Külső, belső leírás

Középmagas, vékony lány. Hosszú, hátközépig érő, enyhén hullámos mogyoróbarna haját általában csak átdobja a vállán, de olykor felfogva is viseli. Nagy, mandulavágású szemei égszínkékek, szemöldöke szépen ívelt, arca ovális. Nehezen lehet rávenni a szoknyaviselésre, sokkal inkább szereti a vászonnadrágokat és a kényelmes bőrcipőt. Általában ilyenben látni, bár alkalmakkor általában beadja a derekát és hosszú, bokáig érő könnyű ruhát vesz fel.

Nagyon is udvarias tud lenni, bár ez hangulatfüggő. Ismeretleneknek a bátortalan, de kiszámíthatatlan arcát igyekszik mutatni, valójában azonban lázadó jellem. Jó tulajdonságai közé tartozik, hogy segít, amiben tud, persze attól függően, hogy az illető mennyire érdemli meg. Néha rettenetesen naiv, de ha szeretteit bárminemű sérelem éri, azonnal cselekszik.
Nem esik nehezére virrasztani, a csend és a türelem sem áll távol tőle. Gyermekkorában sokkalta kezelhetőbb volt, most azonban némely téren senkire sem hallgat, csak magára. Szeret kint lenni a természetben, távol minden háztól és embertől, ha úgy érzi, fontos dolgokról kell gondolkoznia.
Barátsága könnyedén elnyerhető, de nehezen felejt, egy idő után bizalmatlanná is válhat, mint mindenki más, ha többször átverik. Közeli barátok bármiről kérdezhetik és a segítségére is számíthatnak.

Előtörténet

Kicsi, de annál inkább összetartó családba született Kysppie szigetén, édesanyja és édesapja is földművesek voltak. Három nővérével együtt neki is a földeken kellett dolgoznia, azonban ő ezt nehezen viselte, sokkal jobban szeretett volna a vele egykorúak társaságában lenni és élvezni a gondtalan gyermekkort. Tanulmányait és régi, kedves ismerőseit hamar ott kellett hagynia, hiszen terebélyesedő családja számára egyre fontosabbá vált a földművelés jelentette anyagi haszon.
Mire tízéves lett, két nővére is férjhez ment, s már csak ketten maradtak szüleik mellett, hogy segítsenek nekik. Namira azonban szomjazta a tudást, melyet az iskola nyújthatott volna, emiatt pedig rengetegszer történtek viták odahaza. Sokszor a tanulást választotta a kemény és megterhelő fizikai munka helyett, mert abban reménykedett, ha sikerülne tekintélyesebb haszonnal járó munkát találnia, családján is segíthetne.
Mire tizenkét éves lett, a harmadik nővér is családot alapított. Egyre idősödő szüleik hamarosan nagyszülőkké váltak és hiába számlált három erős és fiatal férjet a rokonság, ők saját munkájuk miatt igen keveset tudtak segédkezni a földeken. A nagyobb baj csak akkor következett be, mikor a négy lány édesapja váratlanul elhunyt. Idős volt már, az akkor tizenhárom éves Namira pedig magára maradt őszülő édesanyjával a családi birtokocskán.
Attól kezdve sokkal keményebben kellett dolgoznia. Besegített az áruk adásvételében, valamint szépen lassan ahhoz is érteni kezdett, hogyan becsülje meg, pontosan mennyi földre is van épp szükségük.
Nem sokáig éltek már földművelésből, miután több vetésnyi terményük odalett a szörnyű időjárás miatt, végleg felhagytak vele és megélhetés reményében bemenekültek a városba.
Namira ismét járt iskolába, azonban ismeretekbeli hiányosságai olyan nagyra nőttek, hogy egyre rosszabbul teljesített a felmérő vizsgákon. Időközben rossz társaságba is került, egyre kezelhetetlenebb lett, de türelmes édesanyja és nővérei az apa elvesztése okozta űrnek és tehetetlenségnek tulajdonították a kislány viselkedését. Sokszor azt sem tudták, merre kóborol, mígnem egyszer haza se érkezett.
Barátai, akik egytől egyig bajkeverők voltak, nem tekintették közéjük valónak egészen addig, amíg olyan bátor dolgot nem tesz, hogy kivívja a többiek tiszteletét. Végül meg is született a feladat és Namira mindössze öt gyermek biztató és meghátrálástól elrettentő szava miatt adta Lovas tanoncnak a fejét.
A szellemi képzés során ismét fellángolt benne a tudásvágy, az akarat, hogy többet tudjon meg a világról. Lelkesedését visszanyerve kiváló eredményekkel végezte el első két évét és tizenhat évesen, felnőve egy kissé, engedélyezték neki, hogy elhajózzon Rhoanta szigetére. Azonban egyre inkább tovatűnt az a tűz, mellyel feladatát teljesíteni érkezett és helyét aggodalom váltotta fel: mi lesz, ha egyetlen tojás sem választja?
Félelme egyre inkább erősödött, sokáig egyik életet rejtő héjhoz sem ért hozzá. Látta a többiek sikerét és az örömöt, amely eluralkodott a Kysppie szigetéről érkezett csoporton. Némiképpen felbátorodva keresett magának egy csendes helyet, ahol gondolkodhat egy kicsit, azonban hamarosan rá kellett jönnie, próbálkozás nélkül sohasem győzhet. Kisvártatva meg is érintett egy tojást, közben azt suttogta: Nem fog menni! , majd mintha csak a szíve válaszolt volna, messziről hallani vélte: Ó, dehogynem!
Szerencsésnek mondhatta magát, amiért első alkalommal sikerült társra lelnie. Rettenetesen vigyázott hát a tojásra, éjt nappallá téve őrizte volna, ha engedték volna, hogy kiképzését félbehagyva beköltözzön a keltetőbe. Attól fogva még céltudatosabban tanult, régen elfelejtve már, pontosan miért is állt be a tanoncok közé. Édesanyja egy idő után leveleket küldött neki, bizonyára megtudta, mi célból hagyta őt maga mögött a lány, azonban Namira arra sem érezte méltónak magát, hogy egyáltalán válaszoljon. Úgy érezte, csak akkor állhat ismét családja elé, ha elért valamit az életben.
A kis sárkány nemsokára kikelt, és egy csapásra felborított mindent, amit Namira egészen addig biztosnak vélt. Ő irányított. A Forlumir névre hallgató energiasárkány attól a naptól kezdve, hogy kibújt a tojásból, előszeretettel terjesztette ki lovasára gondolatait, először képekben, később szavakban, majd ahogy növekedett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem lesz lehetőség figyelmen kívül hagyni a parancsait. Mintha kívülről tudta volna Namira egész életét, mint egy nyitott könyvet, meglepő értelemmel és hozzáértéssel sikerült elérnie, hogy a lány tisztelje a döntéseit és az akaratát, melyek mind azért voltak, hogy kiöljék Namira szívéből a temérdek haragot és gyűlöletet, amely a múltban halmozódott fel benne és még mindig a felszínre törésre várt.
Közel egy év telt el azóta, és Namira még mindig nem értette meg teljesen Forlumirt, azonban legalább annyira tisztelte, mint elhunyt édesapját és talán helyettesítette is vele néha. Nem tudta mire vélni sárkánya nevelhetetlenségét, de egy idő után már egyáltalán nem akart változtatni rajta. Nemsokára már arra is képes volt, hogy három év után hazatérjen és egy óriási bocsánatkérés keretében bemutatta Forlumirt, aki első alkalommal belopta magát az édesanya szívébe. Az agg hölgy tudta, hogy lányának egy ilyen társ mellett a helye és boldog volt, hogy látta a gondviselést, melynek hatására Namira újra a régi önmaga lett.