállatok általában meggyőzhetőek arról, hogy ne a főhőst válasszák vacsorául, úgyhogy rendkívüli érvekkel felvértezve vágott neki az útnak, amelyeket hála a jó égnek nem kellett használnia.
Eleinte kalandos volt a szabad ég alatt aludni és bogyókat, vagy megégett kenyérvégeket vacsorázni, de amikor zuhogott az eső, vagy eltelt másfél nap, mire ételhez jutott, már nem lehetett ennyire romanticizálni az utazását. Valahogy mégis kibírta - elsősorban, mert nem volt más választása, másodsorban pedig, mert valaki mindig megsajnálta, amikor remegő ajkakkal és tágra nyílt szemmel elmesélte, hogyan harcolt néhai apja az országért és vesztette el anyját is, aki belehalt a bánatba, na meg ott van az öt kistestvér, akiről még gondoskodnia kellene...Mesemondásban mindig kiváló volt.
Persze akadt, hogy lopáson kapták - kora miatt ilyenkor többnyire beérték egy kiadós veréssel, de egy alkalommal úgy döntöttek, jót fog tenni a fiatalságnak, ha az éjszakát zárkában tölti, a többi bűnözővel együtt, hátha sikerül még csírájában elfojtani a kriminalizmust. Ez ugyan hamvában holt ötlet volt, ám Gen megismerkedhetett Keirannal, aki épp a józanság áldására várt a jobb napokat is megélt koedukált cellában. A férfi talán önmagát látta meg a tízéves kissrácban, vagy talán az hatotta meg, hogy megpaskolták a vállát, miközben megajándékozta a padlót gyomra tartalmával, mindenesetre úgy határozott, nem hagyja, hogy a tél beköszöntével a kölyök az utcán fagyjon meg. Neki sem volt sok tulajdona, amit megoszthatott volna egy gyerekkel, és alapvetően is vándoréletet élt, de ketten bandukolni mindjárt sokkal jobb volt, mint magányosan. Keiran ráadásul meglehetősen jó, nagy tudású tanítómesternek bizonyult józan pillanataiban, s többek között sokat beszélt Gennek a sárkányokról, valamint lovasaikról. A bajtársiasság őszinte szeretetté nőtte ki magát közöttük, olyannyira, hogy a férfi nevére vette Gent, aki nyilvánvalóan nem akarta nemzője emlékét hurcolni magával örökké, így vált belőle Costis - ami önmagában nem járt semmi kézzelfoghatóval, de ez volt legértékesebb gesztus, amit a fiú valaha is kapott.
Keiran tanításai nyomán lassan, de egyre biztosabban fogalmazódott meg benne a vágy, hogy szeretne sárkánylovasnak tanulni. Nem volt sok pénzük - ami akadt, azt is kártyával nyerték -, de arra elég volt, hogy hajón átkeljenek a szigetre, és döcögősen bár, de új életet kezdjenek odaát.
Míg Genből tanonc lett, Keiran a helyi iskolában talált magának állást, de hiába is hangzik a hepibbnél is hepibbnek ez a végszó, annyira nem lett tökéletesen rózsás a helyzet. A hosszú évek megszokásait és berögződéseit persze nem volt könnyű kiirtani, így hiába vált Genből tanonc, egyszerűen képtelen volt úgy viselkedni, ahogyan kellett volna - még akkor sem, ha minden erejével próbálta elkerülni a bajkeverést. Az ilyesmi valahogy csak megtörténik, kérdezzenek bárkit!
Ezért viszont az első alkalommal, amikor vitték a tanoncokat tojásnézőbe, Gennek megtiltották a csatlakozást, mondván ha nem elég érett ahhoz, hogy betartson néhány alapszabályt, arra végképp nem áll készen, hogy egy sárkányhoz hasonló lény legyen a társa, így nem volt lehetősége megnézni, választaná-e egyáltalán valamelyik tojás. Azóta azonban ismét eltelt két év, és ha mintadiák nem is lett, valamennyire benőtt a feje lágya, úgyhogy ezúttal kapott is egy lehetőséget és pillanatnyilag arra vár, hogy az energiasárkány kibújjon a tojásból.