A fa alatt ugyan árnyékban vagyok, de még ez sem véd meg a melegtől. Kézfejemmel törlöm le homlokomról az izzadságot, miközben nagy levegőt veszek. Enyhe szellő fújdogál, ami valamivel elviselhetőbbé teszi a hőséget. Pár levél maradt csak a letört ágakon, amik most vígan táncolnak a szellő hatására. Unalmamban letörök egyet, és hagyom, hogy a szellő olyan messze repítse, amennyire csak tudja. Pár centivel mellettem ér földet a letépett levél.
~ Egyedül mennyivel unalmasabb.
Most kifejezetten hiányzik Cam gúnyolódása. Sokszor az őrületbe kerget vele, de most mégis szokatlan, hogy senkivel sem tudok beszélni. Nem hiszem, hogy azért hagyott volna itt, mert megsértődött, inkább csak bizonygatni akarja, hogy ő mennyivel jobb. Letépek még néhány levelet, s vagy szétszaggatom, vagy eldobom őket. Felemelem a fejem és néhány hosszú másodpercig belebámulok a napba. Miután más fele viszem a tekintetem többnyire csak egy fehér foltot látok, ami szinte az egész tájat kitakarja. Amikor becsukom a szemem továbbra is ott van a fehér kör, annyi különbséggel, hogy itt fekete a háttér. Percekbe telik, mire eltűnik a kör. Amikor ismét felnézek látok valamit az égen, de túl messze van ahhoz, hogy el tudjam dönteni, hogy az egy sárkány, vagy csak valami falevelet elfújt a szél. Kezemet szemem fölé helyezem, így próbálva egy kicsit elviselhetőbbé tenni az erős fényt, de nem érek el vele sokat. Nagy erőlködés árán sikerül kivennem, hogy az a valami nem a szél hátán lovagol. Ebből az következik, hogy az egy sárkány. Az is felötlik bennem, hogy a száműzöttek találtak ki valami őrült szerkezetet és most tesztelik, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik ez a gondolat.
A sárkány egyre közelebb ér, s amikor leszállni készül izgatottan állok fel. Errefelé többnyire nem kószálnak csak úgy sárkányok, tehát kell lennie valakinek, akit magával hoz.
~ Bevált a kör.
Mondom magamban. Nem kis büszkeség ébred bennem, hogy ilyen zseniális dolgot találtam ki. Legbelül én se hittem, hogy működni fog, de most mégis úgy tűnik, hogy bevált. A sárkány és a lovasa aki már a földön áll csinál valamit, de nem tudom kivenni, hogy mit. Kis csalódottság ül ki az arcomra amikor a sárkány felszáll, amit igen erősen próbálok leplezni. A lovas viszont itt maradt és felém jön, amit nem tudok mire vélni. Az oké, hogy meleg van, de hogy pont ezt a fát szúrta ki ő is, azt nem értem. Közel s távol egyetlen fa sincs, ami okot ad arra, hogy itt szálljon le, de akkor a sárkánya miért hagyta itt? Egyszerre több kérdés is felötlik bennem, arra várva, hogy valaki választ adjon rájuk. Csöndben maradok arra várva, hogy a lovas közelebb jöjjön. Egyelőre még azt sem tudom, hogy lovasról van-e szó vagy tanoncról. Ha a nap nem sütne szembe velem talán már rájöttem volna, ám így sokkal nehezebb dolgom van.

Nem valami kellemes a nappal szemben állni, főleg, mikor ilyen erősen süt. Szememmel hunyorgok, így próbálva segíteni magamon. Egy-egy másodpercre néha lepillantok, s a szinte üres ágakra nézek , hogy addig se kelljen a nap felé néznem. Mikor az idegen közelebb ér, meg tudom állapítani, hogy egy lányról van szó. Gyorsan letörlök néhány izzadságcseppet a homlokomról mielőtt elérnék szemem, nehogy könnybe lábadjon. A levegő mintha fokozatosan hűlne, de csak nagyon lassan. Amikor a lány megszólal felkapom fejem, mintha csak meglepett volna.
- Hello!
Köszönök vissza rögtön. Egy kicsit kellemetlenül érzem magam így a kör közepén, ezért idegesen összekulcsolom magam előtt kezeimet. Próbálom kissé takarni a szememet, hogy fel tudjam mérni a helyzetet, mert eddig mindössze annyit tudtam megállapítani hogy lányról van szó, amivel nem megyek sokra. Általában egyetlen pillantással végig tudom mérni azt aki velem szemben áll, most viszont sokkal lassabban megy. Próbálom úgy intézni, hogy ne legyek túl feltűnő, nehogy elkezdjen gyanakodni. Így elsőre nem látok rajta fegyvert, de ez nem jelenti azt, hogy tényleg nincs nála. Lehet, hogy csak én nem látom, vagy csak a rossz fényviszonyok hibája az egész. Mindenesetre felkészülök egy esetleges támadásra, habár a lány nem tűnik ellenségesnek. Az elhangzott kérdésre nem tudok szinte semmit se válaszolni.
~ Mit gondolhatna akkor, ha azt mondom, hogy a sárkányom csak úgy itt hagyott, hogy megszívasson?
Ez a mondat még a fejemben sem hangzik jól, hát még ha ki is mondanám...
- Hát öö izé...
Nem mondok egy értelmes szót se. Közben megvakarom tarkómat, és elhúzom számat, jelezve, hogy nem tudok mit mondani.
- Az megfelel, hogy a sárkányom szeret az idegeimmel játszani?
Kérdem tőle egy erőltetett mosoly kíséretében, reménykedve, hogy erről nem kérdez többet. Idegességemben elfelejtek visszakérdezni, pedig engem éppúgy érdekel, hogy ő miért van itt, mit amennyire őt érdekli, hogy én mért vagyok itt.
- Amúgy nem jössz be az árnyékba? A fa alatt kényelmesebb.
Mindezt úgy mondom, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A lány elővesz egy kendőt és egy kulacsot, s valamit csinál velük. Nem látom jól, de mintha vizet öntene a kendőre. Én viszont nem várom meg, hogy mi lesz belőle, megfordulok és elindulok a fa törzse felé. Csak pár lépést teszek meg mikor hallok valami zörgést. Amikor hátranézek látom, hogy az a kendő repül felém, ami előbb még a lány kezében volt, ám cseppet sem úgy néz ki, mintha vízzel lenne leöntve; össze van kötve, és úgy néz ki, hogy van benne valami. Egyenesen felém repül, így vagy elkapom, vagy kitérek előle. Egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy egy oldalon állunk. Igaz, hogy nem mindennap lát az ember olyan számkivetettet aki sárkányháton érkezik, de soha nem lehet tudni, hogy mikor sikerül beidomítaniuk egyet, ha ez egyáltalán lehetséges. Gondolom nem véletlenül száműzték őket Kysppie-ről, nyilván nem volt egy tojás se, akinek kellettek volna, ez pedig nem valószínű, hogy jót tett volna nekik. Végül elkapom a kis csomagot, majd mikor megérintem érzem, hogy jó hideg. Kérdőn nézek a lányra, s szinte rögtön választ is kapok az el nem hangzott kérdésre, habár nem biztos, hogy észrevette kérdő tekintetem.
- Óh, köszönöm.
Hangomból lehet érezni a hálát. Rögtön homlokomhoz dörzsölöm az újonnan kapott kendőt, s a várt hatás nem marad el: a hűs kendő iszonyatosan jól esik ebben a melegben.
- Igen, még szép.
Büszkén kihúzom magam, mintha ez olyan nagy munka lett volna, holott csak pár percig tartott, és nem is volt olyan megerőltető. Ismét elindulok, hogy leüljek, s közben azon gondolkozom, hogy mit kérdezzek először.
- Honnan van a jég?
Kérdezem mohón, immár a fa alatt ülve. Pillanatnyilag számomra ez a legfontosabb kérdés a mellet, hogy tud-e még belőle szerezni.

Még csak most ültem le, de már most kezd kényelmetlen lenni, mert mindenfelé gyökerek állnak ki a földből.
~ Mit is vártam?
Teszem fel magamnak szemrehányóan a kérdést.
- Szörnyű a föld.
Jegyzem meg fanyalogva miközben leporolom ruhámat, bár nem úgy tűnik, mintha nagyon le akarna ülni. Nem sokkal azután, hogy befejezem mondatom ő is megszólal. Az első mondaton elmosolyodok, a második pedig alátámasztja azt a feltevésem, hogy nem akar itt időzni sokáig.
- Hát, te tudod, nekem egy kicsit még meleg van a sétához.
Válaszolok ezzel mondatára. Hátrálok pár lépést, hogy nekitámaszkodhassak a fa törzsének, ha már nem ülhetek. Jobb lábammal a fát támasztom, s összekulcsolom karomat mellkasom előtt, így várva mi történik. A kis csomag közben ott pihen a kezemben, hol az egyikben, hol a másikban, mert a hideg kis batyut nem bírom sokáig egy kézben tartani. Néha megdörzsölöm vele a homlokom és lenyalom róla azt a néhány cseppet, ami kifolyt rajta. Mindez elég érdekesen nézhet ki másoknak. Látom ahogy a velem szemben álló lány a felszerelését igazgatja. Így, hogy a nap már nem süt a szemembe már látom, hogy van egy íj a hátán.
~ Légivadász lenne?
Egy kicsit meglep a felfedezés, de nem hagyom, hogy ez kiüljön arcomra. Végül is a légivadászok rettentő jól bánnak az íjakkal, így nyilván ő is egy közölük, ha már egy íjjal rohangál. Nem foglalkozok vele egyelőre többet, nem tartom igazán fontosnak. Amikor biccent ismét megköszönöm a jeges csomagot egy biccentés formájában. Az ég felé nézek, már amennyire tudok a fa ágai alól. Valami sötétebb cuccot látok repülni az égen. Először abban reménykedek, hogy Cam visszajött, habár őt ismerve erre nincs sok esély. Miután kicsit megerőltetem szememet észreveszem, hogy csak egy falevél az, ráadásul nem fekete, hanem barnás színű, csak a fényjáték festette feketére szemem előtt. Amikor ismét megszólal a velem szemben álló lovas figyelmesen hallgatom mit mond, miközben agyam már dolgozik a válaszon. A mosolyból ami megjelenik arcán arra következtetek, hogy nem úgy gondol arra a körre mint valami jelzésre.
- Ez egy jelzés, hogy ha valaki erre jár, akkor megtaláljon. – Válaszolom olyan komolysággal, mintha most valami nagy okosságot mondtam volna. Eközben orromat gőgösen felhúzom, szememet pedig lehunyom, így úgy nézek ki, mint akit megsértettek.
- A sárkányomra hiába várnék.
Mondom, miközben próbálom visszatartani a röhögésem, arcomról semmi perc alatt eltűnik a komolyság, helyette valami önfeledt vidámságot lehet felfedezni. A kérdésemre kapott válasz ismét elgondolkodtat.
- Ez sok mindent megmagyaráz, de miért hagyott itt?
~ Na meg mit kerestek erre? - Teszem hozzá gondolatban. Amikor a falu felé néz akaratlanul én is arra nézek.
~ Vajon Cam most mit csinál?
Általában tudom, hogy mit csinál, hisz együtt vagyunk, most viszont gőzöm sincs, hogy merre lehet és hogy kivel szívózik éppen.
- Hát, ha lehet akkor maradnék, inkább megvárnám amíg hűl egy kicsit a levegő.
Egy kicsit sincs kedvem ilyen melegben sétálgatni, amikor a legközelebbi település is több kilométerre van.
- Szerintem egy-két óra múlva már hidegebb lesz, akkor pedig kellemesebb lesz a séta, addig pedig be tudunk húzódni a fa alá, ahol árnyék van. Itt sokkal kellemesebb az idő, mint a napon állva.
Próbálom meggyőzni amellett, hogy maradjon. Egyrészt azért, mert akkor lenne társaságom és nem egyedül kell itt ácsorognom, másrészt pedig senkinek nem kívánom, hogy ebben a hőségben túrázni induljon úgy, hogy mindössze csak egy kis jég van nála. Nyilván van még nála, máskülönben nem hiszem, hogy megosztotta volna velem, én legalábbis biztos nem adtam volna másnak, ha csak egy kevéske lenne belőle.

Válasza halvány mosolyt csal arcomra. Látszik, hogy nem állt szándékában megsérteni, ha ez nem lenne egyértelmű, kezeit védekezően felemeli. Számomra továbbra sem világos viszont, hogy jelzésen kívül mégis mi más lehetne ez a kör, s egyelőre úgy tűnik, erre nem igen fogok fényt deríteni, legalábbis nem most rögtön.
- Tudom ám.
Válaszolom, miközben ujjammal úgy teszek, mintha leszidnám, ám ezúttal egy cinkos mosoly kíséretében. Ismét megdörzsölöm homlokomat a jeges csomaggal, mely kezd egyre könnyebb lenni, aminek nem igazán örülök, hisz akkor nyilván olvad. Kérdésére komolyan elgondolkodom, időérzékemet már teljesen elvesztettem, így lehet, hogy már órák óta itt vagyok, ami semmiképp nem lehet rám túl jó hatással. Lehet viszont, hogy Cam alig tíz perce hagyott itt. Akármelyik is legyen igaz, a melegtől sokkal lassabban jár agyam mint szokott, aminek nem igazán örülök, sőt már már kezdek aggódni, hogy még sokáig itt kell lennem.
- Igen, mért ne lenne?
Hangom mentes bármiféle aggodalomtól, se mozdulataim, se arcom egyetlen apró vonása nem árulja el, hogy fejemben mi játszódik le. Nem sokkal kérdése után megkapom válaszom kérdésemre, ami csak újabb kérdéseket vet fel, megannyi gondolattal karöltve. Nevetését nem nagyon tudom hova tenni, számomra nem volt ebben semmi vicces, bár ha saját sárkányomról beszélnék, akkor valószínűleg én is hasonlóan viselkednék. Viszont én most itt kívülálló vagyok, arcomra pedig kiül értetlenségem, most viszont nem küzdök ellene. Mikor beszélni kezd nem nagyon figyelek rá, egyszerűen nem tudok koncentrálni, ám mikor kiejti az erdő szór felkapom fejem, s onnantól érdeklődve figyelem, hogy mit mond. Az erdő igazán csábítóan hangzik a maga kis árnyékos zugaival, hát még a patak... Gondolataim teljesen lefoglalnak jelen pillanatban, már teljesen beleéltem magam abba, hogy aránylag nem is olyan messze van egy patak. Ekkora hőségben viszont elég kimerítő gyalogolni, így még nem győztem meg magam arról, hogy mindenképp útnak kéne indulnom. Szinte meg sem hallom amit a lány mond, nem is reagálok rá semmit, s csak percekkel később eszmélek rá, hogy hozzám szólt.
- Szóltál?
Kérdem ártatlan arccal.
- Mindegy, nem fontos.
Legyintek, mielőtt bármit is szólhatna. Ismét bezárkózom gondolataim közé. Végül arra jutok, hogy semmi értelme itt maradni, ezért felpattanok, a fáról, s rögtön mellette termek.
- Akár mehetünk is .- Jelentem ki
- Hölgyeké az elsőbbség.
Mutatok előre udvariasan, nem törődve azzal, hogy jó irányba mutatok-e. Akár előttem megy, akár mögöttem, lassan felzárkózom mellé.
- Bocsi, hogy is hívnak?
Kérdem meg tőle. Ez nem mondható éppen udvarias megszólalásnak, viszont úgy vélem, hogy egy darabig még együtt leszünk, így jó lenne megtudni, hogy mi is a neve.