-Ó hogy a jó édes... Szóltam el magam Karyn láttán, nem volt mit tennem igaza volt abban hogy fölösleges próbálkozás innentől. Oda léptem hozzá s kezébe adtam a töröm, vártam hogy az őr kinyissa az ajtót ahogy Karyn mondta.
-Ki engedsz ma még vagy magamnak kell elvennem a kulcsot?Kérdeztem az őrtől akire már Karyn is rosszallóan kezdett nézni.

Szokásos rutin körutamat végezve a városban kezdtem el bóklászni, hátha sikerül találnom valami érdekesebb üzletet, ami talán még jövedelmezővé is válhat. Persze, ez alapvetően nem ennyire egyszerű, hiszen ahhoz fülelni kell, kutakodni, és nem árt egy két helyet még át is túrni valami értékesebb után. Ezúttal választásom a kikötőben egy szép kis hajócskára esett. Láthatólag nemsokára indulásra kész lesz. Vagy, legalábbis már az induláshoz készülődnek rajta. Ez, persze azt jelenti, hogy van némi rizikó a dologban, ha megpróbálok feljutni, hiszen ha nem jutok le időben róla mielőtt kihajóznak, akkor alaposan megüthetem akár a bokámat. Viszont! Ez eddig hol érdekelt, vagy hátráltatott engem bármikor is ebben? Ja, nem... Ilyen még nem volt. Vigyorogva indulok el a hajó irányába, legalábbis pár pillanatig látható az a sötét vigyor, melyből még le lehetne szűrni, hogy valami rosszban sántikálok. De, ezt hamar eltüntetem ábrázatomról, és szépen komótosan odaballagok, majd egy óvatlan pillanatban becsatlakozok pár matróz mellé, akik éppen ládákat cipelnek fel a hajóra. Felkapok én is egyet, majd megindulok velük együtt. Eddig jónak látszik, hiszen aki előttem halad annak nem tűnt még fel a dolog, és nagyon úgy tűnik, hogy a mögöttem a nyomomban taposó fickó sem zavartatja túlzottan magát.
~Ch... Ekkora barmokat.~
Kezdek el nevetni gondolatban, már jól szórakozok, hiszen pár lépés megtétele után máris a fedélzeten vagyok. Nem mondanám különösebben nehéznek a feljutás körülményeit. Egyszerűen vonulok tovább a sorral lefelé a raktérbe, majd óvatosan megigazgatva a ládát lehelyezem a többi mellé, ügyelve, hogy minden utánam érkező már meg is forduljon, és elinduljon visszafelé. Abban a pillanatban, hogy az utolsó ember is hátat fordított nekem, megindulok utána, és amikor már csak ketten maradtunk lent, előveszem kedvenc játékszeremet, egy úgynevezett blackjack-et, vagyis egy bőrrel körbetekert bunkósbotról lenne lényegében szó, bár igaz, hogy a nyele fémből van. Egyszerűen rácsapok vele egyet a fickó halántékára, majd a hóna alá kapva el is kezdem visszafelé vonszolni, be a rakomány mögé.
- Egy matrózzal kevesebb, így nem fog feltűnni senkinek, ha egy matrózzal több is tartózkodik a fedélzeten.
Suttogom szépen magamnak, majd a nagyobb ládák mögé bevonszolva a fickót, gondosan ügyelek rá, hogy ne lógjon ki egyik végtagja sem, és pár zsákot megbontva, az azokat addig záró kötelekkel alaposan megkötözöm. Ezután már csak letépem a felsőjét egy finom mozdulattal, gondosan beletömöm a szájába, majd két kilógó részét összekötöm a tarkójánál.
~ Már csak pár apróbb simítás...~
Gondolom végig, aztán egy kisméretű zsák tartalmát egyszerűen ráöntöm, ahogy látom valamiféle magok lennének benne, végül a zsákot a fejére húzom, és pár nagyobbat pedig rápakolok. Munkám végeztével leporolom a kezeimet, majd csípőre vágom.
- Tökéletes.
Kicsit még vizsgálom a munkámat, de nem marad rá sok időm, mert hamar lépteket hallok meg, minek hatására átverekedve magam a rakományon elindulok vissza a fedélzetre, hogy ott is jobban körülnézzek.
~ Vajon miféle hajó lehet ez? ~

A városközpont. Azt se tudtam hogyan sikerült pont erre tévednem, a sziget kisebb vadonjából ha nevezhetem azt a parkot vadonnak. Jobb ötlet hiányában, s az út is csak a városközpontján vezetett át pechemre.
" Hát Fortuna megint más ágyában hált, vajon melyik szerencsés városlakóéban? Bár ha fel ismernek ott bent, és ez nehezen elkerülhető akkor pont nem ez lesz a legnagyobb bajom. Gondoltam magamban majd egy fél mosoly kerekedett az arcomon ahogy újra neki vágtam a szép és kicsit sem veszélytelen útnak.

piactéri eset

Megint újfent itt voltam a téren. Nem dolgoztam, hisz most ép vásárolnom kellett. Az étel nem terem magától az asztalon Fulgurae messze egymaga repült éreztem a jelenlét, de mégis mindig más, ha nélküle vagyok a városba.
Egy almát kaptam az egyik piaci árustól. Mosolyogni nem mosolyogtam, mert rég elfeledtem ezt a kifejezést. Tovább sétáltam, de talán a sétám inkább hasonlított egy meneteléshez vagy egy gyakorlatozást vezető ember járásához. Nem tudok ilyenkor se megszabadulni a sárkánylovasi kötelességeimtől. Légivadász minden esetben légivadász marad.  Bár van, aki nem ért ezzel egyet és azoknak az embereknek nincsen tekintélye a szememben.
Elkezd esni az cseperegni az eső. Felnézek az égre. Fent lenne a helyem, de még el kell intéznem pár fontos dolgot a itt a központiban. Megpillantom a szerencsétlen vak lányt aki gyógynövényeket árul. Elindulok felé és mikor megérkezem hozzá meg állok előtte. Sok mindent hallottam róla, de valahogy nem bírom őt és a vakságát elviselni. A vakság nekem egyenlő lenne a tehetetlenség, mert mindenem a szemem, de mégis meg tanultam vakon lőni és célba találni, igaz azok mindig kis pontosságúak, de a szemem a mindenem és így a vakok, nálam tehetetlen szerencsétlen emberek így Aireen is közéjük tartozott.

|| xxx ||xxx|| xxx

[/quote]

A piactér. Nyüzsgő, élettel teli, és persze katonákban sem szenved hiányt. Még szerencse, hogy az arcomat nem ismeri a városi őrség, különben nem biztos, hogy díjaznák a dolgot, ha nappal meglátnának. Az árúsok boldogan rikácsolnak, a népek pedig ostoba módon gyülekeznek a standoknál. Jelenleg, ha akarnám sem tudnám elkerülni, hogy ne menjek neki valakinek, amiből egyenesen következik, hogy egy gyűrű itt, egy erszény ott, a tömegben úgy sem tudják rám kenni a dolgot, látni szintén furcsa lenne a műveletet, így gyorsan gyarapodik költő pénzem. De a tőrnek is két oldala van. Hiszen, egy levágott kéz nem fedezi a lakbért. Egy erszény viszont igen, és én fogom a tőrt. Na jó, ez itt most nem a pénzről szól. Azt máskor szedem össze, ez csak egy kis rutin, hogy formában maradjak. Az egyik zöldséges fickónál jó polgár módjára pedig még fizetek is azért a szőlő fürtért amit kiválasztok magamnak. Na nem az én pénzemből, de ki fizetem, az a lényeg.Egy kis pihentető semmit tevés gyanánt a szökőkúthoz tévedek, ahol a vízben megmosom a gyümölcsöt, és kis szemlélődést követően felpattanok a peremére, hogy körbe menjek rajta, és leguggolva kényelembe helyezzem magamat majdnem szemben egy marcona kifejezéstelen arcú nővel, szélesen rá vigyorogva, majd a mellettem űlő hölgyemény felé fordulok, aki gondolom észre vehetett, ha állatkája megint rám kezd el morogni.
- Jó újra látni kedvesem.
Köszönök is neki, miközben elkezdem csipegetni a mézédes gyümölcsöt. A vak lánnyal már sikerült egyszer össze futnom, ha azt nézzük, szó szerint, és nem kétlem, hogy megmaradt elméjében az eset.

Közelebb érve a városhoz elindultam az egyik sikátor bejárata felé, szerencsémre egy őr se volt erre leginkább olyanok voltak a akik nem igazán tudtak felismerni amikor a távolba ki szúrtam azt a személyt aki mindig ott van ahol én meg található voltam, s csak egy szót, nevet morzsoltam el a fogaim között.
-Karyn Daia. Majd elindultam a sikátorban remélve hogy ő nem vett észre a tömegtől, s majd rá jöttem hogy zsák utcába futottam, ez ám a szerencsés nap.
-Ha most észre vett Daia nekem végem, akár mennyire is nevetséges a városi őrség kardforgatása, Daia túl jó íjjász. Mondtam magamnak hangosabban majd folytattam a zsák utcában az utat hátha találok valamit amin felmászhatok egy ház tetejére de semmi, legalább csendes annyira hogy meg húzzam itt magam estig, akkor eljön az én időm.

Mégis miért beszéltél rá erre?~
~ Mert nagyobb és bölcsebb vagyok nálad ~ a sárkány éjféli hangja sötéten morajlott a férfi koponyájában, miközben a sárga szemek végigpásztázták a sátrak közötti széles folyosót, ahol embernek és sárkánynak egyaránt volt elegendő hely. Mordekai elégedetten lépkedett előre, ívelt nyakkal felvetve a fejét, mint egy parádés ló.
Nevetnek rajtunk~
~Mert kantár van rajtam. Az itteniek nem kantározzák a sárkányaikat. Bíznak bennük ~ a sárkány hangja megtelt cukkolással, Yyl bosszankodva nézett ki a szárnyainak oltalmából. Megülte a sárkányát, de repülni nemigen repült vele, az idő párásra és nedvesre fordult, ettől a nyílsebek sokkal fájdalmasabbá tették a légzést, és ugyan kihízelegte a gyógyítóból reggel a mákvirág főzetet, mert minek szenvedjen valami félreértelmezett heroikusság okán, jókedve azonban nem lett tőle. Az emberek nyüzsgése gyanakvással töltötte el, a rájuk vetett pillantásuk megsértette. Ám el tudta képzelni azt, hogy Mordekai mennyire élvezi azt a figyelmet, a fekete pikkelyzetét simogató elismerő pillantásokat, amik már évek óta megillették, de a kontinensen megtagadták tőle a körülmények. Valószínűleg inkább ezért tette ki magát ennek. A sárkány kedvéért, hogy végre a pikkelyes hiúságát is meglegyezgesse valami az ő méltatásán kívül.
Én is bízom benned ~ tette még hozzá, miközben egy épület árnyékában sárkánylovasok kisebb csoportjára figyelt fel. Mordekai is őket nézte, de a fekete sárkányok mind tüzesnek látszottak. Egy sem hasonlított hozzá. A magányosság és kivételesség érzése összekeveredett, mintha mézzel korbácsolták volna. Csak Mordekainak lehettek ilyen költői gondolatai...
~ Balra vannak a nyergesek, korszerűsíthetnéd a felszerelést. ~
Kínos neked a kantár? ~
~ Neked kínos a nevetés? Egyébként csak azért nevetnek, mert nem ismernek. Olyan vagy, mint egy rigolyás öregember, csak csúnyán nézel rájuk sárkányhátról, és ezt tudják rólad. Egy sárkány hozott, de már öreg vagy hozzájuk képest, nem úgy ülsz, ahogyan szerintük egy lovasnak ülni kell, mégis mit gondolnának? ~
Elég a bölcselkedésből Mordekai, ha szükségem lesz a tanácsaidra kérni fogom őket.~ rosszkedvűen pontot tett a gondolatok végére, hiszen a sárkánynak végeredményben teljesen igaza volt. Most is gúnyosan vigyorgott, oldalról látta a pofáján, nem vette a szívére a barátságtalan szavakat, ellenben a szétnyíló emberek között lassan ügetni kezdett az ökörsütők elkerített sátra felé.

//ennél csak jobb lesz

Fayrix ma nem nagyon volt engedelmes kedvében. Az első két kérés után inkább feladtam és a hátán feküdtem miközben ő kiröpködte magát.
~Esetleg nem lenne kedved kicsit... Gyakorolni is? ~kérdeztem tőle kissé gúnyos hanggal, mire ő felhorkantott és zuhanórepülésbe kezdett. Szárnyai alatt szinte sikított a szél. Rohadt kis dög, de legalább már meg tudom ülni és figyelni mit csinál, mert eddig csak a panaszokat hallottam...
~ Esetleg nem lenne kedved kicsit élvezni a repülést? Olyan hangulatromboló vagy... ~ Hallottam a hangját felzendülni a fejemben. Ahhoz képest ahogy kinéz egész mély a hangja. Basszusától mindig beremeg a koponyám. Hát még ha dühös...
Vállat vontam és a nyakára simultam, mire ő elvigyorodott, és felfele rántotta magát, a szárnyait a testéhez közel húzta, aztán spirálban felfele repült. Ettől még mindig elszédülök, de hiába szólok rá.. Aztán egyenesbe állt, én meg lenéztem. Víz fölött voltunk.. Oké, akkor próbáljuk ezt ki..
Kihúztam a lábam a szíjakból, a lapockáira nehezedtem, és felguggoltam a hátára. Látta mit akarok, úgyhogy belassított kissé. Egyenesen siklott tovább a levegőben, én meg vigyorogva felegyenesedtem. Életveszélyes amit csináltam, jól tudom, kivert a víz ahogy Fay hátán egyensúlyoztam. Erre az szaggatottan morgolódni kezdett. Röhögött. Aztán hátranézett rám, le a vízre, kidugta a nyelvét, és összecsapta a szárnyait és kicsúszott alólam. Felvisítottam.
- AZ ISTEN ÁLDJON MEG FAYRIX AZONNAL GYERE IDE VISSZA! - ordítottam torkom szakadtából. Hülye semmirekellő csenevész fekete kis..
~ Tudod hogy hallom a gondolataidat ugye? ~ gúnyolódott miközben mellémszállt, zuhant velem együtt.
- Esetleg nem..?! - mutogattam miközben a vízfelszín vészesen közeledett. Belül már sorra mondtam az imákat. Ez a dög még képes és hagy bezuhanni és összetörni magam..
Forgatta a szemét, aztán kitárta a szárnyait és eltűnt a szemeim elől.
- FAYRIX!
Ekkor elkapta a lábam és felhajított a hátára. Én amint sikerült kifújnom magam fejbevágtam.
- Soha... Többet.. Ilyet.. Ne csinálj! - csapkodtam tovább ő meg röhögött.
~ Nyugodj már le. Talán nem bízol bennem, Brie? ~ kérdezte önelégülten mosolyogva mire elhallgattam. Én is elmosolyodtam.
- Vigyél le te szégyentelen disznó. - csaptam a hátára miközben visszacsúsztattam a lábaim a szíjak alá, és rásimultam a hátára. A szívem ki akart esni a helyéről...
Visszakanyarodtunk a város fölé, lassan vitorláztunk fölötte. Láttam sárkánylovasokat. A tűzsárkányosok mindig is hajlamosak voltak klikkesedni. Fayrix felhorkant én meg ingattam a fejem.
~ Tűzokádó gyíkok.. ~ morogta kissé kivicsorítva a fogait.
- Ne rinyálj. Neked csak a szád világít. - nevettem fel mire hátrakapta a fejét és rámvicsorgott. Kidugtam a nyelvem.
- Nézz oda! - mutattam le hirtelen mikor kiszúrtam egy fekete sárkányt. Nagy volt ugyan, de nagyon hasonlított azokra a démonsárkányokra a barlangból..
Nem kellett kétszer szólnom, Fayrix már csapta is össze a szárnyait hogy közelebb kerüljön. Elsuhantunk pár méterrel fölöttük és leszálltunk a sátrak között. Fayrix elsőnek tanulta meg hogyan szálljon le szűk helyekre. Nem épp zökkenőmentes a landolás, de hatékony. Összecsapta a szárnyait és előredőlt, mellső lábaival földet ért, felpúpozta a hátát, a hátsókat a mellsők elé rakta és szökkent még párat hogy enyhítse a lendületét. Kirázta belőlem a reggelimet, de legalább nem kellett visszatérnünk a nagy térig. Utálom azokat a rosszalló tekinteteket.
Megráztam a fejem és kicsit megtámasztottam amíg újra visszaszokok a földi élethez, aztán szemügyre vettem a közeledő sárkányt és lovasát.
Fayrix érdeklődve figyelt, de felszegte a fejét, igyekezett olyan nagynak tűnni amekkora csak lehet.
~ Nyugi párducom, ha verekedni akarna már rég megevett volna.. ~ csipkelődtem mire fejbevágott a szárnyával.
Lassan lépett néhányat a fekete sárkány felé, aztán megállt. Félredöntötte a fejét és a biztonság kedvéért halkan morogni kezdett miközben védekezőn elém húzta a fejét. Felsóhajtottam.
- Pasik...

Egy kis ideig hallgatagon mentek, Mordekai eljátszott a gondolattal, hogy megsértődik a lovasa szavain, ám végül hamvában holt meg a gondolat. Mégiscsak sérült, nyűgös, és kellemetlen a közeg számára. Egy sárkányban is lehet annyi belátás, hogy nem az ilyen szerencséstlen körülmények között méltatlankodik ellene, amikor ő éppen, hála neki ereje és energiája teljében volt. Tisztességtelen volna. Nyugodtan elhalaszhatja a nyűgösködést akkorra, amikor a férfi jobban lesz, és változatos módon keresheti a kedvét, az nem fogja meghaladni az erejét.
~Nem vagy éhes?~
Egy kicsit ~ mindketten elnéztek a sütött húsok felé, a sárkány még a száját is megnyalta, némiképpen őszintébb teremtménynek született, mint az ember, de ekkor egy árnyék vonta magukra a figyelmet. Hallva a többi piacoló hangját kapták fel a fejüket, valaki vicceskedve "Féjrixveszély!"t kiáltott, miközben egy kis fekete sárkány landolt nem is olyan messze tőlük, figyelemre méltó ügyességgel manőverezve.
Ez az, aminek látszik? ~
~Úgy hiszem ~ Mordekai oldalra csapott a farkával, megzörgetve egy sátor oldalát, aztán elrugaszkodott, a szárnyait széttárva fellökte magát a levegőbe egy nagyobbacska ugrással átszökkent egy szekér felett, aztán egy csapat lassabban oszló, lomhán mozgó asszonyállat felett, akik csak azért gyűltek össze az útban, hogy őt bosszantsák, és már ki is húzta magát az idegen sárkány előtt. Nem marad el tőle ádázságban, egyáltalán nem morog halkan, mély tónusú sziszegése éppen a fülsértőség határán mozog, a fejét keményen leszegi, de a nyakát felfelé megnyújtóztatja, a szárnyait oldalra kivágja kétszer, még csak röviden, hogy annak, akinek kedves a holmija legyen ideje elmenekíteni a sárkánykéz ügyéből. Nagyon úgy fest, hogy a sárga szemű Mordekai szerint verekedni bármikor lehet, utóbb is, mint előbb.
És hogy hova lett a sérült lovasa? Rezignált lazaságban ül a maga fabrikálta nyeregben, a fél karját a mellkasára szorítja, hogy jobban kapjon levegőt (mintha valaha is működött volna), a baljával a kantárszíjat húzza szorosan, Mordekai szarvain és homlokán vékony szíjak mozognak, a figyelmeztetés csak látszólak nem ér célt. Ám a sárga szemekben a dúvad vágyak helyett nagyon is elemi kíváncsiság feszül, a sárkány inkább izgatott, mint mérges a lovasát védelmező lilán díszes fajtárstól. Szavát nem hallani, de szinte topog, mintha nem tudna megállni egyhelyben, szénfekete testének szüntelen mozgása gomolygásban hat, belefárad a szem, ahogy a fül megváltozó sziszegésébe, amihez gurgulázás társul.
- Érdekes, hogy mindketten... nagyobbnak akarnak látszani - Yyl inkább lesiklott a nyeregből, de továbbra is fogta a szíjakat, mintha csak egy lovat vezetne, nem egy sárkányt, a borotvaéles szárnyak és karmok árnyékában úgy tűnt, cseppet sem félt, hogy a sárkánya elsodorja, középmagas, beteges küllemű férfi lévén pedig lehetett volna oka rá. Zöldesszürke szemei a sárkány takarásába került lovast és a fekete-lila sárkányt is egyforma bizalmatlansággal vizslatták.
- Az, aminek látszik? ... - szaggatottan beszélt, de jól tartotta magát. - ... úgy tudtam, nem élnek a szigeten.
~ Kevesebb bájcsevely, több lényegretörés!~
Mit akarsz? Megverni? Teljesen bolond vagy? ~
~ Csak meg akarom nézni közelebbről! ~

A másik démonsárkány kecsesen átugrotta az elékerülő akadályokat, aztán ő is erőfitogtatásba kezdett.
Én meg csak a fejemet fogtam. Miért nem tudnak ezek is csak úgy elsétálni a másik mellett egy sima helóval?
A másik lovas lecsúszott a nyeregből, úgyhogy Fay fejére tettem a kezeim hogy lejjebb nyomjam, aztán kihúztam a lábaim a szíjakból és leugrottam a hátáról. Azonnal elindult volna előre de az orrára vertem.
- Mostmár elég, a francba is, ne akarj mégegyszer megölni! - sziszegtem mire visszarántotta a fejét, felhorkantott és összecsattintotta a fogait.
~ Engem te csak ne verj orrba más sárkányok előtt.... ~ dünnyögte morcosan.
~ Mert különben mi lesz? Leharapod a kezem? ~ forgattam a szemem és előrébb léptem.
Mosolyogva bólintottam.
- Valóban, démonsárkány. A tiéd is, igaz? Messze nem olyan hegyomlás mint azok a tűzsárkányok.. - kuncogtam. A szigeten én se láttam még másik démonsárkányt. Fayrixnek talán ezért is böki a csőrét annyira, eddig ő volt a rettegett éji ördögfióka, az egyedi kis sárkánydög akit a pokolból küldtek ide hogy a jónépet tönkretegye idegileg...
Hallottam hogy Fay a hátam mögött felköhög, akarom mondani elfojtottan röhög. Mindig is utálta a tűzsárkányokat. Hogy miért azt csak ő tudja...
- Egyébként Brynja vagyok, ő meg Fayrix. Hívj csak Brie-nek. - mosolyogtam rá kedvesen, bár kettejük tekintetéből ítélve ők annyira nem szimpatizálta... Hmmm...
Ó egek. A felismeréstől a homlokomra csaptam.
- Ti vagytok akik a kontinensről érkeztetek ugye? - érdeklődtem tovább. Lehet hogy mostmár befoghatnám. Kicsit feltüzelt a gondolat hogy láthatok egy kifejlett démonsárkányt is közelről. Kíváncsi vagyok ez mennyire van.. "Megnevelve". Vajon csak engem ver az isten ezzel a nevelhetetlen pikkelyessel?
~ Értékelek mindent amit hallok, köszönöm a megtisztelő gondolatokat... ~
~ Ó maradj már... ~

Yyl nem mosolyodott el a lány sziszegésére, nem úgy a sárkánya. Ezerfogas vigyora fehéren világított a feketeségben, sötét sárga fényben izzó szemeihez hasonlatosan, amiket egy pillanatra sem fordított el a másik sárkányról. A férfi tudat meg-megérintő gondolatok előbb ijesztőek voltak, aztán szórakoztatóak, aztán megint csak ijesztőek, a sárkánya csaknem megnyitotta a kommunikációt Fayrix felé, de óva intette tőle egyetlen határozott paranccsal. Gyanította, hogy akkor egyáltalán nem tudná visszafogni Mordekait attól, hogy a kicsire vesse magát. Határozottan úgy nézett ki, mintha a nagyobb démonikus tényleg a pofonért nevette volna ki a másikat. Ó igen, az ő orrára már nem volt olyan egyszerű ráverni.
- Igen, azt - bólintott nyugodtan, és elsandított a tűzsárkányok felé. Azoknak izzó szemétől mindig egy kicsit be akarta tolni Mordekait az árnyékba, ne is lássák. - Ijesztő társaság, még nem láttam korábban tűzsárkányt ...
~ Titokban kéne tartanod, hogy mennyi mindent nem tudsz. Ez egy sárkánylovas tanonc. Simán leiskoláz.~
Legfeljebb a helyi fajokból. Mióta vagy ennyire oda ezekért a ... csapatos lovasokért? ~
~ Tartoznak valahova. Harcolnak valamiért. Együtt játszanak. Próbáld ki, nem olyan irtózatos dolog társaságban lenni.~
Yyl szájszéle kelletlenül megrándult, aminek semmi köze nem lehetett a lány mondanivalójához, főleg nem a mosolyához. Nem egyszerűen viszonzatlan marad az, de még pofát is vág, mentségére legyen mondva, a fejében mennydörög Mordekai fekete hangja. A felismerés láttán összehúzza a szemöldökét.
- Akármit is hallottál rólam, az nem igaz - dörmögi lassan, megkésve a bemutatkozással zsigerből védekezne a még el sem mondott feltételezések ellen. Közelebb lép a sárkányához, mintha el akarna tűnni az oldalában. Mordekai őt is kineveti.
- Én Yyl'aolis vagyok, általában Yyl. Ő Mordekai - húzza meg egy kicsit a kantár, mire a sárkány lejjebb hajtja a fejét, sőt, a mellsőit is, de a mancsai megfeszülnek a követen, a háta egy kicsit felpúposodik, a szárnyait magához húzza, mintha pozíciót keresne egy ugráshoz.
- Technikailag a lázadók szigetéről jövünk. Tévedésből leszálltunk ott, de lelőttek - húzza félre kissé az ingét, hogy a kötéseket megmagyarázza. - De a kontinensről származunk, mindig ott... éltünk. Nem tudtam, hogy ott is vannak lovasok, mint te, akik aztán átköltöznek ide - ez a gondolat megmagyarázza a másik sárkányát.
~ Unalmasok vagytok. Én most ugrok.~
- Vigyázz! - kiáltotta rekedt figyelmeztetéssel, miközben eldobta a kantárt. Mordekait semmi nem tarthatja vissza, ha bejelenti, hogy mire készül, és így is lett. A köztük levő semmi távon előreszökkent, a szárnyait felcsapva nagyot lendített magán, a fejét alulról lökte Fayrix feje, és ha Brynja nem vigyázott az ő karja alá, úgy lökte fel a magasba. Lendületesen.
~ Fel! Lusta törpe, a földi csevej az embereknek való! ~ sziszegte vidáman a sárkánytárs koponyájába a fekete hang.

Fayrix hangosan felhorkant a férfi megjegyzésére. Na igen. Nekem se voltak soha a kedvenceim.
- Nincs okod tartani tőlük. Impulzívak, de lomhák és messze nem olyan agilisek mint Fayrix, vagy ahogy sejtem, a te sárkányod. Minket meglehetősen utálnak. Fay imádja őket cukkolni. Mögéjük oson, beléjük csíp és elhúzza a csíkot. Soha senki nem érte még utol, az energiasárkányokkal szokott csak meggyűlni a bajunk de azokat se annyira nehéz lerázni.. - nézegettem a körmeimet mosolyogva Fay vállának dőlve.
- Fura lehet neked most itt akkor ennyi újdonság között. Majd megszokod. Még a vízsárkányokat szeretem leginkább, azok.. Érdekesek. A jégsárkányok rideg népség, olyanok mint egy-egy kőszikla, az energiasárkányok legalább nyüzsögnek és játszanak. Azokkal néha még versenyezni is szoktunk, legalább van benne valami szórakozás. Ha újra visszanyered az erőd és meglátogatnád a többi lovast, vagy a sárkányod elengednéd velük, őket javaslom. A többiben egyedül a tűzcsóvák vagy jégfuvallatok kikerülése a muri, más nem nagyon. Igazam van? - sandítottam a sárkányomra aki büszkén kihúzta magát és vigyorgott, aztán bólintott egy nagyot.
Aztán megráztam a fejem. Végülis nem hallottam róla sokmindent, csak annyit hogy a kontinensről érkeztek, meg hogy sebesült a lovas...
- Jobban szeretek a dolgokról a saját szememmel meggyőződni. - vigyorogtam rá kihívón. Aztán a sárkányára néztem. Egyre türelmetlenebbnek tűnt. Talán ő is egyedül volt eddig mint Fayrix? Lehet hogy a kis pikkelyesem igyekszik jó képet adni magáról, morog meg duzzog hogy ő itt a Jani, de én érzem az izgalom szikráját benne ami egyre jobban átjárja. Érzem hogy szeretné letesztelni mit tud a másik, és hogy ő hova tudna még fejlődni. Nincs már számára idehaza kihívás, és ezt meg is értem. Lassan az energiasárkányokat is könnyűszerrel lehagyja pedig még nincs két éves..
- Mordekai? Valóban? Hm. Illik hozzá. - néztem újra a sárkányára. Hát valóban. Fayjel ellentétben ő teljesen fekete, A szarvai pedig mintha koronaként ülnének a fején. Igazi sötét császár, az biztos.
Aztán kikerekedett a szemem.
- Óóó, nem, én itt születtem. Szokásos tréning, miegymás elhatároztam hogy lovas leszek, bla-bla, csak aztán nem akart engem egy tojás se választani. Kereskedünk a családommal, besegítettem az üzletben és a kontinensen ragadtam, úgy találtam rá Fayrixre egy barlangban. Alig akart kikelni a kis nyomorult és még rajta volt a fenekén a tojáshéj mikor elhatározta hogy hálából kiharap a kezemből egy darabot.. - mutattam fel a kezem ahol a sárkányom jele körül jól látható volt a fogsorának a nyoma.
Épp kérdeztem volna ők hogy akadtak egymásra, és hogyhogy olyan korán, bár persze csak nálunk megszokott ez a tizenhat éves korhatár, amikor meghallottam a hangját. A sárkányára pillantottam, ami teljesen Fayrixre koncentrált, és láttam ahogy megfeszülnek az izmai. Az én sárkányomnak egy se kellett, láttam ahogy felizzik a torka, összecsattintotta a fogait.
- Lusta törpe? ÉN?! - felháborodott sivítása szinte betöltötte az egész fejem. Mordekai a levegőbe lökte, ő pedig csapkodni kezdett, nehogy beleboruljon a sátorba ami nem sokkal mögötte helyezkedett el. Csak egy hajszálon és a jószerencsémen múlt hogy nem repültem Fayrixsszel együtt, bár most nem túl kecsesen ugyan de a földön landoltam. Dohogva feltápászkodtam és leporoltam a nadrágom, és Yyl mellé sétáltam.
- Gyerünk, Behemót, fel! Ha a földi csevej embereknek való, te miért vagy még a földön? Vagy talán már öreg vagy egy kis fogócskához? - hallottam a sárkányom csipkelődését. Jaj, szerintem most nagy fába veri a fejszéjét...
Fayrix elsuhant Mordekai fölött és közben a mellső lábával rálépett a nagyobb sárkány fejére, és kihívón felrikoltott, ezután csinált pár pörgést és szaltót, meg csavart, sőt, szerintem mindent ami hirtelen eszébe jutott.
- Pfff... Felvágós. - horkantottam szemforgatva. - Hány éves Mordekai ha szabad kérdeznem? Úgy tippelek hogy ti meglehetősen fiatalon találhattatok egymásra, bár sajnos nem igazán értek magához a fajtához. Néha azt kívánom bár több időt eltölthettem volna velük a barlangban...

~Korrekt, semmitől sem kell tartanom~
- Hiszek neked, de még nincs velük tapasztalatom - Yyl a horkantó sárkányról a gazdájára nézett, zöldesszürke szemében tisztán látszott, hogy szerfelett magabiztosnak tűnő sárkánya mellett ő egyáltalán nem bízik abban, hogy ez így van. Ó igen, udvarias volt, határozottan, ám a kétkedés és a beivódott félelmek idegi szintű huzalozása nem segít abban, hogy bárki másnak az értékítéletét elfogadja. Paranoiás, ahogyan Mordekai mondaná, és néha őszintén csodálkozik, hogy honnan ismer ilyen szavakat. - Azért más lehet, hogy lovas-sárkányok, engedelmességet tanultak, és Fayrix az ismerősük, míg én és Mordekai csak vendégek vagyunk.
~ Lehetnénk otthon itt ~
Bólint, tényleg fura neki itt, ezzel nem tud, és nem is akar vitatkozni, figyelmes arccal hallgatja a lányt, de közben Brynja figyelmét nem kerülheti el, hogy mennyire megosztott a figyelme. Szemmel tartja körülöttük a járókelőket, az égen elhúzó sárkánylovasokat és sirályokat, egyként gyanakodva árusra és harcosra. Mintha soha nem lenne egészen nyugta, bárki is mozdul a zsúfolt téren, annak a mozgásával neki muszáj volna tisztában lenni. A feszültség még gyengült állapotában sem hagyja el, ugyanúgy van huzalozva, mint amikor valóban éber és gyorsak a reakciói. Mordekai ellenben kizárólag a démonsárkány-párosra figyel, az érdeklődése fókuszált, sárga szeme szinte rezzenetlen, hosszú, fekete farkának hegyes vége a térkövet kapargatja csak.
- Érdekes javaslat, alkalmasint megfontolom.
~ Yyl nem szeret játszadozni, nevezd testedzésnek ~ affektál Mordekai egyelőre csak a gazdája számára hallhatóan, gúnyolódva, mire a férfi arca akaratlanul rándul egyet, neheztelő pillantást vet a kaján bestiára, aki lustán legyint a szárnyával, mintha csak a vállát vonogatná. Jól megtermett hím, ha Fayrix olyan szerencsés lesz, hogy megéri azt a kort, amit ő igazán szép jövő vár rá. A jókora szárnyvitorlák izomzata még tovább edződik, mint a kölykök gyors kifejlődésű villámgyors szárnya, kitartással és erővel támasztva alá a gyorsaságukat, a szárnyvégek felsőkönyökének kopása azt mutatja, hogy igen gyakran használja ez a sárkány azokat, és csak elképzelni lehet, ahogy csüggeszkedik sziklafalakon, mászik-kúszik velük a gyík. Ahogy észreveszi, hogy Brynja figyeli sárga szeme odakacsint neki.
- Valóban? - őszintén meglepődöttnek tetszik, és ez zavarba is hozza, megreszeli a torkát. - Keveset tudnak a szokásaitokról a kontinensen, mármint, ami hiteles szóbeszéd lenne, nem tudtam, hogy ez lehetséges - ellenben a harapás láttán szinte elmosolyodik. - Később is harapnak - "nyugtatja" meg a lányt, bár tekintve Mordekai baljós agyarait ez aligha ér biztosan célt. Yyl arcán valami furcsa zavar látszik, közelebb hajolna a lány kezéhez, ha a sárkánya nem indulna neki a vakvilágnak, és ő nem engedné el inkább, mintsem magával rántsa, mint Brynját. Szisszen, ahogy elesni látja, a körülöttük felcsattanó figyelmeztető kiáltásokkal mit sem törődve a borotvaéles szárnyak árnyékában előreugrik, a kezét nyújtja a feltápászkodáshoz.
~ Még a tojáshéj a seggeden, Fayrix ~Mordekai a nyelvével csattint, a száját kinyitja, mintha csak beszélne, hátborzongató fogsora obszcénné teszi a vigyorát, a szárnyait szétcsapja, mit sem törődve azzal, hogy a termetének hála ezzel egy nehéz társzekeret beletol a szomszédos nyerges bódéba, és legalább harminc embert, két kutyát késztet fejvesztett menekülésre és három ló is rémülten hőkölve, ágaskodva tépi a kantárszíjat tőle.
~ Nem vagy te egy kicsit fiatal a szemtelenséghez? ~Mordekai méltatlankodó hangja Fayrix fejében dübörgött, miközben fellökte magát az utcakőről egyetlen hatalmas rugaszkodással akasztva a levegőbe a szárnyait, kiemelve a testét a tér zsúfoltságából, a légibemutatózó kissárkány felé lendülve, hogy megtorolja a fejrelépés mókás bosszúságát. Séta közben összehajtott szárnyai éjvitorlákká bomlanak, hosszúak és kecsesek, és mégis valahogy hatalmasak, fekete árnyékba borítják a földön maradottakat, mielőtt Mordekai izmosan elsuhogna a parádézó kicsi után. Úgy gyorsul fel, mint a madarak, szinte semmi idő alatt, meg sem próbálja elkapni Fayrixet, kikezdeni a kölyök reflexeit, jó érzékkel a puszta légkavarását használva taszítja meg a levegőben, ahogy elkanyarodik mellette, pusztán azzal billentve ki a szaltóból, hogy elsuhan mellette. A kis test fürgesége olyan előny, amivel csak a nagyobb ravaszsága kezdhet valamit.
- Szó szerint ezt mondtam én is neki - bólint Yyl, némi aggodalommal nézve a sötét alakok után. - Ne aggódj, Mordekai nem tesz kár... - a folytatást elnyomja a démonsárkány fülvéreztető sikolya, aminek a hangja azonban inkább vidám, mint dühös vagy erőszakos, bár a piaci nép igencsak dühösnek látszik tőle, néhány gyerek sírva fakad a ritkán sem hallott démoni sikoly hallatán, amihez hasonlót csak a legsötétebb álmaikban hallhattak, a kutyák pedig vonyítani kezdenek.
- Nagyszerű... - Yyl körülpillant, a fél karjával átfogja a mellkasát, egy kicsit félrefordul, amíg köhög. - Ha meglincselnek minket, nagyon sajnálom -dől neki a falnak. - Mordekai már 22 elmúlt, de nem látom, hogy bármiben nem felnőttebb lenne, mint 22 naposan, a tapasztalata több, a viselkedése változik, de nem találtam átmenetet a felnőttkora és a gyerekkora között. Fayrix mennyi? Kettő? - kézháttal letöröl a szájáról egy kevés vért, Mordekai sikolya velőig megrezgette, bolondsárkány. Kíváncsian oldalra néz a szőkére.
- Egy barlangban szerezted a tojást, voltak ott más sárkányok? Neked is engedték, hogy elvidd? A démonsárkányok nem féltik a fattyaikat, de ne hidd, hogyha ottmaradsz elárulják a titkaikat. Minket is leráztak, miután Mordekai tévedésből kiválasztott. Ő tudod olyan csempész-tojás volt - laposat pislant, nem tudja, hogy mennyit tudnak a szigetiek a sárkánytojás csempészetről, bár egy kereskedő lánya soha nem az ártatlan látásmódjáról híres.
- Láttam azt a jelet a kezeden... az mi? Rajtam is van egy, de úgy érzem kínos lenne megkérdezni mástól.

Figyeltem a két játszadozó sárkányt. A népet elnézve mindenki frászt kapott Mordekaitól pedig annyira rá volt írva a mozdulataira hogy ő most igenis játszik... Felnevettem a sikoly után, akkora hangzavar lett hogy jobban sértette a fülem mint a démonsárkány jellegzetes hangja. Vagy talán már csak megszoktam.
- Ugyan, ne hidd hogy én itt nagyobb közimádatnak örvendek. Huszonkettő múlt? Wow. Fayrix csak másfél, bár ahhoz képest gyorsan nő, kíváncsi leszek mekkora lesz majd a végső mérete. A szárnyai nőttek hatalmasat, sokáig kenegetnem és masszíroznom is kellett neki, féltem hogy nehogy az ízületei megsérüljenek, akkoriban alig repült... - húztam el a számat. Na igen. Arányaiban nézve már rég túltesz az itteni sárkányokon a szárnymérete.
Aztán ránéztem Yylre, kicsit szem elől tévesztve a két pikkelyest.
Bólintottam egyet - Valóban, talán hat vagy hét sárkányt ha biztosan láttam, de teljesen biztos vagyok benne hogy több is volt ott, négy üldözött át a termen mire Fayrix tojásáig elértem. Utána a kiutat még megmutatta az egyik kisebb méretű, aztán szépen fejjel kilökött a fényre és eltűnt a sötétben. Kitették a szűrűnket mit ne mondjak. - vigyorogtam pimaszul, aztán felvontam a szemöldököm.
-Csempész-tojás? Úgy érted.. Mármint errefele is van ilyesmi, sokszor volt már hogy loptak tojásokat a sárkányfészkekből... - Aztán a kezemre néztem és felemeltem -Oh, ez itt? Sárkányjel. Amikor a fióka aki téged választott, kikel és megérint, ott rajtad hagy egy jelet ami elvileg a velük való köteléked jelzi. - magyaráztam el gyorsan, aztán a fejemhez kaptam mert a fölöttem elsuhanó Fayrix szele majdnem elvitte a hajam.
- Mi az Mordekai, lemaradtál? Ennyit a nagy ravasz felnőttrőőőől? - hallottam Fay rikkantását mielőtt egy éles kanyarral merőlegesen felfele repült volna. Alatta meg minden szekeret, embert feldöntött a fuvallat...
- Lehet hogy jobb lenne elosonni innen mielőtt tényleg kivégeznek minket.. - kuncogtam vidáman

Ami a sárkányokat ismerők szemében egyértelmű, az mindenki másnak kétségbeejtő mozdulatsor lehet, bár a lovasok nem emelkednek fel a levegőbe, valószínűleg nem tartják veszélyesnek a két démonsárkányt, bár kétségtelen tény, hogy rosszallják a hangoskodásukat, ám Yyl már rég kinőtt abból a korból, amikor szemrehányó pillantásokkal fegyelmezni lehet.
- Nem a közimádatra gondoltam, bár nem utolsó szempont volna - egészen elmosolyodik. Ő maga sem örvend nagy közszeretetnek a kontinensen, mégis az ismertség valami sötét elfogadást jelent. Neki. Mordekainak nem, és ez az, ami igazából problémát jelenthet. A sárkánya nem tartozik sehova, de valahova tartozni akar.
- A huszonkettő még nem is öreg - jegyzi meg szinte védekezően, majd bólint. - Fayrixnek mások az arányai, mint Mordekainak voltak másfél évesen, bár nem tudom megmondani, hogy nagyobb-e, akkoriban még nagyon fiatal voltam, ormótlan hatalmasnak tetszettek a szárnyai. Mint a vitorlák, mint Fayrixé. Okos gondolat ez a masszírozás - és határozottan tetszik neki, bár az elismerés a hangjában csak egy hang, nem valós kiterjedéssel bíró szó és gondolat. Zöldesszürke szemeit ő nem veszi le a bestiákról, de jut a figyelméből az ifjú lovasnak.
- Tipikus démonsárkányok. Nem bántanak, de sok jóra nem számíthatsz tőlük, akor sem, hogyha szerintük nagyon barátságosan viselkedtek - tekint fel az égre, ahol a fekete árnyékok igazolhatnák a szavait, de nem teszik. Kissé sápadt szájába harap, bár ez az aggodalom nem Mordekai szél alatti légimanővereinek szól, amivel Fayrixot próbálja beszorítani, hogy a szél erejével szemben lelassítsa, sokkal inkább a kérdésnek.
- Adják-veszik a tojásokat, ha sikerrel járnak. Mordekai testvéreit mind eladták, mielőtt én elloptam volna őt, aztán a démonsárkányok lemészárolták a bandát és nálam hagyták a tojást. Nem nagy kaland - teszi hozzá szerényen, és a jelre néz. - Előfordulhat, hogy a fióka tévedésből használja a jelet? Elég kicsi, és még az agya sem túl nagy, nem is túl intelligens az első időkben - csak a szemét hunyorítja össze, hozzászokott az alacsonyan suhogó sárkányok borotvaéles szárnysuhogásához.
~ Várd ki a végét~ sziszegte Mordekai, és elrugaszkodott egy tetőről. A függőleges repülés nem volt annyira jó választás a kölyöktől, mert ott a szelek nem szolgálják, ellenben a sárkány izomzata az, amire a leginkább támaszkodni tud, és Mordekai kétség kívül jobban ellátott már csak a kora végett is. Amikor utoléri a kicsit eléggé ahhoz, hogy szemérmetlenül elkapja a farka végét megteszi, a fogai közé szorítva a trófeát a szárnyait összecsukva zúgó zuhanásba kezd, hogy a földre rántsa a másikat, a közeledő közbotrány lincshangjaitól félzajos piacra.
- Nos, nekem bárhol megfelel - a szájába kapva az ujját élesen füttyent, nyilván sárkányháton képzeli el a menekülést, de Mordekait lefoglalja Fayrix, szó szerint oda se néz a hívó jelre. - Akkor oldalazzunk - pillant egy kényelmesnek látszó sikátor felé.