Aireen Warren

- Gyere Drágám, ideje lefeküdni! – szólt anyám lágyan, és kivette a kezemből a mesekönyvet, amit már lassan egy órája lapozgattam. A nyakába csimpaszkodtam, ő pedig nevetve emelt fel a hatalmas fotelből, mely normális estéken apám helye volt. Most azonban apám vadászni indult a falubeliekkel, így a hatalmas fotelben csak én ücsörögtem. 5 évesen nem voltam olyan nehéz, így nem csoda, hogy anyám még a karjaiban cipelt be a szobámba, ahol lágyan betakargatva fektetett le.
- Ma is énekelsz nekem, ugye? – néztem rá csillogó, szívbe markoló tekintettel, amire anyám csak lágyan elmosolyodott.
- Hát persze, Édesem! – csókolta meg a homlokomat, én pedig befészkeltem magam anyám ölébe, magamhoz öleltem a plüss macimat és úgy hallgattam csodálatos hangját, mely betöltötte a szobát. Nem sokáig hallgattam, mert perceken belül elaludtam, és másnap a nap meleg sugarai simogatták arcomat. És valami nedves… Halk, lágy, játékos morgásra ébredtem és arra, hogy valaki – vagy valami próbálja kitépni a macimat a karjaim közül. Lassan kinyitottam a szememet és egy ugyanolyan kék pillantással találkoztam, mint a sajátom: egy apró farkas kölyök csücsült az ágyamon, furcsán kajla fülekkel, és igyekezett elvenni tőlem a macimat. Döbbenten ültem fel az ágyamon és édesanyámért kiáltottam, de a farkas nem foglalkozott vele. Lassan felé nyújtottam a kezemet, amit megszagolgatott majd meg is nyalt.
- Apádék tegnap találtak az erdőben néhány farkas kölyköt és gondolta, örülni fogsz egynek – anyám tekintetében csodálat, gyönyörűség és határtalan öröm csillogott, ahogy nézett engem és az aprócska kis jövevényt, mely még mindig a macimra pályázott. Lelkesen csaptam össze a kezemet és nyúltam a farkas után, aki úgy tűnik, hogy örömmel vette ezt a mozdulatot. Magamhoz öleltem, ő pedig megnyalta az arcomat, majd a fülemet kezdte le rágcsálni. Kacagva felnevettem, és attól a naptól kezdve szinte elválaszthatatlanok lettünk. Nidalee-nek neveztem el, az egyik híres sárkánylovas nő után.
Ahogy cseperedtem, úgy nőtt velem Nidalee is, és sok mindenre megtanítottam a farkast és ő is engem. Gyakran jártuk az erdőt együtt, és miközben ő vadászott, én gyógynövényeket – és néha mérgező növényeket is – gyűjtögettem. Anyám a falu ispotályában dolgozott segítőként, így egyértelmű volt, hogy én is ezt fogom kitanulni. Érdekeltek a betegségek, a gyógyítás, ám valamiért a fájdalmat megszüntető mérgekhez is vonzódtam. Egyre többet kísérleteztem a növényekkel, emiatt nem egyszer kötöttem ki én is az ispotályban. Nidalee végig mellettem volt, és szinte senkit nem engedett közel hozzám az anyámon kívül. 12 éves koromra már saját mérgeket és főzeteket kevertem, a falubeliek pedig hálásak voltak a friss gyógymódokért. Egy nap azonban…
-Gyere Nidalee! Mindjárt otthon vagyunk! – kacagtam fel és futottam, ahogy a lábam bírta, de hamarosan hallottam, hogy farkasom ott lohol mögöttem, majd már a mancsait és pofáját is láttam magam mellett. Aztán hirtelen megtorpant és nyüszíteni kezdett.
-Mi az, elfáradtál? – futottam még egy kicsit tovább, majd lefékeztem és nevetve néztem a farkasra, ám a szemében fájdalom és félelem tükröződött. Odasiettem hozzá és megsimogattam a fejét, mire a farkas ismét felnyüszített. A faluból hatalmas üvöltés hallatszott, majd férfiak kiáltásai. Arra kaptam a fejemet és ijedten, hevesen dobogó szívvel rohantam a falunk felé, ami lángokban állt, a főtéren pedig egy hatalmas, éjfekete sárkány viaskodott néhány férfival. Döbbenten álltam és kerestem apámat a férfiak között, de nem találtam. Nidalee rohant el mellettem a házunk felé, én pedig követtem őt. Ahogy befordultunk a sarkon, könnyek szöktek a szemembe és szinte prüszkölve, sikítva rohantam a ház felé, ami lángokban állt. A gerendák már el voltak égve, szinte agyon volt nyomva a ház. Azonban még láttam odabent mozgást, és mintha anyám nyöszörgését hallottam volna. Nem gondolkoztam, csak rohantam befelé a lángok közé, és láttam, hogy Nidalee is rohan mellettem. Apámat a grabancánál húzta kifelé az égő házból, majd homokkal oltotta el még lángoló karjait. A férfi nyöszörgött, később visszaemlékezve tudtam, hogy anyám nevét suttogta. A nappaliban furcsa módon apám hatalmas foteljét néztem, csak álltam és bámultam a hatalmas bútort, amit nyaldostak a lángok. Anyám sikítására ébredtem fel és rohantam tovább, ám megzavarodva, a füsttől alig látva és köhögve nem tudtam, honnan jön a hang. És akkor történt… Recsegett-ropogott a ház, és másra nem emlékszem, csak egy hatalmas ütésre a fejemen és arra, hogy iszonyatosan fáj a szemem. Azt hiszem valami felrobbanhatott, minden esetre kifelé indultam a házból, Nidalee pedig segített teljesen kijutni onnan. Anyám bent égett. Fogalmam sincs, hogy hol volt és hogy mennyire közel voltam hozzá…
Az apám túlélte a vészt, azonban a sárkány, amely szinte az egész falut felperzselte és számos ember halálát okozta, elmenekült. Vélhetőleg az elméjével volt valami gond, megzavarodott és a faluban élő sárkánylovasok habár segítettek a sárkány megzabolázásában, mégsem értették ők sem, miért merészkedett a magányos sárkány a falunkba és miért tombolt. Utólag számos sárkánytojás cserélt gazdát a sötétebb körökben és feltehetően a sárkány gyermekei miatt jött hozzánk, hiszen valaki aljas módon lophatta el a tojásait. Én pedig…
… Megvakultam.
Az ispotályban tértem magamhoz, és mikor kinyitottam a szememet… Nem láttam semmit, csak halk nyüszítést halottam és zokogást. Apámét. Mint gyógyító tanonc hamar felfogtam, hogy mi történt velem és éreztem a gyógyító kenőcsöt a szememen. Egy ápoló felvilágosított, hogy valószínű soha többet nem fogok látni. Teljes letargiába estem, depressziós lettem és meg akartam ölni magamat. Apám is magába roskadt, ám nem adta fel –miattam. Újraépítette a házunkat, ugyanolyanra, amilyen régen volt. Nidalee volt az egyetlen támpontom az életemben, és azt hiszem, hogy ő segített nekem lábra állni. Habár nem leszek soha önmagam, igyekszem élni az életemet és habár már beletanultam az orvoslásba, most muszáj lesz látás nélkül is újra tanulnom mindent. A száműzöttek története természetesen hozzánk is eljutott, és bosszút ébresztett bennem: ÉN akartam megölni a sárkányokat, akik miatt ilyen lettem. Akik miatt anyám meghalt és apám elvesztette a hitét. A mérgekre kezdtem összpontosítani és kettős életet éltem: napközben segítő, jó lelkű gyógyító voltam, míg éjszaka irtózatosan erős mérgeket kevertem és jutattam el a száműzötteknek. Akik hálásak voltak a segítségemért…
Így telt el számos esztendő, és most itt vagyok 18 évesen, vakon bízva Nidalee-ben, a farkasomban, mérgeket keverve a sárkányoknak, hogy pusztuljanak el –egytől egyig!

Üdv, Aireen!
Karakterlapod igen tetszetős, tetszik a fogalmazásmódod is. Ám volna itt egy apró probléma. Mivel a történetedben nem derül ki, hogy az a sárkány miért is tombolt a városban, ezért kérlek ezt a részt vagy játszd ki, vagy pótold a lapodban. Ugyebár a sárkányok elvesztették a bizalmat az emberek felé, még sem mennek csak úgy tombolni a városba, főleg nem a miénkbe, ahol is ott van jó pár társuk. Nagyon jó ok kell ahhoz, hogy ilyen pusztítást csináljon egy sárkány.
Ennek ellenére elfogadlak, mert minden más nagyon tetszett. Sajnálom szemed világát, de azért picit durva, hogy mérgeket keversz. XD Jó játékot minálunk, miután lefoglaltad az arcod!