Saja Lettren

Gazdag, rangos családban nevelkedtem, nem messze a királyi udvartól. A szüleim mindig azt akarták, hogy egy hozzám hasonlóan rangos, gazdag férfi legyen a férjem, hogy jó létben éljek én, és az öcsém.
Én fejet hajtottam akaratuk előtt, így esett meg, hogy elszegődtem hát a királyi udvarba, ahol nagyon hamar bekerültem a királynő udvarhölgyei közé. Szerettem a királynőt, nagyon jóban voltunk, bármit elmondhattunk egymásnak. Bálokon, estélyeken vettem részt, ahol lordok, grófok udvaroltak nekem, de egyik sem tett bennem mélyebb benyomást annak ellenére, hogy tudtam, nincs értelme a szerelmet várni, hiszen az, nekem nem adatik meg soha. Hogy honnan tudom ezt?
Mert bár szerelembe eshetek, de sosem lehet az enyém, ahogy én sem az övé, hacsak nem valami rangos ember.
Sok, boldog évet töltöttem el a királynő és a többi udvarhölgye mellett. Sok dolgot megtanultam, és még több történetet hallottam. Olykor, mikor a családom a kastélyba utazott, vagy én tértem haza, mindig meséltem az öcsémnek egy szigetről, ahol sárkányok élnek, amiket meglovagolnak. Annyira tetszettek neki ezek a történetek, hogy mindig azt játszotta, hogy ő egy lovas és küzd az ellenséggel.
Mindig azt mondta nekem, ha idősebb lesz, elmegy arra a szigetre és ő is lovas lesz, neki is lesz egy sárkánya, és meg fog védeni a családunkat a királyságot.
Én persze nem hittem ezekben a mesékben, mígnem egyik nap érkezett hozzánk egy lovas. Hatalmas, kék sárkányon utazott, amit csak messziről tudtam csodálni, hiszen azonnal félelmet keltett bennem. A királynő szentül állította, hogy nem bánt, hiszen ő és lovasa egyek. Ha a lovast nem fenyegeti a veszély, addig a sárkány kezes, akár egy bárány. Hát hittem neki.
Sokszor találtam magam azon, hogy az ablakon bámulom a "szörnyeteget", mint aki nem tud elszakadni annak látványától. Mígnem minden bátorságomat összeszedve, elmentem hát hozzá. A birtok hátsó részén volt, katonákkal körülvéve, akik párbajoztak. A lovas is köztük volt, a sárkány pedig nyugodtan pihent a fűben, tekintetével lovasát követte. Nemes és fenséges állat volt. Eleinte csak messziről szemléltem, minduntalan közelebb és közelebb merészkedtem hozzá, mígnem már csak egy kartávolságnyira megálltam mellette. Rám nézett gyíkszerű, húzott szemeivel, majd újra lovasára pillantott, mint aki megérezhette volna, hogy ott állok, felénk nézett, majd el is indult.
Sokat beszélt nekem a sárkányokról, és megengedte, hogy megérintsem az övét.

Aztán pár nap elteltével, mikor a lovas indulni akart vissza a szigetre, egy csapat támadta meg őket. Mint addig napom nagy részeit, úgy akkor is éppen ott voltam, a lovassal beszéltem. Az eddig nyugodt, és zabolázott sárkány képe, darabokra hullott, mikor megláttam igaz, "szörnyeteg" valóját. Láttam, hogyan öli sorra az embereket szilánkos vizével, hogyan tiporja őket a porba, hogyan szakítja fel a bőrt hegyes karmaival. Mikor egy sárkánnyal szemben állsz, akinek hegyes, éles fogsorai feléd közelítenek, megtanulod mi az a félelem.
A harc végeztével, ami olyan gyorsan lezajlott, hogy nekem még menekülni sem volt időm, a lovas azonnal a királyhoz fordult, hogy megmagyarázhassa a történteket. Ha jól értesültem, a sárkányok ellenségei, kik véletlenül a királyságban voltak, megtudták, hogy itt egy sárkány, és próbáltak végezni velük.
De én onnantól kezdve tudtam, hogy nem bízhatok egyetlen sárkányban sem.
Ez után, ha lovas érkezett a várba, nem mentem közelebb, nem kérdezősködtem, csak kerültem őket.
Öcsém szeretetét nem rombolhattam le, így számára még mindig oly' csodásak és hősiesek voltak lovasok és sárkányaik.
Végül, három éve, családunkat megtámadták. Apámat árulással vádolták, így nagyon hamar kivégezték. Anyám és testvérem az utcára kerültek, míg én kegyelmet kaptam a kastélyban, de lefokoztak udvarhölgyi címemből.
Tudtam, hogy ezzel nincs vége, ezért elszöktem. Haza mentem, hogy öcsémmel és anyámmal együtt elhagyjuk a királyságot. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy csak mi ketten menjünk, ő csak lassítana minket. De én nem engedtem őt el.
Egy kereskedelmi hajóra szöktünk fel, ami Kisppye szigetére vitt árút, így könnyen elbújhattunk a rakományok közt. Ám az út során megtámadták a hajónkat, és miközben kifosztották, megtaláltak minket is. Egy másik szigetre hurcoltak, Echwardra-ra, ami a száműzöttek otthona volt. Azon nyomban bebörtönöztek minket. Sok időt töltöttünk el ott, mígnem rájöttek, hogy felhasználhatnak engem céljaik érdekében.
Fél éve, hogy átkerültem Kysspie szigetre, ahol is, mindenki úgy tudja egy szegény, árva lány vagyok. Fáj ezt tennem ezekkel az emberekkel, de a száműzöttek parancsa szerint, kémkednem kell, azért, hogy anyám, és az öcsém éljenek. Minden hónap végén küldenek titokban egy hírvivőt a szigetre, akinek elmondom amit tudni akar, ő pedig a családomról beszél nekem. Fél éve nem láttam őket, és öcsém, hamarosan betölti a tizennégyet. Ha addig nem tudom kiszabadítani őket, nem lehet belőle lovas. Itt rengetek sárkánnyal találkozom nap mint nap, de félelmem és kételyeim azóta sem csillapodtak irányukba.
Most ott segítek, ahol tudok. A város vezetője adott nekem egy kis házat, ahol eléldegélhetek, cserébe, ha besegítek a város életébe. olyan csodás lenne ezen a helyen élni tovább, de ki tudja még, mit hoz a jövő...

Üdvözöllek, kedves Saja!
A történeted annyira tetszett, hogy egy pillanatig sem tudok azon gondolkodni, elfogadjalak-e.
Biztosíthatlak, mint becsületesnek tűnő szigetlakó, rám mindig számíthatsz majd!
Foglald le az avatarod, aztán már várlak is a kezdő hszemmel a játéktéren!
Rowen