Külső, belső leírás

177 centi magas, mokány testalkatú férfi. Rendkívül szívós és erős, a szervezete acélos, az egészsége kikezdhetetlennek tetsző. Leginkább a szél, a vihar és a nomád életmód edzett, a karcsúságát éhezés segített megőrizni, ezért nem fejlődött olyan arányosan, mint a képzett sárkánylovasok, elmarad mellettük nyers erőben és képzettségben, ám kitartásban és állóképességben semmiképpen sem. A bal karja nem olyan mozgékony, mint a jobb, nem tud vele egy teljes körzést elvégezni, sem túl hirtelen mozdulatokat végezni vele, mert fiatalkorában megsérült az ízület és elégtelenül forrt össze. A kar más tekintetben ugyanolyan erős, mint a jobb, támaszkodni tud vele és elbírja a súlyát rajta, ám ha felfelé kell nyúlnia fájdalmasan és gyorsan gyengül.
A bőre fehér, sok helyen sérült, heges, rendetlenül és csúnyán gyógyult nyomokkal, fiatal korában elkapott valami himlőt is, ám szerencsésen túlélte, számtalan elvakart sebbel. A haja középbarna, ha sok időt tölt a napon egészen szőkére kiszívja, a szemei zöldesszürkék. Jellegzetes koponyaszerkezete könnyen felismerhetővé teszi, az arca nyújtott, az álla széles, húsos ajkai egészen macskásnak hatnak, orrnyerge széles. A szemei nagyok, tiszták, de valahogy mindig gyanakvó pillantásúak, az arca genetikailag beesettnek hat bőség idején is, mindezek ellenére kegyes volt hozzá az élet, fiatalabbnak látszik a koránál. Teljesen igénytelenül öltözködik, de mindig visel kesztyűt és tart magánál kézifegyvert, tőrt, vagy fojtóhuzalt, jobbára mindkettőt.

Rendkívül makacs és önfejű férfi. Egészen fiatal kora óta mindent egyedül és/vagy a sárkányával együtt csinált és vitt véghez, a saját életének teljesen tudatos ura és irányítója, ezért nehezen tűr bármiféle korlátozást. Szemérmetlen és gátlástalan, ám egyáltalán nem rosszindulatú, noha az egész világgal szemben a viselkedése leginkább érdektelennek és közönyösnek hat. Nem okozza mások szenvedését, ha nem muszáj, de nem is nyújt segítséget, hogyha azzal a saját vagy a sárkánya épségét kockáztatja. Gyakran úgy tetszik, hogy nincs semmi, ami hatni tudna rá, jól felépített burokkal védi magát a külső személyi sérülésekkel szemben, volt ideje gyakorolni a maszkokat, azokat nem kaparhatja le róla akárki csak azzal, hogy "nagyon akarja".
Élénk, figyelő személyiség, kíváncsi és bátor, ám a bátorságot nem téveszti össze az őrültséggel, csak akkor vakmerő, ha szükséges, vagy éppen a sárkánya nem hagy a számára más választást. Mindent roppant körültekintően végez, ami a feladataival kapcsolatos, magánszemélyként azonban roppant hirtelen haragú és lobbanékony, számtalan elfojtástól terhelt személyisége nem teszi egy könnyen megkedvelhető alakkal, ám általában nem is mozog olyan körökben, ahol ez szükséges volna.

Szereti a kiszámítható kockázatokat, a repülést, a sárkányát, Mordekait. Végtelenül megbecsüli a legegyszerűbb kényelmet is, azt, ha nem neki kell magára főznie, a tetőt a feje felett, a sokszínű és beszédes társaságot. Jól érzi magát egy kocsmában, késdobálóban, sokkal jobban, mint egy vásár nyüzsgő, gyerekzsivalygó forgatagában. Nem veti meg a kalandot, de nem is kockáztat feleslegesen, és főleg nem másokért.

Előtörténet

Yerahari koldus, árva kölyök volt valamikor, csak egy a többi között, semmiben sem tűnt ki, és nem is sokkal volt másabb, mint a összes többi szurtos tízéves, akik bandába verődve szaladgáltak a városokban, lopták az élelmet, bosszantották a lakosságot, és hullottak, mint a legyek, ha az idő keményre és hidegre fordult. Yylben csak a bátorságból volt egy kicsivel több, mint sehonnai társaiban, és amikor a marcona fickókból álló társaságot meglátták kis társaival komoly ígéretet tett arra, hogy azoknak a csempészeknek a rakományából elcsen valamit, ami aztán megváltoztatja az árva banda egész életét. Voltaképpen nem is szegte meg az ígéretét, el is emelt egy nehéz táskát, amíg a csempészek pihentek, ám a lebukás elől kénytelen volt az erdőbe menekülni. Inalt és iszkolt, amennyire csak telt tőle, a táskát magához szorítva érezte meg a szívében a semmihez sem hasonlítható húzást. Annyira megrémült, hogy nem tudott visszakanyarodni a város felé, hogy elrejtőzzön valahol, ahol soha nem találnának rá, hanem tovább rohant a hegyek felé, a sziklák közé, miközben a csempészek dühödten és mind dühösebben üldözték az alkonyatban.
A sárkányok mintha a semmiből kerültek volna elő. A megdühödött fekete szörnyetegek lecsaptak a területükre merészkedett emberekre, a tolvajokra, akik értékes sárkánytojásokat raboltak el tőlük. A démoni teremtmények láttán Yyl eszméletét veszítette, ám a sárkányok nem vették el tőle az utolsó tojást, amin még nem adott túl a gátlástalan banda. Nem, a teremtmények már világosan érezték, hogy a még ki sem kelt lakó határozott a saját életéről, amikor kapcsolódott meggondolatlan megmentőjéhez, és ezt a kapcsolatot erőszakkal szétfeszíteni olyan emberi tett volna, amire sárkány nem vetemedik. A démonsárkányok továbbálltak, biztonságosabb otthont keresni, a saját sorsára bízva a fiút és a fiókát.
Ez a sors azonban egyáltalán nem volt kegyes hozzájuk. Néhány nap keserves bolyongás után Yyl egy zsoldoscsapatba botlott, akik az akkoriban dúló Thidia-Yerahar háború keselyűi voltak, és a hadseregek által megnyomorított vidékeket prédálták fel. Vezetőjük egy bölcs, de kegyetlen és ravasz veterán volt, aki felismerte a tojásban a sárkánytojást, míg a társai csak csodálkoztak a dolgon. Nem engedte megölni a kölyköt, sejtve, hogy annak milyen jelentősége lehet, inkább magával hurcolta, munkát adott neki, és szállást. Nyomorúságos élet volt, de valamilyen élet volt, Yyl hamar hozzászokott, és néhány hónap múlva már olyan szakértelemmel tartotta rendben a vezér felszerelését, nyergelte a lovát, javítgatta a ruháit, és főzte a gulyásokat a tábori tűz felett, mintha mindig is ezzel foglalatoskodott. A rablánc persze ott volt a csuklóján, de szerencsésnek tarthatta magát azokhoz a hadifoglyokhoz képest, akiket a csapatuk adott el az ilyen hadi zónákban állandóan járó rabszolgakereskedőknek.
Három hónappal később aztán felhasadt a tojás, és kikelt a kis gyík. A vezértől alapos verések útján megtanulta, hogy a teremtmény az ő felelőssége, bár korántsem örült ennek a fejleménynek. Mordekai, a sárkány kicsi korától kezdve agresszív és nyűgös teremtmény volt, megvolt a maga akarata, és őszintén lázadt az élet ellen, amibe születni kényszerült, ám a vezér jó érzékkel a fiún keresztül a sárkányra is hatni tudott, és a rablánc a pikkelyes nyakon is elfért. Nemegyszer már a kezdetben macska nagyságú sárkánygyík puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy megfélemlítsék az ellenségeiket, majd ahogy nőtt a jószág, úgy lett egyre veszélyesebb és hatásosabb. Összekapcsolódott lelkükön keresztül kiszolgálták a zsoldosvezér hatalom- és becsvágyát, kezdeti nehézségeik ellenére az első év végére az életkörülményeik összekovácsolták a lelkükben már korábban összeforrtakat, bár a hatalmuk és közös akaratuk még sokáig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy levessék láncaikat, a vezér eszén nem tudtak túljárni, és amikor a sárkány elérte azt a kort, amikor a hátára véve lovasát elrepülhetett volna, már egy percre sem hagyták őket kettesben, sem éjjel, sem nappal, minden időben a vezér maga, vagy valamelyik embere Yyl közelében volt, hogy a sárkány el ne ragadhassa anélkül, hogy az életét is kockáztatná. Közösségük a gondolataikban alakult ki, éveken keresztül tervezgették a szökésüket, és ábrándoztak azokról az időkről, amikor majd szabadon szárnyalnak, mígnem eljött ennek is az ideje. A kínálkozó alkalmat nem tudták elszalasztani, amikor a zsoldosokat megszorította egy másik hasonló csapat, Yyl a kockázatot felmérve ráuszította Mordekait az aktuális őrzőjére. A tusakodásban csúnyán megsérült a bal vállára, de a maga részéről elviselhetőnek tartotta a véráldozatot azért cserébe, hogy végre lerázták a láncaikat és megszabadultak. Tapasztalatlan lovasként lendült a sárkány hátára, Mordekai pedig a tőle telhető legóvatosabban végezte a fejvesztett menekülést, hogy ne vesse le magáról Yylt.
Nagyon sokáig menekültek, Fromar félszigetének hegységei között kerestek végül hetekkel később állandó menedéket, ahol egy közeli városban Yyl felcserkézhez jutott, majd munkát vállalhatott egy istállónál, hogy a gyógyításának költségeit valahogyan fedezni tudja, ekkor volt 18 esztendős, és két évig nem is moccant el erről a vidékről, egyrészt, mert nem merészkedett, másrészt pedig a válla sem gyógyult annyira jól, mint szerette volna, gyakran teltek fel tályogok benne, mígnem végül sikerült visszanyernie az épségét. A hegyek között egy barlangot tettek kényelmesebbé és lakhatóbbá, ahonnan remek kilátás nyílt egy nehezen megközelíthető völgyre, ahol a repülést gyakorolhatták. Hamar rájött, hogy a sárkányháton való megmaradásnak nem az a módja, hogy erősen kapaszkodik, az első nyergeket még lónyergekből alakította át, aztán ahogyan egyre többet tanult a sárkány mozgásáról úgy egyre inkább a saját-maga által kitalált kreálmányokkal nyergelte fel a sárkányt, annak nemegyszer nagy derültségére, és bosszúságára, amikor először málhazsákokat erősített a nyereg mögé.
Ekkor múlt el 22, és hagyta ott a városka istállóját. Valaki meglátta őket repülés közben, és jobbnak látta, hogyha továbbállnak a sárkánnyal, mielőtt valaki megint rájuk tenné a kapzsi kezét. Kevésnyi béréből alaposan bevásárolt, aztán útra kelt, hogy valahol máshol értékesítse a szerzeményeit, így lett belőlük néhány hónap alatt csempész. Nem volt különösebben nehéz dolguk, Mordekai alkatilag a hegyvidéki rejtőzés nagymesterének született, a határok pedig a földi utak szabadságának korlátozására találták ki, az eget képtelenség ellenőriznie a királyságnak. Bomától Thidiáig bejárták az egész világot, kontinens szerte számos barátságot alakítva ki, leginkább inkább Yyl, hiszen a sárkánynak leginkább rejtőzködnie kellett. A mindig háborúzó királyságokban mindig szükség van valamire, a feketekereskedem sötét virágai viszonylag jó, kényelmes és szabad életet biztosítottak neki, bár Mordekai társas jelleme rosszul tűrte ezt a fajta elszeparáltságot, ezért ha csak tehették a vadon élő sárkányokhoz csatlakoztak. Hallottak ugyan Kysppie szigetéről, és látták is a szövetséges királyságot védő lovasokat, ám Yyl elkerülte azt, hogy találkozzon ezekkel a férfiakkal és nőkkel, egyáltalán nem bízott sem bennük, sem a sárkányaikban. Hallva a lovassziget szokásairól az a határozott benyomása támadt, hogy az ő kiválasztottsága nem érvényes, és ezért elvennék tőle a sárkányt, hogy az egy méltóbb lovashoz kerüljön, ez ellen a téveszme ellen pedig Mordekai sem sokat tehetett, hiszen akárhonnan szemlélte a kérdést, az embertárs félelmei jogosnak látszottak, noha az ő sárkányszíve nagyon is határozottan tudja, hogy kihez tartozik.
Talán valószínűleg fiatalon bekövetkező haláluk napjáig űzhették volna haszontalan életüket, ha egy szép napon egy értékesebb szállítmányt nem Echwardra szigetére küldenek velük, a lázadóknak. Az egyezség úgy szólt, hogy a szigetlakókat korábban értesítik egy sárkány érkezéséről, aki szükséges felszerelést visz nekik a kontinensi támogatóiktól, egy titkos csoportosulástól, akik erősen vágynak arra, hogy a Kypsppie uralmat megtörjék a sárkány-sziget felett, és a maguk kezébe vehessék az irányítást, ezért nem átallanak támogatni a lázadókat, ám az üzenet valahogy nem ért célba, ellenben Mordekai és a lovasa igen. Landoláskor aramin nyilak fogadták őket, és hogy a sárkányát mentse Yyl maga ugrott le a védett hátról a nyilak elé. Mordekai sikolya ugyan lehetetlenné tette a második lövéseket, de a lovasa már nem hallhatta azt, sem nem látta, hogyan rugaszkodik el a bőszült sárkány, és veszi a legközelebbi sziget, Kysppie felé az irányt, hogy ott kérjen menedéket és ellátást a lovasának, mielőtt eléri a biztos pusztulás, kiszolgáltatva magukat a sárkánylovasok vezetőjének és jóindulatának, na meg ítéletének, hiszen terhelő bizonyítékok sokasága lapul a málhazsákjában, amit a ravasz sárkánynak bármennyire is szerette volna, nem volt ideje elrejteni egy haldokló lovassal a mancsai között.