♦Teljes név: Anita Sentry
♦Becenév: -
♦Kor: 16
♦Csoport: Lovastanonc
♦Play by: Emma Watson




Kysppie szigetén születtem, mindketten halászok. Szüleimet 9 évesen vesztettem el, mikor vihar támadt a tengeren. Épp egy barátjuknak segítettek kikötni a sérült hajójával, mikor a vihar elérte őket és a hullámok felborították mindkét hajót, széttörve a sérült hajót. Ekkorra már régóta gyakoroltam a kardforgatást, életlen gyakorló karddal. Egyik nap, 15 éves koromban kimentem a sziklaszirthez, egy kis sétára. Miközben kóboroltam, a közelben hangokat hallottam. Egy szikla mögé bújtam és láttam, hogy kalózok azok.
„Ma éjszaka megtámadjuk a falut. Tartsátok a tervhez magatokat.” mondta a kapitány.
Miközben hallgatóztam, azon kaptam magam, hogy egy termetes férfi lefog és befogja a szám hátulról. Vergődni kezdtem, hogy kiszabaduljak, de nem ment.
"Kapitány, nézze csak." szólt a kalóz, aki elkapott engem.
"Nocsak, egy kis kíváncsiskodó. Kötözd meg és zárd a raktérbe." parancsolta a kapitány.
A kalóz elhurcolt engem, a csónakhoz. Ott kardjával levágta a kötelet, amivel a csónakot egy sziklához kötötték, majd hátrakötötte a kezem.
"Ezt nem teheti. Oldozzon el!" mondtam mérgesen.
Csak annyit értem el, hogy a kalóz bekötötte a számat a saját fejkendőmmel és takarta az orromat is. Miután berakott a csónakba, beszállt ő is, majd a hajóhoz evezett. Miután a fedélzetre kerültünk, letaszigált a raktérbe, ahol összekötözte a bokáimat és a combjaim, majd a felkaromat az oldalamhoz szorította kötéllel.
"Így majd nyugton maradsz." mondta a kalóz.
Miután otthagyott a raktérben, megpróbáltam kiszabadulni, de nem ment, túl szorosak voltak a kötelek. Körbenézve, észrevettem egy ládát és odakúsztam, a sarkán pedig elkezdtem elvágni a kötelet a kezeimen. Nem volt könnyű, de legalább egy félóra múlva teljesen szabad voltam. Odamentem az ajtóhoz és megpróbáltam kinyitni. Sikerült, amin meg is lepődtem.
"Úgy tűnik, szerencsém van. Elfelejtette rám zárni."
Elindultam felfelé, de máris egy kalózba botlottam. Még idejében bújtam be egy kabinba és néztem a kalózt, aki bekopogott egy kabinajtón, majd bement. Ezután sikerült felérnem, majd a csónakhoz osontam, hogy elszökjek a hajóról, de megint elkaptak és megint meg lettem kötözve. Ezúttal is a kapitány beszélt velem.
"Látom igazán elkötelezett vagy, kislány. hogy lásd, nem vagyok rossz ember, leengedlek a hajómról." mondta.
Ümmögtem neki, hogy oldoztasson el, de nem figyelt rám, ehelyett egy kalózhoz fordult.
"Vidd ki a partra és kötözd egy sziklához. Nem kellenek túszok, mikor az egész falu a zsákmányunk lesz."
Így is tett. Miután megint magamra lettem hagyva, ismét szabadulni akartam, de ezúttal nem ment olyan könnyen. Végül mégiscsak kiszabadultam és futottam is vissza a faluhoz, figyelmeztetni az őrséget. Miközben siettem hazafelé, eleredt az eső és jól rákezdett, mintha 20 dézsából öntenék. Párszor elcsúsztam, de végül hazaértem, kifulladva. Akkor láttam, hogy a vihar miatt a kikötőnél nagy hullámok verdesnek, ami megnyugtatott, mert a falu biztonságban van a kalózoktól. Miután másnapra elment a vihar, rajzoltam egy kardot és egy pajzsot is, a pajzsra pedig rá tudom rögzíteni a kardom hüvelyét és így azon tárolhatom a kardomat, a kard pengéje pedig olyan hosszú, mint a pajzs szélessége. Elvittem a kovácshoz és ő megcsinálta nekem a kardot 30 aranyért, a pajzsot pedig 27 aranyért. Csináltattam emellé egy amolyan bőr harci ruhát is, 40 aranyért. Eltelt egy év és 16 éves lettem. Eljött az a nap is, mikor elmentünk a Sárkány szigetre, hogy tojást válasszunk. Engem egy Tűzsárkány tojása választott ki. Miután hazaértünk, kibéleltem egy kosarat szalmával és beleraktam a tojást. Már alig várom, hogy kikeljen.

Kard és pajzs képe:

Bőrpáncélos ruha, lapostalpú csizmával és combon tárolt tőrök nélkül:

Ellenőrzésre kész