Egy nagy átmérőjű, igencsak mély tó, mely a kristálytiszta vizéről kapta a nevét. A vize olyannyira tiszta, hogy a legmélyebb részénél is gond nélkül le lehet látni az aljára. Egy-két halfaj él benne, de nem túl sok, hiszen a túl tiszta vizet nem sok élőlény szereti. Az ifjú lovas tanoncok általában ennél a tónál állnak meg pihenni a fészkek felé vezető útjuk során.
A lelkesedésetek mit sem lankad ahogy a gyönyörű csendes, nyugodt szigeten haladtok a célotok felé, ami a Kristály-tó jelen esetben hiszen ott fogjátok tölteni az éjszakát, és reggel mentek majd le a barlangokba hogy a tanoncok végre kipróbálhassák magukat. Nesme királynői tartással halad de néha hátranéz hogy éles sárkányszemével hátha észrevesz valamit de szerencsére nyugalom van és Silas bízik a sárkánya meglátásaiban így a kis csapat nem sokára megérkezik a tóhoz, ami a nevéhez hűen gyönyörű, tisztán és áttetszően csillog, hiszen nincs semmi ami bemocskolhatná ezt az természeti szépséget. A part mellet egy jókora füves cserjés rész terül el, itt fogtok majd pihenni és tüzet rakni. - Tanoncok! Aki segíteni szeretne az induljon el gallyakat és fát gyűjteni a tábortűzhöz, a többiek meg hozzanak vizet a tóból - adja ki az első utasítást a szőke férfi, és maga is elindul hogy fát gyűjtsön hiszen nem akarnak megfagyni, másrészt a tábortűz körül mindig kellemes hangulat alakul ki, és talán oldódnak majd az ideges gyerekek is. Míg mindenki ezzel van elfoglalva két tanonc kicsit eltér a menetrendtől, Darko és Anabelle túl messzire kószáltak el, és végül utánuk kell menni hogy visszahozzák őket, és Silas szigorú szemei előtt vonulnak vissza az összegyűjtött gallyakkal. Egy órával később már a vidáman pattogó tűz mellett ülnek, a lovasok szintén, és a sárkányok valami számukra kényelmesebb helyet keresnek. Nesme például a hegyorom tetejére telepedik fel, hiszen onnan mindenfelé jól lát, és kecses ezüstös színű fejével biccent Rowen sárkánya felé. Rowen kijelentésére biccent. - Akkor enyém a második őrség - jelenti ki hogy a többi lovas is hallja, és eldönthessék ki akar utána őrködni.
A táj festői. Elsőre is elvarázsolt de most, másodjára is nehéz szavakba önteni. Az előző tojásvadászaton nem vettem részt. Nem éreztem magam kellőképpen felkészülnek és se a társaimat sem a tanoncokat nem akartam veszélybe sodorni. Rowen ugyan próbált rábeszélni, még Ryuu is rábólintott volna az ötletre de láván vonakodásom inkább nem erőltette amiért akkor hálás voltam. Ugyan kissé bánom hogy kihagytam, de úgy érzem így jobb. Ahogy a levegőben teszünk pár kört hogy átnézzük a környéket nehezen tudok a veszély keresésére fókuszálni. Pillantásom egyre visszatér a csodás tóhoz. Most majdhogynem elfelejtem Narakhin és a bennem kavargó érzéseket. Megfordul a fejemben hogy sárkányom hátáról fejet kéne ugrani a tóba. Annyira hívogató a tiszta víz. De egyenesen félek hogy netalán beszennyezem. Sárkányom pedig biztosan nem díjazná az ötletet. Nincs oda azért ha vízbe ugrálok vagy úszok. Ugyan ezt a témát már számos alkalommal átrágtuk mégis néha képes az idegeimen táncolva újra belekezdeni. Mindenesetre most nem fogok fürdeni. Túl sok a néző. Miután átfésültük a környéket csatlakozunk a többiekhez a parton. Leveszem sárkányomról a nyerget és hagyom hogy csatlakozzon a többiekhez a hegy oldalán. Ryuu valami furcsa érés keríti hatalmába. Irigység. Meglepődöm. Tapasztaltam ezt már nála de nagyon ritkán. Sárkányom irigyli a társai színét. Úgy érzi hogy színe hátráltatja. Igaz hogy a vörös pikkelyeknek köszönhetően nem tud megfelelően rejtőzködni, legfeljebb egy vulkán belsejében. De ettől még ő is kiváló sárkány. Mindenesetre keres egy sötétebb zugot hogy még a hold fénye se csillanjon meg tűzvörös pikkelyein. Tisztelettudóan meghajtja fejét a többi sárkány felé mielőtt bevackolja magát. Szomorkásan elmosolyodok. Ilyenkor mindegy mit mondok. Hajlamos olyan makacsnak lenni mint amilyen én vagyok. Segítek a többieknek rőzsét gyűjteni majd még egy kis vizet is hozok. -Vállalom a harmadik kört. Jegyzem meg miközben keresztbe teszem lábaimat. Az egyik nagyobb kőre telepedtem le ami keménysége ellenére egész jó ülőalkalmatosságként szolgál. A tanoncokat már alaposan szemügyre vettem. Érdekesek. De semmi kiemelkedő. Legalábbis így elsőre. Normális tanoncok. Bár az egyikük eléggé kilóg a sorból. Na meg az se kerülte el a figyelmem hogy két kis párocska is kialakult. Kardomat elővéve ellenőrzöm annak élét. Mivel minden rendben vele így visszacsúsztatom hüvelyébe. Végignézek minden lovason. Megint egyedüli nő vagyok. Hurrá. Igazán kiemelkedő női lovasnak lenni, de meg kell jegyeznem hogy sokszor magányos is. Rowen túlságosan el van foglalva. Annyira a küldetésre koncentrál hogy nem akarom benne megzavarni. Silast csak futólag ismerem. Láttam párszor természetesen tudom a nevét és talán köszöntünk is egymásnak néha de ennyi. Daurconak csak a hírét ismerem amiért meglehetősen bizalmatlan vagyok vele szemben. Narakhinnal pedig próbálok nem foglalkozni. Azt hiszem az most megzavarná a fejem. Nem kezdeményezek beszélgetést. Ha valaki mégis arra figyelek, esetleg beszállok. De ha nem akkor lassan elvonulok aludni. Az őrség előtt még pihennem kéne egy keveset. Azt tudom hogy Ryuu jó helyen van és sárkányaink örködő tekintete mellett nyugodtan alszom. Bár éberen.
Helló, sweetheart! I am Vendég
Tárgy: Re: Kristály-tó Vas. Jún. 15, 2014 1:11 pm
-Meglepne ha nem lenne bonyodalom. Jegyzem meg az orrom alatt motyogva inkább csak magamnak. Lehet Demien nem is hallja. Mindenesetre csodálkoznék ha minden zökkenőmentes lenne. Ugyan kérlek. Ha a száműzöttek ártani akarnak a lovasoknak vagy nekünk akkor ennél jobb lehetőségük még két évig nem lesz. A helyükben én biztos nem szalasztanám el. A lovasok stresszesek de legalábbis feszültek a készülődés és a feladat súlya miatt. A tanoncok pedig élesben még nem sűrűn próbálhatták ki a képességeiket. Példáiul itt vagyok én. Persze hogy verekedtem már. Nem is egyszer. De élet-halál harcról szó sem volt. Soha. Nem tudom meg tudnék e ölni valakit. Akárcsak önvédelemből is. Hiszen annak az illetőnek is vannak hozzátartózói. A családom biztos megszenvedné ha elvesztene. Ráadásul az összes tanonc el van varázsolva. Sok az újdonság és maga a tény, hogy miért vagyunk itt, az is elég figyelemelterelő. A csúcs az egészben hogy még akár ellenséges sárkánnyal is találkozhatunk. Na az lenne ám csak a gyönyörű. Sárkánylovasok akarunk lenni és egy sárkánnyal kéne szembeszállnunk ahhoz hogy egyáltalán megpróbálhassuk. Egy gúnyos félmosoly suhan át az arcomon erre a gondolatra. Elég irreálisan hangzik a dolog. A felhangzó kérdésre gondolkodás nélkül válaszolok. -Engem inkább az érdekelne hogy lesz e köztünk olyan akinek esélye sem lesz megpróbálni. Maga az ötlet is borzalmas. Hogy valaki meghal, megsérül, elrabolják vagy bármi egyéb. Vagyis hogy valaki nem jut el a barlangokig sem. Nem. Ilyen nem lesz. A lovasok nem hagynák. De ők sem mindenhatók. Kicsit megrázom a fejem és közelebb bújok Demienhez mint akit megijesztett a kérdés. Valójában csak nem akarok ilyenekre gondolni. Álljunk pozitívan a dolgokhoz. -Nem. Biztos minden rendben lesz. Pillantok föl egy bizonytalan kis mosollyal. Elvileg rendben kéne lennie mindennek. Ekkor követem a tekintetét és meglátom a srácot aki mindig ott volt de valahogy mégsem. Nem tudok róla semmit. Bizarr. -De lehet hogy mégsem. Nem számít. Hamarosan kiderül. Nem igaz? Ahogy odaérünk a tóhoz hirtelen megtorpanok. A sok gondolkodásban egyszerűen elfeledkeztem arról hol is vagyunk. Szóval könnyű célponttá váltam. ~Gratula Aylen. Így kell kitöretni a nyakadat~ Szidom meg magam gondolatban de a tó látványa hamar eltereli a figyelmem hát még amikor látom a sárkányokat elszállni a hegy felé. Vajon mindegyik máshol tölti az éjszakát? Egy se marad itt velünk? Őszintén nagyobb biztonságban érezném magam ha valamelyik sárkány maradna de tudom hogy távolról is kiválóan szemmel tudják tartani a területet. Mivel a sárkányok eltűnnek a szemem elől ezért a lovasokra siklik a tekintetem. Elkezdeném őket megint tanulmányozni, de a feladat eltereli a figyelmem. Nőkhöz illően én vizet hordok. Mondjuk nem értem hogy miér számít ez nőiesebb feladatnak hiszem a víz sokkal nehezebb, de tény hogy a víz a főzéshez kell ami női feladat. Bár apu sokkal jobb ragut tud készíteni mint anya. De ez ismét nem ide tartozik. Mikor körülüljük a tüzet végre van lehetőségem megnézni a lovasokat. Rowen számomra mindig maga volt a megtestesült szigorúság és fegyelem. Nem szívesen haragítanám magamra. Silas számomra kissé rémisztő. Nem tudnám megmondani miért, de neki sem lennék az ellensége. Daurco szimpatikusnak tűnik. Helyes. Rendesnek látszik. De ha jól vettem észre a többiek nem igazán kedvelik. De nincs ötletem miért. Narakhint az ndulás óa most tudom először megnézni. Jó kiállású férfi az biztos. De valahogy furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Még a hangját se hallottam. Kíváncsi lennék milyen lehet. Quelan pedig egyenesen elbűvöl. Még nem találkoztam rajta kívül női lovassal így mondhatjuk hogy a kelleténél többször téved rá a tekintetem. Igencsak meglep hogy alacsonyabb még nálam is. Olyan törékenynek tűnik. A tetejében pedig még gyönyörű is. Kíváncsi lennék milyen jegyet visel magán. Egyszer mikor rajtafelejtem a pillantásom rám néz. Megmerevedek. Vajon rám szól hogy ne bámuljam? De ő csak elmosolyodik majd előveszi a kardját hogy ellenőrizze. Valahogy még beszédbe kellene elegyednem vele. -Mit tudsz arról a szőke lovasról? Jól látom hogy a többiek nem kedvelik? Miért? Húzódom közelebb Demienhez és lehalkítva hangomat kezdek kérdezősködni. Nem lenne jó ha valamelyik lovas meghallaná a kérdéseimet úgyhogy remélem elég halkra sikerül a hangom.
Helló, sweetheart! I am Demien Zeel
Hozzászólások száma :
49
Join date :
2014. May. 05.
Tárgy: Re: Kristály-tó Pént. Jún. 20, 2014 11:10 am
Tojásvadászat
*Hogy is csökkenne a lelkesedésünk? Hiszen itt vagyunk végre a sárkányok szigetén, először életünkben és arra várunk, hogy kiválasszunk gy sárkányt.* ~Ők téged, te tökfej!~*szidom meg magamat gondolatban és el is szégyellem magam. Nagyon remélem, hogy leendőbeli sárkányommal még nem vagyunk lelkileg összekapcsolódva, elég rossz lenne, ha így indítanék nála. A szőke, csinos hölggyel tartom most a kapcsolatot, őt ölelve beszélgetünk és haladunk a többiek után a Kristály-tóhoz. Hallottam már erről a tóról - pff, ki nem? - és azt mondják, hogy gyönyörű, de... Ahogy megérkezünk megtorpanok és tátott szájjal nézem a csodálatos természeti jelenséget. Ez nem lehet természetes! Ez biztos, hogy valami furcsa varázslattal átitatott...* ~Állj le Demy! Nincsen varázslat!~*szidom meg ismét magamat és gondolatban elvigyorodom. Meg kell tanulnom koncentráltan gondolkozni, mert a sárkányom meg fog őrülni, ha minden ilyen kis hülyeséget megosztok vele. Persze, természetesen ezt is gyakoroljuk az iskolában, de hiperaktív lévén nekem ez - nem meglepő módon - elég nehezen megy. Pech. Minden esetre tátott szájjal torpanok meg a tó szélén, majd lassú, szinte megbabonázott mozdulatokkal lépek közelebb,és hagyom ott a lányt, bár vélhetőleg ő sem késlekedik és hamarosan már mögöttem siet megnézni közelebbről is a tavat. A szavai szinte el sem jutnak a fülemig, ami nem s olyan nagy gond, talán én is elkezdnék aggodalmaskodni. Teljesen feleslegesen, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem lesz probléma. Fő a pozitív gondolkozás, nemde? Szinte pofátlan módon meg is feledkezem a lányról, lágyan megsimítom a vállát:* - Bocsáss meg... *motyogom és ott is hagyom, hogy Rowenhez siessek. Felnézek Morthra és lágyan megsimítom a bőrét.* - Vigyázz magadra Morth! *nézek a szemébe, majd hátrébb is lépek tőle. Tudom, hogy a sárkány kedvel engem, ám azt is tudom, hogy ő komolyabb, mint Rowen, ő talán nem olyan könnyedén viseli el a hülyeségeimet, mint lovasa. A tanoncok közül néhányan tátott szájjal pislognak rám, de nem foglalkozom ezzel. Figyelem, ahogy a hatalmas fekete sárkány felszáll és elrepül a többiekkel együtt.* - Nem marad velünk sárkány? *nézek Rowenre, majd Daurcora pillantok, hiszen talán az ő gyönyörű, méregzöld sárkánya itt marad velünk. A tekintetünk találkozik és mintha egy mosolyt küldne a szőke férfi nekem. Lazán elvigyorodom, majd Aylen felé nézek. Látom, ahogy hozzák a vizet, meg a gallyakat.* - Megyek, én is segítek *csóválom meg a fejemet unottan, Rowenhez intézve a szavaimat, majd besétálok az erdőbe. Persze az erdő sokkal izgalmasabbnak tűnik, mint hogy csupán gallyakat szedegessek, így egyre beljebb kerülök, talán csak Rowen és Dau láthatta, hogy merre is mentem be. Nagy sárkánynyomokat találok, és a földön egy sárkányfogat is. Állati! Belerakom a táskámba, hogy aztán tovább bóklásszak az egyre sötétedő erdőben. Nem tévedtem el, tudom, hogy merre van a tó és a tábor, ám az időérzékemet teljesen elveszítem. Elgondolkozom azon, hogy vajon gonosz dolognak számít-e, ha levadásznék néhány nyulat, vagy őzet, ám végül is úgy döntök, hogy bizonyára van bőven élelem. Hogyha nem indul senki a keresésemre és nem találkozok senkivel az erdőben, akkor másfél-2 óra múlva épen és egészségesen jelenek meg az erdő szélén, és bocsánatkérő vigyorral pislogok Rowenre, és a már égő tűzre. Hoppá, erről lemaradtam. A szöszi leányzó mellé huppanok le, lágyan végigsimítva a vállán.* - Hahó! Miről maradtam le? *vigyorodok, majd a tűzre nézek, ahol remélhetőleg már melegszik valami étel, hús, vagy ilyesmi. A kérdésére először nem is nagyon figyelek, hiszen ahogy közelebb hajol megcsap furcsa, virágos illata. A szemébe nézek, végigvezetem a tekintetem gyönyörű szemén, bájos arcán, az ajka vonalán, hosszú, göndör fürtjein, kecses nyakán és... Kicsit zavartan megrázom a fejemet, majd Daurco felé pillantok.* - Öhm... *köszörülöm meg a torkomat.* - Nem sok mindent tudok róla, Rowen nem sokat mesél. Azt hiszem, hogy egykor ő is lovas volt, de most afféle magányos farkas, vagy ilyesmi. Nem tudom. *vonom meg a vállamat. Nekem annyira nem tűnt fel, hogy senki nem foglalkozik vele, minden esetre, hogyha Aylen-nek feltűnt, bizonyára a többiknek is fel fog. Jó lesz majd utána járni! Lazán az egyik sziklára teszem a lábamat, kicsit elfekszem és a csillagokat nézve fütyörészni kezdek.*
*Az út hátralévő részét csendben tették meg. Senki nem szólt, csak a dolgát tette. Figyeltek. Még napnyugta előtt elértek a Kristály-tóhoz. Szavakkal leírhatatlan élmény ez mindenkinek. Az a mérhetetlen tisztaság, amely a tóból árad, megigézi az embert és sárkányt egyaránt. Dau ezt tudja értékelni. A természet gyönyörűt képes alkotni. A természet tényleg a maga ura, őt nem tudja senki befolyásolni, vagy irányítani. Ha építeni akar, akkor épít, ha rombolni akar, akkor rombol. Teljesen mindegy, hogy mit tesz ember vagy más lény a természettel, azt úgyis a földanya dönti el, hogy mi marad, és mi megy. Remélhetőleg ez a hely sokáig marad. Ráadásul ehhez a látványhoz társul még a nap fény- és színjátéka. Itt az idő a tábor felállítására. Silas adja is a parancsokat. A tanoncok egy része elindul fát gyűjteni, de az a kislány, akivel Demien összeismerkedett, ő inkább vizet hoz a tóból. Mivel elég sokan mentek fáért, a férfi inkább a kisebb társaság mellett dönt és ő is vízért megy. Leveszi köpenyét és ráerősíti a sárkányra, majd indul. Gyorsan jár keze-lába, a lehető legkevesebbet akarja egyhelyben tölteni, hogy a lehetőleg minél kevesebbet érdeklődjenek tőle a közelben tevékenykedők. Stella-t elkápráztatja a fényjáték először, de inkább kicsit távolabb merészkedik az erdőbe. Nem akar messzire menni, csak körbe akar nézni, hogy nincs-e valami veszélyforrás. A hely azonban biztonságodnak tűnik. A másik ok, ami miatt inkább elmozdul a gyülekezési helytől, az az, hogy nem akar a többi sárkánnyal együtt lenni. Nem egy seb „díszíti” testét, amit kicsit szégyell, de ami jobban idegesíti, az a bámészkodó tekintetek. Azért nincs nagyon oda. Akárcsak Daurco. Közben a lovasok sárkányai egyesével elvonulnak egy közeli sziklafalhoz, hogy onnan tartsák szemmel a területet, illetve hogy pihenjenek egy kicsit. Ők is ki vannak fáradva. Először Rowen tűzsárkánya, majd Silas jégsárkánya, aztán az egyetlen női lovas vörös sárkánya is otthagyja a társaságot. Narakhin a kakukktojás, de elég csendes ember, ráadásul nem is zavar sok vizet. Az ő döntése már nem mérvadó Stella szemszögéből. Ahogy fogynak a sárkányok, Stella úgy jön ismét közelebb az emberekhez. Miközben megy a gyűjtögetés, két gyerek úgy gondolja, hogy ők messzebbről hoznak fát, mint a többiek, így muszáj volt valakinek utánuk menni. Nem is vették egyből észre, hiszen folyton mozgásban volt mindenki, így nem könnyű a nyomon követése a tanoncoknak. Amikor elegendő vizet hordtak össze, Dau odasétál társához, aki éppen a sziklák felé néz, ahol a sárkányok letelepedtek.* ~ Felmennél Te is? ~ * Néz fel a férfi is. Nem érkezik válasz, de tudja, hogy mi lenne az. Nem szokott Stella ennyi sárkánnyal együtt lenni, meg inkább Daurco mellett tevékenykedik. A sebek és Dau világszemlélete őt is távolságtartóvá teszi azért. Azonban a „Kislány” mégis nyitottabb a világ felé.* - Úgyis kell egy védőcsillag ide lentre is. - * Mondja halkan és szelíden. A fűzöld lény ránéz és odanyomja fejét a férfi mellkasához, aki átöleli a nagy fejet és megpaskolja a nyakat. Csak pár másodpercig tart az egész, de ez mindennél többet jelent mindkettejüknek. Amikor vége az érzelgős jelenetnek, Stella körbepillant.* ~ Hol van Demien? ~ * A kérdés jogos. A fiú nincs az összegyűlt csapatnál, akik már a tűz élesztésére készülnek.* ~ Nézz körbe gyorsan! ~ * Adja ki a parancsot és csatolja le a nyerget. A sárkány szorosan a testéhez szorítja a szárnyait, és nagy sebességgel elindul az erdőbe. Kígyózó mozgással halad a fák között, a nyereg nélkül végre a saját gyors tempójában. Megérte az a rengeteg megfeszített edzés. Daurco közben nyugtatja az érdeklődőket. Persze ha valakit érdekel, hogy hol van a fiú és miért iszkolt el olyan gyorsan a sárkány. Stella sebesen halad a fák között. Nemcsak a levegőben gyors, de a földön is. Ráadásul az orra is kifinomultabb. Demien szaga pedig ismerős már neki, így könnyebben kiszűri a többi zavaró komponens közül. Amikor rábukkan, hirtelen áll meg. Kicsit meg is csúszik az avaron, de karmaival gyorsan megállítja magát. Ha Demien is felfigyel rá, akkor fújtat egyet Stella, majd morog egy kicsit. Nem fenyegetően, csak jelzésként, hogy kövesse, és nyugodt tempóban elindul vissza a tábor felé. Remélhetőleg a fiú követi és így visszavezeti. Amikor visszaérnek, a tűz már ég, Dau pedig elégedetten simítja végig Stella nyakát.* - Ügyes kislány! - * Dicséri meg a sárkányt. Amint a gyerek biztonságban van, Rowenék elkezdik vállalni az esti őrséget. Quelan után jelentkezik ő is, ha más nem előzi meg. Amikor ez is megvan, elindul a tó partján be az erdőbe. Ha valaki kérdezi, hogy hova megy, akkor csak odadobja neki a szót, hogy „fürdeni”, ha nem kérdezik, akkor csak megy, és gondolatban jelzi Stellának a segítségkérést, aki azonnal a sarkában terem és követi. Nem megy túl messze, élesebb szeműek még kiszúrhatják, ahogy a sárkány lefekszik, és egyik szárnyát kifeszíti, mint egy paraván, hogy takarja a tisztálkodó férfit. Semmit nem lehet látni, csak a sárkányt. Dau gyorsan végzi a dolgát, már csak a hideg miatt is. Nem fog belemerülni a vízbe, nem akarja összemocskolni, vagy felkavarni az iszapot. Csak óvatosan lelocsolja magát, majd áttörli. Amikor végzett, visszaveszi a ruhákat és a zöld köpenyt, mert nincs túl meleg, és amikor visszatér a tábortűzhöz, a sziklán ücsörgő lovaslányhoz lép és óvatosan megérinti a vállát.* - Szerintem ülj közelebb a tűzhöz, ott kényelmesebb. És melegebb… - * Mondja mély hangján, enyhe mosollyal, miközben másik kezével beletúr szőke hajába. Ha a lány követi, akkor úgy helyezkedik, hogy kényelmesen elférjenek, ha nem követi, akkor csak ledobja magát a tűzhöz, és átmelegíti magát egy kicsit, miközben elmajszolja az egyik szárított húsát, amit hozott. Nem kezdeményez beszélgetést, és annyira nem is foglalkozik a tanoncokkal. Ő csak felügyel rájuk most, nem fogja tanítgatni őket. De ha valaki szól hozzá, akkor válaszol. Stella is közelebb húzódik a tűzhöz. Aki esetleg most megnézné a sárkányt, az láthat pár kisebb-nagyobb sebet a teste minden táján, persze amennyit a tűz fénye enged. Azonban ha a sárkány elkapja a tulajdonos tekintetét, akkor mérgesen néz rá, majd hátrálni kezd, hogy kevesebb fény érje.*
Szerencsésen elértünk a tóhoz, így egy picit megkönnyebbülhetnénk, ám lassan beesteledik és ilyenkor vagyunk a leginkább kiszolgáltatva. Bár több sárkány vigyáz ránk és a lovasok mind-mind tapasztalt harcosok, itt sosem tudhatjuk mire számítsunk. Mióta az emberek több sárkányt lemészároltak, sokuk már nem bízik senkiben, ráadásul más ragadozók is leselkedhetnek ránk, nem is beszélve Carax csapatairól, akik biztosan kihasználják az alkalmat, hogy kimozdultunk a hazai terepről. Bár nagyon remélem, hogy nem jutott tudomásukra mikorra terveztük ezt a kis kiruccanást. Biccentettem a lovasoknak, amikor eldöntötték az őrködési sorrendet, majd elindultam a tópartra kicsit megmosakodni, erőt gyűjteni, mert mostanában valahogy nem vagyok a toppon. Pedig most kéne csak igazán erősnek lenni. Demien siet oda hozzánk. Rámosolygok, Morth épp indulna, ám még megvárja a kis srácot. Hagyja, hogy megsimítsák, a fiú szemeibe pillant, majd biccent, rám néz aztán elrugaszkodik a földtől és elindul megkeresni jól megszokott őrhelyét. Útközben még megáll a tábortűznek kijelölt helynél, hogy a már összegyűjtött gallyakat meggyújtsa, aztán elhagyja a tópartot. Lágyan elmosolyodva pillantok a kis pártfogoltamra. -Dau és Nar sárkányai itt maradnak. Egyébként Morthék is őrködni fognak. Ne izgulj, vigyáznak ránk. -megtörlöm az arcom meg a kezem, mire Demien kijelenti, hogy megy segíteni. -Hajrá Öcskös. Ne maradj ki semmiből. - borzolom kicsit össze a haját, majd miután elment én a tábortűzhöz sétálok. Leülök az egyik rönkre és a tüzet bámulom. Elgondolkodok az elmúlt napok történésein és a következő pár napon. Remélem minden rendben lesz. Legnagyobb félelmem az, hogy a sárkányok már teljesen elvesztették a bizalmukat bennünk, emberekben és nem lesz olyan tojás, ami még választana magának lovast. Nemcsak Demien miatt izgulok, hanem a sárkánylovasság jövőjét féltem. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy ugyan azt észrevettem, hogy visszatértek a tanoncok a gally-utánpótlással, de azt nem vettem észre, hogy Demien nincs köztük. Csak bámultam a tüzet vagy az eget és agyaltam a dolgokon. Szerencsére Dau és sárkánya szemfülesebb volt, így Demien épségben visszaért. Vetettem rá egy mérgesebb pillantást, de belül magamat szidtam, hogy nem vettem észre, hogy ez a kölök már megint elkóborolt. Körbepillantottam a társaságon még egyszer, majd összeszedtem a földről a fegyvereim és elindultam, hogy körbejárjam a környéket. Telihold volt, így nem kellett fáklyát vinnem, még a fák között is kitűnően láttam a körülöttem lévő dolgokat. Egyelőre nem láttam semmi furcsát, minden csendes volt és még az apróvadak sem motoszkáltam az avarban. Valahogy ez a túlzott csönd nekem olyan vészjósló volt, de Morth rám szólt, hogy fejezzem be az aggodalmaskodást, kezdem túlzásba vinni. Pont ő mondja, amikor miatta lettem csak igazán ilyen....
Miután elért a kis csapat a tóhoz, és a letáborozás is több kevesebb problémával megoldódik, lassan a tábortűz is fellobban, hogy meleget és némi védelmet adjon a lovasok és a tanoncok számára. Csendes az éjszaka, az egymás közti beszélgetésen és enyhe civódáson kívül nem sok minden hallatszik, ami idegen zajok lennének, és a sárkányok is nyugodtak az őrhelyükön, ők sem észlelnek ellenséget, vagy valamit, bármit, ami eltérne a megszokottól. Lassan az őrködés sorrendje is kialakul, és mikor letelik az első kör, és Rowen ideje lejár, Silas váltja fel. De hiába figyel és beszélget a sárkányéval, nem történik semmi szokatlan, és mikor az ő ideje is letelik, halkan letérdel Quelan mellé, hogy megrázza a vállát, hogy rajta a sor az őrködésben, de bele is dermed a mozdulatba hiszen mocorgást hall, és egyből a kardja után kap, de felkelti a nőt. Kifelé figyel a tábor széle felé, és ezt csak mutatja a fekete hajú szépségnek, nem szólal meg, reméli ért ennyiből, és vele tart. A mozgás zöreje, amit ők még nem tudnak, nem más, mint hogy egy vadállat mozgolódik az éjben, a bundája koromfekete ahogy elhalad a cserjék rejtekében, és csak pár mély, dühödt morranását lehet hallani, és a sárgán világító szempárt ahogy a táborozókat nézi, és némi élelem reményében köröz a tábor körül. Noha a jószág, aminek még az alakját nem látják, nem vérengző, a táborozók ezt nem tudják, és éppen elég félelmetes hatáskeltéssel jár, hogy megijesszen mindenkit.
Helló, sweetheart! I am Vendég
Tárgy: Re: Kristály-tó Vas. Jún. 29, 2014 1:26 pm
Mondhatni figyelmen kívül hagyom a kisebb jeleneteket. Demien és Aylen kis ismerkedése hidegen hagy. Most valahogy nem akarok párocskákat látni. A srác eltűnését szerencsére a méregsárkány orvosolja így azzal sem kell foglalkoznom. Komolyan elgondolkodom azon hogy minek vállaltam ezt a feladatot. Egyik tanonchoz sincs közöm, egyiküket sem ismerem. Ráadásul Nar is itt van ami nem kicsit zavarja meg az elmémet. Csoda hogy nem járok örömtáncot? Az egyetlen ember aki miatt itt vagyok az Rowen. A régi barát aki megkért hogy segítsek. Hogy mondhattam volna neki nemet? Elég övön aluli ütés lett volna részemről. Így most itt ücsöröghetek a kényelmes házam helyett a hideg kövön a kardomat élezve miközben rosszcsont 16 évesekre kell vigyáznom ráadásul még Ryuu sincs mellettem. ~Azért ezt nem mondanám. Hallatszik fejemben a korholás mire csak sóhajtok. Sárkányom is tudja hogy hogy értettem. Feladatunk és kötelességünk van itt. Szóval semmi móka és kacagás. Lassan kezdenek nyugodni a kedélyek. Elrakom fegyverem és csak nézelődök. Lassan fel kéne kelnem megcsinálni a fekhelyem de őszintén szólva semmi kedvem. Miért nem én vállaltam az első őrséget? Csoda ha tudok aludni pár órácskát annyira tele van a fejem minden félével. Már éppen erőt vennék magamon hogy megmozduljak de hallom hogy közelítenek hátulról és mégsem teszem. Amikor pedig finoman megérintik a vállamat egyszerre vagy fásultam fáradt és ingerült hogy miért nem lehet engem csak egy kicsit békén hagyni. Most eléggé ki vagyok fordulva magamból. Felöltök egy bájos mosolyt és úgy fordulok a szőke srác felé. -Köszönöm a remek tanácsot de jómagam is tisztában vagyok fele hogy a tűz mellett melegebb van. Nem kicsit sikerült élesre a válasz és nem lepődöm meg ha Daunak lefagy a mosoly az arcáról. Felsóhajtok és egy pár pillanatra behunyom a szemem. Mikor újra kinyitom a mosolyom ugyan halvány de bocsánatkérő és őszinte. -Ne haragudj. Majd később csatlakozom. Azzal felkelek és a sárkányom nyerge felé sétálok. Én a fürdést majd őrségváltás utánra tervezem. Kicsit mosolyok a holmim között. Bekapok pár falat ételt iszom is egy kicsit, majd a 2 takarómat felkapva visszasétálok a tűz közelébe. Megkeresem a legkevésbé zsúfolt helyet és szívem szerint minél közelebb feküdnék a tűzhöz de kissé távolabb terítem le a pokrócokat. Tisztes távolságban mindenkitől. Dautól is. A kardomat magam mellé fektetem és megpróbálok kényelmesen elhelyezkedni és betakarom magam a másik pokróccal. Lehunyom a szemem. ~Az imént nem voltál túl kedves. Próbálj megnyugodni és a feladatra koncentrálni. Szívem szerint visszaüvöltenék a sárkányomnak hogy ne akarjon kioktatni és hogy ezzel nem segít csak felidegesít így inkább csak magamban morogva összeszorítom a szemem és megpróbálok aludni. Azt hittem nem fogok tudni elaludni de hamar sikerül. Éberen alszom. Nagyon rossz érzés. Nem tudok pihenni. Mikor Silas mellém lép még hozzám se ér de már ébren vagyok. A csizmája alatt megcsikorduló kövek ébresztettek fel és a kardomért kapok hogy a torkának szegezzem. Mozdulatom a morgás szakítja meg mire a hang irányába kapom a fejem. Szerencsére nem egy száműzött áll ágyam mellett így nem kell meglepetés támadástól tartanom és tudok a támadásra koncentrálni. Lassan mozogva kelek fel. A hirtelen felugrástól csak megszédülnék. Kardomat átveszem gyengébbik bal kezembe és a jobbal kihúzok egy tűrt a csizmámból majd dobásra készen tartom. Megtalálom a sárga szempárt ami egyenesen megigéz és elbűvöl. Ez biztos valami éjjeli ragadozó macska. Csak az lehet. Ilyen szeme csak a macskaféléknek van. Ami pedig rám nézve igencsak rossz ugyanis én imádom a macskákat amivel Ryuut az őrületbe kergetem. Mindig kiborulok ha megtudom hogy valami macskafélét evett. A kar és a tőr még mindig a kezemben vannak de testhelyzetem kissé enged. Már nincsenek pattanásik feszülve az izmaim. Ha az állat engem támad meg tuti hogy szerzek pár karmolás és harapás nyomot. Lassan felfogom azt is hogy az állat csak köröz körülöttünk. Nem támad vagy jön közelebb mire elgondolkodom. -Silas. Előfordulhat hogy nem akar minket bántani? Hangom halk de magabiztos. Csepp félelem sincs benne talán csak némi izgalom. Kérdésem közben még lejjebb engedem a pengéimet. Valahogy úgy érzem nincs miért a kezemben lenniük. Továbbá egyik sárkány sem támadt még neki a betolakodónak. Valami nincs rendben. Időközben mások is felébrednek. Szerencsére sikoltozást vagy menekülni próbálást nem hallok. Kardomat leteszem a földre, majd lassú léptekkel elindulok a táskám felé ami az árnyékben húzódik. Ha az állat támadni akar itt a remek alkalom. Ha nem támad akkor tartom a szemkontaktust és közben kikeresek egy kis szárított húst a táskámból. ~Nekem totál elment az eszem? Kérdezem csak tök mellékesen magamtól. Ryuu nyugodtan alszik így most elmarad a válasz. Valamiért ez csak megerősít abban hogy nincs mitől tartanom. Így teszek pár lépést a hívatlan vendég felé. Csak finoman, lassan, óvatosan. Ha észreveszem hogy megriad, vagy hasonló azonnal megállok. Végül pár lépés után tényleg megállok és óvatosan odadobom neki a húst amit a táskámból halásztam. A többiekkel nem is foglalkozom csak ha valaki esetleg meg akarná támadni az állatot akkor egy "Ne!" vagy egy "Állj!" hagyja el a számat.
Helló, sweetheart! I am Vendég
Tárgy: Re: Kristály-tó Vas. Jún. 29, 2014 3:01 pm
Ledöbbenek amikor látom hogy Demien megsimogatja Morthot kissé eltátom a szám. Én is kerültem már közel sárkányhoz na de hogy megérintsem? Még nem volt rá alkalmam. Irigykedve nézem a srácot majd inkább megyek segítek a többieknek. Hamar végzünk a vízgyűjtéssel. Elnézve a másik csapatot ők még nagyban gyűjtik a tűzrevalót így kényelmesen elkezdek kipakolni egy-két apróságot a táskámból. Leterítek egy nagy pokrócot amit éjszakára félbe tudok hajtani hogy vastagabb legyen. Előveszem a kulacs vizemet ami az út alatt igencsak megfogyatkozott és megiszom a maradékát majd újratöltöm a tó hűs vizével. Mikor ezzel végeztem a kulacsot vissza teszem a táskámba. Időközben a gallygyűjtő társaság is megérkezett de Demien nincs köztük. Vajon jól van? Úgy ítélem nincs miért aggódnom. Tud vigyázni magára elvégre tanonc. Ha pedig nagy baj lenne azt a sárkányok és lovasaik észlelték volna. Még egy kicsit teszek veszek percenként körbepillantva hogy megérkezett e már, végül nem bírom és elindulok Rowen felé hogy szóljak neki hogy baj van amikor a nagy méregsárkány kilép a fák közül nyomában tanonc társammal. Kissé fellélegzek. Visszamegyek a táskámhoz és kicsivel később Demien is lehuppan mellém. Ahogy végigsimít a vállamon jóleső borzongás fut végig a gerincemen. Rámosolygok. -Semmi különösről a saját eltűnéseden kívül. Válaszolom majd előhalászok a táskámból egy kis élelmet. Szárított húst, sajtot és kenyeret. A kérdésemre adott választ hallgatva az említett szőke illetőre nézek. Miért lesz valaki magányos farkas amikor egy falka része lehet? Ahol lehetnek barátai és bajtársai. Riválisai. Ahol nem kell egyedül lennie. Nagy családban nőttem fel. Ha egyedül akartam vagyis ha egyedül akarok lenni csak elkötöm apán egyik lovát és elbóklászok a szigeten. De a kényszerű magányt nem bírom elviselni. Ha csönd van körülöttem. Olyankor úgy érzem hogy mindenki elhagyott. Én pedig nem bírom elviselni a szürke kisegér szerepét. Nekem ki kell tűnnöm a tömegben. Hogy hogyan és miért az nem számít. De nekem kell lennem a középpontban így a legkevésbé sem tudom megérteni Daut. Visszafordulok Demien felé. -Vegyél nyugodtan. Mutatok az ételre. Elég mind a kettőnknek. Én mindenesetre eszek egy keveset. Mikor végeztünk és némi sziesztát is engedélyeztem magamnak elkezdek megágyazni. A nagy pokrócot kirázom és félbehajtom majd kicsit közelebb a tűzhöz terítem le újra. A végét kissé felgyűröm hogy legyen némi párna a fejem alatt maj egy második pokróccal takarózom. Kényelmesen elhelyezkedem maj felkönyökölve pillantok Demienre. Megköszörülöm a torkom és halvány pirral az arcomon kezdek neki mondandómnak. -Demien. Őszintén szólva egy kicsit fázom. És... Pillanatnyi habozás, vagy talán inkább hatásszünet. -Félek is... Tekintetemet lesütöm mintha szégyellném magam emiatt. -Megtennéd hogy kicsit közelebb jössz? Arcomon a pír sokkal erősebb. Nem tudom mennyire látszik a tűz fényében. Remélem a trükk beválik és Demien közelebb jön. Oké. Tényleg fázom egy kicsit de cseppet sem félek. De színészkedni azt jól tudok. Ha Demien közelebb jön és is közelebb húzódok hozzá. Majd lassan megpróbálok aludni. Kell az erőm a holnapi napra. Nem engedhetek meg magamnak semmiféle dorbézolást. Csendesen és nyugodtan alszom. Hallok némi motoszkálást. Léptek zaját. De ezek csupán álomképek. Illetve valói zajok de olyan mintha álmodnám. Félálomban vagyok. Mindaddig amíg meg nem hallom azt a morgást. Az egész testem megmerevedik. Levegőt venni is elfelejtek. Páni félelem lesz úrrá rajtam amit alig birok kordában tartani. Erőszakkal ráveszem magam hogy pislogjak. Sikerül. Ezek után néhány felületes lélegzetvétel következik ám a friss oxigéntől ami a tűdőmbe kerül végre újra uralni tudom a testemet. Ekkor hallom meg a női lovas hangját. ~EZ NORMÁLIS? Döbbenek le teljesen. Az a morgás felért egy vacsorameghívással. Vagyis egy fenyegetéssel hogy én leszek a vacsora. Biztos hogy bántani akar minket. Lassan a kardom felé nyúlok amit a takaróm alá rejtettem még lefekvés előtt. Jobb az elővigyázatosság címszóval. Ahogy az ujjaim ráfonódnak a markolatra úgy ismét megnyugszom egy kicsit. Lassan mozdulva próbálom halkan felébreszteni Demient. Tekintettem pedig a fenyegetés forrását keresem de nem találom. Valószínűleg a hátam mögött lehet. Vagyis Demien mögött. Meg kéne fordulnom de attól tartok az nem sikerülne zaj nélkül. Ettől függetlenül muszáj. Lassan mozdulok. Amennyire csak tudok a kardomat közben egy pillanatra sem engedve el. Szembe kerülök Demiennel. Ha megszólal szabad kezem a szájára teszem és feszülten figyelek. Lassan felemelem a fejem és keresem a támadónkat.
A táborhely gyönyörű és azt hiszem, hogy nem csak engem varázsol el az egész hely, a tó, a kis tisztás. Figyelem, ahogy a sárkányok szép lassan elrepülnek, és habár kicsit idegesen, de lágyan simítom meg Morth-ot, hogy elbúcsúzzak tőle. Rowen megnyugtat, hogy itt vannak a közelben és nem is lesz semmi komoly gond, mégis a szívem enyhén összeszorul a félelemtől. El is szégyellem magamat egy picit, hiszen itt van Aylen, akin abszolút nem látszik, hogy félne, vagy izgulna, pedig ő lány. Elég kellemetlen… Igyekszem nyugodt és laza maradni, Rowenre vigyorgok, és besétálok az erdőbe, ami egyből lenyűgöz. Totálisan elveszítem az időérzékemet és nem figyelem, hogy merre is kószálok. Egészen addig, amíg furcsa hangokat hallok, majd megjelenik Daurco gyönyörű méregzöld sárkánya. Döbbenten pislogok a sárkányra, mélyen a szemébe nézve hallom a morgást. Megdermedek, ám valami furcsa megnyugtató van a pillantásába, és mikor megfordul, tudom, hogy követnem kell. Ahogy kiérünk a tisztásra veszem csak észre, hogy már kezd besötétedni és a tűz is ég. Tényleg elég messze és sokáig elkószáltam. Elszégyellem magam, és ahogy Dau megdicséri a sárkányt, én is valamiféle hálás mosolyt küldök a gyönyörű sárkány iránt, és bűnbánóan nézek a szőke férfire. Megvonom a vállamat és nem tudom elfojtani a feltörni készülő vigyoromat, úgyhogy gyorsan elfordulok és megkeresem tekintetemmel partnernőmet, Aylen-t. Mikor leülök a lány mellé, lágyan megsimítva a hátát, elkapom Rowen dühös pillantását, mire ismét lesütöm a szememet. Na, tessék, eljövünk egy ilyen komoly eseményre és én máris csinálom a feszkót. Fene a nagy kíváncsiságomat! A szőke lány megjegyzi, hogy eltűntem, amire meglepődök. - Nem gondoltam volna, hogy feltűnik bárkinek is, és nem is akartam hosszú időre elmenni, csak kicsit körül akartam nézni – magyarázom meg a dolgot és valamiért bűntudatom van, pedig – szerintem – nem csináltam rosszat. Persze azmás kérdés, hogy mindenki máshogy gondolja. Vetek egy pillantást Daurcora és Stellára, ahogy lassan bemasíroznak a fák közé. Vajon hova mennek? Kicsit megcsóválom a fejemet és nem is figyelek rájuk tovább. Amikor Aylen enni kezd, az én gyomrom is fájdalmasan kordul meg, úgyhogy én is könyékig a táskámba túrok és előveszek egy kis sonkát, kenyeret, sajtot és vizet, valamint egy apróbb kulacsot és lopva körbenézek, majd a szöszire vigyorgok. - Bort? – kacsintok rá és mielőtt még válaszolna, meghúzom az aprócska kulacsot. Nem sokat hoztam, de sejtettem, hogy jól fog jönni. A leányzó felé nyújtom a kulacsot, szinte nógatva őt, miközben ellopok egy falatot az ő sajtjából is. Jó kedvűen nyammogjuk el a vacsorát, miközben figyelek a többiekre is. Mindenki kellemesen érzi magát és a helyzet az, hogy az én félelmem is elszállt. Talán a bor hatására, vagy a kellemes társaság miatt nem tudom, de nem is érdekel. Rowenre vigyorgok, majd szép lassan én is „megágyazok” magamnak, habár én csak egy pokrócot hoztam. Táskámat a fejem alá rakom és elhelyezkedem, kicsit távolabb Aylen-től. Figyelem, ahogy a lány lassan elfekszik, lazán könyöklök, tartom a fejemet a kezemmel, oldalt fekve legeltetem a lányom a szemem. Mikor azonban megszólal, döbbenten pislogok a hátára, és igyekszem elfojtani a hatalmas vigyort, ami kiülni készül az arcomra. - Öhm… - köszörülöm meg a torkomat, és lassan közelebb csusszanok a lányhoz. - Hát persze, ne aggódj… - ölelem át lágyan a lányt és simulok hozzá. -… nem lesz semmi baj – suttogom a fülébe a megnyugtató szavakat, miközben lágyan simogatni kezdem a hátát. Végül én is lerakom a fejemet és érzem, hogy a bor hatására hamar álom szökik a szememre. Néhány perc múlv (vagy óra?) arra kelek, hogy Aylen halkan ébresztget. - Na, mi van? – hortyogok egyet. A hátamon fekve pislogom ki az álmot a szememből és törlöm le a szám szélén lévő nyálcsíkot. Nyammogok néhányat, és elég kómás, bódult fejjel ülök fel és nézek körbe. Pillantásommal egyből Rowen-t keresem, és a sárkányokat. Ekkor látom meg a fiatal női lovast, ahogy valamit nyújt valaminek. A sárga szempár megcsillan a tűz fényénél, én pedig döbbenten csúszok hátrébb, és még egy kiáltás is elhagyja a számat. Szánalmas… - Mi a … - fojtom el feltörné készülő visításomat és riadtan pislogok a nagy macskára. Nagyon remélem, hogy a) a cica szelíd, b) hogy a nőnek megjön a józan esze és c) két sárkány és 4-5 felnőtt el tud bánni egy nagymacskával. Ugye igen?
Helló, sweetheart! I am Vendég
Tárgy: Re: Kristály-tó Csüt. Júl. 03, 2014 12:12 am
* Rowen megerősítette azt, hogy Stella és a jégsárkány marad. Szinte egyértelmű volt Dau-nak, hogy sárkánya itt lesz. Igazából mindegy, hogy Rowen mit mondott, Stella akkor is maradt volna. Ebben nem nagyon enged a férfi. Az őrködés sorrendjét is megszervezik, így az is gyorsan letudva. Megtörténik az alapanyagok begyűjtése a tábortűzhöz, de Demien eltűnik, és ezt Stella oldja meg. Gyorsan futja végig a lény az erdőt, és rá is bukkan a kóborló fiút. Morgással jelzi, hogy jó lenne, ha figyelne és követné vissza a táborhoz. Demien Stella sárga szemeibe néz, és megértette az üzenetet. Menet közben olykor hátratekint, de nem látszik megrovás, vagy szigor a sárkány sárga szemeiben. Hamar visszaér, nyomában a fiúval. Daurco megdicséri Stellát. Ügyes volt és gyorsan megtalálta az elkószált tanoncot. Demien küld egy mosolyt Stellának és Dau is megkapja a bűnbánó pillantást. A férfi nem szól, csak biccent, hogy csatlakozzon a gyerek a többiekhez. Rowentől úgyis fog kapni még a fejére. Senki nem törődik azzal, hogy elmegy Daurco tisztálkodni, ami igazából annyiban jó, hogy nem kell senkinek magyarázkodni. Mondjuk tény, hogy nem is sokan szimpatizálnak a kívülállóval. Ez van, ezt kell szeretni. Amikor megpróbálja a tűzhöz közelebb csábítani Quelan-t, elég harapós reakciót kap. Először meglepődik, majd egy nagy félmosollyal reagál vissza. A mosoly akkorára sikerül, hogy kivillannak fehér fogai.* ~ Nocsak, nocsak… Feszültek vagyunk!? Nem is ismer, és már ellenséges. Talán hallott rólam ezt-azt.~ * Gondolja magában. A nő azonban bocsánatot kér. * - Nem kell mentegetőzni. - * Legyint kezével, miközben továbbra is mosolyog, majd hátat fordít és tovább halad. Elkezdhetné elemezni a nő viselkedését, hogy miért ilyen, de nincs kedve. Inkább enne egy jót. Letelepszik a tűzhöz és elkezdi elfogyasztani a többiekkel a szárított húsát, de nem mutat túl nagy érdeklődést senki iránt. Amikor vége lett a közös vacsorának, feltápászkodik, és Stellával a tisztás széléhez megy, hogy ott aludjon. Az egyetlen pokrócát leteríti a földre, és ráfekszik, kezét a feje alá téve. Kardját maga mellé teszi, az íj a többi tartozékkal és a nyereggel a sárkány farkánál hever. Stella lefekszik a férfi köré és egyik szárnyát védelmezőn kitárja fölé, mintegy félig nyitott sátrat képezve. Ahogy összekuporodik a sárkány is, olyan, mintha egy tömör bokor lenne csak a tisztás szélén. Se a férfi, se Stella nem alszik mélyen. Ők már megszokták az éber alvást. És ennek köszönhetően körülbelül Silas-sal és Quelan-nal egy időben veszi észre Daurco is a vadállatot. Tőle jóval távolabb van az éjszakai lény, mégis félelmetes, így kardjáért nyúl, hogy biztosítva legyen a védelme, de nem inkább csak kivár, hogy elmenjen a betolakodó. Amikor a hold derengő fényében meglátja, hogy a női lovas egy hússal akarja az állatot a közelbe csalogatni, vagy megszelídíteni, kicsit ideges lesz.* ~ A szerencsétlen! Hát ez nem normális… ~ * Fut végig az agyán a gondolat. Elég tapasztalata van a vadállatokkal, mivel a vadonban él ő is és Stella is. Tudja, hogy a tábortűz és a hús szaga csak a ragadozókat csalja a közelbe, szelíd állat inkább elbújik.* ~ Stella! Kelj fel! Talpra. Ijeszd el a vadat. ~ * A sárkány szemei megcsillannak a holdfényben, ahogy betájolja a veszélyforrást. Feláll, támadásra készen és még lehetőleg akkor kezd el morogni elég erélyesen, amíg körülbelül 10 méter van a nő és az állat között. Nagy valószínűséggel az állat a hang irányába fog nézni, és fel is fogja ismerni a sárkány hangját. Az pedig azt jelzi neki, hogy nagyobb ragadozók is vannak, így inkább meneküljön, de ki tudja. Több eshetőség is van. Ha a vadállat valamiért úgy gondolja, hogy mégis a nő a veszélyforrás és esetleg rá támadna, akkor Dau azonnal reagál és remélhetőleg időben. Ráuszítja Stellát, aki szinte teljes bizonyossággal végezni fog a vaddal. Ha az állat ettől megijed és elmenekül, akkor idegesen odasiet Quelan-hoz, és emelt hangon szól hozzá. - Megőrültél!? Egy vadállatot ideszoktatni!? Hát gyerekek vannak itt! Az életükre kell vigyázni, nem a ragadozóval játszani! - * Ez a felszólalás akkor is meg fog történni, ha a vadállat mégis támad, de nem lesz halálos kimenetel. Legalábbis nem a csapat részéről.*
Kellemes telt az este, én is egyre inkább kezdtem lenyugodni. Persze az éjszaka sok veszélyt tartogathat még számunkra, hiszen bármennyire is barátaink a sárkányok, ez a sziget mégis idegen számunkra, meglepetéseket rejt minden bokorban. A tábortűz mellett nem igen elegyedtem társalgásba senkivel. Egyszerűen nem voltam olyan hangulatban, hogy bájcseverésszek bárkivel. Többször pillantottam Demienre, többször Quelanra, de egyikükhöz sem szóltam semmit. Figyeltem a csapatot. Jó volt őket így együtt látni, még talűn Daut is megkedvelem a végén... Én voltam az első az őrségben, így végignéztem, ahogyan a csapat egyes tagja szép sorjában nyugovóra térnek. Apró, alig látható mosollyal akadt meg tekintetem az Aylenhez bújó, kis Demienen. Néha olyan, mintha a saját fiam lenne. Gyönyörűen bevilágított mindent a telihold, így nem volt szükség világító eszközt gyártanom. A tűz mellől felkaptam az egy kupacban heverő fegyvereimet és az ő társaságukban indultam el körbejárni a környéket. Egyedül voltam az erdő fái között, de gondolatban Morth velem tartott, hisz képtelen lett volna elaludni addig, amíg én biztonságban nem vagyok. Nem tudom mennyi ideig jártam az erdőt a táborhelyünk körül, de sejtem, hogy jól elment az idő. ~Jobb lenne lassan lepihenned. - dörmögte Morth a fejemben, én pedig megálltam és az égre néztem a fák ágai között. ~Igen, lehet, hogy igazad van. - üzentem neki vissza, majd meg is fordultam és elindultam a táborhely felé. Szerencsére őrködésem ideje alatt semmi furcsát nem láttam, semmi vészjósló dolgot nem vettem észre, így nyugodt lélekkel tértem vissza, hogy ébresszem Silast. Amint ez sikerült félrevonultam kicsit, majd egy kupacba helyezve a fegyvereim leterítettem mellé a pokrócom és lehelyeztem magam rá. Nem volt semmilyen plusz takaróm vagy párnám, nekem tökéletes volt így, natúr.
Bár a csend, a magány lenyugtatott, mégsem tudtam olyan mélyen aludni, mint otthon, Kysppien. Emiatt ébredtem fel percekkel azután Quelan és Silas zajaira, hogy a vadállat megjelent a tábor környékén. Bár én viszonylag messze helyezkedtem el az éppen zajló "etetés" színhelyétől, láttam miféle ostobaságot követ el Quelan. Kétség sem fér hozzá, amint eljutott az agyamig amit láttam, már fogtam is az íjam és álltam is fel, hogy pillanatok alatt felajzhassam. Silas szerencsére ott volt Quelan közelében, én viszont messze voltam, így a fölösleges zajongás, rohanás helyett gyorsan kihúztam az íjam, megcélozva a vadállatot, hogyha ugrana - márpedig nagy rá az esély - akkor megállíthassam. Ezután hallottam meg Stella morgását, melynek igencsak örültem. Fél szemmel a hang irányába pillantottam, de íjam még mindig kihúzva tartottam, így a tekintetem visszairányítottam a veszélyforrásra. Dau megszólalásával egyet kell értenem. Nem egy társasjáték ez a kaland... Az íjamat csak akkor engedem le, ha a vadállat biztosan eltűnt a közelünkből, vagy meghalt...
Helló, sweetheart! I am Vendég
Tárgy: Re: Kristály-tó Csüt. Júl. 10, 2014 9:56 am
Lassan éled fel a tábor, ahogy a különös éjszakai ragadozóra lassacskán a fiatalabbak is felriadnak, bár nekik nem sok okuk van rá hiszen a lovasok nem csaptak nagy zajt azzal hogy az őrségváltást szervezték és hangos szó sem hangzott el, ami indokolná ezt. Lassan mindenkiben tudatosul hogy nem várt vendéget kaptak a nagymacska személyében, vagy bármi is legyen az a jószág. Fenyegető morranás hallatszik, levelek zsizsegése, ahogy meglapul, és Quelanra függeszti a pillantását, ahogyan a nő már már öngyilkos akcióba kezdve közelebb lépked a szárított hússal, amire fenyegető félelmetes morranás hallatszik a bokor felül, és ahogy a nő kinyújtja a kezét, a ragadozó előrecsap hatalmas mancsával, kiveri a nő kezéből a húst és mélyen megsebzi az alkarját. Talán sértésnek vette a gesztust, hiszen a macskafélék a legjobb ragadozók, nincs szüksége más adományára. Ha Rowen elereszti a nyilat, elugrik előle, hiszen kecses és karcsú, és vérfagyasztó üvöltéssel hozza mindenki tudomására hogy itt semmiféle keresnivalójuk nem lenne, erre riadnak fel az éles hallással rendelkező sárkányok és figyelnek lovasaikon keresztül. Silas viszont kifejezetten aggódik, és a másik szőke férfi álláspontját osztja, neki nem szimpatikus ez a fenevad és készen létben áll, hogyha támad akkor ő is támadhasson. Quelan vérző kezére pillantva megállapítja hogy nem olyan veszélyes, csak csúnya sérülés. - Ez felelőtlenség volt volt Quelan, és ha leharapta volna a kezed? - jegyzi meg, de elhallgat, és közelebb lépked hogy kivégezze a fenevadat ha arra van szükség. Rowen hallhatja Morth sárkányát. ~ Rowen? Gondolkozz Rowen kérlek... a hegyi macska ebben az időszakban tüzel, nem lehet hogy a kölykeit akarja védeni? ~ hangzik el a logikus kérdés, ami valóban lehet így, hiszen ha a ragadozó vadászna, nem ébredtek volna fel rá, és már megtámadta volna a táborozókat, de nem történt ilyesmi. Mintha csak távol akarná tartani az embereket a fészkétől, ahol a kölykei lehetnek. Az égen Silas és Daurco sárkánya jelennek meg, keringenek, és figyelnek mikor kell közbeavatkozniuk.
//Bocsánat hogy csak most, már nincs sok vissza a kalandból, kitartás //
Bár látszólag nem tűnt a helyzet olyan veszélyesnek, ám mégis nagyon kellett vigyázni azzal a fenevaddal. Kihúzva tartottam az íjam és becéloztam a macskát, hogy picit megsérthessem, ha támadna. Bár elég sötét volt idekint, azért láttam, hogy a cica szép lassan közeledik Quelanhoz. Aztán hirtelen minden úgy begyorsult. A macska fittyet hányt a sárkány morgására, hiszen egy kölykeit védelmező anya mindenre képes. Megkarmolta Quelant, mire ellőttem a vesszőt, de sajnos mellé lőttem. Stella támadásra indult, de szerencsére Morth még időben figyelmeztetett. Ez le sem esett, pedig gondolnom kellett volna rá. Ledobtam a földre a fegyverem és rohanni kezdtem a sárkány felé. - Ne! - kiabáltam, hogy leállítsam a támadást. A macska hátrálni kezdett a sárkány gyors közeledésétől, talán már el is húzta a csíkot. Nem láttam a fák között, csak azt, hogy Stella még közelít. -Ne bántsd! - szóltam még egyszer, amikor odaértem a zöld szépséghez. - Csak a kölykeit védi. Ő sem támadt volna, ha Quelan nem közelít hozzá... - egy szúrós pillantást vetettem a lányra, de aztán közelebb lépkedtem hozzá, hogy megnézzem mennyire sérült meg. Szerencsére nem volt életveszélyes, de azért be kellett kötözni. Körbepillantottam, aztán a többiekre néztem, úgy láttam tőlem várják most a további teendőket. -A macska talán most elment, de visszajöhet még. Ébresszétek fel a tanoncokat és szedjétek össze a cuccokat. Tovább megyünk. - úgy is már hajnalodott, szóval lassan amúgy is indultunk volna. Visszafordultam a lányhoz és megkérdeztem kell-e segíteni bekötni a kezét. Ha igen, akkor vágtam egy rongyot a pokrócomból és bekötöztem a sebét, ha pedig nem, akkor én is összeszedtem a cuccom és idehívtam Morthot. Nem telt bele 2 perc, hogy ideérjen. Puhán dobbanva a földön érkezett vissza közénk, majd lefeküdz mellém, hogy kényelmesen felpakolhassam rá a cuccaimat. Amikor mindenki elkészült, akkor összehívtam a csapatot. -Narakhin menj előre és ijeszd el a vadállatokat a barlang környékéről, Morth veled megy. A többiek most mind a csapattal maradnak. Hamar odaérünk... Elmondtam ki hol lesz, majd Silasra pillantva el is indultam a barlang bejárata felé. Morth könnyedén elrugaszkodott a földtől, majd bevárva a másik sárkányt előrerepült. // Bocsi a kesze-kusza hszért, de kicsit siettem. A sorrend maradhat, csak én tolakodtam előre, hogy a mesélőkének ne kelljen átfogalmazni az egész hszét. Írjon minden egy-egy hszt, aztán a következő kör már a barlangokban lesz. //
Nem szándékoztam annyira közel menni az állathoz hogy meg tudjon marni, vagyis jelen esetben karmolni. Csak elé akartam dobni a falat húst. De a macska olyannyira elbűvölt hogy képtelen voltam megálljt parancsolni lassú és óvatos lépteimnek minek köszöhetően tovább gyarapítottam sebhelyeim számát. A karomnyomok mélyen szántottak az alkaromba de artériát nem értek. Az állatnak igencsak élesek voltak a karmai ugyanis minden karom nyoma gyönyörűen kivehető. Ráadásul tönkretette a bőr alkarvértemet. Remek. Ugyan megpróbáltam elrántani a kezem de nem meglepő módon nem versenyezhetek egy éjszakai ragadozó gyorsaságával. Ugyan gyakran hasonlítanak macskákhoz - talán ezért is szeretem őket annyira - de nem versenyezhetek velük. Leegyszerűsítve ezt a gondolatmenetet, ezt most egyszerűen benéztem. Ez van. Nem fogok sírva fakadni de ha valaki őrültnek mer nevezni annak még lehet a torkára szegezem a másik kezemben lévő tőrt, amit mellékesen a támadás után ismét támadásra készen fogok és ami azt illeti el is akarom hajítani bele egyenesen abba a gyönyörű éj fekete bundába amolyan bosszúként amikor meghallom Rowent és fény derül rá miért is volt itt ez a jószág. Miután az állat távozott Silas felé fordulok és egyszerűen megvonom a vállam. -Akkor kénytelen lennék megtanulni bal kézzel is olyan jól vívni mint a jobbal. Bár ha valami fegyverrel helyettesíthetném a kezem akkor még erre se lenne szükség. Húzom félmosolyra a számat és egyszerűen elfordulok tőle. Nem esem kétségbe a lehetséges vég kimeneteltől elvégre lovas vagyok. Nem pedig valami úri kisasszony aki egy kis vértől elájulna. Az említettnél komolyabb sérülésekre is fel vagyok készülve. Elmémmel dühöt és aggodalmat érzékelek. Remek. Ryuu is fölkelt. ~Hogy lehettél ennyire meggondolatlan. Felelőtlen! És ha másokat is veszélybe sodorsz? Magadról nem is beszélve! Hogy akarod így tovább védelmezni a tanoncokat? Most egyenesen Te sodortad őket veszélybe! Mégis hogy gondoltad ezt az egészet? Bár ahogy ismerlek egyáltalán nem is gondolkodtál! Nem tudom hogy.... Nos igen. Kezdődik a szent beszéd. És csak isten tudja hol a vége úgyhogy nem is figyelek. Csak megforgatom a szemem mire mások gondolhatják akár azt is hogy ez a megjegyzéseknek szól amiket rám tettek holott azokat majdhogynem meg sem hallom. Rowen megjegyzése azért bánt. Senki mást nem sodortam veszélybe csak saját magamat. Akkor mit kell úgy felkapni a vizet? Az meg hogy magamra mennyire vigyázok csak és kizárólag az én dolgom. Időközben Ryuu is megérkezik sebes szárnycsapásokkal és nagy port kavarva ér földet és nem törödve a közönséggel egyenesen rám morog nyomatékot adva azoknak a szavaknak melyeket az imént elmémben hallottam. Meglehetősen fenyegetően néz ki. Még egy kis füst is gomolyog ki pengeéles fogai közül mely dühének köszönhető. Én egyszerűen szembefordulok vele és csak nézem. ~Ha lehet ezt majd otthon folytassuk. Ne közönség előtt. Erre a megjegyzésre sárkányom összekapja magát. Máskor mindig ő a megtestesült higgadtság és értelem aki jó irányba terelget de azt hiszem én vagyok az egyetlen a világon aki fél pillanat leforgása alatt képes kifordítani önmagából. Azért végül sárkányom abba hagyja a morgást és már inkább aggódva pillant rám. Orrával gyengéden megérint. ~Nagyon fáj? Mennyire súlyos? ~Csak egy karcolás. Nem fog hátráltatni. Különben is. Minek kérdezed ha úgyis tudod? ~Mert hajlamos vagy tompítani az érzelmeiden ha el akarod őket rejteni előlem. Úgy érzem kezdem megint túlfeszíteni a húrt így inkább elfordulok sárkányomtól. Tőrömet, amiről időközben meg is feledkeztem visszacsúsztatom csizmám szárába utána pedig szabaddá vált ép kezemmel felnyalábolom a pokrócaimat és a táskámhoz lépek vele. -Megoldom egyedül. Válaszolom sértetten. Ő ismerhetne annyira hogy ne tegyen olyan megjegyzéseket amik képesek belegázolni lelki világomba. Táskámból előveszek egy kis gézt és kötözőszert na meg egy kis alkoholt. Igen hoztam magammal szeszt és nem az orvosira gondolok. Ugyan nem tivornyázni jöttünk de ki tudja. Még jól is jön most. Leveszem alkarvértemet és csalódottan látom hogy az bizony használhatatlan. Kell egy másik. Azon csodálkozom hogy egyáltalán nem szakadt le rólam. Mindenesetre ezt az utat még ki kell bírnia. Leengedem a karomat. Húzok egyet az alkoholból ugyanis tudom hogy ez most piszkosul fog fájni. Természetesen nem épp a gyengébbik párlat van nálam így el is húzom a számat. Ilyen nem szoktam inni. Csak ritkán. Bár úgy alkoholt sem fogyasztok sűrűn. Veszek egy mély levegőt és mielőtt még elkezdenék hezitálni a kulacs tartalmát szépen a sebekre illetve sebekbe öntöm. Egy elfojtott nyögésen egy és fintoron kívül azonban szó nélkül tűröm. Elvégre az én hibám. ~Néha azon gondolkozom hogy nincsenek e öngyilkos hajlamaid.... ~Mondtam én valaha hogy nincsenek? Vágok vissza sárkányomnak mire az megforgatja szemeit. A művelet további része egyszerű. A tiszta anyaggal bekötöm a kezem utána pedig visszaveszem rá a karvért maradékát. Reméltem hogy eltakarja a kötést de ahhoz túlságosan roncsolódott. Mindenesetre valamennyit még tart. Ezek után mintha mi sem történt volna pakolok össze. Tény hogy kímélem a kezem de nem túl feltűnően. Végül a nyerget felhelyezem a sárkányomra aki ezek után nem hajlandó távozni a közelemből. Remek. Kissé magamba roskadva indulok a barlangok felé de nem, még mindig nem gondolom azt hogy butaságot csináltam volna. Ez van. Teszek magasról mások véleményére. Tempóban alkalmazkodok a többiekhez de azon kívül hogy figyelek nem történik e baj, jelenleg magasról teszek mindegyikükre. Azt hiszem kicsit megsértődtem.
Természetesen nem tudok ellenállni mikor Demien borral kínál. Pedig ide tiszta fej kell. Na de én egy tanonc vagyok nem lovas. Majdhogynem el is várják tőlem hogy hibázzak így egy mosoly kíséretében én is meghúzom a kis kulacsot mert miért is ne. A bor kellemesen melengeti bensőmet ahogy lecsúszik a torkomon. Zamata kellemes. -Hm. Finom. Mosolygok ismét most kicsit szélesebben.De nem merek többet inni. Nem ma. Ha egyben hazaérünk szíves örömest leülök Demiennel iszogatni és még becsípni is hajlandó vagyok, vagy esetleg berúgni de nem most. Ezt követően a kis közjátékomat leszámítva hamar lefekszünk aludni és álomba merülünk. Az ébredés minden csak nem kellemes. Remélem idejében sikerül hálótársam szájára tenni a kezem és nem hallatszik a meglepett kiáltása. Csak az kéne hogy az a fenevad minket vegyen célba. Nem szeretnék macskaeledel lenni. Ennél jobb halálnemet is el tudok képzelni magamnak köszöntem szépen. Mondjuk végkimerülésben elhunyni. Az úgy egész jól hangzik. Időközben a lovas hölgy túl közel merészkedett a támadónkhoz. A támadást magát szinte nem is látom. Egy árnyékot látok suhanni. Látom ahogy Quelan keze az árnyékkal mozdul és ahogy sötét folt kezd terjedni az alkarján majd pedig az a folyadék csöpögni kezd a földre. Vérzik. Fogom fel mi is történik. Rowen nyila elől pedig az állat könnyedén elugrik. Egy pillanatra megfagy ereimben a vér és mozdulatlanná dermedek. Megtörténhet az hogy a sárkánylovasok nem tudnak minket megvédeni egy egyszerű ragadozómacskától? Normális lenne? Nem. Ez nem történhet meg. Ezt igazolva a zöld méregsárkány elűzi a támadónkat. Kezemet időközben Demien száján felejtettem. Ha a fiú valamilyen úton módon nem jelez akkor csak most eszmélek fel és veszem el a kezem el a szájától hogy a veszély elmúlt. -Bocsánat. Teszem hozzá mentegetőzve majd Rowen szavaira feltápászkodok. -Azt hiszem ennyit az alvásról. Jegyzem meg kissé lemondóan ugyanis nem mondhatnám hogy sikerült kipihennem magam. Na meg az ébresztő sem volt épp kellemes. -De azért kellemes volt... Mosolyodok el sejtelmesen arra célozva hogy tulajdonképpen együtt aludtunk Demiennel. Nyújtózkodok egy nagyot majd elkezdem összepakolni a holmimat. Az utasítás egyértelmű volt. Indulás. Amíg a többiek is pakolásznak ellenőrzöm a kulacsom. Pár korty vízzel kiöblítem a számat utána iszok is kicsit végül pedig becsukom a táskám és közelebb lépek a többiekhez. Ideje indulni. Mikor eltávolodunk a női lovastól annyira lehalkítom a hangom amennyire csak tudom. -Ez a nő teljesen őrült. Én azt hittem valami kiemelkedő személy lehet hiszen női lovas de szerintem teljesen elment az esze. És láttad hogy épp hogy csak fintorgott amikor azt a valamit a sebeibe öntött? Márpedig szerintem az nem víz volt. Valami nagyon nem stimmel vele.... Remélhetőleg senki nem hallja amiket Demiennek suttogok csak ő. Ahhoz azért elég hangosan beszélek hogy ő halljon mindent. Nem merek az előbb említett személyre pillantani így csak az utat nézem néha egy-egy oldalpillantást vetve Demienre amennyiben ő nem távolodik el mellőlem. Ha igen, akkor csak csendben sétálok a többiekkel.
Alvás előtt egy kicsit még eszünk, meg iszogatunk a szöszivel, de csak mértékkel, hiszen én sem szeretnék kótyagos és ittas lenni, amikor kiválasztom a sárkányomat. Pardon... Ő választ ki engem. A kis csevej után lefekszünk, megágyazunk magunknak, Aylen pedig kislányosan fejti ki, hogy amúgy fél és hideg van és bújjak már hozzá. Elfojtok egy meglepett nyögést, majd széles vigyorral húzódok közelebb a lányhoz, szorosan magamhoz ölelem és elfojtom a vágyat, hogy a kezeimmel felfedező útra induljak, inkább lehunyom a szememet és kellemes, melengető álomba merülök. Furcsa módon én nem alszok nyugtalanul és éberen, tökéletesen biztonságban érzem magam, főleg, hogy Daurco sárkánya is itt van a közelünkben. Annál inkább rosszabbul érint az, amikor a lány lelkesen - vagy riadtan? - rázni kezdi a vállamat, hogy keljek fel. Hangosan nyögök, nyammogok néhányat, a horkantásról nem is beszélve és igyekszem kipislogni a szememből a csipát, és letörölni a számról a nyálat. Igen, most azt hiszem nem lehetek valami dögös, de hát minek ébresztgetnek fel a legszebb álmomból? Mikor azonban rájövök, hogy mi is volt az ébresztés tárgya, riadtan, nem túl férfiasan kúszok kicsit hátrébb és kiáltok fel. Kiáltanék, hogyha a szöszi nem lenne elég gyors és nem fogná be a számat kecses ujjaival. Ha éppen nem félnék, hogy macska kaja lesz belőlünk, eljátszanék az ujjaival, így azonban csak elfojtom a kiáltásomat és csak egy halk nyögést engedek meg magamnak. Figyelem, hogy a nő mit csinál, majd azt is látom, ahogy a macska odakap, Stella akcióba lendül, ahogy Rowen is. Idegesen fészkelődöm, nem tetszik, hogy pót-apám olyan baromi közel van ahhoz a macskához, de szerencsére nem történik olyan nagyobb baj. Egyedül Quelan kap egy nagyobb karcolást, én is észreveszem, ahogy csöpög a vér a kezéről. - Ha azt mondom megérdemelte, az gonoszság? - húzom el a számat, majd megvonom a vállamat és lazán visszadőlök takarómra. Azt hiszem, hogy talán engem nem viselt meg annyira ez az egész, habár persze én is megijedtem, de tudtam, hogy nem esik bajunk. Elég kínos lett volna, hogyha ennyi lovassal és sárkánnyal nem tudtak volna megvédeni minket. Vetek egy fél pillantást a nőre, aki lassan kitisztítja a sebét vélhetőleg alkohollal, majd hangosan felnyögök. - Ne már, alig aludtunk! - morgok az orrom alatt, de feltápászkodom és gyorsan össze szedem a cuccaimat és pár perc múlva már - álmosan ugyan, de - indulásra készen állok. Aylen apró megjegyzésére titokzatos mosoly jelenik meg az arcomon, és mélyen a szemébe nézek. - Ja, asszem nekem is...- vigyorgok, mint a tejbe tök, majd szórakozottan megcsóválom a fejemet és még mindig vigyorogva indulok meg a többiek után. Követem a hölgyet, akivel megoszthattam az estém egy részét és halk szavára vetek egy pillantást Quelan-ra. Egyszerűen megvonom a vállamat, nem akarok mit hozzáfűzni ehhez az egészhez. Lovas, jól kell bírnia a fájdalmat, még ha nő, akkor is. Rowent keresem a tekintetemmel, és hogyha találkozunk, akkor vetek rá egy hosszú, aggodalmas pillantást, majd elvigyorodom és megvonom a vállamat. Élvezem ezt a kis túrát, még ezeknek a veszélyeknek az ellenére is. ~Csak legyünk már a tojásoknál!~remeg meg a szívem, veszek egy nagy levegőt és kicsit megszaporázva a lépteimet az elsők közé sietek, hogy vezessük a menetet.
*A női lovas folytatja tovább közeledését a ragadózó felé. Ez komoly probléma. Főleg, hogy életekbe is kerülhet. Dau nem is veszi észre, hogy Rowen közben felhúzta az íját a biztonság kedvéért, ő csak a veszélyforrásra figyel. Készül, hogy ha kell, Stellát támadásra indítsa. Úgy néz ki a morgás nem volt hatással a vadállatra. Sőt, igazából talán csak felhergelte azt, ugyanis mancsával odacsap a húst tartó kéz felé. Ez viszont cselekvésre készteti a férfit, aki azonnal parancsot ad sárkányának a támadásra. Rögtön ezután Rowen ellőtte a nyílvesszőt, ami célt tévesztett. Daurco csak egy pillanatra látott valamit elsuhanni a sötétben, nem tudta, hogy honnan ered az árny forrása, és nem is foglalkozik igazából vele. Stella meg is indul, morogva, hogy még félelmetesebbnek tűnjön. És ekkor ordítja el magát Rowen. Dau és Stella is felfigyel a mondandóra.* - Stella! Állj! - * Kiálltja. A sárkány lefékez, felszántva kicsit a pázsitot, de még éppen nem éri el a bestiát, aki a sérülést okozta. Azonban egy hatalmasat üvölt a fűzöld lény, ami láthatólag hatásos volt a rohammal együtt, és elkergette az éjszakai vendéget. A szidással többen is egyet értettek, de úgy néz ki, hogy Quelan csak a sziget védőitől érkezőkre hajlandó reagálni. Elsétál a nőtől, nem is foglalkozik a nemtörődömségével. Odamegy Stellához, majd megsimogatja.* ~ Jól van Kislány! Ügyes voltál! ~ * Jelenti ki büszkén gondolatban.* ~ És a lány? ~ * Kérdez szelíden vissza a sárkány.* ~ Majd a vezetők lerendezik. Ha az én szavam nem hatásos… Nyilván engem nem tart sokra. Még szerencséje volt, hogy csak ennyit kapott. ~ * Azzal be is fejezi a beszélgetést, mert érkezik Rowen parancsa, hogy továbbállnak. Visszasétál a felszereléséhez, felnyergeli újra Stellát, majd minden holmiját elpakolva beáll, és követi a tanoncokat. Nem is vesz tudomást arról, hogy a nő sárkánya közben megérkezik. Folytatják tovább az utat a barlang felé. Ismét sereghajtóként helyezkedik Daurco. Nem akar senkivel beszélni, kissé sértve is érzi magát, hogy az ő szava semmit nem ér, pedig jogos volt, amit mondott. Homloka folyamatos ráncban, láthatóan mérges. Stella mellette baktat, ő csak egyetlen emberre néz mérgesen, Quelanra, hiszen tudja, hogy Dau miatta merül el megint a gondolataiba. Ha valaki szól a férfihez, akkor válaszol, de érezhető a harag benne.*
Helló, sweetheart! I am Vendég
Tárgy: Re: Kristály-tó Hétf. Júl. 14, 2014 11:29 am
Kezdőlap 
by Vendég Szomb. Szept. 30, 2017 9:56 pm
Egy nagy átmérőjű, igencsak mély tó, mely a kristálytiszta vizéről kapta a nevét. A vize olyannyira tiszta, hogy a legmélyebb részénél is gond nélkül le lehet látni az aljára.
//