Külső, belső leírás

Külső: 180 cm magas, fehér bőrű, barna hajú zöld szemű, arcán enyhe borostával. A homlokán egy mély heg jelzi, hogy egykoron nagyon nagy ostobaságot csinált. Ránézésre elég jóképűnek lehet nevezni. Bundázott bélésű kék kabátot visel, kék nadrágot és fekete csizmát. Társához hasonlóan sokáig bírja a víz alatt vagyis tovább mint az átlag emberek.

Belső: Mikor megszerezte a tojását engedett a kapzsiság csábításának és majdnem romlott lelkű ember lett belőle. A sorsnak vagy esetleg a véletlennek köszönthetően kapott még egy esélyt és tiszta lappal kezdhette újra az életét. Másokhoz hasonlóan nagyon szereti a sárkányát nincs olyan, amit ne tenne meg érte. Gyakran kikéri a véleményét mielőtt komoly döntést hozna meg. Gyűlöli az igazságtalanságot, és ha az erős kikezd a gyengével és azt főképp ki nem állhatja, hogy ha valamelyik szerettét vagy barátját veszélyeztetik. Régebbi életéből maradt rá a hosszú tartalmas beszéd. Nem fél a veszélytől bármikor képes az életét kockáztatni persze csak akkor, ha úgy véli, ezt kell tennie. Megvan a maga véleménye, amit a felettesei nem mindig díjaznak. A hölgyekkel szemben udvarias. Ért valamicskét a sütéshez, főzéshez Anar'alah nagy örömére.

Előtörténet

 
Körbevett az áthatolhatatlan sötétség. Akárhova néztem mindenütt csak a nagy semmit láttam. Kiáltottam egy nagyot remélve, hogy valaki meghallja, és a segítségemre siet ám nem történt semmi ráadásul a saját hangomat sem halottam. Ha ez nem lett volna elég nem éreztem semmit szó szerint semmit. Nem éreztem a talajt a lábam alatt sem a testem súlyát, semmit az égvilágon se hideget se meleget csakis a rettegést. Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem oda vagy mennyi ideje is raboskodhatok. Minden egyes pillanattal egyre terebélyesedett a lelkemben tomboló káosz. Mikor már azt hittem, hogy rosszabb nem lehet váratlanul egy ismeretlen hang szólított meg.
- Reed, Reed hallasz?
Nem tudtam, hogy ki lehet és akkor fel sem fogtam, hogy az a hang legalább annyira kétségbeesettnek tűnt, mint én magam. Mintha valami megmagyarázhatatlan okból ugyanazt érezte volna, akárcsak én.
~ Reed, ébredj fel! ~ ekkor váratlanul kinyitottam a szememet.
Azon nyomban elvakított az ablakon beszűrődő napfény ám rövid idő alatt hozzá szokott a szemem. A szívem majd kiugrott a helyéről olyan hevesen vert. Egy szépen berendezett hálószobában találtam magamat. Az ágy mellett, ami nagyon kényelmesnek tűnt egy kis szekrény foglalt helyet rajta egy lavórral és egy ronggyal. Minden bizonnyal miközben a rémálmaimmal küszködtem valaki gondoskodott rólam. Megpróbáltam felülni ekkor éles fájdalom hasított a mellkasomba, a karjaimba, de leginkább a koponyámba. Mikor megérintettem a fejemet észrevettem, hogy alaposan be lett pólyázva. Vettem egy mély levegőt majd ismételten megpróbáltam felülni ezúttal viszont sikerrel jártam. Kezemet a falnak támasztottam nehogy elessek, mert a járás még elég bizonytalan volt. Mikor azonban a takaró lecsúszott rólam észre kellett vennem, hogy anyaszült meztelen vagyok. Körbe néztem hátha találok valami ruhát, de sajnos be kellett érnem a takaróval. Miután eltakartam a kínos testrészeimet folytattam az utamat és megtaláltam a konyhát. Az asztalon találtam egy pohár vizet és mivel a szomjúság is kínzott odáig botorkáltam. Sajnos alig kezdtem el inni ismét megszólalt az a kísérteties hang, amitől egy szökőkút módjára köptem ki a folyadékot.  
~ Végre felébredtél.
- Ki vagy? Hol vagy? – a szíven ismét hevesen vert közben pedig vadul forgattam a fejemet hátha megtalálom a hang gazdáját.
~ Mi a baj. Miért vagy rémült? A gondolataid túlságosan is kuszák, próbálj megnyugodni.
- Hogy érti, hogy a gondolataim? – ekkor értettem csak meg, hogy miért halom oly tisztán mikor senki sincs a közelemben.
- Ki vagy és mit keresel a fejemben?
~ A társad vagyok.
- A micsodám?
~ A társad.
- Elég, hagyj békén! – ekkor kirontottam az ajtón és olyan gyorsan futottam, ahogyan csak bírtam.
 

Nyoma sem volt semmiféle gyengeségnek vagy fáradságnak úgy szlalomoztam az utcán az emberek között akár egy kígyó. Minden szem rám szegeződött, bizonyára azért mert sikítozva rohantam akár egy eszelős. Kicsit sem zavart, hogy mit gondolnak rólam csak meg akartam szabadulni attól a valamitől. Mikor egy kis térre érkeztem megjelent körülöttem egy árnyék, ami egyre nagyobb és nagyobb lett. nem tudtam, hogy mi lehet az ezért fölnéztem és megláttam, hogy egy szörnyeteg próbál rám támadni. Mivel nem a földet néztem így megbotlottam valamiben és két-háromméternyit gurultam a földön a valami pedig a hűlt helyemen landolt. Az ismeretlen lény oly hatalmas volt eltakarta előlem a napot. Biztosan csodálatosnak tartottam volna, ha nem féltem volna tőle annyira.
~ Reed nyugodj meg nincs semmi baj. Vegyél, mély levegőt az majd segít. Nem akarlak bántani. Próbálj, meg emlékezni én vagyok az Anar’alah a társad. ~ az emberek körbevettek minket és sugdolózni kezdtek.
Valami oknál fogva ők nem féltek a bestiától és mintha azt kérdezték volna vajon mi a fene ütött belém.
~ Reed mond, el mire emlékszel?
- Én, én semmire, nem emlékszem semmire.
Csak akkor tűnt fel, hogy semmire sem emlékszem még arra sem hogyan hívnak az elmémet sötétség borította.
~ Nem kell félned minden rendben, lesz. Most viszont nem vennél fel valamit? ~ addig fel sem tűnt, hogy anyaszült meztelenül rohangásztam bizonyára az ajtóban akadt el a takaró.
Megpróbált a hatalmas szárnyával eltakarni engem a nézelődő tömeg elől én azonban félrehúzódtam előle. Végül egy morcos képű férfi jött oda hozzám rám terített egy köpenyt és visszakísért a házba. Rendkívül szánalmas látványt nyújtottam, úgy remegtem akár a kocsonya egyesek mégis olyan vádlón néztek rám. Megtudtam, hogy a rajtam lévő ruhát le kellett rólam metélni ezért kinyitotta a szekrényt, amiben egymás hegyén hátán voltak az elegáns holmik és kivet egyet ami nem túl hivalkodó. Miután segített felöltözni leültünk a konyhaasztalhoz vártunk pár percet, hogy lenyugodhassak majd elkezdtünk beszélgetni.
-Reed mond, mire emlékszel?
-Emlékezni, mégis mire? – a nagy rémüldözéstől eddig észre sem vettem, hogy semmire sem emlékeztem még azt sem tudtam ki az a Reed. – Semmire az égvilágon semmire. Még a nevemet sem tudom.
-Reed-nek hívnak és sárkánylovas vagy.
-Micsoda?
-A sárkányok, a sárkánylovasok társai.
-Pillanat azt akarja nekem mondani, hogy az a szörnyeteg az én társam? Hogy érti, hogy társ és hogyan mászott bele a fejembe.
-Ő nem szörnyeteg és sehogyan. Kettőtök között van egy láthatatlan kapocs, ami által képesek vagytok hallani egymás gondolatait. Együtt védelmezitek Kysppie szigetét.
-Miféle szigetet?
-Uram atyám. Azt hiszem jobban beütötted a fejedet, mint gondoltuk. Rendben van, kezdem a legelején.
Elmesélte nekem részletesen mit csinálnak a lovasok, kik a legfőbb ellenségeik, hogyan lesz valakiből lovas. Ezen felül megtudtam, hogy az a ház, amiben felébredtem az enyém és miért nem emlékszem semmire. A sárkányt Anar’alah-nak hívják és tojás kora óta én neveltem. Az egész délelőttünk ráment, de legalább tisztábban láttam a dolgokat, de sajnos semmire nem emlékeztem csak azokat tudtam, amiket nekem elmesélt.
   

Nem sokkal dél után végre összeszedtem a bátorságomat és elindultam beszélni a sárkánnyal, mert azt a tanácsot kaptam, ha tényleg vissza akarok emlékezni, akkor ő az én emberem illetve sárkányom. Nincs olyan személy ezen a világon, aki jobban ismerne nála. Nem olyan messze a falutól találtam rá ott nyugodtan tudtunk beszélgetni anélkül, hogy bárki megzavarhatott volna minket.
-Szervusz, Anar’alah, igaz? Bocsánatot kérek, amiért szörnyetegnek neveztelek nem volt szép dolog főleg az után, hogy megmentetted az életemet. mesélte az öreg, hogy ha nem hozol el, akkor meghaltam volna.
Lehajolt és alaposan végigmért különös figyelmet fordított a fejemen lévő kötésre. Ezúttal nem ijesztett meg a közelsége ugyanis mióta sikerült megnyugodnom éreztem valamit. Mintha valaki nagyon aggódott volna értem egy olyan valaki, aki nagyon szeretett, mint egy édesanya.
~ Te vagy az Red?
- Sajnos magam sem tudom, de sokan ezt állítják.
~ Most olyan más vagy.
- Igaz máskor bizonyára nincs így befáslizva a fejem, ami eléggé fáj, de azért megvagyok.
~ Nem, valami megváltozott benned. Te vagy, de mégsem te vagy.
- Ezt, hogy érted?
Ismét lehajolt majd odadugta a fejét a mellkasomhoz és elkezdett szimatolni. Kinyújtottam a kezemet és megsimogattam az orrát először ő elhúzódott majd végül engedte, hogy megsimogassam. Eközben felfedeztem az oldalán egy sebet, amit a szárnyával próbált eltakarni.
- Te egy nagyon kedves sárkány vagy és bizonyára sok mindent köszönthetek neked.
~ Semmivel sem tartozol nekem.
- Mesélnél nekem milyen voltam? Igaz, hogy én költöttelek ki a tojásból?
~ Igen és utána végig gondoskodtál rólam etettél vigyáztál rám. Bárhová mentél mindig vittél magaddal nagyon büszke voltál rá, hogy kiválasztott lett belőled. Mindenki mutogattál engem nemcsak a falubelieknek, hanem még az idegeneknek is. ~ éreztem, hogy némi keserűség árad belőle. ~ Rendkívül kedves és figyelmes voltál velem szemben, eleinte.
- Hogy érted azt, hogy eleinte?
~ Sehogy. Tudod, nem olyan egyszerű a gondolattovábbítás olykor-olykor kicsúszik egy kósza gondolat.
- Nekem nem úgy tűnt, mint egy ártatlan elszólás. Csak nem akarsz valamit titkolni előlem?
~ Nem.
-Érzem, hogy egyre jobban zavarba jössz és valami bánt. Valami rosszat tettem?
~ Nem, te nem tettél semmit tökéletes társ voltál és vagy. Én hibáztam. Az a dolgom, hogy megvédjelek ám nem sikerült és megsérültél.
- Bizonyára mindent megtettél ne hibáztasd magadat ezért.
~ Nagyon köszönöm. Sokat jelent számomra, amit az előbb mondtál.
- Nem tudod az emberek miért néztek úgy rám mintha elkövettem volna valamit?
~ Mert ők nem ismernek olyan jól, mint én. Te egy rendkívül kedves és megértő ember vagy mondjon akárki akármit. –habár ezúttal nem éreztem semmiféle rossz érzést a gondolataiban a szemei elárulták, hogy valamit nem mer elmondani ezért úgy döntöttem taktikát váltok.
- Meséld el nekem, hogyan sérültem meg.
~ Tudod én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy repüljek a lovasommal, más sárkányokkal ellentétben nekem tovább tart megtanulni. Olyan lelkes voltál, hogy nem tudtam nemet mondani ezért tettünk egy kísérletet és ez lett az eredménye.
- Azt akarod mondani, hogy az én makacsságom miatt zuhantunk le?
~ Nem dehogy.
- Pedig azt mondtad. Ha nem lettem volna, ilyen fafejű mindez nem történik meg.
~ Te nem tehetsz semmiről azok a mások ők a hibásak.
- Kik azok a mások?
- Senkik.
- Anar’alah!
~ Háát, rendben van. Sokszor mesélted mikor eljöttél a szigetre kiválasztani a tojást nagyon izgultál, mert az volt az utolsó esélyed így mikor szerencsével még a széltől is óvtál nehogy valami bajom essen. Tudom, hogy így volt, mert sokszor elmesélted nekem. Ám minden elromlott mikor találkoztál velük, a kiváltságosokkal. Mivel vagyonosak voltak körülzsongták őket a szép nők drága ruhákban jártak. Egy idő után annyira magával ragadott ez az életmód, hogy másra sem tudtál gondolni.
- És miért van ott az a vágásnyom az oldaladon?
~ Úgy vélted általam elnyerheted mások megbecsülését. Egyre jobban vágytál a pénzre és a hírnévre. És mikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan szeretted volna kicsit durva voltál.
- És te ezt tűrted.
~ Tudtam, hogy ez nem te vagy, csak várnom kellett, hogy újfent önmagad legyél.
Ami a legjobban bántott az volt, hogy nem éreztem felőle sem megvetését sem pedig haragot csakis a végtelen szeretetet. Mégis, hogy lehetett képes szeretni egy olyan állatot, aki megrúgta, ha úgy hozta a kedve?
~ Ha tényleg meg akarod ismerni a korábbi életedet nem olyan messze tőlünk, van egy kis faházikód, csak te tudsz róla. Tudtommal oda rejtetted a relikviáidat.


Nem tudom miért, de kíváncsi voltam arra a viskóra ezért megkértem Anar’aalah-ot, hogy mutassa az utat. Mikor benyitottam különös látvány fogadott engem. Majd két-három női portrét találtam a falon mellettük hajszalagokat meg néhány hajtincset. Valami oknál valami rendkívül kellemetlen érzés kapott el mikor ezeket a tárgyakat figyeltem. Kutakodás közben kezembe akadt egy napló is melyet kissé félve, de kinyitottam. Csak pár oldalt néztem át ám az is bőven elég volt. Az egyiken arról a szépséges leányzóról olvastam, akinek fűt fát ígértem majd mikor ráuntam egyszerűen elhagytam emlékezetül pedig készítettem róla egy képet és megtartottam egy tincsét. Szerencsére semmiféle szégyentelenséget nem műveltem vele egyszerűen úgy tekintettem rám, mint egy vagyontárgyra. Ezen kívül találtam pár nevet, hogy kiknek tartoztam illetve kiket lenne érdemes megzsarolni sok pénz reményében. Egy másik lista taglalta a kiadásokat a drága ruhákról, ételekről, italokról. Dühömben a földre hajítottam a könyvet majd kiviharoztam a kunyhóból.
- Hogy voltál képes még így érezni irántam? Most már értem a miért néztek így rám a rossz hír gyorsan terjed.
~ Mert én láttam mi lakozik mélyen a szívedben és tudtam még mindig van számodra remény.
- Remélem igazad van. Lángba borítanád ezt a förtelmet?
~ Én víz sárkány vagyok, nem tudok tüzet fújni.
- Ah, elnézésedet kérem. Azt sem tudom momentán hol áll a fejem. – erre mintha kuncogó hangot halottam volna a fejemben. – Mi olyan vicces?
~ Semmi, csak jó ideje nem kértél tőlem bocsánatot.
- Akkor össze tudnád zúzni ezt a tákolmányt?
~ De miért kellene…?
- Csak csináld.
~Ezer örömmel. ~ miközben mondta meg mernék esküdni, hogy egy mosoly jelent meg az arcán egy rendkívül vad és rémisztő mosoly.
Mindent bevetett, amije csak volt és kis idő múlva már csak egy rakás törmelék állt a kunyhó helyén.
- Úgy láttam, hogy túlságosan is élvezted a rombolást.
~ Szerettem megvédeni azokat, akiket szeretek és elpusztítani, akiket nem.
- Ez dicséretre méltó, de ennyi még nem elég.
Mielőtt kijöttem volna magamhoz vettem két követ majd a romok közül előbányáztam néhány éghető kacatot és pár perccel később már lángban is állt az egész. Ezután amilyen gyorsan csak tudtam visszasiettem a faluba. Kicipeltem a házam elé az összes csicsás göncöt és valamennyi holmit, ami egy kicsit is kapcsolódhatott a kapzsi énemhez. Mivel már esteledett az emberek meggyújtották a fáklyákat így nem okozott gondot tüzet szerezni. Sokan körülállták a máglyát és értetlenül bámultak ki a fejükből azon tanakodva vajon mi üthetett belém.
- Bizonyára sokan tudják, hogy én egy csélcsap, megbízhatatlan pénzsóvár ember vagyok, kinek semmi keresnivalója nem lenne a lovasok között. Igazuk van, vagyis igazuk volt. A sorstól kaptam még egy esélyt és remélem, az a részem úgy válik semmisé, ahogyan ezek a holmik. Megszabadultam mindentől, ami a sötét múltamra emlékeztet és remélem sosem tér vissza. Kiktől pénzt csaltam ki a szavamat adom, hogy visszafizetem, és kiket megbántottam remélem, egyszer méltó leszek arra, hogy megbocsássanak.
 

Az emberek összesúgtak egymás között egyesek elhitték, hogy már nem az-az ember vagyok, mint korábban mások úgy vélték ez csak egy átverés. Meg voltam róla győződve, hogy nagyon sokáig fog tartani, hogy visszaszerezzem az emberek bizalmát. Ekkor az emberek váratlanul szétrebbentek azért, hogy a landolni készülő Anar’alah agyon ne nyomja őket. Fogai között tartott egy ovális tárgyat, amit lett a lábaim elé.
~ Nézd meg ezt jó alaposan.
Nem igazán tudtam mi az a törött tárgy ám valamiért könnyek záporoztak a szemeimből és a szívem is sajogni kezdett.
~Miért sírsz?
- Fogalmam sincs csak ránéztem erre a valamire és nem bírtam visszafogni magam.
- Ez egy sárkánytojás. Habár a fejed elfelejtette a szíved nem, ahogyan azt sem milyen voltál előtte. Ezeket az örömkönnyeket nem lehet megjátszani igazat, mond. – mondta a morcos képű férfi.

Miután a vezetők tudomására jutott, hogy szinte mindent elfelejtettem elrendelték, hogy ismételten át kell esnem az alapkiképzésen. Kicsit zavaró volt, hogy a nálam fiatalabbak együtt próbáltam megtanulni az, amit egyszer már elsajátítottam, de nem adtam föl és így huszonhárom éves koromra belőlem is sárkánylovas lett.

/- 20 évesen megtalálja a tojást.
-21 évesen a sárkánya már egy éves, Reed ráveszi, hogy repüljön vele, de lezuhannak.
-23 évesen ismét elvégzik az alapokat a sárkány 3 éves./