Külső, belső leírás

A maga 188 centijével igencsak magasnak mondható. Barna tekintete gyilkoláskor nem tükröz semmit, csupán egyszerű ürességet. Az ölés mára már része monotonnak mondható mindennapjainak, épp úgy, miként az régen volt, a testőrség fejeként. Nem esik meg szíve egyetlen áldozaton sem, legyen az ártatlan, vagy bűnös. Akit meg kell ölni, azt megöli. Jobban mondva kivégzi, tekintve, hogy számára már csupán ez a feladat jutott, mit jobbjára sántítva is könnyedén képes elvégezni.
Ugyan senki nem mondaná meg róla, de szereti a gyerekeket. Szívesen játszik velük titkon, már ha azok nem ijednek meg tőle. Amennyiben azonban mégis, úgy az ez miatt kialakuló fájdalmat egyre növekvő könyörtelenségéhez csapja, ezáltal is könnyebbé téve egy-egy kölyök lemészárlását.

Előtörténet

Boma királyi testőrségének parancsnokaként élte mindennapjait, attól fogva, hogy 27 évesen azzá választották. Előtte nem volt több, mint a testőrség egy tagja, kinek ugyanúgy parancsokat kell követnie, mint másoknak. Utána azonban ő volt az, ki olykor még a királyt is utasíthatta, annak védelme érdekében. Ugyan nem oly nagyban, de mégiscsak boldogságban élt feleségével és egyetlen gyermekével, kivel megáldotta a sors. Erős gyermek volt, kit keményen edzett, hogy egyszer ő is nagy magasságokba emelkedhessen. Szabadnapjain sajátjának és mások kölykeinek tartott gyakorlatokat, kiélvezve az új generációval eltöltött időt. Meghallgatta történeteiket, miként ő is mesélt néhányat.
Történt egyszer, hogy az ifjú herceg nem hallgatott óvó szavaira. Akárhogy próbálta visszafogni, a tizenéves fiú nem akart mást, csak a maga útját járni. Kiszökni a palotából, élvezni a nép közti életet. Igaz, olykor még maga Nertar is támogatta ezen megmozdulását, az nem volt megfelelő pillanat. Hogy észhez térítse a fiút, nem volt más választása, mint kezet emelni a korona következő birtokosára. Ez nem maradt megtorlatlan. Ugyan életét ezzel megmentette, mint később kiderült, a bántalmazás büntetést érdemelt. Megfosztották címétől és jogaitól, majd rabszolga sorba taszították őt, családjával együtt. Ez az új életmód, a szolgaság volt az, mi idővel arra kárhoztatta, hogy végezzen saját elsőszülöttjével. A gyermek kínkeserves fájdalmak közt vergődött, míg apja kardja által el nem érte a békéltető halál, hála gazdájuknak, ki megvásárolta őket az uralkodótól.
A kegyetlenség első magvai termőtalajra leltek lelkében, s ez vezette el őt a száműzöttekhez. Harcolt, vért ontott, csak hogy csillapíthassa érzelmeit, mindhiába. Azok egy része kihalt ugyan, megengedve számára, hogy rezzenéstelen nézhesse végig bárki, vagy bármi halálát, ezen kívül azonban nagyon is szívesen foglalkozott továbbra is gyerekekkel. Tanította őket, már amennyiben azoknak volt merszük ilyesmit kérni. Lábára akkor már sántított egy ideje. Még szökése közben érte azon sérülés, mi egész életét megbélyegezte. Kivégzőnek azonban így is tökéletesen megfelelt. Carax látta benne a potenciált. Felismerte azt a sötétséget, minek a legtöbbekben halvány szikrája sincs. Még felügyelőiben sincs ily mértékű érzéketlenség, mikor lesújtanak kardjaikkal. Ezért tette őt azzá, ami. A legtöbb szabályszegővel és árulóval Nertar kardja találkozik utoljára, miként egyetlen csapással kettészeli nyakukat, leválasztva ezzel hűtlen fejüket. Ezért lett ő a Sintér.