Keltető épülete

Hangulat Zene

Megbeszélte velem a fiatal lány, hogy eljön hozzám, egyik órám után, de hát nincs itt még. A tanoncok, kik nem a betegágyat nyomják azoknak tartottam egy kis sárkányismeretet, de nem éppen bizalom keltő látványt nyújtottak számomra, mikor az óra előtt meg láttam őket, már akkor tudtam, a mai tanításból sem lesz semmi. Sokan sérültek meg, ha nem testileg, akkor lelkileg, valaki fontosat veszítettek el.
Nem beszéltem, sokat, inkább hagytam, hogy olvassák a könyveket. Próbáltam én is visszaállni a régi kerék vágásba, de nem sikerült nekem se, ahogy a fiataloknak sem. Mindenki mással volt elfoglalva, talán senki se olvasott igazán. Egy óra csend után elengedtem őket, némán kimentek a teremből és egyedül maradtam. Pár perc után jöttem rá hogy nincs itt a Mertonhall lány, így az épületet körbe járhattam. Különböző szobákban voltak a sárkánytojások elhelyezve. A jégsárkányok terme, az energia tojások mellett van, méreg sárkányok keltető része után a tűz sárkányok szépséges medditerrán melegségű forró száraz szobájába mentem be. Ahol Mandzsarion párjának egy sárkánytojása is ott volt.
Igen, szépen nézet ki. Reméltem, hogy Madzsarion vonásai ott lesznek a fiatal sárkányon.
Lynessa Mertonhall, már percek óta késik. Nem tudtam mire, vélni talán Karyn Daia, az a gyogyós nőszemély megengedi neki a késést. Nem hittem volna vagy egyszerűen, elfelejtette és neki is ezernyi dolga akadt hirtelen, a támadás után, így sebesülten is, hogy meglátogasson itt engem.
Lynessából elképzeltem már, hogy egyszer valamelyik fiam, felesége lesz vagy beházasodik a családomba, de a fiatal lányon nem láttam sosem a házassági szándékot egyszer sem. Talán azért, mert minden idejében a sárkánya társaságában és kapitánya gyakorlataival köti le magát.
No, de én másképp gondoltam, ha velem akar tényleg tanulni, vissza kell vennie ebből az eszméletlen tempóból és lassítania kell. Aki lassan jár tovább él. Gondoltam magamba, miközben kifelé bandukoltam, a teremből.
Talán az egyik fiatalabb fiú érdekelheti őt. Egykori megboldogult sógorom unokája, lesz a megfelelő választás számára, de biztosra vettem, hogy én találok a hajadon lánynak férjet.
Egyet sóhajtottam, és kifelé mentem. Hallottam, ahogy valaki utánam kérdezősködik és valaki válaszol is rá, de lassan szükségtelennek láttam az egészt, hisz a hangok felé tartottam egyenesen és úgyis fel bukkanok előttük.
- Itt vagyok - szóltam fenn hangon, a félhomályba burkolózott folyósról.
Lynessa felé tartottam, és mikor teljes alakja körvonalazódott előttem egy kis üres szobába nyitottam be, ami tele volt könyvekkel.
- Jöjjön utánam. - beléptem a könyvekkel teli szobába ennyit sikerült megmenteni és át hagyományoznia a sárkánylovasoknak, a mostani nemzedékekre.
Sárkány anatómiáktól kezdve, mindenféle könyv megtalálható volt itt és ezt a legtöbb tanuló sosem használta ki, hogy elolvassa. Kivéve a kis könyvmolynak tekinthető tanoncokat, mint Ventus befogadott lánya, szegény Elinor, aki komolyan vette a tanulást néha-néha napján vagy a kis nyurga fiú Portowo, aki minden szabadidejét itt töltötte, ami nem volt egészséges az ő részéről. Hisz meg kell találni az egyensúlyt az életben így a tanulásban is.
A belépő lány is talán Portowora hasonlít, csak másképpen, neki se lehet élete, mint Portowonak.

Összerezzenek, mikor meghallom a nő hangját. Egyetlen pillanat csupán, mégis fagyos borzongás jár végig testemen, s még csak nem is kihűlt ruháim miatt. Félve nézek el ismerős hangja irányába, várva alakja felbukkanását, mire azonban megpillantom, újabb utasítása belém fojtja a szót. Határozott bólintással adom tudtára értettségemet, majd megindulok az általa kinyitott szoba felé. Lassú léptekkel, miket az idegesség tesz még lomhábbá. Mély lélegzetvételekkel próbálok úrrá lenni előkerülő feszültségemen, fogaim összeszorításával tartva magamban kikívánkozó szisszenéseimet. Nem hittem volna, hogy így járok a mai napon. Mikor elterveztem az egészet, csak néhány környi, bajmentes őrjárat járt fejemben, meg a fejtágítás, mire önként vállalkoztam, s ez a nő volt olyan kedves, hogy elvállalta. A számításokba nem került bele egyetlen ügyetlen tanonc sem, aki gyorsítani próbálva saját és sárkánya fejlődését, önfejű repkedésekbe kezd a szirt peremén. Legalább a szárazföld közepén tették volna ugyanezt. Az kevésbé… veszélyes.
- Elnézését kérem a késésemért! – szólalok meg, amint a kiválasztott terem ajtajába érek.
Végigpillantva a belső téren, kellemes emlékek özönlenek el. Nem voltam itt olyan sokat, de néhányszor azért megfordultam még ifjabb koromban, megkísérelve a könyvek tartalmának megfejtését. Többnyire sikertelenül. Akkora tudás még nem volt akkor birtokomban, hogy megértsem a leírtakat, később pedig meg is feledkeztem róla, hogy visszatérjek. Még most sem vagyok biztos abban, hogy mindazt képes lennék megérteni, ami itt papírra van vésve. Olyan papírra, aminek most én felérek egy kisebb közellenséggel. Blúzom ugyan megszáradt mostanra, nadrágom azonban kelletlenül nedves, félig száradt hajammal együtt. Ennek ellenére belépek, de csak óvatosan, figyelve, hogy merre megyek, majd megállok a fal mellett.
- Hogy vannak a diákjai? Sajnálom, hogy mostanság nem vettem részt az óráin! – érdeklődök, lágy, mosolyt kerítve arcomra, miközben hátamról lekerítem íjamat és nyilaimat.
Szeretném elkerülni a kínos csendet, ha lehetséges, a feszültségről nem is beszélve. Csupán remélni merem, hogy nem haragszik rám azért, mert megvárattam. Pedig én tényleg igyekeztem pontosan ideérni. Ezt a társam is bizonyíthatja. Azért bevallom, megnyugtat a tudat, hogy még itt van. Ez némi reménnyel tölt el. Talán mégiscsak lesz valami ebből az egészből, az ábrándokon kívül.