*Lassan sétálok le az úton. Este van, korom sötét este. Az utcákon ilyenkor már csak a részeges állatok tébolyogoknak, nameg az örömlányok próbálnak kuncsaftokra lelni. Nem túl szép itt az este. Közel sem olyan szép, mint amilyen lehetne. Mélyen sóhajtok, hisz szembesülnöm kell azzal a ténnyel, hogy ez addig nem lesz másképp, míg vissza nem térünk az anyaföldhöz. Az utca szélén megpillantok egy nagy követ, melyre odasétálok és leülök. Bánt a gondolat, hogy itt még hosszú ideig nem lesz változás, és az is csak gyötrelmek árán. Ásítok. Már napok óta nemvolt semmi izgalmas esemény. Ahogy telnek a percek lassan kihal az utca, így szinte egyedül maradok az éj sötétjében.*

A ma estémet is az egyik kocsmában töltöttem. Beültem az egyik sarokba és szokás szerint jól szórakoztam a részegeken, amint egymásnak estek. Amikor azonban már kezdett elhalkulni a társaság, fogtam magam, fizettem és ott hagytam az egész bagázst. Fejemre húztam a csuklyát és a fő útra kilépve lefelé indultam a kikötőbe.
Ahogy haladtam, csak az utcát bámultam, már csak azért is, mert nem akartam, hogy bárki is odajöjjön hozzám. Ha részeg, ha ribanc, nekem mindegy, de kerüljön el messzire. Azonban nem tudtam nem észrevenni az egyik sziklán ücsörgő, merengő alakot. Sötét volt, így nem láttam ki az, de azért valahogyan mégis ismerősnek tűnt.
Amikor közelebb értem, akkor tűnt csak fel, hogy maga Carax Morean az, aki éjnek idején itt ül magányosan és sejtem, hogy nagyban gondolkodik, terveket sző.
-Carax. - szólítottam meg, amikor már elég közel voltam, majd levettem fejemről a csuklyát, hogy megismerjen. Nem volt nehéz, szőke hajam szinte világított a holdfényben. Ránéztem, de semmi meghajlás, tisztelgés, kedveskedés. Már ismer, tudja, hogy én nem az a lány vagyok, aki meghajolgat előtte. Úgy is az a lényeg neki, hogy a rám kiszabott munkát jól végezzem el.
-Kérésed teljesítettem. A kiszemelt, ifjonti lovas fejét elcsavartam. Napok kérdése és magától esik bele a csapdánkba. - igen, az én feladatom általában az, hogy elcsavarva a férfi lovasok fejét csapdába csaljam őket vagy ágyba bújva velük megtudjak pár extra dolgot róluk és sárkányaikról vagy terveikről. De ezt én élvezem és jól is csinálom, ezért bíz rám sok munkát vezérünk.
Összefontam magam előtt a kezem és vártam mit válaszol. Nem vártam dicséretet, csak egy okét és a következő feladatot. Közben végignéztem rajta és azon járt az agyam, hogy vajon amilyen érzéketlen kívülről, olyan állatias az ágyban?

Gondolatmenetemből egy lány hangja zökkentett ki, ami bár ismerősen hangzott,de pontosan beazonosítani nem tudtam. De mikor közelebb lépett és levette csulyáját és megláttam szőke haját azonnal embe jutott.
-Amirra.- Közömbös hangon viszonoztam üdvözlését. Nem hittem volna, hogy az este folyamán pont vele fog összehozni a sors. Jellemzően nem a hasztalan embereim csoportjába sorolom, de eddig nem is mutatott semmi bámulatra méltót. Általában egyszerűbb feladatokat kap tőlem, de azokat el is végzi. De nekem ennyi éppen elég. Miután a jelentését befejezi kívülről alig észrevehető mosollyal reagálom le azt. Legalább az a pár értelmes ember jól végzi a munkáját.
-A következő feladatod messze nagyobb lesz mint az eddigiek.- Körbenézek az utcán, hátha figyelnek, de szerencsére nem látok senkit.
-Hamarosan megfogjuk mutatni a lovasoknak, hogy velünk is számolniuk kell. A feladatról pár napon belül tájékoztatunk.-
Felállok a szikláról, majd egy biccentéssel elköszönök. Az úton lefelé veszem az irányt, miközben a gondolataim csak a terven járnak.

Felállt és megnézett magának, de szerencséjére felismert. Az emberek nagy része ismer, nehogy már a munkaadóm ne tudja ki vagyok.
Végighallgattam mondanivalóját amire egy biccentéssel válaszoltam, majd úgy tűnt ő távozni készül. Én viszont egészen másképp képzeltem el ezt a találkozást, így minden félelem nélkül utána indultam. Nem tartottam attól, hogy ne mondaná meg, ha zavarom. Ha nagyon a terhére leszek, akkor úgy is lekoptat. A szigetről száműzni pedig csak nem fog. A többi nem érdekelt.
-Nem félsz, hogy nagy magányosan sétálgatva valaki neked ront? Köztünk és lehetnek kémek, ahogyan mi is küldtünk közéjük. - csengett fel mögötte a hangom megtörve az idilli képet ezzel az igencsak személyes és érdekes kérdéssel.
Sok kérdésem van még hozzá, amit ma este fel is fogok tenni neki. Általában a testőreivel látom csak, most először vagyunk kettesben, amit nem szalaszthatok el. Néhány személyes kérdésem van csupán, amire maximum nem válaszol, ha nem akar.

Kissé váratlanul érnek a lány mondatai. Nem tudom eldönteni, hogy ezzel a mondattal most gúnyt próbál űzni belőlem, vagy csak megártott neki valami, mivel engem sosem szabad alábecsülni. Ha egyvalamihez értek, az az hogy megvédjem magam. Lassan megfordulok a lány felé hogy útjára bocsájtsam, de mikor megpillantom látom rajta a maradni akarás jeleit inkább kissé megrázom a fejem.
-Nyugalom, nem fog semmi történni, de ha velem szeretnél tartani akkor gyere.
Mondandóm befejeztével megfordulok, és elkezdek sétálni lefelé a hosszú, koszos utcán. Biztos csak az kavarta meg a lány gondolatait, hogy ilyen közvetlenül még nem találkoztunk. De ha akar hát jöjjön, mostanában nem igazán szerepeltek a társaságomban ilyen szép lányok.

Jó, talán nem kellett volna leminősítenem, de azért én a helyében nem mászkálnék ilyenkor egyedül itt. Mégiscsak ő robbantotta ki a lázadást, szerintem elég sokan pipák rá. De mindegy, most már megkérdeztem és nem is válaszolt harapósan, szóval úgy tűnik nem annyira bánja, hogy utána jöttem.
Biccentéssel válaszoltam, mert ugyan mit is mondhattam volna.
Odalépkedtem mellé, majd szépen haladtam vele lefelé az igencsak lejtős úton. Néha az eget néztem, néha az utcát, néha pedig a tengert, ha a sziklák és házak hagyták feltűnni előttünk. Szép lett volna a kilátás, csak azok a fránya sziklák ne lennének olyan hatalmasak.
Nem akartam olyan útitárs lenni, akinek be nem áll a szája, vagy olyan, aki folyton csak kérdezősködik. Álltam is egy darabig, de aztán nem bírtam tovább és megszólaltam.
-A legtöbben azt rebegik rólad, hogy a lelkedet és érzéseidet teljesen felemésztette a csalódás. - jegyeztem meg halkan, de csak ennyit. Kérdést inkább nem tettem fel, egyszerre elég ezt is megemészteni neki. Nem hiszem, hogy rajtam kívül bárki merne ilyesmiket mondani neki.

Nem tudtam mire vélni a lány viselkedését, illetve szándékát. Valyon megakarna támadni, esetleg valaki üldözi és mögém szeretne bújni? Kissé furdalt a kérdés, majd mikor az övét meghallottam mindent újragondoltam. Biztos csak kíváncsi... Megráncoltam kissé homlokom, és tekintetem az égre fordítottam.
-Örülök, hogy egyeseknek ez a legnagyobb gondja. Mondhatni igen, de szerintem minden oka megvan.
Bal kezemmel hajamba túrok, majd kissé barátságosabb hangszínben folytatom.
-Kissé megleptél, nem igazán szokták ezt a témát feszegetni, talán te vagy az első.
Lassan sétálok tovább, de látom, hogy sötét felhők gyűlnek az égen. Esni fog.

Kíváncsiságom tényleg nem ismer határokat és nem vagyok az a fajta lány, aki megijed egy férfitól. Ő is olyan ember, mint én vagy a többiek, csak épp ő irányítja a lázadást és a támadásokat, meg a felderítéseket.
Én sem vagyok túl beszédes típus, ahogy ő sem, így hosszú percek telnek el csak azzal, hogy haladunk egymás mellett. Én szakítom meg a kellemes csendet, aminek ő nem nagyon örül.
Csak rápillantok amikor válaszol, de már inkább nem mondok rá semmit, hanem újabb üres percek következnek.
Ő szólal meg ismét, mire én megint ráfordítom a tekintetem és úgy hallgatom.
-Sajnálom, ha ezzel megsértettelek. - dehogy sajnálom, de hagy érezze csak, hogy ő a főnök és adok neki némi tiszteletet.
-Én is inkább a magányos farkasok közé tartozom, de mindenkinek szüksége van társaságra. - célzok arra, hogy talán neki is jó kicsit beszélgetni velem. Talán.
Vannak a fejemben még pofátlan kérdések, de egyelőre nem teszem fel, majd szép lassan elaraszolgatunk odáig. Ha nem küld el addig a fenébe, hogy ne lógjak már rajta.

Ismét csöndben sétálunk. Kissé hallgatag lett a lány. Előfordulhat, hogy megbántottam? Nem lepődnék meg. Bár mit várt? Hogy mint egy régi ismerőssel fogok vele beszélni? Nem szokásom bárkivel is, így ő se számitson rá.
A bocsánat kérésére számítottam. Minden követőm megszokott alázkodni előttem, vagyis azok, akiknek van egy kis eszük. Legalább néhány előnye van a vezér létnek.
A csendet ismét az ő hangja töri meg. Mondatai kissé elgondoltatnak. Jelenleg semmi hasznom nem lenne abból, hogy most magam ellen fordítom, hisz a későbbiekben is lényeges szerepet szánok neki.
-Ha kérdésed van, akkor most tedd fel, mert nemhiszem, hogy egyhamar lesz rá lehetőséged.
Remélem ezzel nem követtem el egy hatalmas hibát. Hosszú még az út...

Azt hiszem talán hiba volt rátapadni Caraxra. Távolságtartó, ahogy mindig és mindenki mással. És úgy látszik nem csak azért, hogy fenn tartsa a tekintélyét, hanem alapvetően ilyen. Én is ilyen vagyok, de úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van minimális emberi kapcsolatokra, mert ha ez nincs meg, akkor abba az ember beleőrülhet.
Csak csend és csend és csend. Alig szólal meg, ha mégis, akkor csak a kérdésemre válaszol. Sejtem, hogy nem szívesen visel el most maga mellett. Meg lehet, hogy máskor se, pedig bevallom... terveim között volt egy éjszaka vele... mert hát, nagy ember és még jóképű is. De nem. Rossz ötlet volt. Jobb békesség és a távolságtartás.
Közli, hogy kérdezhetek és hát tudnék is mit, de inkább csak ennyit mondok:
-Nincs több kérdésem.
Bár így furán hathat ez az egész, mert ha nem akarok semmit, akkor miért jöttem vele? Hát egy picit közelebbről megismerni.
Tovább haladok mellette, aztán mégis felteszek neki egy kérdést, mielőtt elzavarna.
-Igazság szerint mégis lenne. Pár nap kimenőt, szóval.. szünetet akartam kérni. Ha esetleg lehet... - igen, picit unom már a férfiakat és bár élvezem a munkát, gondoltam kérnék pár nap szabit, hogy felderíthessem a környező lakatlan szigeteket.

Az út eddigi része szerintem teljes egészében fölösleges volt. Szerintem ő is érzi ezt. Bár gondolom neki elég megtiszteltetés már maga az a tudat, hogy a sötétség fejedelmével, a nagy neves Caraxal sétálhat. Tudom, kissé egoista vagyok, de nincs mit tenni ez ügyben, hisz mégis én vagyok a száműzöttek vezére, és én miattam nem dőlt még romokba ez az egész sziget. Bár a sziget állapotáról és lakóiról lehetne vitatkozni, de szerintem akkor is elég szép munkát végzek.
Szinte örömmel hallom, mikor kijelenti, hogy nincs több kérdése. Nem igazán szeretem azt, amikor a magánéletemben turkálnak. Elég pletyka kering rólam így is, és nincs szükségem újakra. Nem azt mondom, hogy mind alaptalan, de akkor is rontják a nagy-erős vezér képét, mellyel eddig sakkban tudtam tartani az embereket.
Mikor meghallom kérését kissé elcsodálkozom. Eddig tökéletesen bírta a feladatokat minden szó nélkül, most pedig hirtelen szünetet szeretne. Kissé megrázom a fejemet. El kel ismernem, eddig remek munkát végzett, talán megérdemelné.
- Ám legyen, de okosan töltsd el, mert nem hiszem, hogy az elkövetkező időben sok ilyen alkalom lesz. - Válaszolok neki az eddigiekben megszokott közömbös hangon. Kissé szúrja az oldalamat az a kérdés, hogy vajon ennyit szeretett volna összesen, vagy esetleg valamit szeretne-e még kérni, kérdezni. Csöndben sétálok tovább az úton.

Ez a találka nem éppen úgy sült el, ahogyan én ezt elképzeltem, amikor találkoztam Caraxszal, de hát ki gondolta volna, hogy még így kettesben is ilyen csendes, távolságtartó és tiszteletparancsoló lesz. Pedig szívesen beszélgettem volna vele egy kicsit közvetlenebbül, de sajnos a kérdéseim hatására csak még jobban bezárkózott, és tudtam, hogyha ez az este így folytatódik, akkor biztosan hamar elege lesz belőlem és elküld a fenébe. De persze én is ezt tettem volna a helyében.
Legszívesebben felturbóztam volna a találkozásunkat, hiszen nem egyszer jutott már eszembe, hogy milyen lenne Carax ágyában feküdni, de sosem alakult úgy, hogy akár csak egy icipici jelet is küldhettem volna neki elképzeléseimről.
-Rendben. - válaszoltam röviden, belül pedig nagyon örültem egy kis pihenőnek. Illetve nem is a pihenőnek, hanem hogy leléphetek egy picit Echwardra-ról és végre felfedezhetem Efenliort.
Aztán ahogy haladtunk csendben egymás mellett a sötétben a Sors úgy döntött, hogy közbeszól. Nem tudom, hogy miképpen sikerült, de megbotlottam és ahogy előre akartam esni, megragadtam Carax kezét, hogy ne taknyoljak el. Remélem, hogy biztosan áll a lábán, mert szép lenne, ha magammal rántanám.....

// itt megállok, mert nem akarok előre szaladni, de van ötletem a folytatásra //