Közös játék - A sárkánylovasok ünnepe

First topic message reminder :

A sárkánylovasok ünnepe

>>>Hangulatzene <<<

Éppen 255 éve, hogy a sárkányok békét kötöttek a Kysppie-n élő városiakkal és megszülettek az első sárkány-ember barátságok. Talán sokak számára ez semmit nem jelent, de a szigeten élők többségének ez a nap minden évben egy, a tiszteletadásra és a mulatozásra szánt nap.
Bár a városlakók között sokan vetik meg a sárkányok iránti ekkora mértékű rajongást, ezen a csodás nyári napon még azok is kimerészkednek a négy fal közül.
Nem is csoda, hiszen ilyenkor összegyűlnek kicsik nagyok, sárkányok és emberek és zenével, közös ebéddel és vacsorával keretezve töltenek egy egész napot együtt. Kora délután a sárkánylovasok rövid bemutatót tartanak, majd bevonják az egész népet a sárkányháton való lovaglás és a kapcsolatuk rejtelmeibe. Egyes civilek fel is ülhetnek és repülhetnek pár kört a pikkelyesek hátán.
Jó páran ezen napon próbálnak megszabadulni megunt holmijaiktól vagy kézzel készített dolgaiktól, így hát kisebb vásár is várja a nézelődőket a város szélén.

A sárkánylovas bemutatón már épp túl vagyunk, lassan az asszonyok elkészülnek az ebéddel, ami sült disznó lesz, úgyhogy most erre vár a nép, s csorgatja a nyálát, ha épp nem a sárkányokat szemléli.

Az kétségtelen, hogy ilyen örömteli napokon minden bajról elfeledkeznek az emberek, de Rowen és a kapitányok folyton folyvást a veszély után kutakodnak, hiszen az ilyen pillanatokat szeretik kihasználni a száműzöttek. Reméljük ma nem akarnak a városiak levesébe köpni és elrontani a mulatságot.

Sárkányfüstös légkör

Hangulat Zene

Hát Atmorral nem lehet tisztán beszélni az szent, így inkább hanyagoltam az öreget és vissza tértek a helyemre. Megérkezett a fiam. Megkérdezte miért hívtam oda. Hát rájöhetett volna, de végül csak rámutattam Rowenre. Talán rá se kellett volna mutatnom, mert ő is észre vette. Rowen kissé nyugtalan volt. Figyeltem, ahogy ő is a Kibontakozni készülő vitát Atmor és Rowen között
- Ezért hívtalak.- szólok halkan fiamhoz. Majd a sárkány üvöltés leszek figyelmes.Hirtelen mintha nem is fájna a derekam felpattanok és a fiamra nézek. Lysanthir tiszta olyan, mint az apja állapítom meg egy pillanatra, de ez csak azért jutott eszembe mert a szívem egyik féltet kincse a fiam.
~ A családom, Madzsarion, gyere azonnal ide. Ki van otthon? Szólj a lányomnak, hogy bárhol is van az egységével együtt itt legyen, és a többi harcra képes családtag is legyen itt. Unokahúgaim és unokaöcséimről nem is beszélve. ~ válasz nem érkezik miért is érkezne. Már megszoktam, hogy nem érkezik.
A fiam, mintha nem tudná, hogy már elintéztem a kérését igenlően bólintok. Figyelem, ahogy sárkányára felpattan fitten és egészségesen. Egy vezető rejtőzött el benne és már benőtt a feje lágya is, hogy az legyen
Atmor leblokkolva áll az asztalok előtt áll, mert ép rátámadni készült egy katona. A kés, ami az asztalon volt felveszem és eldobom a katonára célozva, ami bele áll a nyakába. A torkomon egy pillanatra megakad a levegő a dobás pillanatában. Rég nem dobtam el egy evőeszközt sem ilyen pontosan.
~Csodás dobás volt. ~ hallom Dzsarion hangját, aki nagy szelet kavarva száll le mellém.
~Ne halmoz el dicsérettel, na de hallani akarom a jelentést. ~ mondom kedvesen, Dzsarionnak.
~A lányod Karynhoz ment felmentésként, a parton van pár katona. Ott jönnek fent a Fészekben maradt fiókáid.~ fogalmaz kissé viccesen a társam
Lassan felszállok rá, a nyergen ott találok felaljazva íjat. Felnevetek.
- Ki volt az, aki ezzel kedveskedett? - kérdezem meg hangosan Mandzsariont.
~A legifjabb unokád. ~ válaszol rá a hatalmas sárkány. Felszáll nem vagyunk magasan, hogy ha kell rögtön letudjunk szállni.
Nem is kellett mondanom tudta mit akarok Mandzsarion az évek rutinja meglátszódott rajtunk. Láttam, hogy a szigetlakók többség már elmenekült az erdő felé. Zárjuk el az ellenség útját.
Belekezdett a társam egy tűzfal kiépítésébe, hogy a menekülök biztosabban eltűnjenek az erdőben és a katonáknak nehezebb legyen utánuk menniük. Mégis ki az aki egy égő tűzfalon átbír menni plusz így nehezebb tovább űzni a civileket, mint ha semmi se lenne akadályként előttük.
Mandzsarion, tovább repült és kerestük, a véletlenül bent maradt lakosság maradékát. Így láttam meg Stephant is, aki harcmezőn volt lent és éppen lő az íjjal célpontba véve egy Lysanthirra támadó katonát. Kiválóan lőtt, mert meghalt a testvérére támadó, katona, aki valószínűleg nem vette észre a támadó katonát.
~Mindkettőnek kellene egy fiatal kiváló feleség.~
Mandzsarion ezen csak egyetértően felmordult. A diákok többsége eltűnt már csak egy-két diák volt lent, mint az a csenevész Bert. Így nem volt mit tenni a segítségére siettünk, hisz a jövendő sárkánylovas benne is ott rejtőzött és mégis csak egy gyerek, akik az én gyengéim voltak mindig is.

Fesztivál
Még, hogy a thidiaiak naívak és buták? Rájöttem nem thidia csak megjátszotta, eddig hogy onnan való. Ez más fénybe tüntette fel dolgokat, akkor csak száműzött lehetnek álruhában. Kétségbeestem hogy Tyrellnek baja esik és majd nem elveztettem volna időnyerés képen valahova az erdő be őket.
A katona hirtelen elereszt és azzal a lendülettel egérúthoz jutva futok is. Nem nézek hátra. hallom a katona hangját, ahogy szól hogy tudom hol vannak a tojásom. Remélem Tyrell is fut, de fűt az aggodalom, hogy elkapták így futás közben hátra pillantok és megbotlok. Majdnem elesek, de pont ez kellett az egyik katonának hogy utolérjen és elkapja a karomat és magához rántson erőszakosan közben megtépi a ruhámat is. A másik karomat is megfogta a egy kézével fogj kezeimet. Hátam mögé kerültek. Fájt, ahogy megfogta a kezem. Csak az ő hatalmas robusztus testét láttam, ahogy felém magasodik velem szembe állt.
- Hol vannak a tojások? - kérdezte rám kiáltva a katona. Nem akartam válaszolni. Megráztam a fejem nem legesen ellenkeztem vele.
~Sosem árulom el. Sosem fogom elkísérni oda.~ határoztam el magamban.
A hajamat a tarkómnál húzni és tépni kezdte, így az arcára tekintettem ami egyre közeledett felém. Könnybe lábadtak a szemeim. Automatikusan lecsuktam a szememet.
- Most meg mondod, te cafka. - mondta nyájasan parancsoló hangon a katona.
~Ez csak álom, egy rossz álom. Olyan álom, mikor az erdőben találom magam, ha felkelek.~
Kinyitom a szemeimet lassan. Még mindig előtte állok. Lassan kicsiket igenlően bólogatok.
Megfordít engem elengedi a hajam és egy kést szegez a torkomnak. Vödörből csöbörbe. Lángok borítják az erdő felé vezető utat, és mindenfelé harcok folynak.
Nem tudom hol van Tyrell és nem tudom, hogy fogok ki jutni ebből a helyzetből. Nem látom még a megoldást, nem látom a kiutat. Kissé remény vesztet vagyok.
Nem tudom merre vezessem a férfit.
- Mutasd az utat! - morog hátulról a férfi és enyhén meglök előre felé. Arra indulok el vele amerre lökött egyenesen tovább, hogy minél több időt nyerjek magamnak. Kérdéses, hogy nyerek-e még időt és élve kijutok a harcmezőről. Úgy érzem magam, mintha Rhoantán lennék újból, mert ugyanúgy az a félelem jár át és a szívem is hevesebben ver, mint szokott. Talán megjátszhatnám azt, hogy elájulok.

Hosszú percekig csak farkasszemet nézek a katonával, mely ha elég ügyes kiolvashatja szememből az elszántságot. Elönt a harag, mikor látom a mosolyt az arcán, mielőtt azonban bármit tehetnék valaki rátámad, s velem többet nem foglalkozik. Pár pillanatig csak döbbenten állok, hisz nem számítottam erre, de hamar úrrá leszek magamon. Ez a pár pillanat viszont elég ahhoz, hogy a lány elfusson.
- Várj!
Kiáltok utána, de ebben a hangzavarban nem valószínű, hogy meghallotta. Valójában még én is alig hallom, nemhogy ő.
~ Tudod ki a kölyök?!
Hangzik fel fejemben Cam hangja, de nem tudom mire vélni.
~ Nézz fel.
Hallom válaszát értetlenségemre. Egy pillanat múlva már az eget kémlelem, s nem látok mást, mint lovasokat, kik kétségbeesetten próbálnak kitérni a feléjük tartó nyilak útjából. Némelyek csak cikáznak a levegőben, mások hajmeresztő mutatványokkal cselezik ki a kitartó íjászokat, ám néha egy-egy nyíl így is célba ér, halálos ítéletet mondva a fölött, kibe belecsapódik. Beletelik kis időbe, mire észreveszek egy lovast, amelyik mintha közelebb lenne mint a többiek. Szinte abban a pillanatban, mikor ránézek sárkánya megereszt egy velőtrázó üvöltést, mire rögtön füleimhez kapok, hogy némiképp tompítsam az üvöltést, amely még így is jól hallatszik.
- Ezt most muszáj?
Kérdezem elgyötört arccal, ám nem hiszem, hogy bárki is meghallja. Időközben Cam utolér, így most felkapaszkodhatok hátára, hogy az idősebb sárkány utasításának eleget téve elinduljunk a menedékhelyre. Most meglehetősen engedelmes, ami nem jellemző rá, ennek ellenére még nem viselkedik mintasárkányként.
~ Máskor is lehetnél ilyen.
Jegyzem meg, mire egy lenéző pillantást kapok jutalmul, ami mosolyt csal az arcomra.
~Vajon mit gondolhatnak rólam, hogy egy vérfürdő közepén mosolygok?
Pillanatnyilag ez a legkevésbé sem érdekel. Cam erős szárnycsapásokkal emelkedik a levegőbe, nagy port kavarva maga körül, az immár szinte üres bódésoron. Amint egy picit feljebb érünk megpillantom a lányt, ismételten egy thidiai társaságában. Egy újabb remek lehetőség a hősködésre, amit természetesen nem kívánok elhalasztani. Anélkül, hogy bármit is mondanom kéne Cam lassan megindul a katona felé, ügyelve arra, hogy ne csapjon nagy zajt. Eközben folyamatosan felfelé emelkedik, hogy minél magasabbról csaphasson le, majd hirtelen elkezd ereszkedni, egyenesen a lány fogva tartója felé. Amikor a katona megpillant minket, lába félelemtől reszket, s nem tud mozdulni. Cam belevájja karmait hátába, s az rögtön összerogy. Most, hogy egy helyben lebegünk, kezem a lány felé nyújtom, s ha elfogadja azt, akkor felhúzom a nyeregbe magam mögé. Mintegy ösztönzésként, fejemmel a közeledő katonák felé intek.

Nem kaptam kielégítő választ és nem is fogok, ahogy hallom a katonák vezérétől, de nem akartam elmenni. Legszívesebben őt is felpofoztam volna,m int percekkel ezelőtt Ventust, aki becsiccsentve akart táncba vinni. Maradtam, még akkor is a hajón körül akartam nézni. Egy fiú érkezik a fedélzetre kis nyurga fegyverhordozó lehetet. a kezében pedig egy kard. A kard.
~Ful, repülj! ~ Adom ki a parancsba a társamnak. Mert nekem mindennél fontosabb volt ő. Hallok egy hatalmas vicsorgást és morgást a hátam mögül, majd egyszerűen felszáll egy hatalmas jeges leheletet érzek és a tat egy része jégmezővé vált.
Harcra kész voltam az íjammal két ember karját meglőttem így harc képtelenné tettem mindkettőt. Míg ők nem értek közelebb a következő vesszőmet teszem a húrra. Elkéstem. A férfi megfújta a kürtöt a bal kezével és a vesszőm bele állt a bal csuklójába így elejtette a jelző eszközt.
Elkezdődött. Mégis Elkéstem. Felé rohanok közben egy kósza kardot felkapok.
Fulgurae már elintézte a dolgokat. Tudom, hogy a tanoncok rég nincsenek a helyszínen és mindent megtesz, amit kell az egek királynője értem.
~Itt lesz a Jordan és Isabel is hamarosan.~
Hallom a Ful szavait, akinek a gondolataiból kiérzem azt, hogy rosszul érzi hogy nem a hátán vagyok
~ Készülj fel, ahogy gyakoroltuk.~ mondom Fulnak, hisz tudja mire gondolok. Hisz annyiszor csináltuk ezt meg.
- Hogy merészeltétek. - kiáltom indulatosan a férfi felé egy kard csapást mérek, amiben ott volt már a fekete kard. Ami a sárkányom halálát okozó fegyvere lenne. Ful volt a hát védem, Hallottam ahogy jégbe gyökereznek a taton a katonák lábai.
Egy üvöltést hallottunk messziről hirtelen mindenki megtorpant és a katona felnevet ezen. Egy sárkányhalál üvöltése volt rég hallottam ilyet, nagyon rég hallottam.
-Megérdemelnétek azt, hogy lemészároljunk benneteket. Mondom a férfinek. Hátrébb lépek tőle és eltávolodok.
~ Most! ~ szólok Fulguraehez és egyik pillanatról a másikra a férfi egész testét beborítják az apró hegyes jég szilánkok. A férfi nem tudom mekkora fájdalmat érezhet, nem is érdekel. Megérdemelte.
~Szép volt! ~ dicsérem meg a társamat. A korláthoz közel állok meg és a húron ott a vessző a legtöbb ember a fedélzeten vagy ájultan fekszik vagy nem tud mozdulni Fulgurae bénító jeges lehelte miatt, földbe gyökereznek a lábaik.
~ Itt vagyok. ~ a hajó oldalánál volt olyan közel repült, hogy én nekem csak egy lépést kellett tennem, hogy elmessek a hajóról.
Az első gondolatom az volt, hogy mind menjen a halálba, de tudtam, hogy parancsot teljesítenek és van, akiknek van családja, talán egykor nekem is lehetett volna családom.
~Szörnyű ember vagyok. ~ Mondtam Fulnak, hisz tudta most mindegyiknek a halálát kívántam egyszerre.
Meg kell akadályozni, hogy elmenjenek a szigetről a hajók. Elsődleges célnak én ezt tűztem ki, de rajtam kívül csak Jordan és három légivadász érkezett a érkezett meg a helyszínre.
-A többiek hol vannak? - kérdezem meg az egyik jobb kezemet, aki nem rest válaszolni.
- A fesztiválon helyszínén is kitört a káosz. Négy ember nem sok, de talán, ha ügyesek vagyunk a hajók többségét megrongálhatjuk öten is.
Ful tudom, hogy szólt több sárkánynak is és az egységem és leggyorsabbja a társam, de most szükségem volt rá. Bár nem volt itt se Isabel se Lysanthir és Stephan vagyis a Valhosta csürhe és információ hiányban küzdöttem. Hol vannak a felderítők, amikor szükségem van rájuk?
Nem volt más választásom Bina volt a legtapasztalatlanabb a csapatban.
Neki kellett vissza mennie és toboroznia nekem légivadászokat, aki még harcra kész lovasok és talpon vannak. Négyen maradtunk Jordan, Merwa aki Jordan egységében repül és Tobias, aki közvetlenül alám tartozott és persze én Fulguraeval.
- Nem engedhetjük meg, hogy elmenjenek, szóval a hajókat kell elpusztítani. - Adom ki a parancsot.
~ Ryn, Morth meghalt. ~ adja át a hírt nekem, mit percekkel ezelőtt tudott meg valamelyik sárkánytól.
Ez megmagyaráz mindent, hogy lett ilyen nagy káosz. A légivadászoknak, a saját egységeikben kellene lenniük, de senki nincs itt mellettem csak Tobias és Jordan alatt van Lynessa és ő sincs itt és Rowen nélkül káosz van a harcmezőn is, nem tudtam, hogy mit tegyek, most az egyszer kételkedtem, hogy jó ötlete megtámadni a hajókat vagy össze kellene szednem a katonáimat.
Abban reménykedtem, hogy valaki összetartja a csapatot a másik fronton.
Mennyi katona van kint a parton és mennyi a hajókon? Ezernyi kérdés merült fel benne, mikor neki indultunk egy hajóhoz, Jordan és társa Fenwick mellett repültem.

Kezd ez az egész terep egyre mocskosabbá válni. Amilyen nagy volt a jókedv és a mulatozás, most úgy látom mindenfelé a rémült, meggondolatlan embereket szétszaladni. Mint a birkák, amiket terelnek és észre sem veszik mindezt. Eleve az volt a cél, hogy minél nagyobb riadalmat keltsenek, nagyon jó taktika sokszor. Én átlátok a szitán, nem azok az emberek kellenek nekik, akkor nem az erdő felé szaladnának, hanem a biztos halálba. Ugyan már, mi értelme egy szigeten lemészárolni a lakosokat? Mire mennének azzal? Az egész fejetlenség tetején kénytelen vagyok egyesével átgondolni a tényeket. Sokkal nagyobb dologra fenik a fogukat, mint holmi kovácsok, földműves parasztok és ehhez a katonák válnak a célpontul. Pont mint jó magam is, hisz az imént is szigetlakónak nézett ez a nagydarab barom. Végig mérem, egy kissé peckesen húzom ki magam. Nem jött rá, hogy nem vagyok olyan, mint azok, akik azokon a bestiákon ülnek és azok segítségével hősködnek. Nem, én a puszta két kezemből élek és védem meg magam.
Valahol az erdő peremén, de már egyre többfelé éled fel a tűz, ezzel kezdve elzárni a menekülő utakat. Nyilván vannak erre olyan sárkányok, amelyek szinte biztos, hogy meg tudják a pusztítást fékezni, de ahogy látom nem éppen urai a helyzetnek. Nem csak hogy a lakosok, de a katonák is a teljes káoszban, rendezetlenül harcolnak. Nem tetszik ez nekem, nem akarom a véletlenre bízni a dolgokat. De most nekem ezzel a ficsúrral van dolgom, aki azt hiszi pár kardcsapással megmentheti a világot. Na lássuk, mit is tud. Megszorítom a kardom markolatát és elindulok felé.
- Olyat tudok, amit te nem, seggfej. - vetem oda neki, majd megemelem a kardot és nekilendülök. A legjobb védekezés a támadás, nem de? Két fegyvere van, de fel vagyok készülve a pofátlan húzásaira is. Karddal lendítek, amit kénytelen lesz kivédeni, de számítok rá, hogy a tőrrel is lendíteni fog, így amint a kardom éle megcsúszik az övén, már fordítom is visszájára és állba vágom a markolat bunkós végével. Ezzel pedig nem állok meg, mellbe könyökölöm, kiverem a kezéből a tőrt. Így aztán azt a hú de nagy előnyét már vissza is szorítom. Kissé neki feszülök jelen helyzetben, de ellököm őt magamtól. Sosem szabad saját magam kibillenteni, mert azzal csak az ellenfél jut előnyhöz. Aztán jobb lábamat előre támasztom hogy újabb lendületet tudjak venni és a kardot megfordítva ismét a már védekező állást felvett fickónak feszülök. Nem fogja sokáig húzni, túl vehemensen támadom. De mindeközben van lehetőségem a válaszom kibővítésére is.
- Tudod nagy különbség közöttünk, hogy nekem van szemem és látom azt, hogy nem vagy olyan katona, mint azok ott fönt. Ezt eddig is sejtettem, te viszont azt nem, hogy én sem vagyok olyan, aki azokhoz tartozik. - a pengék összecsattanásából leveszem, hogy fárad, a karforgatása darabossá válik és elveszti a lendületet velem szemben. Máskülönben nem pazarolnám szavakra az időt, mint koncentrálnék. Ellenben okot ad rá, hogy kioktassam utolsó pillanataiban ezt a gazembert. Számomra sosem katona az, aki nőknek fitogtatja az erejét, még ha a lány lehet tényleg tud egy s mást. Bár engem nem győzött meg.
Végül megadom a kegyelemdöfést, kilendítem az egyensúlyából és alhasi tájékon vágom bele a pengét esés közepette. Egy, majd még egy nyílvessző ér mellettem acélt a földbe fúródva, jelezve ezzel azt, hogy ez a hely cseppet sem biztonságos. Majd a helyi katonák megoldják a káoszt, engem a nyilak és a tűz sokkal jobban aggaszt. Eszembe juttatja, hogy meg kell keresnem azt a flúgos nőszemélyt, aki ide rángatott, lesz hozzá egy-két szavam. Letörlöm a véres pengét a katona ruhájában, majd szétnézve elindulok az egyik irányba. Igazából fogalmam sincs, hogy merre keressem, az is lehet, hogy már rég az erdőben van. Vagyis... nem, ő cseppet sem ilyen, ő biztos tuti, hogy itt keresi a bajt magának valahol. A két fiatal már úgyis szem elől tévesztve, így marad az elsődleges terv. Nem kevés katonán kell áttörnöm, hogy valameddig is eljussak, ugyanis engem is egy lovasnak néznek a sok közül. Belőlem aztán próbálhatnak információkat kiszedni, azt sem tudom mi fán terem a sárkány.

Fesztivál

Őszintén ? Fogalmam sincs hol vagyok, és hogy mit csinálok. Füst van mindenütt és por. Érzem hogy ezeknek az egyvelegét szívom be, és a torkomat marja. Próbálok a köhögéstől nem megfulladni, de elég nehéz ehhez tartanom magam. Kétségbe esetten nézek körbe, és próbálom felmérni a helyzetet. Az emberek az erdő felé menekülnek, mert más út nincs , bár nem tartom így se jó ötletnek. Nem hinném hogy mészárolni jöttek ide, ez jól megtervezett támadás volt, szerintem sokkal nagyobb szándékkal jöttek, mint hogy lemészárolják a sziget lakókat. Én nem az erdőbe tartok, íjjal a kezembe próbálok segíteni az embereknek távolból, többé kevésbé sikeresen, mert alig látok. Kapucnimat mélyen a szememig húztam és a szám elé is emeltem a köpenyem. Közbe végig fürkészi a tekintetem Dragomirt. Hirtelen érzem hogy valaki oldalba lök, én pedig egy bódénak csapódom. Beverem a fél oldalamat, de hála égnek nem olyan nagy erővel estem neki, hogy nagy fájdalmaim legyenek vagy hogy eltörjön valami. A karom lett végig vágva, amit azonnal meg is érzek, főleg mikor a vér elkezd eredni a sebből. Mély levegőt veszek, mire feltámaszkodom, de már ott is van valaki előttem. Sisakban van, és csak a száguldó kardot látom magam felé. Arrébb gurulva ezt megúsztam, majd egy fadarabbal, vagy deszka nem is igazán tudom... csak felkapom és lecsapok, majd menekülőre fogom. Rohanok eszeveszetten, mikor hirtelen neki csapódok valakinek, és szó szerint lepattanok róla. Azonnal védekezően emelném fel az íjat, de csalódottan kell észre vennem, hogy azt nagyon ott hagytam a bódénál. Enyhe káromkodás hagyja el a számat, mikor felnézek az illetőre, és boldog mosoly húzódik szét a számon. Dragomir áll előttem, gyorsan felállok.
- Mi folyik itt ? - kérdezem aggódva, majd végig mérem. - Jól vagy .. ? - csúszik ki a számon kicsit több érzelemmel mint kellett volna. Bár Ő Dragomir még is mi baja lehetett volna ? - Van valami fegyvered ? - nézek körül harciasan. - Elvesztettem az enyémet... tudom, ne is mond! - szólok rá mielőtt neki kezdene a hegyi beszédnek, már eléggé ismerem , pedig pár napja vagyunk együtt.

A csata nem akaródzik csillapodni, ámbár mindkét oldal katonái rohamosan fáradnak. A thidiai sereg tagjai elsődleges célpontjukat megsemmisítették, további utasítást nemigen kaptak.
-A sárkányt öld! - üvölt az egyik, míg a másik egy lányát védelmező apát próbál kitörölni az útjából. Pár méterrel odébb két testvér egy feldühödött méregsárkányt próbálnak megállítani, kinek lovasa súlyosan megsérült. A fejetlenség az egész csatamezőt uralja. Mivel a thidiak megtették, amit elsődlegesen kértek tőlük - megölni a vezért és/vagy sárkányát, ezzel az egész sárkánylovas sereget összezavarva még több sárkányt kivonni a forgalomból - így már csak az életükért küzdöttek és azért, hogy esetleg saját maguk számára némi hasznot begyűjtsenek. Nőket, sárkányok értékes fogait, körmeit vagy egyéb testrészeit és gyermekeket. Egyszóval itt már csak fosztogatni próbáltak, de persze láthatóan a sárkányok és lovasaik vezér nélkül is valamelyest jó védelmet biztosítottak.
Az egyetlen csapat, amely még összeszervezve dolgozott, az a hajókból a csatatér felé mozgó thidiai csapat. Bár az útjukat elzárták a jégmezővel, íjaikkal ütemes parancsszóra sűrű nyílzáport indítottak. Ez ugyan egy-egy társukat is a földre kényszerítette, de több sárkányt is eltalált. Az egyik tanonc, Demien sárkányának szárnyát is csúnyán felsértette az egyik aramin hegyű nyíl, de szerencséjére a közelben lévő két felderítő még időben mentették ki őket a következő nyílzápor előtt, így ők már a menedékhely felé tartanak.
Nem jutott ki ilyen hamar a harctérről Tyrell és Linor, de amint végre a levegőbe emelkedtek Camroth hátán, egy másik felderítő máris melléjük sorolt, hogy pontos íjlövéseivel fedezze őket és kivezető utat mutasson számukra a káoszból.
Ventus mindeközben rátalált arra a katonára, kinek ruházata eltért a többi thidiai zsoldosétól. Úgy látszott az ő számára is teljesen mindegy volt, hogy sárkányt vagy katonát öl, csak életéért küzdött, így aztán amikor meglátta Ventust, már automatikusan felé indult, hogy őt is leterítve egyel kevesebb legyen az ellenséges katonák közül. Ventus azonban nem tudhatta, hogy ő is csak egy a zsoldosok közül, még akkor is, ha ő volt ennek a csapatnak az irányítója. Ők semmilyen politikai háttérről nem tudtak, csak kaptak egy parancsot, melyet teljesítve, illetve a harcot túlélve jól megfizették őket.
Dragomir és Leanna az elkeveredés után épen és egyben újra egymásra találtak. A csatatér közepéből ugyan nehéz kijutni, de nem lehetetlen. Ám az élet, mint mindig, sosem úgy alakítja a dolgokat, hogy az kényelmes és egyszerű legyen. Összetalálkozásuk után pár perccel egy kisebb termetű, lilás, szürkés pikkelyű energiasárkány csapódik be a földbe pár méterrel mellettük, s annak lovasa pedig ugyanazzal a lendülettel vágódik le róla és csúszik pár métert hason a mocsokban. Fizikai fájdalmát teljes egészében félretéve ugrik fel és rohan vissza súlyosan sebesült sárkányához. A szőke lány zokogva néz körbe keresve a hozzá legközelebbi embereket, akik talán segíthetnének. -Kérlek, segítsetek! - arca sebes és a koszos, de tekintete egyértelműen Dragmomirra és Leannára irányul.

//Demien usere szólt, hogy egy ideig nem tud játszani, így kiírtam a kalandból.//

Amerre a szem csak ellát, hadakozók vannak, tűz, füst és sebesültek. Sárkányok szelik át az eget és mindenfelé kiabálás, tán valaki haláltusája zajlik. Nem is értem én miképp csöppentem mindebbe, mikor a legkevésbé vágytam egy összecsapásra. Most mégis itt vagyok, segítettem néhány suhancnak, de most sokkal fontosabb dolgom is lenne. Meg kell keresnem azt a némbert, legyen bármerre is. A francba is, hogy elszakították. Félig leeresztett, ám kivont karddal indulok el a megkeresésére. Itt-ott már halottakon képek át, van aki az utolsókat rúgja, jobbra tőlem pedig épp egymásnak feszülnek. Egy hozzám kissé hasonló zsoldos épp agyafúrtan lök fel egy fiatal harcos hátulról és állítja bele rögvest a kardot. Csak nehogy ilyenbe fusson bele, ki tudja mennyire rémülhetett meg. Nem tartom egy gyenge nőnek, mégis... egy ilyen helyzetbe csöppent már vajon valaha? Az én első bevetésemnél is olykor csak álltam megkövülten, néha jól jött egy segítő kéz.
Az égre pillantva veszem tudomásul, hogy újabb nyílzápor veszi kezdetét. Épp ebben a pillanatban vágódnak nekem oldalról, amire megtorpanok. Rögtön felismerem kit rejt a kapucni, ami most már teljesen le is esik róla. Védekezően emelem fel a kezem, nehogy reflexből ellője magát, de szerencsére leengedi az íjat.
- Le ne lőj, különben nem tudlak megvédeni. - nyújtom a kezem rögvest felé, hogy segítsem felkelni. Minden figyelmünkre szükség van, bármikor támadhatnak.
- Háború van... ahogy látom rajtaütés. Vannak ellenségeitek? - akaratlanul is teszem fel a kérdést rá pillantva, miközben felmérem, hogy megsérült-e. Talán nem, talán minden okés vele.
- Nekem semmi bajom, te megsérültél? - szemügyre veszem a fegyverét, majd lopva körbepillantok.
- Jó lesz neked az a fegyver, nem tudsz vívni. Esetleg... - az övem hátsó szegletébe nyúlok és kihúzom a tőrt a tokjából. Ezt többnyire én akkor használom, ha valamit faragni, vagy vágni kell. Neki talán most jobban jön.
- De most induljunk el, jobb ha mozgásban maradunk. Találnunk kell egy menedéket és meglépni innét... - indulnék el, de a látványra, hogy felénk kezd el száguldani egy sárkány, elakad a szavam. Ez bizony itt fog landolni, megragadom Leanna karját és elrántom a feltételezett becsapódási helytől. Némi parazsat és port ver fel a földről, ahogy leérkezik. Majd csak döbbenten állok és figyelem, ahogy a lovasa felpattan és a sárkányhoz rohan. Nem tudom megállapítani, hogy most jó ötlet lenne-e segíteni neki, de látom, hogy rögtön kiszúrják néhányan a sérült lényt és megindulnak felé. Oké, ha jönnek, minket sem kímélnének.
- Vidd el innét a lányt, biztonságosabb helyre. - mondom szinte magam elé és már indulok is meg, hogy lerendezzem azt a néhány harcost. Valahogy csak kijutunk, valamikor talán vége lesz ennek az egésznek is.

Az idegen lány felbukkanása és sérült sárkánya segít, hogy egy kicsit észhez térjek. Morht elvesztése miatt teljese összeomlottam belül, de a csata még koránt sem ért véget, így muszáj talpon maradnom és összeszednem magam legalább addig, amíg ezek a mocskok el nem takarodtak a szigetünkről.
Kezemben kardommal pillantok körbe, hogy kispécézett-e magának valaki, avagy egyelőre nem foglalkozik velünk semmi. Az erdő felé terelem a furcsa párost, de hirtelen pár méterre magam mögül zajt hallok. Jégfaj emelkedik eltakarva minket a harc helyszínétől, így fedezékbe kerülünk, majd rá egy pár másodpercre Lynessa és Artes landol mellettünk. A lány érkezése némiképp megnyugtat, ám szavai kevésbé vannak rám ilyen hatással. Gondolatok ezrei kezdenek cikázni a fejemben. Ha már kialakult a káosz, nehéz lesz újra összeszervezni a csapatot, de persze nem lehetetlen és az, hogy Lysanthir kézbe vette a dolgokat az mindenképp jó irányba sodorja a dolgokat.
-Köszönöm. - egy kissé zavartan pillantok a sárkányokra majd a lányokra. Mindenki tőlem vár parancsot, ami eddig sosem okozott gondot, de eddig itt volt velem Morth.... most meg teljesen elveszett vagyok. Jól jönne két nagy pofon, hogy összeszedjem végre magam.
-Ti jól vagytok? - kérdem először is, s még mindig próbálom összerendezni a gondolataimat és megrázni a lelkem, hogy végre összekapjam magam.
-Karyn hol van? - kérdem, hiszen azt gondolnám, hogy utánam ő állna a csapat élére, s nem egy beosztottja. Persze Lysanthir ellen sincs kifogásom, azon kívül, hogy egy kicsit kemény fejű, nagyon jó lovas és elég erős ahhoz, hogy egy csapatot irányítson.
-Minél előbb ki kell menteni a sérülteket és a gyerekeket, majd visszaszorítani az ellenséges csapatokat a kikötő felé, ott pedig felperzselni őket a hajóikkal együtt. Tegyétek, amit Lysanthir mond, megbízom benne. -még ha kapnék is egy sárkányt és tudnék vele üzenni a többieknek, akkor is csak veszett fejsze nyele, hiszen ők nem tudnának nekem üzenni és így nem lenne túl hatékony a dolog. Egy olyan vezér kell most nekik, aki teljes értékű. Karynt szerettem volna a nyomomban látni, de Lysanthir is nagyon jó katona és Karyn beosztottja, ráadásul egy Valhosta. Tudom, hogy megoldja a dolgot.
Épp folytatnám, amikor hirtelen leszáll mellénk egy sötét színű sárkány, aki nem más, mint Ventus társa, Eylinert. Furcsán vadul morog Lynessára és az idegen sárkányra, mintha engem védene tőlük. Nem értem a dolgot, de megpróbálom megnyugtatni, úgy hogy a tenyeremet a vállára helyezem. -Semmi baj, Eylinert. Most össze kell tartanunk. -csak reménykedem, hogy Ventus jól van és Eylinert nem azért van egyedül, mert lovasa megsérült vagy holtan fekszik a csatatéren.
-Őket a menedékhelyre viszem. -Válaszolom Lynessának, aztán a másik lányra pillantok. -Ott majd ellátom a sárkányod sebeit. -Ti pedig menjetek vissza és segítsetek a többieknek. Mindenkire szükségük van. Lyn, te maradj Lysanthir közelében, fedezzétek egymást. Ha baja esik, te veszed át a helyét. -adom ki a végső parancsaim, s csak aztán fordulok újra Eylinerthez. - Ventusnak nincs szüksége rád? Ha ő biztonságban van, akkor gyere velünk, de ha a csatamezőn van, akkor talán jobb lenne, ha mellette lennél. -persze a döntés az övé, én nem irányíthatom más sárkányát. Ha nincs több kérdés és mindenki rábólintott, akkor a fehéres sárkánnyal és a lánnyal belépünk a fák közé, hogy elvezessem őket a menedékhelyre.

Rowen köszönetére csak némán biccentek. Látom rajta, hogy zavart, és teljesen meg is értem. Most veszítette el a társát, de még ideje sincs gyászolni őt a harc miatt. Senkinek nincs rá ideje.
- Semmi komoly – igyekszem őt megnyugtatni.
Képtelen vagyok mosolyt erőltetni magamra. Egyszerűen nem megy, hiába szeretném, hátha attól jobban érezné magát egy kicsit. Miket is beszélek? Ezen jelenleg nem tud segíteni ilyesmi. Talán később, sőt, akkor biztosan. Mikor kapitányomra rákérdez, elkomorodom. Nem, nem hiszem, hogy baja esett volna neki vagy társának, de felettébb zavar, hogy nem tudok róluk semmit. Azóta nem láttam őt, hogy elment járőrözni. Bűntudatom is van, elvégre mellette kellene lennem. Ott kellene lennem és segíteni őt, ehelyett itt vagyok, győzködve magam, hogy jól teszem azt, amit teszek. Elvégre Rowen a haderőnk parancsnoka.
- Sajnos… semmit nem tudok róla – felelek végül, szinte sóhajtva a szavakat.
Nagy levegőt veszek, elmémben hallgatva Artes nyugtató mormolását. Furcsa… Nem tudom, mire mennék most nélküle. Alighanem teljesen kétségbe lennék esve és vakon rohangálnék. Sokat köszönhetek neki, ugyanakkor a bátyámnak és Karynnak is. Ha ők ketten nincsenek, eszemben sem lett volna tanoncnak jelentkezni. Felettesem utasításaira kapom fel fejem. Minden idegszálammal őt hallgatom, figyelve utasításait, rábízva jégsárkányomra azok továbbítását. Én csupán egyszerűen, határozottan biccentek, jelezve, hogy megértettem parancsait.
Már indulnánk is, ha nem jelenne meg Eylinert. A sárkány furcsán vadul reagál ránk, amit akár támadólag is felfoghatnánk, Artes azonban meglepően nyugodt marad a morgás ellenére is. Rowen is közbelép, igyekezve nyugtatni őt. Fogalmam sincs, mi ütött belé. Mi is védeni akarjuk a parancsnokot, azért vagyunk itt. Ugyan nem tudom miről van szó, de pikkelyes barátom egyszer csak bólogatni kezd. Vélhetően a feketeséggel tárgyal valamiről, heves egyetértésben. ~Rózsaszínes, fehér pikkelyű sárkány, meglehetősen koszos, és megsérült. Rowennel együtt indultak meg az erdőbe. Rád bízom őket!~ morogja Eylinertnek. Társam egyáltalán nem kételkedik abban, hogy az új jövevény képes megvédeni az itt maradtakat, ahogyan én sem. Számtalanszor láttam már, hogyan cáfolja meg az előítéleteket a szépséges bestia.
- Hogy én? – kérdezek vissza, amint meghallom az újabb utasításokat.
Nekem kellene átvennem Lysanthir helyét? Képes lennék rá? Ebben nem vagyok olyan biztos. Egyáltalán nem irányítottam még embereket, legalábbis nem ennyit. Egy kisebb járőrcsapat egészen más. Rowenben azonban bízom, és ha ő így döntött, hinnem kell abban, hogy meg tudom csinálni. Ha másért nem is, hát a szigetlakókért és bajtársaimért.
- Értettük! – mondom végül, majd Artessel együtt a levegőbe emelkedünk – Rowen! Nem vagy egyedül – mondom még a férfinak, mielőtt távoznánk.
Alacsonyan repülve teszünk egy kört, hogy valahol teljesen máshol emelkedjünk a magasba. Íjamat kezemben tartva, nyilat helyezek az idegre, készen állva annak kilövésére. Tennem kell, amit Rowen mondott. Meg kell keresnem Lysanthirt és támogatnom kell őt.
~Figyelem mindenkinek! A parancsnokotok utasításai a következők: A sérülteket és a gyerekeket ki kell menekíteni! Az ellenséget vissza kell szorítani a kikötőbe és fel kell őket gyújtani hajóstól! Mindenki kövesse Lysanthir utasításait, mert Rowen rá bízza az irányítást. A helyettese… Lynessa.~ Adja tovább társam, minden egyes sárkánynak, akit csak elér. Néhány utamba akadó felderítőt elküldök, hogy keressék meg Karynt és közöljék vele, meg a vele levőkkel a híreket, majd valakit küldjenek vissza információkkal. Egyelőre ennyivel tudom őket segíteni és magunkat. Mi pedig hamarosan Lysanthir mellett repülünk, miközben újabb és újabb nyílvesszők hagyják el íjam idegét, cél érve egy-egy ellenség testében.
- Gondolom, hallottad az utasításokat.

Fesztivál

Szinte fellélegzek mikor ismét össze találkozunk Dragomirral még egy mosoly is kiül az arcomra: Végre. Nincs ínyemre ez a támadás, hisz a szülő városomat és annak embereit támadták meg. Fogalmam sincs itt van e a családom, bár nem nagyon szeretik az ilyen össze jöveteleket, így csak reménykedhetem benne hogy a makacsságuk ma is kitartott. Gyorsan le is eresztem a fegyveremet.
- Nyugalom eszem ágában sincs. Kell egy testőr. - még mindig mosolygok, bár kapkodom a levegőt. Elfáradtam, és úgy érzem még csak most fog jönni a java.
- Ellenségeink ? .. akadnak . - mondom fásultan , e most nem igazán tudok gondolkodni. Most csak az érdekel, hogy kikerüljünk innen. Hogy megsérültem e ? Csak kérdőn nézek rá, mintha neki kéne tudnia választ. Az adrenalin tart két lábon ez tény, és van egy érzésem hogy az oldalamat ért ütés biztos hogy fájni fog ahogy lenyugszom.
- Nem, nem hiszem. -válaszolom, nem akarom, hogy még nagyobb koloncnak higgyen. Majd meglepődve figyelem, ahogy kapok tőre egy... tört. Oké még nincs könnyű kardom, de ez akkor is ilyen felfegyverzett emberek mellet nevetséges. De csak biccentek neki köszönés képen. Elmondja a tervét, én pedig figyelem, és lelkesen bólintok. Egyben egyet értünk végre, mégpedig abban hogy ki kell innen jutnunk minél hamarabb. Épp indulnánk, mikor valami elkezd száguldani felénk. Egy... sárkány. Kiakadt szemekkel nézem, szinte ledermedek a látványtól. Drago elránt az útból, hisz majdnem ránk esett. Egy pár percig csak döbbenten figyeljük a látványt, de egyszerűen nem bírok magammal és rohanok a sérült állat felé , és a lovasához. Kétségbe esetten nézem mit tudnék segíteni. Közbe Drago már harcba is került a támadókkal. Utálok maga tehetetlen lenni, és most annak érzem magam. Csak kérdő tekintettel nézek a lovas felé, hogy segítsen, még is mit tegyek.

Fesztivál
Ki esik a kés. Elenged a kéz. Meghalt? Valaki rá lőtt ? Eltávolodók a katonától gyorsan, hisz újra szabad vagyok. Összegörnyedve, borul a földre. Tyrell és Cam van a katona mögött. Rápillantok a fiú kezére és elfogadom. Sietősen felszállok mögé és szorosan átölelem Tyrellt hogy egy erősebb széllökés esetében se essek le a sárkányról.
~Most már nem történhet semmi baj. ~ gondolom magamban. Emelkedik felfelé Camroth és hirtelen beugrik egy villanás.
~A tojásom. A leendő társam, bajban van. ~ tör elő a félelem, hisz sokan tudják hol van a keletető épület, más is meg mutathatja az utat a katonáknak.
-Le kell szállnom. - mondom Tyrellnek egy kicsit erőteljesebben, mint ahogy szoktam beszélni. Talán őrültnek fog tartani. Talán azon is meg lepődik, hogy tudok hangosan beszélni.
Nekem kell a tojásom, a tojásom, akit egyszer csak megtaláltam és most már tudom, hogy ő lesz a társam hamarosan.
Egy felderítő, száll hozzánk nagyon közel és íjával védett minket.
Nagyszerű volt látni ahogy innen fentről lőtt. Bár tudtam kiket lő és ez elszomorított, hisz lehet, hogy a halálba küld olyan embereket, akiknek nem kellene eltávozni és más létre szenderülnie, hisz odahaza családjuk van és csak egy mocskos gazember parancsát kell teljesítenie itt neki, hogy családja ne éhezzen oda haza, hisz küld haza a zsoldjából a gyerekeknek és a feleségének.
Elgondolkoztam, hogy én mi szeretnék lenni egyszer, ha sárkánylovassá válok és felderítő akartam lenni. Nem légivadász, nem közelharcos, hanem felderítő, aki mindent megfigyel.
Lenéztem a földre. Káosz volt, ahol még nem régiben tánc volt és mulatság, ahol néztem az emberek, hogy beszélnek örömmel. Tűz, hamu jég és méregköpetekkel volt teli a mező és harcosok egy más ellen küzdtek.
Csatákról csak meséket hallottam, sosem volt részem bennük, most ezt látván szörnyen éreztem. Lecsuktam a szememet.
Tudtam, hogy kifelé megyünk valami biztonságosabb helyre és így távolodunk a keltető épületétől is hamarosan, ha nem szállok le.
- Le kell szállnom, a tojásom a keltetőben van. - ismételtem el Tyrellnek egy kicsivel hangosabban, még az is lehet hogy felfigyelt a minket védelmező sárkánylovas a szavaimra.
Talán a felderítő segíthet nekem, megszerezni a társamat és így Tyrellt nem fogom továbbra is veszélybe sodorni. Elmehetnek nélkülem is a menedékhelyre, Camrothtal és így lenne, aki megvédne és talán még útközben számomra is szerezhetne egy fegyvert a lovas és akkor magamat is megtudnám védeni. Ehhez cselekedni kell, mert hamarosan csak távolodni fogunk az épülettől.
Hogy hívják a lovast? Ismerős volt az arca többször láttam őt, ahogy edző gyakorlatokat tartott másoknak, talán ismeri a megmentőm őt.

Egy halk madár füttyhöz hasonlító kürt szólalt meg a hátam mögött.
Isabel megérkezett, volt egy sejtésem és egy csapatnyi lovassal, akit összeszedett.
~ Karyn, itt vannak. ~
~ Tudom, ad át a parancsot, Isabelléknek, maradjanak távol a hajóktól, mert a nyilak is veszélyesek lehetnek. ~
Jordan hirtelen felemelkedett Fenwickkel és a hajó árbócán lévő hatalmas vitorlákat kezdte meg rongálni. Gurae pedig repült élőre és előre, mögöttem Tobias, és a jégsárkánya. Tobias jóval öregebb volt tőlem, de talán ő volt a legelső, aki mellettem állt teljesen és sosem kételkedett bennem.
~Itt jó lesz.~ mondta Ful és hirtelen éles kanyarral visszafordult a hajóra támadva
~ Isabellék, úgy látom megértették. ~ mondom sárkányomnak, aki a hajó orra felé repül és hatalmas lendülettel.
Egy üvöltést hallok, és egy egy sárkány a tenger vízbe zuhan.
~Az... ~
~Igen ő volt.~ majd egy hatalmas fújás következik. és a hajó orra hol a vízzel találkozik befagy, el repülünk oldalról meg kerülve a hajót felemelkedünk és fentről nyílzáport zúdítunk a katonákra, aminek a fedélzetén a vitorlák lángokba borultak.
és alábukunk és megindulunk a következő hajóhoz, közben a thidiai katonák támadnak minket és mi védekezésül visszatámadunk. Valakitől hallottam azt hallottam a legjobb védekezés a támadás. Nem értettem egyet ezzel az emberrel, de most nem menekülhetnek meg a támadó katonák. Továbbra mentem
~Lysanthir, vezeti a szárazföldön az egységeket.~ mondja Fulgurae. A mostantól kissé állandósult híreket itt hisz többen érkeztek a sziget más pontjairól, hisz sokan elhagyták őrhelyüket, ahogy láttam. Az egyik lovasnak, aki nem sokkal, lemaradva jött utánam, a sziget túloldaláról jött így sok hír futott, be Fulgurhoz.
~Pff. ~ Megrázom a fejemet. Lysanthirra barom, és aki hallgat rá az is az. Vele se voltam kibékülve épp annyira nem, mint a bátyával.
Láttam a rendezettséget. Hogy ki-kit véd, ki mit támad. Talán össze állt valami itt és nem menekül meg a király ránk uszított serege, de még volt mit el pusztítani volt kit, lefegyverezni. Még egy sárkány a vízbe zúgott és még egy. Vagy megsebesült, vagy olyan helyen találta el, hogy halálos sebet kapott, nem tudtam. Nem akartam a hallottakkal még szembesülni. Ful is tudta, hogy ennek még nincs itt az ideje.
~Ennek nem lesz így jó vége. ~ mondom a társamnak
~ Távolságot tartsatok, a hajókkal szemben. ~ Mondja Ful, a többieknek, át adva. Most a komoly tekintettem még jobban meg szilárdul és még jobban felvérteződik. Mikor egy fiatal lovas lőnek meg a katonák és társáról lecsúszik, és az a mélybe zuhanna, de társa utána kap és őt is meglövik így mindketten a tenger habjai közt végzik.
~Halál rájuk, Fulgurae, halálba mind egyikükkel. ~ mondom a társamnak. Egy foglyot se akarok látni. Egy ember se meneküljön meg a sárkánylovasok haragjától, az ünnepet meggyalázták, jegyezze meg a kontinens, hogy senki nem packázhat velünk.
Fulgurae érezte, hogy dühöngök. Egy éles kanyarral el vitt engem, ki a hajók közül, a nyílt tengerre.
~Mit csinálsz, Fulgurae Argeníl'ks? ~ szólítottam meg teljes nevén a társamat. - Hová viszel? Azonnal vigyél vissza, meg akarom ölni azt, aki ilyet tesz. -
Nem állt meg Fulgurae, nem fordult meg és én dühöngtem, hogy a társam kijátssza egyetlen gyengeségemet, hogy én nem tudok repül és rá vagyok bízva ilyen téren.
- Azonnal vigyél vissza, mert szükség van ránk. -
~ Nem, addig nem, míg meghalhatsz, a saját ostobaságod miatt, nem engedem, hogy Maxot kövesd. ~
Érzem, hogy Fulgurae, gondolatában valami mély szomorúság telepszik meg. Talán az, hogy elveszíthet engem. Megijedt, hogy meghalhatok. Nem az nem fog megtörténni.
Előre hajolok, hideg pikkelyeire ráfeküdve és átölelve őt. Ful, csak repül, de nekem a csatában van a helyem és nem itt.
~ Kérlek vigyél vissza. ~

Az ember azt hinné, hogy egy ekkora lény ilyen erővel és ekkora csapatban bármikor legyűr egy egyszerű emberekből álló hadsereget, azonban a társak elvesztése vagy akár csak a vezér elvesztése olyan kétségbeesést szül a lelkekben, hogy még ezek a csodálatos lények is képesek elveszíteni a józan ítélőképességüket. Ahogy szállunk a csatatér felett és próbálom összeszedni a csapatot, átlátni, hogy mi lenne a leghatékonyabb útja ezeknek a mocskoknak a minél hamarabbi eltüntetésére, nem egy sárkány zuhanását nézem végig. A düh és gyűlölet egyre csak fokozódik bennem, de aztán csak veszek egy mély levegőt. Rowen most képtelen a csapatunk vezetésére, Karyn eltűnt, a többiek pedig mind-mind úgy küzdenek, mintha egyedül lennének. Kell valaki, aki csapattá szervezi a lovasokat és sárkányaikat és ha ezt sikerül megcsinálnom, akkor már nem látom akadályát annak, hogy jól hátsón billentsük ezeket a pénzéhes gyilkosokat.
Lynessát elküldöm Rowen után. Tekintetemmel bátyám után kutatok. Vajon merre van? Miért nem ő veszi át a vezérséget? Neki kellene. Remélem jól van?
Hirtelen fejemben megszólal az eddig csendesen parancsaimat teljesítő Arzavur. ~Isabel embereket gyűjt Karynnak. A hajóknál harcolnak.~ Csak egy rendben a válaszom, majd segítek neki összeszedni pár embert, aki Karyn alá tartozik.
Örülök, hogy Karyn megkerült és különösen jó, hogy a hajóknál van. Jóformán elválasztanak minket az íjászok seregei és így két irányból szabdalhatjuk őket. Bár az összedolgozást meggátolják, hiszen iszonyatosan sokan vannak, de most meg kell bíznom Karynban, annak ellenére, hogy egyébként nem igazán csípem őt.
Mindeközben a felderítőink szépen mentik ki a sérülteinket, így a téren jóformán már csak a thidiai katonák vannak és az őket irtó közelharcos katonáink. Úgy látom, hogy a mocskok kezdik elveszíteni az irányítást és már csak vágják amit látnak, fosztják, ami az utukba kerül, de egyedül az íjászok mozognak szervezetten már. Itt az idő, hogy kirúgjuk őket a szigetünkről.
Lynessa közben visszatér és bár meglep, hogy Rowen őt választotta helyettesemnek, hiszen még alig egy éve lett csak tiszteletbeli sárkánylovas, de érdekes módon én is hasonlóan megbízok benne, ahogy sárkányát vesztett vezérünk is. Az egyik legjobb tagunk annak ellenére, hogy az egyik legfiatalabb is.
Csak bólintok, hogy lássa értettem. Bármi is történt, Rowen szava még mindig szent. Na jó, ha lenne jobb ötletem, talán megfontolnám, hogy mit tegyek, de momentán nekem is pont ugyanez jutott eszembe, hogy visszaszorítsuk őket a hajóikhoz és ott mészároljuk le őket egyszerre.
~A jégsárkányok maradjanak hátul és emeljenek falat a város és a csatatér közé.~ üzenem Arznak, hogy ő majd továbbadja a hozzá közeleső sárkányoknak. Úgy működik az információ átadás, mint a neuronok között. Gyors és hatékony. Sárkányról sárkányra halad és alighogy átadtam az üzenetet saját társamnak, már látom is, ahogy a világosabb színű sárkányok kis ívben fordulnak vissza a város felé, hogy teljesítsék kérésemet.
-Ti maradjatok velem, Lyn. - mondom hangosan a mellettem repülő páros emberi tagjának, de persze Arzavur is továbbítja, hiszen kevés az esélye, hogy rendesen meghallotta ebben a zűrzavarban.
~A tűzsárkányok alkossanak sorfalat és kezdjük el visszaszorítani őket.~ hangzik fel a sárkányok fejében a következő utasításom. Remélem, hogy nincs újabb meglepetésük a thidiaiaknak és hamarosan véget vethetünk ennek a rémálomnak.
Tudom, hogy a tüzes sorfalunk mindent fel fog perzselni és őszintén remélem, hogy mindenkit, aki csak lélegzett még kihoztak a többiek, de már nem várhatunk tovább. Túl sok lovas és sárkány sérült meg. Az íjászok úgy tűnik jól felszerelkeztek, mintha sosem akarnának kifogyni az aramin hegyű nyílból. Nincs több időnk. -Mindent bele! - suttogom magam elé és abban a pillanatban lángok törnek elő a fekete és vörös sárkányaink szájából, ami azonnali menekülésre készteti a kegyetlen kontinensieket, kivéve azokat, akik túl közel kerültek a halálos tűzsugárhoz.
A tűz ugyan mindent elpusztít majd ezen a területen, de nincs más választásunk. ~A vízsárkányok tartsák kordában a lángokat. ~ adom ki az újabb parancsot, hiszen a földön feléledő tűzzel a sorfal sárkányai nem foglalkoznak, csak arra összpontosítanak, hogy minden férget visszakergessenek oda, ahonnan jött. A vízsárkányok feladata, hogy a hátramaradt tüzet eloltsák, nehogy az egész erdőnk lángra kapjon vagy leolvassza a jégsárkányok jégfalát.
~A méregsárkányaink bombázzák őket méreggel. Ne maradjon esélyük az életben maradásra. ~ az összes halálát kívánom. Egynek sem akarok esélyt adni, hogy hazajusson, de igazából már a hajóig sem érdemlik meg, hogy eljussanak.
Eddig ugyan csak a terep felett pásztázva irányítottam az eseményeket nyomomban Lynnel, de most eljött annak az ideje is, hogy pár mocsok legyilkolásán kívül és a csapat helyrepofozásán kívül mást is tegyek.
~Lynessa, gyertek utánam!~ üzenek sárkányomon keresztül a lánynak, majd Arzavurral egy éles kanyarral hátat fordítunk a csatának, közben pedig le is ereszkedünk közel a földfelszínhez.
~Foglyokat kell ejtenünk. ~ ezzel is magyaráztam, hogy miért távolodtunk el a helyszíntől egy kicsit. Kis kerülővel a menekülők elé kerülhetünk és kiragadhatunk 2-3 vallatásra megfelelő katonát. ~Óvatosan a nyilakkal. ~ csak ennyit mondok még, aztán nekivágunk, hogy "megmentsünk" pár szemetet a halálra égés elől. Legalábbis egyelőre...

Ünnepély Ventus módra

Eylinert:
Rowen csillapítani akart, engem, de attól még az idegen sárkány jelenléte frusztrál és az idegen lányé is, hisz hallottam róluk és nem ismertem őket és a hangjuk is furcsa volt.
Alapjából nem csíptem a jégfúriákat. Sosem voltak értelmesek főleg, mikor a színe alapján próbálta elmondani milyen is az új "bajtársam". Legszívesebben rá szisszentem volna, Artes még mindig nem ismerem a színeket, mert vak vagyok. De most jó kedvemben voltam így nem mondtam semmit se neki.
A színek valahogy a szagokkal azonosítottam, Piros a rózsának más illata van, mint a fehérnek, de a vérnek ami elvileg piros színe van, más szaga van, mint a piros színű rózsának mégis pirosnak mondják mind kettőt. Nem tudtam el képzelni a színeket, nem tudtam, mint mások. Ők látásuk alapján megkülönböztetik még az embereket is, de én nem. Nekem a hangom volt, ami tájolt, az orrom a szagok és a fülem a hangok, ami segítenek a világban, hogy ócskán és szánalmasan élni tudjak.
Örültem már annak is, hogy valahogy megértette az balga Artes, hogy neki több helye van a csatatéren és az égen, mint nekem, és így el is repültek Lyessaával. De Rowen nem tudta mire gondolok, hisz nem értett engem, úgymint Ventus.
Nem tudta rólam, hogy nincs hasznom a levegőben mert csak zavarom a sárkányokat. Az álom sárkányoknak se és a démonsárkányoknak sincs feladata a csatában. Ezt kiderült Lysanthir vagy Arzavur parancsaiból is, aki nem említett meg minket, miben tudunk segíteni, mindenkit megsüketítsünk vagy mindenkit elaltassanak az Álmatagok.
Talán, ha a vezér végig gondolná, akkor rájönne, hogy miért vagyok mellette, de nem kezdek elmutogatni és kitalálósat játszani, hisz annak nincs itt az ideje.
Az éles karmaim és szárnyaim tökéletesen megvédik, őket a erdőszagú nőt, a vérző sárkányt és a gyászos vezért.
~ Lysanthir a parancsnok és a helyettese Lynessa.~ mondtam Ventusnak. Aki válasz nélkül hagyott, biztos elfoglalt, éreztem ahogy, másra koncentrál és valami nagyon megterheli, de tudtam, ha segítség kell neki szól és én rohanok hozzá, de addig is követtem Rowent és a társait és biztonságba helyezem őket. A fák között mozogtam, hol elől, hol hátul, kerestem a támadó jellegű embereket, de csak egyszer észleltem valami furcsa mozgást balról, de semmi se volt. Téves volt.
Elinor kislány illatát éreztem, ahogy a szél elhozta felém. Megállapítottam, hogy repül, akkor nincs bajban, ha szerencsétlenül le nem zuhan, mert akkor volt Linor és nincs többé Elinor.
Rowen közelében voltam, haladtam, néha mit egy árnyék néha, pedig az avarban csörtetve.

Mindeközben:
Kiszúrt engem a katonák vezére és felém közeledett, nem ismertem őt, de hamarosan tudtam, hogy megismerem őt. Csillogott néhol a páncélzata, de a vér bemocskolta már sok helyen. Felém vette az irányt, és én is felé.
Gondoltam magamban most végzek vele és szépen elpáholom. Nem volt egyszerű feladat, mert aramin kardjával hatalmas első csapást mért rám. Nekem, pedig nem volt más ötletem.
Mint, hogy szóval tartsam, és legyőzzem, míg a lovasok rendezik soraikat.
- Ki vagy te?- kérdezem meg egyszerűen. Képembe röhög a vitéz. Én, pedig a hárításból egy támadást indítok. Ezt az ütésemet,pedig ő hárítja egy másik mozdulattal és nagy lendülettel támad is, de az utolsó pillanatban ellépek az útjából és hagyom tovább "futni" botladozni. Nem erre számított. Más harcmodort képviseltem, mint az itteniek többsége.
- Végzek veled, és az összes szánalmas döggel.- mondta nekem dühödten az életért is vívó katona. Ekkor jött a visszavágás én nevetem a képbe szolidan, ami egy csendes mosolyban nyilvánult meg. Újra támadott és én megint hárítottam, a veszett katona kardcsapását.
- Mit akarnak itt a thidiaiak?- kérdeztem megnyugodtam. Bár itt lenne Eylinert, mert ő biztos kiszedné belőle az igazat, de nem volt itt és nélküle is szedtem ki információkat, másokból. Meg könnyítené százszorosan a dolgomat
Nem volt kedvem elrontani a fickó játékát és a táncukat, de nem válaszolt kérdésemre.
- A király küldött? - kérdeztem meg és ismét ő pedig lecsapott rám. Undorítóan a képembe mondva - Ostoba, hát nem egyértelmű. -
Kivédtem a jobboldalról jövő csapást majd, védekezésből egy támadást indítottam, amire nem számított. Döftem a karddal, nem vágtam vagy ütöttem. A keresztvason megakadt a kardja és könnyedé lefegyvereztem.
Fejbe kólintani a kard vasgombjával nem volt kedvem, mert ezt a poént már eljátszottam mással, ha fegyvertelen, akkor lovagi küzdelem esetében nyertem és az én foglyommá válik, de ez a férfi nem volt lovag, mert ocsmányul le nézet engem. Sejtettem, hogy semmit nem tud. Mégis reménykedtem elkezd beszélni.
- Beszélj! Ki küldött? Miért küldtek ide benneteket?- Mondtam kissé erőszakosan, a megszokott hangomtól eltérően. A kardomat a torkához szegeztem majd, mikor nem kezdett el beszélni. Elegem lett belőle.
- Beszélj, vagy meg halsz- nem volt szándékomba megölnöm, de megérkezett egy öregebb lovas hozzám, aki így szólt.
- Ne öld meg kellenek a foglyok.
Egyszerűen megint az eredeti kardgombos Ventus fogást alkalmaztam és fejbe ütöttem, hogy a fájdalomtól elájuljon.
- Tessék a tied.- szóltam oda a sárkánylovas társamnak és tovább mentem, de többen is látták, hogy elfogtuk a vezérüket és menekülőre fogták magukat. A környéken lévő harcosok a többsége futott az életért, de voltak, aki még harcoltak. Ezeket a makacs harcra éhes zsoldosokat még el kell intézni, így egy bajba jutott sárkányhoz mentem, aki hallott társa teste mellett állt, A felbőszült sárkányt egy katona támadta éppen veszélyes vállalkozásba kezdtem, mert nem akartam a sárkányt is hallottan látni így felé siettem.

A sárkánylovasok Lysanthir parancsára percek alatt alakzatba rendeződtek és megkezdték a támadóik visszaszorítását a kikötő irányába. A sziget lakói és a sárkányok szép lassan kezdtek az élre törni és kilábalni az átmeneti zavarodottságból. Ezzel szemben a thidiai katonák egyre inkább elveszettnek látták ezt a csatát és ki-ki inkább a maga életéért kezdett aggódni, mint a sárkányölés vagy a társaik miatt. Úgy látszott Kysppie áll nyerésre, ám az ünneplés még mindig korai lett volna.

A menekülő thidiaiak közül ugyan a sebesültek és a gyerekek nagy része ki lett mentve, de még mindig maradtak, akik a csatatéren ragadtak. A visszaszorítást azonban már nem lehetett tovább húzni, mert a csata egyre csak véresebb lett és sokan a városközpont felé is elindultak.
Elfleda asszony, a gyerekek védőangyala ugyan már percekkel ezelőtt elindult a szerencsétlen Bert nevű tanoncért, de pár katona eltérítette, így a kis srác és még 2 barátja is egy összeroskadt vásári bódé lécei között várták, hogy valaki értük jöjjön. Egyelőre azonban senki nem jött, csak a tűzfal közeledett, de ők annyira féltek az éles thidiai kardoktól, hogy jobbnak látták nem kimozdulni a búvóhelyükről.

Mindeközben a városvezető Saelte család is még mindig a csatatéren volt. Ranwe és sárkánya édesanyjukért igyekeztek, nem törődve azzal, hogy az íjászsereg közelébe kerülve akár mindhármuk életét is kockáztatják. Ranwe felsegítette anyját a sárkány hátára, de amint pár métert emelkedtek a csodás tűzlényt két aramin nyíl is eltalálta. Egyik a szárnyát hasította fel, a másik pedig az oldalába állt bele. Ilyen sebekkel két emberrel a hátán nem volt képes tovább a levegőben tartani magát és utasait. Még zuhanás közben próbált evezni, hogy legalább a csatatér szélén érjenek földet, majd nagy puffanás után a fák közé sodródtak. Ranwe édesanyja a zuhanásban szerencsétlenül ért földet, így azt nem élte túl. A sárkány még lélegzett, de segítségre szorult, amit a földön ájultan fekvő Ranwe nem tudott neki megadni.
Testvére, Liaty sikeresen kimentette édesapját miután lefejezett egy dühös katonát, most pedig remélve, hogy a család másik fele már a menedékhelyen pihen, ők is elindulnak abba az irányba...

Dragomir és Leanna eközben pár száz méterrel arrébb a harctéren egy sárkánylovast igyekeznek menteni. A nő sárkánya olyannyira súlyosan sérült, hogy talán már csak percei vannak hátra. Lovasa görcsösen ragaszkodik a szárnyas társához, de belül már ő is tudja, hogy valószínűleg örökre elvesztette társát és ezt könnyektől borított arca is jelzi. Egy dolog segít csak a lányon, ha sürgősen kiviszik a területről. A tűzsárkányok lassanként lángba borítják a tér harmadát és egyelőre nem úgy tűnik, hogy Lysanthir megálljt parancsolna. Drag és Lea biztonságos helyre való távozása is igen erősen indokolt lenne már.

Közvetlen felettük szállnak el Tyrell és Linor a fedezőjükkel együtt. Linor tojásáért könyörögve próbálja Tyrellt visszafordulásra kényszeríteni, de a kísérőjük nem igen támogatja ezt az ötletet, főleg, hogy lassan elhagyják a veszélyes területet végre. Még épp nem érték el az erdőt, amikor az idősebb lovast egy nyíl találja el, amitől egyensúlyát vesztve lezuhan a sárkány hátáról. Persze társa rögtön a mentésére siet. Linor könyörgésének Tyrell nem állhat tovább ellen. Visszafordulnak és leszállnak egy viszonylag biztonságosnak mondható helyen. A lány egyedül indul el a keltetőhöz, Tyrell és sárkánya fedezik az odavezető utat, amíg a lány vissza nem tér a tojásával...

Rowen, a két sárkány és a furcsa lány lassanként haladnak a menedékhely felé. Eylienert kiválóan helytállt a védelmezésben, így bő fél óra múlva el is érik a menedékhelyhez vezető legbiztonságosabb utat. Innen már biztosan nem éri őket semmilyen fenyegetés. A démonsárkánynak döntenie kell, hogy továbbra is velük marad-e avagy visszatér Ventushoz, aki még mindig a csatatéren harcolt.

//Rowen innentől kiszállt.
Lassan mindenki a lezárásra törekedjen. Még egy mesélői lesz majd. Hajrá mindenki! ^^//

A sárkánylovasok ünnepe

Ha valaki meglepődött Rowen döntésén, akkor az én voltam. Egyszerűen érthetetlen, miért pont rám esett választása. Az is lehet, hogy azért, mert rólam tudta, hol vagyok, elvégre még csak felettesemről sem tudtam nyilatkozni, ami valljuk be, szánalmas. Általában pont én vagyok az, aki tudja, hogy az a nő éppenséggel merre lehet, erre… Bár ha fogadnom kellene, akkor még mindig azt mondanám, hogy a rendezvényekhez fűződő viszonyából adódóan, a lehető legnagyobb járőrkört tette a sziget körül, tehát valahol a parton kell lennie. Hamarosan pedig meg is tudom, hogy tényleg ott van. Nagy megkönnyebbülés, hogy hallok róla valamit. Semmi komolyabbat, amit még jobb hallanom. Nem sérült meg, minden rendben vele és Fullal. Ennél többet kívánni se kívánhatnék most velük kapcsolatban.
Hallom Lysanthir utasításait, majd egy egyszerű biccentéssel adom tudtára, hogy mellette maradunk. Még ha hallani nem is hall minket, ha most elkezdenék beszélni, a látásával nem lehet gond ezen a távon, főleg ha egy határozott bólintásról van szó. Nyilaim úgy fogynak, akár edzés során. A különbség az, hogy itt ez cseppet sem olyan kedvező helyzet. Egy újabb tegez landol a földön, ahogy megkönnyítem ledobásával Artes nyergét. Mondhatni az utolsót veszem elő, mi még megkezdetlennek mondhatta magát. Örülök, hogy ennyit magammal hoztam, de tudom, hogy ha ez így folytatódik, bizony hamarabb kifogyok belőle, minthogy véget ér a harc. Még szerencse, hogy a sárkányok és lovasaik egész hamar felállnak az új utasításoknak megfelelően. Saját jeges partnerem közben az új, ideiglenes parancsnokkal és társával tartja a lépést. Mellettük halad, nem túl nagy távot hagyva párosaink között.
- A még harcképes közelharcosoknak át kellene nézni az erdő azon részét, amit az oltásig nem értek el a lángok, nehogy legyen arra valaki, akinek nem kellene – mondom, Artes pedig továbbítja is Lysanthirnak.
Én nem adhatok utasításokat nélküle, tekintve, hogy itt van mellettem és szót tudok vele váltani. Teljesen más lenne a helyzet, ha úgy lennék helyettes, hogy el vagyunk választva.
Mire elér hozzám újabb tennivalóm, Artes már fordul utánuk. Akár lejjebb is ereszkedhetnénk, akárcsak ők, hogy elérhessünk néhányat az ellenségből, de megállítom sárkányom, valamivel feljebb. Semmi szükség arra, hogy mindketten olyan alacsonyan legyünk. Igaz, minél több a fogoly, annál valószínűbb, hogy valamelyik beszélni fog, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy egy nagy csapatnyi íjásszal állunk szemben. Mialatt Lysanthir az emberek elfogásával foglalkozik, mi azon vagyunk, hogy lehetőleg egyetlen feléjük lőtt vessző se érje őket, egészen addig, míg el nem viszik a foglyokat egy biztonságosabb helyre. Ha akarják, még egy kört bevállalunk mellettük, visszafelé azonban már akkor is azt figyelem, kik vannak még közülünk a közelgő lángtenger útjában. Ekkor pillantom meg Ventust. Felrémlik, hogy az ő társa merre van, s mit csinált akkor, mikor elváltunk tőlük. Ha Eylinert még mindig Rowennel van, úgy kérdéses, hogy ide ér-e időben, vagy sem. Közben többekért is leereszkednek sárkányaik, vagy más lovasok, esetleg futásnak erednek az erdő felé, amint észreveszik a közelgő vészt. Talán sikerül, talán nem, én azonban nem akarok azon gondolkodni, hogy segíthettem-e volna, ha később baj lesz belőle.
- Menjetek, mi összeszedjük Ventust! – üzenem felettesemnek, amint kiérünk a nyilak pályájából.
Artes válaszra sem várva, erős kanyarral fordul vissza a csatározó követ felé, hogy nagy puffanással érhessünk közelében földet, félre söpörve néhány arra járó thidiait. Maradék vesszőimmel nem spórolva, igyekszem mihamarabb megtisztítani a kettőnk között lévő területet, remélve, hogy addigra a lovas ráeszmél, hogy miért is vagyunk itt.
- Ventus, elviszünk, siess! – biztatom is, szóvá is téve célunkat.
Ekkor érzem meg a vállamba hasító fájdalmat, mi közel sem olyan csekély, mint korábban, mikor megkarcolt egy vessző. Sokkalta erőteljesebb, ahogy testem két oldalán átszakítja a bőrt az elől kibukó hegy. Íjam elejtve azonnal oda kapnék, ha Artes nem ingna meg alattam a fájdalom hatására, minek hála kénytelen vagyok a nyereghez kapni, miközben valamennyire rá is dőlök. Szemeim könnybe lábadnak az egész hirtelenségétől, néhány pillanatig tartó homályt borítva rám a fájdalmam kifejezni vágyó, hangos nyikkanás után, mi egyszerűen elveszik az alattam lévő jégsárkány ingerült felüvöltésében. Ahogy társam összeszedi magát, jóval hamarabb, mint én, már emelkedne. Gondolataimmal állom útját tettének, türelemre intve, várva, hogy a férfi, akiért itt vagyunk, végre felkecmeregjen mögém és elmehessünk a közelgő tűz útjából, melynek hőjét felénk sodorja a levegő. Mikor pedig felér, vagy végezetül épp másik fuvart szerez, elhúzunk innen, a többiekre hagyva a maradék elintézését.

Milyen jó, hogy Leanna nem reflexből lövi el a nyilait, hanem felméri előbb a helyzetet. Talán nem is annyira reménytelen helyzet, hogy megtanuljon harcolni. Mindenesetre nincs most időm ilyeneken gondolkodni egy nagyon is veszélyes totális káosz kellős közepén. Ki kéne jutnunk innét. Így aztán körbeszemlélek.
- És milyen népségek az ellenségeitek? - teszem fel az újabb kérdést a válaszára várva, úgy mégis csak könnyebb lenne, ismerem más népek harcmodorát, de nem jövök rá miféle zsoldosok ezek.
Már a kijutáson gondolkodok, hisz nem ártana végre valami nyugodt részre érni, ki tudja tényleg megsérült-e. De egy landoló sárkány megakasztja a tervezést. Oké, újragondol, kivitelez. Leanna menjen csak a sárkányhoz, mégis csak jobban ért hozzá, én addig kezelésbe veszek pár zsoldost, akik rögvest felfigyelnek az érkezettekre. Mégis... ahogy egyre több embert döntök a földre, úgy érzem azt, hogy menni kell. Számtalan irányból kezdenek el takarítani a sárkányok a fejünk fölött, én pedig kezdem látni, hogy egyszer csak be fog zárulni a kifelé vezető út. Vajon mekkora áldozatot képesek hozni a lovasok azért, hogy ezeket itt mind eltakarítsák? Nem akarom megvárni. Néhány katona lerendezése után a sárkányhoz rohanok.
- Mennünk kell, ez a hely kezd egy lángoló katlanhoz hasonlítani! - kiáltom már messziről oda nekik. De mint ha a lovas meg sem mozdulna. A csudába is vele... lendületből kapom a vállamra, ha tiltakozik, ha nem és pillantok Leannára. Igen, most tervezem, hogy adok neki egy kis feladatot.
- Én elindulok ki, te az íjjal fedezz. És lehetőleg maradj szorosan mögöttem. - most más opciót el sem tudok képzelni, ugyanis minél előbb ki kéne jutnunk és azt hiszem ebben ő is egyet kell, hogy értsen. El is indulok arra, amerre látom megfelelően az utat. A másik sereg már kezd felmorzsolódni, felüti a fejét a káosz és mindenki inkább már menekülne innét. Pont mint mi. Meglátok egy szűk csapásirányt, be az erdőbe. Rögvest arra indulok meg, mielőtt még a tűzfal bezárulna előttünk. Minden egyes pillanat számít és talán nem is olyan kivitelezhetetlen.
Végül a dzsindzsás közepébe érünk, ahol leteszem a potyautasomat. Majd' kiköpöm a tüdőm és ezt csak abban a pillanatban érzem át, amikor megtámaszkodok egy fának. Muszáj, légszomjam van, fáradt vagyok, de még muszáj ébernek lennünk. Az adrenalin még dolgozik bennem, hamarosan azonban kezdem érezni mennyire megterhelt az összecsapás. Biztos vagyok benne, hogy az ütések, amik találatok értek, az a néhány vágás hamarosan éreztetni fogja a hatását.
- Tovább kell menni egy biztonságosabb helyre.

Fesztivál
A lovast egy nyíl eltalálja. Megijedek, ettől. Hisz a magasban vagyunk. Mi történne, akkor ha én esnék le. Segítene Cam rajtam?
- Tyrell, könyörgök. Le kell szállnom. - Végre érzem, hogy ereszkedünk. Megkönnyebbülök, hisz így van esélyem megmenteni a tojásomat. Cam leszáll, Óvatosan leszállok.
Sietnék már a keltető felé, mikor a fiú vállon ragad és egy tőrt nyom a kezembe.
- Vigyázz magadra, és gyere vissza, mi itt maradunk, fedezni téged. - Mondja Tyrell nekem, és én igenlően bólintok és tovább sietek.
Eltűnök a bozótosban és sietek. Nem engedhetem, meg hogy el vigyék őt, aki tartotta bennem a lelket a szigeten. Nem engedhetem meg, hogy elvegyék a sárkányomat a katonák. Az erdős részen a fák között futok, A szoknyám már koszos szakadt, megtépték a bokrok ágai.
A tőr a kezemben van. ~Csak el ne kések.~ ismételgetem magamban az egyre nyomasztó érzést, hogy szüksége van rám a tojásomnak, hogy most legyek ott mellett, hogy most legyek mellette, mert veszélyben és ezt ő is érzi.
Futok, míg bírok. Majd hangokat hallok meg oldalról. Lelassítok körbe nézek. Két embert pillantok meg, és hatalmas zsákokat fognak.
~Elkéstem.~ Sejtettem, hogy tojások vannak benne szinte biztos vagyok benne.
- Fogjátok el, a lányt! - kiállt az egyik katona. Mire észre veszem és hátrafordulok a hátam mögött is megjelenik még kettő katona. Az egyiket a tőrrel arcon sebzem, mert egy lendülettel megvágom őt, de a másik katona a csuklómat elkapva kifordítja a tőrt a kezeim közül. Lefegyverzett.
- Mocskos ringyó - mondja a sebzett arcú férfi nekem és arcon vág a jobb kezével. A fájdalom nagy. Egy pillanatra a látásom megszűnik, forog körülöttem a világ. Tyrell, nincs itt. Nincs senki a közelben, hogy segítsen rajtam, négy katona ellen, pedig nem tudok elmenekülni.
- Üsd le kevesebb gondunk lesz vele. - mondja hátam mögül valamelyik talán az, aki észrevett. Még egy ütést kapok, de most a másiktól.
Összeesek, a külvilágból semmit nem érzékelek. Elájultam és elkéstem. A tojásom, náluk lehet.

//Zárszó, Ventus ne aggódj ): //

Úgy tűnik, hogy a csapatunk lassanként összeszerveződik és ennek hatására az íjászok lövéseinek üteme sem olyan határozott már. Egyre ritkábban indulnak a nyílzáporok és egyszer kevesebb nyíl repül a levegőbe. Úgy tűnik lassanként ők is inkább menekülőre fogják és csak a nagyon önfeláldozó vagy hazaszerető katonák maradnak a helyükön egészen addig, amíg ki nem fogynak majd a vesszőkből.
Lynessávval mögöttem siklunk keresztül a csatatér felett. Úgy látom, hogy innentől már akármilyen vezér nélkül is boldogulnának a sárkánylovasok, csak a kezdő lökés kellett, hogy összedolgozzanak.
Biccentek a lánynak, hiszen az ötlete tökéletes és nekem is eszembe jutott már, csak én vártam volna vele, amíg a legszennyezettebb területet ki nem tisztítottuk. Azonban eszembe jut, hogy az a kevés démon és álomsárkány, akik az utóbbi pár évben közénk kerültek, ők nem kaptak feladatot.
Értékes perceket nem vesztegetve Arzavurral máris üzenek, hogy az álom és démonsárkányok, illetve mindenki más, aki épp nem a thidiai csapatok visszaszorításán fáradozik, az menjen és kutassa át az erdőt, nehogy valaki még maradjon a szigetünkön olyan, aki nem idevaló.
Amint mindenki vette az üzenetet, szólok Lynessának, hogy mielőtt felperzseljük az összes kétlábon járó mocskot, gyűjtsünk be párat, hátha később ki tudunk szedni belőlük valami hasznos információt.
Lejjebb ereszkedünk, s míg Lyn fedez minket, Arzavurral felmarkolunk 2 igen kétségbeesetten menekülő páncélost.
Úgy gondoltam, hogy Artes majd őrzi őket, amíg legalább még egyet össze nem szedek, de akkor szólt Arzavur, hogy Ventusér mennek. Csak biccentek és hozzáteszek egy halk "rendben"-t, de azt már meg sem várták, nem mintha hallották volna.
Arz ezután csak lehajította a mancsaiban lógó két férfit és egy gyors falat emelt köréjük jégből. Ezután felemelkedett, így átláthattam az egész teret, ahol a harc folyt. A tűzsárkányok perceken belül elérik az íjászok vonalát. Ahogy végignéztem a menekülő embereken, egy furcsa érzés tört elő bennem. Mi nem vagyunk gyilkosok...
~Álljatok le, ha az íjászokig elértek és egy hajót legalább hagyjatok meg.~ üzenem Arzavuron keresztül. Legalább egy hajó vigye a hírünket, hogy velünk nem lehet csak úgy kikezdeni.

Fesztivál

- Hogy milyen nép? - válaszolnék, de megtámadnak ismét minket. Ijedten lépek hátrébb, de Dragomir megy is intézkedni. Én mély levegőt veszek és megfordulok.. Egyszerűen le vagyok fagyva. Annyi minden történt rövid időn belül, hogy a történtek feloldozására sincs semennyi erőm, sem energiám. Egy dolog a háborúkról szóló meséket hallgatni, és megélni azt. Ezek után bizonyára máshogy fogok állni mindehhez. Lefagyva nézem a lezuhant sárkányt, és a gazdáját, aki nem tud tőle megszakadni. Könnyek csordulnak végig az arcomon, egy gyönyörű teremtmény haldoklik előttem. Egyszerűen oda sétálok és a fején végig simítok.
- Nem lesz semmi gond, mindjárt vége... - suttogom rekedtesen, miközben Dragomir derekasan harcol a zsoldosokkal. A lány mellettem teljesen kétségbe van esve. Dragomir se tud vele mit kezdeni a felszólítására, hogy mennünk kell. És igaza van. A füsttől egyre jobban nem lehet látni semmit, és borzasztóan meleg van. Dragonak elfogy a türelme oda lép a lányhoz és konkrétan a hátára csapja. Mély levegőt veszek, majd felpattanok, a sárnyák szeme közbe örökre becsukódik.
- Nyugodj békében... - suttogom könnyek között, majd követem őket. Dragomir utasítására vissza rohanok az íjért, mert persze a nagy fejetlenségbe azt is ott hagytam.
- Rendben, minden tőlem telhetőt megteszek. - mondom harciasan, miközben a rá helyezek máris egy nyilat az íjra. Dragomir gyorsan megy, én pedig rohanok utána, és hát... lövök. Nagyon remélem ha el is találok valakit, akkor nem közülünk valót sikerült, hisz őszintén szólva az orromig sem látok. Nagyon elegem van, és melegem persze. Kiakarok jutni ebből a rémálomból. Az egyik nyilam épp hogy súrolja Drago fülét, én pedig kiakadt szemekkel nézek rá. De a fegyverem célt talált, előtte esik össze a zsoldos.
- Bocsi,.... - mondom , majd tovább végzem a dolgom. Majd kiérünk az erdő felé, ahol már kezd kitisztulni a levegő. Mindannyian elfáradtunk, és kapkodunk levegő után.
- És még is merre? - nézek rá érdeklődve. A lány, akit megmentettünk, konkrétan fogja magát és elrohan.
- Nagyon szívesen... - morgom az orrom alatt. - Szóval... hova ? - oda lépek hozzá, majd megnézem a sebes fülét. - Juj azt hittem nem talált el. Fáj nagyon?

Süvített a szél, ahogy repültünk majd egy lassú nagy kanyarral, megfordultunk. Éreztem ahogy, Ful nyugodt, és tudja nem fogok semmi olyat tenni amivel, az életemet, kockáztatnám. Megijedt, de nem kellett volna. Felemelkedek.
~ Köszönöm. ~ tekintettemet előre a hajók felé szegezem. Méterek választanak el és nem menekülhetnek el. Nem engedem, hogy bárki is elszökjön.
~Lysanthir üzeni, hogy egy hajót hagyunk meg. ~ mondta Ful, ahogy közelítettünk a
~ Nem, fog nekem egy Valhosta parancsolgatni. Minden hajót elpuszítunk. Az összes katonát és a hajók legénységét elfogjuk.~ Felelem, Fulnak, kissé dühösen. Hogy képzeli ezt az idióta Valhosta.
~Rendben.~ Szólt a társam és továbbította az üzenetet a többiek hogy egy hajó sem futhat ki a kikötőből.
Mert senki nem menekülhet meg a kezeim közül, amit tettek, azt nem felejtem el és ha egy hajó is el megy olyan lenne, mintha az itt harcoló lovasok és sárkányok értelmetlenül sebesültek meg és haltak meg.
Nem ezt nem engedhetem meg és Lysanthir Valhostának sem szabadna meg engednie. Ő lett át menetileg a parancsnoknak kinevezve? Hol van? Nem itt, ha itt lenne akkor is szembe szállnék vele. Isabel Valhostát láttam, hogy megtorpan, mit fog tenni engem vagy testvére parancsát követi?
~Egy se hagyhatja el az öblöt. A Valhosták nélkül vagy velük, de így lesz ~ mondom a társamnak.
Egyik hajóhoz közel érünk, Fulgurae. mondom a társamnak. Egy foglyot se akarok látni. Egy ember se meneküljön meg a sárkánylovasok haragjától, az ünnepet meggyalázták, jegyezze meg a kontinens, hogy senki nem húzhat újat velünk.
Egy embert megsebzek és az a hajó tatjáról Fulgurae felkapja sebzett embert és a vízbe dobja. Majd egy másik hajó felé repülünk és a vitorláit teszi tönkre Fulgurae. A vitorlák megfagynak és szinte kristállyá válnak majd ezer darabban törik szét a hatalmas vászon.
A harc számomra nem ér véget addig míg az összes katona a megérdemelt helyére kerül.

A thidiai íjászok mind-mind lassan menekülőre fogják és a többiekkel együtt a hajóik felé kezdenek rohanni. Egymást tapossák, nem törődnek az elbukókkal, csak a saját életüket próbálják menteni, miközben a sárkányok tűzfala egyre csak közeledik feléjük.
Azonban a hajók körül Karyn csapata ugyancsak a vesztüket jósolja, de sokan közülük abban reménykednek, hogy egy hajóval talán még el tudnak menekülni.
Ugyan a Lysanthir szívében rejtőző kegyelem megmutatkozik egy pillanatra, úgy látszik az ő rangja nem elég ahhoz, hogy minden lovast meg tudjon győzni.
Karyn és csapat megveszve tépik a hajókat darabokra egyetlen egyet sem kímélve. A sziget felől szárnyaló tűz és jégsárkányok pedig mindaddig készségesen hallgattak Lysanthirra, amíg a káoszból kellett őket kiemelni, de most, hogy már biztos a győzelem, egy páran inkább a saját bosszúvágyuk után kezdenek menni és eszük ágában sincs megkegyelmezni a katonáknak. Sokan tanácstalanul néznek a Rowen által kijelölt ideiglenes vezérre, de aztán páran közülük is a kétségbeesett tömeg végleg eltaposására indul.
A katonák remegve torpannak meg a parton, ahol a hajóik jóformán már csak darabokban vannak. Néhányan a jeges vízbe ugranak, hogy meneküljenek a továbbra is közeledő tűzhányóktól. Végül azonban mind ugyanarra a sorsra jutnak...

Mindeközben viszont a sziget túloldalán egy 4 főből álló száműzött csapat pakolta tele sárkánytojásokkal a zsákjukat. Linor, ki megzavarta őket, csak plusz egy csomagnak számított, mit magukkal cipeltek. Nem hagyhatták ott, hiszen egyelőre senki nem figyelt fel rájuk és ezt megelőzendő, magukkal vitték.
Egy apró öbölben egy nem túl nagy hajó várt rájuk jól rejtőzve a lelógó fűzfák takarásában. Secperc alatt bepakolták a zsákmányt, majd szép csendesen, de azért feszített tempóban megindultak a száműzöttek szigete felé, Echwardra-ra. Pár perc múlva már egyenes útjuk volt a sziklás hazájukig....

A csata ezennel a végére ért, s minden betolakodó így vagy úgy, de elhagyta Kysppiet. A veszteségek azonban örökké sziklaként fogják nyomni az itt élők lelkét, s emlékeztetni fogják ezekre a szörnyű órákra.
Vajon mi oka volt ily' ocsmányul hátba támadni szövetségeseit Thidiai királynak?

//Ezennel lezárult a kalandunk első fele. Smile

Remélem mindenki élvezte. Még írjatok nyugodtan, akár több kört is, szabad a pálya.
Hamarosan folytatjuk a történetet, hiszen ezzel még nem zárult le, s remélem ott is legalább ennyien részt vesztek majd! Wink

További jó írogatást! Dragon

//

Ez a zene pedig szóljon azokért a sárkányokért és lovasaikért, szigetlakókért, akik életüket vesztették a harc során! Nyugodjanak békében! -

Helló, sweetheart! I am **Ajánlott tartalom**

» Dallamlovas játék

Közös játék - A sárkánylovasok ünnepe

Közös játék - A sárkánylovasok ünnepe

Similar topics

Similar topics