HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Silhouette FRPG
by Vendég Szomb. Szept. 30, 2017 9:56 pm

» Colors of Seattle
by Vendég Szomb. Szept. 16, 2017 5:31 pm

» A kikötő
by Orin Zemdus Szer. Jún. 21, 2017 12:13 pm

» Csupasz hegyek
by Varianna Wrynn Pént. Jún. 16, 2017 1:19 am

» Erdő széle
by Lysanthir Valhosta Csüt. Jún. 15, 2017 5:02 pm

Top posting users this month

Share | 
 

 Csupasz hegyek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Helló, sweetheart! I am
Admin
Hozzászólások száma :
229
Join date :
2014. Apr. 17.


TémanyitásTárgy: Csupasz hegyek   Csüt. Május 22, 2014 6:25 pm






Csupasz hegyek

Tulajdonképpen nem is hegyekről, mindinkább nagyobb sziklákról van szó, melyek olyan közel helyezkednek el egymás mellett, egy csoportban, mint az egymástól tágítani nem akar testvérek.
3-4 ilyen szikla van, melyek színe ijesztően világosbarna. Talán emiatt nem telepedtek meg rajta a zöld növények csak a zuzmók és pár gombafaj, mert összetevőjükben nem sok szerves anyag található meg.
A sziklák a tengerről megközelíthetők, csak egyik oldalukról védik a megszokott élővilágú szigetek.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lordsofthesky.hungarianforum.com
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Csüt. Május 22, 2014 6:59 pm

Narakhin & Amirra

Az ide-odautazgatásaim során nem egyszer haladtam el az Efenlior szigetek mellett, de eddig mindig csak messziről bámulhattam őket. Esténként 100 meg 100 történetet hallok a kocsmákban, melyek nagy egy része ezekhez a szigetekhez kapcsolódik.
Két napja szünetet kértem Caraxtól, hogy kicsit egyedül lehessek és amúgy is untam már Echwardrát, így gondoltam kihasználom a szabadidőm és ma elcsórtam... na jó, elkértem egy csónakot a kikötőből, majd neki is vágtam a kis kiruccanásomnak. Kissé nehézkes volt az indulás, ugyanis egy fekete macska nézte ki magának a csónakomat és bárhogy próbálkoztam - mondjuk azért nem voltam annyira erőszakos - egyszerűen nem tudtam kitenni a csónakból. Biztosan a halszag vonzotta annyira.
Szép idő volt, a tenger csendes volt, alig-alig ringatta csak a kis csónakot. 5 óra volt a kikötőben felállított napóra szerint, de a nap még hét ágra sütött, még jó világos lesz egy-két óráig.
Az átevezés simán ment. Nem hanyagolom el magam, elég sokat edzek és gyakorlok, így csak pár pihenőt tartottam. Szerencsémre a tenger segített, mert ha lassan is, de a szigetek felé sodort.
Odaérve egy kiálló sziklához erősítettem a hajót, majd mielőtt elhagytam volna járművemet, leellenőriztem, hogy megvan-e mindkét késem és a táskám.
A fekete macsek megörülve a szárazföldnek azonnal elhagyta a fedélzetet, pedig nem adtam neki parancsot rá. Megforgattam a szemeim, majd végignéztem ahogy elrohan, aztán végre én is kimásztam a sziklás partra.
A csupasz kövek igencsak tetszetősek voltak, nem akadályozta semmi a haladásom és a kilátást. Mindig is kíváncsi voltam, hogy mi lehet itt, ami miatt az élőlények nem igen kedvelik ezt a pár hegyet, hiszen a többi körülöttük lévő sziget mind-mind teljesen borított növényzettel.
Szikláról sziklára haladtam felfelé, majd valahol a hegyecske teteje felé megálltam és hátrafordulva végignéztem a tájon, ami.... amitől teljesen elámultam, mert festői volt. Nem is indultam rögtön, csak gyönyörködtem a naplementében, hiszen úgyis azt terveztem, hogy a ma estét itt töltöm....
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Pént. Május 23, 2014 10:57 pm

Amirra és Narakhin

Efenlior...
Elhagyatott, néma, veszélyes. Hajók számára nehezen megközelíthető, lakosság hiányában pedig nem tartozik a kereskedők kedvelt célpontjai közé sem. Kiképzésem során hallottam először a szigetcsoport öbléről, melyet a több száz éve erre hajózó kereskedők és kolonizációs céllal betörő kalandorok nevezték el "gyilkosnak". Az idős sárkánylovas, aki mesélt a sziget véres történelméről, többször kitért a pengeéles sziklákra és a váratlanul felbukkanó zátonyokra, melyek ellehetetlenítették az emberek betelepülését és a civilizáció kialakítását a szigeteken. Nem is a behajózással volt a legnagyobb probléma, sokkal inkább a viharos időjárással, mely ha tombolni kezdett, minden hajót, legyen az hadigálya, fregatt, szállítóhajó vagy egyszerű halászhajó, az öblöt "védő" sziklákhoz vágott és kegyetlenül darabokra zúzott. Több generációnyi évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kalandor szellemű vezetők rájöjjenek: itt nem terem semmi az embereknek.

Hat évvel ezelőtt látogattunk el először Dwin-nel a történet valós helyszínére. Sárkánnyal sokkal könnyebb átrepülni a sziklák fölött, mintsem hajóval órákon keresztül manőverezni, így gyorsan megpillantottuk a sziget körvonalait. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi tetszett meg legjobban ebben az apró szigetegyüttesben: a természet szokatlan harmóniája, a civilizáció hiánya vagy a tudat, hogy itt ketten lehetünk a legjobb barátommal és időt szakíthatunk a múlt megismerésére? Egy biztos: pozitívan csalódtam Efenlior-ban és Dwin-nel minden évben legalább egyszer meglátogatjuk a partjait, edzés és kikapcsolódás céljából.

A kora éjszakai órákban érjük el a szigetcsoportot. Narancsvörös felhők kíséretében bukik le a megfáradt Nap, hogy teret engedjen a mindent átölelő sötétségnek. Dwin elemében van. Éjszaka vadászik és napnyugtáig nem lehet lecsillapítani, nekem pedig át kellett állnom az ő életstílusára, ha fejleszteni akartam lovagló és harci képességeimet.
~ Mit szólnál hozzá, ha a szokásos két nap helyett most hármat maradnánk? - teszem fel a kérdésem sárkányomnak.
~ Támogatom, de felejtsd el, hogy a negyedik napfelkeltekor indulunk Rhoanta-ra. Nem lehetsz fáradt, ha a tanoncokról van szó. Nem hunyhatod le egy percre sem a szemed!
Dwin minden tanonckísérő évben emlékeztet a legelső őrségünkre, ahol útközben elbóbiskoltam és rám kellett förmednie, hogy felébredjek. A tanoncok meglepett arcot vágtak, amikor bágyadt mosollyal az arcomon intettem nekik. Ők nem voltak túl két nap igazi Efenlior-i fizikai edzésen.
~ Rendben, megígérem, hogy ez a három nap most máshogy fog alakulni.
Abban a percben nem gondoltam volna, hogy minden megváltozik...

Dwin'drûthrdal zafírkék tekintetét végigvezeti a sziklás parton, táborhelyet keresve, ahol lerakhatja Narakhin-t és megkezdheti az éjszakai vadászatot. Kifinomult érzékszerveinek köszönhetően már kilométerekről képes kiszúrni minden mozgást és most - legnagyobb meglepetésére - Efenlior egyik kiemelkedő szikláján is észrevesz egy naplementét figyelő alakot. Ő felismeri azt az arcot, amit Narakhin-nek még nem szabad felismernie. Még nem...
Ahogy ő meglátta a sziklán álló női test sziluettjeit, úgy a távolba meredő alaknak is feltűnhet a sziget partjain landoló sárkány.


Miközben leugrom Dwin hátáról és térddel a homokos partra érkezem, érdeklődő tekintettel figyelem barátomat, aki mintha habozna, mellettem marad és a partot átölelő erdősorra mered.
~ Valami baj van? Általában rögtön itt hagysz, miután elértük a partokat.
Dwin visszatartja lélegzetét, majd mélyen kifújja a felgyülemlett levegőt.
~ Nem vagyunk egyedül... A közelben leszek, vigyázz magadra!
A vészjósló szavakat követően elrugaszkodik a földtől és gyors szárnycsapásokkal eltűnik a sziget keleti oldalán. Bárki is tartózkodik rajtunk kívül ezen az isten háta mögötti helyen, én megkeresem a tűzre valót, majd tűzet csiholok új tűzköveimmel, melyeket nemrég szereztem be szülőföldemen. Miután lángra kap az első faág, magam mellé teszem addig oldalamon pihenő kardomat és csak két tőrömet tartom továbbra is vállöveimben, bőrkabátom mélyén. Legyen barát vagy ellenség, ha az ismeretlen közeledne, látni akarom az arcát.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 12:59 am

Már legalább 5 éve... már legalább 5 éve nem láttam Narakhint és azóta húztam fel magamra ezt a vadulós külsőt és belsőt, amit tulajdonképpen szeretek és élvezem a mostani életem, de most ahogyan itt állok egymagam és bámulom a gyönyörű naplementét nem tudok nem visszarepülni pár percre a múltba. Abba a múltba, ahol még nem kellett magányosnak lennem, ahol még mellettem volt a legjobb barátom és persze a szüleim. Néha hiányzik az az élet, de már más lettem és a döntésemen nem fogok változtatni. Sokan elítélnének azért amit most csinálok, de nem foglalkozok mások véleményével. A száműzöttek között már nevem van, épp hogy csak Carax nem tisztel még. A munkákat amiket kapok egytől egyig élvezem, hiszen nem gyilkolásról van szó. Tehát teljesen jól vagyok és csak igen ritkán fognak el ilyen pillanatok amikor elrévedve bámulok magam elé a lelkemmel a múltban kutakodok válaszok után.
Percekig állhattam ott nézve a naplementét, de hirtelen vissza kellett másznom a való életbe, ugyanis egy átkozott sárkány megtörte a táj harmóniáját. Ez még nem is lenne akkora probléma. Az a dög egyenesen a szigetre tartott és le is szállt nem is olyan messze.
Amíg el nem tűnt a hegycsúcs mögött végigkövettem a tekintetemmel. Sosem jártam még itt, így nem tudom mi dolga lehet itt egy sárkánynak, de úgy gondoltam érdemes megnéznem. Bár most szabadságon vagyok, mégis kicsit dolgozol, hátha valami érdekes információt szerzek, amivel levehetem vezetőnket a lábáról. Talán több értelemben is.
Összekapva magam azonnal elindultam felfelé, hogy végig a sziklák takarásában maradjak, s majd felérve a csúcsra pillanthassak le a szárnyas gyíkra, hogy mégis mit csinál itt.
Sajnos ne figyeltem, hogy nagyon gyorsan sötétedik, így kicsit aggódtam, hogy majd a sárkány előbb szúr ki engem, vagy a sötétben majd bóklászgatva kell összeszednem a tűzre valót, de... de valami furcsa megérzés keringett bennem és csak hajtott felfelé. Éreztem már ilyet korábban is, de még nem jöttem rá ez miért van.
Csak kapaszkodtam fölfelé, amikor... fényt láttam fellobbanni, majd átszűrődni a kiálló sziklák között. Felkapaszkodva aztán végre megpillanthattam a fény forrását, de valami szőrös hozzáért a lábamhoz én pedig ijedtemben arrébb ugrottam, s ennek köszönhetően miután rossz kőre léptem legurultam a sziklák között elhaladva Narakhin tábortüze mellett, majd picit lejjebb megakadva egy nagyobb kiálló kőben.
-Az az átkozott macska... - nyögtem halkan magam elé, s fájlalva hátamat és lábamat próbáltam úgy fordulni, hogy felülhessek. Aztán észbe kaptam és hirtelen ugrottam fel, ami persze fájt és csak ülő pozícióig jutottam el, de így legalább láttam, hogy közeledik-e a tábortűz gazdája és ha igen, akkor ki az. Csuklyámat gyorsan a fejemre húztam, hogy takarja arcom, aztán a késeim után nyúltam az övemhez. Az egyik hiányzott, elhagytam a gurulás közben, de még jó, hogy egyik sem állt belém az esés közben. A megmaradt kicsit megvágta a combom azt hiszem, de annyira nem vészes, mint amennyire bevágtam a hátam.
Nekidőltem a gurulásomat megállító sziklának, egyik kezemet a késemre helyeztem, a másikkal pedig csuklyámat az arcom elé húztam, majd vártam.
Kissé talán meg is szédültem, mert a közeledő alak ismerősnek tűnt, de az nem lehet. Senki nem jött el Echwardrádól ide, abban biztos vagyok.
Ja, hát persze! Egy lovas, hiszen sárkánnyal érkezett! Az istenit! Remélem nem olyan, amelyikkel már volt dolgom, mert annak nem lenne jó vége. Jobb lett volna elmennem innen, de egyrészt a fájdalom úgy nyomta a hátamat még, hogy nem tudtam felkelni, vagy ha igen, úgyis csak botorkálni tudtam volna és akkor utolér, másrészt már úgy is észrevett, szembe akartam nézni vele.
Igyekeztem a félhomályban jobban ráfókuszálni az alakra, de nem jöttem rá ki az és hogy egyáltalán ismerős-e. Talán majd ha közelebb jött vagy a hangját meghallom...
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 10:25 am

A lenyugvó nap utolsó sugarai maradék erejüket felhasználva gyémánt színűvé varázsolják a végtelen tenger távoli felszínét. A part állapotától függően - legyen száraz vagy nedves - a napnyugta utolsó perceit eddig mindig a tábortűz vidám pattogásra mellett néztem végig.
Szerencsémre első estém Efenlior szigetén meglehetősen száraznak ígérkezik, így könnyedén találok gyújtóst, majd rövid tábortűz körüli felkészülést és ügyködést követően bátran lobbannak fel a biztonságot és meleget nyújtó lángnyelvek. Ha minden az elképzeléseim szerint alakul, akkor szigetlakó szomszédom csak a vacsorám megsütése után fog elég bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy közelebb ólálkodjon a tűzhöz. Öt menyhalat fogtam a reggeli órákban, amik nem készülnek el saját maguktól. Emlékszem, első alkalommal, amikor úgy döntöttem, hogy házi készítésű pecabotommal - melyet egy Efenlior-i fűzre emlékeztető fa legerősebb ágából faragtam - horgászni kezdek az öböl békésebb oldalán, semmit nem fogtam és Dwin-nek kellett elejtenie egy nagyobb prédát, hogy másnap reggel mindketten jól lakhassunk.
A mostani "vakációra" viszont alaposan felkészültem és most nem fogok korgó gyomorral lefeküdni az első estémen. Miután elkészültem a halak megtisztításával és nyársra húzásával, homokkal és sós vízzel megmosom a kezem, majd az egyik sziklának nekidőlve hallgatózok és várom az ismeretlent.
Rövid idő elteltével bekövetkezett az, amire a legkevésbé sem számítottam. Tábortüzemtől nem messze egy apró szikla leválik, rövid földomlást idézve elő maga után. A felettem elhelyezkedő sziklák között az ismeretlen alak sziluettje tűnik elő, amíg egy alacsonyabban elhelyezkedő szikla meg nem állítja zuhanását. Az esés pillanatában ellököm magam a sziklától, földön heverő kardomat bal kezemmel felkapom, előrántom hüvelyéből, jobb kezemmel pedig a tábortűzbe tartva meggyújtom az egyik száraz faágat. Néhány méter megtétele után egy tőrre leszek figyelmes, ami minden bizonnyal a szerencsétlenül járt alaké lehetett. Nem kockáztatok semmit és felveszem. A szúrófegyvert övembe rejtem, majd kimért léptekkel közelítem meg a masszív sziklának dőlő ismeretlent. Az égő ágat magam előtt tartva sem látom az arcát csuklyája miatt. Szívverésem felgyorsul - végre valami izgalom, ráadásul pont a nyugalom szigetén...
Barátságos hangon szólítom meg váratlan látogatómat.
- Szép érkezés volt, én sem csinálhattam volna jobban. - kardomat magam előtt tartva zárt védekező állást veszek fel, így nem látszom agresszív banditának, de egyben felkészülök egy esetleges támadásra is. Az égő ág fénye elég erős ahhoz, hogy arcom jobb felét megvilágítsa. Homlokom komor gondolatoktól ráncolom össze, jobb ajkamon mégis szelíd mosoly húzódik - Ha megmutatod a fegyvereidet és nem teszel semmilyen váratlan mozdulatot, segítek felállni és velem vacsorázhatnál.
Testalkatából ítélve a gyengébbik nemet képviselő, velem nagyjából egykorú kalandorral hozott össze a sors. Az egyetlen indok, amiért fenntartásokkal kezem a helyzetet, az Efenlior korábbi elhagyatottsága. Nem emlékszem arra, hogy valaha is találkoztam volna ezen a szigeten sárkánylovasokkal...
Teszek egy oldallépést, ezzel túl is léptem a biztonságos határt. Ha csak megjátssza magát, elég közel vagyok hozzá ahhoz, hogy megtámadjon. Ha nem reagál, kardomat továbbra is magam előtt tartva leguggolok és megpróbálok bepillantást nyerni a sötét csuklya alá.
Nem feledkezem meg Dwin-ről sem és összekapcsolom gondolatainkat a dimbes-dombos asztrális síkon.

A sziget keleti oldalán végre megtaláltam a jól ismert apró forrást. A kora éjszakai órákban sokkal nagyobb az élővilág aktivitása, most pedig, hogy szárnyaimat kitárva én is bekapcsolódtam a körforgásba, a vadon élő állatok fejüket vesztve menekülnek biztonságot nyújtó odúikba és erdejükbe. Amíg feltöltődöm, tekintetem a forrást övező partot kémleli, keresve bármilyen nyomot, amin a friss hús nyomába szegődhetnék.
~
Dwin... Megtaláltam ismeretlen barátunkat. Jobban mondva, ő talált rám, még ha akaratán kívül is. Várunk vissza!
Nar hangja nem vészjósló, ami csak azt jelentheti, hogy a szigetlakó megsérült vagy lefegyverzésre került.
~ Indulok.
A friss víztől feltöltődve elrugaszkodok a földtől és a táborhely felé veszem az irányt.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 12:40 pm

Annak az átkozott macskának köszönhetem, hogy lebuktam, méghozzá olyan hamar, hogy meg sem tudtam nézni ki az illető, aki egészen véletlenül pont akkor tévedt a szigetekre, amikor én csak kirándulni akartam egyet, végre távol mindenkitől. Ráadásul sárkánylovas. Itt már csak azok a praktikák segíthetnek, amiket a rám bízott munkák során szoktam alkalmazni. A férfiak egyébként is szeretik az elesett nőket, hátha ez ennél az egyednél is beválik.
Próbáltam úgy helyezkedni, hogy minél előbb enyhülni tudjon a fájdalmam és fel tudjak állni. Eközben arcomat igyekeztem minél jobban takarni, mert nem örültem volna neki, ha egy ismerőssel futottam volna össze és ő ismer fel előbb. Bár nem mintha nem lenne muszáj előbb vagy utóbb megmutatnom ki is vagyok, de azért húztam, ameddig csak tudtam.
Láttam ahogyan a férfi felveszi a tőrömet, majd a kardját és házi fáklyáját maga elé tartva megközelít.
Első mondatára nem reagáltam semmit, csak magamban morogtam, hiszen én sem így terveztem ezt a találkozást. Következő mondatára szintén nem reagáltam, de ennek egészen más oka volt. Ahogyan még kettőt közelebb lépett és kirajzolódott előttem arcának egyik fele, azt hittem álmodom. Teljesen ledöbbentem és egyszerűen nem tudtam megszólalni. A gyomrom összeszorult, a szemeim hatalmasra tágultak és csak néztem az ismerős ismeretlen arcát és próbáltam elhitetni magammal, hogy ez nem a valóság. Én nem akartam soha, de soha többé találkozni ezzel a férfivel. Egyszerűen nem hittem el amit magam előtt láttam, de pár perc múlva már kénytelen voltam beismerni, hogy nem álmodom. Ekkorra már rájöttem, hogy miért volt az a furcsa érzés, amit akkor éreztem, amikor a hegyre másztam felfelé.
Hirtelen elmúlt a meglepettség és helyét harag vette át.
Mire eljutottam idáig, ő már guggolt előttem, így még jobban láthattam Nar arcát és ez még inkább feltüzelt. Egy gyors mozdulattal lerántottam a fejemről a csuklyát, hogy végre ő is átérezhesse amit én az előző pár percben.
Még mindig nem voltam képes megszólalni, csak néztem rá összeszűkült szemekkel és kissé fújtatva a méregtől ami bennem dúlt.
-Inkább csak hagyj béként. - válaszoltam végre, így a hangom is bizonyította, hogy Amirra vagyok, ha ő sem hitt a szemének.
Nem tudtam mit kezdjek vele, igazság szerint nem akartam itt lenni vele, el akartam felejteni ezt a találkozást és nyugodtan folytatni azt a kiruccanást, amit tegnap elterveztem. De hát ember tervez, az istenek végeznek...
Valahogy feltápászkodtam, bár azért még igencsak fogtam a mögöttem álló, remélhetőleg stabil sziklát. Indulni készültem, itt hagyni ezt az egész cirkuszt.
-Ja... visszaadnád a késem? - néztem rá újra mielőtt tényleg itt hagytam volna magára, de a tekintetemet inkább mégis elfordítottam az arcáról, csak a kezemet nyújtottam a késemért.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 1:59 pm

Nem lepődtem meg túlzottan a lány morgós válaszán. Lehettem volna kedvesebb, kihagyhattam volna az élcelődést, de bárhogy is nézem, nem én voltam az, aki megpróbált kis híján észrevétlenül és fegyverrel a kezében a közelembe lopózni. Mindenki hibázik, és ha jobban ismerném az előttem fekvő lányt, elmesélném neki, hogy hányszor estem le ezekről a sziklákról, hányszor kellett a helyére tennem a ficamot a sérült lábamban. Két évvel ezelőtt néhány méterre mostani ismerkedési helyszínünktől majdnem az életemet vesztettem egy elvétett ugrás és egy lemálló szikla hibájából, de ettől még nem lettem rosszindulatú azzal, aki felajánlja a segítségét.
- Rendben, én csak segíteni szerettem volna, de ha inkább egyedül boldogulnál…
Ahogy ott térdelek mellette, akaratlanul is feltűnik, hogy erőteljes fájdalmai vannak. Komoly magasságból zuhant le, de a gerince biztos, hogy nem sérült meg komolyabban. Ha így lenne, a kezét se merné megmozdítani, olyan fájdalmakat élne át minden izommozgásra.
Kellemetlen bizsergést érzek a mellkasomban, ahogy a csuklyás arc felém fordul, de az átkozott sötétségben nem tudom kivenni arcának formáit. Közelebb hajolok hozzá, majd váratlan dolog történik és az ismeretlen lány állapotát meghazudtolva lerántja fejéről a csuklyát és farkasokat megszégyenítően vad tekintetével rám mered.
- A… Mirra…? – hangom meg-megakad, ahogy felidézem magam előtt öt évvel korábban látott arcát és a mostanit, mely tökéletes diszharmóniában áll gyermekkori vonásaival.
Ahelyett, hogy a lány iránt érzett végtelen szeretetemmel és megbánásommal – ahogy álmaimban elképzeltem – félredobtam volna mindent és megöleltem volna, csak üres tekintettel bámultam sértődött, de így is gyönyörű arcát, mely az elmúlt öt év alatt minden szempontból megváltozott. Nem akartam elhinni, hogy a velem szemben ülő lány az egyetlen barátom, akit a saját fiatalkori ábrándom tetőpontján löktem ki az életemből, mint egy már használhatatlanná vált tárgyat, de miután megszólalt, lelkemben tökéletessé formálódott a káosz.
Ahogy megpróbál feltápászkodni, elejtem kardomat és a rögtönzött fáklyát. Pont, mint régen, amikor segítségre volt valamelyikünknek szüksége, ott termett a másik és segítő kezet nyújtott a legnagyobb bajban is. Ahogy a múltban, úgy a jelenünkben is Mirra felé nyújtom karomat, de az utolsó pillanatban, mielőtt segíthetnék neki felállni, egy belső erő megálljt parancsol az ujjaimnak és egy töredékmásodperc alatt visszavonom a segítségnyújtást. Ha most adnám ki a szívem mélyén felgyűlt megbánást, se szó, se beszéd, itt hagyna, és akkor soha többé nem fogom látni.
Odalépek ahhoz a sziklához, amibe ő is kapaszkodik és felém nyújtott karjára nézek. Előhúzom övemből a tőrt, de ahelyett, hogy kezébe adnám, kihasználva az alkalmat, hogy nem néz rám gyengéden meg fogom felém nyújtott kezét.
- Kérlek, ne haragudj... – bárhogy is reagál, akár elrántja, vagy jobb kezemben pihenteti kézfejét, én folytatom – Ne haragudj a múltban elkövetett hibáimért.
Ha rám néz, a bal kezemben tartott tőrt felé nyújtom, ha nem, akkor átadom kinyújtott kezébe a fegyverét. Teljesen kizárom a külvilágot. Kizárom Dwin-t és kizárom a szigetet, ahogy kizárom a csillagokat és tábortüzet is, csak az előttem álló Amirra alakját fogadom be magamba.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 5:15 pm

Végre meglátta ő is arcom. Végre átérezhette ő is, amit én az előző pár percben. Persze biztosan egészen másképp zajlottak le benne ugyanazok a folyamatok, mint bennem, de azért a meglepettség az arcán, a megakadó hangja ugyanazt adta vissza, amit az előbb még én is éreztem.
Viszont én összeszedtem magam és úgy terveztem menekülőre fogom. A múlt elől akarok elmenekülni, azt szeretném, hogy elfelejthessem, hogy úgy élhessem tovább az életem ahogyan az előző 5 évben tettem.
Nem épp hercegnői körülmények között lakok, ráadásul nincsenek igazi barátaim, de nem is vágyom ezekre, csak arra, hogy hagyjanak békében.
Most is pontosan erre vágytam.
Felálltam a földről, bár kicsit nehézkesen ment, azért igyekeztem úgy tenni, mintha nem tettem volna magam teljesen tönkre ezzel a kis megcsúszással.
Indultam volna, de eszembe jutott, hogy a késem nála van, így visszakértem és nyújtottam a kezem. Nem az történt, mint amit szerettem volna. Csak oda kellett volna adnia a tőrt és már itt sem vagyok, de ehelyett egészen más történt.
Megfogta a kezem, amire a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett kalapálni, a gyomrom összehúzódott, közben pedig amilyen gyorsan csak lehetett elrántottam a kezem, majd kikaptam másik késemet rejtekhelyéről és felé tartottam, lehetőleg minél közelebb a torkához.
-Ne érj hozzám. - sziszegtem, mint valami vadmacska. Nem engedtem le a tőrt, csak nyújtottam a másik kezem, hogy adja oda a másikat.
-Nem érdekel már a bocsánat kérésed és a hibáid sem. - bár vad voltam, feldúlt és dühödt, éreztem hogy nem ezek az igazi érzéseim. Legbelül, a lelkem mélyén arra vágyok, hogy megöleljem és hozzá bújjak, de ezt mind-mind szépen bezártam egy képzeletbeli dobozkába, a kulcsot a tengerbe hajítottam, a dobozkát pedig elástam a szívem legmélyebb részeibe, olyan helyre, ahol biztosan nem talál rá senki. Most hiába dübörögtek a ládikába zárt érzelmek, hiába hallottam ezt legbelül, nem figyeltem rájuk.
-Én már túlléptem a múlton. Más lettem. Te is más lettél. Semmi közünk nincs egymáshoz, így arra kérlek add vissza tőröm, hogy mehessek végre.
Ha megkaptam, ha nem, végül csak elindultam, bár ameddig csak lehetett támasztottuk egymást a sziklával, pedig azért már kezdett valamennyire enyhülni a fájdalom. Szerintem nem tört el semmim, de az biztos, hogy hetekig fog még sajogni és sejtem, hogy a lila foltok sem lesznek valami vonzóak.
Furcsa érzések tódultak újra a szívembe, amikor elfordultam. Egyszer arra vágytam hagy lehessek végre valahol távol, egyszer pedig arra, hogy fogja meg a vállam és marasztaljon... tiszta idiótának éreztem magam. Nem tudtam mit érzek, nem tudtam mit tegyek, semmit sem tudtam, ráadásul távol vagyok mindentől, ami biztonságot nyújtana. Elvesztem....
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 9:01 pm

Végre? Átérezhettem az öt éve kínzó bűntudatot, megkoronázva a sikertelenséggel a reménytelenség égetett vastrónján. Ahogy Amirra, úgy én sem tudtam soha lezárni a köztünk kialakult érzelemörvényt, mely a mai napig a szeszélyes tengerhez hasonlóan ránt magába napról napra, de a lényeges különbség köztünk az, hogy amíg ő eltűnésével bennem végtelen bűntudatot keltett, én nem dőltem bele saját kardomba. Minden időmet képességeim fejlesztésére szántam, hogy egy napon utána mehessek Echwandra-ra. Nem a harci képességeimre, sokkal inkább a lelki fejlődésemre és a nyomozói képességemre kellett ráfordítanom a megfelelő időt. Elhatároztam, hogy egy napon megtalálom és hazahozom. Echwandra-t csak távolról, a fölötte történő átrepüléskor láttam és biztos voltam benne, hogy Mirra a sziget együttes valamelyikén tartózkodik. A száműzötteket sosem tartottam sokra, de ok nélkül nem szállhattam le a "területükön", hogy puszta agressziót alkalmazva rávegyem az ott élőket - segítsenek előkeríteni a lányt, akiről öt éve az égvilágon semmit nem hallottam.
Reflexeim nem működnek megfelelően, színtelen arcomon pedig megszűnnek az emberi érzelmek, amikor nekem ront és torkomnak szegezi tőrét. Jobb kezemet, amiben továbbra is másik fegyverét szorongatom, váratlanul felemelem, megforgatom, úgy, hogy a penge éles része helyezkedjen el a tenyeremben. Némán és fájdalommentes arccal szorítom ökölbe kezemet, az éles penge pedig belevág tenyerem húsába. Vércsepp folyik végig a tőr markolatán és hullik a sziklaszírt felszínére.
- Ha túlléptél a múlton, nem kerülne semmibe, ha végighallgatnál. – a sziklát támasztva adom át a véremtől ragacsos tőrt Amirra-nak – Öt évvel ezelőtt, amikor elhagytad az otthonodat, csak egy kamasz fiú voltam, akinek valóra vált a gyermekkori álma és repülhetett! – kihasználva fizikai erőmet, megragadom Amirra karját. Határozottan, közepes erővel tolom el magamtól pengét tartó kezét. Tudom, hogy soha nem lenne képes elvágni a torkomat, így felbátorodott hangon folytatom – Egy naiv gyermek voltam, aki – miután elhagytad a szigetet – minden este megtöltötte a párnáját könnyekkel. Tudom, hogy hibáztam! Életed végéig gyűlölhetsz, mert nem viszonoztam a szereteted, de azt viszont neked kell tudnod, hogy én is megváltoztam. Felismertem a hibáimat és az eltűnésed után minden időmet arra használtam fel, hogy megkeresselek és hazahozzalak. Tizenkilenc évesen nem éreztem azt, amit ma, huszonnégy évesen kellett volna. Ha úgy érzed, hogy nincs esély arra, hogy újra kezdjük a közös életünket, ám legyen, de az érzéseimről tudnod kellett. A vér, ami a pengéden van, már sárkánylovas vér és nem azé a tanoncé, akit akkor gyűlöltél.
Mondandóm közben folyamatosan lazítok a szorításon, ha pedig minden jól megy, a végén elengedem Amirra karját és – ha megtisztel annyira, hogy a szemembe nézzen – tekintetemmel megpróbálom az övét megtalálni.
- Ha még mindig el akarsz menni, nem tartalak vissza, de én akkor sem tartom a véletlen művének, hogy pont ezen az elhagyatott szigeten találkoztunk.
Miután befejeztem, hátrébb lépek, leguggolok kardomhoz, hüvelyébe helyezem, közben folyamatosan Amirra-t nézem és némaságba burkolózom, amíg nem ad egyértelmű jelet érzéseivel kapcsolatban.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szomb. Május 24, 2014 10:29 pm

Nekirontottam. Nekirontottam annak az embernek, aki valaha a legjobb barátom volt. De nem hagytam, hogy elöntsenek az érzelmek, tartottam a távolságot mind fizikailag, mind lelkileg. A tőrömet fixen a torka előtt tartottam, de amikor felemelte a másik fegyverem és annak pengéjét megszorította a kezem megremegett és hezitálni kezdtem. Akaratlanul is aggódni kezdtem érte és legszívesebben lecsaptam volna neki egy pofont, hogy ne csinálja ezt, de a szavak a torkomon akadtak, a kezem pedig megmerevedett. Mozdulatlanul hallgattam végig első szavait. Tekintetemmel az arcát fürkésztem miközben beszélt. Amikor átadta a tőrt, vérez kezére pillantottam, de nem mondtam semmit, csak elvettem a fegyvert és újra indulni készültem.
Ő azonban megfogta a karomat, mire én ijedten kaptam fel a tekintetem. Nem emeltem újra kést a torkához, nem erőlködtem, hogy elengedjen, csak néztem az arcát és próbáltam abból kihámozni az érzelmeit. Hiszen mondhat amit akar, a szemei és az arca úgy is elárulja, hogy csak prédikál vagy igazat mond.
Eléggé megható volt, amit mondott, de mégis azt éreztem, hogy a kis ládika, amibe barátságunk utolsó szemcséit rejtettem egyre inkább süllyed lefelé a tenger mélyére. Meg akartam szólalni, de nem ment, csak álltam és néztem a férfit.
Végül elengedett.
~Nem az elsőé. ~ gondoltam magamban, amikor azt mondta, hogy egy sárkánylovas vére folyik a tőrömön, de nem mertem mondani. Nem tudom miért, egyszerűen csak nem jött ki a számon.
Azt mondta végre hagy elmenni és én nagyon szívesen mentem is volna, de amikor tekintetem átcsusszant a háttérben pattogó tűzre, rájöttem, hogy besötétedett és nekem már esélyem sincs egy normális tábortüzet összehozni, ugyanis a vaksötétben bóklászva képtelen leszek a kopasz hegyen elég száraz ágat összeszedni.
-Nem megyek el. - csak ennyit mondtam, látszott rajtam, hogy nem tudom hova tenni amiket mondott és szinte őrlődök a nyomás alatt, ami most rám nehezedik. Nem tudom kezelni a helyzetet.
Még nem felejtettem őt el! Sosem felejtettem el! És hiányzott és mindig arra vártam, hogy egyszer talán újra megölelhetem és most... most itt van, de legszívesebben csak megfojtanám.
Még egyszer ráemeltem a tekintetem, aztán kikerülve őt, kicsit sántítva - na jó, nem kicsit - a tűzhöz lépkedtem, majd leültem mellette és csak bámultam a lángokat.
-Csak estére maradok. Ha kérhetlek, addig ne hívd ide a szárnyas gyíkodat. - morogtam, de rá se pillantottam. Ha Dwint is látnom kell, azt már tényleg nem bírom ki.
Bámultam a táncoló nyalábokat, s azon gondolkodtam elmondjam-e neki mi lett belőlem. Hogy lovasokat ejtek át és csábítok, vagy töltök velük egy éjszakát csak azért, hogy Caraxnak információkat szerezzek vagy épp csapdába csaljam őket. Talán már nem egy barátját öltem meg közvetetten. Mindegy.... nem ezzel kellene kezdeni az újra ismerkedést. De miről beszélek? Semmit nem fogok neki mondani.
-Nem tudom elhinni, hogy utánam akartál jönni... - nyögtem ki végül pár szót, de még mindig csak a tüzet lestem.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Hétf. Május 26, 2014 7:38 pm

Kiadva magamból a múlt fájdalmainak jelentős részét, úgy érzem, hogy egy gátat félig lezárhatok magamban. A víz tovább áramlik, de korántsem olyan intenzitással, mint néhány perccel korábban. Szorításom hatására érzem, ahogy Mirra karja megremeg, de ezt az egy töredék másodperc alatt végbemenő mozdulatot nem könyvelhetem el sikernek. Nem tudhatom, hogy megrémült-e váratlan fellángolásomtól. Nem... Tudom, hogy az új Mirra bátrabb és célratörőbb, de lelke mélyén megőrizte azt az apró szegmenst, ami topáz fénnyel ragyog mind a mai napig mindkettőnkben. Ahogy én sem felejtettem el őt soha, úgy ő is minden nap gondolt rám és ez a kötelék a mai napon mindkettőnkben előtört. Érzem...
Folyamatosan figyelem az arcát, miközben tiszta erővel szorítom össze pengéjét tenyeremben. Megtanultam, hogy az ember első reakciója árul el mindent valódi szándékáról. Bár arcán jól palástolja aggodalmát, mellkasomon érzem, ahogy karjai megmerevednek. Ha tényleg Echwandra-ra hajózott, vérző tenyeremnél sokkal keményebb dolgokat kellett látnia - ilyen apróság nem tántoríthatja el eredeti céljától. A következő lépés ösztönszerűen következik. Nem akarom bántani, de úgy érzem, bűnbánatom visszafogott hullámai határtalan erővel zúzzák szét a sérült gátak falait, pont úgy, mint Efenlior hullámai az erre tévedő hajókat a gyilkos sziklákon.
A szemembe néz és úgy hallgatja mondandómat. Szeretnék minden külön töltött percről beszámolni neki, de lejárt az időm és nem léphetem túl a határt. Újra...
Miközben lehajolok edzett pengéjű kardomért és hüvelyébe helyezem, a sötétben nem veszem észre Mirra szemének apró mozdulatát, mely a tábortüzem felé irányul, de rövid, három szavas válaszára, mely ebben a percben a világot jelenti nekem, nem válaszolok. Szívem majd kirobban mellkasomból, miután meghallom határozott szavait. Minden erőmet összeszedem, hogy felálljak és kiegyenesedjek, pedig ezen a szívdobbanásnyi időn, amíg egymásra néztünk a sötétségen keresztül, soha nem akartam túllépni és folytatni egymás újra megismerését. Tekintetemmel követem alakját a tábortűzig. Bármennyire is szeretnék segíteni és megosztozni fájdalmában, esélytelen, hogy fél méternél közelebb engedne magához, erőszakosan pedig soha többet nem akarok fellépni vele szemben. Soha!
Lassan lépkedek Mirra mögött, agyamban megannyi gondolattal és tervvel. Ilyen lelkiállapotban nehéz áttörni az asztrális síkra, most mégis meg kell próbálnom.
~ Amirra... Amirra-t láttad a sziklaszirten és most itt van velem. Dwin, kérlek, várj! Ha most idejössz, esélyem sincs, hogy meggyőzzem az igazságról. Mindenért gyűlöl... Lezárjuk a zónát!

Mirra a tűz mellé ül.
Minden mozdulata a múltra emlékeztet. Nem ez az első alkalom, hogy egy tűznél ülünk. Fejünk fölött csillagok végtelen garmadája világítja meg fényesen a látóhatárig elnyúló tengert és a néptelen homokpartot. A magas sziklaszirtről gyönyörű a kilátás. Ha megakarom őrizni magabiztosságom látszatát, még a gondolatát is ki kell űznöm fejemből, hogy Mirra közelébe üljek.
A tábortűz Mirra jobb oldalára eső részén foglalok helyet.
- Minden sárkányt gyűlölsz vagy csak Dwin'drûthrdal-t? - ritkán hívom Dwin-t teljes nevén, de úgy érzem, hogy ebben a kétpólusú helyzetben nem feledkezhetek meg arról, hogy ki is ő valójában és megtisztelem azzal, hogy születési nevén hívom.
Két menyhal ropogósra sült a tűz fölé helyezett nyársaikon. Mindkettőt leveszem a tűzről és továbbra is ülőpozícióban maradva a sziklaszirt széléhez illesztem a nyársakat, hogy minél hamarabb lehűljön esetleges közös vacsoránk.
Mielőtt elhelyezhetném a maradék hármat a tűz fölött, Mirra váratlanul megszólal, én pedig felhagyok a művelettel. Nyugodt hangon válaszolok a kérdésére.
- Nem kell elhinned, de akkor is ez az igazság.
Felhúzom lábaimat. Térdeimen pihentetve kezeimet a csillagokra nézek.
- Minden nap lejátszottam a fejemben a procedúrát. Tanoncként nem hagyhattam el Rhoanta-t. Megtanultam, hogy nem szabad keményfejűnek lennem vagy azelőtt bevégzem, hogy elérem a célom. Azelőtt, hogy megtalálnálak...
Kigombolom bézs árnyalatú ingem felső gombját és megmutatom a tőle kapott faragott amulettet.
- Mint minden fiatal, én is próbáltam élvezni az életet, de ez a nyaklánc mindig eszembe juttatta, hogy amíg én egy kicsit is eltántorodom a céltól, te egy lépéssel eltávolodsz tőlem. - visszahelyezem a nyakláncot ingem rejtekébe és Mirra-ra nézek. - Hol voltál öt éven keresztül, Mirra? Miért éppen ezen a szigeten találkoztunk?

Két kilométerre a táborhelyünktől - nem mondanám, hogy éppen váratlanul - Narakhin mély hangja visszhangzik elmémben.
~
Amirra... Amirra-t láttad a sziklaszirten és most itt van velem. Ha most idejössz, esélyem sincs, hogy meggyőzzem az igazságról. Mindenért gyűlöl... Lezárjuk a zónát!
Mintha nem tudnám...
Hányszor vágtam a fejéhez, hogy ne az érzelmei irányítsák a tetteit, ő mégis minden nap a végletekig hajszolta magát, hogy megtalálja a lányt, akit az irántam érzett felelősségtudatával és szeretetével űzött el magától.
~ Tudom, barátom... Sok szerencsét kívánok életed legnagyobb kihívásához.
Számítottam rá, hogy "lezárja a zónát". Így neveztük el az olyan helyzeteket, ahol egyikünk csapdába esett és gyorsan akarta figyelmeztetni a másikat a veszélyre. Bizonyos tekintetben Narakhin is csapdába esett élete két legfontosabb személye között és csak akkor mászhat ki belőle, ha képes áldozatot hozni céljáért.
Ám legyen...
Lassan ereszkedem le a sziget legnagyobb tisztására, majd az égre nézve merengek el az eltávozottakról őrzött összes emlékemben. Azokról, akik fényes égitestekké váltak a sötét égbolton és szünet nélkül figyelik lépéseinket.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Hétf. Május 26, 2014 8:58 pm

Utáltam az egész helyzetet, mérges voltam magamra, amiért pont most kellett szabadságot kivennem és eljönnöm ide és persze utáltam Nart is mindenért. Remegett a szívem, de sajnos nem csak a dühtől, hanem az emlékektől is.
Igen, tényleg minden este Narakhin volt az utolsó, akire gondoltam, de a hiánya mindig csak felmérgesített és csalódást okozott minden egyes este. Sosem aludtam nyugodtan és emiatt reggel is ő volt az első, aki eszembe jutott. Még sokszor akkor is felsejlett előttem az arca, amikor más férfivel voltam, de ahogy csak tudtam igyekeztem kiverni a fejemből, mert elhatároztam, hogy soha többet nem pazarlom rá az energiáimat. Nem sikerült, még 5 év után sem, de igyekeztem elhitetni magammal, hogy nekem már nincs közöm hozzá. Egyedül a múlt köt össze minket, de az már csak emlék, semmi más.
Ragaszkodom ahhoz, hogy ne legyen köztünk újra semmi, de amikor végre elengedte a tőrt, valahogy leesett egy kisebb kő a szívemről. Nem értettem miért kaptam oda a tekintetem és miért aggódtam egy ici-picit is érte, de palástoltam minden érzésem, ahogy csak tudtam. Bármi is van bennem, majd megfejtem máskor, de ő semmiképp ne tudjon róla, mert annak csak rossz vége lehet.
Megráztak szavai. Visszagondoltam a múltra, a közös gyermekkorunkra, de az utolsó felvillanó emlékkép mindig az a pillanat volt, amikor elhajóztam Echwardra-ra. Sírni tudtam volna, az istenek se tudják miért, de meg akartam ölelni és örülni akartam, hogy újra látom. De nem! Megint csak eldobna! Változott? A fenéket! Egyik férfi sem változik. Legbelül ő ugyanaz a Narakhin Aldhard, aki eldobta a barátságunkat egy szárnyas ocsmányságért.
Elengedett, de rájöttem, hogy nem távozhatok. Egy éjszakát kibírok még a közelében, de így is eléggé fájnak a tagjaim, nem akarok még kilométereket gurulni lefelé, csak azért, mert Nar és a sárkánya elvonták a figyelmem az utolsó napsugaras percekről és így nem tudtam saját tábortüzet csinálni.
Rá sem néztem, csak közöltem, hogy maradok és kikerülve őt, leültem a tábortűz mellett és a tüzet kezdtem bámulni, közben pedig azon ügyeskedtem, hogy kibogozzam azt az érzelmi csomót, ami bennem egyre nagyobb és nagyobb lett.
Odajött és leült nem messze tőlem. A gyomrom minden egyes szavára összerándult, a szívem pedig úgy kezdett kalapálni, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. De csak elfojtottam mindent. Összefogtam marokra az összes érzelmem, az összes hozzá kapcsolható gondolatom, összegyúrtam és lenyomtam a torkomon, majd nagyot nyeltem, hogy minél mélyebbre kerüljön bennem.
-Nem bírom a közelségüket. - válaszoltam, de olyan mérges lettem magamra. Mi köze van hozzá? Ne kérdezgessen, az istenit, nem tartozik rá! Szét tudtam volna robbanni néha, de aztán egy újabb hullám után, ami végigsöpört rajtam, meg könnyezve bújtam volna a takaróm alá. Mintha menstruáció előtt lennék.... hihetetlen...
Felvettem a földről egy gallyat, ami előttem hevert és azt kezdtem tördelni meg hajlítgatni. Valamivel el kellett vonnom legalább egy picit a figyelmem, hogy ne boruljon össze bennem teljesen minden.
Hinni akartam neki, de nem ment. Olcsó szöveg... utánam akart jönni. Persze. Egyszerűen nem tudtam elhinni, bármennyire szépen és hihetően mondta.
Aztán kigombolta az ingét és megmutatta a fából faragott kis medált, amit még én csináltam neki. Elakadt a lélegzetem. Ledermedtem újra. Csak néztem a kis medált és egyszerűen nem tudtam levenni róla a tekintetem. Még pislogni se tudtam, csak bámultam mereven a nyakláncot. Nem tudtam megszólalni, csak néztem, néztem és néztem a művemet, amibe a szívemet is belefaragtam. Észre sem vettem, de a szememből egy könny csordult ki, ahogy az emlékek újra elárasztották a fejem és a szívem. Azonban most nem a csalódással teli oldalról néztem azt a nyakláncot, hanem arról, ahonnan mindig is szeretettel gondoltam Narakhinra.
De aztán újra csak visszatértem oda, ahová mindig. Nem tartozunk mi már össze. Semmi közöm hozzá, a múltat le kell zárni.
Elkaptam a tekintetem, a faágat mérgesen a tűzbe dobtam, majd fel is akartam állni, hogy félrevonuljak egy kicsit, de ahogy fel akartam ugrani és ott hagyni a férfit, azzal a mozdulattal bele is nyilallt a fájdalom minden megzúzódott porcikámba és összerogytam. Nem mozdultam tovább. A könnyeim záporként kezdtek a földre hullani. Minden emlék, minden Narakinhoz kötött gondolat, legye bár jó, legyen bár rossz, egy-egy könnycseppként hagyták el testem. Éreztem, ahogyan kezd a lelkem egyre könnyebbé válni....
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szer. Május 28, 2014 1:04 am

A történelem egyik leghíresebb bölcselete: az emberek fél évenként változnak. Soha nem értettem egyet ezzel a sokak szerint az életünkre törvényszerűen kiható árnymondattal, még akkor sem, ha az együtt töltött gyakorlóévek alatt sárkánylovas társaimon láthatóan feltűntek a lassú, de biztos változás jelei. Magabiztosabbak lettek, elkezdték élvezni az életet és minden szabadidejüket, amit nem sárkányukkal töltöttek, a fiatalkor lángjának fellobbantására szántak.
Én vagyok ennek a történelem viharos évszázadai alatt fennmaradt szállómondatnak a tökéletes ellenpéldája. Társaimmal ellentétben én nem érzem magamon, hogy nyolc év alatt bármiben is megváltoztam volna. Természetesen nem a külsőmre gondolok, de a céljaim és az elveim mellett, amiket tanonc éveim alatt tűztem ki és határoztam el magamban, mind a mai napig kitartok és mindent megteszek azért, hogy sikeresen teljesítem őket. Életem legmeghatározóbb célja, ami öt teljes éve égeti lelkemet, Mirra felkutatása volt és most, hogy itt lehetnénk egymásnak, úgy érzem, mintha a tábortűz állítana áthatolhatatlan pajzsot közénk.
Az általa készített talizmán felmutatásával nem az a célom, hogy könnyeket csaljak az arcára. Ösztönszerűen, mintha testem önálló életre kelt volna, veszem elő a közös terhünket szimbolizáló medált, Mirra arcát pedig, meglátva az általa faragott emlékőrző medaliont, egy csillogó könnycsepp szántja végig.
Nem számítottam rá, hogy ilyen hatást vált ki az amulett benne, de mindig is tudtam róla, hogy ez az apró tárgy, melyet a kívülállók nem vérteznek fel világunkon túli tulajdonságokkal, örökre megőrizte a gyermek Mirra és Nar fizikai és lelki sziluettjét magában, elválasztva önnön magát a külvilág borzalmaitól...
Nem tudom legyőzni a lelkem mélyén dúló bizonytalanságot, melyet talán szavaimmal és mozdulataimmal sikerül jól palástolnom. Erőteljesen, mindenen áttörve, egyszerre három tónusú hangon szólal meg egy hang a fejemben: Amíg élsz, él a remény!
Ahogy megpróbál felugrani és elmenni, rögtön tudom, hogy mit kell tennem. Őserőként tör ki lelkemből gyermeki énem, aki a mai napig tiszta szívéből szereti a most könnyeivel küszködő Mirra-t. Nem tudok sírni. Sokkal mélyebbről jön a bánatom és mégis... Hoz magával egy kicsit a megújulás érzetéből.
Nem hagyatkozhatok arra, hogy Mirra meghallgatja és igaznak tartja a szavaimat, hiszen ezek a szavak gyermekként nem egyszer hazuggá aljasultak és ígéretekként soha nem kerültek betartásra, amit soha nem fogok megbocsájtani magamnak. A tudat, hogy olyasvalakit teszel ellenségeddé, aki élete minden percében támogatott és melletted volt, elviselhetetlen éveket szül és mély, áthatolhatatlan hideget árasztó gyökereket vet el lelked legismeretlenebb részében is.
Tudom magamról, hogy a gyermekkori Narakhin naivitása teljes egészében elenyészett, de Mirra csak akkor ismerheti meg az új Nar-t, ha esélyt ad rá...

Zokogását már előtte térdelve hallgatom. Könnyeinek néma útját közvetlen közelről látom. Abban a szempillantásban, hogy a fájdalomtól összeesik, mellette termek, de nem merem megérinteni. Egyelőre...
Nem emelem fej fejemet; a sziklát bámulom. Mirra zokogását hallva összeszorítom ökleimet, fogaimmal alsó ajkamba harapok. Minden erőmet össze kell szednem ahhoz, hogy ezt a végtelennek tűnő hullámot áttörjem. Életemben először elbukok a vizsgán...

Átölelem.
Karjaimat teste köré fonom és könnyes szemekkel szorítom magamhoz, az elmúlt nyolc év bánatát próbálva teljesen átadni neki. Soha nem éreztem ilyet korábban. Előtör a lelkem mélyén öt évig őrzött mindenség.
- Szeretlek és nem akarlak még egyszer elveszíteni!
Akár viszonozza, akár megpróbál kitörni ölelésemből, érezheti testem remegését, ujjbegyeim végtelen játékát vállán, ahogy megpróbálom örökre magamhoz láncolni és mély levegővételeimet, ahogy magamba szívom illatát, amit öt éve nem éreztem és most újra felidézi bennem azt a pillanatot, amikor tíz évvel korábban megpróbáltam megcsókolni.
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Szer. Május 28, 2014 10:05 pm

// Bár az elveszett hsz sokkal szebb volt, remélem ez is tetszeni fog. Smile A két zene, amikre írtam: Sonic Librarian Music - Firefly Mist és Jo Blankenburg - The Feather Dance Fokozzák a hatást! Very Happy//

Ahogy megláttam a medált, azt hittem végem. Élő szoborrá váltam és csak néztem a nyakláncot és az érzéseket próbáltam megérteni amik elöntötték mind a szívem, mind a lelkem. Kétségbeestem. Nem tudtam mit tegyek vagy egyáltalán tegyek-e valamit. Menekülni akartam, hogy az rengeteg elfojtott érzelem, amit az előző 5... vagyis inkább 10 évben magamban tartottam az most ne törjön elő. Ne! Csak Narakhin előtt ne! Megtudná mindazt, amit még én is el akartam felejteni. Azt, hogy hiányzik, hogy szeretem és mindig is szerettem.
Ahogy megláttam azt a bizonyos nyakláncot másodpercek alatt lejátszódott előttem a vele együtt töltött összes közös emlékem. Fájt mindenem, de nem az egy fél órával ezelőtt történt zuhanástól, hanem mert a sok magamba zárt érzés most kitörni kívánt és belülről feszítették a mellkasom.
Menekülni akartam, ezért felugrottam helyemről, de a hirtelen reakcióra belenyilallt a fájdalom minden összezúzódott porcikámba és összeestem.
Ahogyan én puffantam a földön, úgy puffant az az érzelmektől túlcsorduló váza is, melyben a Narhoz kötött emlékeimet tároltam. A váza darabokra tört és a benne lévő összes érzelem könnycseppek formájában hagyta el testem. Minden egyes cseppel a szívem könnyebb lett és valahogy kezdtem megkönnyebbülni.
Szörnyű volt, hogy Narakhin ilyen gyengének látott, de annyira fájt már belül, hogy nem tudtam tovább magamban tárolni ezeket könnyeket. Nem mondtam semmit, nem mozdultam, csak térdeltem a földön és zokogtam.
Nem gondoltam volna, hogy Nar odajön hozzám, de megtette. Letérdelt elém. Bár mozdulni nem volt erőm, belül éreztem, hogy legszívesebben ellökném magamtól, de amikor megölelt....
Azzal az öleléssel hirtelen megkaptam mindent, amire az elmúlt pár évben vágytam. Hiába akartam eltitkolni magam előtt, szerettem ezt a férfit. Mint testvér vagy mint szerelmem? Egyelőre nem akartam és nem is tudtam volna eldönteni. De kötődtem hozzá, az biztos.
Pár percig kiélveztem az ölelést. Bár nem viszonoztam, nem is bújtam hozzá, csak hagytam magam, mégis nagyon jól esett. Könnyeim apadni kezdtek, s a végén pár csak bámultam a sötétségbe.
Rájöttem, hogy ez így nem helyes. Elhagyom őt, majd az egész sziget ellen fordulok új életet kezdek, aztán egy hirtelen találkozás mindent felborít? Nem hagyhatom. Magamból csinálok bolondot. Volt egy döntésem, amit nem fogok csak úgy megváltoztatni. Bár éreztem, tudtam, hogy Nar szeme is könnyes, nem hihettem el neki minden szavát feltétlenül. Nem. Nem hagyhatom felborulni eddigi életem. Még nem tudom mi lesz a jó megoldás, de ez így most biztosan nem jó.
Kezemet felhúztam és gyengéden mellhasára helyeztem, pont rá a medálra, majd lassan eltoltam magamtól.
Megtöröltem könnyes szemeim, majd ránéztem. Mélyen a szemébe. Percekig csak néztem és a lelke mélyén kutakodtam. Tudtam, hogy amíg saját magamban nem teszek rendet, hiába próbálom az ő érzéseit, tetteit megérteni.
Elfordítottam a fejem és úgy szólaltam végül meg.
-Nem találkozhatunk többet. - nagyon nehezen hagyták el a szavak az ajkaim. Remegett a hangom, ránézni pedig egyszerűen képtelen voltam. Lassan felálltam és visszaültem arra a kőre, amiről pár perccel ezelőtt felugrottam. Próbáltam rendbe szedni magam, mély levegőket vettem, lehunyt szemmel pakoltam fel a polcokra a lezúdult érzelmeket.
-A mi közös múltunknak már vége. Ami egyszer eltört, azt már nem lehet úgy sem tökéletesen összerakni. - mondtam, miután kinyitottam a szemem és ránéztem. Tartottam magam az eredeti döntéseimhez és látszott rajtam, hogyha teljesen át akarja törni a falat, még sokat kell dolgoznia.
-Azt hiszem jobb, ha lefekszem. - ha már Nar nem mondott semmit, márpedig elég egyértelmű volt, hogy a szavak nem hatnak rám, elővettem egy kisebb pokrócot táskámból és leterítettem. Lassan, óvatosan ráhelyezkedtem és csak bámultam a sötétbe. Nem is fogok tudni aludni, az biztos, de már le akartam zárni a mai napot. Örökre lezárni...
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Hétf. Jún. 16, 2014 7:05 pm

Érzem ziháló testének megnyugvását. Lelkeink láthatatlan hálókon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, kölcsönös biztonságérzetet és nyugalmat kölcsönözve mindkettőnknek. Mirra nem lök el magától, ami komoly előrelépésnek számít egymástól elhidegült kapcsolatunk újraindításában.
Mi történt veled, Aldhard...
Pszichológiai szintre süllyesztem le két ember kapcsolatát, akik hosszú, bizonytalan évek után újra találkoznak egy elhagyatott szigeten... Nem... Amirra Sul és Narakhin Aldhard mindig is egy külön nem létező egészt alkottak és ezen még az idő sem tud változtatni. Megváltoztathatatlan és komplex motiváló erőt alkotunk együtt, ennyi, egymástól távol töltött év után is.
Ölelésem pozitív fogadtatásra talál, ha pozitívnak nevezhetjük Mirra semleges reakcióját. Ha ellökött volna magától, nem tudtam volna megjósolni, hogyan alakul találkozásunk további menete. A mai napig nem tudom meghatározni Mirra iránt érzett szeretetemet. Gyermekkorom szerelme és felnőttkorom egyetlen személye, aki miatt bármilyen akadályon és veszélyen áttörtem volna, csak azért, hogy egyszer újra a szemébe nézhessek és átölhessem, miközben szerelemtől csillogó tekintetét rám vetíti és a fülembe súgja: "Eljöttél értem..." - Tizennyolc éves fejjel az ifjú sárkánylovas lelkivilágában a romantika és a reneszánsz dominál, de a legtöbb tanonccal ellentétben nekem nem az volt a célom, hogy sárkányommal imponáljak a szigetlakóknak, hanem Dwin felhasználása célom eléréséhez. Mirra-t ölelve csak a közeljövő árny oldalára tudok gondolni. Félek, a múlt emlékei uralkodnak Mirra lelkében és elméjében, így bármit megtehetek érte, ő soha nem fog megbocsájtani a múltban elkövetett hibáim miatt. Egy dologban mégis biztos vagyok: érte megéri mindent konckára tenni és feláldozni. Nem fogok a múltjáról kérdezősködni és elvárom, hogy ő se várjon el tőlem olyan információkat, amik csak rám tartoznak, de ennek ellenére minden tőlem telhetőt megfogok tenni azért, hogy újra lángra lobbantsam szívében azt a megtörhetetlen fáklyát, ami nekem hosszú éveken keresztül mutatta a helyes utat a sötétben.
Visszahúzódom és mélyen a szemébe nézek. Arcomon halvány mosoly játszik, de tekintetem elnyomott bizonytalanságot rejt magában. Életemben először kerülök olyan szituációba, ahol nem tudom, mi a helyes lépés. Szerencsémre Mirra "megkegyelmez" és megszólal.
- Nem találkozhatunk többet. - szavai váratlanul érnek és akaratlanul is enyhén megrándul jobb kezem. Az otthonától távol töltött évek mentálisan megedzették, sokkal szilárdabb és erősebb, mint én valaha is leszek.
- A mi közös múltunknak már vége. Ami egyszer eltört, azt már nem lehet úgy sem tökéletesen összerakni.
Elgondolkodom a szavain. A világ kegyetlen. Háborúk családokat szakítanak szét, emberek mészárolnak le embereket, harcosnak nem nevezhető állatok erőszakolnak meg családanyákat, akik számára minden "eltört". Ezen a gyűlöleten és haragon nevelkedett földön semmi nem tökéletes, de akik elvesztették szeretteiket, minden erejüket összeszedik és felállnak a vértől csúszós földről. Folytatják a harcukat és soha nem adják fel, mert bíznak egy szebb jövőben. Egy olyan világot akarnak építeni, ahol nincsenek ellenségek, mert nincs ellentét. Én is mindent megteszek azért, hogy döntéseimmel hozzátegyek ehhez a világhoz...
- Semmi sem tökéletes ezen a világon, de ami egyszer eltörik, annak még nem feltétlenül szűnik meg a jelentése. Ha elégne a medálom, attól még ugyanúgy szeretnélek.
Felállok és a tábortűzhöz lépek. Elfordulok Amirra-tól és mélyet sóhajtok. Az óceánt megvilágító holdat és a tisztán kivehető, eget ellepő csillagokat figyelem, majd arcomat tenyerembe temetem.
- Azt hiszem jobb, ha lefekszem.
Kihúzom magam és Amirra-ra nézek.
- Az elmúlt öt évben gondoltál egy percig is arra, hogy visszagyere Kysppie-re?
Utolsó kérdésemet a sziklaszirt szélén állva teszem fel, így alakom eltakarja a hold erős fényét. A ma este bővelkedett a váratlan fordulatokban és Amirra-nak szüksége van a pihenésre, de erre a kérdésemre még választ akarok kapni, utána átadom magam az álmok tengerének és legbelül bízom benne, hogy reggel nem leszek egyedül a szirten...
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Kedd Júl. 15, 2014 9:22 pm

A kis kirándulásomat a sors szörnyű útra térítette. Szembesített az élet azzal, amitől a leginkább féltem. Találkoztam gyermekkorom legnagyobb támaszával és egyben az 5 éve nem látott csalódásommal. Nem igen tudom ezt a hirtelen találkozást hová tenni és fogalmam sincs hogyan kellene viszonyulnom Narakhinhoz. Egyik pillanatban megölelném, a másikban pedig leordítanám a fejét és jól felpofoznám. Kell egy kis idő, hogy átgondoljam ezt az egészet és végre eldöntsem, hogy kell-e az életembe ez a férfi vagy sem. 5 évig agyaltam ezen és nem tudtam igazán eldönteni, most viszont muszáj lesz.
Szavai megrendítenek, de nem nézek rá és igyekszek minél kevesebb értelmet és érdeklődést mutatni. Bár az előbb már elrontottam, de egyszerűen nem tudtam már magamban tartani annak a bizonyos 5 évnek a fájdalmát és kínjait. A kis kitörésem után viszont igyekszem onnan folytatni, ahol abbahagytam és amíg tényleg dűlőre nem jutok vele kapcsolatban, addig nem is akarok másképp tenni.
-Nem. - válaszolom némi szünet után. Belül tudom, hogy hazudok, de válaszom elég határozott ahhoz, hogy bárki elhiggye. Mindig is visszavágytam Kysppie-re, de ezt még magamnak sem akartam sosem bevallani. Echwardra szigetére erőszakoltam magam és ha már emellett döntöttem ki is akartam tartani mellette.
Féltem, hogyha visszatérek csak fújolás fogadna és megvetés, ezért aztán akárhányszor vissza akart húzni a szívem csak elfordultam az úttól és egész már irányba indultam, mégpedig az egyik kocsmába. A Sárkányölő sörözőben mindig lehetőség volt szórakozni kicsit. Ha máson nem, a részegek bunyóján...
Narakhin kérdése, illetve a válaszom után egyszerűen csak elfordultam tőle és úgy tettem mintha elaludnék. Pedig még hosszú órákig képtelen voltam elaludni, mert az agyam zakatolt, kattogott, folyamatosan száguldoztak benne a gondolatok. Végül persze csak sikerült elmerülnöm az álmok között, de az első napsugarakkal ki is pattantak a szemhéjaim. Narakhin még aludt. Legalábbis azt hiszem.
Nem is kellett több. Összekaptam minden cókmókom és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az ominózus találka helyszínét. Vissza sem néztem. Egyből a csónakomhoz rohantam és már eveztem is vissza Exhwardra szigetére....

// Köszönöm a játékot! Imádtam!!! Remélem lesz még lehetőségünk összefutni valahol! Smile //
Vissza az elejére Go down
avatar
Helló, sweetheart! I am
Admin
Hozzászólások száma :
229
Join date :
2014. Apr. 17.


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Kedd Júl. 15, 2014 10:53 pm



Játék vége!
Szabad terület!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://lordsofthesky.hungarianforum.com
avatar
Helló, sweetheart! I am
Lysanthir Valhosta
Hozzászólások száma :
41
Join date :
2016. Aug. 12.
Tartózkodási hely :
Kysppie


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Vas. Május 21, 2017 10:49 pm

To Varianna

Nem is tudom, hogy hány nap telt már a szörnyű támadás óta, de még mindig nehezen dolgozom fel a történteket. Képtelen vagyok elhinni, hogy a thidiaiak minden előzmény és ok nélkül legyilkoltak ártatlan embereket és sárkányokat.
Elhatároztam, hogy kiderítem mi folyik a kontinensen és össze is szedtem a kis csapatomat az expedícióra. Holnap reggel indulunk.
Muszáj volt, hogy egy kicsit otthagyjam a szigetet mielőtt elindulunk és kiszellőztessem a fejem. Arzavur is egyetértett velem, sőt ő javasolta, hogy Efenliorra jöjjünk. A Nap ugyan már lemenőben volt, amikor elindultunk, de mindenképp szükségünk volt pár magányos órára.
A csupasz sziklák közül az egyik legmagasabbon landoltunk, ahol jéglényem kényelmesen elhelyezkedett, aztán én is elfeküdtem a hátán és csak némán néztük az eget.
Imádtam a Nap utolsó sugarait figyelni, ahogyan szép lassan elhalványodnak és a csillagok ragyogó fényei veszik át a helyüket az égbolton...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Helló, sweetheart! I am
Varianna Wrynn
Hozzászólások száma :
26
Join date :
2016. Jul. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Vas. Május 21, 2017 11:34 pm

A támadást követő hetekben többet voltam távol a falutól mint engedett lenne egy lovas számára. Sokan már azt hihették egyedül indultam Thidiába, vagy még rosszabb hogy magam is ellenük fordultam. Így töltöttem a napomat a Efenlior szigeteken, tökéletes hely ha az ember magányra vágyik, csak Dreyndra volt velem. Már sötéted amikor vissza indultunk a szigetre, út közben a csupasz hegyeken át repültünk amikor Dreyndra észrevett egy jégsárkányt.
~Társaságunk akadt Vari, kíváncsi vagyok ki lehet, innét nem ismerem fel. Közölte nyugodtan miközben alább ereszkedett majd csak mikor már közelebb értünk ismertem fel a sárkányt, s annak férfi lovasát. Dreyndra tréfás hangulatában volt, s így nyíl egyenest repült el a mintsem sejtő lovas és sárkánya felet. Majd leszállt egy picivel messzebb a párostól.
~Dreyndra! A végén szívrohamot okozol nekik. Közöltem kényelmetlenül a gondolataimat társammal, bár nem tudom hogy attól féltem jobban ahogyan Lysanthir reagál ránk, vagy attól hogy mit mondhatnék neki. Majd Dreyndráról leszállva üdvözöltem őt.-Szia Lysanthir, elnézésed kérem Dreyndra kicsit kezelhetetlenebb mint szokott. Próbáltam menteni a menthetőt amikor sárkányom hátulról meg lökött fejével én pedig elvesztve egyensúlyom estem előre. Az esést még azt is rosszabbította hogy páncélban voltam, de legalább ez meg védett a horzsolásoktól.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Helló, sweetheart! I am
Lysanthir Valhosta
Hozzászólások száma :
41
Join date :
2016. Aug. 12.
Tartózkodási hely :
Kysppie


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Vas. Május 28, 2017 11:50 pm

Magányra vágytam, illetve csak Arzavur társaságára, de sejthettem, hogy ezen kívánságom nem fog megvalósulni, ha csak pár perc repülésnyire távolodom el Kysppietől. Mindketten egyetlen szó nélkül bámultuk a lemenő nap utolsó sugarait, de éreztük egymásban azt a kételyt és félelmet, amit a támadás és a következő napokban elkövetkezendő történések okoztak.
A naplemente sem volt képes teljesen lenyugtatni lelkünk, az pedig végképp nem segített, hogy egy nálam fiatalabb sárkánylovas éppen most kellett, hogy felbukkanjon itt.
Játékos kedvükben voltak, így gondolták megpróbálnak megijeszteni, de én és Arz nem reagáltuk túl a dolgot. Csak vártunk békésen ücsörögve a helyünkön és néztük, ahogy végül nem száguldanak nekünk, hanem elrepülnek a fejünk felett. A fiatalok kedvenc játéka ez, nem újdonság a számunkra.
-Szia Varianna. - köszönök egyhangúan, Arz pedig fejet hajt üdvözölve a nőstényt. -Semmi baj. Örülök, hogy van még, akiben maradt egy kis élet a történtek után.- közlöm, miközben feltápászkodok a földről, hogy ne kelljen alulról felnéznem rá. Egyébként is már lassan korom sötét lesz, közelebbről jobban látom a szőke hölgyet.
-Mit kerestek itt? - kérdésem nem mogorva és nem ledoromboló, csak kíváncsiskodó. Ugyan jobban örülnék, ha nem itt kóborolnának ilyenkor, de most már ez így alakult. Kezeimet összefonom, s végigmérem a nőstény sárkányt, majd az én jeges lényemre pillantok és vissza Varira.
Szám szóra nyitom, de aztán mégsem mondok semmit. Felhoznám a holnapi utazásunk a kis csapattal, de rájövök, hogy attól csak még feszültebb lennék. Sóhajtok egyet, majd kissé elfordulok és az égre pillantok. -Gyönyörűek a csillagok... - ennyit mondok, miközben bámulom azt a pár erősen fénylő égitestet, amik elsőként megmutatják magukat átvéve a lemenő nap sugarainak a feladatát. Szó szerint beragyogják az éjszakát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Helló, sweetheart! I am
Varianna Wrynn
Hozzászólások száma :
26
Join date :
2016. Jul. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Hétf. Május 29, 2017 12:11 am

Végül sikerült pont térde érkeznem teljes arc helyet, bár első gondolataim azok voltak mit is mondjak Lysanthirnak, ekkor nekem szegezte azt a kérdést amire nehéz volt válaszolnom. Egy pár perc után szólalok meg.
-Igen, azok. Válaszoltam majd egy mély levegő vétel után folytattam.
-Őszintén meg vallva fogalmam sincs, menekülök talán. Közlöm miközben én is felnézek az egekre, Thidia irányába.
-Legalábbis ez lenne a legjobb szó rá. Félelem tölt el az utóbbi egy hét eseményei után, nem érzem magam képesnek arra hogy bárki szemébe nézzek. Állok meg egy pillanatra, mély levegőt véve és nyelve egy nagyot.
-Az hogy Dreyndra pedig ennyire jól viseli engem is meg lep, de elnézésedet kérem biztos nem azért vagy itt hogy az én bajaimat hallgasd. Folytom el szavam miközben kifújom a maradék levegőt tüdőmből. Dreyndra eközben gondolatban próbál nyugtatni.-Nyugalom vari, jót fog tenni egy kis tárasság neked,
és Lysanthir biztosan nem fog megszólni téged.
Bár szavai kedvesek és tényleg minimális nyugalommal töltenek el, akkor is nehéz egy a sziget lakójának a szemébe néznem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Helló, sweetheart! I am
Lysanthir Valhosta
Hozzászólások száma :
41
Join date :
2016. Aug. 12.
Tartózkodási hely :
Kysppie


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Csüt. Jún. 15, 2017 5:17 pm

Mindenkire egészen máshogy hatottak az elmúlt hetek történései. A támadás, a csata, a gyász, a készülődés. Senkinek sem egyszerű időszak, még azok is teljesen le vannak sújtva, akik nem vesztették el a hozzájuk közelállókat. A kevésbé ismert vagy csak látásból ismert emberek elvesztése is megrendíti az itt élőket, a sárkányok halála vagy az, hogy a mindenhatónak tűnő sárkánylovasok nem tudtak mindenkit megvédeni.
-Menekülni nem érdemes. Az nem oldja meg a problémát. - válaszolom kissé mogorva hangon és közben fejemben folyton csak a holnapi utazás lehetséges kimenetelit próbálom kitalálni. Tudom, hogy nagyon nagy fejszébe vágtam a fejszém, de már késő lenne visszafordulni, de persze eszem ágában sincs visszamondani a felderítő utazást.
-Dreyndra még fiatal. Talán nem érzi át a helyzet súlyát. -pedig át kellene éreznie, hiszen ők is lovasok már egy ideje. Arz is képes átlátni a történteket, pedig nem sokkal idősebb a másik sárkánynál. De persze ahogyan az emberek is különböznek egymástól, úgy a sárkányok is ég és föld lehetnek.
Végigsimítok sárkányom pikkelyein és tekintetem elfordítva a csillagokról a jeges lényt kezdem fürkészni. Reménykedem csak, hogy készen áll a hosszú és nehéz útra.
~Ne aggódj, minden rendben lesz. ~ próbál nyugtatni mély és morgó hangján a fejemben, de én csak akkor leszek nyugodt, ha már túl leszünk a nehezén és mindenki jól van.
-Remélem a gyűlésen ott leszel holnap. - fordulok végül a lányhoz. Ez félig felszólítás is, hiszen mindenkinek ott kell lennie. Hivatalosan nem kötelező, de Nairennek és a falu lakosainak szüksége van a sárkánylovasok jelenlétére. Legalábbis úgy gondolom...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Helló, sweetheart! I am
Varianna Wrynn
Hozzászólások száma :
26
Join date :
2016. Jul. 11.


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   Pént. Jún. 16, 2017 1:19 am

Elfintorodom a halottakon, bár igaza van Lysanthirnak, nem olyan egyszerű az mint bárki gondolná. Majd felteszi a kérdést ami inkább hangzik parancsnak, kijelentésnek mint sem kérdésnek, de ez hát ez van.
-Igen, ott leszek. -Valamikor nekem is szembe kell néznem a szigetlakóival, bár nem tudom hogyan fognak reagálni. Álltam meg egy lélegzet vételre majd folytatom bár tudom jól hogy ez a legkisebb gondja jelenhelyzetben LYsanthirnak.
-Elvégre én is Thidiából származom, csak a szövetségnek köszönhetem hogy egyáltalán lovas lehetek, ez teszi pontosan nehézé azt hogy az emberek szemébe nézzek, de hát ez van nem tudok elleni mit tenni. Persze jó lesett kimondani azt amit másnak nem mertem volna, de hát ki tudna hibáztatni ezért? Majd egy kisebb szünet után folytatom.
-Ha biztos Thidiába akarsz repülni holnap, az erdőkben tökéletes rejtekeket találsz estére, nem igazán vannak arra őrjáratok legalábbis amikor még én szolgáltam akkor nem igazán mentünk erdő túrára. Ezzel fújom ki a maradék levegőt majd nézek fel a hatalmas szürke pikkelyes lényre aki már kereset magának egy kellemesebb fekvő helyet, valódi lustaság.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Helló, sweetheart! I am
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Csupasz hegyek   

Vissza az elejére Go down
 

Csupasz hegyek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Efenlior szigetek-