Homokos part

Tárgy: Homokos part Szer. Ápr. 23, 2014 7:17 pm

First topic message reminder :

Homokos part

A homokos parton bárki szívesen sütkérezik a szabadidejében.

Tárgy: Re: Homokos part Csüt. Szept. 11, 2014 8:56 pm

Norina és Elinor

Kin ültem a homokos parton. A nap gyengén sütött. Gyönyörű volt a tenger. Ezen a partszakaszon kevesen jártak. Így most egyedül voltam. Jobb oldalamon hevert az íjam a tegezem, néhány vessző, amit készítettem, a vadásztőröm, és a tarisznyám, amiben egy könyv volt a sárkányokról. A másik oldalamon egy élezetlen gyakorló kard volt, mit a kedves sárkánylovasomtól kaptam. Beleittam a kulacsomba majd vissza tettem a tarisznyámba. Fel ugrottam állásba. Majd egy alap állásba helyezkedtem. Figyeltem hogy mélyebben legyen a súlypontom vagyis be rogyasztottam a térdeimet. de csak annyira hogy még könnyen helyzetet tudjak változtatni. Így lépkedtem összevissza előre-hátra jobbra-balra. A homoknak van egy kis egyenlőtlensége és egyébként is nehezebb terep, mint a füves terep. Mikor meg elégeltem az egészet akkor fel vettem a kardot és úgy lépkedtem. Gyakorlatnak egész jó. Ha nem akarok feldőlni egy erős támadás után akkor bizony gyakorolnom kell. Nem szerettem volna, hogy bárki kinevessen az miatt, hogy én nem tudok olyan szinten vívni, mint ők. Mert igen voltak olyanok, akik ez miatt nevettek ki kis tizennégy évesek, akik jobban vívtak, mint én. ~Na, de a következő gyakorlaton majd meglátják nem vagyok egy elveszett árva lélek.~ Nem fogok újra orra bukni vagy hátra esni. Magamra figyeltem, hogy egy helyes mozgás testtartás rögzüljön belém és a talajra. Hova lépek miként lépek.

Tárgy: Re: Homokos part Vas. Jún. 26, 2016 3:05 pm

A játék lezárva!
Szabad terület!

Tárgy: Re: Homokos part Vas. Júl. 10, 2016 5:17 pm

Lynessa és Karyn

4. nap
Délelőtt Szabad pihenő időm tartózkodási hely a könyvtárban
Délután A szigeten valahol összetett gyakorlatozás
Késő délután Elitek eligazítása a hét második felére

A tenger egyenletesen hullámzott tiszta idő volt és én itt gyakorlatoztam pár légivadásszal együtt a magas sziklás partszakaszon sárkányokról lőttek az íjászokat. A homokos partszakaszon pedig egyszerűbb feladatokat végeztek az embereink. Kissé beljebb a parttól terep fás és erdős cserjés részen harci gyakorló íjászat volt védő felszerelésben és olyan nyilakkal a mik ütöttek, de nem sebeztek. Fejre pedig tilos volt lőni. Két csapatban voltak. Én most a homokos részen gyakorlatoztam. Mindenki egyénileg vagy kisebb csoportban tehette azt, amit tett. Stephan Valhosta királyként a sziklás partszakaszon lőtte a vesszőket ki a cél táblára. Akkora egoja van. Elég rossz rá tekinteni is.
Céltábla felé néztem körül belül 100 méterre volt tőlem. A húrra fel helyeztem a vesszőt. Kissé kihúztam. Felemeltem az íjat, tovább húztam, a húr a szájam szélénél volt. Az egész hátam megfeszült és oldottam. Jobb kezem hátra, bal kezem amiben az íjat fogtam leengedtem. De következő pillanatban már újra kezembe volt a vessző. Nem volt tökéletes, hiába terveztem el a lövést. Újra felkészültem a lövésre és a vessző újból bele futódott a táblába. Megunhatatlan érzés az amikor repül a vessző és a munkád gyümölcse a célba talál.
-Tízből tíz vessző a közepén. - Mondta Jordan gratulálva nekem. - és jól látom kettőt ketté is hasítottál.
Rá mosolyogtam az öreg Jordanra, mert együtt mentünk ki szedni a vesszőket a célból.
- Neked sem semmi a szórásod, Jordan.- feleltem az ő táblájára pillantva
Fulguraet most pihenőre állítottam, hisz egész éjjel repültünk. Egy nehéz járőrözésen voltunk túl. Szabadnapot kapott. Így egyedül voltam lent. Páran ugyan így voltak, mint én, sárkány nélkül.
Már az edzés vége felé jártunk.
Mindenki az utolsó lövéseket végezte az utolsó kard csapásokat mérték egymásra, akik éppen vívtak. Az utolsó köröket rótták fent a magas sziklás falon a sárkányok. Az utolsó kör volt és a hatalmas éljenzés lehetett hallani harci íjászkodók köréből.
Valakik már elmentek és míg én lőttem, addig szó nélkül leléptek a saját dolgukra mentek, mert mindenkinek volt saját élete. Nekem az életem ez volt és ebből senki ki nem tudott zökkenteni, már jó pár éve.
Félórával később már a céltáblák fele eltűnt és Fulgurae is felkelt a sziesztázásából és valahol felettem a magasban repült a felhők között egyedül.
Érzettem a közelségét és ahogy a nyugalom árad belőle, hogy szabadon szállhat. Az ő nyugalma rám is átszállt. Körbenéztem kik maradtak az edzés után is. Láttam Moira Valhosta, akinek robusztus fiatal sárkányával még mindig a sziklás partszakaszt lőtte és Tiberiust, aki pakolt még mindig, légi vadászok itt maradt és nem használt céltábláit és a kósza nyílvesszőket szedegette fel.
Én mára befejeztem a lövéseket, de Lynessa még mindig lőtt.
Ez a lány, tehetséges, és .... Igen egy Mertonhall. Ha a szemeibe nézek a bátya szemeit látom. Sosem bizonytalanított el, ha hozzá szólok, hogy talán többet tud rólam, mint valaki más és talán egy-két szavammal keményen rá szóltam az elmúlt egy évben, de kitartóan engedelmeskedett.
Lyn, mára vége a gyakorlatozásnak. de mégsem mondtam neki, ha ez kell neki, akkor csinálja. Moira haragos lövéseit sem állíthatom le.
A csizmámból kibújtam. Mezítláb ültem le a homokba. Az íjam és egy tegeznyi vesszőm mellé került a bőr lábbelim. A lábamat a meleg homok melengette. Egy kicsit pihenni akartam, mert a következő napi rendnél újra meg kell vívnom a szó csatákat az elit vezér karommal, akik maguk akarják megmondani, hogy mit hogyan kellene tenni a csapaton belül. Tudom, hogy én alkottam meg őket, de néha egy kicsit fárasztóbb velük társalogni, mint egy sereg tizenévest lőni tanítani.
Néztem a hullámokat. Engedtem hogy ez a hang valamelyest valahova máshova repítsen egy szép emlékhez. Maxhoz, aki megint kihúzta a gyufát nálam. Futottam utána.
-Elkaplak és nem úszod meg, Mertonhall. - Kiáltottam utána és csak nevetett míg végül megfordult és megállt. Vizes voltam csurom vizes és utána futottam, mert percekkel ezelőtt hátulról felkapott és belerohant velem majd nem derékig a hideg tengerbe és vagy kicsúsztam a kezei közül, vagy direkt, de beledobott engem.
Aztán szóhoz se jutva próbáltam kijönni a partra, de ő már kint nevetett rajtam, hogy a hosszú hajamba belegabalyodott egy kis tengeri hínár is. Nem ő nem segített akkor rajtam, direkt tette, amit tett.
- Utállak, Max. - Mondtam neki, akkor kétségbe esve, hogy így mikorra fogok megszáradni és hogy fogok kinézni az esti tánc mulatságra.
- Utálsz? Azt nem hiszem el. - szólt vissza nevetve Max. Rápillantottam és ő pedig tudta mi lesz így nagy előnnyel menekült is előlem játékosan. Hisz tudtam, hogy vissza kapja. Mire én kikecmeregtem és valamennyire beértem tovább futott csak pár méter választott el, nem láttam miben eset el, de el esett.
Megijedve jobban futottam, mint eddig.
-Max, Max. - Kiáltottam, de nem reagált rá, míg oda nem értem. Odatérdeltem nem láttam az arcát oda térdeltem mellé hogy a hátára fordítsam - Max, ó jaj, mi történt?
A tetszhalottnak tettetve magát ájultnak tűnt, de ahogy a hátára próbáltam fordítani ő döntött hátamra, és támadt le. A vizes hajam most már homokos is lett. Nevetett rajtam, hogy így kelepcébe tudott csalni.
A hátamon feküdtem és fölém hajolt teljesen nevetve meg csókolt, én megszeppenve csak feküdtem és visszacsókoltam.
- Ryn, csodálatos vagy. - szólalt meg Max - az én kis tengeri hableányom, szeretlek.
Fulgurae megérezte min járnak a gondolataim.
Ő volt az aki fel ébresztett álmodozásból
~Jól vagy?~ erre csak egy igent tudtam válaszolni, és elmosolyodni.
Tovább néztem a tengert és hallgattam a távolinak tűnő morajlását.

Tárgy: Re: Homokos part Hétf. Júl. 18, 2016 2:53 pm

Azok a csodás negyedik napok. Artes és én már hetek óta csináljuk azokat a reggeli gyakorlatokat, amik többek közt ezen napokra is esnek. A mai azonban már rég volt. Talán el is felejteném, ha tehetném, csakhogy nem tehetem. Újra és újra eszembe jut, miket rontottam és miket csináltam jól. Tudom, hogy mire kellene figyelnem, hogy mit kell gyakorolnom, most azonban azon van a sor, ami kötelező. A célzás sosem elhanyagolandó dolog, ezért is állok kitartóan néhány céltábla környékén. Sárkányom az égen repked, saját készségeit fejlesztve, miközben nekem diktálja az irányt, amerre épp lőnöm kell. Elmémben felcsendül az irány, a gyűrű, én pedig feszítve az ideget fordulok máris felé, hogy a lehető leggyorsabban, és emellett az ilyenkor tőlem telhető legnagyobb pontossággal lőjek a társam által választott helyre. Hátamról újabb vessző kerül elő, nem sokkal később, hogy az utasításoknak megfelelően tegyek vele néhány lépést a megadott irányba, majd ismét egy lövés következik a következő kijelölt táblára. Később az irányokat átveszik számok. Egyes, kettes, és így tovább, egészen huszonnégyig, ahonnan aztán újra kezdődik a kör. Ennek később szintén hasznát vehetjük, amennyiben én a földön, Artes pedig a levegőben találná magát egy összetűzésben. Fentről tud nekem irányt adni, egyetlen számmal. Innentől pedig már csak gyakorlás kérdése.
Észreveszem, hogy a Kapitány távozik, én viszont nem állok le. Próbálom tovább tenni a dolgom, egészen addig, míg el nem lövöm az összes vesszőt, mi a nálam lévő tegezben volt. Akkor engedek felé egy pillantást, melynek hála észre is veszem, mennyire elmereng. Sejtem, hogy ilyenkor merre járhat. Olyan helyen, ahonnan nagyon nehéz visszatérni, ami egyik pillanatról a másikra magába szippant, s ami utána jó időre nyomot hagy a lélekben.
~Artes, azt hiszem, mára végeztünk! Köszönöm a segítséget!~ üzenem sárkányomnak, mire ő lejjebb ereszkedik.
~Ideje volt~ közli velem röviden.
Nem értem, miért ilyen most. Vagyis értem. Nem szereti, ha az edzéseket tovább húzom, mint ameddig eleve tartanak. Ez pedig azért van, mert állandóan beiktatunk még valamit, valami olyan időpontban, ami előtt egy kicsit lehet pihenni. Na meg utána is. Sokszor többet is, mint például becsatlakozni mások edzésébe a sajátjaimon felül. Szerintem túlságosan félt. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam, mennyit bírok.
Lépteim a kapitányhoz vezetnek. Artes csendben követ minket, figyelve, hogy mit csinálok, annak ellenére, hogy pontosan tudja, mit akarok tenni. Talán jobban is, mint én.
~Köszönj szépen Fulnak a nevemben is!~ szólok még társamnak, majd egyszerűen Karyn mellé lépek.
~Üdv, Fulgurae! Lyn is üdvözöl~ teszi hozzá a jégsárkány, készségesen eleget téve kérésemnek.
- Minden rendben, Kapitány? - szólalok meg szinte vele egyszerre, én azonban Rynhez intézem szavaim, remélve, hogy hamar észrevesz, mert az azt jelenti, hogy nem ragadt benne valami olyanban, amiben nem kellene.

Tárgy: Re: Homokos part Szer. Aug. 03, 2016 9:37 am

Lynessa és Karyn

Felébresztett engem az emlékeimből Fulgurae, de utána egy fiatal nő hangja is segített kilépni a tengerparti emlékképekből. Lynessa volt az, a hangja alig változott a fülemben, ezer ember közt is felismerném a hangját
- Minden rendben, Lynessa.- válaszoltam pillanatokkal később a válaszára. Felálltam és rápillantottam a lányra, akire oly sokat vigyáztam.
- Befejezted mára a gyakorlást? - érdeklődtem a barna hajó céltudatos lánytól, sejtettem, hogy mára ennyi volt, de azért rákérdeztem.
~Köszönöm, Artes, öröm veled találkozni. Egy kör a sziget körül? ~ kérdezte meg Fulgurae, hisz imádott repülni és társaságban is főleg, ha az egy jégsárkány volt.
Rápillantottam, bele szürke hóvihar színű szemébe. Ő játszani akart én pedig engedtem, mert szeretem őt és amire szüksége van azt így vagy úgy megkapja.
Fulgurae, felém hajolt és megérintette a "szájával" a homlokomat, mintha egy jéghideg puszit nyomot volna a homlokomra. Artes bolond, ha nem megy vele. Fulgurae, szereti mindenkiből elő hozni a kölyöksárkányt és versenyre hívni másokat egyik kedvenc hobbija.
- Milyen volt ma a szórásod? - egy alap kérdést tettem fel Lynnek, hisz másról úgy se nagyon tudtam volna beszélgetni vele, mint az íjászatról, a sárkányokról és az őrjáratozásról tudom kérdezni így a mai edzés eredményére kérdeztem rá.
A szemei úgy hasonlítottak a bátyáéra. Nehéz volt rá néznem, minden alakalommal fájt, ahogy vele beszéltem. Sosem gondoltam, hogy egyszer mellettem fog kikötni. Hatalmas erőfeszítést láttok minden edzésen nála, maximalista, aki sokra viheti az életben, ha így folytatja, de egy nagy csatát se vívott meg, és így zöldfülű a szemembe. Egy éles helyzetben hibáztam és amiatt halt meg a bátya túl későn lőttem le a gyilkost, mert féltem hogy azt lövöm le, akit szeretek.
Lynessa pont annyi idős, mint amikor én hibáztam. Egy éles helyzetre nem tudom, hogy felkészíteni a csapatomat, bár mennyire is próbálom, de amit tudok meg teszek, hogy a legjobb döntéseket hozzák meg azokban az időkben is.

Tárgy: Re: Homokos part Szer. Aug. 03, 2016 10:36 am

Hát persze, hogy minden rendben van. Miért is lenne ez másként, főleg, ha én kérdezem? Ilyenkor előfordul, hogy elgondolkozok azon, miért kérdezgetek tőle ilyesmit. Ugyanez gyakran igaz Rowenre is, de rá különösen. Magamba fojtom a feltörni kívánkozó sóhajt és inkább kérdésére koncentrálok. Az nyilván könnyebb lesz neki, pont úgy, ahogy nekem.
- Artes jobban szeretné, mint én, hogy így legyen, de... Igen. Mára vége - felelem, aztán a sárkányokra nézek.
Társam egy pillanat alatt izgatottabb lesz, ahogy felmerül az ötlet, én pedig nem vagyok ellenére annak, hogy jól érezze magát. Sosem voltam, ráadásul arra is szüksége van, hogy sárkányokkal legyen.
~Kettőt?~ kérdi szinte azonnal engedélyem után Fult, majd pedig már emelkedik is, hogy elkezdhessék közös programjukat.
A kis jelenet, ami kibontakozik, egészen megmelenget. Kellemes mosoly ül ki ábrázatomra, ahogy figyelem Karynt és sárkányát. Jó látni, hogy valaki ennyire kijön társával. Nem mondanám, hogy mi rossz viszonyban vagyunk partneremmel, ugyanakkor az mégiscsak más. Már csak a jellemeink miatt is. Szerintem ő sosem állna neki puszikat osztogatni, én pedig valljuk be, valószínűleg meg is ijednék, ha elkezdene. Minden bizonnyal azt kezdeném hinni, hogy lebetegedett, megmérgezték, vagy akármi komoly probléma. Egy ideig a távozó jégsárkányokat figyelem, s csak a kérdés hatására nézek vissza felettesemre. Ismét egy átlagos kérdés, aminél komolyabbat valószínűleg nem is várhatok. Nekem kellene kezdenem vele valamit, tudom jól, ugyanakkor... Ezt könnyebb kigondolni, mint kivitelezni.
- Így, hogy végeztem mára, úgy vagyok vele, mint mindig. Lehetne jobb is - mosolygok tovább, ez a mosoly azonban kissé savanyúvá válik néhány pillanatra.
Lehet mások szerint akármilyen jó, én nemigen vagyok megelégedve. Ilyenkor pedig, mikor abbahagyom, azon jár az agyam, hogy talán mégis folytatni kellene, elvégre gyakorlás nélkül nem is várhatom, hogy fejlődök. Ma egyetlen vesszőm sem ment mellé, de sokkal kevesebb ment a közepébe, mint szerettem volna. Persze nyilván az lenne a legjobb, ha mind oda menne, ahhoz azonban még sokat kell tennem. Sok vesszőt kell kilőnöm, és talán az elnyűtt ideget sem ártana kicserélnem íjamon. Ez utóbbira viszont nem foghatom a pontatlanságot.
- Úgy hallottam, te kiválóan lőttél ma, Kapitány. Ahogy az elvárható a csapat vezetőjétől. Gratulálok!

Tárgy: Re: Homokos part Szer. Aug. 31, 2016 12:24 pm

Lynessa és Karyn

Valahol örültem, hogy itt van a és nem egy másik csapatban, mert hozzánk tartozik.
~Rendben~ Egyezett bele Fulgurae Artes kihívásába és szállt a társával együtt. A két jégsárkányt gyönyörű volt látni. Már messze voltak és nem is hallottam mit kérdez Fulgurae Artestől, de szúros és mérges pillantásokkal ostoroztam volna őt ezért, ha hallom kérdését.
~Lyn, hogy érzi magát Karyn mellett? ~ Fulgurae mindig is nyíltan kérdezett azokról akiket szeretet, és Lynt úgy szereti, ahogy Maxot is szertette.
Örültem, hogy ilyen maximalista, Lyn. Még fiatal és tapasztalatlan, de a legbátrabb harcosok között az első sorban harcolna tudtam. Nem tudnám mit tennék, ha elveszíteném őt is mint a bátyát. Ezért halasztom, hogy feljebb és feljebb léphessen a ranglétrán.
- Sokan vannak így vele, hogy lehetne jobb is, de van rá alkalmad, hogy kijavítsd ezeket a hibákat a gyakorlás erre van, hogy jobbak legyünk.- szólalok meg komoly tekintettel sokszor vagyok én is úgy lehetne még jobb is, és nem tudom elengedni azt, hogy hibáztam. A nyíl elrepül, de a feszültséget és a karjaimat nem tudom eloldani elengedni.Már évek óta bennem van a gát, hogy hibáztam éles helyzetben.
- Köszönöm, jól esett ezt hallani.-
Lyntől jó volt hallani, hogy dicsért, de nem tartott sokáig ez az érzés és öröm, mert az arcán ott láttam, egy Maxhoz hasonló arckifejezést, ami megint valahol komorrá tett engem.
Nem tudtam mit kérdezni tőle, de sejtettem, hogy neki kérdései vannak, hozzám és nem olyanok mint a többieknek, de azokhoz a kérdésekhez nem lesz erőm válaszolni évek óta látom, hogy kérdezne, de sosem kérdez. Mindenkinek kérdései és tanácsai, meglátásai voltak hozzám. Kritikák tömege érkezett a Valhostáktól minden egyes nap ezt így azt úgy kellene csinálni, de én helytálltam előttük, Lyn kérdései előtt nem hiszem, hogy helyt álltam volna.
- Lassan mennem kell, még az eligazítás előtt ennem kell. Biztos te is éhes vagy, Lynessa?- kérdeztem meg tőle, nem láttam, hogy fáradt lett volna, de tudom, hogy milyen megerőltető testben és agyban is egy-egy gyakorlat, hogy kijavíts egy rosszul berögzült mozdulatot, sok időbe telik.
Általában sokan fogadókban esznek a kimerítő edzés után és ott pihenik ki a fáradalmakat.
Nem tudtam, hogy hol szokott enni Lyn, mert rég távolról figyeltem őt és mindenki magánélete és táplálkozási szokásaitól távol tartottam magamat, így vele is ezt tettem, Max húgával. Eszembe jutott mi volt a kedvence étele Maxnak. Egyszer elkészítettem neki, de elsóztam és nevetett rajta. Látom szerelmes a szakácsom.- mondta Max nekem majd kedvesen hozzám lépett és puszit nyomot az arcomra. Most mit mondana nekem. Talán utálna engem, akivé váltam.
Nem tudom elengedni azt a hibámat még mindig utálom magamat miatta és ha tudná Lyn mi történt, talán megutálna engem és nem nézne rám úgy, ahogy most néz rám.

Tárgy: Re: Homokos part Szer. Aug. 31, 2016 6:17 pm

A körülmények kissé nehézkessé válnak számomra a sárkányok nélkül. Magunkra maradtunk Karynnal, aminek akár örülhetnék is, elvégre nyugodtan beszélgethetnénk így, csakhogy... Az elmúlt évek alapján ez közel sem olyan egyszerű. Artes jelenléte ilyen esetekben megnyugtat, sőt, biztatni is szokott, hogy kezdjek bele abba, amit régóta halasztok, most viszont nincs itt. Így az a szemernyi ösztönzésem is elveszik. Magamra maradtam.
Sárkányom nyugodtan repül, tartva az iramot Fullal, ami sok esetben azért nem lehet egyszerű, már ha a jégsárkány tényleg rákezd. Nem, akkor valószínűleg Artes is alulmaradna, hiába növekedett a sebessége az elmúlt időszakban az edzéseknek hála.
~Úgy érzi, nem lehet teljesen mellette és ez zavarja.~ feleli őszintén sárkánytársa kérdésére.
Még csak el sem gondolkodott azon, hogy erre miként válaszoljon. Azonnal jött neki az igazság, vagy az, amit igazságnak vél, márpedig ha rólam van szó, még el is találja.
~Sok dologról kellene beszélniük, de mindkettő csak hallgat.~ teszi még hozzá, egy gondolatbeli sóhajtás kíséretében.
Én közben mit sem tudva partnereink társalgásáról, Karynt hallgatom. Örülök, hogy azon a véleményen van, amin én. Hogy a gyakorlás arra való, hogy a hibáinkat kijavítsuk, és hogy ha van rá alkalmunk, élni kell a lehetőséggel. Legalábbis én ezt szűrtem ki mondandójából, az viszont vajmi kevéssé foglalkoztat, hogy mások hogy vannak ezzel. A lényeg az, hogy én is így vagyok ezzel és ez itt a probléma.
- Ezt elmondanád Rowennek is? Mindig csak a pihenéssel jön - panaszkodok kicsit.
Nem is értem, pihenek én eleget. Miért van az, hogy ha valaki sokat edz, akkor az azonnal túlterheli magát? Tény, néha előfordul, de az esetek többségében tényleg alszom eleget. Annyit, amennyi nekem elég ahhoz, hogy kellő teljesítménnyel bírjam a napok megpróbáltatásait. Felettesem szavai meglepnek. Néhány pillanatig csak nézek rá, majd ismételten elmosolyodom, mielőtt az előttünk lévő tájat kezdeném el figyelni.
- Ha ezt tudom, minden egyes edzés után elmondom neked. Persze, csak ha rászolgálsz - egészítem ki magam - Tudom, hogy vannak olyanok, akik csak a hibákat keresik benned, de azt hittem, vannak bőven olyanok, akik gratulálnak, ha jól teljesítesz - elmélkedem utána hangosan.
Azt hiszem, talán egy kicsit kezdek feloldódni. Ennek a hétköznapi témához lehet köze. Ahhoz, hogy ismételten félresöpörtük azokat a dolgokat, amikről évek óta nem ejtünk szót, nem értem, miért. Eleinte én sem akartam róla beszélni. Csak éltem a gyászban, tettem a dolgom, és ennyi. Aztán valahányszor nyelvem hegyén voltak a kérdések, láttam rajta, hogy nem szeretne erről beszélni. Azóta pedig... ez az érzés továbbra is megmaradt. Vagy csupán tartok az egésztől.
- Igaz, még eligazításod is lesz. Azt hiszem, a napod legfárasztóbb része még hátra van - elmélkedem, hiszen van némi elképzelésem, mi lehet ott egy halom Valhosta társaságában - Azért... Nem bánod, ha csatlakozom? Nem az eligazításhoz, bár szívesen mennék, de... az evéshez - egészítem még ki, nehogy félreértse mondandómat - Lenne néhány kérdésem az edzéssel kapcsolatban.
Jobbnak látom erre a témára szorítkozni. Nem, most nagyon nem tehetek fel másfajta kérdést, nem egy megbeszélés előtt. Sőt, igazából sosem találom alkalmasnak. Talán fel kellene hagynom a dologgal, pedig van, ami nagyon érdekelne. Egyetlen egy dolog, vagy jobban mondva kettő, de összefügg. A többi... több kérdésem is van, de kettő az, ami igazán számít és fontos. Az azokra kapott választól függ a többi kérdés jelentősége.

Tárgy: Re: Homokos part Szer. Nov. 02, 2016 9:35 pm

Lynessa és Karyn

Fulgurae már messze járt Artessel.
~Őt zavarja a leginkább.~ jegyezte meg Fulgur Artesnek.
~Ha egy lakatlan szigeten lenne évekig Ryn Lynessával talán, akkor beszélne, arról a sok közös dologról.~ amiről mindketten hallgatnak. ~Bár, ha Lynessa ilyen téren egy kicsit kezdeményezőbb lenne előbb jutna a kapcsolatuk egy másik szintre.~
Fulgurae tudta, hogy mi az, ami bántja társát, hogy magát hibáztatja Max haláláért, de optimista volt Lynnel kapcsolatban, hogy elfogadja Rynt annak a lánynak, akit régen ismert.
~Lynnek van barátja?~ kérdezte meg kiváncsian és érdeklődvén, mert hallott sok pletykát, de a legjobb, ha Artestől kérdezi meg, aki a társa.

Elmosolyodtam Lynessa szavain, hogy Rowen is óvva inti a túlhajszoltságtól. Én nem éreztem úgy hogy a fáradásig dolgoznék, bár sokan úgy látták, hogy igen.
- Rowennek igaz van. Kell piheni és én is pihenek. Ha kimerülve lősz az íjjal pontatlan leszel. Nem minden munkát én végzek el a csapaton belül, sokan kapnak tőlem plusz feladatokat, és olyanok kapják ezt akik, tudják a határt, mikor kell pihenni és mikor kell dolgozni. - örültem, hogy ilyen lelkes. Én ilyen idősen nem voltam ennyire lelkes élveztem az életet és szabadabb voltam, de most a ranglétra egyik magas helyén állok sokkal felelősség tudatosabban viselkedek azóta, hisz már sok év telt el és sokat változtam.
- Huh, meg kell sok emberrel küzdenem, mert van, aki nem figyel a szavaimra és önfejűen csinálja tovább és igen vannak aki kritizálják nézd csak meg ott van Stephan vagy a testvérei.-
mondom őszintén a lánynak, tudom, hogy ezt nem hallom vissza más szájakból, hogy a Valhostákat ki nem állhatom.
Nem sejtettem, hogy mire akar kilyukadni Lynessa. Helyeslően bólintottam, hogy az egy igazi csata lesz számomra. Talán nagyon is vágyik rá, hogy ő is ott legyen fekete lovasok között, akik kisebb egységeket irányítanak az egységen belül, meg van hozzá a tehetsége hogy ő is ott legyen, de nem most, hanem egszer.
Nem hittem volna, hogy ezt mondja Lyn. Talán meglepett, hogy csatlakozni akart hozzám. Az elmaradhatatlan kérdések az edzéssel kapcsolatban ez valahogy sejtettem, hogy más téma nem is merülhet fel benne, hisz ő sem akart.
- Ha tényleg van kedved, akkor csatlakozhatsz hozzám a Fogatlan Sárkányba azt mondják finomak az ételek. - Mondom a lánynak. Rég nem voltam a Fogatlan Sárkány Fogadóban. Annak idején egyszer-kétszer meséltem is régi legendákat, az ottani vendégeknek, ha megkértek rá. Talán Lyn is emlékszik azokra a mesékre, amiket mondtam Maxnek és neki mondtam el.
- És milyen észrevételeid vagyis kérdéseid is vannak az edzéssel kapcsolatban? - kérdezem a lányt, ahogy elindultam vele együtt a város felé, nem akarok téma nélkül vele együtt sétálni némán, mert mindkettőnek sejthetően kínos lenne a csend. Elindulás előtt felveszem az íjamat és a tegezemet a homokból semmit sem hagytam a parton.

Tárgy: Re: Homokos part Pént. Nov. 04, 2016 1:07 pm

Artes képtelen vitába szállni Ful megjegyzésével. Biztos abban, hogy mindkét embert zavarják a ki nem mondott szavak, de hogy kit jobban… Ez alighanem megállapíthatatlan, még a sárkányok számára is. ~Nem tudom, képesek-e ezt még hosszú éveken át húzni. Remélem, nem.~ jegyzi meg, utána azonban elgondolkodik a hallottakon. ~Tudod, számtalanszor rávette magát, de egyszerűen nem jött neki össze. Úgy érzi, Karyn nem akar erről beszélni és ez megsemmisíti az elhatározását.~ avatja be a másikat.
Artes tudja, hogy Lynessa nem a válaszoktól fél. Sokkal inkább attól, hogy a Kapitány úgy véli, nem elég erős és ezért nem beszél vele a történtekről. Csupán reménykedni tud abban, hogy ez hamarosan megváltozik. A következő kérdés azonban még a jégsárkányt is meglepi. Hangos morranást hallat, mielőtt bármit is válaszolna.
~Nincs. Nem jön ki túl jól a korabeliekkel. Minden szabadidejét edzéssel tölti, vagy kötelezőnek vélt pihenéssel. Annak a gondolata, hogy nem elég jó, meggátolja még abban is, hogy alkalmanként kicsapongjon.~ közli lemondóan. ~Miért, hallottál valamit?~ érdeklődik, hátha talál valami reményt társa számára.

Karyntól nem pont azt a választ kapom, amit elvártam. Reméltem, hogy ő egyetért velem és bízik bennem annyira, hogy tudja, képes vagyok eldönteni, mikor van szükségem pihenésre, ehelyett… Nem tetsző grimaszba fordul szám, mikor meghallom feleletét. Mintha még mindig gyerekként kezelnének, ez pedig felettébb bosszantó.
- Tudom, hogy mikor van szükségem pihenésre és mikor nincs. Miért baj az, ha a szabadidőmben edzek? Nem hajszolom túl magam, eleve Artes nem hagyná – felelem, enyhe, gyerekes duzzogással hangomban.
Nagyra nyílnak szemeim, mikor rájövök, mit is művelek. Igyekszem rendbe szedni magam és úgy viselkedni, ahogy általában szoktam. Be kell valljam, így visszagondolva, tényleg előfordul néha, hogy gyerekesen viselkedem, ez azonban ritkaságszámba megy, ráadásul azon emberek is kevesen vannak, akik előtt képes vagyok ilyet művelni. Egyik ezen kevesek közül Ryn, ő azonban már éppen eleget láthatott így, mikor kiskoromban vigyázott rám.
Valahogy nem lep meg, hogy kedves kapitányom hogy vélekedik a Valhostákról. Tény, hogy sokan vannak és egyik-másik teljesen ellenszenves, még számomra is. Ahogy az is sejthető, hogy ha egyszer egy hatalomra kerülne ismét, akkor az összes többi tisztséget is előbb, vagy utóbb, de a család tagjai vennék át, bekebelezve mindent. Főként a haderőnket, elvégre abban jártasak. Nekem ugyan személy szerint nincs problémám minddel, képes vagyok velük együtt dolgozni, ez azonban Karynra is igaz. Ha kell, hát megteszi, ugyanakkor az ő dolgát valamennyire megkönnyítheti az, hogy a legtöbb Valhosta nem állhat le vele vitatkozni. Bőven elég neki megküzdeni Stephannal, vagy az ő felmenőivel.
Úgy érzem, repesek az örömtől, hogy vele tölthetek még egy kis időt. Olyan régen volt már, hogy csak mi voltunk, bármiféle baj nélkül. Igaz, most is szorít az idő, de legalább egy kicsit… Ez is valami. Ráadásul pont a Fogatlanba megyünk. Régi emlékeket idéz a hely. Vicceseket és mókásakat, mikor még mind együtt voltunk. Mind a hárman. Szívem kissé elszomorodik, mikor ráébredek, hogy ez már sosem lesz olyan. Hasonló azonban lehet. A következő kérdés azonban meglep. Teljesen el is feledkeztem arról, hogy miféle témát kerítettem elő, a kínos csend megtörése érdekében. Bevallom, most szívesebben hallanék egy régi legendát, vagy mesét.
- Szóval… Tudod… - kezdem zavartan, keresve a szavakat – Mindig úgy gondoltam, fontosak az alapok, ezért is járok be még mostanság is a tanoncok gyakorlataira és óráira. Mondhatni, nálam ez is a pihenés része. Mostanában azonban kezdem úgy érezni, hogy ezzel csak elpazarolom az időmet. Hogy helyette végezhetnék hatékonyabb edzést is – elmélkedem hangosan, kérdés azonban nem hagyja el számat.
Gondolom sejti, hogy az ezzel kapcsolatos véleményére vagyok kíváncsi. Kezdésnek talán ez is megteszi.

Tárgy: Re: Homokos part Szer. Dec. 21, 2016 10:17 pm

Lynessa és Karyn

Fulgurae ismerte Artest és helyeslően morgott egy-kettőt a válaszára.
~Karynt néha jeges vízbe kellene dobni, hogy újra induljon az a kis agya, de ahhoz túlontúl gyenge vagyok, hogy megtegyem. Ha nem sértelek meg, akkor Lynnel is meg kellene tenni ugyan ezt.~ Hallgatott el Fulgurae.
~Áh, semmit csak pletykák terjengenek egy férfiról, akinek tetszik Lynessa és Karyn nem tudja, hogy igazak lehetnek-e. ~ és felgyorsított és néhány szárny csapással előrébb kerül, mint Artes.

Én ilyen korban a szerelmet kerestem és volt értelme az életemnek. Olvastam és szeretem, szórakoztam táncmulatságokban voltam. Nem olyan dolgokkal foglalkoztam, mint ő. Bár lehet, hogy azzal kellett volna foglalkoznom.
-Mit szeretnél elérni, Lynessa, mi a célod? - kérdezem a tőle komolyan, hisz a szabadidő azért van hogy pihenjenek a lovasok. Mi előtt még nem én voltam a kapitány sokkal több szabadidő volt a légivadászoknak sokkal tunyábbak voltak akkor. Az én hibám volt, hogy nem voltam, olyan gyakorlatias. Hisz nem gondoltam bele hogy bárkit elveszhetek.
A csöndet Lynessa töri meg ahogy elkezdünk menni a fogadó felé.
-Értem. Sokan át esnek ezen, amin te. Például ott van Jordan vagy éppen én is. Mindegyikünk érezte azt egyszer, hogy nem fejlődik semmit. Nekem egy időben- elhalkulok egy pillanatra. Max halála után volt. - Újra kellett mindent tanulnom, alapról alapra. Volt mikor remegtek a kezeim, mert nem tudtam íjat fogni a kezemben. - Nehéz volt túl élnem minden egyes percemet azzal töltöttem, hogy mindent feláldozok arra, hogy másokkal ne történjen meg az ami velem meg történt. Hogy túl jussak egy olyan pillanaton hogy a húrról távozó vesszők után sose esek kétségbe. Nem eshetek kétségbe sosem lehetek azzal a férfival, akit szeretek és aki szeretett.
Lassan mentem.
- Ismered a kypssiei íjász történetét? - Kérdezem meg Lynt. Kevesen hallották ezt a történetet, de bennem ez tartotta a lelket hisz ez volt az első történet, ami Max hallott tőlem.
Fulguraenek meséltem a történetet, mikor ők ketten megjelentek.
A társam csak, annyit mondott nekem, hogy meghívtam a testvérét, de azt nem mondta hogy jön a lovasa is Max.
Az íjász csodás kezekkel bírt arany kezűnek hívták őt. Mindig nagy dolgokat tett és sokan szerették őt hősies viselkedése miatt. Szeretett játszani szerencse játék volt a kedvenc idő töltés és egyetlen nagy hibája. Egyszer egy rossz akarójával fogadtak, aki ellen veszített az íjász és az egyik kezében lévő ínja szakadt el a fogadása miatt. Egy keleti gyógyító járt akkor a szigeten aki meg tudta őt gyógyítani, de azt mondta az idegen sose fog ezek után egy íjat se megfogni.
Az ismert íjász nem hitt neki és újra kezébe vette az íjat és elkezdte újra tanulni a mesterséget. Sosem félt kezébe venni az íjat, hisz tudta, hogy ha megint elszakadnának a karjában az ín talán sose tudná többé használni az íját és a kezét. Mindent újra és újra tanult, míg meg nem erősödött. Kevéssel kezdte egy-egy mozdulattal az oldás pillanata még mindig a szemei előtt voltak. Érezte, ahogy a húr elenged és a karja ellazul. Nem tudta még felhúzni az íjat, nem tudta a régi dolgokat úgy megtanulni, mint rég. Másra lett figyelmes, hogy nem a karjaiban van az erő, hanem az agyában. Az dönt el mindent. A legjobb íjásszá vált évekkel később jobbá, mint egykor, amikor épek voltak a karjai.
A legjobb íjász az, aki fejben találja el a célt még az előtt, hogy cél megjelenne a látóhatáron.
Max ezt a történetet hallotta először tőlem, annak idején sok évvel ez előtt tanonckoromban és erre az első szava az volt.
- mekkora idiótaság. - hisz még akkor nem voltunk jóban és eszünkben sem volt az hogy valaha is szerelmesek leszünk egymásba.

Tárgy: Re: Homokos part Csüt. Dec. 22, 2016 10:14 am

Karyn & Lynessa

Artes egy pillanatig gondolkozik csupán repülőtársa ötletén, majd morrant egyet.
~ Én intézem Karynt, te pedig Lynt. ~ mondja határozottan, ezzel bele is menve az alkuba, ha a jégsárkánynak nincs ellenvetése. Akárhogy is, de ha ez segít neki, bevállalja, hogy utána napokig kiválasztott társa tüsszögését hallgatja. A fejében kialakuló jeleneten még fel is nevetnek gondolatai.
~ Ha tetszik neki, miért nem lépett még? Ezek az emberek... Rövid ideig élnek, de még azt sem tudják kihasználni rendesen.~ mérgelődik kicsit a pikkelyes, figyelve, Fulgurae alakja miként vág elé. Szája mintha mosolyra görbülne ennek tudatában, s maga is gyorsít saját tempóján, lehetőleg addig, hogy most ő előzze meg a másikat, már ha az nem növeli még jobban tempóját. Azért azzal tisztában van, hogy ezt a fajtársát nehéz lenne követnie hosszabb távon, ha teljes sebességgel száguld, hiába nem nevezhető lomha példánynak ő sem.

Karyn kérdése ugyan meglep, de gondolkodnom sem szükséges a válaszon. Enyhe mosoly ível képemre, miközben szemeimben elhatározás és bizonyítási vágy keveréke csillan.
- Az, hogy egyike legyek a legjobbjaidnak, Kapitány - jelentem ki magabiztosan.
És az, hogy elég bátorságot gyűjtsek ahhoz, hogy leküzdjem a tiltakozását a válaszaimat illetően. Ehhez azonban még idő kell, arról nem is beszélve, hogy talán, nagy valószínűséggel az első segíti a másodikat. Talán ha egyike leszek elitjeinek, elég erősnek tart majd ahhoz, hogy elmondja, mi történt akkor. Egyszer meg kell tudnom. A halogatásokat azonban nincs erőm hallgatni. Nem akarom azt hallani, hogy "még nem", vagy valami hasonlót.
Döbbenten hallgatom végig Ryn beszámolóját. Egészen hihetetlen történet az, amit mesél. Hogy ő képtelen legyen lőni? Az, aki kis híján tízből-tizenkétszer talál a célpont közepébe? Ugyanakkor azt nem szabad elfelejtenem, hogy ő is csak egy ember. Egy remek ember és egy nagyszerű kapitány, akinek az emberei az elsők. Ezért is örülök, hogy az ő csapatába kerülök. Tisztában vagyok vele, hogy sok gondja van. A vezetéssel, a Valhostákkal és az olykor engedetlen lovasokkal... Valószínűleg éppen elég problémát okozok neki én is. Miket gondolok... Inkább örülnöm kellene, hogy szán rám egy kis időt!
- Ezzel azt akarod mondani, hogy ne mondjak le az alapokról és nyugodtan járjak tovább az órákra, amikor kedvem támad? - kérdem, mert ez azért nem világos annyira számomra.
Az íjász története. Valami rémlik egy fickóról, aki komoly sérülést szenvedett, de aztán összeszedte magát. Elölről kezdett mindent. Türelmesen, örülve annak, hogy íjat képes tartani kezében, és kihasználta ennek minden egyes pillanatát. Ha engem kérdeznek, ez egy szép történet a kitartásról és elszántságról. Amit viszont ténylegesen jelentene, nos... Azzal valahogy képtelen vagyok egyetérteni.
- Ne vedd sértésnek, de az a történet egészében nézve, hülyeség - jegyzem meg.
Mégis hogy találhatnál el olyan célt, amiről azt sem tudod még, hogy létezik. Egy dolog a felkészültség, más dolog a paranoia, ami vagy beválik, vagy sem. Ha mindenhol célpontot látnék, bolondnak néznének. Persze azzal azért egyetértek, hogy a legtöbb ilyen dolog fejben keletkezik. Ott jön létre az az elhatározás, melynek ötlete a szívben fogan. Az ész az, mi képes nemet mondani a vágyaknak és ellent képes állni. Mint például mikor edzenék még, de a fejem közli velem, hogy nem jó ötlet és pihennem kell. Nem kellemes, de megértem és elfogadom. Ugyanez igaz arra is, hogy ha egyszer elhatározok valamit, hogy sikerül, addig próbálkozom, míg össze nem jön.

Helló, sweetheart! I am **Ajánlott tartalom**