Külső, belső leírás

Sárkánylovas lévén mindennek lehet nevezni, csak törékenynek nem. Masszív testalkatom van és elhiheted, nem fog lefújni a szél a sárkányom hátáról. Sosem voltam az a kiskirálylányos lány, már négyéves koromban arról álmodtam, hogy egyszer majd, mikor nagy leszek és jól megnőttem, én is lovas leszek, ezért ne csodálkozz, ha kicsit több izom van rajtam, mint rajtad, vagy esetleg azon, hogy sosem láttál még engem reggelente úrnői frizurát varázsolni az amúgy is megregulázhatatlan, kusza, szemet magára vonó, élénkvörös hajamból. Sokakat elriaszt a szemem, mert az egyik mélykék, a másik pedig világoskék, ez pedig sok emberben félelmet ijeszthet, pedig nem vagyok én rossz ember. Arcom jobb felét egy csúnya vágás rondítja el, de én büszkén tekintek rá, mint harci sebre. Sokkal jobban szeretem a kényelmesebb vászonöltözeteket, mint az elegánsabb, nőiesebb ruhákat, fűzőket.
Természetemről szólva érdekesen rakott össze a sors, de ezt talán a körülöttem élők tudnák a legjobban megmondani. Kilógok a családból, anyám ugyanis mindig halkabb, visszafogottabb, engedelmesebb, sőt, nemesebb volt, mint én; ő hajtogatja folyamatosan, hogy szinte mindenemet apámtól örököltem, aki sárkányháton, csatában vesztette életét, mikor hét éves voltam; már nem várta meg, hogy testvéreim a világra jöjjenek. Én azonban nagyszájú, makacs, elszánt és tettre kész szabadszellem vagyok, akit, akárcsak a hajamat, szinte lehetetlen vállalkozás lenne megszabályozni. Néha, ahogy mondani szokás, egy anyatigrisre hasonlítok, ahogy szenvedélyesen és vért izzadva, erőt nem sajnálva védem a sajátomat, legyen szó a Naloth-ról, az ikrekről, anyámról, vagy a szigetről. A végletekig hűséges tudok lenni és mindig igyekszem azt cselekedni, amit abban a pillanatban helyesnek tartok.

Előtörténet

Az embereket életük során, akarva-akaratlanul, de felcímkézik, beskatulyázzák, elhelyezik valahova, ahova szerintük illik és onnantól kezdve úgy tekintenek rá, legyen szó pozitív vagy negatív csoportosításról, esetleg mindkettőről.
Mivel első utamon azonnal megtaláltam a nekem rendeltetett tojást, húsz éves koromra már hivatalosan is Lovas válhatott belőlem, a sereg tagja lettem a Légivadászok mezőnyét erősítve, azonban hamar kiderült, hogy egyvalamiben különbözök a legtöbbjüktől; nem mindig, vagyis inkább gyakran nem követem a parancsot. Ennek köszönhetően már gyakran meggyűlt a bajom a vezérrel, Rowen Quadannel, de kitenni nem tett ki, hogy azért, mert nem tehet vagy mert nem akar, azt nem tudom, de a lényeg az ugyanaz. Hajlamos vagyok a saját fejem után menni: még indítani egy támadást, miután elméletileg visszavonulót fújtunk; a másikat megtámadni, nem azt, akit mondtak; előre törni, mikor a háttérben lenne feladatom; vagy éppen fejjel menni a falnak, ha azt látom jónak. Innen ragadt rám a rettenthetetlen jelző - ami, hogy hízelgő-e vagy sem, azt mindenki döntse el magának, éppen eléggé megosztom így is az embereket. Nem szokásom feladni, mikor vesztésre állunk, igyekszem a lehető leggyorsabban felmérni a helyzetet és úgy támadni, hogy a csapatomat előnybe hozzam, még akkor is, ha az éppen a lehető legveszélyesebb dolog abban a szituációban. Hallgatok a megérzéseimre, amik általában bejönnek, de néha tévednek; innen van az a ronda sebhely az arcomon is, és még örülhetek, hogy csak ennyi maradt meg. Viszont, ha egyszer Naloth sérül meg annyira, hogy csak erővel tudom a levegőben tartani, engedély nélkül is visszavonulok; ha valamivel, az ő életével nem fogok tréfálni.
Persze nem én vagyok az egyetlen a családban; anyám nap mint nap hajtogatja, hogy sírba visszük a sárkányokkal, de nincs mit tenni, Darrene és Cyrill, az ikrek, most lesznek tizenhat évesek és nemsokára megteszik első útjukat a szigetre, hogy megtalálják a nekik rendeltetett sárkányt. Sok szempontból tartanak engem példaképüknek, de én nem feltétlenül tartom követendő példának azt a fajta életet, amit én folytatok, emiatt gyakoriak a közöttünk a parázsviták, bár ilyen szempontból inkább Cyrill, mint a férfi a családban, a kezelhetetlenebb. De ezt, a Lovas életet, mint sok mást is, nem tilthatom meg nekik; bár az igazság az, hogy nem is szeretném. Csak féltem őket, hogy esetleg nem a számukra leginkább megfelelő utat választják... De ha ez meg is történik, én ott leszek, ha már apánk nem lehet.