Külső, belső leírás

Világoskék szemeim és gyerekes arcom miatt elsőre gyerekesnek tűnhetek, ám az igazság durvább mint hinnéd, meg az ütés is amit kapsz, ha legyerekezel... Fekete hajam szinte olyan színű, mint sárkányom páncélja, ki tudja, talán a sors fintora? Nem vagyok kis ember majd 2 méteres termetemmel, amihez erős, izmos test tartozik, ami kell is, ha meg akarom ülni Camrothot. Most persze biztos azt kérded, hogy akkor mégis minek akarok felderítő lenni, mért nem inkább harcosnak készülök? Erre van egy tök egyszerű válasz: veszély. Egyszerűen odavagyok a veszélyért, s a felderítőknek sokkal több adatik meg ebből, mint a harcosoknak, legalábbis ez az én véleményem. Tök egyedül belopózol egy táborba, hogy kideríts valamit, megannyi őrrel körülvéve, na ez az, ami igazán veszélyes. Jó, persze én is tisztában vagyok vele, hogy ez csak a képzeletem szüleménye, de mégis, mekkora királyság lenne már? Ami azt illeti ehhez nem éppen jó párosítás heves természetem, de a cél érdekében bármire képes vagyok, képes vagyok megzabolázni magam, ám ilyenkor néha kicsit visszahúzódónak tűnhetek. Ez persze csak a látszat, valójában egyáltalán nem húzódok vissza, sőt, szeretek a figyelem középpontjában lenni. Eszem pengeéles és erre büszke is vagyok, talán egy kicsit túlságosan is. Egy kicsit talán beképzelt vagyok, de ezt semmi pénzért nem ismerném be. Szeretem a kihívásokat, nem hátrálok meg akkor sem, ha veszélyben van az életem, ez viszont egyszer még lehet, hogy az életembe fog kerülni. Nagy a versengésre való vágyam, de erről nem sokan tudnak, mert többnyire igyekszem elfojtani. Nagyra tartom a fegyvereket, főként a kardot, amivel természetesen nagyon jól harcolok, de a tőröket sem használom rosszul. Imádok száguldozni a levegőben és hajmeresztő trükköket csinálni Camrothtal. Sok időt töltök vele, annak ellenére, hogy nem sokan szeretik ezt a fajtát természetük miatt, én azonban odavagyok érte. Számomra ez is egy kihívás és én örömmel állok elébe. Ruházatom többnyire egyszerűbb elemekből áll, nem ezzel akarom kivívni az emberek figyelmét. Amikor repülök bőrruhát veszek fel.

Előtörténet

Kysppie szigetén születettem egy kis falucskában, mely olyan közel volt az erdőhöz, hogy szinte már benne volt. Anyám is itt született, egy örökké mosolygós, kedves nő volt, ellenben apámmal, aki Thidiában született, mindig komoly volt, bár én se lennék boldog, ha minden barátomat megölnék az biztos. Azért költözött ide, mert egy nap valami barbár csapat megtámadta a falut ahol élt és rajta kívül mindenkit megöltek. Egyedül ő tudott időben elrejtőzni, így ő volt az egyedüli túlélő. Amint tehette eljött onnan, minél messzebb akart kerülni attól a helytől, így végül itt kötött ki. Amikor bátyám megszületett akkor látták először igazán boldognak. Napokig vidám volt, de amikor eltelt egy hét, ugyan az a komor ember volt. Rá három évre megszülettem én is. Én voltam az a kis meglepetés, akire senki sem számított, de mindenki örült neki. Mindig felnéztem bátyámra. Végtelen csodálattal beszéltem róla többnyire. Sok időt töltöttünk együtt, hiszen testvérek voltunk, de azon kívül is. Amikor tíz éves lettem, akkor láttam meg első szerelmemet. Akik tudtak róla csak azt mondták, hogy szimplán tetszik nekem, de tudtam, hogy nem így van. Amikor bevallottam neki a lány elképedt, és rögtön elrohant. Erre úgy döntöttem bemenekülök az erdőbe, hátha sikerül rájönnöm mit is tettem amivel ezt érdemeltem ki. Napokig barangoltam az erdőben víz és élelem nélkül. Második nap sikerült találnom egy kis patakot ahonnan vízhez jutottam. Többnyire csak bogyókat ettem, ezért kissé lefogytam. Végül hazatértem szüleimhez, akiknek az volt az első dolga, hogy leszidtak, hogy hogy képzelem azt, hogy csak így eltűnök, meg hogy a szívbajt hoztam rájuk, de tudtam, hogy csak féltettek. Amikor legközelebb találkoztam a lánnyal egyáltalán nem figyeltem arra amit mond, s úgy tettem, mintha ott sem lenne. Ő erre dühösen elviharzott. Nagyjából egy hét telhetett el miután hazatértem, de nem sokáig élvezhettem a meleg ételt és a nyugalmat. Egy este kigyulladt az egyik szénakazal, amiről átterjedt a tűz az egyik közeli házra, majd a másikra és így tovább, így gyullasztva fel a falut. Nem mindenki tudott elfutni a lángok elől. Bátyám is így lelte halálát. Amikor ezt megtudtam magamat hibáztattam, mert amikor legutoljára láttam engem cipelt ki a házból, majd letett a földre és azt mondta, hogy bent hagyott valamit, én menjek, majd megkeres. Hirtelen úgy éreztem mintha lábaim ezerszer nehezebbek lennének, alig bírtam talpon maradni. Nagy nehezen eltántorogtam egy kőhöz, hogy ráüljek. Fejemben eközben ezernyi gondolat kavargott. Amikor felnéztem az égre, láttam valamit elrepülni. Csak egy kis erőlködés után sikerült kivennem mi is az. Egy sárkány volt, és ebben egészen biztos is voltam. Nem láttam még soha sárkányt, de olyan biztos voltam abban, hogy ez az volt, mint abban, hogy bátyám meghalt. Mindkettőről tudtam legbelül, hogy igaz. Két évvel később megkezdtem kiképzésem az akadémián, mert ott azon a szomorú estén eldöntöttem, hogy sárkánylovas lesz belőlem, ezért nem volt sok szabadidőm, mert segítettem a szüleimnek építeni az új házukat. Már akkor felderítőnek készültem, de én a kardokat jobban szerettem mint a tőröket és jobban is használtam őket. Nagyon vártam már a napot amikor végre Rhoanta szigetére tehetem a lábam, hogy megtaláljam azt a sárkányt aki engem választ. Lelkesedésem hamar meghalt, miután egy tojás se választott engem. Csalódottan tértem haza a szigetről. Napokkal ezután szüleim elhunytak, így teljesen egyedül maradtam a világban. Egyszerűen nem tudtam beletörődni ebbe, és abba sem, hogy a tojások mindegyike elutasított. Egy nap valakitől azt hallottam, hogy nem csak Rhoantán vannak sárkányok. Így hát egy este fellopóztam egy kereskedőhajóra ami elvitt a szigetről. Úgy gondoltam, ha Rhoantán nem is a kontinensen biztos találok egy tojást aki majd engem választ. Egy nap viharba került a hajó melyen utaztam. Szörnyen rázkódott a hajó, olyan rosszul voltam, hogy már azt fontolgattam, hogy kimegyek a fedélzetre, hátha ott jobb lesz, de elvetetem, mert féltem, hogy a tengerbe hajítanának mert potyautas vagyok. Végül átvészeltük a vihart és a hajó békésen folytatta útját. Amikor kikötöttünk óvatosan lopóztam le a hajóról, de nem voltam elég ügyes. Egy matróz észrevett és szólt a társainak, mire elkezdtek üldözni. Nem tudtam mit akarhatnak, de nem is érdekelt, csak futottam ahogy bírtam. Többször is hátra néztem, de még mindig üldöztek, ezért bemenekültem a hegyek közé. Ez arra emlékeztetett, mint amikor évekkel ezelőtt az erdőben bóklásztam, de itt most fák helyett kövek voltak, aggódó szülők helyett pedig dühös matrózok. Ahogy futottam megláttam egy barlangot, rögtön arra vettem az irányt, azt gondolva, hogy ott majd elrejtőzhetek. A barlangban találtam egy rést, ahova bebújhatok, ráadásul teljes sötétség vett körül, így a matrózok elhaladtak előtte, továbbra is a barlang belseje felé haladva, abban a hitben, hogy én is arra vagyok. Én is elindultam a barlang belseje felé egyrészt azért mert kíváncsi voltam, hogy mit rejt, másrészt pedig azért, mert úgy éreztem, hogy valami hív onnan bentről. Nem tudnám ezt az érzést pontosan leírni ha valaki megkérne rá, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy arra kell mennem. Ahogy egyre beljebb értem láttam, hogy a kalózok lassan hátrálnak miközben ordibálnak a félelemtől, de nem láttam, hogy mi váltotta ki ezt belőlük, mindent kitakartak. Felőlük halvány fény szűrődött ki, annak reményében, hogy ez a kijárat közelebb óvakodtam. Ha a matrózok észre is vettek nem törődtek velem, így nem próbáltak megfogni amikor melléjük értem. Amint megláttam, hogy miért félnek ennyire engem is elfogott a félelem, de nem álltam meg, egyre közeledtem a sárkány felé. Végül elkezdtem futni, egyenesen a barlang belseje felé, több sárkány is próbált megállítani, de egyik sem járt sikerrel. Egyre erősebben éreztem, hogy valami hív és egyre gyorsabban kezdtem futni. Nem tudtam, hogy mi az ami felé futok, csak futottam, mintha az életem múlna rajta, ami részben igaz is volt. Amikor már egy sárkány sem állt előttem megláttam, hogy mit védelmeznek ennyire, mi az amihez kezdek egyre közelebb érni. Amikor elértem a fészekhez egy pillanatra tétováztam. Már tudtam, hogy az egyik tojás hív, de nem voltam benne biztos, hogy meg szabad érintenem. Ahogy a nagyobb sárkányok védelmezték őket azt jelentette, hogy nem akarják, hogy a tojások közelébe kerüljek. Aztán lehunytam a szemem és megérintettem a tojást. A tojás apró rázkódással válaszolt az érintésemre. Amint megérintettem tudtam, hogy különleges. Minden sárkány megállt, kivéve egyet, aki egyre közelebb ért. Felkaptam a tojást és magamhoz szorítottam, vigyázva arra, nehogy összetörjem. Ismét lehunytam szemem, várva a halált, de a tojást továbbra sem engedtem el. A sárkány ahelyett, hogy végzett volna velem a szájába vette a pólómat, mint ahogy az anyatigris cipeli a kölykét és kivitt a barlangból. Ahelyett, hogy letett volna egyszerűen ledobott, majd hátat fordítva nekem visszatért fészkéhez. Nem igazán törődtem azzal, hogy a matrózokkal mi fog történni, örültem, hogy nem haltam meg. A városba nem mehettem vissza, legalábbis nappal biztos nem a tojás miatt, nehogy valaki elvegye tőlem, meg egyébként is koszosan, mosdatlanul biztos szépen festhettem... Az éj leple alatt beosontam a kikötőbe, hogy visszahajózzak Kyspppiére. Ismét felszöktem egy hajóra, amivel visszatértem. Amikor visszaértünk sokkal alaposabb voltam, így senki sem vett észre ezúttal. Egyből szüleim házához mentem, lehetőleg kerülve az embereket, mert még nem volt alkalmam fürdeni. Az a ház most már az enyém volt, nem jártak hozzánk sokan ezelőtt se, de szüleim halála óta szinte senki sem volt nálunk, legalábbis én nem tudok róla, ami nem is csoda, hiszen csak nemrég tértem haza. Több hónapig ápoltam, de úgy tűnt, hogy soha nem fog kikelni. Tisztában voltam vele, hogy mennyi ideig tart, mire egy sárkány kikel a tojásból, de ez az idő egy örökkévalóságnak tűnt. Büszke voltam magamra, hogy egy különleges társat találtam, nem sokaknak van ilyen sárkánya, sőt, valakinek egyáltalán nincs is. Éppen aludtam, amikor a tojás elkezdett repedezni, s erre ébredt fel. Szememből gyorsan kivertem az álmot, mire az apró sárkány kidugta a fejét már éberen figyeltem a tojást és annak piciny lakóját. Óvatosan felé nyúltam, mire a kis sárkány felém kapott mancsával, apró karmolásnyomokat hagyva rajtam kis karmaival. Kézfejem égetően kezdett fájni, kis híján elájultam a fejfájástól ami rám tört, majd egy másodperc alatt abbamaradt mindkettő. Amikor ránéztem kezemre felfedeztem a jelet amit az apró sárkány hagyott rajtam, ezzel jelölve meg. Amikor Camroth elég nagy lett ahhoz, hogy ráülhessek még több időt töltöttem vele, hogy sokat gyakoroljuk együtt a repülést. Több órát is képes voltam ezzel eltölteni, élveztem, ahogy szélsebesen száguldunk a levegőben.