Elinor szemmel láthatólag nagyon zaklatottnak tűnt. Ki tudja, miért akart a városba menni, még az is lehet, hogy csak a családjához vágyott vissza ijedtében. Jobban belegondolva a helyzetbe, én is rettenetesen féltem volna, ha olyan egyedül lennék, mint ő. Megtapasztaltam már az effajta magányt néhányszor és mit ne mondjak, sohasem volt kellemes. Fogalmam sincs, mit kezdtem volna magammal ebben a helyzetben, ha Forlumir nem vigyázna rám.
Bár hozzá kell tennem, inkább úgy tűnt, mintha a lány egyenesen rettegne tőle. És tőlem is. Na de tőle?! Gondolataimat megérezvén, Forlumir megalázkodóan és kissé szégyenkezve összehúzta magát, ennek ellenére nem engedte útjára a lányt.
-Ugye nem tőlem fél ennyire? Gyűlölöm, ha félnek tőlem. -panaszkodott szinte suttogva, mintha Elinor meghallhatná, amit mondott.
-Nyugalom. Tőled egy bolha sem ijedne meg. -feleltem kissé tréfásan, hogy megnyugtassam. Mostanra kitapasztaltam, hogy talán ettől marad ideges a legkevésbé.
-Nem engedhetlek el. -válaszoltam a tanonc lánynak kicsit szomorúan, ámde feszülten a pallosos rémképétől- Veszélyben vagy, ha egyedül elindulsz.
Alig hogy befejeztem a mondatot, a semmiből előtűnt Thioss, teljesen egyedül, aminek hála Forlumir egyre idegesebb lett, azt sugározva felém, hogy most Mavregar miattunk lett rosszul.
Lehet, hogy igaza van?
-Már elmentek, akiket küldtem. Elinor bizonyára megrémült, ezért gondolom, szeretne hazamenni, de nem engedhettük el, hiszen túlságosan sebezhető lenne. -mondtam a sárkánylovasnak, holott rá sem néztem. Helyette, mint valami őrült, az eget kémleltem és vizsgálódtam Forlumir elméjében.
A sárkányom több szülői érzéssel viseltetett a gyerekek és sebezhető lények iránt, mint azt valaha is elvártam volna egy embertől. Jelenleg azonban Elinor volt a kiszemeltje, láttam, hogy komolyan néz a tanonc lányra, majd felé mozdul, mintha megfeledkezett volna magáról. Néha előfordult már vele, hogy pár pillanatig úgy viselkedett, mint egy ember. Talán azért volt, mert próbált jobban megérteni bennünket vagy egyszerűen éreztetni akarta velem, hogy nem vagyok egyedül, de eddig édesanyámon kívül senkivel sem viselkedett így. Majdhogynem féltékeny voltam, amiért finoman megsimogatta Elinor fejét.
-Szegénykém. -mondta hirtelen- Szerinted képes lennék hazavinni úgy, hogy nem hagylak itt téged sem?
Valószínűleg úgy néztem rá, mintha szellemet látnék, mert még jobban felém fordította a fejét.
-Nem hiszem, nem. Túl gyenge vagy még hozzá.
-De nem engedem haza és nincs, aki vigyázzon rá, ha marad.
-Hát majd te vigyázol rá, úgysem tudod elrejteni előlem, hogy ki vagy. -mosolyogtam rá őszintén- Te ilyen vagy. Mindig is ilyen voltál. Akkor is, amikor még elfértél volna az ölemben. Folyton együtt éreztél másokkal és mindenkinek gondját akartad viselni, aki rászorult.
A sárkány némán bólintott, majd ő is az eget kémlelte, közben néha kérdőn tekintett a másik tanoncra. Tudtam, hogy fél. Ő is félt az idegen ellenségtől.
-Thioss. -szóltam aztán a férfihez, ezúttal rá is néztem- Minden rendben? Mavregar jól van? Mi megtettük, amit tudtunk és segítünk még, ha kell. De előbb kérlek, segíts megnyugtatni és biztonságba helyezni Elinort.
Csak akkor jutott el tudatomig a sikoly, mikor a hang már elnémult egy pillanatra. Megfagyott bennem a vér, mozdulatlanná dermedve ültem Forlumir pikkelyes hátán és képtelen voltam cselekedni.
-Mi volt ez?! -kérdezte társam szinte rémülten, majd azzal a lendülettel leemelt a hátáról és szoros, védelmező ölelésében eltakarta előlem még Thiosst és Elinort is. Csak annyit láttam még, hogy rögtön ezután feszülten figyelve föléjük emelte a szárnyát.

//Rowen Quadan - vendégek

~ Ha már nem tudsz az ágyban megmaradni, akkor ezt látnod kell ~a sárkány fekete hangja befurakodott a fejébe, körültapogatózott ott, majd a legkényelmesebb helyet megtalálva magának elfészkelt, mint egy mély, gondolati dallam. Álmosítóan mély volt, vagy egyszerűen csak Yyl volt túl fáradt és gyenge az ébrenléthez, elszunnyadt a sárkány nyakának dőlve, miközben az sima és egyenletes léptekkel kikúszott a városból, meg sem várva a lovasának jóváhagyását, vagy egyáltalán ébredését. Vállalja a felelősséget, ha már ilyen állapotban a hátára kúszott, hogy egy kis "friss levegőt szívjanak".
Mordekai persze tudta jól, hogy honnan fúj a baljós szél. Lovasa máris szökni akart, az erejét próbálgatta, pedig még alig pár napja, hogy csodával határos módon elmúltak fölüle az életveszély sötét fellegei. A sziget gyógyítói igencsak kitettek magukért, de még hosszú idő, mire a fájdalomcsillapító főzetek tompított sajgása mellett átlőtt testébe visszatér a régi erő és energia, noha tudta róla, hogy mire képes, még a hüllő maga is korainak tartotta a mozgást. De Yyl még nálánál is konokabb fajzatnak született, és főleg hasonlított a csapdába szorult állatokhoz: a szíve mélyén az a kölyök, aki valaha volt már azt leste, mikor fordul ellene a segítő szándék, és csattan korbács módon a felelősségre vonás. Kénytelen lesz amolyan sárkány módon kezelésbe venni ezt a dolgot, ha nem akarja, hogy az egyik éj leple alatt elosonjanak, mint most az ispotálytól a város szélére.
~Ébresztő, megjöttünk~
Mégis hova? ~ Yyl felnyitotta a szemét, de különösebb értelem nélkül bámult a sárkány fekete tarkójára. Fázósan megrázkódott, bár nem volt különösebben hideg, a láz a szokatlan mozgástól visszahúzódott benne, de azért egy kicsit fázott. Mordekai nyakának támasztva a mellkasát kényelmesen előrehajolt a sárkány izmos torka mellett, és végignézett a pályán. Ragyogó fű, fák, játékszerek, amikhez hasonlót még sose látott, sárkány és lovasa, és persze ők az árnyékban, az árnyékuk eltakarta a fák levélrésén lenyiladozó napfény aranytócsáit.
~Nézz fel. Az ott Rowen Quadan. A sárkánylovasok vezetője. Kifigyeltem, hogy ilyenkor edzenek. Biztos vannak kérdései hozzád, de túl udvarias volt ahhoz, hogy a betegszobában zavarjon.~
Úgyhogy kihoztál neki? Szép kis barát vagy, mondhatom ~ az ember füstölögni látszott, visszahúzódott a sárkányfejt takarásába, de Mordekai kényelmesen kilépkedett a pástra, érdeklődve forgatva a fejét a fent szárnyalókat szemlélve.
~Friss levegőt akartál, itt pedig elég friss. Repüljünk?~ pattogott a sárkány hangja vidáman, megrázta busa fejét, ahogy érezte, hogy Yyl enyhe figyelmeztető jelleggel szügyön rúgja. Aggasztóan erőtlen rúgás volt, de ízig-vérig ismerős.
Megvesztél?! Nem!~
~Jójójó, amúgy mit gondolsz? ~ a sárkány a sötét lovasra nézett, a nyakát kinyújtotta, a mellső lábait kiegyenesítette. Mereven bámulta a gyakorlótér felett légjárókat, a mozgásukkal együtt mozdult a nyaka, ha valaki megközelítette őket néhányat csapott a szárnyával.
Egészen jól repülnek ~ nyilatkozta Yyl a lehető legtartózkodóbban, miközben rajta tartotta a szemét a sárkánylovasok ereszkedő vezetőjén. Ilyen közelről még nem volt alkalma más lovasokat szemlélni, és ahogyan Mordekait, őt is igencsak érdekelte a technika, amit gyakoroltak, még ebben az állapotában is, bár a sárkánnyal ellentétben óvakodott attól, hogy ezt különösebben ki is mutassa. Megfutamodni viszont erős túlzásnak érződött.

Bár még egy-két óráig sötétség honol majd a városon, már kora hajnalban látszott, hogy az ég tiszta, derűs napunk lesz. Ennek kifejezetten örültem, mert az elmúlt pár nap igencsak esős volt, ami Morth-ot mindig nagyon megviseli. Morcos lesz, morcosabb, mint szokott és bár az edzést sosem hagyjuk ki, olyankor nem nagyon élvezi. Azonban nem vehetünk ki sosem túl hosszú szabadságot, edzésben kell lennünk és mindig mindenre készen kell állnunk.
Szóval hajnalban már kipattantak a szemeim és ugrottam is ki az ágyból, mert tudtam, hogy társam már az edzőpályán vár. Felkaptam a már tegnap előkészített ruhám és gyors léptekkel elindultam a pályára.
~Jó reggelt! ~ köszöntöttem a nagy és fekete óriást, majd még gyengéden meg is paskoltam a nyakát.
~Már azt hittem elkésel.~ morog a fejemben, de éreztem, hogy ez a csipkelődés nem az a mogorva csipkelődés, hanem ma jó kedve van. Sokszor nehéz kiigazodni rajta, de azért az évek alatt én már megtanultam minden kis titkát.
~Tudod, hogy sosem kések. ~ mosolyogtam rá, majd felpattantam a hátára. Nyereg ugyan nem volt rajta, de ma nem is akartam rátenni. A harcok során bármikor elhagyhatjuk a felszereléseket, úgyhogy muszáj időnként anélkül is gyakorolnunk.
A démoni lény nagy lendülettel feldobta magát a levegőbe, hogy meghódítsa az eget. Amint elég magasra értünk, összecsukta szárnyait és zuhanni kezdett. Én rásimultam testére, amennyire csak tudtam, kezeimmel pedig a nyakán lévő hegyesen kiálló pikkelyeibe kapaszkodtam. A zuhanás a személyes kedvencem a repülések során, gyakran lököm el magam tőle ilyenkor, hogy szabadon zuhanhassak. Ám most nem csak játszottunk, számítanom kellett rá, hogy a következő pillanatban kitárja szárnyait és ívesen vízszintesbe kanyarítja testét, hogy megcélozza az akadályokat.
Az egymás után felsorakoztatott kapuk sosem fogtak ki rajtunk, de sosem volt szabad elbámészkodni, hiszen nagy sebességnél veszélyes lehet. Az egyik alatt, a következő felett, majd az utánalévő alatt... mintha egy vízszintes szlalom lenne. Morth nem éppen a kecsesebb sárkányok közé tartozott, de az évek alatt ügyesen begyakorolta ezt a kígyómozgást. A végén felfele kanyarodott éd mintha csak egy szaltót vetett volna, a hátával a föld felé fordult vissza.
A sebesség miatt nekinyomódtam testének, esélyem sem lett volna leesni, emiatt nem izgultam.
~Vendégeink vannak. Mordekai-ék azok. ~ dörren fel mély hangja a fejemben egy kissé kibillentve a koncentrációból.
~Rendben, a végén tegyél le a közelükben. ~ válaszolom egy kissé elgondolkodva rajta, hogy mit is keresnek itt. Morth újra felfelé indul forgószélként pörögve. Az egyik kezem lecsúszik a pikkelyről, de a másikkal még meg tudom tartani magam, amíg felérünk elég magasra ahhoz, hogy újra zuhanjunk.
~Biztosan így akarsz előttük leszállni? A múltkor majdnem összetörted magad.~ Morth ritkán aggódik. Igazából most sem bennem nem bízik, csak nem akarja, hogy az új jövevények egy rosszul befejezett gyakorlatot lássanak. Hiszen a sárkánylovasok vezetője vagyok és ha az újonnan idekerült sárkánylovas látná a szerencsétlen akciót, akkor az nem lenne túl biztató számára.
~Igen. Ne foglalkozz velük, gyakorolnunk kell. ~ válaszolom elszántan miközben próbálom nyitva tartani a szemem amit a zuhanás közben arcomba vágó szél kissé megnehezít.
Amikor pár méterrel vagyunk már csak a föld felett lábaimat elhúzom az eddig biztonságot nyújtó támaszkodásomat segítő pikkelyektől, plusz egyik kezemmel is elengedem a fekete kapaszkodót. Érzem, ahogy a szél befurakodik közém és Morth közé, ahogy a testem egyre jobban elválik tőle. Morth árnyalatnyit lassít, majd szárnyait kibontva hirtelen befordul háttal a földnek párhuzamosan. Egy kezemmel kapaszkodva lógok, de csak egy pillanatig, mert talpam alatt már érzem is a zöld gyepet. Azonnal elengedem a sárkányt és lehuppanok a földre. Ugyan kiesek az egyensúlyomból és a lendülettől az egyik térdemre ereszkedem. Felnézek és egy ideig nézem, ahogy a hatalmas lény elhalad felettem, majd felfele kanyarodik és vissza hozzám. Leszáll mögöttem és sárga szemeivel engem fürkész. Felállok, hogy jelezzem, semmi bajom, s meg is simítom a fejét, csak azután indulok el a páros felé.
-Jó reggelt, Yyl! Mordekai! - köszönök már messzebbről, biccentéssel külön üdvözlöm a sárkányt, amikor odaérek.. - Hogy érzed magad? - fordulok a férfihoz.

//Rowen Quadan - vendégek

~Egészen jól? EZT én is meg akarom csinálni!~
Mert egy magamutogató sárkány vagy~ Yyl szkeptikus tekintettel figyelte a parádés légi bukfencet.  Morth nem tévedett, amikor aggódott amiatt, hogy az idegen lovasék esetleg tanúi lehetnének Rowen nem túl kecses landolásának, mert a démonsárkány sárga, és az ember zöldesszürke szemei biztosan tapadnak a repülő alakokon. Szemlátomást nem okoz nekik nehézséget figyelemmel követni a nagy sebességű légivágtát, hiszen a démonsárkányok, ha nem is túl híresek, voltaképpen éppen a sebességükről lehetnének híresek.
~ Akkor is. Akarom, akarom, akarom ~ a sárkány minden egyes szavának a mellsői kis ugrásával adott nyomatékot, Yyl kábultan kapaszkodott meg a nyeregben, gondolatban éppen olyan dühösen sziszegve a sárkánynak, ahogyan az szokott hangot adni az elégedetlenségének, így Mordekai inkább visszafogta magát, és néhány lépést megtéve előre fejezte ki az izgatottságát, egy kivágott fa tönkjére támaszkodva mellső mancsaival. A farkát feltekerte aztán kiegyenesítette, a vakmerő röptöt figyelve jobbra-balra csapott vele izgalmában, sárga szemét résnyire szűkítette, amikor csúszni látta a lovast a tűzsárkány hátán. Vastag, pikkelyes ajkain végignyalt izgalmában, a vér és a tragédia ígérete a levegőben egészen feldobta. Ahogy sárkánytársaságot nem volt igazán alkalma megtapasztalni, úgy a kézzelfogható erőpróbák is mérhetetlenül hiányoztak az életéből. Látni akarta, hogy Yyl hogyan szerepel egy hasonló mutatványban. Kettőjük kapcsolatában nem csak a lovasnak voltak nagy elvárásai a sárkánnyal szemben, de a sárkánynak is a lovas iránt. Akármelyikük bukik meg a másik vizsgáján, mindketten szégyenben maradnak.
Nagyzol~
~De jól csinálja. Mit tudsz te felmutatni, rokkantkám?~
Nagyjából... semmit. Aránylag kecsesen sikerül lecsúsznia a sárkány hátáról Yylnek, ám ott marad az oldalán, és a karja még mindig a szárnytő mellett támaszkodik, az ing alatti kötéstől erőteljesebb alkatúnak hat, mint amilyen valaha is volt.
- Jó reggelt...
~Rowen a neve~
- ...Rowen - Yyl biccentett, mély hangja rekedtnek hatott, még száraznak érezte a torkát és a mellkasát, bármennyit ivott, a gyógyítók főzeteinek keserűjét nem űzhette ki magából. Mordekai elegánsan kissé oldalra mozdította a fejét, sárga vadállatszemében ott ült az üdvözlés, ám rendkívül büszkén fel is emelte az állát, mint akinek nem kell igazán fejet hajtania e sziget különleges sárkánylovasainak vezetőjének. És ugyanezt tartja a sárkányára is, az emberforma helyett a tűzsárkányra szegezi a tekintetét, hideg mézszínében fagyott kihívások és incselkedés. Nem köszön először, a dominancia gondolata rátartivá teszi, ha mégoly kíváncsian is vizslatja a másik sárkányt, izgatottsága vibrál a pikkelyes bőr alatt.
- Köszönöm a kérdést, sokkal jobban. Az ispotályban igazán kitettek magukért - a saját életéért nem adott volna egy fityinget sem, és lám, mégis itt van, és azt fontolgatja, mikor ül sárkányra, és repül el...
~Hálásabb is lehetnél ~vettette oda Mordekai a gondolatot, miközben újra a hátsó lábaira emelkedett nagyot lebbentve a szárnyán, vigyázva a lovasára.
- ...amiért igen hálás lehetek, és nem élek vissza a vendégszeretetükkel a szükségesnél... tovább. - tette hozzá kissé kifulladva.

Közelebb lépkedtem a pároshoz, azonban Morth hátrébb marad, onnan figyel. A sárkány tekintetébe fúrja sajátját, majd biccent. Gondolatban ő sem köszönti a másikat, nem gondolja, hogy fel kellene néznie rá, csak mert idegen helyekről érkezett. Viszont a tiszteletet megadja, ahogyan mindenki másnak is, így aztán biccentve üdvözli azt.
Nem tagadja Rowen előtt, hogy kíváncsi a démonsárkány jellemére és képességeire, szívesen csapna vele össze vele egy-egy edzésen, hogy ő maga is felmérhesse erejét idegen fajokkal szemben, de büszkesége visszatartja, nem kezd vele csevegésbe.
-Örülök, hogy már jobban vagy. - mosolyodom el kedvesen annak ellenére, hogy a másik férfi igencsak erős pajzsot húzott fel maga elé és próbál mindenképp eltaszítani magától. Kedves szavai ellenére is tudom, hogy nem kíván a közelébe senki mást a sárkányán kívül. Nem ítélem el emiatt, hiszen nem ismerem a történetét, de abban biztos vagyok, hogy mindketten csak jól járhatnánk azzal, ha kicsit kinyitna és megismernénk egymást és egymás sárkányait.
-Rendben, Yyl. Szívesen segítettünk és addig maradsz, amíg csak szeretnél. - válaszolom, majd elfordítom a tekintetem és megkeresem azt a hosszú, elfektetett fatörzset, amit a bámészkodóknak helyeztek ide le sárkányaink. Csak egy lépésnyire van tőlem, úgyhogy oda is megyek és leülök rá. Morth meg sem mozdul, csak figyel. Nem bizalmatlan a másik sárkánnyal szemben, de azért mindenre fel van készülve. A srác nem volt eddig sem túl barátságos, s bár Rowennel nehéz, de bármikor összetűzésbe kerülhetnek és akkor elkelhet egy tűzsárkány segítsége.
-Tudod, mindig lenyűgöz a sárkányok és lovasaik kapcsolata. Nem tudom honnan jöttetek és mit éltetek át, de a ti kapcsolatotok szorosabb sok itteni sárkánylovas és sárkánya kapcsolatánál. - a távolba révedek, ahol lassan-lassan elkezdi felütni sugarait a nap kirajzolva a reggeli ködfelhők alsó vonalait.
-Sosem hallottam még rajtunk kívül más sárkánylovasokról és erről a fajról. Mordekai csodálatos sárkány. Biztos vagyok benne, hogy elképesztő képességei vannak. Vajon gyorsabb egy energiasárkánynál? Azt nem hiszem, hogy erősebb egy méregsárkánynál, de vajon hogy állna egy tűzsárkányhoz?
Végigmérem a sárkányt, majd Yyl szemeibe nézek. -Gondolom azt tudjátok, hogy az eddig leírt fajok közül az energiasárkányok a leggyorsabbak és a méregsárkányok a legerősebbek egy képességek nélküli harcban. - a sárkányra tekintek újra, majd megint a lovasára. - Sajnálom, ha elragadtattam magam, biztosan ki vagy merülve még, nem akarlak ilyesmikkel terhelni.
Felállok, de egyelőre nem mozdulok. Eddig Yyl-hez beszéltem, de most a sárkányhoz fordulok, tudom, hogy ért engem. -Nem akarlak lebecsülni, ám nem tudom mire vagy képes. Ide bármikor kijöhetsz próbálgatni magad és szinte mindig találsz itt a pályán más sárkányokat gyakorolni, ha esetleg összemérnéd velük az erőd. - mélyen belenézek sárga szemeibe, látom benne, hogy sokkal, de sokkal nyitottabb, mint a lovasa. Sok sárkányt láttam és tanulmányoztam már, s ha nem is vagyok egy suttogó, de egészen jól olvasok a viselkedésükből, tekintetükből.
-Nem szeretném, ha sokáig lennél kint ebben a hidegben, Yyl. Épp egy új nyereg fejlesztésén dolgozom, ha van kedved szívesen látlak a műhelyben.

//Rowen Quadan - vendégek

Mordekai arrogáns jelleme azonnal bemutatkozik, elégedetlen sziszegéssel nyújtja ki a nyakát a sárkánytárs biccentése láttán, majd mérgesen összecsattintja az állkapcsát.
Mivan?~
~ Semmi ~morgolódott a sárkány, sejtve, hogy nem sok együttérzést csiholhatna ki a lovasából, akit amúgy sem a beleérző képessége miatt választott, és már érezte is, hogy Yyl figyelme elolvad róla, és egészében Rowenre koncentrál. Szakasztott olyan gyanakvással figyeli kétes erőnléte ellenére, mintha valami állat volna, ha nem is sarokba szorított, de annál vadabb. Helytelen, hogy így viselkedik, de máshogy aligha tud, rosszul szocializálódott, egy másik életben talán bocsánatot kér ezért. Egy kissé félrefordítja a fejét, nem udvariatlankodik azzal, hogy kifejezze, mennyire nem szeretne egyáltalán itt maradni, itt lenni, és mégis. Nehéz megtalálni a megfelelő hangot, amikor a hálaérzet határozottan diktál a lelkében, de az egész természete valami másra hajszolná, mint ami a legkisebb mértékben is hálásnak tekinthető. Mordekai kantárát fogva Rowen felé fordul, egy lépéssel közelebb megy, és közben átkerül a sárkánya másik oldalára, így Morth már anélkül szemezhetett a sárgaszeművel, hogy bármi akadály lett volna közöttük, ám semmiképpen sem vethette magát egyenesen a lovasra.
- Túlbecsülöd a mi kapcsolatunkat... hallani a kontinensen is a sárkánylovasokról... mi nem érünk el a legendáitokhoz - kissé száraz a hangja, nem csak a gyengeségtől, hanem a gondolattól is. Beharapja fakó száját, a vállát a sárkánya vállának dönti. Részletesen megfigyeli Rowen révedését, kellemetlenül felborzolódik a tarkóján a haj. Mintha csupaszon mutatkozna, pusztán attól, hogy valaki Mordekairól beszél, és az nem ő.
~Szerintem remek újítás a sikoltozó parasztok "láttunk egy sárkányt!" "kapjuk el!" felkiáltsaihoz képest.~
- Én sem találkoztam más lovas közösségekkel, se más lovasokkal, így nem tudom, hogy mennyire kiváló, vagy különleges én...- elakad, a szemeit összeszűkíti, elhúzza a száját.
~ Koncentrálj arra, hogy csodálatos vagyok. Csodálatos sárkány. Tetszik nekem a fickó, tartsd meg. Légy vele barátságos ~ Mordekai szélesen elvigyorodott, végre levette a szemét Morthról, a kihívó viselkedése nyomban tovalett, sárga szemeiben égő citrinfény elégedetté változott, bíbor nyelve végignyalt a szájkáváján.
- ... Rowen, én nem ismerem ezeket a sárkányfajtákat, nem tudom, hogy mire képesek.
~ Nyilvánvalóan gyorsabb, keményebb és erősebb vagyok náluk. És ha nagyon kíváncsi, megmutatom neki, hogyan állunk a pökhendi tűzsárkányokhoz ~ Mordekai vidáman a levegőbe csapott a farkával, de Yyl közelebb húzta magához a fejét a vékony szíjjal. Kellemetlen kifejezés árnyékolta be zárkózott arcát, a tudatlanságát beismerni mindig fájdalmas.
- De sose harcolunk képességek nélkül. Ostobaság lenne - ezt mélyen mondja, és elég határozottan, a mellkasában húzódó fájdalom nem halványíthatja el a szó erejét. Ez a túlélésük záloga. Csak pislant a terhelésre, el nem árulná, ha valóban fáradt is, nyúzott külleme beszél helyette.
~ Köszönöm a meghívást, sort fogunk keríteni ezekre az összemérésekre ~ tárja ki a szárnyait Mordekai nyílegyenesen az emberre bámult, de a szavai a sárkánytársa fejében visszhangoztak mély, fekete hangján. Ebben nem volt olyan agresszió, mint minden gesztusban, amivel a sárkány a sárkányhoz szólt szavak nélkül.
- Mehetünk, kíváncsi vagyok rá - mértékletes érdeklődése mögött valóban kíváncsi, és a műhely melege is jól hangzik, nincs oka ellenkezni. - Mordekai nyergeit én fejlesztettem, de közel sem ... hagyományosak - legalábbis a szigetlakók körében biztos furcsának is túlzónak hatnak az övéi.

Morthot minden lovassal rendelkező sárkány ismeri a szigeten és elfogadják olyannak, amilyen. Jó párt alkotunk és jó vezetőnek mondanak minket így együtt. Viszont én is tudom, hogy nem átlagos jellemmel rendelkezik. A tűzsárkányok büszkesége sokszorosára dagad mellében, viszont sosem zúdítja ezt másokra. Egyedül szótlansága miatt lehet ez zavaró, de hát nem lehet minden sárkány szószátyár. A kölykök mindennek ellenére szeretik és tisztelik, hiszen jó tanár és aki kicsit közelebb kerül hozzá az láthatja, hogy lelkét kenyérre lehetne kenni, mint a napon felolvadt vajat.
Meglepődik a démonsárkány viselkedésén, ilyesfajta reakciókkal ritkán találkozik és csakis Rhoanta szigetén az elzárkózódó sárkányoknál.
Nem akarja leuralni a másikat, de félő, hogy ő ezt is csak az ereje fitogtatásának gondolná. Továbbra is az idegen fajú sárkányt kémleli, de nem nagyon mozdul. Különösebben nem húzza ki magát, hiszen így is nagyobb termetű nála, meg hát még véletlenül sem akarja az újonnan érkezettel összeakasztani a bajszát, ez nem rá vall. Nem szól, nem csattog a fogaival, nem vagánykodik, csak állja a tekintetét és vár.
-Jó pár éve vagyok a sárkánylovasok vezére és láttam egy s mást. Ha én mondom, hogy nem vagytok átlagosak ... és persze nem csak Mordekai fajtája miatt ... akkor azt elhiheted. - nem győzködöm tovább erről, ha itt marad velünk, akkor majd rájön, ha elmegy, akkor pedig teljesen mindegy.
A távolba révedek párszor, hiszen a napfelkelte első pillanatai csodálatosak, de sokszor pillantok Yyl-re és figyelmesen hallgatom őt.
-Akkor legalább csak addig maradjatok, amíg megismeritek az itteni fajtákat. Hiszen sosem tudhatod, hogy mikor keresztezi az utatokat egy energiasárkány vagy egy vízsárkány. Ha maradsz, sokat tanulhattok és mi is Mordekai-ról. Aztán persze bármikor, ha úgy érzitek, elhagyhatjátok a szigetet. Nem szeretném, hogy egy percig is úgy érezd, erőszakkal tartanálak itt. Szerintem mindkettőnknek előnye származhatna abból, ha felépülésed után még maradnátok egy pár napot. - ha nem mondta volna már, akkor sem lett volna nehéz rájönni, hogy menni akar. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha mindig csak menekülne. Így viszont nem lehet élni, de persze én sem láncolhatom ide. Itt viszont a száműzöttek értelmetlen támadásain kívül boldogan élünk együtt a sárkányokkal és soha senki nincs egyedül.
-Úgy gondolod, hogy nincs olyan növény vagy anyag, ami egy időre elveheti a sárkányod képességét? Sosem ostobaság ilyen alkalmakra felkészülni. - bár azt sem tudom pontosan, hogy mikre képes Mordekai, de abban biztos vagyok, hogy neki is vannak gyenge pontjai. Nem egyszer voltam tanúja olyan harcoknak, ahol egy-egy sárkány elvesztette a képességét és puszta erejét kellett bevetnie. Ha pedig nem elég erős, vagy gyors, akkor el is vesztheti a csatát.
~Én készen állok rá. ~ üzeni dörgő, mély hangján vissza Morth a másik sárkánynak, s helyéről nem mozdul.
Én csak biccentek a másik férfinak, hogy akkor menjünk és nézzük meg az új nyergeimet, és talán ő is megmutatja az övét, de valami megállít. A furcsa érzés Morth felől jön, s meg is fordulok, hogy megnézzem sárkányom követ-e, azonban ő csak áll egy helyben a másikra meredve.

//Rowen Quadan - vendégek

Mordekai sok mindenben hasonlíthat Rhoantan szigetének elzárkózott sárkányaihoz, noha soha nem látott egyet sem közülük. A kontinens vad sárkányaitól mindig is kívülálló volt, mert lovast választott magának, a lovas sárkányoktól mindig távoltartotta őket az óvatosság, és az, hogy a kontinens java részén azért nem fordulnak elő az ilyenek. A jelleme egy vad sárkány jelleme, ahogyan a lovasa is mondhatni, tekinthető egy "vadembernek", ha nem is a szó valódi értelmében, de a társadalom peremén mozgó senkiházi értelmében nagyon is. Mordekai és Yyl számára minden, ami hasonlít hozzájuk fenyegetés és kihívás, zsigeri agresszió a válaszuk ott, ahol más emberek bizalommal és reménnyel fordulnak embertársaik felé, mert hinni szeretnének abban, hogy aki hozzájuk hasonló az a társuk is lehet a bajban.
Morth bölcsen választ taktikát, nagyon kevés kellene ahhoz, hogy a fekete kihívásnak tekintse azt, hogy ugorjon, várja, nagyon várja a vagánykodást. Lám, mennyivel öregebb nála, és mégis, a bölcsességét nem használja mértékletességre.
- Fiatal vagy vezérnek, nem furcsa ez? - mert ő egy őszinte ember, még ha át is suhan az arcán a gondolatnyi kifejezés, hogy talán nem lenne szabad ennyire nyersen fogalmaznia, szürkészöld szemeiben imbolygó lánggal ég a ételkedés láza. - Messzemenő következtetéseket nehezen hiszek el. Majd...
~ Ezt bátran elhiheted neki.~
- ... ha jobban belelátok ezekbe a dolgokba ezt akkor értem - bosszús szusszanással néz oldalra a sárkányra, egyértelművé téve, hogy annak sötét hangja szólt hozzá. Csak a bestia vonhatja el a figyelmét, a napfelkelte, a felszálló köd párás szépsége soha.
- Őszinte leszek veled Rowen, nagyon egyszerű kikerülni a kontinensen az ott időző sárkánylovasokat. Talán ha tucatszor láttak meg minket egy évtized alatt - és ő ezt érdemként említi, bár egy kissé fanyar szájízzel folytatja- De Mordekai kíváncsi minden tudásotokra, fajtátokra, képességetekre, erre az egész sárkánylovas-kapcsolat dologra. Biztos vagyok benne, hogy ő itt marad - fakuló hangsúlyú szavaiban mély nyugalom, tapasztalt beletörődés. Mordekai felháborodottan rázogatja meg a szárnyait, de a dühe szavak nélkül marad.
- Nem tudok róla, hogy lenne - kapja fel a fejét, és fürkészőn méri végig Rowen vonásait, ellenséges tekintettel kutatva rajta annak a jelét, hogy esetleg viccelt ezzel, bár tréfának elég ízetlen volna. - Létezik ilyesmi egyáltalán? - kelletlenül összerázkódik, hirtelen hidegnek érzi a hajnalt, és fojtónak a sziget szűkösségét. Hiszen ha ők ismernek ilyen anyagokat, mármint a szigetlakók, akkor akár árthatnak is Mordekainak, ha úgy akarják. Túlságosan feszültté lesz, kényszerítenie kell magát, hogy lazítson a kantáron fogó ujjain és Rowen után induljon, azonban Mordekai alamuszi mosollyal visszafelé húz a szíjon, amit így enged kisiklani az ujjai közül.
Mire készülsz? ~ Fordul meg Yyl is, ahogyan Rowent visszafordulni látja, de a sárkány nem neki felel.
~ Ó, végre valahará~Mordekai a földre engedett fejjel, felpúpozott lapockákkal szinte odébboson a gazdájától, a hátának íves mozgása, a szárnyainak lehúzottsága olyanná teszi, mint egy cikázó gyík, bár a termetéből kifolyólag sose tud úgy eltűnni a fűben, mint egy gyík, és nem is a célja ez. Szinte siklik a föld felett, Morth orrát elfordítja a lovasaiktól, és fürgén megkerüli. Olyan gyorsan mozog, mintha tényleg siklana, a gerince hajlékonyan felpúposodik, mind közelebb kerül a tűzsárkányhoz, ha az nem tartja távol magától, sötét lebenyegeinek játéka gomolygóvá teszi az egész mozgását.
- ... a ti sárkányaitok szoktak verekedni? - köhint Yyl, sápadt arcát nem csak a láz pirosítja ki, enyhe zavar látszik a tekintetén. - Mordekai mindig összeverekedik a démonsárkányokkal a kontinensen, és megcsipkedi az álomsárkányokat, amikor megtalálja azokat.

-Nem, egyáltalán nem furcsa. Már megszoktam és bár nagy a felelősség, szeretem. Sok lovasnak segíthetek így és ez jó érzés. - nem nyájaskodás, nem Yyl bizalmába akarok férkőzni, teljesen őszintén közlöm ezt vele. Talán furcsa lehet számára, hogy nálunk ekkora a bizalom és az összetartás, de én úgy érzem, hogy ez így tökéletesen működik. Az életemet is rábíznám bármelyik itt élő sárkánylovasra, ahogyan ők is feltétlenül megbíznak bennem.
-Értelek. - csak ennyivel nyugtázom mondatait, mert látom, hogy úgy mondja ki mindezeket, mintha közben citromlevet kellene a szájában tartania. Azt hiszem már bőven eleget nyúztam az itt maradással és többi sárkányfaj megismerésével.
Egyébként meg, ha azt mondja Mordekai marad, akkor teljesen egyértelmű, hogy ő sem hagyja el a szigetet. Ha mégis, akkor pedig nem megy messzire és hamar vissza is jön. Sosem hagyná itt magára Mordekait, abban biztos vagyok.
-Én nem ismerem a démonsárkányokat, Yyl. De az itt élő összes fajnak vannak gyenge pontjai. Nem hiszem, hogy Mordekai faja kivétel lenne. Mi ezért edzünk a létező legtöbb formában és ezért figyelünk minden részletre. - magyarázom a láthatóan meglepett férfinak. Talán eddig még nem volt alkalma sárkányvadászokhoz, de bármikor eléjük kerülhetnek. Bolond, ha nem próbálja sárkánya minden kis titkát felfedni.
Nyújtózkodok egyet, s meginvitálom beszélgető partnerem a műhelybe, ám mindkettőnknek vissza kell fordulni, mert a sárkányaink inkább maradnának, de nem csak csevegni.
~Morth, csak óvatosan. ~ nem kételkedem sárkányom erejében és bölcsességében. Tudom, hogy még véletlenül sem ártana a másiknak, a harcokba általában csak tanító jelleggel megy bele. Viszont ezt a fajt nem ismeri, sem a képességeit, sem a jellemét. S láthatóan Mordekai nem az a türelmes vagy játékos fajta...
Morth nem válaszol, csak a gyíkszerűen felé cikázó másik szárnyas lényre figyel. Már most látszik, hogy jóval gyorsabb, mint egy tűzsárkány, már csak a különböző termetükből látszik, hogy egészen másra lettek létrehozva. Morth teste egyáltalán nem a gyorsaságra lett kialakítva, viszont páncélzata erős, mint a márvány, a közelharc számára nem akadály, a meleg helyzetek pedig a specialitása.
Hagyja, hogy a másik közelebb kússzon hozzá, egyelőre nem hátrál, de fel van készülve a védekezésre. Ha az nekiugrik, akkor felrugaszkodik a levegőbe, ha csak cápásat játszik, akkor vár.
-Nem jellemző. A hímek időnként fitogtatják erejüket, de itt a szigeten nagyon ritkán esnek egymásnak. Az edzések persze más téma. - tehetetlenül állunk egymás mellett, s csak lessük társainkat. Ha Mordekai támad, akkor lehet, hogy Yylnek is elkél majd egy új nyereg, mert Morth meg fogja pörkölni minden lelkiismeret furdalás nélkül.

//Rowen Quadan - vendégek

- És ez egy öröklődő cím, vagy az előd megölésével elnyerhető? - kérdezi még mindig olyan óvatos és tartózkodó hangon, amiből egyértelmű a bizalmatlansága és idegenkedése. Ő senkire se bízná az életét, csak a sárkányára, Mordekaira. A bizalom kötelékéhez egyszerűen csak nem volt elég társa elég sokáig, így azután nehéz mihez viszonyítania, ám nem vetheti el a puszta gondolatot csak azért, mert neki nem tetszik. Ez majdnem az ostobasággal határos tett volna, és ő sok minden, csak nem ostoba.
Fanyarnak elég fanyar, a citrom hasonlat igencsak találó és elegáns. Van benne valami megsavanyodottság, mintha vitatkozna magával és a sárkányával is, és a konokság próbája az, hogy mégis mi lesz ennek a vége, majd ha vége lesz.
- Mordekai nem eszik növényeket, hogyan hatna egy sárkányra egy növény? Terem itt a szigeten az, ami a többi sárkányban kárt tehet? - gyorsan megélénkül, a veszély végigsimogat az idegein. Egy nyílvessző elé be tud ugrani talán elég gyorsan, de mit kezdjen egy szirommal, ami orvul a levegőben libben, valami porral, vagy nedvekkel, amik keresztülhatolnak a pikkelyeken... ki tudja? Meredten bámul Rowenre, komolyan halálra rémíti a lehetőség, amit a férfi felvázolt, és nem azért, mert sebezhetetlennek hitte magukat. Régóta tudja, hogy semmi sem a, de hogy ezen a szigeten ilyen veszélyek leshetnek rájuk...
Pórázt vet a saját félelmének nyakába, mielőtt felugrik a sárkányára és a vérét hányva elszárnyalnak a kontinens felé. Mordekaira bámul, aki éppen semmi miatt nem aggódik, izgatottan púpozza a hátát, nem önnön halandósága izgatja, hanem a tűzsárkány energiája, jelleme, mozgása, és egyáltalán, a harc lehetősége pezsdíti meg sötét vérét fekete ereiben. Négy karmos mancsán ugrik kicsiket, ettől a háta úgy mozog, mint egy görényé, tényleg gyors, és még csak a levegőben sincs, pedig az igazi közege ott van, ahol elrugaszkodik a talajtól, bár nem túl messzire. Felszökken egy termetesebb fa oldalára félig, onnan rugaszkodik el, mély, gurgulázó hangot hallat, majd egészen mint a kacsák a víz felett ered futásnak, sötét szárnyait szétcsapva a levegőbe lendíti magát, a fű felett suhan le-leér a lába, feje, a fogai közé ragadja Morth farkának végét, ha nem fordul elég gyorsan utána, majd hirtelen vágja fel magát a levegőbe, szinte függőlegesen. Erőteljes szárnycsapásai összeborzolják a lovasok haját, iszonyú energiával használja a szárnyait, forró izomzat feszül a pikkelyei alatt, minden szempontból kifogástalan, egészséges, erős sárkány erőst rokkant lovassal.
- Áh. Mordekai mindennek nekimegy, még a szarvasok is megkergeti és a zergéket a sziklákon. Egész farkasfalkákat szorít be a völgyekbe, ha teheti, bár nem sokra mennek ellene, addig bosszantja őket, amíg van bennük lélegzet. Nem hiszem, hogy nagyon vissza tudom fogni - oldalra pillant Rowenre, megdörzsöli az állát, végül kiböki. - Talán egy méltóbb lovas.

//cápásat játszik, ez micuki megnevezés

Egy picit meghökkent Yyl kérdése a sárkánylovas vezér címmel kapcsolatban. Ugyan harcosok vagyunk, de nem barbárok, sosem fordult még elő, hogy egymás ellen fordultak volna a lovasok csak a rang miatt. Párbajok ugyan előfordulnak, de sosem halálos kimenetelűek és általában inkább személyes okok miatt van.
- A vezér választja ki utódját. Párbajra is kihívható a vezér, persze, de még sosem végződött halállal. Nem is nagyon volt olyan, hogy a vezéri címért párbajoztak volna a lovasok.-
Válaszolok mindenre, amit kérdez, szívesen mesélek neki bármiről, ami a sárkányokkal és lovasaikkal kapcsolatos, még akkor is, ha számomra furcsa, hogy ilyesmi eszébe jut.
Más témára térünk, s látom az aggodalmat Yyl szemében, de hazudni nem fogok. Veszélyekkel mindenhol találkozik az ember, mindegy, hogy mennyire tűnik barátságosnak a hely, ahol jár.
-Szerencsés vagy, ha nincsenek rossz akaróid, de itt a szomszédos szigeten, akikkel már találkoztál, élnek olyan emberek, akik nem szeretik a sárkányokat. Ők szívesen használják ezeket a növényeket főzetekben haldokló állatokba juttatva, ami könnyű zsákmány a fiatal sárkányok számára. Teremni terem itt ilyen növény , de igen ritka és jól felismerhető. Persze a legtöbb ilyen csak rosszul létet okoz a legtöbb fajnál, csak a méregsárkányoknál okoz nagyobb bajt. Legjobb ismereteink szerint. - teszem még hozzá, mert mindig tanulhat az ember újat, a fejlődésnek nincs határa és a meglepetések sem csak mesékben léteznek. Ki gondolta volna például, hogy évtizedes sárkánylovas történelem után is még felfedezünk egy új sárkányfajt, a vízsárkányokat ugyanazon a szigeten, ahová két évente ellátogatunk.
A beszélgetés ugyan nem marad abba, de figyelnünk felét sárkányaink vonják el, mert Mordekai úgy dönt tesztelgetni kezdi Morthot. Bár jelzek tüzes barátom felé, hogy ne nagyon menjen bele ebbe, megbízom benne, tudom, hogy nem az a vad típus.
Morth nem igazán van oda a felesleges harcokért, van része elég tűzokádásban enélkül is. Persze őt is izgatja az ismeretlen faj ereje, ezért mondta, hogy nincs ellenére egy kis erőfitogtatás. Az rögtön feltűnik neki, hogy a démon nagyon gyors, ezért nem is próbál utánafordulni, csak szemmel követi, egy helyben vár és figyel. Az ifjonc nem következetes, felugrik egy fára és onnan elrugaszkodva lendül bele a támadásba. Ezzel a mozdulattal Morth számára is egyértelművé tette, hogy a következő pár másodpercben neki fog menni a tűzsárkánynak vagy így vagy úgy. Ennek ellenére a fekete lény még mindig nem mozdult helyéről, így Mordekai könnyedén elkaphatta annak farka végét, de az érintés érzésére Morth abban a pillanatban tűzbe borította farkát, úgyhogy nem kizárt, hogy Mordekai megérezte a tűzsárkányok tüzének forróságát a szájában.
- Egy sárkány számára csak a saját társa elég méltó. Ha te nem tudod megállítani, akkor senki sem. Ezt neked kell megtanulni. -

//Rowen Quadan - vendégek

Fürkésző tekintettel nézi a férfit, és csodálkozni tetszik. Ami az egyiknek civilizációs megszokás, az a másik embernek mindig valami újszerű és más, mint amit megszokott, vagy amit ért. Úgy tetszik, Yyl'aolis ez utóbbi kategóriába esik, de csak a szeme rebben tőle.
- Különös szokás - mondja végül halkan, némi megfontolással, szemlátomást semmit sem kíván kevésbé, mint félreérthetően megkérdőjelezni egy szokást, aminek a létezését alighanem okszerűségek támasztják alá, míg az ő elképzelései pusztán ötletek a szélben, amik aztán nagyon hamar rémítő víziókká változnak.
Elsötétedik a tekintete, nem mondta, hogy nincsenek rosszakarói, mi több, nem is célzott rá, ám nem fog erősködni a rosszakarók tudomásul vétele ellen, ha a sárkánylovasok vezetője naiv az irányában, meghagyja a hitében. A komorsága inkább a következőknek szól, a torkára is szalad kissé a gondolat, enyhén felfordulva köhint néhányat, de csak pár csepp vér fakad gyógyuló tüdejéből, azokat aztán letörli a szájáról.
- Miért akarják elpusztítani a sárkányokat, főleg a fiatalokat? - hiszen azok még aligha ártottak bárkinek is.
- Mik azok a növények? Miről ismerem fel őket? - megélénkül a tekintete, körülpillant, mintha a gyakorlópálya füvében keresné a gyilkos hajtásokat, akárha a jó felismerhetőség azt jelenthetné, hogy ránézésre tudja, melyek lehetnek azok, amikre érdemes odafigyelni. A tudást rögtön magába szívja, kétely nélkül, a személyisége csak minden másnak, barátságos, békés gondolatnak áll ellen.
Mordekai a maga 22 esztendejével aligha nevezhető ifjoncnak, Morth korú sárkány, a támadása jól megfontolt, hiszen a farokvéget elkapva és felfelé rántva ahogy a tüzet látja rögtön el is engedi a hüllővéget, míg a szárnyai a magasba hajtják őt, a lángoló pikkelyektől eltávolodik, csak egy íves köpéssel szabadul meg a szájában összegyűlt kellemetlenségtől, mielőtt megpörkölhette volna a nyelvét villámgyors reflexei megtették a magukét. Elegánsan kanyarodik el a levegőben egy kicsivel feljebb, éppen csak nem vakarja a fejét, ahogy lefelé figyel a lángoló sárkányra, mivel akkor nem nagyon tudna repülni, ahogy a következő lehetőségen töpreng. Egyelőre úgy tetszik, kivár.
- Meglehet, hogy nem én vagyok a megfelelő társa. Nem vagyok kifejezetten lovas-alapanyag, és ő sem tudhatta ezt, amikor még akkora volt, mint egy macska.

Lynessa & Lysanthir

Már 5 nap telt el azóta a szörnyű nap óta. A történtek ugyanúgy hatással vannak azokra is, akik egyetlen családtagjukat sem vesztették el. A városunk nem hatalmas, egy ember gyásza is rányomja a bélyegét az egész közösség hangulatára, hát még egy ilyen horror nap...
Gyermekek sérültek meg, nőket és becsületes férfiakat vesztettünk el. Lovasokat, kik a többieket megmentve hunytak el és sárkányokat, akik nem védelmezőink voltak, hanem társuk létalapja. El sem tudom képzelni mit tennék, ha Arzavur komolyabban megsérülne, vagy ha elveszteném.
Így aztán egyáltalán nem hibáztatom Rowent, hogy elhagyta a szigetet egy időre, de nélküle nehezen fog összeállni a csapat, hogy kiderítse mi volt ez az egész. Kelleni fog egy új vezér. Már csak azért sem ártana valakit az élre állítani, mert valószínűleg Rowen a sárkánya nélkül nem lesz képes visszaállni a helyére.
~Te akarsz lenni a sárkánylovasok vezére. Tudom, hogy ezt akarod, hiába próbálod titkolni előlem. ~ töri meg a fejemben a gondolatmenetet mély hangjával társam.
-Te csak ne okoskodj, inkább add ide a lábad! - szólok rá és a kezemben lévő tégelyből kimarkolok egy adag krémszerű masszát, amit anyám kevert össze gyógynövényekből. Ért a sárkányok gyógyításához, annyi szent és most, hogy ennyi sérültünk van, be is kellett segítenie a javasasszonyunknak.
Rádörzsölöm Arz mellső lábán hosszan végigfutó vágásra, melyet egy katona araminkardjával ejtett rajta. Az életével fizetett ezért.
Körbepillantok a pályán és sóhajtok egy hatalmasat. Azelőtt bármikor jártam itt, mindig edzett legalább egy páros, függetlenül a napszaktól. Most viszont az is messzire elkerüli ezt a helyet, aki épségben megúszta a csatát. Sok idő lesz, mire ezt feldolgozza a nép, de nekünk lovasoknak és sárkányoknak muszáj lesz az elkövetkezendő napokban utánajárni a dolgoknak, mielőtt újabb csapás éri a szigetet.

Arzavur csendben felemeli fejét és az égre pillant. ~Látogatóink érkeznek.~ kijelentésére én is felemelem a fejem és megpillantom Artest, majd ahogy lejjebb ereszkednek, meglátom lovasát is.
Hallom, ahogy a lány nevemen szólít és azt is, ahogy landolnak és ő leugrik a sárkány hátáról. Én viszont előbb befejezem Arzavur lábának leápolását és csak azután fordulok meg.
-Lynessa. - üdvözlöm megszólításával, miközben egy ronggyal próbálom a ragadós krémet letörölni a kezeimről.
Arzavur is morrant egyet, még biccent is hozzá az érkező sárkánynak, de ő is inkább minket figyel és nem kezd bele külön társalgásba.
-Köszönjük, igen. Ő még szerencsésen megúszta. - válaszolom kissé keserűen, mert eszembe jut, hogy a mi sérüléseink semmik ahhoz, amit néhányan elszenvedtek. Arról ne is beszéljünk, hogy nem kevesen nem is élték túl azt a napot.
-És ti hogy vagytok?- kérdezek rögtön vissza, de aztán folytatom is a kérdéssort -Mit kerestek itt? A gyengélkedőn kellene lenned. - pillantok a vállára először, majd a szemeibe. Egy pillanatra a tekintetemet rajta felejtem a lány szemein, mintha még mondani akarnék valamit, de aztán csak elhúzom a pillantásom róla és elfordulok vissza sárkányom felé. Miután sikeresen letörölgettem a kezemről a fehéres-sárgás trutymót, a földön pihenő feltekert fásli után nyúlok. Arz kérés nélkül nyújtja a lábát, amire elkezdem feltekerni a kötést. Nem egyszerű feladat egy ilyen vastag lábat bekötözni, de ez legyen most a legkisebb problémánk.
-Mit tudsz Rowenről? - kérdem aztán. Megértem őt teljes mértékben és hiába mondanám, hogy szükségünk lenne rá. Nem hiszem, hogy tudna most ésszerű döntéseket hozni.
-Később megnézem a foglyokat. Még mindig nem vallottak. Ez így nem mehet sokáig... - nem mondom ki, de szerintem össze kellene szedni az ép lovasokat és sárkányaikat és megnézni mi a franc folyik Thidiában....

A gondolataim ezer felé cikáznak és nehezen tudok a beszélgetésünk közben összpontosítani. Olykor-olykor fejemben elrepít egy-egy gondolatfoszlány más témák felé, de igazából mindnek a központjában a pár napja történtek állnak.
Lynessa a kérdésemre kissé hevesebben kezdett válaszába, mint vártam, így mégsem fordultam vissza sárkányom felé, hanem visszatért pillantásom a lány, szemöldököm egy kissé megemelve. Szememben látszódhatott, hogy nem értem a felháborodást, de egy szóval sem említettem, mert ezekben az időkben mindenki feszült. Apró szénaszálak tudnak tüzeket indítani, senki sem igazán önmaga.
Végül szó nélkül csak visszafordulok Arzavur felé és folytatom az ápolását. Lyn közben odalép mellénk és felajánlja segítségét, amit én szívesen fogadok.
-Köszönöm. - csak ennyi a válaszom és már adom is a kezébe a fásli feltekert végét. Arzavur nem ellenkezik, szereti Lynessát és bár nem a legbarátkozósabb fajta, Artessal azért jól kijön, így hát nincs kifogása az ellen, hogy Lynessa a sérült tagja felé közelítsen.
-Gondolom csend van mindenhol. - reagálom a járőrözés hallatára. Ugyan elűztük a támadóinkat, ugyan nyertesnek tekinthetjük magunkat, mégis az egész sziget olyan, mintha kihalt volna. Alig látni sárkányt az égen és embert a városon kívül, de még a városban is inkább zárt helyeken próbálják feldolgozni a veszteségeket. Szörnyű, ami történt, de azt hiszem ebből is tanultunk valamit.
Amikor befejeztük a kötözést szépen megigazítom, hogy véletlenül se tekeredjen le róla, majd végigsimítom kezemmel Arz érdes és hideg nyakát.
-Igen, azt hiszem érthető az elvonulása. Mindenkinek szüksége van most pár napra. Viszont nem tudjuk mi volt ez az egész és talán mindenki sejti, hogy ezzel még nincs vége. - ezerszer végiggondoltam már, hogy mi irányíthatta ide a thidiaikat, mi értelme volt ennek a kissé kamikazénak tűnő támadásnak. Ugyan tele voltak araminnal, de lássuk be, ennél több ember kell ahhoz, hogy a sárkánylovasokat legyőzzék. Nem tudtam hová tenni a dolgot és ez addig nem is fog nyugodni hagyni, amíg ki nem derítettük végre.
-Ugyan megértem Rowent, de én már nem hiszem, hogy ő tudna segíteni. Senkinek nem kívánnám azt, ami vele és még pár társunkkal történt és én el sem tudom képzelni milyen lehet most nekik. De lássuk be, ő teljesen megtört. Nem lesz képes épp ésszel gondolkodni ezután.
Voltak nézeteltéréseink Rowennel, ez igaz, de nincs szó arról, hogy ne fogadtam volna el, mint vezért. A konfliktusaink ellenére én teljesen megbíztam benne. Viszont most már nem tudom, hogy jó döntés-e egy lélekben teljesen kettétört ember parancsait követni.
A lány lehelyezi magát a földre és onnan válaszolgat tovább, én viszont képtelen vagyok most egy helyben sokáig megmaradni, úgyhogy inkább csak nekidöntöm a hátam sárkányom mellkasának.
A kérdésre hirtelen nem is tudom mit válaszoljak. Micsoda hülye kérdés! Legszívesebben most ódákat zengenék, de akkor Arzavur gyengéden hűvös szellőt fúj a fejemre, ami észhez térít, így rövidre fogom a válaszom.
-Elég jól ahhoz, hogy tegyem a dolgom és kiderítsem mi a fene történik a világban.... - egy kissé kitérő a válasz, de hát nem vagyunk barátnők és ez nem egy teadélután. Nem is kérdezek vissza, nekem nem megy ez a lelkizés.

Amíg Rowenről beszélünk egyre csak gyűlik bennem az aggodalom. No nem Rowen iránt, hanem a sárkányom iránt. A csata óta nap, mint nap egyre nagyobb mértékű bennem a fájdalom, hacsak arra gondolok, hogy az én Arzavurom, ahogyan a többi sárkány sem, nem halhatatlan.
Na persze ezt eddig is tudtuk, de alig volt rá esély, hogy ennyi araminnal lerohanjanak minket. Erre most tessék. Rowen sárkánya oda és ez minden lovasnak okot ad a félelemre. Megértem Rowent. Sőt! Tisztelem. A helyében én már levetettem volna magam a sziklaszírtről.
Arz felé fordulok miközben hallgatom Lynessát és végigsimítok az orrán. Érzi, hogy aggódok, én pedig érzem, hogy ő igyekszik minden érzelmét keményen elzárni előlem. Próbál nem összetörni, s ezzel engem is segít erősnek maradni. Én egyelőre hálás lehetek az isteneknek, hogy minden közeli hozzátartozóm egyben megúszta.
Nem válaszolok, de visszafordulok a lány felé. Én nem hiszem, hogy Rowen képes lesz folytatni a vezér szerepet. Nem tud egyszerűen elszárnyalni a szigetről, más sárkányára pedig meglepődnék, ha felszállna. Kommunikálni sem tud már a sárkányokkal. Az meg, hogy minden egyes nap végignézze hogyan dolgozik össze sárkány és lovasa... szerintem képtelen lesz egy ideig sárkányra nézni.
-De megtehetem. És ami azt illeti meg is fogom. - nem értem Lynessa furcsa kérdéseit. Nem ülhetünk itt a seggünkön arra várva, hogy még egy ilyen adag katonát ideküldjenek.
-Toborzok egy csapatot és meglátogatom a királyságot. Mégis mire várnánk? - kicsit forr bennem a feszültség, ami hallatszik a hangomon, de a hangerőt nem emelem meg.

Ahogy Lynessa a döntésemen hüledezik, hát az pont nem segít a feszültség enyhítésében. Ha leültem volna, akkor mostanra már tuti talpra is álltam volna, mert egyre csak nyugtalanítóvá válik ez a beszélgetés. Emiatt én sem vagyok képes már normális szinten tartani a hangszínem. Persze nem ordítom le a kicsi lány fejét, de egyre inkább érezhető, hogy nem értek egyet vele és kissé zavar, hogy kérdéseivel megkérdőjelezi a döntésem. Nem vártam, hogy mindenki támogasson, de ne is hátráltassanak, ha egy mód van rá.
-És szerinted a thidiaiak vagy a száműzöttek meg fogják várni, hogy felépüljünk? Mégis mit gondolsz? Szerinted ez volt a királyság összes katonája? - válaszolok kérdéssel a kérdések sorozatára. Nem hagyom, hogy válaszoljon, épp csak levegőt veszek aztán folytatom is. -A lakókat ez egyébként sem érinti és a védelem is összeállhat miután mi elmentünk. - határozott vagyok, nem szívesen engedek a döntésemből. Egyáltalán nem szervezetlen kirándulás lenne, hiába tűnik most annak Lynessa számára. Az, hogy gyors döntést hoztam, nem azt jelenti, hogy a halálba viszem a csapatomat.
Fújok egyet, amíg a lány befejezi a monológját. Higgadtnak kellene maradnom, de igen nehéz helyzetben vagyunk mi most mindannyian és felbőszít a tudat, hogy azok, akik esetleg tehetnének valamit a kérdések megválaszolásának érdekében, inkább háttérbe húzódnának. Persze nem csak Lynessára gondolok itt...
-Nem mennénk el mindannyian. Pont annyira van szükség itthon is lovasokra, mint a kontinensen. Düh vagy nem düh, én megnézem mi folyik Thidiában mielőtt újabb dózist kapunk a gyilkolásból. Thidiaiak? Araminnal? Valami nem stimmel, bármit mondasz...
Egy aprót sóhajtva a jéglényemre pillantok, majd vissza Lynessára. Most értem el oda, hogy inkább leülök. Egy kicsit bánom, hogy Lyn így reagált. Bár tudom, hogy őt nem vihetném magammal tekintve, hogy sérült, mégis... tőle támogatást vártam valamiért.

Mindenki fél és tanácstalan. Éppen ezért gondolom, hogy cselekednünk kell minél hamarabb. Nem tudom helyes-e amit tervezek, de úgy érzem, hogyha nem lépek valamit és csak a kapitányok tanácskozására várok, addig odaát a kontinensen csak röhögnek a markukban. Arra viszont senki nem számítana, hogy meglátogatjuk őket, ez biztos.
Helyes, nem helyes, nem üldögélhetünk itthon örökké. Ki-ki gyászoljon, ameddig jónak látja, de azért maradtak még harcképes lovasaink és egy pár dühös sárkányunk is van, aki szívesen megkóstolná a thidiai püspökfalatot.
-Megértelek. - válaszolom röviden és tömören a "de" szócskára reagálva.
Eddig tartott, hogy a hátsómon tudtam marad, így hát fel is tápászkodtam a földről. Jeges barátomra tekintettem, aki csak csendben figyelte a társalgást miközben kényelmesen elhelyezkedett sérült lábát pihentetve.
Újra a lány felé fordítom a tekintetem, aki most teljesen elveszettnek látszik. Mindig harcias, precíz, erős, de ez a támadás benne is egy nagy és üres űrt képzett. -Holnap összeszedek egy csapatot. -közlöm határozottan miközben közelebb lépkedek a lányhoz. Jobb kezemmel megemelem kissé az állát, hogy a tekintetem az övébe fúrhassam. -Nem engedem, hogy bárki mást is elveszítsünk. Ígérem. -még egy pillanatig néma csend van körülöttünk, s én mélyen a kék szemekbe temetkezem, de Arzavur egy apró pöffenéssel véget is vet a jelenetnek igen hamar, s én hátrébb is lépek a lánytól.
~Lysanthir.~ csak ennyit hallok a fejemben, mire hátra is pillantok a hang gazdájára, aki jelzően a távolba pillant. Követem a tekintetét és meg is látom a figyelmeztetés okát. 3 városlakó halad a központ felé nem messze tőlünk. Nem tudom mit tettem volna, ha az a pillanat tovább tartott volna, s nem tudom Lynessa hogyan reagált volna egy ártatlan csókra, de talán jobb, hogy nem történt meg. Hamarosan a kontinensre kell vezetnem egy csapatot. Nem lenne jó, ha fölösleges pletykák terjengenének rólam. Ezek a pletykák mindig kicsit eltorzulnak és a végén valami negatívat hoznak ki az emberekből, ami most nem lenne nekem jó.
Mindazonáltal fenntartom továbbra is, hogy egy stresszlevezetés a lányra is és rám is rám férne. D talán majd máskor.