Külső, belső leírás

Szőke haja és kék szeme miatt sokszor félreértik Brie-t. Lehet hogy elsőre törékeny nőnek tűnik, de próbálj meg az útjában állni ha megindul a céljai felé. Ruházata általában bőr és vászonanyagokból van összevarrva, sokkal inkább férfiasan öltözködik mint nőiesen, bár ah az alkalom megkívánja ő is képes átalakulni. A haja az egyetlen amire mindig nagy gondot fordít, képes órákat eltölteni azzal hogy különféle fonatokba, csigákba, díszekbe szedje haját. Talpraesett, gyors gondolkozású, eszes és kreatív nő, aki rendkívül rosszul tűri ha alábecsülik, vagy lenézik. Ebben meglepően hasonlít sárkányára. Sárkánylovagláshoz főképp egy fekete bőrruhát használ amivel szinte láthatatlanná válik Fayrix hátán.
Mindketten kiszámíthatatlanok, szeszélyesek, és imádják a veszélyt. Brie kíváncsi természete és Fayrix versengő természete tökéletesen kiegészítik egymást, sokszor hozzák a szívbajt másokra amint kaszkadőrmutatványokat hajtanak végre akár a házak között, akár a tengerből kiálló sziklák körül. Mindketten maguknak valók, nem szívesen dolgoznak másokkal, nem bírják magukat a szabályokhoz tartani, de ha a helyzet úgy akarja, rendkívül jó társaknak bizonyulnak.

Előtörténet

Nem vagyok egy mindennapi ember. Na jó, gyerekkoromban még elkönyvelhettek annak, átlagos kislány voltam, leszámítva persze hogy nekem a lányos játékok, mint a babák meg egymás fésülgetése, sose okoztak örömöt. Inkább botokkal vertem a fákat, köveket, úgy csináltam mint a bátyám, aki harcos. Ő azóta meghalt, szóval már csak azért is a nyomdokába akartam lépni. A húgom persze mindig hisztizett emiatt, nem szerette ha az ő szavaival élve "fiúnak tettetem magam". Pedig sose tettem. Én akartam lenni az első lány harcos aki bekerül a nagy könyvekbe. Aztán volt egy kis korszakváltásom. A sárkányok.
Hát igen, a sárkányok. Ki ne vágyna a hátukon repülve szelni az eget szabadon? Szerelmes lettem beléjük, sokszor néztem ahogy a lovasok röpködnek, gyakorolnak a hátukon. Mindig elképzeltem magam egyen, de valahogy egyik fajt se éreztem a magaménak. A tűzsárkány nekem túl.. Masszív volt. Erős, de kevésbé gyors. Az energiasárkányok már inkább, ők gyorsak voltak, de valahogy ők nem vonzottak. A jégsárkányokat szerettem nézni, a színeiket, a röptüket, de hiányzott belőlük... valami.
Aztán jöttek a vízsárkányok. Nem sokaknak voltak még vízsárkányaik, nemrég találták meg őket egy eldugott menedékhelyen. Kecsesek, de ők inkább az úszásban jók mint a repülésben, én pedig a családom hajós háttere miatt nagyjából az egész életem a vízben éltem le... Kinek van kedve még több vízhez? A szüleimnek is felvázoltam a nagy ötletem miszerint én majd sárkánylovas leszek. Bátyám eddigre már elhunyt, pont egy felbőszült tűzsárkány... nos.. Mit szépítsem, ropogósra sütötte. Óvatlan volt. Nem hibáztattuk a sárkányt de tudtam hogy a szüleimre ez rányomta magát. A szülőknek hiába magyarázza az ember hogy a fiuk volt a hülye hogy a barátjával elhajóztak meglesni a sárkányokat. Azt meg végképp hogy legfőképp a barátja hibája volt hogy az nekiállt kaviccsal dobálni egy sziklán alvó tűzsárkányt. Melyik idióta áll neki alvó sárkányt kaviccsal dobálni? A bátyám nem volt elég gyors, ő hátramaradt, míg a gyáva tökfej barátja ugyan rengeteg égési sérüléssel, de megúszta. Hát igen, nem egy egyszerű dolog ez. Szóval mikor felvázoltam a nagy ötletem, egyből húzták a szájukat. Miért is ne tették volna? Én azért kikönyörögtem. Utána már azon bosszankodtak hogy mennyire válogatós vagyok a sárkányokkal, örüljek ha egyáltalán választ engem tojás, sokaknak az se adatik meg.
Hát nem is adatott. Ugyan jól tanultam és hamar elsajátítottam mindent amit kellett, mikor először utazhattam el a szigetre, egy tojás sem akart engem választani. Aztán másodszorra se. És harmadszorra se. Ekkor megmondták hogy valószínűleg ennyi volt. Jó nyilván nem szemtől szembe, de hallottam a pletykákat és sugdolózásokat. Senki se hitte hogy sárkányom lesz. Bevallom őszintén, én se. Feladtam és hazatértem a szüleimhez miután apu megbetegedett.
Átvettem a helyét a hajókon, én intéztem mindent, én képviseltem a családunkat a kontinensen. Semmi gond nem is volt amíg a partoknál meg nem támadtak minket. Kalózok vagy felőlem akármik lehettek, felgyújtották a hajót, a rakományt, a legtöbb matróz vagy a hajón égett halálra, vagy a banditák kapták el és végezték ki őket. Hárman értünk ki a partra ebből Araenent, az egyik szakácsot hátra kellett hagynunk a súlyos sérülései miatt. Én szúrtam kést bele hogy megkönnyítsem a szenvedéseit. Rhianon küzdött velem egy ideig de végül valami nagymacska elkapta. Én megmásztam pár sziklát hátha fentebb nagyobb biztonságban vagyok de sikerült beleesnem egy sziklarésbe és lecsúsztam egy sötét barlang mélyére. Összevertem magam és végül bevágtam a fejem, szóval valamennyi ideig eszméletlen lehettem.. Rohadt sötét volt. Az orrom hegyéig se láttam el, és semmi nem volt nálam amivel tüzet gyújthattam volna. Vakon tapogatóztam, óvatosan tologatva előre a lábam. Párszor majdnem leestem, ezek szerint valami sziklahídon mászhattam végig.. Bár láthattam volna, hatalmas barlang lehetett az alapján amilyen hangja az általam lelökött kavicsoknak volt. Valahogy végigszenvedtem magam, ekkor vettem észre valami halvány fényt.. Messze volt, de láttam. Amikor már erős volt annyira hogy halványan megvilágítsa a dolgokat, rohanni kezdtem felé. Aztán majdnem átestem egy szirt peremén.
A termet gombák világították meg többfelől, és földalatti patakok és vízesések tucatjai csordogáltak végig rajta. Alig ébredtem fel a csodálatomból mikor a fekete sziklák egyike megmozdult. Felemelte a fejét, aztán fenyegetőn felsziszegett miközben lassan felállt és végig engem bámult. Újfajta sárkányok? Ilyen nálunk nincs. Egészen biztos... Hacsak.. Alaposabban szemügyre vettem az egyre fenyegetőbben fellépő sárkányt, miközben lassan hátrálni kezdtem. Ekkor vettem észre a fészket az egyik sarokban. Ahogy ránéztem hirtelen úgy éreztem muszáj eljutnom oda, bármi áron.. Ránéztem a vicsorgó sárkányra. Felemelte a szárnyait hogy nagyobbnak tűnjön. Lássuk csak.. Lecsúsztam a köveken, és rohanni kezdtem a fészekhez. Mindegyik sárkány felébredt amelyik mellett elhaladtam, a barlang hamarosan zúgott a sárkányok morgásától és visításaitól, amitől majdnem meghasadt a fejem. Befogtam a fülem és rohantam mint akinek muszáj. Majdnem ott vagyok... Hallottam a halk, vékony éneket ami azt súgta, mennem kell. Végül elrúgtam magam a földtől és hatalmasat puffantam a fészek mellett a földön. Bár ott volt több tucat tojás, én csak egyet láttam. Kinyúltam, az ujjaim hegyével épp csak elértem... Mintha megégetett volna. Egy apró fényhullám futott végig rajta, mint egy szívdobbanás. Mint a gombák a falakon... Ekkor minden sárkány megállt. Egymásra néztek, aztán lehajtották a fejüket hogy megnézzenek. A legnagyobb felhúzta az ajkait mintha fintorogna. Ez remek. Engem lefinnyázott egy sárkány...
Figyeltem minden mozdulatukat miközben megfogtam a tojást és kivettem a fészekből. Talán.. majdnem pont három hónapja volt nálunk fészekrakás. Akkor hamarosan ki is kelne...  Gyönyörűek. Kecses, mégis erőteljes. A szárnyaik aránylag nagyok, a fejükön a tüskék is.. elegánsak. Olyanok mint azok a hegyi nagymacskák. Az ölembe fogtam a tojást és cirógatni kezdtem, az pedig mintha énekelt volna...
Akkor még sose gondoltam volna hogy ez a kikelő pokolfajzat megkeseríti az életem. Jó, persze csak képletesen. A sárkányok közül egy kisebb megmutatta a kiutat. Jobban mondva kihajított a fészkükből... Hát igen, ezt nekem. És most találjuk ki hogy jutok haza... Pár napot eltöltöttem még a kontinensen mindenfelé kóvályogva. Majd kilyukadt a gyomrom az éhségtől, nyers madártojást ettem hogy addig is legyen valami, hiába volt undorító.. Azért meglepő hogy a pár nap alatt mennyire hozzászoktam a nyers bogyókhoz, levelekhez és tojáshoz, azóta is szívesen eszek ilyesmit. Egész jó. Egy kisebb halászfalut sikerült találnom, ahol az éjszaka alatt elkötöttem egy kis hajót. Mindenfajta iránytű vagy térkép nélkül nagyon oda kellett figyelnem. Napállás, csillagok állása, viharok, minden iszonyatosan fontos volt ebben a fatákolmányban. Egy apró hiba és itt halok meg..
Négy napig eveztem. Ennek a hajónak a vitorlája is rettenetesen pici, ráadásul messze nem olyan áramvonalas mint a kereskedőhajóink. Élelem nélkül négy napig, azt hittem nem élem túl. Aztán partot fogtam. A következő amire emlékszem hogy a házunkban, a saját ágyamban fekszek, mellettem egy párnán a sárkánytojás. A húgom az ágy lábánál ült és engem nézett. Tisztán emlékszem az első szavaira. "Csakhogy felkeltél álomszuszéék.." Annyira tipikus.
Állítólag a tojást szorongattam mikor megtaláltak, alig bírták kivenni a kezemből. Miután felkeltem is ez volt az első gondolatom. Még jópár hétig kellett gondoznom, ápolnom. A végén kezdtem azt hinni, hogy talán soha nem kel ki...  Aztán egy éjjel mégis kikelt a kis Fayrix. Szinte ki se kelt a tojásból, nem rúgta le magáról a  héj másik felét és belemart a kezembe a pici hegyes fogaival. Szerintem egy életen át viselni fogom a nyomát. Ahol a nyelve hozzámért, ott kaptam meg a Jelet, a jobb kézfejemre. Fayrix azóta másfél év alatt rengeteget nőtt. Még amíg egy méretűek voltak nagyon szerettek játszani Omennel, viszont mióta meg bírom ülni Fayrixet, abbamaradtak a játékaik. Nem mondom, így is csipkedik egymást, szinte állandóan. Fayjel azóta is gyakorlok. Sok segítségre nem számíthatok, ezt a fajt még nem ismerik igazán. Saját magamnak kell rájönnöm Fayrix minden titkára, minden benne rejlő lehetőségre... A szárnyai pengeélesek, a sikolya kábító erejű, ez igaz. De a mai napig nem értem hogy ugyan mi a fenéért világít a torka ha dühös...