♦Teljes név: Gregoir Adamo Costa
♦Becenév: Greg, Grego, akik vele hasonló korúak: Hombi (eredete: kölyökkorában egyik társa egyszerre akarta Hordónak és Gömbinek csúfolni és egyszerre szaladt ki a száján ez a kissé furcsa szóalak, aztán rajta maradt)
♦Kor: 42 év
♦Csoport: Szigetlakó
♦Ply by: Conleth Hill


Hát nem én számítottam soha életemben a sziget szépfiújának, ezt kénytelen vagyok készséggel elismerni. Némileg alacsony vagyok a magam 166 centijével, ellenben potrohos, hasas, a súlyom közel 140 kiló. Mint a kövér emberek többsége, az én mimikai ráncaim is kedélyességet, vidámságot sugallnak. Mivel erősen kopaszodom és ezt a hiúságom már nem bírta el a súlyom mellé, inkább kopaszra borotválom a fejemet, az még kinéz valahogy. Acélszürke szemeimben jóindulat honol, ellenben sokáig nem nagyon állom a szemkontaktust. Az arcom simára borotválom, régebben hordtam szakállat, de több vele a macera, mintha egyszerűen lenyírnám. Szeretek kényelmesen öltözködni, leggyakrabban selyemtunikát és köntöst hordok szandállal, ha az időjárás megengedi. Módos ember lévén adok a külsőmre, lehetőleg finom anyagokból készült öltözetet veszek fel és pár gyűrűvel és karkötővel is kiegészítem. Testsúlyom miatt izzadékony ember lévén jelentős mennyiségű rózsavizet locsolok magamra, ami miatt a rossz nyelvek szerint már két sarokkal odébbról meg lehet mondani, ha közeledem.

A jellememről szólva... Hát szerény véleményem szerint nem vagyok sem jó, sem rossz ember. Szeretem a pénzt, ezt készséggel elismerem, de zsugorinak nem nevezném magam. Szívesen adok kölcsön és nem is mindig kamatra ugyebár. Szeretek kényelmesen, úgymond jól élni, amihez szükségesek az anyagi források. Mint minden más, normális ember, én is szívesen hallgatom meg a trubadúrok játékát, iszok meg egy jó pohár bort, legeltetem a szememet a csinos lányok formás lábain vagy telt keblein, eszek egy jó marhasültet... Na igen, nem tagadhatom, haspók vagyok, de hát ez nem éppen Kysppie titka, elég rám nézni. Általában jó humorúnak tartanak és magam is vidám természetű férfiként jellemezném magam. Jó társalgó vagyok emellett szakmai ártalomként jó hallgatóság. Sokan zúdítják rám a gondjaikat, mindig, mindenkit meghallgatok. Emellett gyűlölöm a sárkányokat. Illetve nem... ez így ebben a formában nem igaz. Nem gyűlölöm őket, de ettől függetlenül ha rajtam múlna, már egy sem rondítaná itt a levegőt. Tetszik avagy sem, de bármilyen fenségesen nézzen is ki egy ilyen nagy gyík, ezek akkor is veszedelmes fenevadak. A múltban elégszer bebizonyították, ostoba dolog lenne megbízni bennük. Ha a kontinensről nem jöttek volna a hódítók, mostanra itt nem virágzó település lenne, csak megfeketedett romok, amelyeknek füstjét elvitte a szél. A sárkányoknak nincs szükségük ránk emberekre. Az együttműködés ki tudja meddig tart és ha egyszer véget ér... Nem igazi gyűlölet ez. Csupán kényszer. Ki kell irtanunk őket, különben mi avagy gyermekeink látják majd ennek kárát. Nem vagyok hidegvérű gyilkos, végképp nem harcos. Talán némileg gyáva vagyok. Talán. Bár szerintem bátorság kell ahhoz is, hogy amiket hallok, megtudok, azokat az információkat elküldjem Echwardrára. Ahogy én lennék az első, aki jelentkezik, hogy mérget öntsön Rhoanta folyóiba, ha megtalálnánk a megfelelő hatékonyságú mérget. Egy ideje dolgozom már rajta magam is, kicsit magával is ragadott ez a tudományág. Alkímia... Oly sok titkot rejt a világ és én ezek titkaira éppoly kíváncsi vagyok, mint az emberek rejtett dolgaira.




Mit tud mondani az életéről egy átlagos polgárember? Negyvenkét esztendővel ezelőtt láttam meg a napvilágot itt Kysppie szigetén. A Bűnös Némberhez címzett fogadót csak ismered, nemde? Apám alapította meg és anyám után nevezte el, aki belehalt a szülésbe. Gyermekágyi láz, nem ritkaság az efféle, nem is szokás érte könnyeket hullajtani ennyi idő távlatából. Amennyit tudok a satrafáról, örülhetek, hogy nem ismertem meg személyesen.
Apám ellenben jó ember volt. Tisztességgel felnevelt és kitanított mindarra, amit ma tudok. Az ő nyomdokaiba lépve vettem át a fogadót és tőle tanultam mindent arról, amit ma tudok: miként kell úgy vizezni a sört, hogy ne vegye észre a kedves vendég, hogy a szomszéd kandúrja is eladható macskacápának levesben, ha ügyesen fűszerezzük, a családi titkos receptet a serfőzésre, na meg hogy a részeg vendég még többe fogyaszt, csak arra kell figyelni, hogy száradjon a torka, had beszélje ki a gondját-bánatát. Mindenki egy kissé habókos, morgós vénembernek tartotta, elvégre világéletében sosem titkolta, hogy nem szívleli a nagy tűzokádó dögöket. Kölyökkoromban persze én is csodáltam őket, de őszintén szólva közelről egy kifejlett sárkány eléggé... kényelmetlen dolog. Ha láttad már mekkora fogai meg karmai vannak, tudod miről beszélek. Szóval süldő kölyök voltam, a legénytoll se verte fel a képemet, mikorra határozottan igazat adtam jó atyámnak. Az én fejemben így természetesen meg sem fordult a gondolata annak, hogy valaha is lovas legyek. Utólag sem rossz döntés ez, hogy nézne ki egy sárkánylovas, aki a saját pánikjával küszködik a feltehetőleg leglassabb sárkány hátán, aminek dől a pikkelyei közül a verejték, ha csak meglátja a társa rengő pocakját közeledni.
Persze, hogy csak tréfa ez, de a hasonló irónia miatt jár hozzám a vendégeim fele, nem pedig Mariann borsos báránysültjéért, elhiheted. A világ egyetlen főzelékállagú sültje még senkit nem vonzott be kétszer, de a söröm, meg a mókáim annál inkább. És amíg az ital olcsó és jó, addig a többiért sem kell aggódni. Jó apám tudta ezt. Mariann amúgy a feleségem. A házasságunk ugyan a szüleink intézték és nagy szerelem sosem volt köztünk, de egymáshoz csiszolódtunk az évek során. Van köztünk egy kölcsönös tisztelet egymás felé, azt hiszem talán szeretetet is mondhatok. Igen, nyugodtan mondhatok. Még inkább megerősítette a kapcsoltunk ikergyermekeink születése. Egy fiú és egy lány. A szemem fényei, de hát na, csak hús a húsomból, vér a véremből.
Jól megy az üzlet. Hitelezek is kisebb-nagyobb összegeket, a hajósok néhanapján hoznak is ezt-azt a kontinensről. Nem szigorúan legális dolgokat, de hát amíg kereslet van, addig azt valakinek ki kell elégíteni. Ha nem én, akkor megtenné más, nem? Amúgy sem kell semmi vad dologra gondolni. Egy kis porocska, amitől egy ideig szép látomásai vannak az embernek, néhány különleges parfüm, ami után elfelejtették letenni a kikötői vámot, egy-két ékszer, amit odaát a kontinensen talán nem a tulajdonosa csapott zálogba valami orgazdánál. Semmi komoly, egy kis seftelés az egész a pult alól, tudod hogy van...
Mindez öt évvel ezelőtt változott meg, a lázadás idején. Nem vagyok egy harcos alkat. Azt is kevesen tudják rólam, hogy egész tisztességesen tudom célba dobni a késemet, de ennyi, a közelharc nem az én világom. Nem vettem részt a csatározásokban, csak magamban fohászkodtam Carax Morean és bandája sikeréért. Persze ma már tudjuk, hogy akkor elbuktak, fohászaim nem hallgatták meg az örökkévalók. De végre volt valaki, aki fel mert lépni ezek ellen a pikkelyes szörnyetegek ellen.
Köztünk szólva: nem is ártott, hisz azóta még rosszabbak, mint előtte. Megbízhatatlanok, sokuk szinte kezelhetetlen. Na ezért kerestem titokban kapcsolatot a száműzöttekkel. Idő volt elnyerni a bizalmukat, de bennem és Mariannben megbízhattak. Kocsmáros vagyok, sok mindent hallok. Főleg, mert az összes sárkánylovasnak kedvezménnyel mérem az itókát, sokuk és sokszor múlatja itt az időt. Sokan felkeresnek tanácsért is, némelyek bölcsnek tartanak. Olykor még Atmor is fordul hozzám, ismer, tudja, hogy van érzékem a pénzhez. Én pedig ha hallok valami érdekeset, akkor Vén Kopasznál, annál a mohos sziklánál palackba zártan a tengerbe dobom az információt. Egy nap múltán az áramlás kisodorja azt Echwardra partjaira, az ottani kapcsolatom pedig összeszedi. Ha felém van utasítás, azt általában a parton álló régi, lakatlan halászkalyiba ajtófélfája mögött találom meg, fogalmam sincs ki teszi oda. A rendszer jól működik.
Én mégsem érzek elég erőt sajnos a száműzöttekben. Hosszú idő lesz, amire magukhoz jönnek és berendezkednek azon a kopár szigeten. Ezt jól mutatja, hogy legendákba temetkeznek már. Aramin hegyű nyílvesszők... Ugyanmár. Meg kell tanulniuk jól lőni, a szemein egyik dög se hord pikkelyeket. Na persze ezt én is könnyen mondom. Ezért ástam bele magam az utóbbi években az alkímiába. Néhány ismerős matróz... egyes körökben csempésznek mondanák őket hozott nekem fű alatt könyveket a kontinensről. Magával ragadó világ ez, egyre többet kísérletezem. A sárkányok is élőlények, mint ilyenek, egészen biztos, hogy megmérgezhetőek. De ehhez valami nagyon erős tinktúra kéne. Még nem akadtam rá. A kísérletem eredményeinek melléktermékeit viszont ha úgy adódik árusítom. Van amelyik egész jó reumára, van egy jó kenőcsöm így már köszvényre és... hát igen, megbízható embernek talán némi mérget is hajlandó lennék keverni. Ha sárkányok ellen kevés is, de az ember sokkal kisebb és törékenyebb. A lebukás miatt nem aggódom, mindenki tud a hóbortomról és egyre többen tisztelnek a gyógyhatású krémjeim miatt. A legfeltűnőbb alapanyagokat meg könnyen elrejtem a sörfőző különféle hordóiban. Ha rajtam múlik, akkor a gyermekeim már egy biztonságos világban élhetnek majd, ahol nem kell fenevadakkal együtt lakniuk, egy városban.