Számtalan a maihoz hasonló csatát láttam már, amiben magam is részt vettem. Az évek alatt rájöttem, hogy egy végtelennek ígérkező hivatás ez, hacsak nem valakit óriási szerencse ér, hogy kiugorhasson belőle. Vagy a föld martaléka lesz névtelenül. A sok arctalan harcos, akik ilyenkor kockáztatnak nem véletlenül igyekszenek hírnevet szerezni maguknak. Nekem nem kell, nem is érdekel. Az évek óta tartó öldöklés rossz, teljesen agresszívvá teszi az embert, meggyötri és elveszti a józan ítélőképességét. Volt idő, amikor én is hasonlóképp viselkedtem. Ezért is jöttem ide, kellett a harcmentesség.
- A történetek nem mind igazak, a zsoldosok gyakran vesztik el a racionalitásukat. - nem akarok nagyon mozogni amíg így is kissé szétszabdalt fülemnél babrál, így nem pillantok rá. Szerencsés, hogy erre a helyre született, ahol nem igazán dúlnak háborúk, másból pedig vígan meg lehet élni. Persze minden országot utolér a végzete, a romlás és pusztulás nem kerülhető el. Kérdés mit lépnek erre.
- Úgy. Épp eleget időztem itt. Gyanús vagy te nekem... - kivált belőle valamit, még ha meglepettséget is, de az rossz. Akkor azt jelenti, hogy nem tetszik neki, hogy lelépek, ami pedig arra enged következtetni, hogy velem akar jönni. Nem, felejtse el.
Tekintetem követi az övét, ami a tojáson állapodik meg. Semmi nincs vele, meg sem mozdul, egy darab repedés sincs rajta. Mégis olyan különösen nyomasztó érzés kerít hatalmába ha csak rá gondolok, mi lakozik a tojásban. Könyörgöm, felénk is akadnak kószáló sárkányok, de ezek távol élnek az emberektől, vadak, félelmetesek és pusztítanak. A gyerekeknek csak a mesében kellene szerepelniük, nem pedig egy kultúrát felépíteni rájuk.
- Helyi vagy, a véredben van. Ezzel nevelkedtél. - vonok végül vállat, nem kimondva a véleményemet. Iszok még egy kortyot és elhelyezkedek a köpenyemen, hogy ne a puszta földön kelljen feküdni.
- Ennyire pancserek nem lehetnek, hogy a saját szabályaik húznak határt a hihetőnek... - A tűz halovány pislákoló fényénél épp eléggé látom az arcát ahhoz, hogy kiolvashassam a választ. Ez fontos neki és tart valamitől. Különösek ezek a szigetlakó nők, egészen más értékrendjük van egyeseknek, első a sárkány, a többi utána jön.