Külső, belső leírás

Mindig arra neveltek, becsüljem meg mindazt, ami megadatik nekem. Hogy az ember oda születik, ahova a sorsa meg van írva. Ha én ezt az elvet követtem volna, most kereskedő lennék valamelyik halszagtól bűzlő kikötőben. Régebben álmodozó voltam, talán most is az lennék, ha nem találkoztam volna annyi pofonnal az életben. Sok mindent láttam már, hogy elmondhassam, nem vagyok az a típus, aki bizalmat szavaz másnak. Magamban bízok, elég ennyi. A katona lét mindig is vonzott, de nem a szabályok. Zsoldosnak lenni némiképp megkerüli az erényeket, a szabályok és a lovagiasság világát. Ez a mocskosabb oldala, ahol az agyafúrtabb, erősebb és a kitartóbb marad talpon a sok névtelen közül. Én már szereztem nevet magamnak, sok helyre hívnak és megfizetik rendesen a zsoldomat. Sokat kérek, ezzel nem szórakozok. De a sok tulajdonképpen relatíve nézőpont kérdése. A sok is hamar elfogy, főleg ha az ember fia kiéhezett férfi minden jóra amit csak e föld adhat neki. Nem ejtettek a fejemre, vakmerő sem vagyok. Józanul gondolkozok, de a határokat szeretem feszegetni. Apám szerint nősülnöm kellett volna, szerintem még nem telt le a nagy utazás számomra. Nem érzem úgy, hogy letelepednem kéne, visszamenni Fromar földjére, megnősülni és lemondani minderről, amibe belevágtam. Különben sem vagyok egy könnyen elviselhető személy, szókimondó vagyok, olykor mocskos dolgokat is mondok, ami pedig a nőket illeti, a tűzhely mellett van a helyük.
Erős, edzett alkat vagyok. Az élet, a sok harc edzett meg, hegeket szőve a testemen itt-ott. Nincs különösebb jelentősége mindennek, csupán intő jelek, hogy én sem vagyok sebezhetetlen. Szőke hajam félhosszúra hagyom megnőni, amit hanyagul hátrasimítok. Szakállam hagyom sokszor megnőni, igazán férfias csak ettől lesz valaki, de mit számít nekem a külső, nem vagyok bájgúnár. A ruhám védjen, ne pedig kényelmetlen és mihaszna legyen. Egyetlen féltett kincsem a kardom, ami már megóvott megannyi veszélytől. Mindig lazán leengedve pihen bőr veretekkel díszített övemen. Hogy milyen a felszerelésem? Elhasznált. A láncing noha hasznos, kényelmetlen és nehéz tisztítani. Hát még ha az ember fia a csatában vérben, verítékben úszik napokig fürdés nélkül... ne ragozzam inkább, igaz?  

Előtörténet

Fromar földjén születtem második fiúgyermekként. Apám világ életemben kereskedősegédnek szánt a bátyám mellé. Már kölyökként tudtam, hogy nem az a fajta alak vagyok, aki leszegett fejjel megy és teszi a dolgát. Nem tudtak sosem igazán betörni. Bátyám volt az elsőszülött, rá várt apám kereskedése, de nem is vágytam rá. Ez az egész viszont együtt járt azzal, hogy én semmit nem fogok örökölni, a magam lábán kell majd megállnom az életben. Suhancként egy háborúba csöppentem, melynek egyik színtere a városunk volt. Teljes fejetlenség uralkodott, káosz söpört végig az utcán, mint ha amit addig mint a tenyeremet ismertem, most semmi nem ugyanaz volt. Férfiasan megvallom, rettegtem. De úgy gondolom, az akiben nincs félelem, az már nem ember. A bátyám bajba került, mikor betörtek hozzánk, de ahelyett, hogy segítettem volna, csak elmenekültem. Talán tizenkettő voltam. Rég volt, már nem emlékszem. De kikerültem a nyílt csatatérre, ahol majdnem elkaszáltak. Egy lovas rántott fel a lovára és vitt ki a egy békésebb területre. Azt mondta, "kotródj fiú". Nem hallgattam rá. Nem tudtam, hogy a bátyám milyen állapotban van, de nem akartam hazamenni. Egy fa tövében húztam meg magam, ahol régen még bújócskáztam a környékbeli kölykökkel. Az éjszaka folyamán ott vertek sátrat. Katonának tűntek, de lobogó nélkül, páncélok nélkül. Közelebb merészkedtem, egész éjjel hallgattam, amiről beszélgetnek. Reggel a nap első sugaraival utánuk szöktem. Tudtam, hogy ha hazamegyek, mi vár rám. Nem akartam ezt az életet, álmodni akartam magamnak egy újat.
Évek teltek el, én pedig zsoldos lettem. Nem egészen így képzeltem el az életem, úgy hittem ifjúként, majd bizonyítok, lesz saját telkem, nemessé válok, gazdag leszek és nem egy kövér, csúnya szolgálólányt fogok elvenni. Ha otthon maradok, biztos az a sors várt rám. Így nem jutott semmilyen. A pénz, amit kapok folyton elfogy, se telkem, nemes sem vagyok, csak hírnevem van és megbecsülnek. Sokszor bíznak meg feladattal jó fizetségért, amit rendre elvállalok. De a lovamon kívül mást nem tudok felmutatni. Rájöttem, hogy a zsoldos élettel csak akkor lehet meggazdagodni, ha egyenesen egy király bíz meg, hogy teljesítsek szolgálatot. De hosszú távon sosem sikerült így egy helyben maradnom, birtokot pedig sehol sem ajánlottak fel. De még érzem, hogy van időm, semmi sem lehetetlen. Csak kitartás kérdése, márpedig amíg én bírom, addig hajtom az igát. A zsoldosok élete nem tündérmese, mint a hős lovagoké. Vért izzasztó és sokszor reménytelen. De az emberek tartanak tőlem, látom, hogy már valamit elértem és ez visszaköszön. Hogy terveim volnának? Csak az eddigiek. Hogy hogyan? Fogalmam sincs. Járom az országokat, ahova hívnak, ahol megbíznak, én oda szolgálok.