Az öböl

Tárgy: Az öböl Csüt. Május 22, 2014 6:11 pm

Az öböl

A hegyes-dombos szigetek egy nagyobb öblöt fognak közre. Itt csendes a tenger, védve van széltől, vihartól és az óceán ragadozói sem szívesen járnak ide.
A hajók óvatosan közelítsék meg, mert a bejáratot hegyes sziklák sokasága védi, melyek az idők során a hegyekről a vízbe hullottak.
A víz nagyon mély, nagyon tiszta, fürdőzésre kiváló hely.
A partok a legtöbb helyen sziklásak, de egy-egy szikla között homokos kijárat is felfedezhető.

Helló, sweetheart! I am **Vendég**

Brody

Talán nem kellett volna közölnie a fegyveres részleg gondnokával, hová dugja a kardját, ha még egyszer hagyja, hogy Tulan lenyúlja az ő, vagyis Gen fegyverét. Oké, valószínűleg nem kellett volna közölnie, de mentségére szóljon, hogy már szépen is kifejezte elégedetlenségét. Kétszer is.
Szó mi szó, kaphatott volna sokkal rosszabb büntetést, de azért nem különösebben érezte a lelkében szétáradó örömöt, ha arra gondolt, lényegében egész nap egy újoncot kell pesztrálnia, ráadásul kénytelen érte hajóra szállni - kevés dolog volt, amit jobban utált a vízi közlekedésnél. Ennyi év vándorlét után mérhetetlenül irritálta, hogy néhány négyzetméterre van bezárva, ráadásul látni se nagyon lehet semmit a víztükrön kívül, úgyhogy többnyire halálosan unta magát.
Kifejezett örömére szolgált hát, amikor végre meglátta az öböl körvonalait, s még le sem horgonyoztak rendesen, amikor ő már a parton császkált, hangosan panaszkodva mindenféle elgémberedett tagokról és csontokról - nem sikerült belopnia ezzel magát a fedélzeten tartózkodó két matróz szívébe, de nem különösebben nyugtalanította, tekintve, hogy már a hajózás alatt bőven megorroltak rá, amikor kikötött néhány, elmondásuk szerint fontos csomót. Akkor sem hatódtak meg különösebben, amikor Gen rámutatott, hogy ha ennyire jelentős az a gubanc a kötél közepén, érdemes úgy elkészíteni, hogy ne lehessen kicsomózni ilyen egyszerűen. Rugalmatlan banda.
Már látta távolból a másik hajót is, melyen valószínűleg az újonc érkezett, s elnyomta a kikívánkozó nyögést, amellyel az újabb hullámokon ringatózás gondolatát szerette volna honorálni. Nem nagyon értette, miért volt szükség a jelenlétére, amikor lényegében bárki el tudta volna kísérni a gyerkőcöt a szigethez, nem kellett feltétlenül lovastanoncnak lennie az illetőnek, de gyanította, több volt ebben a határozatban a nevelési célzat, mint a feltétlen igény. Plusz a tanodának sem jött rosszul, ha némi előzetes információbörzét tartanak a friss húsnak, legalább nem lesz annyi kérdése, ha körbevezetik.
Gen egy közeli sziklára telepedett, s onnan figyelte, ahogy egyre közeledik a vitorlás. Megfordult a fejében, hogy hoznia kellett volna egy táblát, rajta az "öcskös" felirattal, elvégre a lakatlan szigeten rengeteg lehetőség volt arra, hogy a kissrác összekeverje a fogadóbizottságát valaki mással, de végül elvetette az ötletet, lévén Gen is a tanoncok egyenruhájában virított, így nem volt nehéz észrevenni, hova tartozik. De csak ezért.

Helló, sweetheart! I am **Vendég**

Az utam hajókázással telt, inkább ülnék sárkányháton, mint hogy legközelebb is hajóra száljak. Nem érdeklődtem az útitársaimtól, valószínűleg semmit sem tudnak, vagy amit tudnak, az annyi röviden, amit én is tudok már. Akárhová néztem csak a vizet láttam, szóval reméltem, hogy hamarabb kikötünk a vártnál, mert ennél jobban már nem is tudnék begolyózni. De ami jobb hír, hogy várnak rám, elvileg egy idősebb fiú, gyakorlatban meg lehet valaki más lesz. Bár mégis jobb az, mint ez, hogy ugyanazt bámuljam. Bár nem nyaralni és kikapcsolódni jöttem. Ami a legfontosabb, hogy a kapott információk alapján már el tudok indulni egy vonalon, de ahhoz alaposan szemügyre kell venni minden apró részletet. Pontosan. Habár ha hírnevet akarnék is szerezni, akkor nem árt tisztában lennem az itt dúló harcokról, meg az ilyesmikkel. Mert ugye csak akkor szabad valamibe belekezdeni, ha minden feltétel adott. Szóval már eleve úszom az árral, ennél mélyebbre már úgysem süllyedhetek. Habár mégis. De ezt inkább nem firtatom. A part már nem volt messze, én mégis kényelmesen ücsörögtem a hajó szélén és kapaszkodtam kicsit. Nem kapkodtam el semmit, még akkor se álltam fel, mikor a fogadóbizottságom megláttam. De kénytelen voltam. Mire a hajósok elrendeznek mindent itt, én addig halálra unom magam, amit pedig utálok. Már az idejövetelt is utáltam, nem volt semmi elfoglaltság. Kiszálltam a hajóról és sétáltam a partig, ahol egy fiú várt.
- Hello. - üdvözlöm a fiút, egykedvű arckifejezéssel mérem végig, majd bemutatkozom a szemeibe nézve.
- A nevem Broderick. Te pedig az útbaigazítóm. Ugye? - kicsit meglepődhet a srác mivel a paradox hang és a kinézet is összezavarhatja. A hangom már felnőttes, 15 éves vagyok, a kinézetem meg egy 10 éves gyereké, ki ne lepődne meg a vizuális hatásoktól?

Helló, sweetheart! I am **Vendég**

Brody

A hajó szépen, lassan ringatózva végül befutott - vagy inkább beandalgott - az öbölbe, s kisvártatva megjelent jövetelének oka, szigeti tartózkodásának értelme, feladatának központja, küldetésének fundamentuma...egy legfeljebb tízéves, tejfölszőke, piszeorrú gyerkőc.
Anyám borogass.
Gen továbbra is a sziklán sziesztázva figyelte, ahogy a kissrác megküzd a hepehupás parttal és megközelíti táborhelyét, majd megáll előtte. A pöttöm fiúcska egykedvűen nézett rajta végig, ezzel szemben Gen leplezetlen kíváncsisággal próbálta befogadni a látványt, abban reménykedve, hogy a friss tanonc szervezete minden kapott anyagot az agya fejlesztésébe invesztálta, mert ha értelmileg is olyan lesz, mint kinézetre, az ifjú Costis inkább az árboc tetején fogja eltölteni a hazautat.
Egy biccentéssel üdvözölte az apróságot, aki már bemutatkozott, így Gen megállapíthatta, hogy körülbelül semmi nem klappolt első látásra - magában még tanakodott azon, hogy csak furcsa, vagy egyenesen nevetséges a bolhaméretű srác szájából ennyire mély hangot hallani, de egyelőre nem jutott dűlőre.
- Nem, a sziget totemoszlopa - válaszolta egy szemforgatással kísérve. Nehezen viselte, amikor valaki hangot adott a nyilvávalónak. - Gen, név szerint - mutatkozott be röviden, elvégre elég kevesen voltak tanoncok ahhoz, hogy előbb-utóbb úgyis kiderüljön, ki-kicsoda, bár őszintén remélte, hogy rövid ismeretségük nem fog Broderick számára felhívásként funkcionálni arra, hogy Genhez rohangáljon ügyes-bajos dolgaival.
- Üdv a fedélzeten, törpe - jegyezte meg végül, noha lett volna valami hivatalos szöveg, amit le kellett volna darálnia, de fájdalom, elvitte a szél a hajón. Vagy kezdetnek sem hozta el? Tudja a fogadós szakállának őszülő vége, de hogy neki fogalma sincs, az is biztos.
Gen továbbra sem állt fel, vagy mutatott bármi egyéb hajlandóságot arra, hogy szeretne elindulni. Ő tökéletes nyugalomban megvolt a helyén, nem rohant semerre - legfeljebb amennyiben megkérdezik, miért volt ilyen hosszú az út, ráfogja arra, hogy nem érkezett időben csatlakozásra a másik hajó.
- Remélem, nem sietsz sehova - közölte hanyagul, miközben háton fekve kényelembe helyezte magát a méretes sziklán, tenyerét használva párnának, félig lehunyt szemmel. Nem tervezte itt bepótolni az alváshiányt, amit a tanoncévek alatt felhalmozott magának, mindenesetre kellemes volt a lágy szellő és mindenkire ráfért egy kis relax. Még a matrózokra is, akik olyan tekintettel méregették, hogy ha Gen nem lett volna meglehetősen hatásos kardforgató, vagy az utálat gyakorlott célpontja, felrémlett volna benne, mikor fogják nyársra szögezni és feláldozni a tengeristennek viselkedéséért.

Helló, sweetheart! I am **Vendég**

Igen, ő volt a kísérőm, vagy bármi hasonló, aki hamar rövid tömör gyönyörrel bemutatkozott, Ő Gen. Valóban elég tömör neve van egy... oszlopnak.
- Nem vagyok törpe, szóval ne hívj így! Broderick, oké? Gen. - nem szeretem a gúnyneveket még akkor sem ha nem ártó szándékkal aggatják rám, én se adok senkinek neveket a külsejére vonatkozóan, így viszonzásképp se kell, amúgy sem hallgatok rájuk. Gen nem áll fel továbbra sem, viszont én nem azért jöttem, hogy a tájat bámuljam. Lesz időm elég rá, hiszen itt fogok élni, de hogy hol fogom majd meghúzni magam, az egy felettébb jó, 5 pontos kérdés. Nem tudom milyen hosszú útról is van szó, szóval hamarabb túl kellene rajta esni, amúgy sem szeretek unatkozni, céltalanul lebegni a nagyvilág atmoszférájában, vagy bárhol, ahol meglehet egyáltalán élni, mivel meghalni egyelőre nem szándékozok. De ő? Ő meg csak úgy van és hanyatt fekve bámult a semmibe, ennyire nem törődöm, lenne, majd lesz ami lesz világnézettel?
- Sietni nem sietek, de itt ragadni se akarok....szedd össze magad, mielőtt Én szedlek össze és induljunk! - adtam hangot az "igenis sietek" mondandómra.
- Nem érdekel milyen lassan haladunk a faluba, vagy isten tudja hová, de nem vagyok hajlandó itt ácsorogni, illetve ücsörögni a továbbiakban. - néztem rá kissé szúrós szemekkel mintha valami mester féle volnék, de nem vagyok az, de utálom a semmit tevést, meg az ehhez hasonló unalomhoz hasonlító pótlékokat.
- Szóval kelj fel és mutasd az utat, Gen.

Helló, sweetheart! I am **Vendég**

Brody

Egy biccentéssel jelezte, hogy felfogta - ha ő törpe lenne, biztosan ő sem szeretné, hogy lépten-nyomon emlékeztessék rá.
Micsoda empátia. Vállon veregethetné saját magát, olyan ritkaság.
A harmónia viszont nem tartott különösen sokáig - úgy tűnt, amennyire Gen nem hajlandó belátható időn belül még egyszer hajóra szállni, Broderick pont ennyire nem akart a szigeten maradni.
- Csak azt ne! - emelte maga elé a karjait tettetett megadással, hangjában némi gúnnyal vegyülő ijedtséget mímelve. Mi is történne, ha egy nagyszájú tízéves "összeszedné"...?!
- Nem fogunk ittragadni - sóhajtotta. - A szörnyek a sziget másik oldalán laknak - tette még hozzá, és nem azért, hogy Broderick agyát húzza, a legendák szerint tényleg voltak. Már csak az a kérdéses, mennyi hitelt adunk nekik.
Az mindenesetre látszott Brodericken, hogy nem bír megülni - megállni - a helyén, valami miatt nagyon mehetnékje volt.
- Micsoda sürgős dolgaid lehetnek - fintorgott. - Nyugi, bőven lesz időd megunni is, főleg, ha elsőre nem választ tojás - vonta meg a vállát és nem igazán mutatott rá hajlandóságot, hogy sokkal gyorsabban lásson neki a készülődésnek, elsősorban pont azért, mert Broderick erre várt. Mivel Gen tisztában volt azzal, hogy a hajó semmiképp nem fog nélküle elindulni - még ha a matrózok utálták is, mint sárkánytojással rendelkező tanonc rangban bőven felettük állt, úgyhogy pillanatnyilag ő volt a góré, gondoljanak a személyéről bármit is. Ráadásul ha már ott tartottak, hogy ki mit szeret, az utcagyerekből lett lovas azt nem bírta elviselni, ha parancsolgatnak neki - és notóriusan az ellenkezőjét csinálta, ha megtörtént. Sosem válna belőle értékelhető katona, de szerencsére nem is volt vágya, hogy hivatásos fegyverforgatással keresse a kenyerét.
Igaz, az még saját maga számára is kérdéses volt, pontosan mivel is szeretné. Személyisége nem volt igazán sok foglalkozással kompatibilis.
- Helyezkedj el valahol, a hajón bőven lesz lehetőséged állni. Ülni kevésbé - javasolta, bár igazából nem különösebben foglalkoztatta, Broderick megfogadja-e tanácsát. - A kontinens melyik részéről jöttél? - tette fel a kérdést, elvégre csak onnan származhatott a kissrác, különben nem kellene hajókázniuk. Egyiküknek se, hogy teljesen korrektek legyünk.

Tárgy: Re: Az öböl Csüt. Ápr. 07, 2016 3:35 pm

Játék vége!
Szabad terület!

Tárgy: Re: Az öböl Hétf. Okt. 10, 2016 9:13 pm

Gyász

Már jó pár nap eltelt azóta, hogy ránk támadtak azok a katonák. Azóta sem igazán értjük, hogy mi volt ez az egész, de az emberek és sárkányok nem is ezzel vannak elfoglalva, hiszen nagyon sok áldozatot követelt az a nap annak ellenére, hogy végül sikerült elkergetnünk őket. Gondolom van egy-két foglyunk, de nekik is sajnos. A csapatom nagy része már készül utánuk menni, de én képtelen vagyok bármit is tenni most, amivel hasznos is lehetnék. Elintéztem mindent, amit szükséges volt, aztán csónakba ültem és eljöttem. Persze nem szó nélkül, néhányan tudták mire készülök, mások pedig láthattak is elhajózni.
El akartam vonulni a világ elől egy kis időre. Se embert, se sárkányt nem szerettem volna látni egy pár napig, de nem a házamban, a sötét falak között kívántam gyászolni, hanem a természetben, ahol közelebb lehetek Morth szelleméhez.
A csónakommal egészen az öböl legbelsőbb partjáig hajóztam és ott kötöttem ki. Nem vonultam túlságosan be a fák közé, mert látni akartam a vizet minden alkalommal, amikor arrafelé fordultam.
Az időnk kellemes volt, így csak egy birkabőrt terítettem a földre, rá egy gyapjúplédet, amit majd takarónak használhattam és letelepedtem rá.
Alig hoztam magammal valamit, de így volt értelme a gyászomnak. Semmi és senki nem terelhette el a figyelmem társamról, aki valószínűleg már a sárkányok mennyországában van és onnan néz le ránk.
Szavakba önteni képtelenség, amit érzek, így aztán magamban sem próbálom megfogalmazni, csak felnézek a fák ágai között a lemenő nap által sárgásra festett égre és várok. Várok egy jelre. Hogy mire, azt igazából magam sem tudom...

Tárgy: Re: Az öböl Csüt. Nov. 03, 2016 9:11 pm

Ventusi düh

Ott hagyott csapot papot, Rowen. Vagyis a legszükségesebb időben ment el. Sokan akarnak a kontinensre menni, de kifogja elmondani ki mehet és ki nem.
~ itt van érzem, hogy itt van ~mondja Eylinert teljesen biztosan kijelentve. A parton nagy szélt kell keltve leszáll Eylinert. ~Csak óvatosan.
Nem tudom mi történt Rowen és Eylinert között a támadás során mert nem beszélt róla a társam.
~Rendben. ~ egyezek bele Eylinert szavaiba
- ROWEN - Kiáltom el magam. Eylinert csak rám mordul. Elmosolyogtam és hátranéztem, bár nem látja hogy mosolygok, mégis tudja, hogy huncuttól kedve ellen cselekedtem.
~ Ventus, rendes légy! ~ förmed rám és követ engem társam. ~A fák közül érzem zsenge erdő és birkával keveredik az szaga
Elindultam a fás ligetes rész felé. Legszívesebben hazavinném Rowent. Hogy tegyen rendet, a szigeten és segítsen valahogy, hangomat hallatni a a lovasok közt, hisz én ismerem Thidiát a legjobban, én éltem ott csekély tizennégy évig. Én vagyok a követ. Már a napokban egyszer voltam a kontinens partjainál. Eylinert tudom, hogy már kifáradt, és nem sokáig bírja már, és a túlhajszoltság küszöbe felé, amit nem engedhetek meg neki és meg magamnak se, Nekem jól esne egy rendes ágyban való alvás. Persze hogy ingerlékeny vagyok és valakinek a szép fogsorát kiverném.
A foglyokkal valahol már partra szálltak, a támadóink, az egyetlen esélyem, hogy ne vérengzésbe törjön ki az egész az, ha ész érvekkel meg tudom győzni a király és a felbőszült lovasokat a békekötésre, de ehhez egy tőlem bölcsebb ember kell egy vezető, aki valaha át látta a lovasok közti kapcsolati rendszert, kit kell meg győznöm, ki a szavahihető és ki megbízható. Lehet hogy követ vagyok, de egyáltalán nem tudom, kihez hogy kellene szólnom, hogy hallgassanak rám a lovasok és a szigetlakók.
Marthát és Linort sem láttam napok óta. Pedig mindkettejüket megakartam keresni a támadás után, de nem sikerült, ezernyi feladatban segítettem és több tucat ember vont kérdőre, mert a követnek tudnia kellett volna erről a diplomácia dologról, biztos én hibáztam el, a dolgokat és miattam történt a támadás. Az nem bűn, hogy Linorról nem tud az apja még vagy mégis?
- Rowen, tudjuk hogy itt vagy. - szólalok meg hangosan. - Ne hagyj cserben kellesz nekünk. - és halkan hozzáteszem - vagyis nekem.
~ Biztos itt van? ~ kérdőjelezem Eylinert, mikor a fás részt elértem és nem láttam Rowen.
~pff, jobbra lesz.~ onnan érzem. Elindultam társam szerinti irányba.

Tárgy: Re: Az öböl Szomb. Nov. 12, 2016 10:06 pm

Sajátos érzelmek

Hetek óta nem jártam Echwardra szigetén, s Kysppien sem mostanában voltam utoljára, mostani látogatásom előtt. Ez sem tartott azonban sokáig. Rövid időn belül, számos információval lettem gazdagabb. Kellővel, kelletlennel, nekem azonban nincs módomban válogatni közöttük. Már látszatra is, egészen más a hely mostani légköre. Kevésbé vidám, aligha lelkes, helyette azonban minden búval van átitatva. Gyász színei mindenütt, s egy-egy helyen még érezni a vér kellemetlen szagát. Szívem egyszerre szorul el, és borul szemernyi elégedettségbe a hírek hallatán. Eszembe jutnak a sárkányok, kiknek vére kezeimhez tapadnak. Az ártatlan, elkószált lakosok halála nyomni kezdi mellkasom, gyötrődést ültetve ábrázatomra, hitelessé téve a megtörtséget, mit most teljes egészében éreznem kellene. Csupán az okok különböznek, még ha csak részben is.
Rowenről szintén tudomást szereztem és a sárkányával történtekről. Szegény parancsnok. Valójában senkinek nem kívánom azt a kínt, mi egyik felének elvesztésével jár. Túlontúl kegyetlen gyötrelem az, mégis… Bár együtt érzek fájdalmával, irigykedem.
Egy enyhén megrakott csónakban evezek Efenlior szigetére. Az idő múlása összefolyik, ahogy visszaemlékezem saját felem elhullására. Nem tudom, mennyi ideje evezek, de azt igen, hogy közel járok. Egészen beevickélek a szárazföld befelé való kanyarulatában, jóformán felhagyva a víz lapátolásával. Dülöngélve engedem a sodrásnak, hogy vigyen, merre jónak látja, egész a legközelebbi partig, hol egy másik ladik is helyet foglal.
Szinte biztos vagyok benne, hogy Rowené az öbölben kikötött tákolmány. Más, kinek sárkánya van, minden bizonnyal annak hátán érkezne. Épp úgy, mint az eget nem sokkal fölöttem átszelő bestia. Ámulva, mégis elkenődve figyelem a szárnyas lényt, miként fordul az égre képzelt kanyar mentén, keresve saját helyét a levegőben. Nagyot nyelek, visszatérve bárkámhoz, kipattanva belőle, kijjebb vonszolva azt a homokba. Most már csak meg kell találnom, de miért is? Gőzöm sincs. Beszélgetni akarok egy régi ismerőssel? Meglehet, ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül dolgomat. Az a feladatom, hogy információkat gyűjtsek, nem az, hogy lelki vigaszt nyújtsak a vigasztalhatatlannak. Ilyenkor egyáltalán nem segít az efféle fröccs, kivéve, ha bor is társul mellé.
A parti nyomok keresésébe, majd követésébe kezdek, nem megfeledkezve a sárkány mozgásáról. Hallomásból ugyanazt a személyt keresik, mint én. Talán máskor kellene jönnöm. Nem is megyek közel. Amint megpillantom őket, inkább leülök egy nagyobb bokor takarásában, nem zargatva a párost. Majd beszélek vele, ha egyedül lesz. Semmi szükség arra, hogy beleavatkozzak egy efféle társalgásba. Vagy van? Meglehet, hogy pont az lenne a lényeg, hogy közbeavatkozzak? Mégis… Mit kellene tennem?

Tárgy: Re: Az öböl Kedd Nov. 15, 2016 4:30 pm

to Ventus & Tia

Tudom, hogy nem csak én gyászolok, hanem az egész sziget. Tudom, hogy nem csak én vesztettem el a társam, hanem jó páran még a csapatunkból. Viszont mindenki máshogyan dolgozza fel azt, ami történt. Nekem pár nap magányra volt szükségem, de azt hiszem túl nagy kérés volt. Megértem, hogy most mindenkire szükség van, főleg arra akit eddig vezetőjüknek tartottak, de ha nem tudom tisztességesen meggyászolni azt a sárkányt, aki tulajdonképpen az életemet jelentette, akkor félembernek sem leszek beszámítható, ebben biztos vagyok. Csak pár napot kértem, de sejtettem, hogy lesz valaki, legalább egy valaki, aki utánam jön.
Morth-al való legszebb emlékeimet próbáltam felidézni, amikor egy ismerős férfihang ütötte meg a fülem, sikeresen kizökkentve gondolataim világából. Elsőre nem tudtam volna megmondani, hogy ki is a látogatóm, de amikor másodszorra meghallottam a hangot, akkor már rögtön tudtam, hogy a követünk az. Sejtésem ugyan volt, hogy mit szeretne, de nem igazán értettem, hogy miért nem tudta kivárni azt a 2-3 napot, amíg itt vagyok. Hagytam utasításokat, hagytam tanácsokat, még ideiglenes vezetőket is jelöltem ki. Mit akarhat?
Feltápászkodok a földről, s mire felegyenesedek meg is pillantom Ventust és mögötte.... Eylinert. Legszívesebben elfordítanám a tekintetem, hogy ne lássák, ahogyan elhomályosodik, de inkább tartom magam. Megpróbálok minden érzést elfojtani, amit a sárkány látványa kivált bennem. Senkinek nem kívánom ezt az érzést, még egy száműzöttet sem sújtanék ilyen tragédiával.
-Mit akarsz, Ventus? - kérdem nyersen, amikor már kellő közelségbe ér.
Arról pedig fogalmam sincs, hogy nem csak egyetlen látogatóm akad. Morth nélkül az érzékeim a nullával egyenlőek....

Tárgy: Re: Az öböl Csüt. Dec. 08, 2016 9:54 pm

Ventusi düh

Mikor feláll Rowen, észre veszem. Eylinertnek igaz volt.
- Hogy, mit akarok? - Kérdezek vissza igazából magamnak. - Hát Rowen Quadant akarom. Beszélni akarok vele. - mondom harsányan.
Eylinert valahol a hátam mögött van és onnan hallgatja a dolgokat.
Érzem, hogy rosszul érinti az ahogy hozzám szólt Rowen és emiatt mocorog a hátam mögött legszívesebben megleckéztetné őt valahogy, de nem teszi meg, mert fáj neki Morth halála.
-Rengeteg kérdésem van, hozzád. - kezdek bele a dologba. - Tudni akarom ki az, akivel normálisan tudok beszélni azon az átkozott szigeten, aki higgadt ebben a káoszban.
Egy pillanatnyi szünetet tartok és folytatom. - Mert te mindenkit ismersz a lovasok közt, velem ellentétben.
Ez volt az egyik nagy dolog, amiben hiányt szenvedtem a társaimat nem ismertem, mindig jártam a világot és alig voltam a szigeten volt pár ivócimborám, de általában felszínes volt a legtöbb lovassal a kapcsolatom. Mégis kihez fordulhattam volna ahhoz az emberhez, akit legjobban ismertem a szigeten.
Csak rá kellett néznem láttam, hogy megviselt volt, hisz elvesztette a társát.
Sok terhet viseltem most Linorról és a végén jártam mindennek. Fáradt voltam, ingerült és feszült, de most mégis megértőnek kell lennem a Vezérrel, de valahogy nem tudtam, hogy kezdjem. Még azt se mondtam ki neki, hogy részvétem, mert a gyászhoz nekem, nincs időm, mert most minden egyes elvesztetett óra után káoszba fordulhat a világ.

Tárgy: Re: Az öböl Hétf. Dec. 12, 2016 4:15 pm

Sajátos érzelmek

Eszembe jutnak Carax állandóan fennálló utasításai. Mindegy, hogy mikor, vagy ki, de ha módjában áll, végezzen Rowen Quadannal. Ez az a parancs, amit én nem akarok teljesíteni. Főleg nem most, azok után, hogy az említett férfi épp azt a fájdalmat és ürességet éli át, amitől én hét éve szenvedek. Emiatt még örülök is, hogy van itt még valaki. Könnyedén elmondhatom, hogy nem volt rá lehetőségem a sárkány és lovasa jelenléte miatt. Nem mintha egyébként megpróbálkoznék vele, de még ha híre is megy, így nem lehet baj. Igaz, az én szavam másokéval szemben... Nekem van előnyöm, tisztségemből adódóan. Elvileg. Aztán az egész attól függ, hogy a száműzötteket összefogó ember, avagy a vezér hogyan gondolja. Kellemetlen helyzet. Egy részem hajlik arra, hogy teljesítse az örök érvényű utasítást, a többi azonban... Inkább együtt érezne. Még ilyen nevetséges dolgot!
Ami viszont most jobban zavar a saját magammal való civakodásnál, az a sárkány. Kerül-fordul azt várom, mikor ront rám, hogy kirángasson a bokrok mögül, miután észrevesz. Mert észre fog, ebben biztos vagyok. Ki rejthetné el a jelenlétét egy sárkány elől? Kivéve ha az a pikkelyes egyszerre vak, süket és náthás. Akkor lehet esélyem. Ez azonban könnyen idetalált, úgyhogy nem lehet ekkora szerencsém. A beszélgetést hallgatva valamivel odébb húzódom. Csupán néhány centivel közelebb, miközben ujjaimmal igyekszem a lehető legcsendesebben odébb mozdítani néhány szemem elé kerülő levelet. Mit tehetnék, a kíváncsiság nagy úr. Bár ennyi erővel valószínűleg oda is mehetnék, de nincs kedvem megzavarni őket feleslegesen. És legalább nem kell közelebb lennem ahhoz a fenevadhoz, ami jelenlétével minduntalan halott társamra emlékeztet. Valószínűleg ezzel nem csak én vagyok így. Mégis hogy lehet valaki ennyire... Áh, felesleges ezen felhúznom magam!

Tárgy: Re: Az öböl Hétf. Dec. 12, 2016 7:21 pm

to Ventus & Tia

Nem vagyok épp beszédes hangulatomban, talán nem ez a nap a legideálisabb egy ilyen beszélgetés lebonyolítására. Nem véletlenül jöttem el a szigetünkről és ezt Ventus is észrevehette volna. Szükségem volt némi egyedüllétre, hogy kitisztítsam a fejem és úgy visszatérve higgadt, értelmes döntéseket tudjak hozni. Addig viszont semmi értelmét nem láttam az ott tartózkodásomnak. Minden gondolatmenetem ugyanoda lyukadt ki és képtelennek éreztem magam bármiféle komoly döntés igazságos meghozatalára. Úgy gondoltam, hogy a csapatom ugyanúgy felnőtt emberekből áll, akik tudnak helyes döntéseket hozni nélkülem is. Nehéz volt belátni, hogy talán ez nem mindenkire igaz.
-Ezért igazán fölösleges volt idejönni.- válaszolom röviden nem igazán törődve Ventus kétségbeesésével. Sárkánya látványa sem segít azon, hogy segítőkészebb legyek. Egyszerűen nem megy. Hiába érzem önzőnek a viselkedésem, egyszerűen nem megy.
-Ezt bárkitől megkérdezhetted volna a szigeten. Karyn, Ghaden vagy bármelyik Valhosta készségesen segít nektek.- egészítem ki a válaszom, aztán elfordlok és visszalépek a leterített báránybőrhöz és visszatelepszem rá. Nem érzem szükségét, hogy továbbra is állva maradjak. Egyébként is szédít a sárkány látványa. Nem hiszem, hogy tovább két lábon tudnék maradni pár percnél.

Helló, sweetheart! I am **Ajánlott tartalom**

» Gyilkos öböl

Az öböl

Az öböl

Similar topics

Similar topics