Fulgurae mellett tölöttem időm egy kis részét és, most egy mestert vagyis lovast kísérhettem el a sárkányommal együtt. A csodás szigetre ahol elkezdődött életem
- Áh szívesen, uram- Mosolyogtam rá és egy zavaró hajtincset tűrtem fülem mögé.  A többiek mind irigyelhettek, hogy én már ilyen helyekre megyek. De ahogy mondanám mindig a legjobbkor voltam a legjobb helyen. - Legalább kimozdultam a szigetről, Fulguraeval.- tettem hozzá nevetve Alistairnak. Bár volt, aki hiányzott a szigetről, de hát semmi sem tökéletes
A kis sárkányom a másik hatalmas jégsárkány mellett leszállt. Oda mentem és üdvözöltem őt ahogy a Alistair is tette. Bár én szavak nélkül köszöntem neki. Elengedtem Fulguraet és sárkánylovast figyeltem, vártam, mikor kezdünk bele a feladatba.

Fulgurae egy kisidő utámn már unta a környezetet és játszott volna Ysera, de én nyugvásra intettem így is izgett mozgott.
- Én mindig készen vagyok, bármilyen feladatra- Válaszoltam sárkánylovasnak, bár elgondolkodtam hogyha Maxelvon a közelben van akkor én kikészülök ahogy ő is tőlem.- Ismerem Yennefert, biztosak a források erről?- Nem értettem miért itt lenne az eltűnt sárkánylovas, hisz nem egy mindennapi hely és itt még nincs piac se és a piac az egy fontos helyvolt számomra.
Büszkeséggel töltött el hagy megemlítette Alistair, hogy szép Fulgurae. Általában azt mondták a legtöbben, hogy milyen kicsi és ezt jegyzik meg róla. Nem a szép színét. Elgondolkodtam azon hogy pont ilyen lett volna Ysera is akkor 16 éven belül talán tényleg olyan lesz és nem ő lesz a kis jégsárkány nevezett egyed.  Fulgurae ahogy megérinti őt Alistair még hozzá is dörgölőzne, de nem akarja letámadni a férfit, így apránként visszatér hozzám.
- Hol kellene kezdeni? Hol volt az utolsó tartózkodási helye, gondolom itt az erdőben? - kérdeztem belemerülve már a feladatba.

Alistairt hallgattam, ahogy Yenneferről beszél. Próbáltam nem mosolyogni, hisz komoly feladat elé nézünk Fulguraevel, meg kell keresnünk őt.
Mikor meghallottam a kard szót egy kicsit forgattam a szemeimet. Hisz nem voltam a legjobb kardforgató a tanoncok közt és ezt nem is szerettem magamba, mindenből a legjobb akartam lenni. Max bezzeg állandóan hencegett a vívótudásával, ez mindig irritált bennem, de csak annyira amennyire a többieket is.
- Hát, nem a legjobb, de az íjat jobban szeretem használni.
Fulguraen éreztem a meglepődését rápillantottam. Megszólalt a szeretetteljes mély hangján felém.
~Nem akarom, hogy ölj.~ Ellenezte a Alistair tervét. Legszívesebben ráförmedt volna a tőlünk öregebb sárkánylovasra.
~ Mit tehetnék? Nem lehetek gyáva.~ mondtam Guraenak, aki erre egy nagyot fújt a válaszomra.
-Segítek. - mondtam a lovasnak rövid kis hezitálás után. Sosem gondoltam, hogy ölni fogok és most valami mélyen megremegett bennem. Nem volt visszaút a válaszom után. A bűnösnek bűnhődnie kell. Féltem legbelül, hogy nem merem meg tenni azt, amire kér Alistair.
Biztos, hogy ezt kérték tőlünk, hogy öljünk? Nem akartam kételkedni a férfi szavaiban mégis ezt tettem. Nem éreztem magam még igazság szolgáltatónak. Lehet, hogy próbára akarnak tenni a lovasok, mit teszek egy ilyen kegyetlen parancskor. Valahogy nem tudtam hova tenni az emberölés, hisz egyáltalán nem olyan, mint a szarvasvadászat. Hezitáltam és kételkedtem benne, hogy meg tudom tenni, hogy egy gyilkos rablóbandát lemészároljak. Reméltem, hogy nem vette észre az idős lovas, hogy nincs erőm embereket ölni.