177 centiméter magas vagyok, edzettnek mondható alkattal, amire mindig is odafigyeltem. Hosszú, sötét fekete hajam van, melyhez világoskék, már-már kissé szürkés színű íriszek párosulnak, mely egyesek szerint remekül harmonizál sötét, dús hajammal és alapvetően meglehetősen fehér bőrömmel. Gyakran előfordul némi borosta az arcomon, egyesek szerint ez jól áll, és én is eléggé ki vagyok békülve vele. Na de... azt mondod engem akarnál megismerni? Az nem lesz egyszerű, már most elárulom Neked. Mindig is bonyolult személyiség voltam, senkinek sem hagyom magam igazán megismerni. Hogy ez miért van? Azért, mert senkiben sem bízok igazán. Leszámítva talán egy-két személyt. Makacs vagyok és önfejű, nem túl gyakran hallom meg mások tanácsait, akkor sem, ha az tényleg jó tanács. Kissé heves is vagyok, akinek az egyik lételeme a spontanitás. Nem mániám minden apró lépést eltervezni, sosem szerettem az ilyesmit. Emiatt gyakran megkapom, hogy olykor irracionálisan cselekszem, ezért néha a lázadó társak sem mindig bíznak bennem, mert sosem tudják, mire számítsanak tőlem. Bár a képességeimben megbíznak, és itt jön a másik fele a dolognak a képbe. Jóllehet némileg kiismerhetetlen és furcsa természet vagyok, aki első ránézésre komolytalan, és félvállról veszi a világot, ha egy feladat végrehajtásáról van szó, nagyon elszánt vagyok, és a makacsságom csak még keményebb méreteket ölt. Olyan szinten, hogy sokszor felrótták már nekem, hogy ilyenkor kissé visszavehetnék az irányításmániámból, amit azzal párosítok általában, hogy halálos akciókba vetem magam. De most őszintén... minek élnénk kalandok nélkül, nem? Nem tagadom... még létezhet az oldalam, aki régen voltam. A fiatal srác, aki komoly volt, és álmokkal teli, de az a srác felnőtt. Szóval vagy megszoksz, vagy megszöksz. Akárhogy is... jót beszéltünk, legközelebb mesélj Te valamit!