Kruice Trannth

Egy kis családból származom, akik a Thidia királyságból érkeztek Kysppie szigetére, hogy letelepedjenek. Nem volt egy gazdag család, de hiányt sem szenvedtünk semmiben. Legalábbis kezdetben nem... Amikor szüleim megérkeztek, még csak bátyám volt a világon, ő ekkor nagyjából hét esztendős ha lehetett. Majd két esztendő elteltével megszületett nővérem is, ilyenkor már meg kellett szorítaniuk szüleimnek a nadrágszíjat, hiszen édesapám egyszerű kereskedő révén kinek tegyük hozzá nem ment valami jól az üzlet. Nem is volt valami nagy bevétele, édesanyám pedig a háztartást vezette, figyelt a gyermekeire, és a kertet művelte otthon. Aztán újabb immáron négy esztendővel eltérve, édesanyám állapotos lett, most azonban már velem. Minden szép, és jó. Jön a harmadik gyermek is. Persze örült neki, ezt nem lehet tagadni, de édesapám már annál kevésbé. Számára, én csak egy újabb éhes szájat jelentettem, akit etetnie kell, ruháznia, iskolába járatnia. Tizenöt esztendős koromra már megszoktam a helyzetünket, ami már akkor sem akart javulni, mikor bátyám lovasnak állt, és megkezdte a képzését. Bevallom becsülettel, hogy én már hozzá szoktam az éhezéshez, és nélkülözéshez, de meg is elégeltem. Ebben az időszakban kezdtem el művelni mostani mesterségemet. Igaz, nem keveset hibázva, aminek nyomait a hátamon viselem apámnak hála, ha véletlenül elcsentem valakinek az erszényét, és elkaptak, mindig akadt valami keze ügyébe, hogy azzal verjen el. Valóban hatásos módszer. Meg kellett így hamar tanulnom, hogy úgy csináljam, hogy ne bukjak le. Idővel csak sikerült fejlesztenem nemkívánatos tudományomat, és további ismeretekre is szert tettem zárak terén. Ahogy idősödtem, és tapasztaltabbá váltam, nem bírtam ellenállni, hogy néha esténként, pár tehetősebb ember vendégszeretetét élvezzem a tudtuk nélkül. És szuveníreket gyűjtve tőlük, minden olyat kezem ügyébe kaparintsak, amit csak elbírtam, és elfér táskámban, hogy végül amikor jönnek a kereskedők a hajókkal, pár igen rossz arcú, de számomra kedvesen mosolygó kereskedőnek továbbadhassam zsákmányom. Mindig ez számomra az igazi fizetési időszak. Mostanra már külön élek családomtól, több okból is kifolyólag. Az egyik, hogy így könnyebb a megélhetésem, nagyobb a szabadságom, és hogy édesapám is kitagadott a családból. Hát, de istenem. Vagy ördögöm? nem fontos... mit lehet tenni. Mindig is én voltam a nemkívánatos harmadik gyermek, születésem óta arra várt, hogy ezt megtehesse. Akkor már okot is kell neki adni nem igaz? Így legalább kötetlenül élvezhetem ki mindennapjaimat, szabadon, minden béklyótól mentesen, ameddig persze valamit nagyon el nem szúrok, és el nem kapnak.

Kockázat nélkül nincs győzelem. Egy kis izgalom nélkül, pedig nincs élet. És, ami a legfontosabb. Tolvajok nélkül nincs város sem! Én így látom a világot.

Üdvözöllek köztünk Kruice!
Nagyon tetszett az írásod, az előtörténeted meg igencsak megfogott. Nagyon sajnálom, hogy kitagadtak a családból, de én örülök neked, hiszen ahogy mondtad, "tolvajok nélkül nincs város"! És ez így igaz!
Már most látom, hogy egy kis színt fogsz vinni városunkba, csak vigyázz, nehogy nyakon csípjelek!

Hibát nem találtam az adatlapodban, csak egy kérésem lenne, hogy pótold az adatlap tetejéről lemaradt neved.
Foglalj avatart és már játszhatsz is!
Rowen