Már megint csak céltalanul bolyongok a városban, és nem tudom mi tévő legyek. Hiányzik a régi életem, és félek attól is, hogy rájönnek arra: az egész életem hazugság. Közben hiányzik a sárkányom is, hiszen olyan régen repültem vele egy jót az esőben. Olyan kellemetlen ez az egész, de nem adhatom fel. Most is a város széli utcákat járom jobbra-balra, hátha találok magamnak valami elfoglaltságot. Még nem ismertem ki annyira az egész terepet, elég új nekem még a környezet, de talán ez érthető. Amikor a bátyám nincs velem, akkor általában teljesen el vagyok veszve, és ez is olyan.. irritáló. Erősebbnek, és határozottabbnak kéne lennem. Na majd.. megpróbálok valahogyan beilleszkedni. Mondjuk amióta itt vagyok, lefekvés előtt mindig mérgekről, és ásványi anyagokról olvasgatok, hogy tudjam azt, amit egy sárkányvadásznak tudnia kéne. Nem is az a kérdésem, hogy miért akarják őket megölni, hanem inkább, hogy.. ki az a vakmerő aki megteszi. Bár.. bátraké a szerencse, a bátrak pedig többnyire egyenlőek a bolondokkal. Na de most nem ezen kéne törnöm a fejem. Ahogyan a gondolatok sokasága töri meg a csendet a fejemben, nem is vettem észre a körülöttem zajló eseményeket, és egyszercsak egy barlangrendszer bejáratánál kötök ki. A kíváncsi természetem most sem hagy nyugodni, így beljebb lépek. Egy-két percnyi járásra már be is értem a közepére, ahol hatalmas cellák vártak reám. Vajon én is ide fogok kerülni, ha kiderül az előéletemről az igazság? Vagy ha nem leszek képes sárkányt ölni? Rácsapok az arcomra, hogy hagyjam végre abba a kételkedést, és legyen már egy kis önbizalmam. A száműzöttek nem rossz emberek.. csak mások. Legalábbis eddig így vélekedtem róluk, de ez a vélemény még könnyen változhat. Lassú lépteket teszek a cellák mellett, és a szememmel valami érdekességet keresek. Teljesen elbambultam, mint szokás szerint, így nem lesz nehéz rámhozni a frászt akár egy apró köszönéssel is.