Külső, belső leírás

Külső:
Nem vagyok sokkal magasabb, mint a kor embere. Az egészséges 175 és 185 centi között vagyok valahol, és nem panaszkodhatom az alakomra sem. Kemény munkával elért izmaim lágyan domborodnak, nem vagyok egy szögletes alak, inkább csak arányos. Nem ismeretlen a munka hiszen mindent magamnak kell csinálnom ha azt akarom hogy legyen. Szívesen hordok sötétebb színeket ha megtehetem, amik kiemelik szemem kékségét, és  a sötétbarna hajam. Nem hosszú, éppen a nyakamig ér, inkább csak dús, amivel nem tudok mit kezdeni. Szívesen viselem a jegyesemtől kapott fekete csizmákat, puha szárral, aminek a belső felébe egy aprócska A betűt rejtett, örök emlékként tartom számon. Nyakamban egy aranygyűrűt hordok, erős bőrszíjon. Az eljegyzési gyűrűm volt.

Jellem:
Nem voltam mindig ilyen. Hogy milyen az az ilyen? Csendes, határozott, és ahol eddig a szívem vert, ott már csak egy nehéz kő maradt. Egykor szerettem az életet, a sárkényszigetet és a szülőszigetem, többször voltam a sárkányoknál is tojás ügyben szerencsét próbálni de egyik sem akart. Elfogadtam, és elkezdtem kitanulni a katonaságot, hogy hasznára legyek a szigetnek. Jó kedvű fiú voltam, és megbízható. Szerettek az emberek.
Most nem szeretnek. Hidegnek, szívtelennek és kegyetlennek bélyegeznek, miközben pontos precizitással végzem a munkám, és szövöm meg a terveket, állítom kész tényekké az ötleteket, és megvalósítom a rendet. Remek érzékem van a stratégiához, és a szervezéshez, így Carax - úgy vettem észre - szeret velem dolgozni, és rám bízni ilyen kényes munkákat is. Megteszem neki, hogy miért? Mert gyűlölöm meg a szigetlakókat. A sárkányokat is, és eléggé  felvillanyozott a tény, hogy jöttek ezek a wardok, és.... hm... Van benne lehetőség, határozottan van. És ki fogom aknázni.

Előtörténet

Dörög és villámlik ahogy kinézek a ház ablakán, és visszaengedem a gyékény redőnyt, hogy ne verjen be az eső. Ítéletidő uralkodik, lassan fél napja szakad mintha dézsából öntenék, és nekem nincs dolgom. Azaz van, térképeket tanulmányozok és rajzolok újra, hiszen szükségünk lesz rá nem sokára. Leülök az asztalhoz és egy kupa vizezett bor mellett folytatom a munkám...

Hogy hogyan kerültem a száműzöttek közé nem egy istentelen csoda, inkább mondhatnám olyan átlagosnak, a többségnek akik itt vannak egész hétköznapi okaik vannak. Nekem is. Kysppie szigetén születtem 28 évvel ezelőtt, szerető családba, egyetlen fiúként. Ahogy nőttem úgy vonzottak a sárkányok, és elmentem a szigetükre, hátha... de nem választott egy tojás sem. Nem adtam fel, még egyszer elmentem a következő túra alkalmával de akkor sem. Nem mentem többször, elfogadtam hogy nem való nekem az a fajta élet, így keményen edzeni kezdtem hogy katona lehessek és úgy védjem a szigetet a betolakodóktól. Nehéz volt, de megcsináltam és teljes jogú tagja lettem a harcosoknak és még a szerelem is megtalált. Melysha volt a neve és a kereskedő lánya volt. Egymásba szerettünk és a szüleink is jóvá hagyták ezt, noha eredetileg nem hozzám szánták volna, elfogadták hogy mi együtt vagyunk boldogok. A házasságot tervezgettük, nem sokkal a baleset előtt megkértem a kezét, eljegyeztem. Gyűrűvel bizonyítottam hogy ő az egyetlen nő az életemben akinek hűséget fogadok. De nem volt elég. Egy nyugodt éjszakán mi éppen vacsoráztunk, amikor egy sárkány tört be a városba, nem volt lovasa és szemmel láthatóan közveszélyes volt. A lovas nem sokkal utána érkezve próbálta lecsillapítani a jószágot, de kevés sikerrel, és a hadművelet során az a dög lángot köpött és a jegyesem háza kapott lángra meg a szomszédos tető. Elöntött a düh és aggodalom, de nem volt elég. Az a szörnyeteg rácsapott a farkával a házra, beszakadt a teteje és  tartógerenda is elroppant. Éles sikoly és füstfelhő. Kihűlt a vér az ereimben, tudtam nagyon jól mit jelent ez, és elvakult dühömben a lovasra támadtam. Miatta halt meg a nő, akit szerettem és aki mellett rendes életet élhettem volna. Vak dühömben addig ütöttem, míg megöltem. Az első embert akkor öltem meg, szinte tudatában sem voltam ennek, és utána megbénultan álltam, és majdnem sírtam. Meghalt bennem valami, az érzések eltemettek és azt sem fogtam fel hogy gyakorlatilag meg akarnak ölni azért amit tettem. Nem vártam meg, elmenekültem és a part mentén, ahogy a hajóra szálltam, visszanéztem.
~ Nagyon megbánjátok még a szörnyeitekkel együtt... Én nem felejtek.~
Aztán a szigetre érkeztem, más világ és más rend fogadott. De hamar beleszoktam, rájöttem mi a közös az itt élőkben és nem adtam magam én sem, a katonák közé kerültem, és onnan nem sokkal később egy évvel talán másféllel később a felügyelők közé választott Carax. Örömmel vettem magamra ezt a kötelezettséget, és a vele járó dolgokat és még az sem zökkenthet ki ebből, hogy nemrég a wardok jelentek meg a vezetőjükkel, és mellém is parancsoltak egy fekete szörnyet. Eltűrjük egymás jelenlétét, és ő legalább nem beszél bele a dolgomba folyton....

Felnézek a térképeimből, és ahogy tervezgetek pillantásom a kandalló előtti nagy fekete kupacra siklik. A ward, aminek munkája engem figyelni és ellenőrizni a hűségem. Hűséges vagyok. Magamhoz.