Flynnt Owen

   

   
   

   Több, mint két évtizeddel ezelőtt láttam meg a napvilágot. Anyám egyedül nevelt fel, mivel apám sárkányharcos volt, de sajnálatos módon életét vesztette, amikor én még pici csecsemő voltam, s bár nekem sosem volt senkim, akit apának szólíthattam volna, mégis gondtalan, boldog gyerekkorom volt. Természetesen ez mind édesanyámnak volt köszönhető, mivel ő mindig is igyekezett megadni nekem mindent, amit csak tudott, és mellette szerető karok között nőhettem fel. Szerintem néha már erején felül is dolgozott az én boldogságomért, amiért sosem lehetek neki elég hálás. Gyerekként sokat mesélt nekem apáról és arról, amit csinált, azt hiszem, akkor döntöttem el magamban, hogy én is sárkánylovas akarok lenni. Elszánt voltam, és céltudatos. Mint mindig. A barátaim is támogattak ebben, mert bár gyermekként még eléggé félénk és visszahúzódó természetű voltam, mégis akadtak, akik az évek során igencsak megkedveltek, ők lettek a legjobb barátaim: Ronyx és Gwerndolynne. Szinte testvérek lettünk mi hárman, hiszen mondhatni, együtt nőttünk fel, együtt játszottunk, együtt nevettünk és együtt is szomorkodtunk, ha valamelyikünknek hármunk közül valami baja esett, vagy lebetegedett. Kitartottunk egymás mellett mindig, amit ők is maximálisan betartottak, tekintve, hogy végig mellettem voltak, és támogattak, amikor tanoncként elkezdtem a kiképzéseket. Édesanyám büszke volt rám, én pedig elég szép eredményekkel fejlődtem. Mind a közelharcot, mind a kardforgatást, mind pedig az íjászatot nagyon hamar kitanultam. Élveztem a kiképzési év minden szakaszát, aztán gyorsan el is jött a második év, melyben a sárkányokkal kapcsolatos fontos ismereteket sajátítottam el, ismételten meglepően gyorsan, hála a befogadóképességemnek, mivel szinte minden információt csak úgy faltam. Igyekeztem minél többet és többet tanulni és minél jobbá is válni ezáltal. Hogy mi változott? Minden. Én magam is megváltoztam. De... ennyire ne rohanjunk még előre. Vissza a kiképzés utánra: elérkezett hát számomra a legfontosabb pillanat. Elmehettem Rhoanta szigetére, és ekkor került mellém a társam, az én kis energiasárkányom, Lachlan. Miután kikelt, a kis ördög azonnal meg is mutatta nekem a különlegességét. Ahogy hozzáértem, mintha villámok futottak végig az izmaimon. Elájultam, de ahogy magamhoz tértem, ő ott volt mellettem, ült és nagy, gyönyörű szemeivel fürkészett engem, apró termetével őrizve engem. Már akkor tudtam, örökre összekapcsolódtunk, és attól kezdve nem is tévesztettem őt szem elől. Persze, olyan gyorsan növekedett kis bestia, hogy fel sem ocsúdtam, annak az apró törpének, aki kikelt a tojásból, és elég egyedi módon üdvözölt engem, nyoma sem volt többé. Nem is tellett bele sok időbe, mire először a hátára ülhettem. Éjt nappallá téve igyekeztünk mindig ketten meghódítani az eget. Közös álmunkká vált az éjszakai égbolt csillagainak elérése. Az évek úgy repültek, hogy jószerével fel se tűnt tovaszállásuk... olyanok voltak számomra csupán, mint a felhők, melyek szintén tovaszálltak, ahogy Lachlan és én elhúztunk mellettük az égen. Lovas lettem, de még ekkor se lankadt az igyekezetem, próbáltam olyan jó lenni, hogy mindenki elégedett lehessen velem, gondolok itt a többi lovasra. Anyám és a barátaim nagyon büszkék voltak, velem örültek. Felmerülhet hát benned a kérdés... akkor miről beszéltem az előbb? Hiszen minden jó volt. Mi változott meg? Az, hogy én mindezt elvesztettem. A boldog képek... az emlékek... eltűntek. Néha, álmomban, előjön még párszor az érzés. Az érzés, hogy zuhanok. Mintha egy pillanatra kemény pikkelyeket tapintanék még ujjaimmal, ahogy kapaszkodó után keresek, aztán csak félelmet érzek. Érzem, hogy egyre csak nyele el a mélység. Érzem, hogy zuhanok. Aztán, mint az álom maga, ölel körül a sötétség, hogy mikor magamhoz térek, üres legyek. Bolyongó, céltalan lélek, ki elvesztette életének képeit. Persze, mindenki megértő, és kedves velem. Sokan vesznek közül. Segíteni próbálnak. Azt mondják, sárkánylovas vagyok. De én nem tudok hinni nekik. Képtelen vagyok elképzelni magam egy olyan lénynek a hátán. Mit keresnék ott amúgy is? Furcsa nekem ez az egész, össze vagyok zavarodva. Ráadásul, tudod mi a legfurább? Az érzés, amit az ébredésem óta érzek. Az érzés, hogy még mindig zuhanok...

   

Lachlan

Sza Flynnt!
Nagyon élveztem olvasni az adatlapodat, nagyon tetszett. Sajnálom, ami történt veled, de bízom benne, hogy egyszer sikerül visszazökkenned a régi kerékvágásba és akkor a sárkányod is megnyugodhat.
Elfogadlak! Foglalj avatart, aztán már mehetsz is játszani!
(És remélem mi is összefutunk hamarosan. )
Rowen